Címerhatározó/Palásthy címer

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Palásthy család címerével foglalkozik.

palásti és keszihóczi Palásthy

Palásthi Bagonya János pecsétje 1368–1373

A palásti Palásthy kastély restaurálása, 2005
Palásthy Pál szerint 1890-91
Palásthy Pál (1825-1899) püspök

A címert a család 1421-ben kapta Zsigmond királytól.

Paláston látható a XVIII. század elején emelt, eredetileg barokk stílusú Palásthy-kastély. Palásthy Ferenc császári tábornok építtette, s a munkálatok 1730-ra fejeződtek be. A XIX. század elején klasszicista stílusban átalakították. Az U alaprajzú kétszintes épület középrizalitos déli homlokzata háromszögletű orommezővel zárul. A falkorona fölé emelkedő háromszögű oromzatot szobrászati elemek díszítik. A háromszög belsejében a Palásthy család címere látható: a négyelt pajzs 1. és 4. mezejében egy-egy ökörfővel, a szarvak közepén kereszttel; a 2. és 3. mezőben pedig kardot tartó könyöklő páncélos kar látható, a hajlás felett hatágú csillaggal és félholddal. A háromszög csúcsán kőváza áll, a két szár közepén pedig egy-egy félkézen könyöklő, másik kezében kerek pajzsot tartó allegorikus szobrot látni.[1]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Palásthy 1506

Ez a nagyon is komplikált, a czímerszerző életének Jajcza vára alatt átélt csata-epizódját elénk táró czímer a renaissance czímerfestészetének egyaránt mutatja előnyeit és hátrányait. Előnye a szép miniature-festés, a ruháknak gondos rajza, mi által a XVI. század elején viselt köznemesi hadi öltözet formájára nézve valóságos kútfő. Előnye a magyar heraldikában oly korán feltünő arczképszerűség; mert a törököt levágó magyar vitéz jellemző arcza kétségtelenül a Jajcza váránál magát annyira kitüntető fő czímerszerzőt, Iváncsfalvi Dombay János deákot akarja elénk állítani.

E festészeti és viselettörténeti előnyökkel azonban szemben állnak a heraldikai hátrányok. Maga a kép czímernek lehetetlen, blazonálhatatlan csatajelenetet ábrázol. A heraldika, kivált a czímeradományok kora óta, erősen táplálkozik ugyan a czímerszerzők által véghezvitt egyes fegyvertényekből, azonban ezeket jelképekkel örökíti meg. A renaissance tovább megy. Nem elégszik meg azzal, hogy valami heraldikai motivummal utaljon a megtörtént nevezetes hadi tettre, hanem megteszi czímernek magát a csatajelenetet úgy, a hogy megtörtént, festmény formájában, naturalisztikus ábrázolásban. Czímerképpé ez csak az által lesz, hogy a festmény czímerpajzson foglal helyet. Bármily szép legyen is maga a miniature, ez által nem szép czímerré válik. Hozzájárul ehhez az is, hogy a renaissance ízlése elhanyagolja a czímernek egyéb alkotó részeit. Itt például a sisak túlságosan vaskos és nyomott. A sisakdísz levélszerű diszítéssé, a blazonálhatatlan sisaktakaró pedig ornamentális modorban tartott sokszínű guirlanddá lesz. Mindezen heraldikai hibák és fogyatkozások azonban semmit sem vonnak le a Dombay-czímer művelődéstörténeti érdekéből és a Budán készült festmény szépségéből.

(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság (1901, 1902, 1926))