Szerkesztő:Dubaduba~huwikibooks/Bhagavad-gíta/II. A szánkhja jógája

Második fejezet A Bhagavad-gítá tartalmának összefoglalása [1.] Szanydzsaja mondta: Ardzsuna együttérzését, bánatát és könnyező szemét látván így szólt Madhuszúdana, Krisna: [2.] Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Ardzsunám, hogyan fertőzhettek meg téged ezek a tisztátalanságok? Ezek nem illenek az olyan emberhez, aki ismeri az élet értékét, s nem a felsőbb bolygókra, hanem a szégyenhez vezetnek. [3.] Óh, Prithá fia, ne hódolj meg e lealázó tehetetlenség előtt, mert ez nem illő hozzád! Óh, ellenség fenyítője, válj meg a szív e kicsinyes gyengeségétől, s harcra fel! [4.] Ardzsuna így szólt: Óh, ellenség elpusztítója, Madhu végzete, hogyan harcolhatnék nyilakkal olyan harcosok ellen, mint Bhísma és Dróna, akik méltóak arra, hogy imádjam őket? [5.] Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem a nagy lelkek, tanáraim élete árán folytatni az életet. Világi nyereségre vágynak bár, mégis a feljebbvalóink, s ha megöljük őket, vér szennyezi majd be mindazt, amit élvezni fogunk. [6.] Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők győznek le minket. Ha megöljük Dhritarástra fiait, tovább már nekünk sem szabadna élnünk. Most mégis előttünk sorakoznak a csatatéren. [7.] Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és szánalmas gyengeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem! [8.] Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy páratlan, virágzó földi királyságot nyerek, olyan korlátlan hatalommal, mint a félisteneké a mennyek országában. [9.] Szanydzsaja szólt: Így beszélt Ardzsuna, az ellenség fenyítője, majd e szavakkal fordult Krisnához: "Góvinda, én nem fogok harcolni!" Aztán elhallgatott. [10.] Óh, Bharata leszármazottja! Krisna ekkor a két sereg között az alábbi szavakat intézte mosolyogva a bánattól sújtott Ardzsunához: [11.] Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett. [12.] Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk. [13.] Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás. [14.] Óh, Kuntí fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt. [15.] Óh, emberek között a legkiválóbb [Ardzsuna]! Akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az kétségtelenül méltó rá, hogy felszabaduljon. [16.] Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá. [17.] Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni. [18.] Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, óh, Bharata leszármazottja! [19.] Aki az élőlényt gyilkosnak hiszi, vagy azt gondolja, hogy megölhető, az nem rendelkezik tudással, hiszen az önvaló nem gyilkos és nem is ölhető meg. [20.] A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el. [21.] Óh, Pártha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan? [22.] Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. [23.] A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. [24.] Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. [25.] Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt. [26.] Még ha azt hiszed, hogy a lélek [vagy az élet jele] szüntelenül megszületik és örökké meghal, akkor sincs okod a bánkódásra, óh, erős karú! [27.] A megszületett számára biztos a halál, s halála után újra megszületik kétségtelenül. Ezért hát nem szabad keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben! [28.] Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre? [29.] A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla. [30.] Óh, Bharata leszármazottja, egy élőlényért sem kell bánkódnod, hiszen a testben lakozót sohasem lehet elpusztítani! [31.] Ksatrija kötelességedet figyelembe véve tudnod kell, hogy nincs számodra jobb elfoglaltság, mint harcolni a vallásos elvekért. Nincs tehát szükség a tétovázásra. [32.] Óh, Pártha! Boldogok a ksatriyák, akiknek ilyen váratlan lehetőségeik kínálkoznak a harcra, megnyitván számukra a mennyei bolygók kapuját. [33.] Ha azonban nem hajtod végre vallásos kötelességedet s nem harcolsz, akkor feladatod elhanyagolásával minden bizonnyal bűnt követsz el, s így búcsút mondhatsz harcosi hírnevednek. [34.] Az emberek szégyenedről beszélnek majd, s egy tiszteletreméltó ember számára a szégyen még a halálnál is rosszabb. [35.] A hatalmas hadvezérek, akik oly nagyra tartották neved és dicsőséged, azt fogják hinni, hogy puszta félelemből hagytad el a csatateret, s így jelentéktelen személyiségnek tekintenek majd. [36.] Ellenségeid bántó szavakkal fognak illetni, s gúnyt űznek majd tehetségedből. Mi lehetne ennél fájdalmasabb számodra? [37.] Óh, Kuntí fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, s harcra fel! [38.] Harcolj a harc kedvéért, s ne gondolj boldogságra vagy szomorúságra, nyereségre vagy veszteségre, győzelemre vagy vereségre! Így cselekedvén sohasem követsz el bűnt. [39.] Eddig az elemző tanulmányozás segítségével írtam le neked e tudást. Halld most, ahogy a tettek gyümölcseire nem vágyó cselekvés alapján magyarázom el! Óh, Prithá fia! Ha ilyen tudás birtokában cselekszel, megszabadulhatsz a munka bilincseitől. [40.] Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától. [41.] Akik ezt az utat járják, szilárdak elhatározásukban, és csak egyetlen céljuk van. Óh, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok szétszórt értelműek. [42.-43.] A csekély tudással rendelkezők nagyon vonzódnak a Védák virágos szavaihoz, melyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket ajánlanak annak érdekében, hogy az ember eljusson a mennyei bolygókra, hogy előnyös helyzetben szülessen meg, hogy hatalomra tegyen szert és így tovább. Érzékkielégítésre és gazdag életre vágynak, ezért azt mondják, hogy nincs más ezen kívül. [44.] Azoknak az elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezethez és az anyagi gazdagsághoz, s akiket mindezek megtévesztenek, sohasem ébred szilárd eltökéltség, hogy a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatát végezzék. [45.] A Védák legfőképpen az anyagi természet három kötőerejéről beszélnek. Óh, Ardzsuna, légy transzcendentális, s emelkedj e három kötőerő fölé! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint minden aggodalomtól a nyereséget és a biztonságot illetően, s légy szilárd az önvalóban! [46.] Ahogy egy nagy víztároló alkalmas mindarra, amire egy kis kút, úgy a Védák valamennyi célját eléri az, aki ismeri a mögöttük rejtőző szándékot. [47.] Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása! [48.] Végezd kötelességed megingathatatlanul, óh, Ardzsuna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják jógának. [49.] Óh, Dhananydzsaja! Az odaadó szolgálat erejével tarts távol magadtól minden emberhez nem méltó tettet, s ebben a tudatban hódolj meg az Úr előtt! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, valamennyien fösvények. [50.] Az odaadó szolgálatban élő ember még ebben az életében megszabadul a jó és a rossz tettektől egyaránt. Törekedj hát a jógára, a tettek művészetére! [51.] Az Úr odaadó szolgálatát végezve a nagy bölcsek és bhakták megszabadulnak az anyagi világban végzett munka eredményeitől. Ily módon kiszabadulnak a születés és halál körforgásából, és [azáltal, hogy hazatérnek Istenhez] elérik azt az állapotot, amely túl van minden szenvedésen. [52.] Amikor értelmed kitalál az illúzió sűrű erdejéből, közömbössé válsz mindaz iránt, amit hallottál, s amit hallani fogsz. [53.] Amikor elmédet többé nem zavarják meg a Védák virágos szavai, és szilárdan megállapodik az önmegvalósítás transzában, isteni tudatra teszel majd szert. [54.] Ardzsuna így szólt: Óh, Krisna! Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata így a transzcendensbe merült? Hogyan, s milyen szavakkal beszél? Hogyan ül és hogyan jár? [55.] Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Óh, Pártha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló valamennyi vágyról, melyet az elme kitalációja hoz létre, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettségre, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van. [56.] Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják. [57.] Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban. [58.] Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban. [59.] A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni vágy megmarad. Ha azonban egy felsőbbrendű ízt tapasztalva hagy fel az érzéki élvezettel, tudata rendíthetetlenné válik. [60.] Óh, Ardzsuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják. [61.] Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik. [62.] Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül. [63.] A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. [64.] De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét. [65.] Aki ily módon elégedett [a Krisna-tudatban], annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul. [66.] Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel [a Krisna-tudatban], annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül? [67.] Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít. [68.] Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen. [69.] Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka. [70.] A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba. [71.] Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítésre irányuló vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól. [72.] Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába.