Fájl:Baböcsai János, kassai Mattertia-oltár, 1516.png

Összefoglaló[szerkesztés]

Kass a városának ama számos műemlék e között, a melyek mind mai napig sincsenek kiadva és szakszerűen ismertetve, művészettörténeti értékénél fogva előkelő helyet foglal el az a festmény, a mely jelenleg a székesegyház déli mellékhajójában az első kápolnának szolgál oltárképül.

Bubics Zsigmond püspök, Kassa finom izlésü Maecenása fedezte föl évekkel ezelőtt a kassai városházának egyéb beraktározott régiségei között. Fölismervén a festmény jelentőségét, a püspök megtisztíttatta és az általa alapitott uj oltárra helyeztette, úgy hogy 1896-ban, a székesegyház újból való felszentelése alkalmából, már mostani helyét foglalta el. Azóta az irodalom is foglalkozott vele, de nem kimerítően, hanem csak mellékesen, alkalmilag és teljes fontosságát nem helyezte a kellő világításba. Az eddigi irodalmi adatokat ez ismertetés folyamán illő helyen megemlítjük.

A kép fára festett olajfestmény. Magassága 1'23, szélessége 0'82 méter. Compositiója, az ábrázolás módja teljesen megfelel a festmény arányainak.

A festmény alul, föltűnő helyen és nagyságban annak donatorát nejével együtt ábrázolja. A kép fölületének legnagyobb részét szentek ábrázolásai foglalják el. Az egész compositio, az egyes alakok méretei arra vallanak, hogy a festmény eredetileg alig lehetett oltárkép. Jellege inkább valamely alkalomból készült fogadalmi képnek felel meg.

Alul, középen, barnássárga alapon, a mely a perspectivai térhatás eszköze, hatalmas, kétfülű, barnás bronzszinü mozsár áll, — olyan forma, a melynek megfelelő valóságos példányok elég nagy számmal maradtak reánk. A mozsártól balra a kép donatora térdel; előtte czimere látható, mögötte védőszentje áll. A jobb oldalon teljesen megfelelő ábrázolás a donátor neje, szintén czimerével és hát a mögött angyal alakjával. A legföltünőbb helyen, a mozsár közepén, Kassa város czimerét látjuk, alatta az 1516-os évszámmal.

A térdelő házaspár ábrázolásával határozott egyéniségek képmásszerű föltüntetésére törekedett a művész. Könnyen megfejthető oknál fogva e törekvése különösen a férfi képében sikerült, a melyet bizvást egészen egyéni hűségű képmásnak tekinthetünk. A java korában levő férfi csupaszra borotvált és csontos arczú. Orra hosszú, vastag, húsos, kissé horgas. Álla erős; vastag nyaka minden izmának ábrázolásában kedvét lelte a művész. Barna, sima haja elől homlokába van fésülve, hátul gallérjára lóg le. Az oldalnézetben ábrázolt fej mögött, az áll alatt is kilátszik egy hajfürtnek a vége. Igazán egyéni hatású apró, szürke szemeinek éles pillantása és az a mód, a hogy ima közben, keskeny ajkait kissé kinyitja. Ruházatának festésére is nagy gondot fordított a kép mestere. Czinóbervörös ujjasára bő sötétbarna köpeny van vetve, a mely vastag hajtásokban omlik alá. A köpeny bő ujjai hoszszában föl vannak hasitva, csak a kézcsuklónál mennek át kézelőbe, úgy hogy a hasitékon keresztül az ujjas vörös ujjai kilátszanak. A köpeny, a melynek széles, csinos szabású, szürke prémgallérja van, a térdelő alak egész alsó részét eltakarja: csak vörös harisnyájának legvége és fekete félczipője látszik ki alóla. A donátor imára összetett két kezében rövid, pirosszemü rózsafüzért tart.

A donátorral szemben, a kép másik felén térdelő felesége kevésbbé egyéni megjelenés. Ennek okít, mint arra már Mihalik József figyelmeztetett,* [* A kassai dóm régi síremlékei Archaeologiai Értesítő. U. F. XVII., 165. l.] nyilván az, hogy a kép festésekor az asszony már nem volt életben. Ezt fejezi ki a háta mögött álló angyal, a ki a nő vállára teszi kezét. Az asszony térdeltében fölfelé néz. Csinos, fiatalos, egészséges, vonzó kifejezésü arcza van, ha formái nem is nevezhetők finomaknak. Azt a hatást kelti, mintha ez lett volna a kép mesterének a női szépségről való józan, polgárias ideálja. Csekély változattal előfordul a kép egyéb alakjain is, a szent nők ábrázolásaiban. Itt is nagy gondot fordit a művész a viselet minden részletének a megfestésére. A nő fejét áttetsző fátyol boritja, a mely alól, a homlok fölött előcsillan a fejkötő aranyos szegélye. Mig a fátyol a gallér alá elől csúcsba futva van lehúzva, álla alatt fehér kendő látszik. Hosszú fehér köpenyének szürke prémgallérja van; a köpenyt, a melynek hosszú, egyenes hajtásai a nyaktól indulnak ki, elől rózsa alakú arany kapocs tartja össze. A vörös újjasból csak az újjak vége és lejebb egy keskeny sáv látszik. Az asszony is, úgy mint férje, imára emelt kezeiben pirosgyöngyös olvasót tart.

E házaspár kilétét magán a képen látható jelek révén megközelítőleg meghatározhatjuk. A nagy mozsár elárulja, hogy a férfi 1516-ban gyógyszerész volt Kassán, a melynek czimerét joga volt a képre ráfestetnie. A donátor és donatrix előtt látható, föltűnő nagyságú és igen gazdag, finom kivitelű két czimer bizonynyal kulcsát adná a kérdésnek, ha eddigelé sikerült volna azoknak a nevét teljesen kideríteni, a kik azok használatára jogosultak voltak.

A donátor czimere 1 [1 V. ö. Mihalik, i. h.] váltakozó, függélyes zöld és arany mezőkben egymás fölött álló három, félig arany, félig zöld, hatágú csillagot mutat. A czimer szineit ismétli a gazdag, kacskaringós czímertakaró, a mely fölött zárt csőrsisak emelkedik, arany és piros fonású tekercscsel. Ez oromdíszből koronás angyal félalakja emelkedik ki, balra arany, jobbra zöld szárnynyal, mellén az alsó czimer ismétlésével. A donatrix czimere zöld mezőben háromszögben elrendezett, jobbra néző, három barna madarat, nyilván fürjet mutat. A czímertakaró arany és zöld színű; a fölötte emelkedő, tekercses zárt csőrsisak fölötti oromdísz zöld szárny, a melyen a czimer három madara ismétlődik.

Kemény Lajos régebben 2 [2 A kassai szent Erzsébet-egyház történetéhez. Archteologiai Értesítő. U. F., XVII. 46. l.] azon véleményének adott kifejezést, hogy a kép megrendelője esetleg Güntert Mihály lehetett, a kiről tudjuk, hogy 1516-ban kelt végrendeletében a székesegyház számára általa megrendelt két oltárkép elkészítéséről intézkedik. E két kép egyike alighanem a szóban forgó festmény, az ú. n. Mettertia-oltár. Ezzel szemben Mihalik helyesen mutat reá arra a körülményre, hogy a Güntert síremlékén látható egyszerű családjegy nem vág össze a kép donatorának a czimerével. A donatort különben is nem Mihálynak, hanem Bertalannak hivták, mint azt védőszentjének alakja kétségtelenné teszi.

Ez alapon tovább indulva, Kemény immár annak az újabb nézetének ad kifejezést, a melynek a legnagyobb valószínűsége van, hogy a kép donatora Czottmann Bertalan, kassai gyógyszerész, a ki annak az emlékére rendelte meg, hogy 1516-ban gyógyszertárát vejének átadta. Kemény ugyan nem említi meg forrását, illetőleg azt, vajjon a megrendelés ténye van-e följegyezve, vagy csak az átadásé. Ez utóbbi esetben is azonban határozott értéke van adatának. Mindenesetre figyelemreméltó az a körülmény is, hogy az évszám a föltűnő helyre festett városi czimer alá van irva. Így nincs kizárva az sem, hogy a kép annak az emlékére, örömére készült, a mikor a jómódú, tekintélyes gyógyszerész a városi tanácsosok, patriciusok sorába emelkedett és így bizonyos tekintetben a városi czimer használatához is volt joga.

A donator mögött, a festmény bal szélén áll a férfi védőszentje, a kit az aranyos dicsfényében látható fölirat (S·bARTОLОNEVS) nevez meg. Az egész festmény legnagyobb alakja magassága a dicsfény nélkül 44'5 cm), és bizonynyal a legsikerültebbek egyike. Szépen, gondosan mintázott erőteljes férfi fejét dús, borzas barna haj és tömött szakáll veszi körül. Eleven, erélyes arczából szinte kivillan fekete szeme. Hosszú fehér, pirosan árnyalt palástot visel, a mely hátát és bal fölső karját eltakarja, míg jobb karja alá föl van szedve. A palást alatt sötétzöld, hosszú köntöst visel. Jobb kezét az előtte térdelő férfi vállára teszi, baljával rendes jelvényét, a nagy görbe, kampós nyelű kést tartja. A művésznek minden részletre kiterjedő figyelmére vall, hogy a késre még a mesterjegyet is reáfestette.

Epen úgy, a hogy egyéniség dolgában a donatrix alakja mögötte marad férje megjelenésének, a mögötte álló angyal sem ér föl az erőteljes, férfias szent Bertalannal. Szőke, dús, nyakig érő fürtökkel köritett fejének formái üresek és nem is vonzók. Az arcznak nagyon is mogorva a kifejezése. Testét derékban fölszedett, aranysárga, galléros, hosszú, bő újjú, de a kézcsuklóknál szük ruha borítja. Az angyal jobbját mellére teszi, baljával a térdelő nő vállát érinti.

Az eddig leirt ábrázolások borítják a kép alsó részét, olyképen, hogy annak két széle az egész magasság mintegy harmadára el van foglalva, mig középen, a mozsár fölött a tér egészen szabad. Az ilyképen szerkesztett sajátságos alakú térbe festi be a művész tulajdonképeni főtárgyát, a szentek alakjait, a kikhez a térdelők imája fölemelkedik. A háttér jelenleg sötétkék, eredetileg bizonyára az eget ábrázolta, a hol a szentek alakjai megjelentek. Egyforma függélyes sik, a nélkül, hogy a mélység különbségeit föltüntetné, valósággal conventionalis háttere a szentek képeinek, mig alul a térhatás kifejezésének félre nem ismerhető jeleivel találkozunk.

A kék égnek e kétkiterjedésü, úgyszólván semleges terében a szenteknek nem egész alakjait látjuk: a legtöbb derékon alul el van metszve. Ez alól csak a két legfőbb ábrázolás tesz kivételt. A milyen conventionalis a tér és az ábrázolás módja, olyan a compositio is. Az egyes alakok sajátságos keretbe vannak beléhelyezve. Alul a mozsárból kapaszkodó, indás növény — leginkább talán a babhoz hasonlit kettős, erős szára emelkedik ki. A két szár kevéssel följebb a kép függélyes tengelyében egymás fölé hajlik és mandorla alakú tért zár be, a mely közvetlenül fölötte ismétlődik. Fölül egymás fölé hajló, jobbra és balra futó két vége fejezi be az egész compositiót, mig egyebütt az indák kacskaringós, levelekkel ellátott mellékhajtásai kerítik be az egyes alakokat. A sötétzöld növény finom, sárga vonalakkal van árnyékolva.

A compositiónak ez a módja, illetőleg a növényindának alkalmazása önkénytelenül is családfára emlékeztet. Alig lehet kétséges, hogy a kép mestere az ú. n. Jesse fája gyakori ábrázolásainak egyikét vette mintául, bár müvén a leszármazási kapcsolat kifejezésére nem volt alkalom. Az inda mindenesetre megkönnyítette a festmény síkjának a beosztását és minden alaknak egyszersmind tetszetős keret gyanánt szolgált.

