„Heraldikai lexikon/Nagy Iván” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
Nagy Iván válasza: A két aggot elválasztja / Nem az érzés, nem a hit / Csak a hó, mely minden ösvényt / Most fehér leplével borít. [http://sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Horpacs/pages/008_nagy_ivan.htm]
 
III. Nagy Iván horpácsi vagyonleltára 1871-ből
 
„Alólírtak Nógrád megyei Horpács község előljárói, tekintetes Nagy Iván úr, s neje Csató Mária asszony horpácsi földbirtokosok által megkerestetvén az iránt, hogy nevezett Horpács községben, s határja területében lévő, s őket tulajdoni joggal illető belső, és külső ingatlan fekvőségeiket, illetőleg öszves birtokjukat – szakavatottak közbejöttével – becsülnénk meg: mely kívánságuknak eleget téve előljárói hivatásuknál fogva a következő becslést vittük véghez.
 
Belső telek
 
1. Beltelek, melynek térmértéke 1200 ölével számítva, teszen 2 holdat, és 848 ölet, kerítése felerészben fa anyagból, más fele pedig eleven sövény és sanczból áll. Ezen beltelek a tágas udvaron kívül külön féle vetemény alá és részben konyha kertnek használtatik.
 
Előre kell bocsájtanunk, hogy a vidéken, de különösen ezen nevezett Horpács községünkben, a most folyó évben kétrendbeli birtok adásvétel történt, melyeknél a külső illetményű földbirtoknak 1200 öles holdnak legkisebb vételára a 150 a.ért forintot meghaladja, ezen arányt tartva tehát zsinórmértékül, becslésünket aképen intéztük.
 
Tekintve ezen belteleknek gazdászati célszerűbb, s hasznosabb kezelhetését fekvését, s jó talaját, ez 1200 öles holdnak becs értékét 200 forintjával számítván az egész, vagy is 2 hold és 848 ölből álló ezen belteleknek értékét becsültük összesen 541 for. 33 1/3 kr.
 
A kerítésnek s beltelken lévő élő különféle fáknak értékét, minthogy az úgy is a beltelek tartozmánya, fel nem vévén, mellőztük.
 
Épületek
 
2. Ezen beltelken 42 folyó házszám alatt van egy úrilak, vegyesen szilárd és vályog téglából fa zsindel alatt építve, oszlopos előcsarnok, vagy is folyosóval, melynek hossza 12, szélessége pedig 6 ölet teszen. Ezen lakban van öszvesen 5 szoba, konyha és kamara. Ezen épületnek becsértéke teszen öszvesen: 6000 for.
 
3. Az úri lak közelében van egy kút jó ívó vízzel, gémmel kútágasra, melynek öszves értkét becsültük 100 for.
 
4. A lakház közelében az udvarról való bejárással van egy boros pincze szilárd anyagokból boltozottan s hasonlag kő, s téglából boltozott gádorral ellátva, mely pinczének hossza 4 öl, szélessége 1 öl, a gádor hossza 2 öl, szélessége 5 1/2 láb. Ennek becsértéke teszen öszvesen 200 for.
 
5. Ennek szomszédságában van egy zöldséges és tejes pincze 2 öl hosszú, 5 láb széles földbe ásva, melynek értékét becsültük 20 for.
 
6. Az úri lak mögött van kőfundamentomra vályogból szalmafedél alatt épített cselédház, félszer, gazdasági kamara, ló istálló, és külön szarvasmarha istállóval, mind egy folytonosságban mely egész épületnek hossza 22 2/6 ölet, szélessége pedig 3 ölet teszen. A cselédház áll 2 szobából, konyhából és kamarából. Ezen egész épület értékét becsültük öszvesen 1000 for.
 
7. Ennek szomszédságában van egy sertésól, e felett baromfi óllal összekötve, kő fundamentomra vályogból építve, szalmafedél alatt. Hossza 3 4/6, szélessége 1 ölet teszen, becsértéke öszvesen 80 for.
 
8. Pajta, vagy magház, bályogból szalma fedél alatt. Hossza 4 1/2 öl, szélessége 3 1/6 ölet teszen. Értékét becsültük öszvesen 200 for.
 
9. Ezen beltelken kívül van még egy másik 1046 négszögöl kiterjedésű beltelek. Ezen belteleknek becsértékét az előbbenivel hasonló természeténél fogva, 1200 öl és 200 ftjával számítva, megalapítottuk öszvesen 174 for 33 1/3 kr.
 
10. Ezen fellebbi beltelken 12 ház szám alatt 9 1/2 hosszú, 2 2/6 öl széles, kő alapra, vályogból szalmafedél alatt épített ház van, mely áll két lakosztályból: az elsőben van két szoba, konyha, a másodikban egy szoba konyhával, melynek becsértéke öszvesen 750 for.
 
11. A ház közelében vagy egy földbe ásott kis pincze, melyet becsültünk 10 for.
 
Rét és szántóföldek
 
12. Külsőségből a beltelkeknek, csapás és sánczok térmértékét levonván, van a becsültető uraknak ezen határban rét, és szántó földben öszvesen osztályozott 56 hold és 753 négyszögöl fekvőségük, melynek holdját 150 forintjával számítva, az öszves külsőség becsértéke teszen 8494 for 12 kr.
 
Szőlők
 
13. A határbeli közös szőlőhegyen van két darab szőlő, mind kettő középszerű karban, melyek egyike nagyobb, ennek becsértéke teszen 200 for.
 
A másik kisebbnek becsértéke teszen 80 for.
 
Regale
 
14. A többi horpácsi földbirtokos urakkal a becsültetők által közösen birtokolt regále jövedelmekből 336/366. rész után van tisza jövedelmük 23 fr. 10 kr. mely összegnek 5 % tóli tőkéje teszen öszvesen 462 for.
 
Öszvesen 18311 for. 79 1/6 kr. azaz kiírva: az öszves becsérték teszen Tizennyolcz ezer három száz tizen egy forintot, hetvenkilencz 1/6 krajczárt osztr. értékben.
 
Mely eképen általunk véghez vitt becslésről kiadtuk jelen bizonyság levelünket saját neveink, s községi pecsétünkkel megerősítve.
 
Kelt Horpács községünkben november 19-én 1871-ik évben.
 
Aláírók: Eltenberger János községi jegyző, Molnár József községi bíró betslő, Gere Menyhért mint szakértő betslő, Szalay István szakértő és betslő”.
 
(Nagy Iván emlékezete. Balassagyarmat, Nógrád megyei levéltár 2000. 132.)
 
IV. Nagy Iván: Mostohafalva
 
(Ajánlva: alispánnak, szolgabíráknak, utbiztosoknak és minden rendű és rangú útcsináltatónak.)
 
Ez a falu Nógrád megyében fekszik. Erről a nevéről talán ismeretlen. Ám használt neve ha ismert is, de helyzetét így is kevesen ismerik. Ismertessük meg tehát.
 
Az óvilág és az orsz. helynévtár tévesen Horpácsnak nevezi, mely név a magyar szószármaztatás szerint a „horpad” igéből ered, nyilván azért, mert ennek a szerény kis falunak a jóléte, szerencséje a mohácsi ütközet óta folyvást horpad. Lakosainak száma is folyvást apad. Hiszen, hogy régebb időkre vissza ne menjünk, 1832-ben egyházi összeírások szerint 332, – 1840-ben 367, – 1842-ben Fényes Elek Geographiai szótára szerint 392, – 1847-ben is még 367 volt lakosságának száma. Az 1890. évi országos népszámláláskor az „Országos Statisztikai Hivatal Helységnévtára” szerint már csak 265 volt. Tehát ötven év alatt egyharmadrésznyi apadás. Már most mondjuk meg, mije nincs a falunak?
 
Nincs erdeje, nincs köve, nincs homokja. Egykori volt urbéres gazdáiból alig van három, aki egy iga-fogattal műveli földecskéjét. Ezek között is a leggazdagabb az, akinek egy negyed telke van. A többi zsellér. Ámde azért napszámos sincs. A falu lakosságának zöme kőmíves, nem ugyan szabadkőmíves, de azért Budapestről, hol az év legnagyobb részét (az év háromnegyed részét) tölti, tanul szocializmust. Ez az egyetlen haladás, miben még valamire viheti.
 
De folytassuk a „nincs”-et.
 
Nincs a falunak egy jóravaló, járható útja sehová! Ebből a Mostohafalvából négy út vezet ki. Egyik P.-Berki-felé, melyen 4 kmternyi vonalon ki lehetne érni a Kormosmajor felett az államútra. Ez az út a közlekedési vonal Tereske-Romhány felé a megye keleti részére P.-Berkiig a vörösharaszti patakon egy alig méternyi széles rongyos kőhíd volt, nemrég azt is elsodorta a zápor.
 
A másik kivezető út a Borsos-Berinkébe és így a honti államúthoz vezető. Ez a közlekedési vonal délnek Vác, Verőce, Jenő felé is. Téli időben rajta csak hat ökör húzhatja ki az elakadt szekeret.
 
A harmadik kijáró út, mintegy 2 km hosszúságú vonalon Nagyorosziba visz, honnan Hont megyéhez juthatni. Nagyoroszi Mostohafalvának a Budapestje, ott van a postaállomás, ott van gőzmalom, ott van piac, fűszeres és egyéb bolt, ott vannak a mészárszékek, ahonnan láthatja el magát falunk a szükségesekkel. Ám oda szekérrel jutni életveszélyes. Vizsgálja meg, aki kételkedik.
 
