A zene története/A magyar zene története/Világi zene

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A zene története

Világi zene

Világi zene[szerkesztés]

Tinódi Lantos Sebestyén (1505-10k.-1556) a magyar históriás énekirodalom legnagyobb alakja, a régi énekmondók utódja. Nagy különbség volt közöttük, mert előbbiek képzetlenek, Tinódi viszont művelt ember volt, kottaolvasáshoz és íráshoz értett. Maga írta és adta elő műveit. A históriás ének a jelen eseményeit tartalmazza, az újságot helyettesíti. T. értesüléseket szerzett a végvári harcokról és más eseményekről. Ezeket adta elő a lehető legtöbb helyen, a hallgatóság és utódaik tanulságára. Semmit nem írt le, amit nem ismert. Valóban megtörtént dolgokról énekelt. Ezért szövegei történelmi kútforrások. Versei poétikai szempontból gyengék. Mind a négy sora rímes, ige igével, főnév főnévvel rímel. Ez a legprimitívebb rímfaragás, de ha ez sem ment, akkor jött a „vala”. Históriás énekei zeneileg azonban egész magas fokon állnak. Kora népdalanyagát is ismerte, de sokat merített a nyugati műzenéből. Onnan eredő dallamfordulatok, ritmusképletek nála jelennek meg először.

Krónika c. gyűjteményében 23 dallam található, Kolozsvárott adták ki. A zene szempontjából fontos kútfő, azonban nem lehet jól olvasni, mert Tinódi nem használt kulcsokat, úgy olvashatjuk, ahogyan akarjuk. Néhány dallam pontos megfejtése a folklór révén lehetséges. Ezek a dalok fennmaradtak a népdalokban, esetleg új szöveg került a dallam alá.

Az 1600-as évek jellegzetessége a hajdútánc. (A hajdúk ökörhajcsárok voltak. Városról városra, vidékről vidékre, sőt más országokba is elhajtották a rájuk bízott marhacsordákat. Vándorlásuk közben letáboroztak, megpihentek, s e közben énekeltek-táncoltak. A török hódítások miatt rablóbandákká szerveződtek, üldözték őket, ezért zsoldosnak szegődtek Bethlen Gábor, majd Bocskai István oldalán. Bocskai 1605.-ben mintegy 10 000 hajdút letelepített és nemesi rangra emelte őket.) A hajdúk táncait rajzokból és Brow angol utazó leírásaiból ismerjük. Mindkét kezükben kardot tartottak, amit összeütögettek, ennek következtében nagy csörömpölés keletkezett. Levegőbe ugrottak, guggolva táncoltak. Táncaikat dudaszóval kísérték és énekeltek. Az első két sor moll-, a második két sor dúr-hangnemű, a cezúra mimden sorban: 1. Ezeket a táncokat külföldön is megismerték, s ott 1750 után ungaresca lett a neve a hajdúk táncának.

Zenetörténeti példa-13.jpg

1600-1800-ig a szerelmi költészet termékeit Virágénekek-nek nevezték. A papok ezeket erkölcstelennek tartották, Pázmány Péter „undok virágénekek”-nek mondta. A pápai református kollégium 1789-ben hozott határozata: „fajtalan énekeknek írogatási és dallási keményen tiltatnak”. Ez az oka, hogy csak kézírásban terjedhettek, nem lehetett kinyomtatni. Azért nevezték így, mert a dalokban neveket virágok nevével helyettesítették - lásd: virágnyelv. Piros rózsa pl. a menyasszony és a vőlegény jelképe volt, megszólítás: gyöngyvirágom, stb. (Ej, haj, gyöngyvirág!) Más országokban is divat volt ez, de inkább állatszimbolikával éltek. Ez bizonyos esetekben hozzánk is átjutott, így került pl. a galambom megszólítás a magyar népdalokba.

Ebben az időben a magyar műzene is kezdett nyugati minták alapján formálódni. Nagy részük az un. virginál-zene. (A virginál kisméretű billentyűs hangszer, a csembaló őse, melyen főleg fiatal leányok játszottak.) Gyűjteményekben maradtak ránk.

A Hofgreff-gyűjtemény nagyrészt históriás énekeket tartalmaz, a Lőcsei tabulatúrás könyv-ben nem hangjegyekkel, hanem fogásokkal vannak lejegyezve a darabok. Ilyenek még a soproni Stark-féle virginálkönyv", Apponyi hangjegy kézikönyv. Legjelentősebb a Kájoni-kódex, melyben sok magyar főúri ház tánc-zenéi - pl. Apor Lázár tánca - és népi táncdallamok virginál-feldolgozásban, valamint művészi egyházi zenék - Viadana-, Schütz-művek - kaptak helyet. Kájoni János (1629.-1687.) a csíki ferences rendház főnöke.


◄--- Előző lap:Egyházi zene                             ---► Következő lap:Kollégiumi Zene

Jegyzetek[szerkesztés]