Középen, a mozsár fölött, az alsó mandorla alakú keretben szent Anna alakja jelenik meg. Szent fényének fölirata: S·ANNA·METTERCIA·ORA. Alakja matronai, arczának vonásai határozottak, kemények, szintén élemedett kort fejeznek ki. Ülő helyzetben van ábrázolva. Fejét, a melyet kissé balra fordít, nagy fehér kendő burkolja be úgy, hogy az áll alatt is elhúzódik és egy-egy végével a két vállra lehull. Eredetileg világoskék, most megszürkült, derékon átkötött ruhája fölött világos czinóber szinü palástot visel, a mely egészen lehúzódik, az alak alsó részét és lábait teljesen eltakarja. Szent Annának térde fölött előre tartott jobb kezén a kis Jézus ül, egész meztelen kisded, kissé elnagyolt, nem egyéni formákkal, de különben eleven mozdulattal és különösen sikerült, benső arczkifejezéssel. Bal kezét nagyanyja baloldala felé nyújtja, a hol Anna másik kezén Mária ül. Máriát gyermekleány képében mutatja be a művész. Csinos, kerek arczát két oldalt vállára lehulló szőke haja veszi körül, fején ötágú aranykoronát visel. Ruhája egyszerű, hosszú, fehér köntös, a mely egész testét eltakarja. Jobb kezét a kis Jézusnak nyújtja, baljával pedig reámutat.

Szent Annának e harmadmagával való ábrázolása — középkori latin nevén Mettertia — a festmény keletkezési idejére nézve rendkívül jellemző. Anna tisztelete, a melyet voltaképen a szeplőtlen fogantatás dogmája tetőzött be, főleg a XV. században lendült föl. Azokon a történeti ábrázolásokon kívül, a melyek Anna életéből vett egyes jeleneteket tüntetnek föl - többnyire Anna és Joachim találkozását — magát szent Anna alakját is igyekeztek önállóan jellemezni. Minden egyéb attributum híjával az az ábrázolási mód vált uralkodóvá, a hol Anna leányával és unokájával jelenik meg. Ez a Mettertia. A XV. és XVI. században számos festmény és szobor hirdeti e forma népszerűségét, közöttük olyan remekmüvek, mint Leonardo da Vinci festménye, vagy Andrea Sansovino szobormüve. A művészi fő probléma valamennyiben az, hogy a különböző korú három szereplő csoportosításában mindegyiknek a jelentőség e kidomborodjék és a mellett Anna, Mária és a kis Jézus mellett ne szoruljon háttérbe. A három alak kapcsolata néha genreszerü motívumokra vezetett. Így például a kassai székesegyház ú. n. Mária látogatása oltára fölötti fából faragott csoportban az öreg szeht Anna karjaiban tartja a kisdedet, a ki hirtelen, pajkos mozdulattal kapaszkodik szép fiatal nő képében ábrázolt anyja felé, az után az alma után, a melyet Mária feléje nyújt. A mi képünk mestere a compositio szempontjából egyszerűbb, szellemére nézve hieratikusabb formát választott, a mikor Máriát mint fejletlen gyermekleányt ültette fiával szembe. Szent Anna jelentősége így mindenesetre erősen érvényre jutott.

Ez ábrázolási módot bizonyos tekintetben igazolja az a körülmény, hogy a Mettertia képe fölött, a fölső mandorlában Mária mint anya ismét megjelenik. Szembe fordulva, egészen kiegyenesedve áll. Lábai alatt a hold sarlója látszik, teste mögül két oldalt aranyos sugarak törnek elő. Arcza tojásdad, talán nagyon is telt. Koronája alól kibontott haja két vállán derékig hull le. Fehér palástja alól, a melyet fölül kettős aranykapocs tart össze, világospiros, hosszú ruhája látszik ki. Jobbjával gyermekét tartja, olyképen, hogy palástja ott fölhuzódik és mintegy középpontja az innen szétinduló, különben meglepően nagy és egyszerű hajtásoknak. Bal kezével kettős virágszálat nyújt az ülő kisdednek, a melyet az baljával megfog. A kis Jézus testének formái elég jók, de kissé mereven ül és némileg erőtelen veti fejét hátra és néz anyjára. Mária szentfényében a S·MARIA·ОRA·PR fölirat olvasható. A Madonna ábrázolása a kép művészi egyensúlya szempontjából legalább is egyenrangú szent Annáéval és ilyképen a festmény eddig használatos elnevezése, a Mettertia oltár, nem egészen jogosult.

E két fő ábrázoláson kivül huszonkét szent félalakjának a képét látjuk a festményen, egyenlően, teljes symmetriával elosztva, mindegyik oldalon tizenegyet. Schematikus csoportosításuk, a mely az indák hajtásainak a keretébe illeszkedik be, olyan, hogy mindegyik oldalon alulról először két alak, fölötte három, ismét kettő és legfölül három jelenik meg.

A sorból alul Kozma és Demjén válnak ki, az orvosok és gyógyszerészek védőszentjei, a kik a legelőbbkelő helyen, szent Anna képe mellett, a házaspár közvetlen közelében jelennek meg. Szent Kozma a baloldali: csupaszra borotvált arczú, jóságos tekintetű, javakorbeli férfi, a kinek vonásai a teljes képmásszerűség hatását keltik föl. Magas, vörös sapkája alól két oldalt dús haja tűnik elő. Válla körül egy keskeny, vastag zöld kendő kétszer körülcsavarodik. Ujjatlan, oldalt hasított, czinóber szinü ruhájából nyúlnak ki karjai, a melyeket a szürke alsó ruha bő újjai borítanak. Két kezével vizeletes palaczkot emel szeme elé. Szinte meglepő itt, annyi conventionalis vonás közepette, a régi orvosok e jellemző ténykedésének a természethü, genreszerü ábrázolása. (Szentfényének fölirata: SANCTVS·COSMAS). Valóságos képmás testvére, Szent Demjén is. Orra hosszú, előre álló, szája sarkaiban lehajló, arcza beesett. Két csúcsba nyirt haja és vállára leomló haja gesztenyebarna. Épen nem valami ideális typus, hanem határozott egyéniség ábrázolása. Érdekesek viseletének részletei is, a vörös sapka, a mely szürke préme s karimával van ellátva, kivágott nyakú, újjatlan vörös köntöse, szintén szürke szegélylyel, alsó ruhájának narancssárga újjai. Jobbjával hengeralakú, sárga, födeles szelenczét emel, baljában gyógyszerészi kenőkanalat tart. Szentfényében S·DAMIAN olvasható.

A festmény fő alakjainak ismertetése után rövid leirását adom a többi húsz szentnek, alulról fölfelé haladó rendben, soronkint balról jobbra haladva.

Az első sorban az 1. alak szent Kristóf. A művész a fél alakot is óriásnak igyekszik jellemezni. Durva, egyéni arcza van, orra nagy, benyomott, haja, szakálla, lelógó bajusza barna. Feje fehér kendővel van átkötve. Nyitott inge alól födetlen melle kilátszik. Zöld újjasa fölött piros palástot visel, a mely jobb válláról hull alá, teste előtt fölhuzódik és bal vállán át van vetve. Fölemelt balkezével faágszerű botra támaszkodik. Jobb vállán ül a kisded Jézus, hosszú, fehér ingecskében. Jobb vállát kezével támogatja Kristóf, a ki szeretettel tekint a kitűnően jellemzett gyermekre. Szentfényének fölirata: S·CRISTOFOR⁶ — 2. Szent Erazmus. Sovány, csupasz képű, papi arcz. Fején aranyszegélyes fehér infulát visel, vállát aranyszövetü, renaissance motívumokkal gazdagon mustrázott, elől kettős aranykapocscsal megerősített pluviale borítja. Jobb kezében aranykampó s ezüst pásztorbotját tartja, baljában kinos halálának jelvényét, a motolát, a melyre belei fölcsavarodtak. Fölirata: S.ERASMVS. — 3. Szent Fabianus. Az előbbihez hasonló, simára borotvált, de gondosabb kivitelű arcz. Fején tiarát visel, a melynek három aranykoronája ezüstalapon nyugszik, Palástja hasonló, mint Erazmusé, különösen szép dinnyés és gránátalmás motívumokkal. Jobbjával kardot emel — vértanúságának jelét - baljában kettős ezüstkeresztet tart. Fölirata: S·FAbIANVS. — 4. Szent Sebestyén. Mezítelen ifjú, a kinek csipője alatt fehér kendő van átkötve. Bal keze feje fölött fatörzshöz van hozzákötve, jobb keze hátul, dereka mögött van a fához erősitve. Nyilakkal átlőtt testének formái általánosak, de mozdulata természetes. Fiatal csupasz arczának nem annyira fájdalmas, mint inkább mogorva a kifejezése. Szentfényének fölirata: S·SEbESTIAN⁶.

II. sor. 1. Szent Bálint. Erőtlen, csupasz aggastyánarcz. Ruházata majdnem teljesen megfelel Erazmusénak. Alsó ruhája kék, kesztyűi sárgák. Jobb kezében ezüstnyelű, aranykampós pásztorbotját tartja, baljával eleven mozdulatú, meztelen gyermeket szorít magához palástja alá, rendes attribútumát, annak emlékére, hogy Creton rhetor fiát betegségéből kigyógyította. Fölirata: S·VALENTINVS. — Szent Volfgangus. Arcza az előbbihez hasonló, de gondosabb kivitelű. Infulája fehér, pluvialéja vörös, dalmaticája zöld, keztyüi sárgák. Palástjába burkolt baljával csúcsives templommintát emel, jobbjával arany pásztorbotjának és egy ácsfejszének a nyelét fogja. Modell és fejsze gyakori jelvényei St. Wolfgang alapitójának. Szentfényének fölirata: S·WOLFGANG. — 3. Jób. Ősz hajú és szakállú meztelen aggastyán, két kezét melle előtt imára összeteszi és fölfelé tekint. Fölirata: SANCTVS·IOb·ORA. - 4. Szent Pongrácz. Kerek, telt arczú, szőke, dús, göndör hajú, szép ifjú, a ki elevenen tekint fölfelé. Arany kapcsos, fehér palástja alatt világoskék ruhája látszik. Jobbját mellére emeli, baljában széles, rövid kard aranygombos markolatját tartja. Szentfényének föl irata: S·PONGRACIVS·M. — 5. Szent Jodocus. Simára borotvált, telt, rendkívül életteljes, képmásszerü arcz. Leborotvált fejét sűrű hajkoszorú veszi körül. Barna, hasított újjú csuhája alatt kékesszürke, magas gallérú újjasa látszik. Két kezében zarándokbotot tart. Kezei igen jó kivitelűek. Fölirata: S·IODOCVS. — Remete Szent Antal. Aggastyán egyéni arcza. Orra horgas, szája ferde, mélyen fekvő szemei mogorván néznek ki üregeikből. Haja hátrafésült, fejének teteje kopasz. Elől-hátul lelógó bő kámzsája alatt sárga újjast visel, jobbjában csengetyüt, baljában T alakú botot («Antalkeresztet») tart. Fölirata: S·ANTHONIVS .

III. sor. 1. Szent Ilona. Matronális arcza kissé férfias jellegű. Hatágú aranykoronája alatt fehér kendőt visel, a mely hátul van megkötve, úgy hogy két oldalt erősen kidomborodik. Kettős aranykapocscsal megerősített világospiros palástja alatt czitromsárga újjast hord, a mely derekán át van kötve. Két kezével T alakú, hosszú szárú keresztet emel, a mely fölött papírtekercs látható, INRI fölirattal. A szentfényen látható fölirat: SCTA·ELENA·RE. — 2. Szent Ottilia. Arcza különösen finom, gyöngéd; álla keskeny. Szép kifejezésű barna szemeivel merengve néz maga elé. Fejét álla alatt megkötött fehér kendő födi, a mely két oldalt vállára hull le. Aranykapcsos fekete palástja alatt bő újjas világossárga köntöst visel. Kezeiben vastag, aranyvágásos, kapcsos, vörös kötésű könyvet tart, a melynek fölső borítékán két szem, a vakságból való csudás kigyógyulásának jelvénye nyugszik. Fölirata: SCTA·OTILIA·VIRGO. — 3. Szent Rókus. Barna szakállas férfi, hosszú, lelógó bajúszszal. Fején széles, hátul lehajló karimájú zarándokkalapot visel. Piros palástja alatt zöld újjast hord. Jobb karja nem látható, baljában görcsös végű zarándokbotot tart. Fölirata: SCTS·ROCHVS. — 4. Szent Miklós. Sovány, beesett arczú, ősz hajú és szakállú aggastyán. Fején aranyszegélyes, vörös bélésű fehér infulát visel, kapcsos, zöld bélésű sárga palástja alól vörös dalmaticája látszik ki, keztyűi sárgák. Jobbját áldásra emeli, baljában könyvet tart, a melyen három aranygolyó nyugszik. Bal karjával aranykampós, ezüstszárú pásztorbotját szorítja magához.

