„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
A címert (Magyarországon is) meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az {{Hl|armalisták}} címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. {{Hl|manumissio}} előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú [[arisztokrácia|arisztokraták]] is megkapták a {{Hl|nemesítés}}, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család [[herceg]]i ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye {{Hl|alispán}}ja is nemesített.<ref>"Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)</ref> Magyarországon a király mellet a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.
 
Az 1609:73. tc. 8. §-a a címeres levél kiállításának díját (taxa) 25 forintban korlátozta. A 17. században mégis kaotikus állapotok jellemzik az armálisok kiadásával kapcsolatos pénzügyi helyzetet. Megtörtént, hogy az oklevél kiállításához feltétlenül szükséges anyagokért (pl. a zsinór, viasz, pergamen) kapott pénz nem fedezi a pecsételés költségeit. A kancelláriai titkár (secretarius), az oklevél hitelesítését aláírásával ellátó hivatalnok, maga is gyakran segédkezett armálisok megszerzésében. Néha a titkár a kiállítás díját is meghitelezte és személyesen vitte el a kész oklevelet a megrendelőnek, hiszen a titkárnak is érdeke főződött ahhoz, hogy minél több adománylevelet állítsanak ki, hiszen a taxa egyharmada őt illette. 1691-ben a kancellár secretarius díját a korábbi tíz forintról harmincra emelte, ekkor tehát a címeres levél kiállításának díja már kilencven forintot tett ki. A 18. században a kiállítás díja folyamatosan emelkedett, a század elején átlagosan 200 forintot tett ki. Az armálisok taxája a kancellária egyik legfontosabb bevételi forrása lett, ezért az 1740-es években már 500 ötszáz forintot kellett fizetni az elsődleges, és 250-et a másodlagos adományozás után. 1751-től a nagyobb érdemeket felmutatók 1000, mások 1500 forintot fizettek (a bárói diploma ára ennek a duplája, a grófi pedig több, mint háromszorosa volt), amire még rászámították az alapanyagok (pergamen, aranyozás, fémtok, pecsétzsinór, viasz) árát, valamint az írnok nyolc
forintos díját. Ekkoriban Debrecenben egy kőpincés, kőkamrás házat 1012 forintra becsültek. A nagyfokú korrupció
miatt a kancellária pénzügyeit hamarosan át kellett tenni a kamarához, mivel egy 1748-as vizsgálat megállapította, hogy a hivatalnokok a meghatározott díjakon felül még borravalót is elfogadnak. Az új címeradományokat a {{Hl|Királyi Könyvek}}be is be lehetett jegyeztetni, amiért külön díjat számítottak fel.
 
==Jegyzetek==
100 279

szerkesztés

Navigációs menü