Sziklák között

Magányba menekültél, mint egy űzött vad.
A sziklák közé, ahol most egyedül vagy.
Elméd a fényre vágyott, tőle messze tévelyeg.
Mert szíved, mint a láva, úgy lüktet kebledben.

Talán szebb itt a virradat magaddal, már te sem tudod.
Nézed a ködöt, mi vad fátyolként teríti be a tájat,
hol erős csend honol, talán lelkednek ez hiányzott.
Nem hallasz madárdalt, a vad ménes még alszik,
csak a sziklák között a víz, valahol felfakadt,
mely nem messze tőled, most lágy csobogást hallat.

Nézz a sziklákra fel, az egyikre a Nap éppen felkúszott.
Bíbor szikrával, a szerelem színével, most Rád ragyog.
Vágyadtól menekültél, mely fellángolt benned, tudja Ő jól.

Szerelmedtől, ki oly távol van.
Mert a szerelem egy szövet, melyet a szív sző,
s a lélek szebbnél szebb mintákat bele hímez.
Minden hiányt pótol, de semmi sem pótolhatja.

A szerelem vágy, majd sok sóhaj, s a végén csak magányt
és könnyes szemeket hagy.

mikor írtad?. Hol?

* ^* *