IV. sor. 1. Szent Veronika. Arczát álla alatt megkötött fehér kendő veszi körül. Nyakán aranykapocs tartja össze vörös köpenyét, a mely alatt világoskék újjast visel. Mindkét kezével kendőt tart maga elé, a melyen Krisztus arczképe látható. A Krisztusfej vonásai durvák, szemei merevek, haj- és szakállviselete conventionalis. Fölirata: S·VERONICA. — 2. Szent Hedvig. Éltes női arcz. Két oldalt egy-egy csücsökkel lelógó fehér fejkendője fölött zárt koronát visel. Narancssárga palástját elől két rózsa alakú aranykapocs tartja össze. Bal kezével, a melyet palástja eltakar, csúcsíves templom mintáját emeli, teste elé tartott jobbjában fekete szegélyű fehér tárgyat nyilván czipőt, rendes jelvényét — tart. Fölirata: S·HEDVIGIS·V ... A. 3. Alexandriai szent Katalin. Csinos arcz, két oldalt vállára hulló hajjal, fején hatágú aranykoronával. Arcza hosszúkás, de telt, homloka domború, szája kicsiny. Feje kissé félre hajlik. Kapcsos vörös palástja, a mely alul kivágott nyakú, derékon átkötött, zöld ruhája kilátszik, alul, teste előtt összeér. Bal kezében nyitott, aranypántos könyvet tart, jobb kezét hosszú keresztvassal, fölül aranygombos kardra támasztja. Fölirata: S·KATHERINA. — 4. Szent Borbála. Fején hatágú koronát visel; szőke, hosszú haja két oldalt vállaira omlik. Arcza hasonló, mint szent Kataliné, de más kifejezésü. Mereven maga elé néz. Palástja fehér, alsó ruhája világoskék. Jobb kezében a vértanúk pálmaágát tartja, baljával hegyes sisaktetővel ellátott toronymintát emel. Fölirata: S·BARBARA·MAR. — 5. Szent Margit. Az előbbihez hasonló arcz. Fejét ájtatosan balra hajtja és ábrándosan tekint fölfelé. Köpenye vörös, alsó ruhája narancssárga. Jobbjában hosszúszárú aranykeresztet tart, baljával hosszú nyakú, gyöngén jellemzett, taréjos kis sárkányt szorít magához. Fölirata: S·MARGARFTA. — 6. Magyarországi szent Erzsébet. Matronalis typus. Hegyes orrú, épen nem szép, de eleven arcz. Koronája és kendője olyan, mint Hedvigé. Világosbarna, nyilt palástja alatt fehér újjú piros alsóruhája látszik. Jobbjában tányért tart maga elé, baljában karcsú, födeles kancsót, a melyből önteni készül. Az alak mozdulata következtében különösen föltűnő annak karcsúsága, törzsének erős elhajlása, a mely a késő gótikus művészetet annyira jellemzi. Fölirata: S·ELIZABET.

Ki volt a művész, a ki a nem épen nagy terjedelmű táblán az alakok akkor a számát örökítette meg olyan gondosan, olyan ikonographiai pontossággal, helyenkint olyan figyelemre méltó jellemző erővel? Sikerül-e kilétét kiderítenünk, úgy mint a megrendelő személyét? A festmény fölfedezője, Bubics püspök volt, a ki helyes nyomra vezetett. Ő figyelmeztetett először arra, hogy a szentfények némelyikén látható föliratok írásmódja eltér a rendes, latin orthographiától. A Sebastianus név helyett Sebestianus-t, Pancratius helyett Pongracius-t olvasunk. E tévedések a maguk jellemző voltában kétségtelenül arra vallanak, hogy a művész magyar ember volt, a ki e föliratokban önkénytelenül, semmi esetre sem tudatosan, a nevek magyar kiejtése után indult.* [* V. ö. Szilágyi Sándor-féle Magyar nemzet története, IV köt., 602. l.] Ez alapon Kemény Lajos** [** Archaeologiai Értesítő, U. F. XVII., 46. l.] az 1516 körül Kassán működő, addig ismeretes festők egyikében-másikában keresi a mestert. Hogy csakugyan Babocsai János volt-e, vagy Ambrus mester, vagy más valaki azok közül, a kiknek létezését Kassa város múltja buzgó kutatójának megállapítani sikerült - e kérdést csak valamely lappangó irott adat oldhatja meg.

Egyelőre bizvást beérhetjük azzal, a mit maga a festmény elárul. Készítője magyar festő 1516-ban Kassán, a kinek művészi egyénisége világosabban áll előttünk, mintha csak nevét és élete körülményeit ismernők, műve pedig tűzvésznek, pusztításnak esett volna áldozatul, mint annyi, csupán névleg ismert társáé.

