Amikor a fák meghalnak/A diagnózis

Amikor a fák meghalnak 16. A diagnózis Úgy két hét elteltével Husztik főorvosnak be kellett látnia, hogy azt az Anna számára annyira békét és harmóniát nyújtó környezetet mégsem sikerült kellőképpen egy beteg kezeléséhez alkalmas hellyé alakítani. Az épület kimondottan régi és omladozó, még az eső is beesik és huzatos. Egyszóval a lány nem maradhat ott! Azonban mivel figyelembe vette a csend és a nyugalom (az egyedüllét) kifejezett gyógyító hatását, hát nem mondott le a lány elkülönítéséről és felvette a kapcsolatot Telczer doktornővel, és aztán együtt köbözték ki, hogy a Szanatórium területén melyik a legtávolabbi lakható félreeső hely, amely épp megfelelne az Anna számára. Az a néhány hét, amit Anna a szívkórház távol eső romina épületében töltött épp elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy némiképp re-kreálja magát és kellőképpen áthidalja azokat a bizonyos katasztrofális állapotokat amelyek az életét veszélyeztették és a kommunikációs lehetőségek szintjére felkerülve csaknem természetes módon viszonyult az élethez. Amint felkerült a Szanatórium egyik nagyon távol eső régi mellék épületébe, ahol régebb egy kisebb mosókonyha volt, hát látszólagosan csaknem egészen re-kreálódott. Viselkedéséből hihetetlen módon még csak betegségnek a nyoma sem látszott rajta. A meghatározott megállapodások szerint mindenkit távol tartottak tőle, csupán Telczer doktornő járt el hozzá a mindennapos rutin ellenőrzésekre. Mivel Husztik főorvos és Telczer doktornő kifejezetten jó viszonyban, családi barátsági kapcsolatban voltak, hát a szakmai területükön is a lány nem mindennapos állapota különleges érdeklődést váltott ki mindkettőjükben. Tartották a kapcsolatot ― ezúttal szakmai téren ― és kifejezett őszinteséggel kommunikáltak is egymással. Néhány hét eltelte után egyik nap Telczer doktornő már alig várta, hogy szakmai észrevételét kollégájával is meg beszélhesse. ― Egy egész hihetetlennek tűnő tapasztalatról szeretnék beszélni veled. ― mondta Husziknak némi aggódással az arcán. ― Már ismered régebbről azokat a periodikus fejfájásaimat, amelyek Holdjárással, menstruációval is egybe kötöttek... Nahát a múlt Kedden voltam épp a krízis tetőfokán. És mint minden nap, hát akkor is megvizsgáltam a lányt. És erről-arról kérdezősködve még el is időztem nála egy keveset. Aztán, másnap... de nem is, hanem harmadnap volt, amikor újból meglátogattam és állapotáról érdeklődtem és a lány szintén az én állapotomhoz hasonlatos tünetekre panaszkodott. De mintha ez csak olyan természetes folyamat lenne nála. További érdeklődés után kiderült, hogy ezek a tünetek konkrétan még soha nem jelentkeztek nála de, hát már annyira megszokta az újabb és újabb kínos közérzeteket, hogy neki ez egyáltalán nem is tűnt fel. Ennél a pontnál még nem is gyanakodtam semmire, hanem pontosan három napra rá, a jobb szemem a huzattól begyulladt és ugyanezt vettem észre a lánynál is. Arra gondoltam, hogy az ő szeme is szintén huzatot kaphatott. ... Aztán még azon a héten enyhe gyomor panaszaim is voltak... Annának szintén. És akkor kezdtem mindezekre kissé figyelmesebb lenni. Nagyon aprólékosan ki kérdeztem a lányt az állapota, érzései, közérzete felől. Megemlített: fogfájást, légzéssel kapcsolatos rendellenességeket, fáradságérzetet, különféle közérzetzavarokat... Aztán csakúgy véletlenül értesültem, hogy a megállapodások ellenére bizony néhányan azért meg-meg látogatták a szegény elhagyatott kislányt. És, természetesen azok közt volt az én kedves lányom, Imola is, akinek a napokban fog íny gyulladása volt, amellyel néhány napig ő is szenvedett. Aztán azokkal is szóba álltam akik a napokban Annával közvetlen kapcsolatba voltak és közérzetük felől őket is ki kérdeztem. ... És úgy tudd meg, hogy egész hátborzongató módon ugyan azokról a közérzeti zavarokról panaszkodtak, amelyek Annánál jelentkeztek. A két orvos, bár mennyire tanácstalanok is voltak, de egy egész reális tapasztalathoz jutva további megfigyelésekbe és