Kertészet/Szövőlepkék/Cserlevélpohók

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A lap mérete: 2658 bájt

Kártevők

Cserlevélpohók


Cserlevélpohók
Cserlevélpohók
(Phyllodesma ilicifolia, Syn: -)
Más neve(i): -


Védett rovarok! - Eszmei értéke:10 000,- Ft. (2016)


A cserlevélpohók a szövőlepkefélék családjába tartozó, hideg éghajlaton élő lepkefaj.
Eurázsiában honos a Brit-szigetektől egészen Japánig. A hideg éghajlatot kedveli, Európában Skandináviában gyakori, míg Közép-Európában inkább a hegyvidékek lakója. Ázsiában elsősorban a tajgaövben él. Magyarországon nagyon ritka, a Zemplénben és az Aggteleki-karszton találták meg.
A szárnyfesztávolsága a hímek esetében 3-3,8 cm; a nőstényeknél 3,4-4,2 cm. Teste sötétebb lilásbarna. Első szárnyai sárgásbarnák, vörösbarnák vagy szürkésbarnák, szegélyén széles szürke sávval. A szárnyakon két halvány, szürke, ívekből álló, szaggatott harántvonal húzódik, közöttük kis, vonalszerű középfolttal, mellette pedig nagyobb világos-szürkés folt látható. Az erek barnán kihúzottak. A hátsó szárny sötétbarna, széles világosabb, elmosódott határú keresztsávval. Belső pereme világosabb színű. A fonák feltűnően markáns, a hátulsó szárny sötét. A rojt sötétbarnán-fehéren csíkozott.
Változékonysága nem számottevő.
Petéi tojásdadok, fehér színűek, sötét foltokkal és csíkokkal.
Hernyója rozsdabarna vagy szürkés, hátán széles sötét sávval, szelvényeként egy-egy fehér folttal és közöttük narancssárga csíkkal. Bábja zömök, feketés-barna.
Savanyú talajú, bokrokban gazdag, nyirkos, hűvös, hegyvidéki lomb- vagy fenyőerdőkben él.
Évente egy nemzedéke nő fel, imágóit április közepétől június elejéig lehet látni. Hernyója fekete- és vörösáfonya, valamint az alacsonyabb fűz-, rezgőnyár- és nyírfák, bokrok leveleivel táplálkozik. A kifejlett hernyó a levelek között sárgásfehér szövedékben bebábozódik. A báb áttelel.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.


Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények
Magyar Wikipédia: Cserlevélpohók
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserlevélpohók témájú médiaállományokat.