Növények/D/Dögvirág

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | D
A lap mérete: 3795 bájt

Növények

Dögvirág

nagyvirágú dögvirág (Stapelia gigantea)
Virágzás
Tarka dögvirág vagy rendjelvirág termése
Dögvirág
(Stapelia, Syn: -)
Más neve(i): afrikai csillagvirág


A dögvirág a tárnicsvirágúak rendjébe sorolt meténgfélék családjában a selyemkórófélék alcsalád Ceropegieae nemzetségcsoportjának egyik nemzetsége. Magyarul a virág alakjára utalva esetenként dögcsillagnak nevezik.[1] A nemzetség tudományos neve a holland orvos-botanikus Johannes Bodaeus van Stapel emlékét őrzi. Javasolt magyar neve, az „afrikai csillagvirág” (Szűcs, p. 271.) nem gyökeresedett meg.
Régebben több száz faját tartották nyilván, de a nemzetséget idővel többfelé bontották. A 2020-as évek elején 43 fajt sorolnak ide.
Törzsszukkulens pozsgás növény: Húsos, négyszögletes, olykor szőrös, fogazott szárai elfekvők vagy felállók; utóbbi esetben magasságuk ritkán haladja meg a 20 cm-t. Tövük elágazó, amitől gyakran párnásan fejlődnek (gyökérsarjakkal és legyökerező hajtásokkal).
Virágai többnyire a fiatal hajtások tövéből bújnak elő hosszabb-rövidebb kocsányon. A bimbók rendszerint golyószerűen simák (Szűcs). A legtöbb faj nagy, csillag alakú, hosszú szőrökkel borított, öt cimpájú virága kellemetlen dögszagot áraszt. A szirmok mintája is elhullott emlősök bőrére emlékeztet, mert döglegyek porozzák be őket.
Ritka kivételként egyes fajok — Stapelia erectiflora, Stapelia flavopurpurea — virága illatos. (Kertlap).
Gyökere sekély.
Egész évben fényigényes, de a tűző nap árt neki, mivel eredeti élőhelyén cserjék, illetve sziklák árnyékában fejlődik. Fagyérzékeny; télen is legalább 5 °C-ot igényel. Sovány, erősen kőzethatású talajokon is jól boldogul, de a talaj legyen jó vízvezető (kevéssé agyagos). Gyökeréről szaporodva spontán nagy területet belakhat.
Virága nyár végén–ősszel nyílik — az egyes virágok csak néhány napig, de maga a virágzás sokáig eltart.

Szaporítása

Tőosztással vagy dugványokkal; ezeket tűzdelés előtt hagyjuk száradni.
Magvetéssel is szaporítható, de a fajok nagyon hajlamosak a hibridizálódásra, ezért a magról kelt példányok esetenként erősen különböznek elődeiktől.
Átültetni a tavasszal célszerű.

Gondozása

Nyáron csak nagyon keveset öntözzük. Télen hűvös helyen egészen beszüntethetjük az öntözést, a hajtások azonban nem zsugorodhatnak. Nyáron havonként kaktusztrágyával tápoldatozzuk.
A túlöntözésre érzékeny; a pangó víz gyökérrothadást okoz. Veszedelmes gombás fertőzése az úgynevezett „fekete halál”. Télen (a szaporított növényeken is) fekete foltok képződnek, elsősorban a szárak tövén. Az ilyen hajtások elpusztulnak; nem gyógyítható.
Virágtálban nagyon jól fejlődik. Hatásos virága kedvelt dísznövénnyé teszi. Vízkultúrára alkalmas. Szobai dísznövényként már legalább kétszáz éve kedvelt (Enciklopédia, p. 65.).


