Heraldikai lexikon/Orosz Ernő

Orosz Ernő elhalálozásának bejegyzése a gyöngyösi polgári anyakönyv másodpéldányában

Orosz Ernő fiának születési bejegyzése az egri születési anyakönyv 1909-1911. évi másodpéldányában

Orosz Tamás Ernő elhalálozásának bejegyzése a gyöngyösi halotti anyakönyv másodpéldányában, 1940

Orosz Ernő (1869. febr.-ápr. - Gyöngyös, 1949. február 1) levéltáros, genealógiai író. Heves vármegye levéltárnoka, alispáni előadó. 1896. július 30-án állt Heves vármegye szolgálatába. A Heves megyei nemesi családok genealógiájával foglalkozott. A megyei levéltárban elkészítette az 1848 előtti közgyűlési anyag leltárát, a nemeslevelek jegyzékét, a megyei tisztviselők névsorát, a térképek, céhlevelek, végrendeletek lajstromait. Törekedett a magyar címerleírási eljárás megújítására és egységesítésére is.

Életéről keveset tudunk. A hevesi alispán 1898. január 27-én IV-404/a/45 428/1898 szám alatt hatósági bizonyítványt adott ki számára acélból, hogy pályázhasson az országos levéltár üres állására. Felesége Szilaveczky Ilona volt. 1909. április 27-én Egerben született Ernő fiuk. Az ő fia volt Dr. Orosz Ernő is, akinek a fia 1940. december 19-én, négy naposan sárgaságban halt meg Gyöngyösön. Valamikor 1911 után Gyöngyös város szolgálatába került és városi tanácsnok, valamint polgármester-helyettes lett. 1926-ban Gyöngyös városa IV-404/a/220 10951/1926 szám alatt határozatot hozott, mely szerint szolgálati idejébe a nyugdíj számításához az előző állami és vármegyei szolgálatot is beszámítják.

Munkássága

Főműve a Heves és volt Külső-Szolnok vármegye nemes családjairól írt monográfia. 273 lapon mintegy 1500 családot tárgyal. Műve bevezetőjében meghatározta genealógiai és heraldikai szemléletmódját. A címerleírások tömörítésével példát mutatott egy modern, szerkezeti alapokon álló címerleírási rendszer létrehozása felé is. Erről a következőket mondja:

„A czímerek leirásában is kerültem minden szószaporítást, fölösleges körülirást. Igy nem tartottam szükségesnek külön megemliteni: ha a pajzs egyenesen álló; ha a czímeralak heraldikai értelemben jobbra fordult és természetes szinében (oroszlán, griff = arany, egyszarvú = ezüst, galamb = fehér, holló, sas = fekete stb.) vagy sablonos helyzetében ábrázoltatik; ha a sisak rostélya nyilt.

Sorrend szerint először a pajzs szinét, a benne levő alakot, azután a sisakdiszt, végre a sisaktakarókat (foszlányokat) irom le és pedig előbb a jobboldali, azután a baloldali két szint.

A czímereket azonban rendszerint csak az esetben ismertetem, ha azok királyi, fejedelmi adományozásból vagy felsőbb hatóság igazolta jogszerző gyakorlatból kétségtelenül megállapíthatók. Egyébként a czímerleirást mellőzöm egyrészt azért, mert nincs jogomban a család czímerét akár festményekből, akár pecsétekből meghatározni, másrészt pedig azért, mert tapasztaltam, hogy azok felette megbízhatatlanok.”

A fenti sorokból egy rendkívül modern (1906-ban leírt) heraldikai szemlélet bontakozik ki. (A tömör, „szószaporítás” nélküli címerleírásra való törekvés [a magyar címerleírások gyakori hiányosságának és szakszerűtlenségének kiküszöbölése]; a pajzs és a címeralak helyzetének mellőzése; a címerábrák „sablonos” [megszokott heraldikai] helyzetének elhagyása a címerleírásban, pontos sorrend lefektetése a címerelemek leírásánál: a pajzs színe – a benne elhelyezkedő címeralak – sisakdísz – sisaktakaró; ez a leírási rendszer pontosan megegyezik a címer megszerkesztésének menetével, módjával.) Mind olyan elvek tehát ezek, melyek egy szerkezeti (empirikus) alapokon nyugvó címerszemlélet elengedhetetlen kellékei.

Műve összeállítása során elkészítette a vármegyei levéltárban található pecsétlenyomatok jegyzékét és betűsoros mutatóját. A függelékben közölte az 1754-55-ös nemesi összeírást és a vármegyei tisztviselők névsorát, amivel a későbbi archontológiai kutatásoknak is nagy szolgálatot tett. Családtörténeti vizsgálatainak egyik hozadéka volt a vármegyékhez megküldött helytartótanácsi körlevelek feldolgozása, amelyekben az armálisok fellehetőségének helyét tudatták a vármegyékkel. Az általa elkészített betűsoros jegyzék mintegy 500 eredeti címeres levél holléte felől ad tájékoztatást. Eredményeit a Turulban közölte. A Borovszky Samu által szerkesztett helytörténeti könyvsorozat számára ő írta meg Heves vármegye 1815 utáni történetét, valamint a vármegye nemesi családjairól szóló fejezetet.

Művei

Heves vármegye nemes családai. 1900 In: Borovszky [1]

Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger, 1906 [2] [3]

HEVES VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. A honfoglalástól 1815-ig írta Nagy Béni dr., 1815-től Orosz Ernő. In: Borovszky, Heves vármegye. Bp. é. n. [1910.] 592-644.[4]

HEVES VÁRMEGYE CSALÁDAI. Irta Orosz Ernő. Bevezető részszel ellátta ifj. Reiszig Ede dr. Bp. é. n. [1910.] 645-681.[5]

Orosz Ernő: Jegyzék némely közlevéltárakban elhelyezett czimeres nemeslevelekről. Turul, 25. évf. 1907/4. 200-205.

Külső hivatkozások

[6]

magyarországi polgári anyakönyvek, 1801-1980

felvidéki anykönyvek, 1592-1910

tisztújítás, 1907