Magyarországon a 19–20. században főleg a Dunántúlon károsított, a Duna–Tisza közén csak a folyók partvidékén terjedt el. A huszadik század közepén hazánk számos újabb szőlővidékén tűnt fel, és megjelent Szlovákia déli részein is.
Szárnya barnán erezett krémsárga színű; fesztávolsága 23–25 mm.
Évente egy teljes nemzedéke fejlődik ki. Fiatal, második, esetleg harmadik fokozatú hernyói finoman szőtt gubóikban már a nyáron diapauzába vonulnak, rendszerint csoportosan, a szőlőtőke kérge alatt. A hernyók csekély hányada nem megy így diapauzába, hanem kialakítja a második nemzedéket.
Tavasszal a rügyfakadáskor feléledő hernyók a szőlő hajtásait hámozgatják, lyuggatják, karéjozzák – főleg éjszaka. Nyár elején gubót szőnek a szőlőtőkén, és abban bábozódnak be. A lepkék keveset repülnek, nem táplálkoznak, hamar párzanak.
Egyetlen ismert tápnövénye a szőlő. Ha tömegesen jelenik meg, érdemleges tavaszi kártevővé válhat, de erre az utóbbi évtizedekben csak néhány hazai példát ismerünk.
Homonnay Ferenc, Szentesi Árpád, Bürgés György:A növényvédelmi állattan kézikönyve Akadémiai Kiadó (Budapest), 1993. ISBN:963-05-5740-1 , A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma], Növényvédelem 2005 különszám, Budapest: Agroinform. ISSN 0133-0839., Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935