kísérletezésekbe kezdett. Miközben az Annát további megfigyelések alatt tartották, szándékosan közelébe engedtek olyan személyeket, akiknek állapotáról konkrét diagnózis volt megállapítva. Aztán talán hetekbe is telt, amíg az Anna állapotáról is a teljes diagnózist konkrétan meg nem állapították. ― Hát, ezt ha valahonnan olvasnám, bizonyára csak valami hókusz-pókusz ként ítélném meg! ― mondta mélyen elcsodálkozva a doktornő. ― Hát, bizony, elégé elgondolkoztató. ― mondta Husztik doktor ― De mivel az utóbbi időkben még ezoterikus tanulmányokat is olvastam, hát azok szerint ítélve ebben nincs is semmi csoda. ― Ah... Ezoterika! ― intett egyet a fejével a doktornő ― Néha azért kissé túl lőnek a célon!! ― Hát ebben sajnos igazad van, de a mi esetünkben, azaz az Anna esetében bizony elég kézenfekvő, hogy bizonyos finom rezgések szintjén ő képes ráérezni a környezetében történő minden diszharmóniára... És mind átvenni, magáévá tenni azokat. ― De hát ezt logikusan hogyan lehet felfogni?? Vagy még ilyesmikre is létezne magyarázat? ― ingatta tanácstalanul a fejét a doktornő. ― Hát, tudod, az én megállapításom szerint, itt lelki szinten történik minden. ― mondta megfontoltan Husztik doktor. ― A lány annyira egy beérző, egy kifejezetten szenzitív alkat, hogy képes átérezni mindent, ami a közvetlen kapcsolatában lévő emberek belsejében történik. Mert, ugyanis a betegségeinket az érzéseink motiválják. ― Hát most már te is ne térj át az ezoterikusak oldalára! ― szólt kissé türelmetlen ingerültséggel a doktornő. ― Hiszen nem minden betegség ered a pszichoszomatikus tünetekből! ― Értelek. ― fejezte ki magát megnyugtatóan Husztik doktor ― De a jelen esetünkben ezt bizony el kell fogadnunk, még ha nem kapunk konkrétan magyarázatot rá, még akkor is. Hiszen egy teljes hónap alatt megtapasztalhattuk, hogy a gyerek a környezetében lévőktől átvesz minden apró rendellenességet. És az itt a csoda, hogy tíz éven keresztül ezt kibírta!?... ― De honnan tudod, hogy hány éves korától van meg neki ez a képessége? ― Hát... ez egy nagyon jó kérdés! Bizony. Vajon mennyi ideje, hogy ennyire beérző ez a lányka? ― gondolkozott el Husztik doktor. ― Tudod, én arra gondoltam ― mondta egy kis gondolkozás után a doktornő ― Hogy ez a képesség – ha már lehet annak nevezni, vajon valamiképp nem-e fejlődésben van nála? ― Hogy értsem, hogy fejlődésben? ― kérdezte Husztik. ― Hát, mint bármilyen képesség az ember életében. ― felelt a legtermészetesebben a doktornő ― Minden képességünk a kor előrehaladtával együtt fejlődik. Természetesen csak a leáldozás idejéig. ... Aztán... ― Azt akarod mondani, hogy az Anna esetében tovább fokozódna ez a bizonyos nem kívánt képesség? ― kérdezte hirtelen Husztik doktor. ― Hát, csak próbálok én is logikusan közelíteni a dolgokhoz. ― Tudd meg, hogy ezt jó lenne szem előtt tartani! ― mondta komolyan Husztik doktor. ― Hiszen, ahogy mondod, logikusan követve az egészet, a gyerek ahogy nő, fejlődik, tapasztal... és ez a bizonyos nem kívánt adottság tényleg nem-e az évek során egyre jobban fejlődik benne? És aztán nem-e egyre távolabb kell majd tartania magát az emberektől...? ― De hát az lehetetlen! ― állapította meg a doktornő. ― Igen. ― bólogatott elgondolkozva Husztik, mintha csak önmagával beszélne ― Az aura! Egyre tágul és növekedik... És ezáltal fogadja mindazokat a vibrációkat, amelyeket a környezetében lévők kibocsátanak. ― Miről beszélsz? ― kérdezte kissé értetlen arccal a doktornő. ― Az ember fizikai testét körbe veszi egy láthatatlan energiamező amely kapcsolatban van más energiamezőkkel. És ez Annánál annyira érzékeny, hogy mások aurájából átvesz minden információkat. És... a negatív információk mind a betegségek képében jelennek meg. ― És ez akkor ez a bizonyos érzékenysége vele együtt növekedni fog majd? ― Hát, ezt csak akkor tudjuk meg igazán, ha majd megfigyeljük. De addig tényleg távol kell tartani azt a gyereket mindenkitől! ◄--- Előző lap:15. Halálos betegség                 ---► Következő lap:17. Egymást szeretni