Az elvarázsolt hegygerinc/Az Elvarázsolt Hegygerinc

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎

12. Az Elvarázsolt Hegygerinc

A Menyegző

A Túr-Turi kristálytiszta vízének köves partjain egy olyan valaki sétált felfelé, aki már régóta nem mártózott a hűvös habokban. Rég volt, amikor utoljára merült alá, testileg-lelkileg megtisztult, minden szennytől és erőt, energiát merített az élet nehézségeinek leküzdéséhez. Ugyanis más területeken is kellőképpen tisztán tartotta magát, de a Túr-Turi vízénél tisztább, "szentebb" nem létezett számára. Ahová a sors kirendelte, ahová (le)született, ott volt az a hely, amely épp a legszentebb volt számára.

És a sors kegyes akaratának engedelmeskedve, utólag mély hálaadással telve egy újabb erőre és újabb energiára várt a hatalmas kövekkel szegélyezett vízparton. Egy mély, jelentőségteljes pillanat harmonikus megvalósulásáért könyörgött ott a víz mellett. Egy olyan esemény bekövetkezésért, amely annyira fontos volt számára, hogy teljesen magába foglalta életének egész értelmét. Spirituális megközelítéssel kimondottan az érzékelések benyomásainak engedelmeskedve várta az Információt. Azzal tisztában volt, hogy aminek meg kell történnie az meg is történik csak azzal nem, hogy: Mikor? Hogy Hol?… Azt csaknem egy éve már tudta. El jött tehát arra a helyre, ahol körül belől nyolc éve történt meg az eljegyzés. — A mennyei frigy.

Csendesen üldögélt egy nagy kövön, imádkozva, meditálva… kapcsolatba lépve az "Égiekkel". Aztán felállt szép lassan le vetette ruháit, megállt egyenes tartással a kő szélén. Gyönyörű sárga haját meg-meg lebbentette a szél, arca kimondottan komoly volt, mintha nem is ezen a világon élne. Teste arányos, fiatalosan hosszúkás idomokkal, de nem kimondottan a Vénuszi példány szolgáltatásokat igénylő jellegével, hanem az emberi faj női nemét jelképező példányaként, amely képes a természet ölén is végigharcolni az életet az összes adódó nehézségeivel együtt. Lehunyt szemekkel vett egy mély lélegzetet és lassan kieresztette a levegőt. Aztán ki nyitotta a szemeit, várt egy keveset, aztán csak egyből lazán elengedve magát, "bele esett" a vízbe. Alámerült és csak nagy későre jött a felszínre. Aztán még elengedte magát és újból alámerült. Ezt többször megismételve aztán kissé felszabadultabban lubickolt egyet a hideg vízben és kissé alább sodródva kimászott a partra.

Arca már egészen más volt, mint az előbb. Vidáman hangolódott rá a madarak csivitelésére, a víz csobogására, a fák, a lombok illatára, a szélre… Amint szárítózott, hallotta, amint az erdei úton egy szekér zörget lefelé és a csodálkozó felkiáltásokat, füttyögetéseket. Egyszerű természetességgel vidáman visszaintett, majd mintegy különös köszöntésként karját felívelően srégen az Ég felé emelte. Azok a szekéren csak ámuldoztak, hisz' rég nem láttak ekkora csodát. Aztán be érve a faluba biztosan el is újságolták, hogy "Visszatért a Kis fürdőző boszorkány".

A lány a fürdés után a gerinc rövidítőn indult kifelé a napsütötte lombok felé. Szépen, csendben sietség nélkül haladt kifelé vállán egy nagy táskával. Törékenynek tűnő alkatához meglehetősen nagy volt a táska, de mégsem tette le, nem állott meg pihenni sem és még csak a vállain sem cserélgette.

A Kormos Tetőre ért ki és onnan már a kis lejtő a Komondor pusztájára vezetett. Amint a házhoz ért, körbe járta és ezt-azt elrendezett körülötte. Bement és ott is jól meg vizsgált mindent. Aránylag rend volt, de megállapította, hogy egy általános "lomtalanítás" azért ráférne mindkét kis szobára. Ezt nagyrészt meg is kezdte, kihordott egyet, s mást ami régi volt és elavult, aztán úgy nagy-vonalakban kitakarított. Aztán bizonyos dolgokat kipakolt a táskából és azzal le indult a Karakói ösvényen. Lefelé menet bekapcsolta a mobiltelefonját, amely aztán négy nem fogadott hívást is jelzett. Mindezt tudatosítva elmosolyodott és kissé sietősebbre fogva a lépteit folytatta az útját lefelé.

Az Erdő Csendjében a Gréta megérkezése meglehetősen felemelte a kedélyek állapotát. Mosolygós arcával, csilingelő hangjával csak úgy árasztotta maga körül a vidámságot. Ha valaki aznap netalán bal lábbal kelt, még az is önfeledten tapasztalhatta meg az élet elrejtett szépségeit, harmóniáit. Janka már aggódva várta és örömkönnyeket hullatva kis korholással kezdte, amiért ellenezte, hogy Damjanek személyesen hozza "haza". Már hetek óta készültek a nagy fogadtatásra és külön a Gréta számára elő is volt készítve a szobácska, amelyben ezután végleg náluk lakhat. Viszont Grétának erről egészen más volt a véleménye.

― Arról volt szó, hogy majd a Komondoron fogok lakni a kis házban. Nem?

― Egyedül? Ott fent? ― kérdezte Damjanek megrökönyödve

― Igen. Egyedül. Ott fent. ― mondta egyszerűen a lány.

― De hát hogy boldogulsz majd el? ― kérdezte Janka.

― Ahogyan ti is boldogultatok annak idején.

Damjanek nagy gondba esett, látszott rajta, hogy semmiképp nem akar ebbe beleegyezni.

― Kicsi Gréta! Annyira szeretünk, hogy nem hagyhatjuk, hogy ott élj az erdőben! Nagyon féltünk, próbáld ezt megérteni!

