Ugrás a tartalomhoz

Amikor a fák meghalnak/Karrier

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Amikor a fák meghalnak

53. Karrier


Közel két hét leforgása alatt Tóninak és barátainak a kórházi ágyat a fogda béli ággyal kellett felváltaniuk, ahol elválasztották egymástól őket és a végleges ítélethozatalt illetően egyáltalán semmit sem közöltek velük. És ők csak vártak abban a kilátástalan helyzetben és csak szomorkodtak, mert nem volt más választásuk. Tóninak mivel az életben már volt alkalma megismerni a börtöni élet könyörtelenséget, el-el siratva saját magát, úgy pergette le maga előtt az életét. És az bántotta a legjobban, hogy ez alkalommal tényleg nem volt hibás! … És amint a rácsos ablakon keresztül az ég felé nézett elkeseredetten állapította meg azt, hogy ott Fent valahol őt bizonyára nem szereti senki!? … És aztán az a kérdés sem kerülhette el a figyelmét, hogy itt lenn vajon még van-e valaki aki tényleg szereti őt? … És akkor Lia jutott az eszébe. Az a szegény, boldogtalan felesége. Lia. Aki egyfolytában csak őt várja… És mindezeknek épp akkor kellett történniük, amikor tényleg haza akart menni hozzá! Istenem, Istenem! Tényleg nem szeretsz engem! … De hát, tulajdonképpen miért is kellene őt szeretnie? Akár az Isten…vagy bárki?? És ismét Lia jutott az eszébe. Hogy mindazok után, amit vele tett, vajon ő miért szereti annyira? Ezen nagyon mélyen elgondolkozott, de megfejteni nem tudta a dolgot. azonban egy dolgot biztosra tudott: Hogy Lia nem azért ragaszkodik hozzá annyira, mert az élet folyamán ő olyan nagyon sokat tett volna érte! – Ebben holtbiztos volt!

A Tóni mindennapos önvádaskodásait egyszer csak Róbert látogatása zavarta meg. Nagyon meglepődött, mert szentül azt hitte, hogy végképp elfelejtette őket. Hiszen bármilyen közvetlen kapcsolatba is kerültek, azért a hozzá hasonló nagy körökben forgolódó emberek kifejezetten a maguk dolgaival foglalkoznak és nem nagyon érnek rá még csak rágondolni sem az egyszerű földönfutó emberekre.

Róbert egy őszes hajú úriember kíséretében jelent meg, akinek az arcára Tóni még az udvar beli nagy kavarodásban is visszaemlékezett. Mert ugyanis amint a dulakodás fokozódott, egyre több néző jelent meg az udvaron. De ezt az elégé feltűnő megjelenésű ősz hajú pasast, ezt már csaknem a kezdetkor ott látta…(?) És a Róberttel való beszélgetésük során tesztelhette is a memóriáját, mert az illető tényleg a helyszínen volt akkor. Róbert a nagybátyjaként mutatta be, de ennek ellenére mégis Laci bácsinak szólította. Hatvanas évein jóval túl lehetett, de a fiatal korabeli kisportolt alkatának köszönhetően kimondottan jól tartotta magát. A beszélgetés során Tóni csak később tudta meg, hogy Laci bácsinak mindössze csak annyi köze volt az egész kalamajkához, hogy épp együtt volt az unokaöccsével, amikor Szegi telefonon hívatta és csakúgy elkísérte.

Azonban ennek az úriembernek csak addig nem volt köze a Tónival történtekhez. Mert a későbbiekben ugyanis, amint Róbert ismertette, Laci bácsi tulajdonképpen egy elégé befutott K1 menedzser hírében állott és annak ellenére, hogy nagyon elfajult a dolog, a harc lefolyását mégis szakmabeliként volt képes vizsgálnia. És egyáltalán nem esett nehezére megállapítania azt, hogy Tóniban milyen egy kifejezett harcos tehetség rejlik.

Tóninak előre egyszerűen nem jött, hogy higgyen a füleinek, hogy ekkora mentőövet dobnak utána. És épp idejében, amikor már-már teljesen összecsapnának a hullámok a feje felett!? Mert ugyanis nemcsak kimondottan Laci bácsi felfedezésének köszönhetően egy nagyon komoly ajánlatot kapott. Nem jött, hogy elhiggye, hogy negyvenegy évesen, a bizonyos szaktekintély megállapítása szerint még lenne esélye rá, hogy a szorítóban is megállja a helyét. (!)

― Fiam, ahogyan szokás azt mondani, én már elég vén róka vagyok. ― hangsúlyozta bizalomgerjesztő szavakkal az öreg ― Éppen elégé kiismerem, hogy kiben, mi rejlik. Még a kora ellenére is! Semmiképp nem volt szokásom leértékelni a fizikai adottságokat – habár nálad azok is rendben vannak – de leginkább én mindig a szpiritet, az úgynevezett harchoz való szellemi hozzáállást vettem mindig előnyben. … És sikerült is meggyőződnöm róla, hogy ebben a tekintetben te egy ritka példány vagy!


Tónit a szabadulás lehetősége mégsem vakította el annyira, hogy ne érdeklődjön sorstársainak jövője felől, de Róbert kellő magabiztossággal megnyugtatta, hogy fölösleges aggódnia értük. ― Elvégre még van annyi szavam, hogy szükség esetén kellőképpen pártfogás alá vehessem azokat akik hosszú időn keresztül bizonyítottak nekem! ― jelentette ki nem kis szerénységgel.

Aztán miután látta, hogy Tóni a haverjai sorsát illetően kellőképpen megnyugodott, tovább folytatta. ― Meglehet, hogy életedben ilyen szerencse még nem mosolygott rád! És becsüld is meg! … Ami Laci bácsit illeti, azt ajánlom, hogy fogadd meg a szavát és meglátod minden a legjobban fog alakulni! Nagy tapasztalattal rendelkezik úgy a harcok megszervezésében, mint a különféle edzésmódszereket illetően és meglátása szerint, ha azt a benned rejlő – kissé baromias – nagy harci indíttatást sikerül megfelelő mederbe terelni, akkor bizonyára még karriert csinálhatsz magadnak a K1 világában. Főképpen ha a kezeden és lábadon kívül még a fejedet is használod. Nem rendetlen ember az öreg, csak nem szereti amikor valaki még nálánál is okosabb akar lenni.


Tónit, helyzete alakulása amolyan derült-égből való villámcsapásként érintette és lelkében egyszeriben szétfoszlott minden addigi belső marcangolás, önvádaskodás. Hisz' élete legjelentőségteljesebb lehetősége elé nézett! Újból nekifoghat annak amit mindig is a legjobban szeretett… és amiben valamiként szeretett volna kiemelkedni, mert képességeit illetően a lelke mélyén azért érezte, hogy nem egészen eldobni valóak. Már nem akart hazamenni, nem vágyódott felesége és családja után. Az irántuk való érzéseit azonban semmiképpen sem törölte lelkéből, csupán azzal a logikával érvelt magának, hogy ha nem ugrott volna be ez a csodás lehetőség és esetlegesen börtönbe jutott volna, akkor úgysem tudott volna találkozni velük. És még csak távolról sem mondott le arról, hogy egyszer majd rendes emberként tényleg a családja mellé állt – és feleségét kikezelteti a betegségéből – csak előre kellőképpen megszedi magát. Igaz, hogy ottléte során eléggé figyelemreméltó összeget sikerült gyűjtenie magának, de hát ezt a lehetőséget semmiképpen nem szalaszthatja el! Számításai szerint az utólagos bonyodalmak, de főképp a kórházi kezelési költségek éppen eleget felemésztettek a pénzéből, de bízván erejében és képességeiben, optimista módon tekintett a jövője elé. A Liával való találkozást egyszerűen elhalasztott… Hisz' ő úgysem megy el sehová! Őt mindig megkaphatja, de egy ilyen pénzforrást? Azt lehet, hogy soha az életben!


Laci bácsi közbenjárása által egy belvárosi kis bérlakásban kapott lakhelyet és mint aki tényleg új életet akar kezdeni, óriási lendülettel csapott bele a mindennapos edzésekbe. Úgy az új környezettel, mint a környezetében lévő emberekkel hamarosan összeszokott, mégpedig annyira, hogy néhány hét elteltével, már egy kis népszerűséget is szerzett magának. Nem volt ő tulajdonképpen annyira rossz fiú, csak – Laci bácsihoz hasonlóan – ő sem nagyon szerette, ha valaki még nálánál is erősebnek szeretne mutatkozni. Azonban még indulásképpen nem akarta kimutatni a foga fehérjét, tartva Laci bácsitól is és… bizony akadtak ám ott a fiúk közt is olyanok, akik még tőle is kiérdemeltek egy kis tiszteletet.

