Hajdu Sándor:Új magyar regösének

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Feltehetőleg 1980. év táján keletkezett

Hajdu Sándor


Új magyar regősének

Jó estét, jó estét,
szerencsés jó estét!
Messze útról jöttem,
nagy út áll mögöttem.
Kerek negyven évig
bolyongtam az árnyban,
hazátlan bitangként
önnön szép hazámban.
Ártatlanul börtön,
igaztalan vádak,
reám itt a földön
száműzetés várt csak.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
s boldogabb holnapot!..

Kegyetlenül hosszú
utat jártam én be,
Szibériánál is
sokkal messzebb jártam,
miközben farkasok
loholtak utánam.
El akarták venni
legféltettebb kincsem;
hitemet a jóban,
hitemet a szépben,
hitemet az örök,
igaz emberségben.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Megjöttem, megjöttem,
nagy út áll mögöttem.
Hosszú negyven évig
bolyongtam az árnyban,
daltalanul, némán
önnön szép hazámban.
Árgus-szemek örök
hada figyelt énrám,
nehogy dalra nyissam
dalra szomjas számat,
segítségül hívjam
holt öreg anyámat.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Nagy utat tettem meg
daltalanul, némán,
negyven hosszú évig
néma volt az én szám.
Negyven hosszú évig
daltalanul, némán
bolyongni az éjben.
Annak, aki mindig
énekelni vágyott –
higgyétek el nékem,
halálnál is rosszabb,
kegyetlenebb átok.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Utamon az árnyban,
bármerre bolyongtam,
bármerre is jártam,
hitem lámpácskája
mutatta az éjben,
merre is kell mennem,
hová is kell érnem.
Neki köszönhetem,
hogy az árnyas égbolt
derengeni kezd már,
s ugyanolyan kék lesz,
amilyen az rég volt.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Mindig tudtam, hittem,
másként lesz itt minden,
felkel a Nap, felkel,
felvirrad még egyszer.
Ami volt, az elmúlt,
feledem a múltat,
megbocsátok mindent,
feledem, hogy egyszer,
nem is olyan régen,
önnön szép hazámban
daltalanul, némán,
száműzötten éltem.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Elfeledek mindent,
de azért mégis fáj,
s hogyne fájna – kérdem:
negyven hosszú évig
olyan sok szép dalnak
koporsója lenni?
Van-e nagyobb vétek,
mondjátok meg nékem:
daloló madárkát
lelőni az ágról?...
Ne szóljatok semmit,
szó nélkül is értem.
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Negyven hosszú évig
nagy utat jártam be,
vándoroltam végig.
Ó, de megfáradtam,
jaj, de megtörettem!
Két botra hajolva
vonszolom a testem.
Hajam is fehér lett,
fehérebb a hónál,
s megfáradt lábaim
alig vonszolom már….
De azért megjöttem,
mégis csak itt vagyok,
szerencsés jó estét,
boldogabb holnapot!

Esztergom-Kertváros, 1978-82..

* * *
* * *