― És Sárit féltettétek-e? Vagy az öreg Birtit? Ők is ott fent éltek. Esőben, hóban… Senki nem törődött velük, senki nem féltette őket. De nem is voltak rászorulva senkinek a "féltésére". Mert volt bennük bizalom. Ők amint megérezték az Erdő Hívását, bizodalommal fogadták is. Ti is megéreztétek, de ti nem bíztok eléggé. Ti csak megpróbáltátok, de nem volt elég erőtök megvalósítani azt, amit még gyermekkorotokban olyan szépen elterveztetek. Az akkori gyermeki tisztaság az erdővel, a természettel való szoros kapcsolódás magába foglalta az egymás iránti őszinte vágyódásotokat és tiszta szereteteteket. Aztán, amikor újból kegyes volt hozzátok az Erdő Szelleme, mégsem tudtatok lemondani megszokott életformátokról. Csupán csak megközelítettétek azt, amire mindig is vágyódtatok.

― Nagyon szép minden amit mondasz édesem, de valamiképp nem tűnik kissé meseszerűnek ? Hisz' a reális világban nem lehet csakúgy álmodozni, mert hamar felkopik az álla az embernek. ― mondta Damjanek.

― Természetesen nem mindenkinek kell követnie az Erdő Hívását. Csak kimondottan olyanokról beszélek, akik megkapták a hívást. … És ti mondtátok, hogy együtt hallottátok az Erdő Énekét. A világi életben is az azonos érdekeltségűek bizonyos csoportokba verődnek és közös a sorsuk, közösen segítik, támogassák egymást. Mint például a hegymászók klubja… halászok egyesülete … kövérek tábora … kopaszok klubja … Ti pedig azok ritka csoportjába tartoztok, akiket az erdő, a természet vonz. Az ilyesmik lehetnek "betegségek", szenvedélyek is, de az élet azért van, hogy végigéljük őszintén, azt, amire még születésünk előtt vállalkoztunk. Amit Felvállaltunk.

Janka és Damjanek nem gondolták volna, hogy ennyire visszatérnek a régi idők boldog percei, amikor még Sári beszélt hozzuk ennyire erőt adóan. Amikor tőle kapták a minden napra való lelki táplálékot, hogy megfelelőképpen harmóniában élhessenek az Erdő Szellemével.

― Gréta. ― szólt Damjanek egy kis idő múlva ― Tudod mi Jankával nem győzünk hálát adni annak, hogy mindannyiunk sorsa közösé vált. És vitathatatlanul el is fogadunk téged szellemi vezetőnknek. De nagyon szeretnénk folytonos kapcsolatban lenni veled. És egyáltalán nem mondtunk le arról, hogy együtt hallgassuk az Erdő Énekét odafenn a Komondoron. … Csak - tudod - el kell jöjjön annak is az ideje.

Gréta kedvesen elmosolyodott, odament hozzuk és szerre megpuszilta őket.

― Mindennapos vendégetek leszek. De nem könyöradományokból számítottam élni. Tudok élni azáltal, amit ki lehet hozni az erdő rejtett kincseiből. De tudok én ám dolgozni is! Ide jövök hozzátok, tele ültetek mindent virágokkal. Bokrokat, borsikákat, tujákat rendezek el… És úgy át varázsolok itt mindent, hogy a vendégek még jobban fogják szeretni ezt a helyet. ― elhallgatott, majd kissé viccesen hozzátette

― Természetesen ha felvesztek a "cégetekhez"…

Janka és Damjanek csakugyan hálát rebegő szívvel ölelték magukhoz azt a drága kis szeretni-való lányt, akit tényleg Dea-ként fogadtak magukhoz. És minden egyes nap elteltével egyre könnyebben fogadták el "furcsaságait".


Egy nap különösen nagy gondot fordított külsejére. Nem használt semmi féle ápolószert, de meglehetősen ki szépítette magát. A "legszebb" ruhácskáját vette fel és a hajába szalagot is kötött. Janka egy ideig titokban figyelte, aztán megkérdezte.

― Készülsz valahová?

― Igen. ― mondta a lány kissé bizonytalanul ― Azt hiszem igen.

― Hová? ― kérdezte Janka csodálkozva.

― Hát elfelejtettétek az én menyegzőmet? ― kérdezte mosolyogva Gréta ― Várom a jegyesemet.

Janka agyán ezzel kapcsolatosan kissé bizonytalan gondolatok futottak át. Igen. Hisz' tud erről… De hát …(?)

― És máma…? ― kérdezte bizonytalanul.

― Talán. De nem biztos. A készenlét a fontos. És most épp annak teszek eleget.

Janka tényleg nem értette a dolgot. Dragóról semmi hír… de ő már várja (???)

― Csodálatos…― nézett rá szeretetteljes mosollyal, majd csak mintha önmagának tenné fel a kérdést

― És csak egyszer találkoztatok…?

― Mi ketten csak egyszer. De aki benne van és aki bennem van, azok már sokszor voltak egymáséi! ― mondta Gréta teljes meggyőződéssel.


Jankát ez a magabiztos kijelentés olynyira megerősítette, hogy már türelmetlenül várta, ezt a Mennyei találkozásukat. Felhívta Domit és Dragó felől érdeklődött.

― Tulajdonképpen már leszerelt. ― mondta kissé aggodalmasan a telefonba Lénárd ― De fogalmam sincs, hogy miért nem ért már haza. Azzal vigasztalom magamat, hogy mindig is nagyon kiszámíthatatlan volt…

Janka megérezte, hogy Domi hangja egyre aggodalmasabbá válik, nem akarta, hogy elsírja magát a telefonba és azzal vigasztalta, hogy hamarosan haza fog érkezni. ― Ugyanis a "jegyese már várja" .

A légióból leszerelt katona rég nem látott helyeken járt. A napfényben fürdő patak vize a szél simogatása és az egész erdő érintése csaknem teljesen elvarázsolták. Főképp, ha még intenzíven rá is koncentrált egy nyolc éve megélt pillanatra, amely során teljes egészében megváltoztatta az életedét. A lélekbe hatoló szempár számára megtette a feladatát. Egy egész életre. Sorsa kimondottan kegyetlen előmenetele kissé fátylat emelt e misztikus pillanatra való megemlékezésnek, de spirituális fejlettségének köszönhetően az apró jelekből mégis csak sikerült vissza terelődnie legfontosabb életcéljához és így tért vissza nyolc év után, hogy a Túr-Turi habjai közt keresse meg a számára örök időktől fenntartott Lélektársat, aki majd nagy segítségére lesz majd a Teljes Újjászületésben. Érzékelései és érzései ide vezérelték vissza. Tudni, tudta, hogy rá fog találni, de nagyon türelmetlen volt, nem győzte csillapítani önmagát. Tisztában volt azzal, hogy még nem elég fejlett, még nem egészen méltó a találkozásra és ezért nem volt biztos abban, hogy mikor kerül majd erre sor. De érezte, hogy jó helyen jár és belső erőforrásai segítségével a megtisztulásra összpontosított.

Csaknem egy teljes napot töltött ott a kis folyó mellet csendes elmélkedéssel, majd késő délután elindult a hegygerincre vezető ösvényen. Lassan, egyenletesen ment vállán a nagy "katona-hátizsákkal". Menet közben próbált elbeszélgetni a fákkal az ösvénnyel, a madarakkal, az elő-elő bukkanó kis erdei állatokkal, de mintha érezte volna, hogy valamiképp nem tud ráhangolódni erre a különös beszélgetésre. Azt tapasztalta, hogy "nem érti" a "nyelvet". Valami ebben megakadályozza őt.

Aztán úgy menet közben tovább gondolkozva rá jött, hogy a múlt emlékei azok, "akik" nem hagyják őt kellőképpen megnyugodni. Az ott töltött emlékek egyszerűen "körbefogták". Már nagyon rég történt, épp azon a helyen, ahol járt, amikor oly nagyon közel érezte magán a Halál leheletét. … A medve bőgés figyelmeztetően hatott, de nem volt, mit tenni. Már ott volt a halál torkában és egyszer csak eldördült egy fegyver. Az apja vadászpuskája. Ha akkor az ő apja ne lett volna ember a talpán, akkor ő nem biztos, hogy ezeken mind el tudna elmélkedni …(?) Az életét kockára téve mentette meg őt. A fiát. (!) Aztán egy kissé távolabbi hely jutott az eszébe, ahol csak medvével kapcsolatos dolgok jutottak az eszébe. Feltörtek azok az állapotok, amikor oly nagy elégtételt, élvezetet és "gyönyörűséget" érzett, amint a kínok közt fetrengő állat járta a haláltáncát az általa gondosan előkészített csapdában… És ő mégis "el akar beszélgetni" az erdővel, a természettel…(?) Mégpedig harmóniában… (!?)… És vajon miért nem sikerül …? A kisállatok mind menekülnek előle, az ágak, a lombok is elhajolnak tőle, az egész erdő csaknem irtózik közeledtétől …!? … És ő mégis várja a jegyesét…(?!)

Aztán felért közvetlen az Onga csúcsa alá, ahonnan be lehetett látni a Túr-Turi kanyargó vizére. Oda, arra a helyre, ahonnan Édesanyjának utoljára akart virágot szakítani… És… ahol Édesanyja utoljára pillantott vissza az életre….. És ahol akkor az apja …ki tudja, mit érezhetett? — És ki tudja, mit érezhet továbbra is egy egész életen keresztül…?

— Ő, Dragó, volt az, aki büntetni akart, aki folyton bosszút szomjazott… De végül is a sors keze volt az, aki méltóképpen büntetett. És ezt csak az érezheti, aki "benne van"!

Aztán mire a Komondor pusztájára ért, már teljes sötét volt. A kis házzal kapcsolatos emlékei is felelevenedtek. Bármikor benne éjszakázott ― vagy ott lakott ― milyen csodálatosan érezte magát mindig! … De különös meglepetés érte, amint közelébe ért. Minden olyan szépen rendezett volt körülötte, úgy nézett ki, mintha "laknák." Be koppantott, aztán feleletet nem hallva benyitott a házba. Különös bódító érzés hatotta át, de mégsem tudta kellőképpen átengednie magát ennek a különleges élvezetnek, mert ismét feltörtek belőle az emlékei. És mintha tüzes lándzsákkal szúrkódták volna, olyan érzése támadt. Mintha ki akarták volna taszigálni onnan. Úgy érezte magát mintha jogtalanul lépett volna be oda és nem volna illő élveznie az ottani szépséget, gyönyört. Aztán mégis, amint csendesen le ült a gondosan elrendezett kiságyra, hirtelen úgy érezte, mintha ítélet előtt állna. Ahhoz, hogy csak bele üljön a kis ágyba számot kell tennie életéről. Minden megélt, megcselekedett eseményről.

Valójában az volt a számítása, hogy ott tölti az éjszakát abban a kedves emlékeket tároló kis házban, de érezte, hogy valamiképp nem méltó rá, hogy abban az ágyban feküdjön. Pedig csodálatos hívogatást érzett! De nem. Mégsem alhat ott!

Elmélkedni, meditálni próbált, de nem ment. A két érzés kétfelőlről nyúzta. Aztán amint, már régóta megtanult egy kimondottan fontos dolgot, hogy "ami nem megy, azt nem is kell erőltetni" – hát abba hagyta az erőlködést, kilépett az ajtón és a holdfényben lefelé indult az apja háza felé.

Lénárd Domokos élettársa a tévét nézte. Már rég meg volt ígérve neki egy kis kiruccanás, "rongyrázás", meg ilyesmi, de férje az utóbbi időben a napi terheket letéve mindig olyan kimerülten ért haza, hogy meg kellett elégednie a tévé nézéssel. Lénárd épp végzett a fürdőszobai foglalatosságokkal és a lefekvéshez készülődött. Nem sokat érdekelte a tévé műsor. Azt mondta mindig, hogy ő egész nap eleget "benne van a tévében", a közéletben. Szeretett volna ő is némileg kikapcsolódni, de az utóbbi időben nagyon aggódott a fia végett, hisz' már több mint egy hónapja haza kellett volna érkezzen. A Jankától hallott vigasztalás csak pillanatnyilag hatott. Utólag még azt is meg gondolta, hogy Janka csak vigaszként említette, hogy Dragó hamarosan hazakerül. Jól tudta, hogy Janka nagyon rendes, lehet is rá mindig számítani és lelkileg együtt-érez vele. És, hogy Dragót is mennyire nagyon szerette és valamiképp ő is hazavárja… De tulajdonképpen, ha igazából mondott is neki valamit az a lány…? Hisz' honnan tudná…? De bárcsak valamiképp igaz lenne…!

Az ágyban fekve mindezeken gondolkozva arra lett figyelmes, hogy a kinti szobában asszonya valakivel beszélget. Mégpedig elég hangosan, hisz' ez késő este neki nem szokása, kivált amikor tudja, hogy ő fáradt és pihenni szeretne. Hirtelen összerándult a gyomra, szíve tájéka elmelegedett és izgatottan ugrott ki az ágyból.

Lénárd Domokos egyik kezén jó bőven megszámolhatta, hogy nagykorú fiát az életben hányszor ölelhette keblére. Az utóbbi, amely leszerelését követően történt, valóságos csodának minősült. Épp a legelkeseredettebb állapotában, a legkimerültebben hánykolódott az ágyában és egyik pillanatról a másikra, mintha egészen kicserélődött volna, teljesen frissnek, öröm-teljesnek érezte egyből magát. És amint nagyon is tudatosult benne, amint a meglepetéstől nem volt képes szóhoz jutnia, azt vette észre, hogy mintha a "gyerek" ugyan ebben az állapotban "szenvedne". Valahol egy kellemes meglepetésként érte, hogy fia is érzelmek hatására közelít feléje. Nagyon is észre tudta venni az ilyesmit, mert az élet során csaknem természetes volt számára, hogy bármi is történhetett, Dragó mindig hidegen nyilvánult meg vele szemben. Egy életen keresztül tudta, érezte, hogy fia mennyire gyűlöli őt, de ennek ellenére, még ha akarta volna sem lett volna képes rá, hogy ne szeresse azt a gyermeket. Hisz' egyetlen fia volt. Akihez már kis gyerek korától fogva akkora nagy reményeket fűzött és épp az lett a veszte kettőjük kapcsolatának.

A családban egyből megváltozott a légkör. Legalábbis az ő számára. Tulajdonképpen a nő nem sokat érdekelte, a fia volt számára a fontos, akit több mint hat éve nem látott. Az életben először fordult elő, hogy fiával koccinthatott, poharazgathatott örömében. Kimondottan nagy ünnepnek számított a fiával együtt átbeszélgetni csaknem egész éjjelt.

― Aztán olyasmiket is hallottam felőled, amiket nem nagyon tudom, hová tegyek. ― mondta az apa a fiának a beszélgetés során ― Azzal az "eljegyzéssel" kapcsolatosan…

― Igen. Azt jól hallotta apám. ― mondta Dragó egyszerűen.

― De hát ismeritek-e egymást?

― Tudunk egymásról! Ez a lényeg! Az ismerkedés csak másodlagos.

― Nézd! Én csak elcsodálkozok az ilyesmiken, nem cáfolom meg, hisz a jöveteled meg volt jósolva. Igaz, hogy nem egészen hittem benne… De ami a lányt illeti… Az csodálatos! Ennivalóan szép!

― Azért ne egye meg ezt is előlem! ― jegyezte meg Dragó csendesen.

Lénárd Domokos arca hirtelen elborult a fájdalomtól. Szemeit behunyta és mélyen lesütötte a fejét, majd telve bűnbánattal, de szilárdan a fia szemébe nézett.

― Fiam! ― szólt, majd kevés szünet után kilökte magából azt, amit már évtizedeken át mindig csak tervezgetett magában.

― Bocsáss meg nekem! ― és arca olyan kimondott megbánással nézett szembe a fiával, hogy Dragónak az jutott az eszébe, hogy nem is létezhet "halálos bűn", ha kellőképpen megbánjuk és felvállaljuk az utána való következményeket és többet nem követjük el. Aztán még az is felkiáltott benne hogy: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." … Márpedig neki is nagyon sokan lehetnek, akik meg kellene bocsájtsanak.

Aztán apa és fia a hajnali órákba nyúló beszélgetésüket teljes felszabadultság érzettel fejezték be és tértek egy meglehetősen rövid nyugovóra.

Dragó mivel egyáltalán nem volt a kényelemhez szokva, reggel rendes időben fel kelt és ünnephez megfelelő öltözetben, testileg-lelkileg ápoltan, tisztán indult vissza a Komondor Pusztája beli kis házhoz. Jóleső érzéssel fogadta a Nap első sugarainak köszönését és a harmatos ösvényen haladva ő is köszöntött minden környezetében lévő életet és boldogságát valósággal szét szórta a fák hajlongó lombjai között. Amint a Tündérkert puha pázsitos ösvényein haladt végig úgy tűnt, mintha minden ág, minden lomb meghajolva előtte ezzel fejeznék ki e jelentős nap alkalmából való jó kívánságukat. Néhány szál vadvirágot tépett le és azzal haladt az ösvényen tovább. Amint ki ért a fák közül a távolban a pusztán át kis házikó láthatóvá vált. Minden tagjában bizsergést érezve menet közben arra felé kémlelt. Az ösvény egyik kis kanyarulatát követve fák közé tért el, majd amikor újból felbukkant előtte a kis ház látványa, szíve hatalmas dobbanásával tudatosult benne, hogy valaki áll a ház előtt. Valaki várja. Valaki rá vár! És ő arra a valakire rá kell találjon. Istenem! De csodálatos egy pillanat! És az érzés. Ahhoz hasonló, amelyet még akkor a Túr-Turi mellett érzett, csak most már a vonzódást érezte és tett is bőven ennek érdekében, mert meg gyorsította lépteit. Már amikor látta közelebbről, megállapította. "Csodálatosan gyönyörű vagy! Sokkal szebb, mit akkor a Túr-Turinál! Akkor még gyerek voltál. Most nő vagy. Igazi nő! Nincs is nálad csodálatosabb nő az egész világon."


Gréta csak állt a kunyhó előtt és várta a beteljesülést. Jó volt érezni azt, hogy rátaláltak. Hisz' erre a pillanatra várt életén keresztül, ezért a pillanatért született és ezért élt eddig! Hogy ez megvalósuljon! Itt! Ezen a csodálatos helyen, ahol minden telve van szeretettel, ahol béke és harmónia van… és olyan érzése volt, hogy itt is fog élni élete végéig.

Egyszeriben minden megváltozott körülöttük. Minden csodálatos módon virágba borult. A fák bólogatva fejezték ki feléjük áramló egyetértésüket, velük örvendtek a madarak, csivitelésükkel hordozták szét az egymásra találásuk boldogságát. Az erdő kisállatai összesúgtak és úgy lesték minden mozdulatukat. A büszke Onga is rájuk mosolygott a Nap fényében és egy enyhe szellő fuvallatát küldte nekik nászajándékul.

Dragó már könnyedséggel állta a lelkébe hatoló szempár tekintetét, már nem zavarta, hogy a belsejébe látnak. Hálát adott az Égieknek, hogy megérhette ezt a pillanatot. Gyöngéden menyasszonya felé nyújtotta a virágcsokrot és szabad kezével engedte, tenyerébe csúszni a finom női kezet. Az összetalálkozás örömére különböző energiacserék következtében egy ideig mindketten egyfolytában áramlásokat bizsergéseket éreztek. Megölelték egymást, ajkuk összeért, sokáig csak úgy álltak szorosan összefonódva, aztán amikor lágyan kibontakoztak egymás karjaiból, egyszeriben megindult az esküvői menet a kis ösvényen vissza a Tündérkert lombjai közé. A násznép voltak az erdő fái, bokrai, állatai, a madarak, bogarak… Hivatalosak voltak mind az egész Elvarázsolt Hegygerinc összes lakója. A zene kíséretet volt a szél zúgása, a falevelek zizegése és a madarak csodálatos éneklése. Még ebbe csobogásukkal messziről bele pótoltak a Túr-Turi és a Hammas patak is mintegy távoli üzenetként.

Aztán végigsétálva a kellemes környezetben egészen a Tündérkert buja növényvilága közé, a puha pázsiton, a páfrányok és virágok közt megélték a nászukat is. Belső középpontjuk csodálatos harmóniában való egyesülése következtében pillanatnyi felvillanásokban volt részük a Teremtés összes titkairól. A Kezdet és a Vég valóságáról és megélték a férfi és a női princípium egyiknek a másikban való megtapasztalásnak örömét.

Aztán miután vissza tértek a földi világba, felszedelőzködtek és visszamentek a kunyhójukhoz, ahol aztán elfogyasztották az ünnepi ebédjüket. És olyan csodálatosan nem érezték volna magukat semmiféle előkelő környezetben, előkelő ételekkel az asztalon, mint ott az Elvarázsolt Hegygerinc oldalán a Komondor Pusztája-beli kis kunyhóban, ahol kecskehúst ettek gombával és szederrel.

Az Erdő Csendje panzióban már mindenki tudta, hogy valahol fent a hegyben két különleges lélek egymásra talált. Ugyanis Lénárd már reggelibe elújságolta nekik örömét, fia hazajövetelét. És ezzel együtt mindketten kimondottan örvendtek és megfelelő intézkedéseket tettek, majd kellőképpen fogadhassák az új párt. Ugyanis, imán mint "komoly dologról" kezdtek beszélni és az ünnepség megrendezéseként Lénárddal közösen szervezkedtek. Damjanek lázban volt, hisz' már ő is nagyon régóta készült a menyegzőre, amelynek megünneplése két olyan lelket köt majd össze, akik kimondottan közel állnak az ő lelkéhez.

Hiába, hogy nem tudták pontos érkezésüket, de Janka ugyanis jól emlékezett, hogy Gréta mennyire kiemelte a készenlét fontosságát. És tudta, hogy amint ő a kis Gréta nyolc éven keresztül tartotta magát e készenlét állapotában, hát akkor nem történik semmi ha néhány órát ők is gyakorolhatják majd. Csak egy dologtól azért nagyon félt. Mégpedig a Dragóval való találkozástól. Tudván, hogy a fi apjának megbocsátott, mégsem volt biztos, hogy miként fogadja majd az ő közeledését. Mert gyermekkorától fogva kimondottan őszinte szeretettel volt iránta és a megbocsátás reményében türelmetlenül várta a viszontlátást.

A szorongó érzés csak akkor lett úrrá rajta igazán, amikor megpillantotta a fiatalokat lefelé ereszkedni a domb oldalán. Gyönyörűek voltak, amint kézen fogva lépegettek egymás mellett. Tökéletes párként, az emberi fajnak a férfi és női princípiumának igazi egészséges "példányaiként", vidáman, boldogan életerőt sugározva maguk körül.

Amint közeledtek szíve egyre hevesebben vert folyton a temetőben való bocsánatkérése pergett vissza emlékezetében. Amikor Dragó, a kisfiú nem bocsátott meg neki. És most, amikor újra megpillanthatta, tökéletesen azonosítva az arcvonásokat. A "kisfiú" makacs, titokzatos vonásait a férfi kemény viharvert ábrázatával. Mindannak ellenére, hogy több mint húsz éve nem látta, e kettőt mégis tévedhetetlenül tudta azonosítani. Igazi férfi. Vonásain még vidáman is meglátszik a keménység és az a furcsa misztikus tekintet még erősebben kirajzolódott. De hát épp ezért is találtak így egymásra, hisz' Grétának sem különb a tekintete. Sőt, az övé talán még kihangsúlyozottabb.

Már egész közel értek és Janka nagy fontosságot nem adott neki, de azért észrevette, amint Dragó bal karját a háta mögött hagyva közeledik feléje. Tekintetéből nem sok mindent olvashatott ki ― ami nem is volt feltűnő ― és nagyon izgatottan várta a találkozást. Gréta kedves, öröm-telt mosolya bátorításként hatott rá de még sem tudott Lazán és könnyedén a fiú szemébe nézni. Hogy is tudott volna, amikor nem tudta eldönteni, hogy milyen érzelmek rejtőznek az álarc mögött. Amint egész közel értek , Dragó megállt előtte, mélyen a szemébe nézve szó nélkül elő vette a háta mögül amit eddig rejtegetett és Janka felé nyújtotta. Egy szalmavirág volt a kezében. Egy hasonló szalmavirág, amellyel húsz éve azt jelezte, hogy nem tud ― vagy nem akar ― megbocsátani neki… És jelképeként, hogy immár végképp megbocsátott, hát szeretettel feléje nyújtotta a szalmavirágot. Janka annyira meghatódott, hogy elsírta magát. Összeölelkeztek és valamiképp Dragó is könnyeket törült ki a szeméből.

Aztán a Damjanekkel való találkozás is meghozta a maga meghatottságát és a sok jókívánságok az öröm, boldogság csak azután hozták meg apránként a felszabadultságot. Lénárd Domokos, bármennyire is sikeres embernek vallhatta magát, mégis hosszú évek óta nem érezte igazából ennyire jól magát. Főképp amikor arról is tudomást szerzett, hogy fia nem számít Karakóból elköltözni. Viszont nagyon furcsállotta a dolgot, amikor megtudta, hogy a Komondor Pusztáján akarnak letelepedni. El sem tudta képzelni, hogy miként lehet ott egy családnak megélni.

― Az életet nem lehet összehasonlítani egy kirándulással fiam! ― próbálta az adódó nehézségekre felhívni a figyelmüket.

― Ha az ember mindkettőt ismeri, akkor bármelyiket meg is tudja valósítani! ― jelentette ki nyugodtan Gréta.

Domokos nagyot nézett ezen a határozott kijelentésen. Hisz' alig 18 éves és ugyan bizony mekkora élettapasztalattal rendelkezik, hogy így beszél?? Mit tudhat a megélhetőség felől …?

― Azt akarod mondani, hogy te már megismerkedtél a megélhetés minden fortélyával? ― kérdezte Grétától kíváncsiságot színlelve.

― Csak azokat a "fortélyokat" szükséges jól elsajátítani, amelyek kimondottan a megélhetést szolgálják. És ha az erdőt választjuk, az erdő nyújtotta lehetőségeket kihasználva élünk.

― Az erdőben nem lehet megélni a mostani világban. ― jelentette ki Lénárd.

― Majd be fogjuk bizonyítani, hogy meg lehet. ― mondta Gréta és összenéztek Dragóval.

― Tulajdonképpen egész könnyedén megélhetnénk. ― mondta Dragó.

― Nagyon sok pénzt kerestem a hat év alatt és azon kívül folyamatos "nyugdíjat" kapok, amelyből "kirándulásképpen" is meg lehetne élni ott fent. De én arra gondoltam apám, hogy elintéz nekem egy Erdőkerülő-vadőri állást és aztán mi Grétával a többit elrendezzük. 'Janek bácsiék házukban lakunk és időközben újat építünk nekik, lakásul, hogy aztán majd szomszédok lehessünk. ― az utolsó szavaknál kissé Damjanekre hunyorított.

― És olyan könnyűnek találod az építkezést? Hisz' nem a tied a hely, hiába építesz házat rá! ― mondta az apja

― Valamiképp azt is el lehet intézni. De ha netalán nehézségeim adódnak, hát apám elég befolyásos ember és majd szólni fogok neki.

Lénárd Domokos csak csóválta a fejét és arra gondolt, hogy bizonyára okosabban tennék mindketten, ha az ő szakterületén próbálkoznának, mint Janka és Damjanek. De élettapasztalatai folytán jelentős ember ismeretre tett szert és valami különöset látott a kis menye furcsa állású szemeiben és az egész jellemében, ami azt súgta, hogy kettőjük életének folyamatát nem Dragó fogja irányítani. És ennek titokban még örvendett is. Mindketten különösek. Kapcsolódásuk is különös volt. Hát akkor az életformájuk hogy ne lenne különös…?

Aztán az elkövetkezendő napokban Gréta és Dragó a "szüleik" kérésére még tartottak egy esküvőt, amely egészen más körülmények közt volt megtartva. De ettől eltekintve azért jól sikerült. Szülők sokasága vette körül őket. Ugyanis Ladóék is jelen voltak, mint Gréta "szülei", Janka és Damjanek úgy a Gréta mint a Dragó "szülei", aztán Lénárd Domokos (és "neje") csak szülőként…


Otthon a Komondor Pusztáján

Azon az őszön Karakóban ismét volt bőven amiről pletykálni. Hisz' két fiatal ugyan olyan vállalkozásba kezdett, mind évek-kel ezelőtt Janka a Jarabói Damjanekkel. Aztán ezeknek vajon mikor törik bele a foguk a hegygerinc kemény oldalába…? Aztán ez a Jarabói kis "boszorkány" csak úgy a semmiből került elő. Azt is beszélik róla, hogy lehet, hogy Janka és Damjanek közös gyerekük…(?)… Vagy valami misztikus varázslat folytán az elhalálozott kislányuk lelke van benne… Az öregebbek közül sokan azt állították, hogy "Bolond Sári szelleme" még valamiképp működik a Komondor Pusztáján. Aztán még abban is kételkedni kezdtek, hogy Dragónak nem-e Janka az igazi anyja … (?)

De mindezektől a "háttérvéleményektől" eltekintve az élet boldogan folytatódott úgy az Erdő Csendje panzióban, mint a Komondor Pusztáján a kis házban, amelyet még a tél beállta előtt Dragó tökéletesen felújított. Csodálatos módon be is rendezkedtek. Még Janka és Damjanek is csodálkoztak ötletességükön. Ugyanis sok fontos szükségleti dolgot olyan kimondott egyszerűséggel oldottak meg, ami nekik annak idején eszükbe sem jutott volna. Mivel Dragónak az Erdőkerülői állás még nem intéződött el, egész napos programokkal együtt készültek fel a télre. A Dragó által ásott "pincét" rengeteg télire eltett tartalékkal rendezték be. Szedret, gombát, szilvát, almát, málélisztet, pityókát, hagymát, szalonnát, rizskását és sok más egyszerű szükségletet beszereztek. Ezenkívül egyre jobban megtelt a padlás is különböző szárított gyógynövénnyel és a környezet napról napra szebb és harmonikusabbá vált. Lénárd Domokos, amint le szakértette a helyzetüket, kezdett hinni abban, hogy ha okosan gondolkoznak, az is meg történhet, hogy még túlélik a telet, de csak akkor, ha megfelelőképpen tartják a kapcsolatot a "civilizációval". És meglehetősen okosan is gondolkoztak, mert ha az Erdő Csendje - Panzió "civilizációnak" mondható, akkor bizony Gréta és Dragó hűségesen meg is fogadták a Lénárd papa bölcs tanácsát. És azonkívül még nála is rendszeresen tettek látogatást. Ugyanis Lénárd Domokos annak ellenére, hogy menye nem volt különösen társadalom orientáltságú, mégis nagyon megkedvelte.


A tél beálltával , csaknem ugyan abban az időpontban mint a tavaly, ismét "különleges" vendégek érkeztek az Erdő Csendjébe. Ladóék ugyanis Karakón már második alkalommal élvezték ki a tél örömeit. Ladó nem győzött csodálkozni, hogy abból a koszos-füstös kis kunyhóból milyen barátságos otthont varázsoltak. Azon nem csodálkozott, hogy ketten ott a vadonban laknak, hisz' már eleget hozzá volt szokva a Gréta furcsaságához és az sem volt feltűnő, hogy párja is szintén olyan mint ő. Feleségével együtt nagyon meg voltak nyugodva, hogy Gréta "jó helyre került", és hogy általa olyan barátokra tettek szert, mint Janka és Damjanek. Viszont Lénárd Domokos nem tudta pontosan, hogy ki is igazán az ő apatársa-anyatársa…(?) És éppen ezért mindkét családdal igazából "tartotta a rokonságot" és a Komondor pusztán gyakoriak voltak a rokoni találkozások.

Gréta pedig ígéretéhez hűen, amint a tavasz eljött, az Erdő Csendje-panziót és környékét varázslatosan átformálta. Ízlésesen elbokrosított barátságos kis lugast alakított, amelyet minden irányban különböző, virágokkal szegélyezett kis ösvények szeltek át. A kis-patak medrét az erdő harmóniájához alakította. Kövekkel szegélyezett medrét is bokros, virágos buja növény-világ díszítette. Fákat, virágokat ültetett még a panzióhoz vezető utacska mentén is. És nemcsak a vendégek, hanem még az arajárók is megcsodálták a hangulatos ízléses elrendezést.

Janka és Damjanek boldogan tudatosíthatták magukban, hogy közösen létrehozott megélhetési forrásukba egy olyan drága kis lény tette bele teljesen a lelkét, akit mindketten kimondhatatlan szeretettel fogadtak a szívükbe. Ha segítségről volt szó Dragó is mindig készenlétben volt. Úgy a panziót, mint a Komondoron való tennivalókat mindig közös erővel vitték véghez és az idők folyamán egyre tökéletesebb harmóniába kerültek egymással.

A továbbiakban aztán sikerült edzőtáborokat is megszervezni és a "Kis csapattal" újból felvenni a kapcsolatot. Bővült a baráti kör, újabb tanítványok jelentek meg és egy megfelelőképpen kialakított hálózatot hoztak létre, amely egyértelműen gyarapította panzió ― és a Komondor Pusztája ― népszerűségét is.

Dragónak végül is aztán elrendeződött a Vadőri állás és nem sokkal azután a hely dolga is úgy intéződött, hogy mivel a területet nem tudták megvenni, hát egyszerűen adót fizettek róla. Dragó kimondottan szerette munkáját, nagyon sokat járta az erdőt, de mindig volt ideje szeretteivel is együtt lenni. Grétával együtt tökéletes párt alkottak, kimondott harmóniában éltek és nagyon jól megértették egymást. Dragó, mivel másfelé is járt, fizetése, (nyugdíja) volt, a pénzzel kapcsolatos dolgokat ő intézte mindig. Néhány kecskét vett, nyulakat, majorságot és kutyát.

Gréta leginkább fent volt az erdőn, a ház körüli dolgok intézése mellett nagyon jól ismerte az erdő ajándékként felkínált megélhetési forrásait. A szabadságot élvezve, örömmel telten mindig az évszakoknak megfelelően kereste fel az áldást nyújtó lehetőségeket. Gyógynövényeket gyűjtött, és különlegességeket kotyvasztott belőlük. Különböző gombákat tartósított, erjesztett, savanyított és erdei gyümölcsöket is nagy mennyiségben szedett. És mindezekből a különlegességekből el is látta a rokonságot. Teljesen tökéletesnek találta ― Dragóval együtt ― azt az életformát odafent. Egyáltalán nem vágyódott vissza a nyüzsgő zajos világba. Nem állott fenn az, hogy "megszokta" a kényelmet és nehezére esik alkalmazkodni a "primitív" környezethez. Úgy a testi, lelki, környezeti higiénia és a tisztaság mindig kimondottan jelentős szerepet játszott az életében. Ezek nélkül az általa oly nagyon előtérbe helyezett harmónia nem is valósulhatna meg soha. Boldog volt, hogy szeretet áraszthatott maga körül, boldog volt, hogy szerethet és hogy szeretik. Igazán különös érzés akkor járta át, amikor egyszer aztán egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Egy új kis lény, aki kettőjük szerelmének gyümölcseként jelentkezett. Akit kimondhatatlan szeretettel vesznek körül és aki képes egymaga akkora változást előidézi az életükben. Dragónak sokkal több időt kellett családja mellett töltenie, főleg, amikor beköszöntött a tél.


Jankáék visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor ők is ugyanúgy ― ugyanott ― megélték azt a helyzetet. Tudták teendőjüket, de jól jött a háttérből való irányítás is. Nekik ott volt Sári, aki az erőt, az energiát adta. De Grétának és Dragónak ki adja meg mindezt? Hisz' ők ketten kellene tanácsot adjanak, hisz' ők a tapasztaltak, ők élték meg mindazokat a pillanatokat épp úgy mint ahogyan nekik kell megélniük… És mégis, amint fel járogattak hozzuk látták, hogy ezt mind már elsajátították valahonnan. Gréta, Sárihoz hasonló belső erővel és bizalommal tesz eleget minden egyes napi feladatainak elvégzéséhez. A fontossági sorrendben a gyermek került előtérben, de nem aggódik, nem zúgolódik, ha valami nem a rendjén megy, nem türelmetlenkedik, hanem minden napot úgy fogad el ahogy van.

Janka és Damjanek egyöntetűen állapították meg, hogy Gréta és Dragó igenis rendelkeznek mindazokkal a képességekkel, amelyekkel bizony ők annak idején nem rendelkeztek. És a másodszori találkozásuk után, még gyerek nélkül sem tudtak eleget tenni a gyermek korukban fogant álmuk valóráváltásának. Nem tudtak engedelmeskedni az Erdő Hívásának. Ők már hivatkoztak arra, hogy bizony megszokták a kényelmet és mivel nagyon szerették a munkájukat, megelégedtek azzal, hogy a Komondor közelében élhetnek és időnkét "újjászületni" ki tudnak járni oda. Miután Gréta megszülte a második gyerekét, Dragó felépítette számukra a házat, de folytonosan azért mégsem tudtak ott fent élni. Mindketten szerették a megélhetésükért folytattatott munkájukat és huzamosabb időn keresztül nem tudtak volna élni már kimondottan abban a környezetben. Így megelégedtek azzal, hogy csak mint "kirándulókként" élvezhették az erdő csöndes simogató hangját.

Az Erdő Éneke őket csak kimondottan az egymáshoz való kapcsolódásban segítette őket, az erdőhöz való közvetlen kapcsolódáshoz csak Grétának és Dragónak adta meg a kellő belső erőt. És időnként, amikor régi emlékeiket felelevenítve a Komondor Pusztáján jártak, volt idejük elgondolkozniuk szeretett Tanítójuknak az annak idején elhangzott beszédein, hogy milyen "örökséget" is kaptak ők akkor… és ki az az Előd? — aki mellé Sárit temették. És eszükbe jutott még az is, hogy bizony meglehet, hogy nem is ők az igazi örökösök ― hisz' ők nem "tartottak ki". Az Erdő Énekét ők csak kegyelemből kapták meg az egymáshoz való visszatalálásuk kegyelmében. És az elhagyott sírhant valójában nem a Dea sírja hanem az Előd-nek az elhagyott, elfelejtett sírhantja. Tehát az igazi örökösök nem ők, hanem "az Utódaik."


***


Aztán sok sok idővel később, amikor a Komondor Pusztája-beli gyerekek megnőttek és amint Dragó minden nap iskolába hordozta őket, Janka és Damjanek sokszor elgondolkoztak azon, hogy vajon az élet miként is alakul majd tovább?

Az igazi örökösök ott élnek és minden nap hallgassák az Erdő Szellemének tanítását, az Erdő Énekét … És Dragó közben iskolába hordozza gyerekeit…

Aztán vajon eljön-e az az idő, amikor majd a felcseperedett junior Dragó is ugyanúgy fogja hordozni az ő gyerekeit is az iskolába…?

És az élettörténetnek hol a vége…?
De csak egy élettörténetnek. Mert a Vég, mindig egy új Kezdetet jelent.
Vége semminek sem lehet! - Vagy talán egy másik élettörténet…???


***



Egy férfi és egy nő állnak a Kormos Tetőn, ahonnan be lehet látni az egész tájat. Kelet felől a Jarabói részt, ahol az aljban a Túr-Turi kanyarog, Nyugat felől pedig a Karakói részt a Hammas patakkal és látni lehet az Onga délceg csúcsát is amely a leghosszabb ideig őrzi a Nap rávetődő sugarait.

― Hát ez az a hely, ahol a regényed cselekménye játszódik? ― kérdi a nő a férfitől.

― Ez! … ― feleli az távolba nézően. ― Mindennek és mindenkinek megvan a maga élettörténete és külön-külön mind meg lehetne azokat írni… Minden helynek… minden embernek… minden párkapcsolatnak meg van a maga élettörténete…

― És a miénket vajon ki fogja majd megírni …? ― kérdi eltűnődve a nő.

A férfi ránéz a nőre és megsimogatja a finom arcát, majd tekintetét visszavetítve a távoli hegyek felé, mintha onnan próbálna feleletet adni.

― Talán majd az utódaink…


***



Aztán sok-sok idővel később… – Talán a jövőben… (?)
… Amikor már elképzelhetetlen, hogy generációk hangolódjanak rá elődeik belső indíttatásaira, a Komondor Pusztáján lévő házaknak már csak maradványai látszanak. – Begyepesedett minden körülöttük… Az ott lakók közül egyedül csak Gréta maradt, akinek sok-sok próbatételt átélve sikerült kapcsolatát fenntartania az Erdő Szellemével. Igaz, hogy már nem a Komondor Pusztáján hallgatja az Erdő Énekét, hanem valahol az Onga csúcsa körül él magányosan egy kis kunyhóban. A helybéliek "Félnótás Krétának" hívják és nem sokat törődnek véle.
Aztán ez a Félnótás Kréta egy nap hazafelé tartva, két gyereket vesz észre kunyhója előtt… És épp akkor kiált rájuk, amikor az egyikük belöki a rozoga kis ajtót…
― Mit kerestek ti itt ?
És azok ketten amint visszanéznek rá, szemeikből nem félelem tükröződik, hanem az Erdő Szellemének Örökkévaló Éltető Ereje.


Vége


Egy furcsa módon ellopott tanítás részlete, amelyet egy alkalommal Félnótás Kréta intéz a két gyerekhez:


― Menjetek csak! Éljétek ki az életet a valóságban! És csak azután gyertek vissza! Ha én már nem leszek itt, majd lesz más helyettem. De a fő, hogy ti felkeressétek ezt a helyet és örökösöket hozzatok ide. Ez feladat számotokra! – És nem kell feltétlen itt élnetek!!! – Lélekben kell ráhangolódnotok az Erdő hívására. Rendszeresen felkeresitek a helyet, épp úgy, mint sokak a templomokat. És minden alkalommal felújítsátok a kapcsolatot az Erdő Szellemével. De az Erdő Szelleme mások lelkét is számon kéri majd tőletek! Kell tudjátok, hogy ez az a hely, ahol a lélek útjának tanítása nem anyagi érdekeltségekből történik. Nem pénzért folynak az előadások. Hanem a lelkek fejlődése érdekében, amely hozzájárul egy közös karma megéléséhez. Közös Karma, közös sors, csak az nem mindegy éppen, hogy ki miként éli meg. Ezért teszünk különbséget, hogy egyik embernek jobban megy sora, mint a másiknak… Holott úgy boldog, mint boldogtalan egy és ugyanazon pohárból isznak, de léthelyzetükről való megítéléseik mégis különbözőek. - "A pohár félig tele van, vagy félig üres." ― Ki ezt hogyan értelmezi… (?)



◄--- Előző lap: 11. A veszély, ami varázslatosabbá teszi az életet                 ---► Következő lap: Az elvarázsolt hegygerinc