„Címerhatározó/Egry címer” változatai közötti eltérés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor: 5. sor:
Szatmár vármegye egyik legősibb családja, mely már 1300-ban Egri község ura volt. Ettől kezdve állandóan szerepel a vármegye nemes birtokosai között. Idővel a Salgay, Perényi és Szirmay családokkal osztályos atyafiságba került. Tagjai közül Kelemen 1578-ban a maga egri részbirtokát Salgay Bálintnak adja el, de török fogságba kerülvén, neje Oroszi Erzsébet az ő részét is eladta Salgaynak, hogy a török rabságban szenvedő férjét kiszabadítsa. - Bernát, 1596-ban a vármegye szolgabírája volt, - István 1637-ben ugyancsak megyei szolgabíró. - Imre, Ferencz, László második Imre és Sándor 1785-ben a vármegyétől nemesi bizonyítványt nyernek. György, ezidő tájt a vármegye táblabírája. II. György, 1848-49-ben honvédhuszárfőhadnagy. - András, 1848-49-ben népfelkelő kapitány. Ferencz, 1848. előtt huszárkapitány. E családból származik özv. Dienes Dezsőné is.[http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0020/20.html]

*Irodalom:
*Irodalom:

A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Külső hivatkozások:

----
----
== Egry család a puskások között ==
== Egry család a puskások között ==

{{Ch|Felföldi címer|Felföldi}} János, {{Ch|Literatus címer|Literatus}} Péter kapitány, {{Ch|Tormásy címer|Tormásy}} András, {{Ch|Dobos címer|Dobos}} György, {{Ch|Keresy címer|Keresy}} János, {{Ch|Batizy címer|Batizy}} István, {{Ch|Kovácsy címer|Kovácsy}} Miklós, {{Ch|Filléres címer|Filléres}} másképpen {{Ch|Gyulay címer|Gyulay}} Péter, {{Ch|Szabó címer|Szabó}} Antal, {{Ch|Lázár címer|Lázár}} Tamás, {{Ch|Nagy Somogyi címer|Nagy Somogyi}} Márton, {{Ch|Lugassy címer|Lugassy}} Mátyás, {{Ch|Szilágyi címer|Szilágyi}} Tamás, {{Ch|Dévay címer|Dévay}} Miklós, {{Ch|Prdely címer|Prdely}} János, {{Ch|Vizaknay címer|Vizaknay}} András, {{Ch|Fejérváry címer|Fejérváry}} János, Nemes {{Ch|Borosay címer|Borosay}} János, {{Ch|Balogh címer|Balogh}} másképpen {{Ch|Literatus címer|Literatus}} Tamás, {{Ch|Keresy címer|Keresy}} Péter, {{Ch|Golai címer|Golai}} János és István, Zindy {{Ch|Balogh címer|Balogh}} János, {{Ch|Fekete címer|Fekete}} Miklós, {{Ch|Gorozlay címer|Gorozlay}} János és Demeter, {{Ch|Nagy címer|Nagy}} András, Sorbanfalvi {{Ch|Baranyai címer|Baranyai}} Máté, {{Ch|Miskey címer|Miskey}} Gergely, {{Ch|Kereshanyai címer|Kereshanyai}} Miklós, {{Ch|Révy címer|Révy}} János, {{Ch|Nagy címer|Nagy}} János, Kariardy {{Ch|Egry címer|Egry}} Pál, {{Ch|Filep címer|Filep}} János, {{Ch|Nagy címer|Nagy}} Simon, {{Ch|Lázár címer|Lázár}} Péter, {{Ch|Szabó címer|Szabó}} László, {{Ch|Antony címer|Antony}} másképpen {{Ch|Dobos címer|Dobos}} Tamás, {{Ch|Horváth címer|Horváth}} János, {{Ch|Szíjgyártósegesdy címer|Szíjgyártósegesdy}} István, {{Ch|Kobory címer|Kobory}} Pál, {{Ch|Prdely címer|Prdely}} Ábrahám, {{Ch|Kolosy címer|Kolosy}} Gáspár, {{Ch|Karády címer|Karády}} János, {{Ch|Vajda címer|Vajda}} György, {{Ch|Dévay címer|Dévay}} János, {{Ch|Sárády címer|Sárády}} Mihály, {{Ch|Deres címer|Deres}} János, {{Ch|Fejérváry címer|Fejérváry}} Mátyás, {{Ch|Torday címer|Torday}} János, {{Ch|Sárdy címer|Sárdy}} Mihály, {{Ch|Törökkeresztúri címer|Törökkeresztúri}} János, {{Ch|Fejérváry címer|Fejérváry}} György, {{Ch|Tótváradgyay címer|Tótváradgyay}} Mihály, {{Ch|Oroszi címer|Oroszi}} Jakab, {{Ch|Losonczy címer|Losonczy}} Mihály, {{Ch|Moldovay címer|Moldovay}} János, {{Ch|Balogh címer|Balogh}} Péter, Reewelei {{Ch|Gerőcs címer|Gerőcs}} István, {{Ch|Zöld címer|Zöld}} László, {{Ch|Dombai címer|Dombai}} Mihály, {{Ch|Nagy címer|Nagy}} másképpen {{Ch|Hegedűs címer|Hegedűs}} Márton, {{Ch|Nagy Tarpai címer|Nagy Tarpai}} Balázs, {{Ch|Óváry címer|Óváry}} András, {{Ch|Kovács címer|Kovács}} István, {{Ch|Lugossy címer|Lugossy}} Miklós, {{Ch|Balogzesedy címer|Balogzesedy}} János, {{Ch|Fejérváry címer|Fejérváry}} Bertalan, {{Ch|Nagy címer|Nagy}} másképpen {{Ch|Gomboczy címer|Gomboczy}} Mihály, {{Ch|Rácztótváradiay címer|Rácztótváradiay}} Márton, (Literatus) {{Ch|Ráczkövy címer|Ráczkövy}} István, {{Ch|Fejérváry címer|Fejérváry}} János, {{Ch|Pniedy címer|Pniedy}} István, {{Ch|Somay címer|Somay}} György, {{Ch|Székely címer|Székely}} István, {{Ch|Uzony címer|Uzony}} Balázs, {{Ch|Kovácsy címer|Kovácsy}} Balázs, {{Ch|Toroskay címer|Toroskay}} István.