Azonban még a nagy nekilendülése elején már meglepetés érte, hisz' nem jött, hogy elhiggye azt, hogy mennyi sok hiba rejlik az ő technikai kivitelezéseiben és egész harci stílusában??? … Amelyekre az edzője egyfolytában fel is hívja mindig a figyelmét. És ezzel csak későbbiekben értett egyet, amikor titokban alaposan megfigyelte környezetében munkálkodó fiúk mozgásait.

Új ember lévén, még csak edzőmérkőzéseket vívott, amelyekben többé-kevésbé sikeresen boldogult. Nagyjából elégedett volt magával, mert valahol azért érezte, hogy ezekben a párharcokban azért mégsem adott ki mindent magából. De nagyon nem is tartotta érdemesnek, mert aztán idővel kellőképpen ráérzett a Laci bácsi útmutatásainak lényegére és azáltal sikerült még némi önkontrollra is szert tennie.

― Az a bizonyos dolog, ami már születésed óta benned mocorog, azt még nem kell kiadnod magadból! ― mondta az öreg ― Az, tulajdonképpen egy fajta tartalék amely szükség esetén majd pótolhatja a technikai hiányosságokat és egyéb harcban való járatlanságokat. És amint mérkőzésre kerül majd sor, akkor feltétlenül be kell tartanod az én utasításaimat! Ezt jegyezd meg jól! Különben olyan sokra nem viszed, mert az ellenfeleid is épp olyan dörzsölt kemény fickók, mint te vagy!

Tóni szívvel-lélekkel edzett és meg is fogadta a Laci bácsi útmutatásait, viszont az annyira kiemelkedő erényként magában hordott szpiritet illetően némi felvilágosításokra is szüksége volt.

― … Aztán az nem azt jelenti, hogy a fejedet elvesztve állati módra lendülsz bele a küzdelembe! ― magyarázta az öreg ― Mert szabályok is vannak ám! És különben is nagyon könnyen érhet még meglepetés is! ― Az önkontroll is épp olyan fontos, mint a technikai rész, vagy az erőnlét! Ezt jól jegyezd meg!

És Tóni, mivel már a kezdettől fogva nagyon tisztelte Laci bácsit, hát igyekezett is maradéktalanul betartani a követeléseit. Mivel a felkészülési időszak nem húzódott el túlságosan, hát hamarosan mérkőzésre került a sor. Nem először járt már szorítóban, de annak a bizonyos hivatalos légkör hatására egy kis fezsültséget érzett magában, amelyet a Laci bácsi segítségével valamennyire sikerült leküzdenie magában és amikor ténylegesen tettre került a sor, akkor már nem érzett még egy szikrányi lámpalázat sem. Azonban, a Laci bácsival megegyezett stratégia szerint az első menetet kellő türelemmel az ellenfél tanulmányozásával kellett volna végigharcolnia, de Tóni már az első lépések után keményen nekiszökött és alig egy perc elteltével ki is ütötte. Ez, első lépésnek elég szép eredmény volt, viszont Laci bácsi egyáltalán nem volt elégedett.

― Két dolog Tóni! … Két dolog! ― hadonászott a Tóni orra előtt az öreg a két ujját mutogatva.

― Az első, és ez a leglényegesebb: Hogy teljesen megfeledkeztél mindazokról, amiket megbeszéltünk! … És a második pedig az, hogy nagyon veszélyes így harcolni fiam! Mert vannak ennél a fickónál még erősebbek is! Sőt! Még náladnál erősebbek… és jobbak is! De egy dogot jegyezz meg: Azokat is le kell győznöd! Mert az erő, a tudás az még nem minden! A harcban nem mindig az erősebbik, vagy a jobbik győz! Ezt is jól jegyezd meg! Az az igazi jó harcos aki a nálánál jobbakat is képes legyőzni. … Ha egy gyengébbet legyőzöl, abban mi a dicsőség?


