Finnugor népek meséi/Karjalai-finn mesék/Nagyerejű Jaakko
Élt valahol egy városban egy kereskedő. A boltja a kikötőtől három mérföldnyire volt. Ebbe a boltba saját hajóján szállította az árut. Amikor az áru megérkezett, a szolgák kirakták a mázsás bálákat a hajóról, a kereskedő pedig hazafuvarozta.
Ennek a kereskedőnek egyszer ilyen gondolata támadt: „Ha találkoznék egy nagyerejű legénnyel, aki egymagában képes lenne a mázsás bálát felemelni, istók uccse felfogadnám. Két szolgám meg elbocsátanám. Akkor egy emberrel kevesebbet kellene etetnem, és egynek a bérét is megtakaríthatnám. Csak akadna egy, tüstént kitenném ennek a kettőnek a szűrét.”
Egyszer a kereskedő ebéd közben véletlenül kipillant az ablakon, hát látja, hogy egy két méter magas, ölnyi széles vállú legény halad el az ablaka alatt. Éppen ilyen behemót emberre lenne szüksége! Kirohan az utcára, odamegy a legényhez, és megszólítja:
- Hová igyekszel, te legény?
- Munkát keresek - feleli a legény.
- Hogy hívnak?
- Jaakkónak.
- Amint látom, jól megnőttél, majd kicsattansz az egészségtől - mondja a kereskedő -, bizonyára erőben sem szűkölködöl. Mondd csak, fel tudnál rakni mázsás bálákat a szekérre?
Jaakko így felel:
- Még egy kétmázsás horgonyt is átdobok a te emeletes házadon.
- Akkor talán elszegődhetnél hozzám - örvendezik a kereskedő -, én meg kiadnám az útját mostani szolgáimnak.
- Szívesen elszegődöm hozzád - feleli erre Jaakko -, de legalább egy esztendőre fogadj fel!
Bemennek a házba, a kereskedő megkérdi:
- Mit kérnél egy esztendőre, ha megegyeznénk?
- Nem kérek én sokat, csak annyit, amennyit egyszerre fel bírok emelni és el bírok vinni a vállamon.
- No jó, de mi legyen az? - kérdi a kereskedő. - Hiszen ha pénzt kötnénk batyuba, ezzel a bikaerőddel egész vagyonomat egyszeribe elvihetnéd!
- Nem kell nekem pénz, csak áru - feleli Jaakko. - Abból is csak ami kedvemre való: kása, cukor, tea, vagy talán valami egyéb.
- Hát akkor megegyezünk - szól a kereskedő -, egy esztendei szolgálatodért kapsz egy batyu árut, de pénz nem lehet a batyuban.
Így hát megegyeztek szépen. De Jaakkonak még volt egy kikötése:
- Azt is vedd bele a szerződésbe, hogy egy év letelte előtt el nem bocsáthatsz, csak ha valami nagy baklövést követnék el.
Attól a naptól kezdve Jaakko a kereskedőnél dolgozott. A kereskedő felesége minden áldott nap egy zsák lisztből sütött neki kenyeret, de estére egy falat se maradt belőle, s még a nagy kondér laskás hallevest is mind megette Jaakko. Panaszkodott is eleget az urának az asszony:
- No te aztán jól bevásároltál ezzel a legénnyel! Már fáj a kezem a sok dagasztástól, hiszen naponta egy zsák lisztet sütök fel neki.
- Hiába, itt kell tartanom az év végéig, mivel egy évre kötöttünk szerződést - felelte a kereskedő. - De tudod mit? Kieszeltem valamit. Hét mérföldnyire innen tanyázik egy dühös medve. Holnap azt mondom Jaakkonak: „A bika elbitangolt az erdőben. Menj, keresd meg és vezesd haza, talán elég erős vagy hozzá!” Az erdőben majd fölfalja a medve, s neked nem kell többé kenyeret dagasztanod számára.
Másnap reggelizés közben így szólt Jaakkohoz a kereskedő:
- Megbíználak valamivel, csak nem tudom, megbirkózol-e a feladattal?
- A szolgának el kell végeznie, amit a gazdája parancsol - felelte Jaakko.
- A bikám már vagy egy hónapja elbitangolt az erdőben, keresd meg és vezesd haza, talán elég erős vagy hozzá!
- Megyek és hozom a bikát - felelte készségesen Jaakko.
Azzal fogott egy vastag kötelet, hurkot csavart a végére, szépen föltekerte, vállára vette, és elindult az erdőbe bikát keresni. Hét mérföldnyire járt már a falutól, amikor sűrű lucfenyőerdőbe ért. Ekkor hirtelen rárohant egy dühös medve. De Jaakko sem volt rest, rávetette a hurkot. A medve vadul ellenkezett, igyekezett kiszabadulni, de Jaakko addig húzta-rángatta a kötelet, amíg a medve elkókadt, elterült a földön. Ekkor a legény gyökerestül kihúzott egy szálfenyőt, és addig böködte vele a medvét, amíg az talpra nem állott. Most már szelíd volt a medve, Jaakko nógatására megindult a kereskedő háza felé.
Eközben a kereskedő így szólt feleségéhez:
- Hallod-e anyjuk, a medve már bizonyára felfalta Jaakkót. Megszabadultál a nagy dagasztástól, nem fog többé fájni a karod.
Az asszony örvendezett a jó hír hallatára, de amint kinézett az ablakon, megint savanyú lett az ábrázata:
- Nézd csak - kiáltott fel -, ez a sárkány idehajtja a medvét, már itt jön az udvaron!
Jaakko egy karóhoz kötötte a medvét, bement a házba és jelentette:
- Meghoztam a bikát, gazduram. Hová vigyem?
A gazda ijedtében így felelt:
- A lóistállóba.
Jaakko kiment, és a medvét bekötötte a lóistállóba, a kis csikó mellé, aztán visszament a házba. A kereskedőnek csak ekkor jutott eszébe, hogy a csikó kint van az istállóban, s a medve mindjárt szétszaggatja. Nosza felugrik, szalad az istállóba - de már késő! A medve már leterítette a csikót. A kereskedő siet vissza a házba, és így szól Jaakkóhoz:
- Gonosz bikát hoztál, már leterítette a csikót, mindjárt föl is falja.
De Jaakko visszavágott:
- Amiért küldtél, azt hoztam. Felőlem ugyan fölfalhatja a csikót, veled együtt, én nem vagyok vétkes benne.
A kereskedő meg a felesége bevonultak a tiszta szobába, és megint tanakodni kezdtek, hogyan szabadulhatnának meg Jaakkótól.
- Holnap új feladatot bízok rá. Van innen három mérföldnyire egy erdei tó. Odaküldöm halászni. A tóban víziszellem lakik, a tutajosokat és a ladikosokat lehúzza a mélybe, biztosan Jaakkót is elveszejti.
Reggel a kereskedő így szól Jaakkohoz:
- Hallod-e Jaakko, ma szombat van, friss hal kellene. A nagy tóra nem mehetünk, mert erős szél fúj, talán elmennél az erdei tóra, itt van három mérföldnyire, hozhatnál onnan néhány halat.
Így felelt erre Jaakko:
- Máris indulok gazduram, értek én jól a halfogáshoz, csak adj egy jó nagy kosarat meg halászkészséget.
A kereskedő jó nagy kosarat meg horgászbotot adott Jaakkónak. A legény elindult horgászni. Útközben letört egy száraz lucfenyőt, ez lett a horgászbotja, ráerősítette egy csuka állkapcsát, ez lett a horga, csaléteknek meg békát tett rá. Amint ezzel elkészült, leült horgászni. Egyszerre látja, amint a vízből valami szörny kúszik elő, méternyi hosszú haja elterül a vízen. Jaakko megragadja a víziszellemet - mert az volt a szörnyeteg -, bedugja kosarába, kosarát a vállára veszi, és indul hazafelé. Hamarosan megérkezik, s a kosarat leteszi a lócára.
A kereskedő azt mondja:
- Gyorsan megérkeztél. Persze egy halat se fogtál, ugye?
- Fogni fogtam - mondja Jaakko -, de csak egyetlenegy sügért. Ebédre untig elég lesz, jó nagy formájú.
A kereskedő levette a kosár fedelét, meglátta a víziszellemet. Akkora volt a két szeme, mint a teásbögre, a haja meg olyan hosszú, mint a pópáé. Nem ennivaló sügér ez, gondolta magában. Bement a tiszta szobába, s mondta a feleségének:
- Ez a megátalkodott gazfickó! Most meg a víziszellemet hozta el.
- Semmilyen csoda nem menthet meg bennünket Jaakkótól - sopánkodott az asszony.
A kereskedő mély töprengésbe merült.
- Majd holnap új feladatot bízok rá. Azt mondják beteg a cár lánya. A doktorok kisütötték, hogy a köznéptől ragadt rá valami gyógyíthatatlan betegség. Éppen ezért senki sem közelíthet a cár palotájához. Hát én hivatalos ügyben elküldöm Jaakkót a cárhoz. Az őrség majd elfogja, amikor a palota közelébe ér, és vaspellengérbe zárják.
Amint felkelt a nap, a kereskedő így szólt Jaakkóhoz:
- A cár adósom huszonöt rubellel. De magam átallom elkérni. Te bizonyára nem szégyelled, hiszen nem vagy gazda. Menj el a cárhoz, kérd el az adósságot.
- Elmegyek én, gazduram, meg is szerzem - felelte Jaakko.
Azzal befogta a medvét, a víziszellemet kocsisnak ültette a bakra, kezébe nyomta a gyeplőt, maga meg subába burkolódzott, úgy hevert le a szánon.
A kereskedő felesége kinézett az ablakon, és így szólt férjéhez:
- Jó munkást szereztél, minden állatot betör, medvét is, víziszellemet is!
- Annyi baj legyen - mondta a kereskedő -, csak kerüljön bele a vaspellengérbe, aztán már senkit se fog legyűrni.
Megérkezett Jaakko a cár udvarába. Látja ám egy táblán a feliratot: „A cár palotáját megközelíteni tilos!” De Jaakko már be is hajtott az udvarba. Menten előugrik az őrség:
- Nem látod a táblát? Megszegted a parancsot!
Megragadták, rárivalltak:
- Megsértetted a parancsot, gyerünk a vaspellengérbe! Már van benne néhány száz fogoly, te is odakerülsz!
Erre így felelt Jaakko:
- Megyek én, csak a lovamat, meg a kocsisomat lássátok el, etessétek-itassátok! A cárnak pedig mondjátok meg, hogy tíz perc leforgása alatt jöjjön el hozzám, mert hivatalos ügyben tárgyalnom kell vele. Különben széttöröm ezt a kalitkát, s valamennyi foglyot szabadon engedem.
Jaakko besétált a vaspellengérbe. Az őrök elmentek a cárhoz, és jelentették, hogy medvehúzta kocsin, víziszellem kocsissal nagyerejű legény érkezett, és azt üzeni, jelenjék meg nála a cár tíz perc leforgása alatt, különben szétveri a tömlöcöt, és valamennyi foglyot szabadon engedi.
El is ment a cár a pellengérhez, s illendően köszöntötte Jaakkót.
- Miért kellett ennyi népet tömlöcbe dugnod? - kérdi Jaakko a cártól.
- Megmondhatom - felelte a cár. - Beteg a lányom, és a doktorok felismerték, hogy a köznéptől ered gyógyíthatatlan betegsége. Te meg hogy merészkedtél idehajtani? Hiszen láttad kiírva, hogy tilos! Ezért fogattalak el téged is.
Ekkor így felelt Jaakko:
- Meggyógyítom a lányodat.
- Ha meg tudod gyógyítani, neked adom fele királyságomat.
- Nem fér meg egy országban két cár, nem is kell nekem a fele országod. Csak azt add meg, amivel a kereskedőnek tartozol, a huszonöt rubelt. A kereskedő küldött engem az adósságért, az, akinél szolgálok.
„Senkinek sem tartozom. Miféle adósságot követel rajtam ez a legény?” - töprengett magában a cár.
De Jaakko már ment is a cárkisasszony szobájába. Éjfélkor lidércek jelentek meg, gyötörték, kínozták a cárkisasszonyt. Jaakko mind egy szálig megölte a lidérceket, s a cárkisasszony nyugodtan átaludta az éjszakát.
Reggel megjelent a cár, s a cárkisasszony így szólt apjához:
- Atyuskám, ez az ember meggyógyított engem! Nyugodtan aludtam egész éjszaka.
A cár megkérdezte Jaakkót:
- Mit kívánsz azért, hogy meggyógyítottad a lányomat? Ha már nem akarod országom felét, pénzt talán csak elfogadsz?
- Nincs nekem szükségem semmire - mondta a cárnak Jaakko -, csak add meg a kereskedő huszonöt rubeljét.
„Nem vagyok én adósa a kereskedőnek - gondolta magában a cár. - Mégis meg kell adnom azt a huszonöt rubelt, ha már egyéb kívánsága nincsen.”
Kifizette hát Jaakkónak a nem létező tartozást.
Jaakko pedig indult visszafelé, befogta a medvét, s a víziszellemet a bakra ültette kocsisnak. A cár meg utánuk nézett, és ezt gondolta magában: „De furcsa egy paraszt, medve húzza a szekerét, víziszellem a kocsisa.”
Odahaza meg nemsokára szekérzörgésre lesz figyelmes a kereskedő felesége. Az ablakhoz siet, és rémülten kiált oda az urának:
- Hej az árgyélusát, visszajött Jaakko! Milyen nagyra voltál az eszeddel, azt mondtad, berakják a vaspellengérbe, pedig már itt jön, az udvaron.
Jaakko belépett a házba, a pénzt lerakta az asztalra:
- Itt a pénze, gazduram, meghoztam a cár adósságát.
A kereskedő elvette a pénzt, és bement feleségéhez a tiszta szobába.
- Bárhová is küldöm, minden parancsomat teljesíti - mondja.
Lassan eltelt a szerződésben kikötött év.
- Számoljunk el - mondta Jaakko a gazdájának az utolsó napon.
- Mit kérsz a munkádért? - kérdezte a kereskedő.
- Ahogy megegyeztünk. Pénzt nem kívánok, viszek valami mást. Tudod mit, menj át egy kicsit a feleségeddel a szomszédba, addig megfontolom, mit vigyek.
A kereskedő meg a felesége átmentek a szomszédba. Jaakko besietett a fészerbe, előkeresett egy jó vastag kötelet, volt vagy százhúsz méter hosszú, a kötéllel körülkötötte a házat a bolttal együtt, felkapta a hátára, és elvitte vagy három mérföldnyire. Azután visszament a kereskedőhöz, és így szólt:
- Kedves gazdám, elvittem egy batyunyi terhet, az évi béremet. Házadból csak a telek maradt. Ha most azt akarod, hogy tető legyen a fejed felett, ragadj fejszét, láss keményen munkához. Ha pedig nincs kedved dolgozni, akkor maradj a szabad ég alatt, és ázzál-fázzál a feleségeddel együtt.