„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 25. sor: | 25. sor: | ||
A címeradomány vonatkozhat a [[Heraldikai lexikon/Címer|címer]]re vagy a címerre és a nemességre a [[nemesítés]] alaklamával. Előfordult [[nemesség]] adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a [[király]] volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kanceláriához. A címeres leveleket a király, illetve a [[fejedelem]] sajátkezű aláírásával és [[pecsét]]jével is ellátta. |
A címeradomány vonatkozhat a [[Heraldikai lexikon/Címer|címer]]re vagy a címerre és a nemességre a [[nemesítés]] alaklamával. Előfordult [[nemesség]] adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a [[király]] volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kanceláriához. A címeres leveleket a király, illetve a [[fejedelem]] sajátkezű aláírásával és [[pecsét]]jével is ellátta. |
||
Mivel örökérvényű adományról van szó, a királyi függőpecséttel, a 15. század közepétől pedig a király |
|||
aláírásával kellett megerősíteni. A 14. században volt azonban három olyan címeres levél is, melyeket pátens formában, azaz rányomott pecséttel állítottak ki (Kolos fia Kolos, Kassa oklevele, valamint Zsigmond király 1401. 4. 24-i oklevele a Semsey család részére, DL 84811). A datatio előtt álló záradékban mindhárom szövege megjegyzi, hogy a végleges, privilegiális oklevél majd az újbóli |
|||
bemutatáskor lesz kiállítva, tehát ezek ideiglenes jelleggel készült oklevelek, egyfajta ígérvénynek voltak. |
|||
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a [[kollektív nemesség]] egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal. |
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a [[kollektív nemesség]] egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal. |
||
A lap 2015. február 7., 11:44-kori változata
A címeradomány a címerek adományozását jelenti hivatalos formában, uralkodói jóváhagyás mellett.
Névváltozatok:
de: Wappenverliehung
Rövidítések:
Az élő heraldika kezdetén a címereket mindenki saját maga vette fel. Ez a jog még ma is mindenkit megillet. A 14. század elejétől, előbb az uralkodói kegy megnyilvánulásaként a címerjavításkor, majd az ugyancsak kitüntetésként felfogható címeradományozással megindult a címerek hivatalos okleveles formában történő kiállítása.[1] Ez egyaránt érdekében állt az uralkodói udvaroknak, melyek elenőrzést gyakorolhattak a címerügy fölött és illetéket vethettek ki rá, másrészt a címerviselők is igazolni tudták általa társadalmi rangjukat és jogukat az adott címer viselésére.
A legelső címeradományok még címerrajz nélkül készültek és csak leírták a címert. Hamarosan azonban megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a címerek miniatúrájával.
A címeradományozás kezdete Károly Róberthez köthető. Három adományozási oklevele ismert. Az egyikben (1332) így ír: "A királyi szolgálatban, tudniillik a seregben, tornán, az ország más fegyveres felvonulásán és hadjáratban a hűségeseket saját jelvényükkel szokás megkülönböztetni, és az ilyen jelvényeket nem mástól, hanem a királyi felségtől kaphatják meg." Az első ismert címeradományában Károly Róbert Imre fia Miklósnak sisakdíszt vagy sisakcímert („cristam ... quae vulgo cymer dicitur”) adományozott 1326. április 7-én, „regalis excellentiae interest suorum fidelium meritoria obsequia internae considerationis oculis contueri et unicuique reddere praemia meritorum”.[2] 1327. október 23-ról való Doncs mester, zólyomi ispán címere (DL 50507.),[3] de ez inkább címerjavításnak tekinthető. Károly Róbert Kolos fia Kolosnak szintén sisakdíszt vagy sisakcímert adományozott, 1332. február 14-én, ahol egyértelműen kifejezi a királyi címeradományozás jogát: „in regalibus servitiis, videlicet in exercitibus, torneamentis et aliis quibuslibet armabilibus processibus et expeditionibus regni, personas fidelium proprii insigni titulo a diversis consueverunt distinguere, et hoc non ab alio aliquo valet obtineri, nisi a regia maiestate”.[4] A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők, de jelentős volt a városi címerek adományozása is. Ide tartozik az első ismert európai városi címeradomány, Kassa címerére vonatkozik 1369. május 7-ről, mely Nagy Lajos király egyetlen fennmaradt címeradománya (DF 269163.).
A címerek tömeges adományozását Zsigmond király kezdte meg. A korábbi ismert címeres levelek csak leírták, de nem ábrázolták a címert (a címerpajzsot vagy a sisakdíszadományt), ettől fogva azonban már többnyire teljes címerekkel (címerpajzs, sisak, sisakdísz, külső címerrászek) találkozunk, melyeket szinte kivétel nélkül meg is festettek az oklevélen. A Csentevölgyi Demeter részére 1398. október 16-án kiadott címeradományon (DL 50509.) még nem szerepel címerrajz, de a Tétényi és Haraszti családnak 1405. április 15-én (DL 64122.), birodalmi formában (a címer festménye középen), majd a Garázda család 1409. február 24-én kelt, mára már elveszett, magyar formában (a címer festmánye a bal felső sarokban) kiállítptt címeres levelétől fogva már a címer ábrája is szerepel.
A címeradomány vonatkozhat a címerre vagy a címerre és a nemességre a nemesítés alaklamával. Előfordult nemesség adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a király volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kanceláriához. A címeres leveleket a király, illetve a fejedelem sajátkezű aláírásával és pecsétjével is ellátta.