Amikor aztán a következő mérkőzésre került a sor, Tóni – a szófogadást illetően is – már bizonyított Laci bácsi előtt. Az első menetben tényleg amolyan próbálkozások formájában küzdött és inkább csak tanulmányozta az ellenfelét. A másodikat is ugyanebben a formában kezdte meg, de aztán – szabad kezet kapva – kissé váratlanul lerohanta a fiút és ki is ütötte. Laci bácsi elégedett volt ugyan, de azért nyomatékosan arra hívta fel a figyelmét Tóninak, hogy még e stratégiát illetően is nagyon sokat kell ám csiszolni rajta. Amint telt az idő, a mérkőzések csakúgy egyre-másra sorakoztak, az még számára nem jelentette azt, hogy lejárt volna a felkészülési idő. Továbbra is keményen edzett és kezdett meggyőződni arról, hogy tényleg még nagyon sokat kell még tanulnia. A meccseket illetően már több-mint harmincat is a háta mögé tett és elégé jó arányban, mert alig volt öt-hat veresége. És Tóni, a sikerélménytől újabb lendületet kapva nagyon bízott az öregben és hűen meg is fogadta minden tanácsát. Odaadásának köszönhetően egy idő után még némi hírnévre is szert tett. Mégpedig olyan formában, hogy a bunyósok köreiben úgy kezdték emlegetni, hogy "… az ürge, aki még félholtan is képes harcba szállni." Viszont ezzel párhuzamosan egyre többen kezdték kiismerni a Laci bácsi által annyira fondorlatosan kidolgozott és belesulykolt stratégiáit, stílusváltoztatásait is. És a mérkőzések kimenetelét illetően Tóni számára egy olyan időszak következett, hogy vagy kiütéssel nyert még a második félidőben, vagy ha ez nem sikerült, akkor elvesztette a meccset. Mert ugyanis már negyvennégy évesen a nála jóval fiatalabbakkal már nem volt képes tartania az iramot. Aztán azt az időszakot is aktív harcosként érte meg, amikor egyre-másra csak veszített. De ő még akkor sem adta fel! Mert azt számította, hogy ha még vesztesként is pénzt keres, hát akkor bizony megéri!

Az anyagiakat illetően a számításai szerint nagyon jól alakultak a dolgok. Azonban egy sérülése folytán egy elégé huzamos időt ki kellett hagynia az edzésekből és miután újból neki akart fogni, csak akkor mérte fel igazán, hogy a mérkőzéseket illetően az ő ideje lejárt.

Egy kényelmesebb lakásba költözött és közben azt képzelte el, hogy miután még egy kis ideig élvezi az élet örömeit, akkor szépen kalapot emel és a jó summával hazatérve telket vesz a Tündérek kútja körül… és, hogy az milyen szép és jó lesz majd… És, hogy Lia is – szegény – hogy fog örvendeni majd … De akkorra nekik már csak a jólétből marad hátra! .

Azonban ami a jólétet illeti, ő már valahol a családjától nagyon távol, önfeledten élvezte is azt. Mert ugyanis álmai egy része tényleg valóra vált. Nem vált éppen legyőzhetetlen bajnokká, de úgy a dicsőséget, mint az anyagi javak gyarapítását illetően elégedett volt. A lelki vigaszt az nyújtotta neki, hogy időnként hazagondolt és a Tündérek kútja béli álomotthonukról való ábrándokat fel-fel frissítette magának. De ettől eltekintve, az idő folyamán a sok barát mellett még különféle nőismerősökre is szert tett. Nem lehet azt mondani, hogy épp mértéktelenül pallotta volna a pénzét, de időnként azért meg-meg engedett magának némi kikapcsolódást.

Egyik szép őszi estén egy Duna-parti kis mulatóban Tóni a barátokkal, barátnőkkel eléggé intenzíven adta bele magát a kikapcsolódásba, mely ugyan nem fajult el a részegségig, de azért épp eléggé maratoninak bizonyult. És amint ilyenkor szokott lenni, a zene mindig feleleveníti a kedélyeket. Egy meghatározott ideig. Mert ugyanis, egy huzamos mulatozásnak már a vége felé járva változni szokott a hangulat is és olyankor a zenészek is lejjebb adnak a ritmusból. Viszont Tóni önfeledten szórakozott és a fel-felcsendülő csendes hallgató dalokkal nem sokat törődött. Egészen addig, amíg meg nem ütötte a fülét egy nagyon-nagyon régen hallott ismerősnek tűnő dallam. Nem épp az a hosszan elnyújtott és feltétlenül megsirató jellegű bús nóta volt, mert volt benne egy bizonyos ritmus is, amely valamiként nagyon felkeltette a Tóni figyelmét. A szövegre is csak nagyon halványan emlékezett és arra sem pontosan, hogy hol és mikor hallotta az éneket. De, hogy már hallotta, abban teljesen biztos volt.

Amint felfigyelt a dalra, hát előre csakúgy hallgatta, de miután az értelme is kezdett kissé kibontakozni, akkor, hogy még jobban a tudatához jusson a lényeg, felszökött a helyéről és a zenészekhez szaladt. Pénzt adott nekik és újra elhúzatta az éneket. … És amikor már kellőképpen felfogva a szöveg értelmét, teljesen könnyekbe borult arccal hallgatta, és egyre csak hallgatta, mert a sorok közt csaknem az ő kiköpött jellemét kényszerült felismernie. …



Józanon ha rád emlékszem,
Asszony, ne várj haza engemet.
Felejts el mint édes párod,
Hazamenni én már nem megyek.
Kisfiamat csókold meg helytettem,
Mond el néki apád elhagyott.
Árvább lettél mint parányi bimbó,
Az apád szíve érted nem dobog.
Ne várj hiába, sápadt virágom,
Más a tiéd, más az én világom.
Ne várj hiába, felejts el engem.
Részeg-korhely rút csavargó lettem.


Este van és nékem reggel,
Az emberek sietnek haza.
Engem vonz magához egyre
Egy csillagfényes nyári éjszaka.
A térkertben táncolnak a lányok
Zene szól és cseng a végpohár,
Engemet egy züllött éjszakában
Egy sápadt arcú asszony hazavár.
Ne várj hiába, sápadt virágom,
Más a tiéd, más az én világom.
Ne várj hiába, felejts el engem.
Részeg-korhely rút csavargó lettem.


Ha te tudnál úgy szeretni,
Mint ahogyan szeret az a lány.
Ha te tudnál úgy csókolni,
Mint ahogyan csókol az a lány.
Pezsgőt tudnál vélem együtt inni,
S táncolnál az asztalom felett.
Arcom rúgnád selyem kis cipőddel,
Vissza hívnál tudom engemet.
Ne várj hiába, sápadt virágom,
Más a tiéd, más az én világom.
Ne várj hiába, felejts el engem.
Részeg-korhely rút csavargó lettem.


… Hatalmas bűntudattal küszködve állapította meg, hogy az az utóbbi években oly nagyszerűen kivívott dicsőség mennyire eltörpül, amikor hiányzik a valódi karakter, a jellem és az a fajta felelősségtudat, amelyet valamiként igazából a szívnek kellene irányítania. ... És amint szétnézett maga körül szomorúan kellett megállapítania, hogy teljesen idegen emberek veszik körül. És, hogy eddigi életét egyfolytában teljesen idegenek közt élte. De nem azért mert nem lett volna aki szeresse őt! Aki! … És akik! Akiket szeretteinek mondhatott volna! … És tényleg: ha csavargó nem is, de rút, részeg és korhely! – Ez teljesen találó! Az egyszerűen nem igaz, hogy hazudik a muzsikaszó! ― Nem igaz! Mert: Nem hazudik a muzsikaszó!!! … Istenem, Istenem… hogy micsoda egy gané ember vagyok! … És közben az villant meg az agyában, hogy mindhiába a karrier és az anyagi megalapozottság, mégis ugyan abban a helyben topog mint amikor hét éve azt a nagy elhatározást tette, hogy felvállal minden család iránti felelősséget. …De hát…az akkor volt! Akkor az asszonyát illetően valahol még bizonyos elvárásai is voltak. És abból a bizonyos félreértésből kifolyólag mintegy undort érezve született meg az a rossz döntése, hogy nem marad mellette. … De most egészen más a helyzet! Sírva, zokogva, lelke mélyéből feltörő érzelmek közepette csaknem szét kürtölte mindenki felé, hogy neki van a legjobb, leg-szeretnivalóbb… és a leg-megbecsülnivalóbb asszonya a földkerekségén! … És az alatt a hét év alatt bármi is történt vele… semmi sem számít! Ha netalán kigyógyult betegségéből és mást kapott magának, még akkor is addig kéri tőle a bocsánatot, míg visszafogadja! … És…ha még nem jött helyre, akkor bizony van ám neki annyi pénze, hogy kikezelteti azt a szerencsétlen asszonyt, akit tulajdonképpen ő tett tönkre! … És azután közös összefogással majd megvalósítják közös álmukat a Tündérek kútjánál…



◄--- Előző lap:52. A Funtineli boszorkány                             ---► Következő lap:54. Hétköznapok és ünnepek/