Finnugor népek meséi/Mordvin mesék/Kentenit kalandjai

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Finnugor népek meséi

Kentenit kalandjai

Mordvin népmese:


Előző oldal: Hogyan őriztem a méheket « » Következő oldal: A gyáva nyúl


Élt egyszer egy ember. Annak az embernek született egy fia. Ez a fiú annyit nőtt egy nap alatt, mint más egy esztendőben. Mikor néhány nap alatt embernagyságúvá növekedett, odahagyta apját, és ment, amerre a szeme látott.

Ment, mendegélt a fiú, egyszer csak belebotlott a hegyet őrző Pantyusba.

- Hová mégy, testvérem?

- Megyek, amerre a szemem lát.

- Vigyél magaddal engem is.

Együtt mentek hát tovább, és úgy megszerették egymást, mintha vér szerinti testvérek lettek volna.

Mentek, mendegéltek, egyszer csak belebotlottak a se-nem-kicsi, se-nem-nagy Kentenitbe.

- Hová mentek, testvéreim?

- Megyünk, amerre a szemünk lát.

- Vigyetek magatokkal engem is.

Most már hárman mentek tovább, és úgy megkedvelték egymást, mintha vér szerinti testvérek lettek volna. Rengeteg erdőbe értek, ahol házat építettek maguknak öreg tölgyekből. Kentenit meg Pantyus azután vadászni mentek, a fiú otthon maradt. Őrizte a házat, közben levest főzött, egész üstrevalót, aztán megsütött egy ökröt.

Ekkor betoppant hozzá a Hét-háncs-bocskoros öreg. Ölnyi magas volt, ölnyi széles a válla, ostora meg hétöles.

- Adj egy harapás húst meg egy korty levest - mondta a Hét-háncs-bocskoros a fiúnak.

- Nem adok, mert elátkoznak a testvéreim.

Ekkor a Hét-háncs-bocskoros felemelte a gerendaház sarkát, alátette a házőrző ifjút, azután megette az ökröt, kihörpintette a levest. Utána szabadon engedte a házőrzőt, és továbbállt.

Másnap a hegyőrző Pantyus maradt otthon. Egész ökröt sütött, egész üst levest főzött. Újra megjelent a Hét-háncs-bocskoros.

- Testvér, adj egy harapás húst meg egy korty levest!

Pantyus ellenszegült, dulakodni kezdett a Hét-háncs-bocskorossal, de az elkapta, felemelte a gerendaház sarkát, aládugta Pantyust, majd megette az ökröt, kihörpintette a levest. Ezután szabadon engedte Pantyust és továbbállt.

Harmadnap a se-nem-kicsi, se-nem-nagy Kentenit maradt otthon házat őrizni, ebédet főzni. Megint beállított a Hét-háncs-bocskoros, most is egy falás húst meg egy korty levest kért. Kentenit megtagadta a kérését, felemelte hétpudos botját, és megmérkőzött a Hét-háncs-bocskorossal. Akkorát vágott rá a botjával, hogy a Hét-háncs-bocskorosnak eltört a karja.

Megijedt erre a Hét-háncs-bocskoros, futásnak eredt. Kentenit meg utána. Futottak, vágtattak, míg egy sivár mezőre nem értek. A mezőn egy nagy kő volt, a kő alatt kicsiny lyuk, éppen hogy belefért egy ember. A Hét-háncs-bocskoros belebújt a lyukba, Kentenit meg visszatért gerendaházukba.

Nemsokára hazatértek fogadott testvérei. Kentenit elmondta nekik, mi történt, majd azt tanácsolta, fonjanak kötelet, azon ő leereszkedik a Hét-háncs-bocskoros nyomában.

Tetszett a tanács a másik kettőnek. Kötelet sodortak, Kentenitet a lyukon a föld alá bocsátották.

- Ha megrántom a kötelet, húzzatok ki a föld alól - szólt Kentenit a feleúton, azután lebocsátkozott a föld alatti világba.

Ment-mendegélt Kentenit, végül egy kunyhóhoz ért. A kunyhóban egy szép leányt talált.

- Jó napot, szép leány!

A leány ránézett, nagyot nevetett:

- Hogy kerülsz ide, erre az ember-nem-járta vidékre?

- Nagy sora van annak! A Hét-háncs-bocskorost keresem, mert nagyot vétett ellenünk. Nem tudod merre lakik?

- A Hét-háncs-bocskoros az apám, de azért útba igazítlak. Menj csak tovább egyenesen, ott lakik a néném, az megmondja, hol akadsz rá apánkra.

Kentenit útra kelt, ment-mendegélt, amíg újra egy kunyhóhoz nem ért. Abban a kunyhóban is egy leány volt, de még szebb az előbbinél.

- Jó napot, szép leány!