Mivel örökérvényű adományról van szó, a királyi függőpecséttel, a 15. század közepétől pedig a király aláírásával kellett megerősíteni. A 14. században volt azonban három olyan címeres levél is, melyeket pátens formában, azaz rányomott pecséttel állítottak ki (Kolos fia Kolos, Kassa oklevele, valamint Zsigmond király 1401. 4. 24-i oklevele a Semsey család részére, DL 84811). A datatio előtt álló záradékban mindhárom szövege megjegyzi, hogy a végleges, privilegiális oklevél majd az újbóli bemutatáskor lesz kiállítva, tehát ezek ideiglenes jelleggel készült oklevelek, egyfajta ígérvénynek voltak.
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a kollektív nemesség egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.
Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a polgári címerekre vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar nádor megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül néha más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem 1680-tól az általa pronoveált doktorokra nézve). A címert meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az armalisták címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. manumissio előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú arisztokraták is megkapták a nemesítés, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család hercegi ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye alspánja is nemesített.[5] Magyarországon a király mellet a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.
Jegyzetek
- ↑ 1327 október 24. 1. Károly király Doncsnak, Zólyom vármegye főispánjának, aranyos czímerjelvényt adományoz.
Karolus dei gra(tia) Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodome(r)ie, Cumanie, Bulgarieq(ue) rex, princeps Sallernitanus (e)t Honoris ac Montis S(anc)ti | Ang(e)li dominus dilecto sibi et fideli mag(ist)ro Donch comiti de Zoly(um) (salut)em et om(n)e bonu(m). Int(er) obsequenciu(m) virtutes pure fidei constancia obtinet principatu(m) tanto excellencio rib(us) p(re)miis co(n)fovenda a p(ri)ncipibus, quanto alta p(ri)ncipu(m) sublimitas i(n) durabilis potestatis co(m)p(ar)agine subdito(rum) pure fidei co(n)stancia sollidatur; (e)t sicut auri nitore cet(er)a metallo(rum) gen(er)a splendor(em) susscipiu(n)t, | sic virtutes sing(u)le fidei puritate claresscu(n)t. Hinc est q(uod) quia te dilectissime com(e)s in fidelitatis devoc(i)one pr(in)cipium habemus (e)t co(n)stante(m) i(n)venimus (e)t tue fidelitatis c(on)stanciam ad n(ost)ram exaltacio(n)em | (e)t honorem i(n) n(ost)ris s(er)viciis laudabilium semp(er) exhibic(i)one op(er)um monstrasti, qua p(ro) tua p(er)sona apud n(ost)ram excell(e)nciam iugit(er) p(er)orante, licet militaris honoris, quem tue p(ro)bitatis florida acquisivit | iuventus, tibi no(n) desit stre(n)nuitas, tam(en) ut ipsius tue militaris stre(n)nuitatis insignia iuxta tuum votum p(re)eminencioribus n(ost)ri favoris clarificemus auspiciis, p(re)senti tibi privilegio a(n)nuentes | i(n) p(er)petuu(m) duximus conced(e)ndum, q(uod) quocienscumq(ue) nos cum n(ost)ris hostibus p(er)sonale i(n)imus c(on)flictum, tu tue p(er)sone arma (e)t armo(rum) quelibet insignia detectiva atq(ue) cristam (e)t vexillum | habeas (e)t induas deaurata (e)t sive puro p(er) omnia accendas i(n) auro, (e)t si quemcu(n)q(ue) vel quoscumq(ue) milites similia tuis armis (e)t armo(rum) detectivis ferentes militaria insignia seu | arma aurea aut deaurata ntra n(ost)ri regim(in)is atque dic(i)onis reperieris, ip(s)i milite stibi cedant (e)t hui(us)mo(d)i sua arma et armo(rum) detectiva insignia deaurata militaria expona(n)t, tuq(ue) eadem | ab ip(s)is auf(er)endi sine cont(ra)dict(i)o(n)e aliqua plena(m) a nobis concessam habeas ubique potestatem. In cui(us) rei testimo(n)ium p(re)sentes tibi co(n)cessimus litt(er)as dupplicis novi (e)t autentici sigilli | n(ost)ri nurnimi(n)e roboratas. Datum p(er) manus discreti viri mag(ist)ri Andre p(re)positi eccl(es)ie Alben(sis) (e)t aule n(ost)re vicecancell(a)rii dilecti et fidelis n(ost)ri, anno d(omi)ni millesimo | trecentesimo septimo (így), decimo K(a)l(e)ndas Novem(bris), regni n(ost)ri anno similit(er) vicesimo septimo. - ↑ „a királyi kiválóság része, hogy híveinek engedelmes érdemeit belső megfontolásának szemeivel meglássa és kinek-kinek adományozza érdemeinek jutalmát” – DF 262464.
- ↑ Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. (>>...egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóher, csőrében zöld gally, arany lombokkal (...) "Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea." Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.<<)
- ↑ „a királynak tett szolgálatokban, tudniillik hadi gyakorlatokon, tornákon és az ország más bárminemű fegyveres felvonulásain és hadjárataiban a személyeket a hűségesek saját, egymástól különböző jelvényének ismertetőjegyével szoktuk megkülönböztetni, és ezt senki mástól nem kaphatni meg, csak a királyi felségtől” – DL 50508.
- ↑ "Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)