Heraldikai lexikon/Arany
Névváltozatok:
Arany (Sárga) (Horvát István Tud. Gyűjt. 1833/12. 83.[1]), sárga, aranyas (Karácsony címer 1606 [2]), arany, aranyos, sárga (Nagy Iván 1872-1875. 19.), aranyszin (Thaly Kálmán, VU 1867/18. 215.), aranyos (Nagy Iván VI. 62.), aranysárga (Nagy Iván I. 109., Barna-Sümeghy 162.), sárga (Nagy Iván IX. 310., Barna-Sümeghy 111., Mika, 1893, Sváby Frigyes Turul 1889/3. 125., Tóth I. 1909. 483.), narancsszinű sárga (Nagy Iván V. 343.), sáfrányszinű (Nagy Iván I. 109, Barna-Sümeghy 62.), sáfrány szin (Nagy Iván IV. 282.), sáfrászín [sáfránysárga] (TESz III. 470.), hu la: flavus [sárga] (Nagy Iván II. 263.), óarany-sárga (nemzetijelkepek.hu: Adony[3]), croceus: sáfrány-ſzín, aureus: arany- ſzín, citreus: citrom- ſzín, büdöskö́ ſzín, flavus: arany- ſzínǘ sárga, fulvus: setét sárga, gilvus: viaſz-ſzín, fakó, pallidus: fejér sárga, sárgálló, subflavus: publikán-ſzín (mind: Pápai/Bod 126.), galbinus: zö́ldellö́-sárga, sárgálló (Martialis) (uo. 288.), ochra: sárga feſteni-való fö́ld (uo. 428.), auraria: arany értz, aurarius: arany mives, auratores: aranyozók, aureolus: drága aranyos, aureſco: aranyá válom, sárgállom mint az arany, auriacus color: narants ſzín, aurichalcum: Velentzei réz, auricomus: arany ſzínǘ hajú, aurifer: arany termö́, aranyat mosó, aurifodina: arany bánya, aurifur: arany lopó, auriger: arany hordozó, aurilegus: arany lopó, aranyáſzó, auripigmentum: arany sárga, arany-glét, aurum factum: vertt arany, auri filum: skófiom, aurum foliatum: képiró arany, levél arany (uo. 76.), baluca, balux: por arany, arany ſzemetske, föveny arany (uo. 79.), citrinus color: citrom-ſzínǘ (uo. 116.), croceus, crocinus: sáfrány-ſzínǘ, sárga (uo. 173.), flavus: méz-ſzínǘ, sárga (uo. 277.), silaceus color: sárga ſzín (uo. 566.), subflavus: publikán-ſzín (uo. 588.), color ſulphurens: büdös-kö́ ſzín (uo. 596.)
hu. la (a magyar nemesi oklevelekben): aureus, croceus, flavus, fulvus, lutus (Avar 38.), la: aureus color, aurum, luteum, croceum, flavum, galbinum
az alkímiában sol a. m. nap
en: Or, r. en: doré, jaune, or vermeil, safrin, fr: or, de: Gold, la: aurum
Aurum jam acceſſio eſt: Tsak tóldalék már az arany (Pápai/Bod 9.)
Az arany a fémek közé tartozó heraldikai színezék. Az aranyat már az élő heraldika korában is a legelőkelőbb színnek tekintették és kiváltságként gyakran adományozták címerjavítás alkalmával.
A korai címeres levél|címeres leveleken a címer miniatúrájához valódi aranyat használtak. Ez idővel a tárolás körülményeitől függően kifakulhat vagy megbarnulhat. Az arany félreértemezéséből eredehetnek olyan későbbi nemheraldikus színek és fémek, mint a barna és a bronz. A jó minőségű valódi aranyfesték azonban évszázadokig is megőrzi az eredeti állapotát. Egyes ábrázolásokon az aranyat fénylő barnás árnyalattal ábrázolják. (Vö. arabeszk)
Az arany szimbolikája[szerkesztés]
A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek az aranyhoz kapcsolni. Így lett Prinsaultnál a nemesség, jóindulat, emelkedettség, kiválóság jelképe. A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold a cytrine elnevezést használta az aranyra, mely az alkémiai citrinálás folyamatának fele meg a bölcsek kövének előállításánál. Egyes misztikus filozófusoknál (Johannes Tauler, 1300 k. - 1361) a sárga szín az értelemnek felel meg.[1]
A szó etimológiája[szerkesztés]
A francia és angol Or elnevezés a latin aurum 'arany' származéka. A magyarban a tiszta arany, színarany neve sárarany volt, mely már 1518-ban előfordul. A szó sár- 'sárga' előtagja a színarany tiszta, sárgás színére utal. A színarany fogalmát több nyelvben is a sárga jelentésű szóval jelölik: la. aurum fluvum, it. oro gialbo, fr. or jaune (tulajdonképpen 'sárga arany'). (TESz III. 488). Egyes régi heraldikai művekben is a sárga arany volt az arany megjelölése (r. en, r. fr: jaune).
Az arany és a sárga előállítása[szerkesztés]
Az aranyat használat előtt krómsárgával kellett keverni vagy néhány csepp gumiarábikummal szétdörzsölni. Az aranyat kénnel (Auripigment, operment, arzén-triszulfid) helyettesítették, melyet már az ókorban is használtak festésre és gyógyszerként. A görögök arsenikonnak, az idősebb Plinius auripigmentumnak nevezte, a luccai kéziratos receptekben pedig opperment a neve.
Az egyszerű rajzokon a fémek helyett festéket is a használtak. A sárgához használtak növényeket is, mit a sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius). A vörös szín előállításához jóval többre volt szükség belőle, mint a sárgához. Európában használt további növények: festő rezeda (Reseda luteola), festő rekettye (Genista tinctoria), közönséges boróka (Juniperus communis). Mind fölött állt azonban a jóféle sáfrány (Crocus sativus), mely valószínűleg Perzsiából ered. A festék előállításához a virág porzóit használták. Ebből hatalmas mennyiségre volt szükség, de színező ereje még igen nagy hígításban is jelentős.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői. Budapest, 2002. 94. l.