Fájl:Római beneficiarusok rangjelölő dárdahegyei.png

Összefoglaló[szerkesztés]

Az Arch. Ért. I. köt. 121. lapján a Magyar Nemzeti Múzeum «1868. évi október—december havi régiségosztályi tárgyszaporulatát» tárgyaló beszámolóban a 17. szám alatt olvashatjuk a következőket: «Landfroser óbudai polgár 2 kőlapot (t. i. adott), melyek egyikén korsót, másikán kosarat tartó alak van (a minisztérium által 20 forinton véve).»

...a kőlapok egyikén olyan ábrázolást találunk, mely nemcsak Pannoniában megy unikumszámba, hanem a római birodalom egész területén is könnyen megszámlálható példányszámban fordul csak elő.

...a másik oldalon kifaragott különös tárgy is. (31. kép.)

Első pillantásra különösen díszes lándzsavégnek látszik. Alul kiszélesedő, felfelé keskenyülő, középütt kissé kidomborodó nyelen vékony keresztvas áll. Erre van felerősítve egy felfelé fordított, nyílformájú lemez, melyet középütt két szemhez hasonló nyílás díszít. A lemez felső végéből vékony, hosszú csúcs áll ki, tövében keresztvassal.

E ritka ábrázolás legközelebbi analógiáját T[ert]inius Severusnak, a VIII. legio beneficiariusának Vinxtbachban talált és a lüttichi múzeumban őrzött fogadalmi oltárán találjuk (35. kép), s már a kőelső ismertetői igen helyesen a jelvényt összefüggésbe hozták a kő állíttatójának hivatali állásával. A másik, a mi domborművűnkkel a jelentős vonásokban megegyező hasonló reliefet Clod(ius) Marianusnak, ki «frumentarius leg(ionis) VII. Geminœ» volt, Kornbergből származó síroltárának baloldalán találjuk. (36. kép.) A többi hasonló emlék közül, melyeket E. Ritterling állított össze a Bonner Jahrbücher 125. kötetének (1919) 9-37 - lapjain megjelent «Ein Amtsabzeichen der beneficiarii consularis im Museum zu Wiesbaden» című dolgozatában, a wiesbadeni múzeumnak vasból készült, bronz borítással ellátott hatalmas 91 cm hosszú jelvénye érdemli meg legjobban figyelmünket, melynek képét itt közöljük. (37. kép.) A mi reliefünkkel való rokonsága első pillanatra nyilvánvaló, csak a szívforma lemez ismétlődik itt kétszer egymás fölött s a szemformájú nyílások a felsőre kerültek, míg az alsót áttört ornamentikával díszítették. A felül kiálló vékony vascsúcsot pedig közepén és végén köralakú kis korong és makkformájú gömb díszíti. Hasonló jelvények ismeretesek még Niederbieberből, Weissenburgból, Wössingenből, melyeknek különböző, néha egymástól kissé eltérő alakjuk mellett közös sajátosságuk az, hogy rajtuk két, egymás mellett elhelyezett szemformájú nyílást találunk. Ennek a nyílásnak rendeltetését megmagyarázza egy lyoni relief (Espérandieu: «Recueil général des bas- reliefs» III. No 1785 és Ritterling id. h. S. 18, Abb. 10.), hol a jelvényen a kiemelkedő peremmel ellátott kerek nyílások szintén megvannak s bennük egy-egy betű : В és F. Nyilvánvalóan ily betűknek, ha nem is mindig e kettőnek (amelyeket könnyen odaerősíthettek a nyílásba), volt hely hagyva e jelvényeken, amellyel a tulajdonosok, az ily jelvény viselésére jogosultak, már feltűnőleg jelezhették rangjukat. Így tehát domborművűnk kétségtelenül hivatalos megkülönböztető jelvényt ábrázol, amelyhez hasonló megkülönböztető jelvényt kell látnunk azokban a középütt megvastagodó, alsó végükön horogformájú keresztvassal ellátott, hosszú lándzsanyelekre emlékeztető botokban, aminőket mint beneficiarius jelvényeket ismerünk eddig néhány provinciális kőemlékről.15 [15 L. Ritterling, id. h. S. 21—22, Fig. 13—14. — Valószínűleg ily rúdon feltűzve hordozhatták jelvényünket is. Ritterling Suetonius két helyét (v. Claudii 35 és v. Galhae 18) úgy magyarázza, hogy «lanceá»-val nemcsak a speculatorok, hanem az ezekkel egyenrangú altisztek is mint megkülönböztető fegyverdarabbal lehettek felfegyverezve (1. id. helyen S. 28).]

A kérdés most már az, hogy megnevezhetjük-e határozottan azokat, akiket hivatali állásuk ily jelvények használatára feljogosított. Ritterling fentemlített dolgozatában ellene van az eddig általánosan elfogadott nézetnek, hogy e jelvények a beneficiariusok kizárólagos használatára lettek volna rendelve. Ezt a véleményét arra alapítja, hogy, mint fentebb láttuk, hasonló jelvény egy «frumentarius» síroltárán is ki volt faragva. Inkább tartja elfogadhatónak, hogy e jelvények a provincia helytartójának főhadiszállásán a központi irodába az «officium consulareD-ba való beosztást jelezték. Tehát közös jelvénye lett volna mindazoknak az altiszteknek, akiket a legátus saját irodájában alkalmazott. Egy ily officiumban hozzávetőleges számítás szerint kb. 200 altiszt volt foglalkoztatva,16 [16 A helytartó központi irodájában az altisztek különböző hivatalos feladatok elvégzésével voltak megbízva s elnevezésük feladatuk szerint változott. A legnagyobb számmal a beneficiariusok lehettek (kb. 60), de hasonló nagy volt a tulajdonképpeni irodaszemélyzet (exceptores, exacti, librarii, stb.) száma is. A 27 féle beosztott altiszt fel van sorolva Domaszewski : «Die Rangordnung des römischen Heeres» című művében. (S. 29—37.) V. ö. Ritterling fejtegetéseivel i. h. S. 25. f. — Az aquincumi officium altisztjeinek emlékeiről 1. Kuzsinszky Bálint : Budapest Rég. VI. kötet, 137. 1. skk.] akiket tehát e jelvény egyaránt megilletett. Magától értetődik, hogy a főhadiszálláson, tehát az állandó táborhelyen való tartózkodás alkalmával e megkülönböztető jelvények aligha voltak használatban, szükség sem volt rájuk ; annál szükségesebb volt azonban hivatalos kiküldetések, kiszállások alkalmával, amikor a jelvény a kiküldött hivatalos legitimációjául is szolgálhatott. Ily alkalmakkor a kocsis mellett ülő rabszolga kezében vagy a kiküldött altiszt szállása előtt póznára vagy dárdanyélre tűzve, messziről felhívhatta a kiküldötthöz iparkodó egyének figyelmét. Hasonló rendeltetése lehetett a beneficiariusok stációin is, hol az utak és közlekedés felügyeletével megbízott beneficiarius hivatali helyisége előtt állhatott. Ritterling e véleményét mi is elfogadhatjuk .

Licenc[szerkesztés]

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false