Lásd még: Mit-mihez Tanácsok, tippek

Magyar Wikipédia: Dögvirág


{{Navbox |név = Növénynemzetségek-trt |cím = Növénynemzetségek-trt |listaosztály = hlist |állapot = collapsed |felül = |csoport1 = A |lista1 = AbéliaAntegibbaeumAcaciellaAcalyphaAcanthocalyciumAcanthocereusAcmantheraAcmellaAcridocarpusAcrocerasAcrodonAcrosanthesAcrotremaAdelphiaAenigmatantheraÁfonyaAfrikai tulipánfaAfrovivellaAgávéAggófűAichrysonAizoanthemumAizoonAkácAkáciaAkébiaAldrovandaAliciaÁlkavicsAlmaAloéAloiampelosAloinopsisAlsomitraÁltiszafaAmaryllisAmmophilaAmorimiaAmpelodesmosAmphiboliaAnacamptisAnanászAndreaeaAngyalgyökérAngyaltrombitaAnnónaAnthocerosAntimimaApácavirágApatesiaArankaAranyesőAranyfaAranyfenyőAranyvesszőAraucarioxylonArchaeopterisArchontophoenixArgyrodermaAristaloeAristidaArmatocereusÁrnikaÁrnyékvirágÁrnyliliomArundinellaÁrvacsalánÁrvácskaorchideaÁrvalányhajAspicarpaAspidopterysAsteroxylonAstridiaAszályfaAszatAszfodéloszAszúszegfűAtrichumAtropaAubrietaAustrocedrusAustrocylindropuntiaAustrostipaAyeniaAztékkaktusz |csoport2 = B |lista2 = BabérBabérhangaBabérsomBabfaformákBaeckeaBaikiaeaBakopaBakszakállBálványfaBambusaBanánBangitaBangóBanisteriopsisBarabolyBáránypirosítóBarbula (moha) • BarnebyaBársonyvirágBartramiaBasichlamysBazsarózsaBegóniaBékabuzogányBeléndekBenedekfűBengeBérclapuBergeranthusBerkenyeBertholletiaBibircsvirágBignoniaBiophytumBirsBlepharandraBóbitavirágBodzaBogáncsBoglárkaBokorkaktuszBokorpálmaBorassusBorbolyaBordapáfrányBorókaBorostyánBoroszlánBorsBorsfaBőrlevélBrachylophonBrachystegiaBrachytheciumBrassiaBrassicaBraunsiaBrianhuntleyaBroméliaBronweniaBrowneaBudavirágBugakosborBugatölcsérBuglossoidesBunchosiaBunkóliliomBurdachiaBuxbaumiaBúzaBuzogányfaBüdösmentaBükkBükkönyBürökByrsonima • |csoport3 = C |lista3 = CalcicolaCallaeumCalliandraCalodendrumCalypogeia CamareaCannaCardamineCarolusCarpantheaNövények/C/CarpobrotusCarruanthusCaryotaCastanospermumCaucanthusCaviculariaCelóziaCenchrusCephalipterum drummondiiCephalophyllumCeratozamiaCerochlamysChaloupkaeaChambeyroniaCharaChasmatophyllumCheiridopsisCheloneChiastophyllumCinnamomumCiprusCircandraCitrusCleretumClonodiaCodariocalyxCodiumCoelogyneColophospermumColuteaCombretumConicosiaCoperniciaCordaitesCornulacaCorynantheCottsiaCremnophilaCrescentiaCsatavirágCsavarpálmaCsetkákaCsibelábCsillaghúrCsillagkaktuszCsodabogyóCsodakaktuszCsodatölcsérCsónakorchideaCyaneaCylindrophyllumCynaraCypripediumCyrtochilumChlorisChristianella • |csoport4 = D |lista4 = DapaniaDaravirágDarlingtoniaDasylirionDeherainiaDeilantheDelaireaDelospermaDendrocalamusDendrocereusDiacidiaDicellaDicksoniaDicrocaulonDidymaotusDinnyekaktusz • [[DinteranthusDiospyrosDiphylleiaDiplopterysDiplosomaDipterocarpusDisocactusDisphymaDombeyaDracophilusDrosanthemumDudleyaDurioDysphaniaDélfenyőDögvirág • |csoport5 = E |lista5 = EberlanziaEbracteolaEbszékfűEbvészEchinocystisEchinopsEchinopterysEmmenopterysEnargantheEncephalartosEpidendrumEpipremnumEquisetumEranthisErepsiaErigeronEriobotryaEscalloniaEscobariaEscontriaEsterhuyseniaExcentradeniaÉvelő őszirózsa • |csoport6 = F |lista6 = FafojtóFarkasmaszlagFatsiaFaucariaFehér akácFehér hikoridióFenestrariaFirmianaFissidensFlamingóvirágokFodorkafenyőFojtóbabokFoliocerosFrailejónFrangipániFrithiaFritillariaFuksziaFácánlevélFáskövirózsaFügekaktuszFüzényFűz • |csoport7 = G |lista7 = GalambbegyGalambfaGalambvirágGalphimiaGasztériaGaudichaudiaGerrardinaGibbaeumGlandoniaGlottiphyllumGlycineGnaphaliumGonialoeGraptopetalumGuariantheGuazumaGunniopsisGuzmán-broméliaGyantásciprusGyapotGyrocarpusGyöngyköles • |csoport8 = H |lista8 = HaageocereusHalimedaHallianthusHamisciprusHangaHangyabogáncsHangyafaHarangvirágHatioraHedyscepeHegyékességHemlokfenyőHerbertiaHercegnővirágHereHermanniaHernandiaHeteropogonHeteropterysHikoridióHillebrandiaHiptageHiraeaHoldviolaHomokliliomHordókaktuszHunyorHylotelephiumHymenogyneHyophorbeHypagophytumHyphaeneHájvirágHálóslevélHófény • |csoport9 = I |lista9 = IlliciumIlligeraImola • |csoport10 = [[J |lista10 = JacobaeaJamszJanusiaJapán ernyőfenyőJovibarbaJubelinaJuharJuharlevelű tüskefa • [[Növények/J/Justicia |csoport11 = [[K |lista11 = KaffernősziromKakascímerKakastaréjKakukkszegfűKaméliaKarambolaKardvirágKaticavirágKaurifenyőKazuárfaKeltikeKelyheskaktuszKenderpálmaKerepKerriodoxaKikericsfélékhezKleiniaKocsordKokacserjeKorallfaKorallvirágKoreai mézesfaKosborKrisztusszemKroenleiniaKungiaKunkorKékharangKínai mocsárciprusKóla dióKöldökfűKövirózsaKövirózsacserjeKúpvirágKúszókaktuszKüllőfolyondárKőtiszafaKőtörőfű • |csoport12 = [[L |lista12 = LantanaLapageriaLasiocarpusLeanderLedebouriaLegyezőpálmaLeiosporocerosLenophyllumLepidodendronLepismiumLepkekosborLeptadeniaLeptocereusLevélkaktuszLibatopokLibocedrusLiliomLiliomfaLiliomokLimnobiumLiparisLithophyllumLithopsLithothamnionLophantheraLophophoraLophopterysLycasteLándzsadíszLándzsarózsaLángfa • |csoport13 = M |lista13 = MacarangaMachaeriumMacrochloaMadárhúrMadársisakMaihueniaMalpighiaMalpighiodesMammilloydiaMandzsu ciprusborókaMangiferaMargitvirágMariosousaMascagniaMaytenusMedinillaMedvefűMedvekörömMelissaMelochiaMesembryanthemumMetasequoiaMeterostachysMeziaMicrosteiraMimosaMitrastemaMongolkőrózsaMurokMurvafürtMusaMyristicaMyrtillocactusMájlevélMéhbalzsamMézpálmaMézpázsitNövények/Miscanthus • |csoport14 = N |lista14 = Nagymagvú tiszafaNandinaNebáncsvirágNeobuxbaumiaNeotineaNesiotaNiedenzuellaNyílgyökérNyúlfarkfűNádtippanNőszőfű • |csoport15 = O |lista15 = [[Növények/O/Oemleria OncothecaOrchideafaOrgonakaktuszOroszlánszájOrvosi aloéOsteospermumOstryaÓriás-tündérrózsaÓriáslapuÓriásliliom • |csoport16 = Ö |lista16 = Őszapókaktusz • |csoport17 = P |lista17 = PachystachysPackeraPalaquiumPaliurusPalkaPampafűPandorinaParasenegaliaParasponiaParisPastinacaPatagónciprusPecsétfaPeixotoaPeniocereusPentaglottisPentasPereskiaPericallisPerjeszittyóPerrierosedumPersicariaPetermanniaPetrosedumPfeifferaPhedimusPhilesiaPhilgamiaPhlebodiumPhloxPhragmipediumPhragmitesPhygeliusPhymatocerosPillangóvirágPillekosborPimpinellaPisoniaPistiaPistoriniaPlatycodonPlatydorinaPleionePleiospilosPoupartiaPrometheumPrumnopitysPrunusPseudoacanthocereusPseudocrossidiumPseudorhipsalisPseudosedumPseudosenegaliaPsilophytonPsychopterysPsychotriaPterandraPteridiumPteridophyllumPtilochaetaPulicariaPálmavirágzatúakPápaszemfűPézsmaboglár • |csoport18 = R |lista18 = RafflesiaRattanpálmaRezedaRhizophoraRhodiolaRhynchophoraRhyniaRosulariaRoystoneaRutaRákollóvirágRépaRózsalonc • |csoport19 = S |lista19 = SaguaroSalviniaSaphesiaSarcothecaSarkantyúfűSaururusSaxegothaeaScalesiaSchlumbergeraScindapsusScirpusSclerocaryaSelenicereusSenegaliaSequoiaSequoiadendronSesuviumShoreaSinocrassulaSkiatophytumSolandraSophoraSpacheaSparattantheliumSphedamnocarpusSteviaStewartiaStigmaphyllonStipagrostisStreblorrhizaStrophocactusStyphnolobiumSyagrusSyntrichiaSárkányfenyőSármaSásSóvirág • |csoport20 = [[Sz |lista20 = SzabalpálmaSzakállbroméliaSzalmagyopárSzeplőlapuSzilSzittyóSzuharSzékfűSzúrósfenyőSzőlősóskaSzőrmoha • |csoport21 = T |lista21 = |Tajvani fenyő|Tatárvirág|Tectona|Tengerifű|Tengerisünkaktusz|Tephroseris|Termesztett alma|Terminalia|Tetragonia|Tetrapterys|Theobroma|Thomandersia|Thompsonella|Thryallis|Thunbergia|Thysanotus|Tigrisvirág|TipuanaTitóniaTollbugaTrapaTrianthemaTriaspisTristellateiaTrymaliumTylecodonTyúktaréjTélisásTölcsérvirágokTömjénfaTörpeborsTündértutajTűnyalábos fenyőTűzeső • |csoport22 = U |lista22 = UlvaUmbellulariaUmbilicusÜstököspálma • |csoport23 = [[V |lista23 = VachelliaVadrizsVandaVarjúhájVarjúhájfaVasfaVerruculariaVesszőkaktuszVesszőkosborVilladiaVolvoxVolvulinaVászonfűVénuszpapucsVéreslapuVízikalász • |csoport24 = W |lista24 = WaltheriaWashington-pálmaWeberocereus • |csoport25 = X |lista25 = |csoport26 = Y |lista26 = Yamagishiella • |csoport27 = Z |lista27 = ZaleyaNövények/Z/ZinniaNövények/Z/ZiziphusNövények/Z/Zoysia • |csoport28 = Zs |lista28 = ZsakarandaZsázsa • |alul = Figyelem! A lapokon újabb szavak és kifejezések is szerepelhetnek... }}

A Wikimédia Commons tartalmaz Dögvirág témájú médiaállományokat.