A negyedik kijáró út az, mely Patak felé és azon át B.-Gyarmatra, a megye székhelyére vezet és melyet B.-Berinkeig sőt talán Diós-Jenőig a vármegye egykor vicinális útnak jelölt ki és határozott. Oh szent határozat és boldog vicinalitás! Elég volna fele is a jóból, tudniillik titulus nélkül is egy járható út.
 
Lássuk csak, milyen azon út, melyen B.-Gyarmatról Horpácsig, vagy visz-sza kell menni. Az államútról Riba fölött levezető út egészen a pataki határig háborítatlan ősi szaharai homok és pedig az államúttól kezdve a dejtári vasútállomáshoz vezető útszakasz töltése 1 km hosszúságban épen a Lókos patak fölé épített 2 fahídnál oly keskeny, hogy azon két üres szekér is alig térhet ki egymásnak, holott éppen ezen útszakaszon közlekedik Vadkert és annak nagy vidéke a vasútállomással, oda szállítva a Bpest felől jövő mindenféle terheket. Ezekkel ha szemközt találkozik jármű, órákig megakad a közlekedés.
 
A vasútállomástól Dejtár község széléig három-négy tengelyig érő tavon kell a lónak, szarvasmarhának átgázolni, míg eljut Dejtár alatt a kapaszkodó pokoli szorosba, hol méternyi mély árkok szélein nagy elszántsággal juthat fel, vagy törheti nyakát a jámbor utazó, aki megfizette mindenféle út adaját. Innen azután megint töltésszerű hepe-hupás homokos és sáros talajon és két vagy három (száraz időben is helytálló) halastón át hajókázva, jobbra-balra féloldalt (ha fel nem dőlt) elér a merész vállalkozó a János-puszta határcsücskön egy keskeny szorosba, melyben (esküszöm az útbiztosok és szolgabírák üdvösségére) semmi kitérést meg nem tűrő s most nyaktörő gödrökkel is ellátott lejten mindenről lemondó elszántsággal kell áthatolni, hogy eljusson ismét egy patak hídjának környékén az elkárhozottaknak szánt sárgödrök megvívására, és ha ez sikerült, akkor feljutunk a pataki partra, (vagy mondjuk: hegyre) melynek leereszkedőjénél a megváltó feszülete előtt keresztet vetve magunkra és lelkünket kegyeibe ajánlva, ereszkedünk le a mennyei zuhatagok által 2–3 lábnyira mélyített természetes csatornák és kimosott hasadékok omló partján be a faluba szekerünkkel, és ha ezt épségben megéltük, akkor benn a faluban a régi kőhíd mellett felállított kisded kápolna előtt ismét hálát sóhajthatunk a mindenható irgalmasságának, hogy eddig megtartott. Csakhogy még nincs vége a keserves vándorlásnak, Patakon a templom- és lelkészlak között, a pincesoron, a vályogvetőnél ismét scillák és charibdisek között kell átjutnunk, és azután Mostohafalva (azaz Horpács) felé az oroszi patak hídjáig a sáron áthatolni, ha bírsz, mert innen már nem egyszer négy lovas hintó is visszafordult. Itt már nem homok, de szurokkal versengző agyag tartóztat kegyetlen barátsággal, és ha mégis Isten kegyelméből és marháink erejével ezen is sikerült átgázolnunk, akkor azután partnak fölfelé vízmosások és sűrűre dagasztott sáron keserves marhakínzással fujtatva folytathatjuk utunkat Mostohafalvára, ha el nem akadunk, amint az idei nyáron is biztos tudomásom szerint két fogattal megtörtént. No azután beereszkedni a horpadásban fekvő Mostohafalvára sem könnyű munka.
 
Ilyenek Horpácsnak a világ négy tája felé közlekedési útjai. Miért? Isten tudja miért! Talán azért, mert adóját példás pontossággal fizeti! Talán azért, mert a megyei „Értesítő”-ben még soha sem lehetett olvasni, hogy Horpácson adóba lefoglalt tárgyak árverésre hirdettettek. Mert soha hátralékban nem marad, utolsó fillérét is odaadja az adótárba. Mintha talán jobb, terményebb talaja volna, mint más vidéknek? Mintha itt nem járna az elemek csapása: jég és elöntés? Vagy más valami előnyben részesülne az Égtől, vagy a földtől? Ez mind nem!
 
Oka az lehet, mert békével tűr, békével szenved és így el is van felejtve. A török hódoltság megszűnte óta itt szolgabíró meg nem fordult. A falu szegény, „szegény ember szándékát pedig – régi közmondás szerint – boldog Isten bírja”. Csakhogy a francia közmondás is áll, hogy amit elhanyagolunk, azt el is vesztjük, ez a leírt közlekedési út pedig nemcsak Mostohafalvának, de nagy környékének is életkérdéses érdeke.
 
(Nagy Iván emlékezete. Balassagyarmat. 2000. Nógrád Megyei Levéltár. 138–139.) [http://sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Horpacs/pages/013_fuggelek.htm]
 
</small>
 
100 795

szerkesztés

Navigációs menü