A gyógyszerész fogadalmi képe teljesen elüt mindazoktól a müvektől, a melyek Kassa gazdag művészi múltjából reánk maradtak. A hatalmas főoltár, a többi festményekkel és faragványokkal ékes oltár mellett kevésbbé föltűnő jelenség. Formájában, compositiójában, az ábrázolás módjában van valami, a mi azoktól lényegileg megkülönbözteti. Nem valamely jelenet, cselekmény ábrázolásáról van itt szó, hanem a szentek gyülekezetét látjuk, a mely előtt a jámbor ajándékozó térdel nejével. És e szentek nincsenek valóságos testi együttlétben egymás mellett, hanem egy síkban, szinte geometriai pontossággal vannak elhelyezve. Létök sem teljes: a két fő csoportot, a védőszentet és angyalt kivéve csupa fél alak. Aligha tévedünk, ha az elrendezésnek és átruházásnak ezt a módját a graphikai művészettel hozzuk kapcsolatba. Az eszmei tartalom kifejezése, inkább mint a festői tartalomé, a belső jelentőség kiemelése a külső megjelenés rovására, a schematikus, geometriai rendszeren alapuló beosztás, — olyan vonások, a melyek a kor vallásos tárgyú metszeteiben igen gyakoriak. Valószinü, hogy a kép mestere valamely metszet hatása alatt állott és meglehet, hogy maga is festett már hasonló dolgot, de kicsinyben, mint miniature-képet, nem oltár, hanem könyv dísze gyanánt.* [* Erre vall talán a czímerek kivitele is.]

F megjegyzéssel azonban az ismeretlen festő művészi lényegének csak egyik oldalát merítjük ki. Ha a részleteket, az egyes alakokat vizsgáljuk, rájövünk arra, hogy az egésznek a szerkezete és az egyes részek kivitele között bizonyos ellenmondás tapasztalható. Már reámutattunk arra, milyen megkapó valószerűségét árul el a kép megrendelőjének a képmása. De a művész ezzel nem elégszik meg. A szentek hosszú sorában is, a hol egyáltalán lehetséges, életet igyekszik önteni alakjaiba. E szempontból szent Bertalan hatalmas megjelenésén kivül a fölső, csak fél alakban ábrázoltak közül is kitűnik egynehány. Ilyenek első sorban Kozma és Demjén, nyilván a művész két kortársának képmásai, továbbá Jodocus, szent Antal, Fabianus és mások. Sebestyén gyönge alakja mellett üde elevenségével tűnik ki Pongrácz. A női szentek sorában nem törekedhetett annyira az egyéniség érvényre jutására — e tekintetben leginkább Erzsébet jöhet számba — mint inkább az áhitat külső kifejezésére. E törekvése szent Katalin alakjának a tartásában, a belső érzések visszatükröztetésében nyikitkozik meg a legtisztább, legvonzóbb módon. Ez alakkal szemben az umbriai festők női szentjeire gondolunk.

A festési technika szempontjából föltűnő a fejek és néhol a kezek gondos, lágy mintázása és az a festői érzék, a mely a ruhák színeinek a megválasztásában megnyilatkozik. Ez a körülmény, kapcsolatban az annyira föltűnő képmásszerüséggel, művészünk tehetségének, képzettségének határozott irányára vall. Új életet, új tartalmat helyezett egy régi, meglehetősen alkalmatlan, művészietlen keretbe. Képessége nem felelt meg mindenütt törekvésének. Így például a Madonna vagy az angyal ábrázolása sok egyéb alaké mögött marad de müve legjobb részeiben meglepő festői fölfogásról, az egyéniség kifejezése iránt való erős érzéséről tesz tanúságot. E tulajdonságokat alig sajátíthatta el egészen ellentétes irányú környezetében. Nézetem szerint a németalföldi festészet művei, a melyekkel talán vándorútjában ismerkedett meg, gyakoroltak fejlődésére befolyást.

Bizonyos, hogy a kép fölfedezése révén nemcsak a kassai székesegyház gyarapodott múltjához fűződő becses emlékkel, hanem a hazai festészet története is több szempontból érdekes, meglepő jelenséggel lett gazdagabb.

Licenc[szerkesztés]

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false