- Nem idevaló ember vagy te, mit keresel itt?

- A Hét-háncs-bocskorost keresem.

- Az az én apám.

- Nagyot vétett ellenünk. Nem tudod, hol lelem?

- Nem messze innen lakik a néném. Majd ő eligazít, hol találod meg apánkat.

Kentenit tüstént útnak indult. Ment-mendegélt, míg csak a harmadik kunyhóhoz nem ért. A kunyhóban egy hétszer szép leányt talált.

- Jó napot, szépséges leányzó!

- Nem idevaló ember vagy te! Hogy kerülsz ide, erre a távoli vidékre? Tán azért járod a világot, mert korog a gyomrod, fázik a tested?

- Gyomrom nem korog, testem nem fázik, hanem a Hét-háncs-bocskorost keresem. Nagyot vétett ellenünk. Nem tudod, hol lakik?

- Hisz az én apám a Hét-háncs-bocskoros! Szánlak nagyon, te legény, mert apám megöl, bármi szándék vezérelt is ide. Olyan erős, hogy nem akad párja az egész világon. Csak egy valaki bírna vele megmérkőzni, a se-nem-kicsi, se-nem-nagy Kentenit. De hát Kentenitnek nyoma veszett, sehol sem találjuk.

- Hát én volnék az a se-nem-kicsi, se-nem-nagy Kentenit - mondta a legény. - Hol találom apádat?

- Halljad hát, legény! A Hét-háncs-bocskoros az apám ugyan, de azért mégis útba igazítlak. Elárulom neked, miképp győzheted le. Van apámnak két söröshordója. Az egyik erőt ad, a máik erős vesz. Menj apám házába, cseréld ki a két hordót.

Így is tett Kentenit. Elment a Hét-háncs-bocskoros házába, kicserélte a két söröshordót, azután megint útra kelt.

Ment, ment Kentenit az úton. Útja egy tölgyfa mellett vitt el. A tölgyfa koronájában sasfészek volt, benne kuporogtak a fiókák. Egyszerre jégeső zúdult le az égből, verte-csapdosta a sasfiókákat. Kentenit megállt, és betakarta őket.

Ekkor nagy szárnycsattogtatással repült haza az anyasas.

- Ki óvott meg benneteket a jégesőtől?

- Az idegen világból való ember, a se-nem-kicsi, se-nem-nagy Kentenit.

- Gyere elő, Kentenit - hívta az anyasas -, hadd rójam le neked a hálámat.

Kentenit előjött, s a sas így szólt hozzá:

- Hívj engem segítségül, ha bajba jutsz.

A sas elröpült, Kentenit meg visszament a Hét-háncs-bocskoros házához. Bekopogtatott a ház ablakán.

- Itthon vagy-e, öreg Hét-háncs-bocskoros? Ismerősöd érkezett, gyere, vendégelj meg egy kupa sörrel!

- Hát téged mi szél fútt ide? - kérdi az öreg. - De ha már itt vagy, gyere, igyál az egészségemre!

Mivel a hordókat Kentenit kicserélte, a Hét-háncs-bocskoros ivott az erőt pusztító sörből, Kentenit meg az erőt adóból. Hét-háncs-bocskoros nagy kevélyen párviadalra hívta ki az ifjút. Az öreg hétöles ostorával küzdött, Kentenit meg a hétpudos botjával. Rávágott Kentenit az erőtlen Hét-háncs-bocskoros fejére, kettéhasította, sapkáját elvette, aztán, mint ki jól végezte dolgát, indult visszafelé.

Útközben beszólt a három szép leányért, azok is vele mentek. Odaértek a lyukhoz. Előbb egyenként felhúzatta a lányokat, barátai nagyon megörültek a szép lányok láttán. De negyedszerre, mikor Kentenitet akarták felhúzni, benéztek a lyukba, hát csak a Hét-háncs-bocskoros sapkáját látták! Megrémültek erre, hogy jön a Hét-háncs-bocskoros, eleresztették a kötelet, és elfutottak. Kentenit meg visszapottyant. Szerencsére puhára esett.

Szomorúan vándorolt naphosszat a föld alatti világban. Megy-mendegél nagy bánatosan, egyszer csak elér a tölgyfához. A sas látja a bús Kentenitet.

- Miért búsulsz annyira? - kérdi tőle.

- Nem tudok felmászni a felső világba!

- Jótett helyébe jót várj! Ülj a hátamra, és kapaszkodj meg jó erősen.

Kentenit felült a sas hátára, és a sas felrepült vele ebbe a világba.

Megtalálta a barátait, s a három legény még aznap feleségül vette a három leányt. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Én is ott voltam, sört ittam, mind lefolyt a bajszomra.


Előző oldal: Hogyan őriztem a méheket « » Következő oldal: A gyáva nyúl