27. sor: 24. sor:
Vö. [[Puskások címere]]
Vö. [[Puskások címere]]

*Irodalom:

*Irodalom:

A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Külső hivatkozások:

[http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/mol_cimer/1?f=templates&fn=main-h.htm&2.0]

[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]

44. sor: 37. sor:

== Egri alias Dobray ==
== Egri alias Dobray ==

[[Kép:Egri_alias_Dobray.JPG]]
[[Kép:Egri_alias_Dobray.JPG]]
56. sor: 48. sor:
R 64
R 64

*Irodalom:
*Irodalom:

A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Külső hivatkozások:

[http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/mol_cimer/1?f=templates&fn=main-h.htm&2.0]
[http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/mol_cimer/1?f=templates&fn=main-h.htm&2.0]

[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]

----
----
77. sor: 63. sor:
* [[címerhatározó]], {{Ch|Agriensis címer}}

{{Címerhat.abc}}
{{Címerhat.abc}}

[[Kategória:Heraldika]][[Kategória:Címerhatározó]][[Kategória:Címer]]
[[Kategória:Heraldika]]
{{Nemkereskedelmi}}
[[Kategória:Címerhatározó]]
[[Kategória:Címer]]

A lap 2018. április 29., 19:45-kori változata

Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként az Egry, Egri családok címerével foglalkozik.

egri Egry

Szatmár vármegye egyik legősibb családja, mely már 1300-ban Egri község ura volt. Ettől kezdve állandóan szerepel a vármegye nemes birtokosai között. Idővel a Salgay, Perényi és Szirmay családokkal osztályos atyafiságba került. Tagjai közül Kelemen 1578-ban a maga egri részbirtokát Salgay Bálintnak adja el, de török fogságba kerülvén, neje Oroszi Erzsébet az ő részét is eladta Salgaynak, hogy a török rabságban szenvedő férjét kiszabadítsa. - Bernát, 1596-ban a vármegye szolgabírája volt, - István 1637-ben ugyancsak megyei szolgabíró. - Imre, Ferencz, László második Imre és Sándor 1785-ben a vármegyétől nemesi bizonyítványt nyernek. György, ezidő tájt a vármegye táblabírája. II. György, 1848-49-ben honvédhuszárfőhadnagy. - András, 1848-49-ben népfelkelő kapitány. Ferencz, 1848. előtt huszárkapitány. E családból származik özv. Dienes Dezsőné is.[1]

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Egry család a puskások között

Felföldi János, Literatus Péter kapitány, Tormásy András, Dobos György, Keresy János, Batizy István, Kovácsy Miklós, Filléres másképpen Gyulay Péter, Szabó Antal, Lázár Tamás, Nagy Somogyi Márton, Lugassy Mátyás, Szilágyi Tamás, Dévay Miklós, Prdely János, Vizaknay András, Fejérváry János, Nemes Borosay János, Balogh másképpen Literatus Tamás, Keresy Péter, Golai János és István, Zindy Balogh János, Fekete Miklós, Gorozlay János és Demeter, Nagy András, Sorbanfalvi Baranyai Máté, Miskey Gergely, Kereshanyai Miklós, Révy János, Nagy János, Kariardy Egry Pál, Filep János, Nagy Simon, Lázár Péter, Szabó László, Antony másképpen Dobos Tamás, Horváth János, Szíjgyártósegesdy István, Kobory Pál, Prdely Ábrahám, Kolosy Gáspár, Karády János, Vajda György, Dévay János, Sárády Mihály, Deres János, Fejérváry Mátyás, Torday János, Sárdy Mihály, Törökkeresztúri János, Fejérváry György, Tótváradgyay Mihály, Oroszi Jakab, Losonczy Mihály, Moldovay János, Balogh Péter, Reewelei Gerőcs István, Zöld László, Dombai Mihály, Nagy másképpen Hegedűs Márton, Nagy Tarpai Balázs, Óváry András, Kovács István, Lugossy Miklós, Balogzesedy János, Fejérváry Bertalan, Nagy másképpen Gomboczy Mihály, Rácztótváradiay Márton, (Literatus) Ráczkövy István, Fejérváry János, Pniedy István, Somay György, Székely István, Uzony Balázs, Kovácsy Balázs, Toroskay István.

1611. május 1., Szeben Báthori Gábor címer

F 7 Armales XX. 14

Vö. Puskások címere

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

Rövidítések

Egri alias Dobray

Egri alias Dobray Mihály 1646. november 2., Pozsony III. Ferdinánd nemesség és címer általa: testvére Illés

R 64

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[3]

Rövidítések

Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs