„Szakácskönyv/Sütemények/Pogácsa” változatai közötti eltérés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
KeFe (vitalap | szerkesztései)
977. sor: 977. sor:
'''Elkészítés:'''
'''Elkészítés:'''
:A hájat lekaparták a hártyáról (az jó lesz nyárra a paradicsomosüvegek szájára), és két rakás lisztet véve egy rakás hájhoz, csöpp sóval, egy tojással összegyúrták. Tetejét megvagdalva, apró pogácsaszaggatóval szaggatták, tojással kenve, pirosra sütve, melegen fogyasztották.

(Az egyetlen aprósütemény, amit valamikor, úgy 50-100 évvel ezelőtt disznóöléskor sütöttek; ez viszont nem maradhatott el a sok teendő között sem. Az élesztős, hajtogatott, leveles változat, amit ma is sütnek, talán 30-40 éve terjedt csak el vidékünkön.)
:(Az egyetlen aprósütemény, amit valamikor, úgy 50-100 évvel ezelőtt disznóöléskor sütöttek; ez viszont nem maradhatott el a sok teendő között sem. Az élesztős, hajtogatott, leveles változat, amit ma is sütnek, talán 30-40 éve terjedt csak el vidékünkön.)
|}
|}

A lap 2015. június 29., 17:18-kori változata

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

  1. Alap pogácsa
  2. Aludttejes krumplis pogácsa
  3. Aludttejes burgonyás pogácsa
  4. Aranypogácsa
  5. Babos pogácsa
  6. Barna pogácsa
  7. Borsos falusi pogácsa
  8. Boszorkánypogácsa
  9. Bögrés vajas pogácsa
  10. Burgonyás pogácsa
  11. Burgonya pogácsa
  12. Korpás pogácsa
  13. Leveles burgonyapogácsa
  14. Krumplis pogácsa
  15. Vajas-krumplis pogácsa
  16. Búzacsírás pogácsa
  17. Búzapogácsa sajttal
  18. Csicseriborsós pogácsa
  19. Csicsóka pogácsa
  20. Pogácsa
  21. Csitri pogácsa
  22. Diós pogácsa I.
  23. Diós pogácsa II.
  24. Diós pogácsa III.
  25. Édes-mézes pogácsa
  26. Édes pogácsa I.
  27. Édes pogácsa II.
  28. Édes pogácsa III.
  29. Édes zabpogácsa
  30. Egyszerű pogácsa I.
  31. Egyszerű pogácsa II.
  32. Egyszerű élesztős pogácsa
  33. Egyszerű tejfölös pogácsa
  34. Élesztős pogácsa
  35. Élesztőporos vajaspogácsa
  36. Erdélyi tepertős pogácsa
  37. Erdélyi diós pogácsa
  38. Erdélyi mézes pogácsa
  39. Ernő pogácsája
  40. Ferenc napi pogácsa
  1. Fokhagymás pogácsa
  2. Fűszeres pogácsa
  3. Gomba pogácsa
  4. Gomba pogácsa II.
  5. Gyors töpörtyűs pogácsa
  6. Hájas pogácsa 1.
  7. Hájas pogácsa 2.
  8. Hájas pogácsa 3.
  9. Hájas pogácsa 4.
  10. Hájas pogácsa 5.
  11. Juhtúrós pogácsa I.
  12. Juhtúrós pogácsa II.
  13. Juhtúrós pogácsa III.
  14. Káposztás-töpörtyűs pogácsa
  15. Karfiolos pogácsa
  16. Káposztás pogácsa
  17. Kelt káposztás pogácsa
  18. Kókuszos pogácsa
  19. Medvehagymás pogácsa 1.
  20. Medvehagymás pogácsa 2.
  21. Lenci pogácsa
  22. Leveles pogácsa
  23. Leveles hájas pogácsa
  24. Leveles vajaspogácsa
  25. Marcsa pogácsa
  26. Omlós töpörtyűs pogácsa
  27. Omlós tepertős pogácsa
  28. Paprikás pogácsa I.
  29. Paprikás pogácsa II.
  30. Paprikás pogácsa III.
  31. Pogácsa I.
  32. Pogácsa II.
  33. Pogácsa III.
  34. Részeges pogácsa
  35. Réteges tepertős pogácsa
  36. Rizspogácsa
  37. Sajtos pogácsa I.
  38. Sajtos pogácsa II.
  39. Sajtos pogácsa III.
  40. Sajtos pogácsa IV.
  1. Sajtos pogácsa V.
  2. Sajtos csigapogácsa
  3. Sajtos-túrós pogácsa
  4. Sárgarépás pogácsa
  5. Sonkás pogácsa
  6. Sós pogácsa
  7. Szegény ember pogácsája
  8. Teapogácsa
  9. Tejfölös pogácsa I.
  10. Tejfölös pogácsa II.
  11. Tepertős pogácsa I.
  12. Tepertős pogácsa II.
  13. Tepertős pogácsa III.
  14. Tepertős pogácsa IV.
  15. Tepertős pogácsa V.
  16. Tepertős pogácsa VI.
  17. Töpörtyűs pogácsa
  18. Tojásos pogácsa
  19. Töltött pogácsa
  20. Töltött sajtos pogácsa
  21. Túrós pogácsa I.
  22. Túrós pogácsa II.
  23. Túrós pogácsa III.
  24. Túrós pogácsa IV.
  25. Túrós-diós pogácsa
  26. Túrós krumplis pogácsa
  27. Túrós pogácsaötlet
  28. Vajas pogácsa

Alap pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Alap pogácsa

Hozzávalók:

  • 1/2 kg liszt,
  • 2 dl tejföl,
  • 25 dkg vaj, vagy margarin,
  • 1 tojás,
  • 1 cs szalalkáli,
  • A tetejére reszelt sajt, szezámmag, darabolt dió, mogyoró, lenmag, mák, kömény.

Elkészítés:

1/2 kg lisztben elmorzsolni a margarint, (vajjal finomabb), 1-2 deka sóval, (ki hogy szereti).
2 ek tejben föloldani 1 cs szalalkálit, majd az 1 pohár (2 dl) tejfölt a margarinos liszt közepébe készített fészekbe önteni. 1 tojássárgájával, és a szalagárés tejjel együtt alaposan összedolgozni, 10-15'-ig pihentetni.
Majd lisztezett deszkán ujjnyira kinyújtani, derelyevágóval stanglira vágni, (lehet kockára, vagy minipogiformákkal is, kikent tepsire rakni! kb másfélszeresére nő, a villával kissé megvert tojásfehérjével lúdtollal megkenni, megszórni sokfélével lehet: reszelt sajt, szezámmag, darabolt dió, mogyoró, éteklenmag, mák, kömény.
Tipp: lezárt fémdobozban hűvös spájzban 1 hétig is eláll, nem keményedik meg, mint az élesztősök. Törékeny!
Igen finomra megbolondítja, ha beleteszünk a lisztbe 10 dkg apróra-reszelt füstölt karaván sajtot!

Aludttejes krumplis pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Aludttejes krumplis pogácsa

(Dédnagymamám pogácsája)

Hozzávalók:

  • 45 dkg főtt, áttört burgonya,
  • 50-60 dkg finomliszt,
  • 3-4 dkg élesztő,
  • 1/2 liter tej,
  • 2 dl aludttej vagy kefir,
  • 10 dkg zsír és
  • 1/2 dl fehér bor

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk és fél órát kelesztjük, majd 2-3 cm vastagra kinyújtjuk és kiszaggatjuk.
Tojással megkenjük és megsütjük.

Aludttejes burgonyás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Aludttejes burgonyás pogácsa

Hozzávalók:

  • 45 dkg főtt, áttört burgonya,
  • 55 dkg finomliszt,
  • 3-4 dkg élesztő,
  • fél liter tej,
  • 2 dl aludttej, vagy kefir,
  • kevés fehérbor,
  • kiskanál só.

Elkészítés:

Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk, majd a hozzávalókat összekeverjük. Rövid pihentetés után kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd a tetejét tojással megkenjük. Forró sütőben megsütjük.

Aranypogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Aranypogácsa

Elkészítés:

20 dkg lisztet, 1 cs. sütőport, 2 tojás sárgáját, kk-nyi sót, és szükség szerinti tejfölt összegyúrunk lágyan gyúrható tésztává. Ezt nyújtjuk olyan nagyságúra, hogy az 1 órával előbb elkészített és pihentetett vajastésztát belecsomagolhassuk. A vajastésztát 15 dkg lisztnek 25 dkg vajjal történt eldolgozásával készítettük...

Az összetett tésztát négy-ötször nyújtjuk és hajtogatjuk, míg legvégül ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszúrva, tojással megkenjük. Vajazott tepsiben forró sütőbe téve, szép sárgára sütjük.

Babos pogácsa ==

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Babos pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt,
  • 40 dkg zsír,
  • 40 dkg bab,
  • 3 dkg só,
  • 5 dkg élesztő,
  • 2 db tojás,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 dl tej,
  • egy csipetnyi bors

Elkészítés:

A megtisztított babot puhára főzzük, leszűrjük és húsdarálón ledaráljuk. (Esetleg darálás helyett kézzel is péppé gyúrhatjuk.) Két-három óra után a meglangyosított tejben egy ek lisztet elkeverünk, hozzáadjuk az élesztőt és letakarva pihentetjük. A megszitált lisztet összedolgozzuk a zsírral és a babbal, felhalmozzuk a gyúródeszkán és a közepébe kis fészket készítünk. Beletesszük a sót és a borsot, majd a megkelt élesztőt, és beleütjük az egyik tojás sárgáját, végül a tejfölt. Jól összegyúrjuk, de ne legyen lágy a tészta, mivel a zsír és a kelesztés lágyítani fogja. Letakarva 20 percig pihentetjük, majd lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk és hajtogatjuk háromszor. Közben letakarva hűvösebb helyen pihentetjük minden hajtogatás után. Utoljára kétujjnyi vastagságúra nyújtjuk, késsel berácsozzuk, kiszaggatjuk. Langyos helyre tesszük, megvárjuk, hogy megkeljen és mielőtt a sütőbe tesszük megkenjük a felvert tojással.

Barna pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Barna pogácsa

Hozzávalók:

  • 2 dkg élesztő,
  • 45 dkg barna liszt, (20 dkg liszt, 20 dkg étkezési korpa),
  • 1 tojássárgája,
  • só,
  • 15 dkg disznózsír,
  • 5 dkg vaj,
  • a teteje megkenéséhez fekete kávé

Elkészítés:

2 dkg cukor nélkül megkelesztett élesztőből, 40 dkg bar-na liszttel ( 20 dkg liszt, 20 dkg étkezési korpa), 1 tojás-sárgájával, sóval rétestésztaszerű tésztát készítünk. Jól kidolgozzuk és 2 cm vastagságúra nyújtjuk. 15 dkg disznózsírt, 5 dkg vajat összekeverünk 5 dkg barna liszttel és rákenjük a kinyújtott rétestésztára.
Háromszor hajtogatjuk, közben 20-20 percet pihentetjük, és minden hajtogatás előtt megkenjük olvasztott disznózsírral. Pogácsákat szaggatunk belőle, 30 percig pihentetjük a tepsiben, és sütés előtt megkenjük kevés feketekávéval.

Borsos falusi pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Borsos falusi pogácsa

Elkészítés:

25 dkg durván darabolt szalonnatepertőt 10 dkg zsírral, 35 dkg liszttel, 1 egész tojással, 1/4 kg lágy passzírozott krumpli-péppel, 1 egész sütőporral, késhegynyi borssal, sóval és szükség szerint kevés tejföllel összegyúrunk.
Hatszor nyújtjuk és hajtogatjuk. Legvégül ujjnyi vastagra nyújtjuk, pogácsavágóval kiszúrjuk és tetejét tojással megkenve, gyengén borssal megszórjuk. Szép barnára sütjük.

Boszorkánypogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Boszorkánypogácsa

Hozzávalók:

  • 10 dkg dió,
  • 1 citrom,
  • 25 dkg margarin,
  • 15 dkg porcukor,
  • 5 tojás sárgája,
  • 45 dkg finomliszt,
  • 1 tojás fehérje,
  • 10 dkg baracklekvár.

Elkészítés:

A diót durvára vágjuk, a citromot lereszeljük, levét kinyomjuk, a tepsit meglisztezzük. A margarint habosra keverjük a porcukorral, a citrom levével és héjával, majd egyenként hozzáadjuk 4 tojás sárgáját, beledolgozzuk a lisztet és 1 csipet sót, hogy jól formázható tészta legyen.
Diónyi golyókat formálunk belőle, és tojás fehérjébe mártjuk, darabos dióba hempergetjük, közepét benyomjuk. Világosra sütjük, még melegen kevés lekvárt pöttyentünk a kis kráterbe.

Bögrés vajas pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Bögrés vajas pogácsa

Hozzávalók:

  • 4 bögre liszt
  • 1 kocka Rama, vagy vaj (25 dkg)
  • 3 tojás sárgája
  • 1 csapott evőkanál só
  • 1 kis poharas tejföl (esetleg még egy pici, mert nem mindegyik tejföl egyforma)
  • 5 dkg élesztő

Elkészítés:

1. Egy tálban a lisztet, a sót és a Ramát összemorzsoljuk.
2. A közepébe beletesszük a tojások sárgáját, a tejfölt, és rámorzsoljuk az élesztőt is.
3. A tésztát ezután összegyúrjuk, és hűtőbe pihentetjük a tésztát legalább öt-hat órát. A mami szerint este érdemes begyúrni és reggel sütni. Egyébként jobb is két részletben, mire kell a pogácsa pedig, akkor már csak szaggatni és sütni kell.
4. A hűtőbe tálba tegyük, takarjuk le egy nejlonnal, vagy műanyagfedővel.
5. Ha a tészta megpihent, lisztezett felületen még egyszer átgyúrjuk, majd körülbelül egy centiméter (fel fog jönni sütés közben) vastagságúra nyújtjuk. Vékonyan berácsozzuk a tetejét, felvert tojással megkenjük majd apró pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk őket. Sajtot is szórhatunk rá még pluszban.
6. Sütőpapírral bélelt tepsiben, aranyszínűre sütjük őket 180-200 fokon.

Burgonyás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Burgonyás pogácsa

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt,
  • 30 dkg tört főtt burgonya,
  • 20 dkg zsír,
  • 5 dkg élesztő,
  • 1/2 csomag sütőpor,
  • 1-2 tojás,
  • kevés cukros tej az élesztőhöz,
  • sajt a tetejére

Elkészítés:

Az anyagokat összegyúrjuk, megkelesztjük és szép pirosra megsütjük.

Burgonya pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Burgonya pogácsa

(70 darab)

Hozzávalók:

  • 1 kg sima liszt
  • 1 kg finomra őrölt főtt burgonya
  • 1 kg vaj
  • 4 dkg só
  • 1 dl tej

Elkészítés:

A fenti anyagokat a sütést megelőző napon összegyúrjuk, szimplán behajtjuk és hideg helyen tároljuk. Másnap még kétszer duplán behajtjuk, 2 cm vastagságúra nyújtjuk és pogácsakiszúróval kiszaggatjuk.

Tetejét bekenjük tojással és 250 C°-on, majd 200 C°-on kisütjük.

Korpás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Korpás pogácsa

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt,
  • 15 dkg búzakorpa,
  • 20 dkg margarin,
  • 25 dkg túró,
  • 2 dl tejföl,
  • 2 tojás,
  • 2 dkg élesztő,
  • 1 mk só.

Elkészítés:

A lisztet, meg a korpát jól összekeverjük, megsózzuk, belemorzsoljuk az élesztőt, a túrót, majd a tejföllel, egy tojással és a margarinnal összegyúrjuk. Másfél óráig pihentetjük, majd ujjnyi vastagra kinyújtjuk és pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tetejét a másik tojással megkenjük és forró sütőbe tolva, de a tüzet mérsékelve megsütjük.

Leveles burgonyapogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Leveles burgonyapogácsa

Elkészítés:

30 dkg lisztet elmorzsolunk 20 dkg reszelt margarinnal, hozzáadunk 30 dkg melegen áttört burgonyát, langyos tejben megfuttatott 2 dkg élesztőt, egy tojást és sót. Jól összedolgozva fél órát pihentetjük.
Pihentetés után négyszögletesre nyújtjuk a tésztát, és felolvasztott 10 dkg margarin egyharmad részével megkenjük. Hajtogatott vajas tészta módjára hajtogatjuk.
Negyed órai pihentetés után ismét nyújtjuk, vigyázva, hogy sodrás közben meg ne fordítsuk a tésztát, megkenjük a második egy-harmadrész margarinnal. Ismét negyed órás pihentetés után kinyújtva rákenve a maradék margarint, hajtogatjuk a tésztát. Utolsó hajtogatás után háromnegyed óra hosszat pihentetjük.
Kinyújtjuk két centiméter vastagra, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, vagy forró éles késsel kétszer két centiméteres négyzeteket vágunk belőle. Tepsibe téve óvatosan megkenjük tetejüket tojással, majd fél órai pihentetés után sütjük, előmelegített sütőben a tésztát középső rácsra téve kb. 20-30 percig.

Krumplis pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Krumplis pogácsa

(parasztosan)

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya,
  • fél kg liszt,
  • 20 dkg fagyos zsír,
  • 1 csapott ek só.

Elkészítés:

A krumplit sós vízben megfőzöm és még melegen átnyomom a krumplinyomón. Egy deszkán összegyúrom a többi hozzávalóval és másfél centis vastagságúra nyújtom. Pogácsaszaggatóval kiszúrom és lisztezett tepsiben betolom a forró sütőbe. Félidőben megfordítom a pogácsákat. Forrón bableves után tálalom.

Vajas krumplis pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Vajas krumplis pogácsa

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 25 dkg vaj,
  • 20 dkg áttört főtt burgonya,
  • 1 sütőpor,
  • 1 kk só,
  • fél dl tejföl,
  • 1 tojás

Elkészítés:

A lisztet a vajjal, a sütőporral, sóval és az áttört burgonyával jól összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a tejfölt és a tojást. Hideg helyen két órát pihentetjük, majd mint a leveles tésztákat, négyszer-ötször hajtogatjuk, mindig kevés tejjel összekevert tojással megkenjük. Legvégül kisujjnyi vastagra nyújtjuk és közepes nagyságú pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Tojással megkenjük és fél óra múlva közepes tűznél szép pirosra sütjük.

Búzacsírás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Búzacsírás pogácsa

Hozzávalók:

  • 0,5 kg teljes őrlésű tönkölyliszt,
  • 15 dkg búzacsíra (friss legyen),
  • 5 dkg élesztő,
  • 2 dl tejföl,
  • 25 dkg pálmavaj,
  • 35 dkg túró,
  • 3 dkg tengeri só.

Elkészítés:

Az alapanyagokat és a dúsító anyagokat a dagasztótálban erőteljesen összegyúrjuk, míg egy sima tésztát nem kapunk, ami elválik az oldalfalától. 20 percig pihentetjük, majd ismét meggyúrjuk. 15 percig pihentetjük, majd kétujjnyi vastagra nyújtjuk, a tetejét nem mélyen megvágjuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, megvajazott sütőlemezre vagy tepsibe egymástól kb. 1 cm távolságra tesszük. 20 percig kelesztjük, majd a tetejét vízzel spricceljük, és szezámmaggal megszórjuk. 20 percig 220 fokon sütjük.

Búzapogácsa sajttal

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Búzapogácsa sajttal

Hozzávalók:

  • 3,5 dl víz,
  • 20 dkg búzapehely,
  • egy közepes nagyságú vöröshagyma,
  • egy szál sárgarépa,
  • 10 dkg zeller,
  • egy tojás,
  • só,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 3 kanál liszt,
  • 10 dkg napraforgómag,
  • margarin.

Elkészítés:

A búzapelyhet forrázzuk le, s hagyjuk megdagadni. Margarinon pároljuk meg a reszelt hagymát, a zellert, a sárgarépát, és keverjük a búzapehelyhez. Amíg hűl, reszeljük le a sajtot, s keverjük össze a tojással és a liszttel. Alaposan dolgozzuk el a megdagadt búzapelyhet a párolt zöldségekkel. Nedves kézzel formázzunk belőle pogácsákat, s forgassuk meg napraforgómagban. Forró margarinban süssük aranybarnára. Főzelék mellé kitűnő feltét.

Csicseriborsós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Csicseriborsós pogácsa

Hozzávalók:

  • 200 g csicseriborsó,
  • 500 g liszt,
  • 30 g élesztő,
  • 1 ek. cukor,
  • olaj,
  • só, őrölt bors

Elkészítés:

A borsót egy éjszakán át langyos vízben áztatjuk, majd leöntjük róla a fölösleges vizet és megfőzzük. A liszthalom közepébe morzsoljuk az élesztőt, majd teljesen feloldjuk úgy, hogy lassan, szinte csepegtetve ráöntünk 2,5 dl langyos vizet. Közben a másik kezünkkel folyamatosan gyúrjuk a masszát. Hozzáadjuk a cukrot, sót, 4 ek. olajat és összegyúrjuk. Cipót formálunk belőle, megkenjük olajjal, és tepsibe helyezzük és letakarjuk. 15 percig hagyjuk kelni, majd sárgabaracknyi adagokra osztjuk, melyeket kis tallérokká lapítunk szét kezünkkel. Visszatesszük a korongokat a tepsibe, elosztjuk rajtuk a csicseriborsókat, kissé bele is nyomkodjuk őket a tésztába. Majd megkenjük 4 ek. olaj, 1 ek. víz és fél kk. só keverékével, végül megszórjuk őrölt borssal. 30 percig hagyjuk kelni. Előmelegített sütőben 200 °C-on sütjük 20 percig. Melegen tálaljuk!

Csicsóka pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Csicsóka pogácsa

Hozzávalók:

  • 20 dkg főtt csicsóka,
  • 30 dkg liszt,
  • 10 dkg margarin,
  • 1dkg élesztő megfuttatva,
  • 1dkg só,
  • 1 dl tej,
  • 1db tojás, 1 tojás sárgája kenéshez,
  • 3 dkg dióbél.

Elkészítés:

Az anyagokat összegyúrjuk, 1 órát pihentetjük, vékonyra nyújtjuk a tésztát és háromba hajtogatjuk, majd vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk. Tetejére diót szórunk.

Csitri pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Csitri pogácsa

Hozzávalók:

  • kb. 50 dkg liszt,
  • 30 dkg zsiradék (fele margarin, a másik fele zsír, vagy darált tepertő),
  • 2 tojássárgája,
  • 1 pohár tejföl,
  • 5 dkg élesztő tejben megfuttatva,
  • 2 csapott tk. só

Elkészítés:

Lehetőleg gyorsan állítsuk össze a tésztát, majd legalább 1 óráig pihentessük a hűtőben (minél tovább pihen, annál jobb lesz, állítólag). A szokásos módon nyújtjuk, szaggatjuk, a tepsiben kelesztjük.
Ha nincs tepertő sajtos is lehet, akkor 20 dkg sajtnak a felét a tésztába, másik felét a tetejére tesszük.

Diós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Diós pogácsa

Elkészítés:

A gyúródeszkán összedolgozunk 30 dkg lisztet, 12 dkg libazsírral, 6 dkg cukorral, 10 dkg őrölt dióval, csipet sóval, 2 tojás sárgájával és annyi tejföllel, hogy jó lágy tésztát kapjunk, A tejfölben előzőleg föloldunk 1 dkg élesztőt, összegyúrjuk, erősen kidolgozzuk, háromszor egymás után kinyújtjuk. Végül két ujjnyi magasra nyújtjuk. Késsel megrovátkázzuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, tojással megkenjük és szép világos barnára sütjük.

Diós pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Diós pogácsa II.

Elkészítés:

30 dkg lisztet, 15 dkg vajat, 15 dkg darált diót, 15 dkg porcukrot, 1/2 cs. sütőport, 1 tojás sárgáját és 1 citrom reszelt héját tejföllel kemény tésztává gyúrunk. Ujjnyi vékonyra nyújtjuk, és pogácsavágóval kiszúrjuk. A pogácsák tetejére egy-egy fél dióbelet teszünk díszítésül, és erős sziruppal kenjük be.

Diós pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Diós pogácsa III.

Elkészítés kb. 40 perc.

Hozzávalók:

  • 1 doboz mirelit leveles-vajas tészta,
  • 1 egész tojás,
  • 5 dkg nagyon finomra darált dióbél,
  • 1 tk só.

Elkészítés:

A felengedett tésztát lisztezett deszkán 1-1,5 cm vastagra kinyújtom, majd a felvert tojást rákenem a teljes tésztafelületre. Rászórom a sóval elkevert darált diót, és apró pogácsaszaggatóval (vagy likőrös pohárral) kiszaggatom a tésztát. A leeső darabokat összegyúrom, és vékonyra kinyújtom, majd egyforma rudakat vágok belőle. A süteményeket tepsire teszem, nem túl közel egymás mellé, és az előmelegített, forró sütőben a közepesnél valamivel kisebb lángon szép aranysárgára megsütöm. Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom.

Édes-mézes pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Édes-mézes pogácsa

(krumplis ropogós)

Hozzávalók:

  • 4 dl fehérítetlen liszt,
  • 1 evőkanál sütőpor,
  • 1/2 teáskanál só,
  • 0,5 dl főzőmargarin,
  • 1 evőkanál reszelt narancshéj,
  • 1 evőkanál reszelt citromhéj,
  • 1,5 dl puhára főtt krumpli, hámozva és áttörve (püré),
  • 0,5 dl méz,
  • kb.1 dl tej.

Elkészítés:

Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót. Adjuk hozzá a narancs-, és a citromhéjat, a krumplipürét és a mézet, majd jól keverjük össze. Adjunk hozzá elegendő tejet is, hogy lágy, de ne legyen ragadós, vagy nyúlós. Borítsuk ki egy meglisztezett gyúrótáblára, és háromszor, négyszer is gyúrjuk át. Ezután kinyújtjuk kb. 2,5 cm vastagra, és kb.6 cm-es kerek pogácsákat szaggatunk belőle. Ezeket tegyük egy tiszta, nem megzsírozott sütőlapra, majd 200 C-on kb. 15-18 percig süssük, amíg enyhén meg nem barnulnak.

Édes pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Édes pogácsa

Elkészítés:

50 deka lisztet 25 deka vajjal, 2 tojássárgájával, fél csomag sütőporral, kis késhegynyi sóval, késsel jól eldolgozunk, és 5-6-szor vékonyra nyújtjuk, s minden alkalommal egész gyenge lisztezéssel többszörösen hajtogatjuk. Végül félujjnyi vastagra nyújtjuk, és közepes pogácsavágóval kiszúrjuk.
Zsírozott tepsibe téve tojássárgájával erősen megkenjük, kevés nagy szemű kristálycukorral megszórjuk, s közepükbe kis gyümölcsvillával beleszúrunk. Forró sütőben szép pirosra sütjük.

Édes pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Édes pogácsa II.

Elkészítés:

30 deka lisztet 25 deka vajjal, 2 tojás sárgájával, 1/2 csomag sütőporral, 10 deka porcukorral, kis késhegynyi sóval, késsel jól eldolgozunk, és 5-6-szor vékonyra nyújtjuk s minden alkalommal egész gyenge lisztezéssel, többszörösen hajtogatjuk. Végül félujjnyi vastagra nyújtjuk, és közepes pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Zsírozott tepsibe téve tojássárgájával erősen megkenjük, kevés nagy szemű kristálycukorral megszórjuk, s közepükbe kis gyümölcsvillával beleszúrunk. A forró sütőben szép pirosra sütjük.

Édes pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Édes pogácsa III.

(36 darab)

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 30 dkg zúzott, főtt burgonya
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 4 db tojássárgája
  • 1 db citromhéj reszeléke
  • késhegynyi vanillin
  • 2 csomag sütőpor vagy szódabikarbonát

Elkészítés:

A készítési mód ugyanaz, mint a fenti sós pogácsáé. A megmaradó tésztahulladék linzi tészta helyett használható. Közepes hőmérsékleten süthető (190 C°).

Édes zabpogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Édes zabpogácsa

Hozzávalók:

  • 1 dl margarin vagy egyéb zsiradék, ízlés szerint,
  • 2 dl porcukor,
  • 1 dl méz,
  • 2 db tojás,
  • 3,5 dl átszitált finomliszt,
  • 1 tk szódabikarbóna,
  • 1 tk só,
  • 1 tk fahéj,
  • 1/2 tk őrölt szegfűszeg,
  • 4 dl hántolt zab,
  • 2 dl mazsola,
  • 1 dl apróra vágott dióbél

Elkészítés:

Először az első négy helyen felsorolt hozzávalót keverjük össze alaposan. Szitáljuk egybe a száraz hozzávalókat és keverjük az előzőleg megkevert masszához. Végül adjuk az egészhez a zabot, a mazsolát és a diót. Enyhén megzsírozott sütőlapra szaggassunk púpozott tk-nyi darabokat, egymástól mintegy 5 cm távolságra. 180° C-os sütőben süssük őket 8-10 percig. Lehűlés után 60 - 70 db enyhén édes, azonnal is fogyasztható rágni valónk lesz, amelyek azonban jól lezárt (fém) dobozban hónapokig is eltarthatók a hűtőben. Váratlan vendégek fogadására kiválóan alkalmas!

Egyszerű pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Egyszerű pogácsa

Hozzávalók:

  • 1/2 kg liszt,
  • 2 doboz tejföl,
  • só,
  • 1/2 kg zsír vagy margarin,
  • tej,
  • 1 tojás

Elkészítés:

A lisztet a zsírral jól összekeverjük, hozzáadjuk a tejfölt, sót és szükség esetén tejjel lágyítjuk a tésztát.Megkelesztjük utána Nyújtódeszkán kinyújtjuk kb.1, 5-2 cm vastagságúra, késsel berácsozzuk, és megfelelő méretű tepsibe tesszük. A tetejét, a felvert tojással megkenjük, hogy szép sárga legyen ( inkább barnára sütve szeretem). Forró sütőbe tesszük. Sütése után késsel tetszőleges nagyságúra vágjuk.

Egyszerű pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Egyszerű pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt,
  • fél csésze olaj,
  • 1 ek só,
  • 3 dkg élesztő,
  • kevés cukor

Elkészítés:

A 3 dkg élesztőt egy kis cukros langyos vízben megkelesztjük. A lisztet az olajjal elmorzsoljuk, beletesszük a sót, a megkelt élesztőt is beledolgozzuk és az egész anyagot kemény tésztává gyúrjuk. Kb. egy óráig kelni hagyjuk, azután kinyújtjuk, majd közepes pogácsákat szaggatunk belőle. Tepsibe rakjuk, a tetejét tojás helyett gyenge cukros vízzel megkenjük és pirosra sütjük.

Egyszerű élesztős pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Egyszerű élesztős pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 dkg élesztő,
  • 1,5 dl tej,
  • 28 dkg liszt,
  • 14 dkg zsír,
  • 1 db tojássárga,
  • 1 kk tejföl,
  • 1 mk cukor,
  • só,

a kenéshez: 1 db tojássárga

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk. Hozzáadjuk az átszitált lisztet, a lágy zsírt, a tojássárgát, végül a tejfölt. Megsózzuk, és a cukrot rászórva jól összegyúrjuk. Lisztezett gyúródeszkára tesszük, és ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk. Kisebb szaggatóval kerek alakúra szaggatjuk, majd a sütőlemezre helyezzük. Letakarjuk, és langyos helyre állítva megkelesztjük. Ezután tojássárgájával megkenjük, és közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.

Egyszerű tejfölös pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Egyszerű tejfölös pogácsa

Elkészítés:

Langyos tejben 2 dkg élesztőt 2 dkg cukorral felfuttatunk. 50 dkg lisztet 10 dkg zsírral jól elmorzsolunk. Hozzáadunk 1 tojássárgáját, az élesztőt, 2 dl tejfölt, sót, ha szükséges langyos tejet. Jól kidolgozzuk, félkemény rétestészta-keménységűre. Két órát kelesztjük, ezután háromszor, félórás időközönként, hajtogatjuk.

Élesztős pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Élesztős pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 dkg élesztő
  • 1,5 dl tej
  • 28 dkg liszt
  • 14 dkg zsír
  • 1 db tojássárga
  • 1 kávéskanál tejföl, 1 mokkáskanál cukor, só
  • a kenéshez: 1 db tojássárga

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk. Hozzáadjuk az átszitált lisztet, a lágy zsírt, a tojássárgát, végül a tejfölt. Megsózzuk, és a cukrot rászórva jól összegyúrjuk. Lisztezett gyúródeszkára tesszük, és ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk. Kisebb szaggatóval kerek alakúra szaggatjuk, majd a sütőlemezre helyezzük. Letakarjuk, és langyos helyre állítva megkelesztjük. Ezután tojássárgájával megkenjük, és közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.

Élesztőporos vajaspogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Élesztőporos vajaspogácsa

(gyors, fűszeres)

Hozzávalók:

  • fél kiló liszt
  • egy csomag élesztőpor
  • 20 deka vaj
  • egy tojás
  • két-három deci tejföl
  • só, bazsalikom, majoránna, kakukkfű, metélőhagyma, vagy amilyen zöldfűszer tetszik (lehet borssal vagy paprikával is, de a bors a tepertőhöz illik, akkor pedig zsírral és tepertővel kell elkészíteni)

Elkészítés:

A lisztet elkeverjük az élesztőporral, majd beledaraboljuk a vajat, és összemorzsoljuk őket. Jöhet a tojás, és a tejföl, annyi, hogy könnyen gyúrható, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Ha ragad, tegyünk bele még kis lisztet! Jól összegyúrjuk, sózzuk, fűszerezzük, és újra jól összegyúrjuk. Kirakjuk nyújtófára, kinyújtjuk, összehajtogatjuk, megint kinyújtjuk, megint összehajtogatjuk, majd pogácsaszaggatóval (vagy likőrös pohárral) ki pogikat szaggatunk. Ezeket rátesszük a tepsire és fél óráig meleg helyen letakarva kelesztjük (két tepsinyi lesz az egész, a másodikat egy zsírpapírra téve szintén rakhatjuk a tepsire, akkor együtt kelnek, majd könnyű lesz a csere, ha az első adag kész - levesszük az egyik zsírpapírt, berakjuk a másikat). Ekkor mehet az előmelegített (180 fokos) sütőbe, 10-15 perc alatt szép világosra sül. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert kiszárad a közepe!

Erdélyi tepertős pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Erdélyi tepertős pogácsa

Hozzávalók:

  • Fél kg liszt,
  • fél kg tepertő,
  • 2 tojás,
  • 2,5 dl tej,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 cs sütőpor,
  • só, bors.

Elkészítés:

A tepertőt húsdarálón ledarálom, majd 1 tojással, tejjel, tejföllel és sütőporral jól átgyúrom. Hideg helyen legalább 1 órán át állni hagyom. Kétujjnyi vastagságúra nyújtom, pogácsaszaggatóval kiszúrom és sütőlemezre teszem. A felületét káróformájúra bevagdalom és felvert tojással kenem be. Forró sütőben szép aranybarnára sütöm.

Erdélyi diós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Erdélyi diós pogácsa

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt,
  • 20-20 dkg vaj és porcukor,
  • 15 dkg dió,
  • 1 tojás + 3 tojássárgája,
  • fél citrom héja,
  • fahéj

Elkészítés:

A lisztet, vajat, porcukrot és a tojások sárgáját összegyúrjuk. Őrölt fahéjjal, reszelt citromhéjjal ízesítjük, hozzákeverjük a darált diót. Kinyújtjuk és kerek formával (nagy pogácsaszaggatóval) kiszaggatjuk. Megkenjük a felvert tojással, és kivajazott tepsiben, közép-meleg sütőben megsütjük. Vigyázz, nehogy megégjen!

Erdélyi mézes pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Erdélyi mézes pogácsa

Elkészítés:

12 dkg porcukrot, 1/2 csomag Váncza-vanillincukrot félóráig keverünk 2 egész tojással, majd késhegynyi törött fahéjat, egy-két szem finomra tört szegfűszeget, 1 citrom reszelt héját, és 15 dkg langyos mézet keverünk bele, azután kevés liszttel elkevert 1/2 csomag Váncza-sütőport, és annyi lisztet adunk még hozzá, hogy lágyan dolgozható tésztát kapjunk. A tésztát lehetőség szerint pár órára hideg helyen pihentetjük. Sütés előtt kisujjnyi vastagra nyújtjuk és kisebb pogácsavágóval kiszúrva, erősebben zsírozott tepsibe téve, tetejüket még 1 tojás fehérjének 8 dkg cukorral és kevés citromlével készült könnyen kenhető mázzal vonjuk be, illetve kenjük meg tollal. A cukros máz helyett tojássárgáját is használhatunk a bekenésre. Közepes tűznél jól kisütjük. Sütés után 1-2 napra, zárt edénybe tenni igen jó.

Ernő pogácsája

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Ernő pogácsája

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 10 dkg főtt tarkabab,
  • 10 dkg zsír,
  • 1,5 dkg élesztő,
  • fél dl tejföl,
  • 1 tojás,
  • fél dl tej,
  • 1 tk só,
  • 1 mk törött fekete bors,
  • fél dl tej a pogácsa kenéséhez

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, belekeverjük a szétmorzsolt élesztőt, és meleg helyen felfuttatjuk. A gyúrótáblán a zsírral elmorzsoljuk a lisztet, a közepébe mélyedést vájunk, beleöntjük a megkelt élesztőt, a tejfölt, a tojást, a sót, a borsot, és a szitán átnyomott főtt babot. Jól összedolgozzuk, és sima tésztává gyúrjuk. Meleg helyen, liszttel meghintve, tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán félujjnyira nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd ismét kelesztjük. Tetejét tejjel megkenjük, és alufóliával bélelt sütőlemezre tesszük nem túl szorosan egymás mellé. Előmelegített forró sütőben közepes lángon megsütjük.

Ferenc napi pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Ferenc napi pogácsa

(burgonyás)

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 20 dkg zsír,
  • 30 dkg héjában sült burgonya,
  • 3 dkg só,
  • 2 db tojás

Elkészítés:

A héjában sütött és áttört burgonyát a liszttel, zsírral, sóval és egy tojássárgájával összegyúrjuk, majd egy órára hidegre tesszük. Utána kétszer hajtogatjuk, a hajtogatott tésztát kétujjnyi vastagságúra nyújtjuk és recézzük, majd egy órán át hidegen pihentetjük. Kisebb méretű pogácsa szaggatóval kinyomkodjuk és sütőpléhre rakjuk. A tetejét felvert tojással megkenjük és forró sütőben kisütjük. Frissen tálaljuk.

Fokhagymás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Fokhagymás pogácsa

Elkészítés kb. 50 perc.

Hozzávalók:

  • 1 doboz mirelit leveles-vajas tészta,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 tojássárga,
  • fél dl tej,
  • 1 mk törött bors,
  • 1 mk só.

Elkészítés:

A vajat habosra keverem a zúzott fokhagymával, és sóval, borssal fűszerezem. A felengedett leveles tésztát lisztezett deszkán fél centi vastagra kinyújtom, majd likőröspohárral (vagy kis méretű pogácsaszaggatóval) kiszaggatom. Egy-egy kis kerek lapot megkenek a fűszeres vajjal, és kettőt összeragasztva teszem a sütőlemezre lazán egymás mellé. A tojássárgával simára kevert tejjel megkenem a kis pogácsák tetejét, és az előmelegített forró sütőben szép barnáspirosra megsütöm.

Fűszeres pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Fűszeres pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta,
  • 1 tojás,
  • 1 mk só,
  • 1 mk törött bors,
  • késhegynyi őrölt gyömbér, ugyanennyi őrölt szerecsendió-virág,
  • 3 ek tej

Elkészítés:

A felengedett tésztát jól belisztezett deszkán 1 centi vastagra kinyújtjuk. A habosra vert tojást összekeverjük a tejjel, és megkenjük vele a tésztát. A fűszereket egyenletesen rászórjuk, hogy mindenhova jusson. Likőröspohárral vagy apró pogácsaszaggatóval kis pogácsákat szaggatunk, sütőlemezre vagy tepsibe lazán egymás mellé tesszük, és forró sütőben megsütjük.

Gyors töpörtyűs pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Gyors töpörtyűs pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 csomag fagyasztott leveles tészta,
  • 1 doboz "Pápai tepertőkrém",
  • só, bors,
  • 1 tojás.

Elkészítés:

A tésztát hagyom kiolvadni, majd deszkán kisodrom. Rákenem e tepertőpkrém negyedét, megszórom sóval, borssal, majd félbehajtom. Újra kisodrom, megkenem a második negyedrész tepertőkrémmel, sózom, borsozom, összehajtom. Ezt még kétszer megismétlem. Pogácsákat szaggatok belőle, megkenem felvert tojással, majd lisztezett tepsiben a forró sütőben megsütöm.

Hájas pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hájas pogácsa

(baranyai recept)

Elkészítés:

A hájat lekaparták a hártyáról (az jó lesz nyárra a paradicsomosüvegek szájára), és két rakás lisztet véve egy rakás hájhoz, csöpp sóval, egy tojással összegyúrták. Tetejét megvagdalva, apró pogácsaszaggatóval szaggatták, tojással kenve, pirosra sütve, melegen fogyasztották.
(Az egyetlen aprósütemény, amit valamikor, úgy 50-100 évvel ezelőtt disznóöléskor sütöttek; ez viszont nem maradhatott el a sok teendő között sem. Az élesztős, hajtogatott, leveles változat, amit ma is sütnek, talán 30-40 éve terjedt csak el vidékünkön.)

Hájas pogácsa 2.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hájas pogácsa 2.

Hozzávalók:

  • 25 dkg sertésháj,
  • 50 dkg liszt,
  • 1 tojás,
  • 5 dkg zsír,
  • teáskanál só,
  • 2,5 dl víz,
  • kevés cukor,
  • 5 dkg élesztő,
  • sajt.

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatjuk és az anyagokkal összegyúrjuk (mint a kalácsot), fél óráig kelesztjük. 25 dkg hájat megdarálunk és három felé osztjuk. A megkelt tésztát kisodorjuk, rákenjük az első adag hájat, összehajtjuk, majd 30 perc pihenő után kisodorjuk, rákenjük a második adag hájat. Összehajtjuk és újabb harminc perc után ismét kisodorjuk, majd rákenjük a harmadik adag hájat is a tésztára és összehajtjuk. Újabb harminc perc pihentető után kisodorjuk a tésztát (jó ujjnyi vastagságúra). Tetejét megkenjük tojással (lehet kevés sóval ízesíteni a tojást) reszelt sajtot szórunk rá. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsibe lazán egymás mellé rakjuk, 20 percet pihentetjük. Meleg sütőben rózsaszínűre sütjük. Szép leveles pogácsákat tudunk sütni ebből a tésztából.

Hájas pogácsa 3.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hájas pogácsa 3.

Elkészítés:

2 dkg élesztőt, 1 dl langyos vízzel és 1 kk cukorral megkelesztjük. 50 dkg lisztet, 1 kanál tejfölt, 5 dkg zsírt, 1 kk sót és 1 tojást a szükséges víz hozzáadásával rétestésztának kidolgozunk, és 1/2 óráig pihentetjük. 25 dkg hájat darálás után habosra kavarunk, és 3 részre osztjuk. A kinyújtott tésztát megkenjük, összegöngyöljük, 3-szor ismételjük. Az utolsó nyújtás ujjnyi vastag legyen. Tojássárgájával megkenjük, kiszaggatjuk, és forró sütőben sütjük.

Hájas pogácsa 4.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hájas pogácsa 4.

Elkészítés:

A hájat késsel megkaparjuk, hogy semmi bőr, (hártya) ne legyen rajta, jól kimossuk és szitán áttörjük. Azután darabba formáljuk és hidegre tesszük. Amennyi hájat vettünk, annyi lisztből kemény rétestésztát gyúrunk egy tojással, egy kanál rummal, pici sóval és borral. Félannyi súlyú lisztet, mint amennyi a háj, beledolgozunk sodrófával a hájba, azután újra egy darabba formáljuk. A rétestésztát nagy tányérnagyságúra nyújtjuk, a hájat közepére tesszük, a négy szélét fölhajtjuk és hosszában háromszor kinyújtjuk a lehető legvékonyabbra. Harmadszor kisujj magasra hagyjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A tetejét vigyázva megkenjük tojás fehérjével, úgy, hogy a szélére ne jusson, mert akkor lapos maradna. Kézzel minél kevesebbet fogjuk meg, inkább késsel nyúljunk hozzá. Ezt a tésztát pogácsa helyett, tüzes késsel kockára is vagdalhatjuk, dió, vagy máktölteléket teszünk a közepébe s könyvalakra hajtjuk.

Hájas pogácsa 5.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hájas pogácsa 5.

(nagyon jó, gyors)

Elkészítés:

30 dkg tiszta, hófehér hájat apró kockákra vagdalunk, és hideg vízzel jól kimossuk, majd nagyobb lyukú szitán áttörjük és 15 dkg liszttel deszkán eldolgozva, hideg helyre tesszük, legalább fél órára. Időközben 25 dkg lisztet 1 csomag sütőporral, egy tojással, ízlés szerinti mennyiségű sóval és kevés tejjel könnyen nyújtható tésztává gyúrunk. A tésztát deszkán tésztástál nagyságúra nyújtjuk, és a hájas, hideg tésztát belehajtogatjuk, utána metélt-vékonyra nyújtjuk, azután ismét vastagra hajtjuk. Ezt még négyszer ismételjük és végül ujjnyi vastagra nyújtva, közepes pogácsavágóval kiszúrjuk. A pogácsák tetejét gondosan megkenjük tojássárgájával és bevagdalva, forró sütőben sütjük.

Juhtúrós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Juhtúrós pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 dl tej
  • 2 mokkacukor
  • 5 dkg élesztő
  • 60 dkg finomliszt
  • 25 dkg Rama
  • 15 dkg juhtúró
  • 15 dkg tehéntúró
  • 2 tojás sárgája
  • 1 ek só
  • 1 dl tejföl
  • 10 dkg reszelt sajt a tetejére
  • liszt a nyújtáshoz
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, a cukrot kevergetve föloldjuk benne, majd az élesztőt belemorzsoljuk. Meleg helyen 10 perc alatt felfuttatjuk.

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, a kétféle túrót, az élesztős tejet, 2 tojás sárgáját, a sót és a tejfölt hozzáadjuk, jól összegyúrjuk. Cipót formálunk belőle, meleg helyen 1 órán át kelni hagyjuk. 1.5 cm vastagra nyújtjuk, tojással a tetejét megkenjük, a reszelt sajttal megszórjuk, kiszaggatjuk. 200 fokon 25 perc alatt kisül.

Juhtúrós pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Juhtúrós pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg juhtúró,
  • 25 dkg margarin,
  • 15 dkg sajt,
  • 1 kk só,
  • 1 tojás

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kisodorjuk. Derelye-vágóval 5-6 cm átmérőjű darabokra vágjuk. Megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és kisütjük.

Juhtúrós pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Juhtúrós pogácsa III.

Hozzávalók:

  • 25 dkg juhtúró,
  • 20 dkg margarin,
  • 1 kk zsír,
  • 36 dkg liszt,
  • 1 tojás,
  • 1 kk só,
  • 2,5 dkg élesztő

Elkészítés:

Először a túrót összetörjük, majd tojással, zsírral, margarinnal simára keverjük. Sóval ízesítjük. Utána liszttel és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk, fél órát pihentetjük, majd kétujjnyi vastagságúra nyújtjuk, tojássárgájával bekenjük, reszelt sajttal meghintjük és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

Káposztás töpörtyűs pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Káposztás töpörtyűs pogácsa

Hozzávalók:

  • 300 g libatöpörtyű,
  • 40 dkg liszt,
  • 3 tojás,
  • 4 dkg élesztő,
  • 1 fej káposzta,
  • 1 ek zsír,
  • bors.

Elkészítés:

A káposztát apróra vagdalom, sózom, borsozom és a zsíron megpárolom. A töpörtyűt ledarálom és a többi hozzávalóval együtt jól összegyúrom. Kétujjnyi vastagra kisodrom, pogácsaszaggatóval kiszúrom, tepsibe teszem és fél óráig pihentetem. A felületét kárószerűen bevagdalom, megkenem felvert tojással és forró sütőben aranybarnára sütöm.

Karfiolos pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Karfiolos pogácsa

Hozzávalók:

  • 90 dkg karfiol,
  • 2 tojás,
  • 4 dkg zsír,
  • 2 dkg liszt,
  • 1 ek reszelt hagyma,
  • 4 ek tej,
  • 1 csomó petrezselyemzöld,
  • 25 dkg liszt,
  • 10 dkg zsemlemorzsa,
  • só,
  • fél liter olaj.

Elkészítés:

A karfiolt gőzbe, vagy kevés vízben puhára párolom és egy szitán lecsepegtetem. 2 deka zsírban világossárgára párolom a hagymát. 2 dkg lisztből, a maradék zsírból és egy kevés főzővízből sűrű besamelmártás-t készítek, majd összekeverem a lecsepegtetett, kinyomott karfiollal, a pirított hagymával, egy tojással és egy tojássárgájával. Megsózom és belekeverem az apróra vágott petrezselyemzöldet. Amennyiben túlságosan puha lenne a massza, kis lángon, állandó keverés közben besűrítem. Lisztes kézzel kis gombócokat formálok, ellapítom, beleforgatom a villával felvert tojásfehérjébe, zsemlemorzsába és forró olajban kisütöm. Tejföllel, reszelt sajttal, illetve sajt-, vagy paradicsommártással tálalom, de kiváló főzelékfeltétnek is.

Káposztás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Káposztás pogácsa

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 10 dkg margarin,
  • 3 dkg élesztő,
  • kiskanál só,
  • 1 tojás sárgája,
  • 1 dl tej,
  • 1 kg fejes káposzta.

Elkészítés:

A káposztát reszelés és sózás után zsíron lepirítjuk. A kelt tésztát összeállítjuk és kelni hagyjuk. Mikor kicsit megkelt háromszor (15-20 percenként) kinyújtjuk. A kihűlt káposztát három felé osztjuk és a kinyújtott tésztára kenjük. Az utolsó nyújtás után a tojásfehérjével megkenjük a tészta tetejét és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Forró sütőben sütjük.

Kelt káposztás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Kelt káposztás pogácsa

Hozzávalók:

  • 2 dkg élesztő,
  • tej,
  • 25 dkg liszt,
  • 10 dkg margarin,
  • 1 tojás sárgája,
  • csipet só,
  • tejföl,
  • 1/2 kg fehér káposzta,
  • cukor, bors.

Elkészítés:

Az élesztőt egy kevés tejben felfuttatjuk. A liszttel, a margarinnal a tojások sárgájával a sóval, és annyi tejföllel, hogy rugalmas tésztát kapjunk összedolgozzuk. Letakarva megkelesztjük. A káposztát lereszeljük, besózva kicsit állni hagyjuk. Kinyomkodva egy kiskanál cukorral megpirítjuk, megborsozzuk, majd hagyjuk kihűlni. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, a káposzta felét rásimítjuk, összehajtjuk és 20 percig pihentetjük. A káposzta másik felét is rákenjük, összehajtjuk és újból 20 percig pihentetjük. Utána másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét bevagdaljuk, tojásfehérjével megkenjük végül pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és megsütjük.

Kókuszos pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Kókuszos pogácsa

(tepsibe sülve)

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 kókusz reszelék
  • 1 liter tej
  • 10 dkg cukor
  • 1 cs sütőpor

Elkészítés:

A hozzávalókat össze gyúrjuk és kikent tepsibe belerakjuk és hagyjuk sülni 50 percig.

Medvehagymás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Medvehagymás pogácsa

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg vaj vagy margarin,
  • 10 dkg medvehagymalevél,
  • 2 tojás sárgája,
  • 1 dl tejföl,
  • 3 dkg élesztő,
  • 1 dl tej,
  • só,
  • 1 dkg cukor

Elkészítés:

Az élesztőt langyos tejben a cukorral felfuttatjuk, a lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztőt és a többi hozzávalót. Jól kidolgozzuk félkemény rétestésztának, amit fél óráig pihentetünk. A medvehagyma leveleket megmossuk, jól lecsepegtetjük és vékony csíkokra vágjuk. A tésztát kinyújtjuk, rászórjuk a vágott medvehagymalevél felét, és az egészet felcsavarjuk, mint egy tekercset, nyújtófával kissé ellapítjuk, felébe egymásra hajtva 20 percig langyos helyen pihentetjük. Akkor ismét kinyújtjuk és megszórjuk a maradék medvehagymalevéllel és az előbbi módon felcsavarjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét megrácsozzuk és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük, a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd sütjük.

Medvehagymás pogácsa 2.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Medvehagymás pogácsa 2.

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 25 vaj/margarin,
  • 25 dkg túró,
  • medvehagyma aprítva,
  • só.

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, egy éjszakára a hűtőbe tesszük, másnap nyújtjuk, pogácsákat szaggatunk, és sütjük.

Lenci pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Lenci pogácsa

Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt,
  • 25 dkg Rama margarin,
  • 1 kiskanál só,
  • 4 tojássárgája,
  • 3 dkg élesztő,
  • 1 dl tej,
  • 1 kockacukor,
  • 2 ek tejföl,
  • 10 dkg ementáli sajt

Elkészítés:

A 60 dkg lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadunk egy kiskanál sót. Kis mélyedést csinálunk a közepébe, ebbe tesszük a tejfölt, a cukros tejben megfuttatott élesztőt, majd a 3 tojássárgáját. A tésztát összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk. Fél órát pihentetjük letakarva, majd 2 cm vastagságúra kinyújtjuk, tetejét késsel megrecézzük. Tojássárgájával megkenjük, apró pogácsának szaggatjuk. (kb. 56 db lesz). Reszelhetünk rá sajtot is, így finomabb. Tepsibe rakva (hézagosan) azonnal süthetjük. Forró sütőbe tesszük. Sütési idő: 20-25 perc.

Leveles pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Leveles pogácsa

Hozzávalók:

  • 33 dkg liszt,
  • 1 tojás sárgája,
  • langyos ecetes víz,
  • 1 csipet só,
  • 30 dkg margarin.

Elkészítés:

A lisztből, tojássárgájából, az ecetes langyos vízből a sóval rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk és rákenjük a margarint, összehajtjuk, kétszer megismételjük. Hideg helyen pihentetjük kétszer 1/2 órát. Vékonyra kinyújtjuk, kiszaggatjuk, tetejére sajtot szórunk és forró sütőben sütjük.

Leveles hájas pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Leveles hájas pogácsa

(78 darab) Nem vajjal készül, de ugyanolyan módon, mint a vajastészták.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 90 dkg disznóháj
  • 2 dkg só
  • 5,5 dl hideg víz
  • 1 evőkanál ecet

Elkészítés:

A hájat kifagyasztjuk, hártyájától megtisztítjuk és húsdarálón átengedjük. A további munkamenet a leveles vajas pogácsával azonos.

Leveles vajaspogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Leveles vajaspogácsa

(80 darab)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 1 kg vaj
  • 2 dkg só
  • kb. 5-5.5 dl hideg víz
  • 1 evőkanálnyi ecet

Elkészítés:

85 dkg lisztből 15 dkg vaj hozzáadásával és a többi anyagból jól kidolgozott elő tésztát készítünk. A fennmaradt 15 dkg lisztet belegyúrjuk a 85 dkg vajba, lehetőleg röviden, hogy a kezünk melegétől meg ne olvadjon.
Hideg helyre tesszük. 20-25 perc elteltével a tésztát kissé elnyújtjuk. Ekkor a megdermedt vajtéglát a középre helyezzük és a tészta négy szélével egyenletesen beburkoljuk.

Nyújtófával könnyed ütögetéssel előbb ellapítjuk, majd hosszában, utána szélességében 1,5 cm vastagságúra, téglalap alakúra kinyújtjuk. Most szimplán behajtjuk, majd újból kinyújtjuk, de most már duplán hajtogatjuk. Pihentetés végett hidegre tesszük.

Szimpla hajtogatásnál a tégla alakú tésztát gondolatban 3 egyenlő részre osztjuk és a tészta két keskenyebb szélét egymásra hajtogatjuk úgy, hogy három egyforma réteg képződjék. Dupla hajtogatásnál a két szélét behajtjuk úgy, hogy közepén találkozzanak, majd a két behajtott szélét egymásra hajtjuk. :Ekkor négy egymás fölötti réteg képződik. 25-30 perc elteltével a szimpla és dupla hajtogatást megismételjük.
25-30 perc újabb pihentetés után tésztánkat 5 mm vastagságra nyújtjuk és pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.
A sütőlemezre úgy kell rárakni, hogy a tészta felső része kerüljön alulra, ha a tészta rugalmas lenne, újból pihentetni kell 10-15 percig kisütés előtt, 240 C°-os sütőben sütjük.

Marcsa pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Marcsa pogácsa

Hozzávalók:

  • 50 dkg túró,
  • 20 dkg liszt,
  • 3 egész tojás,
  • 3 ek cukor,
  • 1/2 vanillincukor,
  • 1 mk só,
  • 2 dl langyos tej.

Elkészítés:

Az anyagokat 2 egész tojással és 1 sárgájával összedolgozzuk. Deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és pogácsának kiszaggatjuk. Vékonyan kivajazott tepsibe rakjuk, a maradék tojásfehérjével megkenjük. :Előmelegített sütőben sütjük.
Figyelem: Csak friss és áttört túrót használjunk!

Omlós töpörtyűs pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Omlós töpörtyűs pogácsa

(kenyérsütőgéppel dagasztva)

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt,
  • 1 dl tej,
  • 1 dl víz,
  • 1 ek cukor,
  • 20 dkg "Pápai tepertőkrém",
  • 2 dkg élesztő,
  • 1 ek olaj,
  • 1 kk só,
  • fél mk bors.

Elkészítés:

A gépbe beletöltöm a tejet és a vizet, majd ráöntöm a lisztet. A tetejére teszem a tepertőkrémet, az egyik felébe a cukrot, a sót és az olajat, a másik felébe az élesztőt teszem. A megfelelő módon (azonnal, vagy időzítve) beindítom a kenyérsütőgép dagasztó üzemmódját. A sípszó után a tésztát kisodrom, kiszurkálom és kilisztezett tepsiben forró sütőben megsütöm.

Omlós tepertős pogácsa 2.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Omlós tepertős pogácsa 2.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt,
  • 8 dkg apróra vágott tepertő,
  • 10 dkg disznózsír,
  • 2 tojássárgája,
  • 1,5 dkg élesztő,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 csapott kk só, kevés őrölt bors

Elkészítés:

A langyos tejben feloldjuk felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet elmorzsoljuk a tepertővel, hozzá adjuk a tojások sárgáját, a sót, a borsot s végül a felfuttatott élesztőt. Jól kidolgozzuk, erősen csapkodva a deszkához. Háromszor egy-más után kinyújtjuk, végül 2 ujjnyi vastagra hagyva a tetejét késsel bevagdaljuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsibe tesszük, és 1,5 óráig pihentetjük, ezután tojással megkenjük és jó meleg sütőben megsütjük.

Paprikás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Paprikás pogácsa

Hozzávalók:

  • 40 liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 kk paprika,
  • 1 ek só,
  • 1 tojássárgája,
  • 3 dkg élesztő,
  • pár kanál tejföl.

Elkészítés:

Tejföllel összeállítjuk, 1 órát hidegen pihentetjük, utána sütjük.

Paprikás pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Paprikás pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt,
  • 15 dkg margarin,
  • pici só,
  • 1 kk pirospaprika,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 dkg élesztő,
  • tej

Elkészítés:

Az alapanyagokat kevés tejjel összegyúrjuk és fél órán át pihentetjük. 1 cm vastagra kinyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.

Paprikás pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Paprikás pogácsa III.

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1 dl tej
  • 2 dkg élesztő
  • 1 késhegynyi pirospaprika
  • 1 tojássárga+ 1 tojás
  • 2 ek. tejföl
  • ízlés szerint só

Elkészítés:

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk. Az élesztőt a tejben felfuttatjuk. A felfuttatott élesztőt beleöntjük a margarinos lisztbe. Hozzáadjuk a paprikát, a sót, 1 tojássárgát és a tejfölt. Jól kidolgozzuk a tésztát, és 1 órán át pihentetjük. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, és apró korongokat szaggatunk belőle. Tetejét megkenjük tojással és megszórjuk a reszelt sajttal. Közepes tűznél világosra sütjük.

Pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Pogácsa

Hozzávalók:

  • 20 dkg Liga margarin,
  • 1 kk só,
  • 1 cs. sütőpor,
  • 1 tojás,
  • liszt, amennyit felvesz,
  • 2 dl tejföl.

Elkészítés:

Összegyúrjuk és sütjük.

Pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 tojás,
  • 15 dkg reszelt sajt,
  • 5 dkg élesztő.

Elkészítés:

Az élesztőt kis tejjel megfuttatjuk, az anyagokat összedolgozzuk, 1 órát pihentetjük. Kinyújtjuk, tetejét tojással megkenjük, megvagdossuk, sajttal megszórjuk, kiszaggatjuk. A tepsiben még kb. 1/2 órát kelni hagyjuk.

Pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Pogácsa III.

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt,
  • 10 dkg zsír,
  • 2 egész tojás,
  • 3 dkg élesztő,
  • tejföl,
  • só,
  • 25 dkg margarin.

Elkészítés:

A lisztet, a zsírt a tojásokat az élesztővel és a tejföllel összegyúrjuk, majd kinyújtjuk a tésztát. A margarin 1/3 részével megkenjük a tésztát, összehajtjuk, 20 percet pihentetjük és kisodorjuk. Ezt a műveletet még kétszer 20 percenként megismételjük. Végül kisodorjuk a tésztát és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk egymáshoz nem túl közel és rózsaszínűre sütjük.

Részeges pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Részeges pogácsa

Hozzávalók:

  • 1/2 kg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 dkg élesztő,
  • 1 tojás,
  • só,
  • tejföl,
  • 1/2 dl fehér bor

Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, kézzel összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojást, a bort, a felfuttatott élesztőt és tejföllel jól összedolgozzuk. Az összedolgozás után ne legyen se túl kemény, se túl lágy. A tésztát 20 percenként kinyújtjuk és még háromszor átdolgozzuk úgy, mint a hájas tésztát. A végén ujjnyi vastagra kinyújtjuk és bevagdosás után megkenjük tojással, megszórjuk sajttal és kiszaggatjuk. :Előmelegített sütőben pirosra sütjük.

Réteges tepertős pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Réteges tepertős pogácsa

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 3 dkg élesztő,
  • 1 dl tejföl,
  • 2-3 evőkanál fehér bor,
  • 35 dkg darált tepertő,
  • 15 dkg vaj, langyos tej,
  • só,
  • tojás.

Elkészítés:

Az élesztőt egy dl langyos tejben felfuttatjuk, liszttel, sóval és a szükséges mennyiségű tejjel rétestésztát gyúrunk. Jól kidolgozzuk és sodorjuk. Rákenjük a darált tepertőt és felcsavarjuk mint a tekercset. Nyújtófával kissé ellapítjuk, egymásra hajtva fél órán át pihentetjük. Ezt a műveletet háromszor megismételjük. Végül 2 cm vastagra nyújtjuk, tetejét bevagdossuk és tojással megkenjük. Közepes nagyságú szaggatóval kiszúrjuk.

Kb. 15 percig sütjük.

Rizspogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Rizspogácsa

Hozzávalók:

  • 20 dkg rizs,
  • 5 db tojás,
  • 8 dkg cukor,
  • 2 dl tej,
  • 2 dl víz,
  • 10 dkg finomliszt,
  • 12 dkg zsemlemorzsa,
  • 10 dkg zsiradék (olaj),
  • 15 dkg meggy vagy cseresznye

Elkészítés:

A rizst a tejben megfőzzük, cukrozzuk. Ha kihűlt, belekeverjük 3 tojás sárgáját, és lisztes gyúródeszkára terítjük, ahol közepes nagyságú pogácsákat szaggatunk belőle. Tojásban és morzsában meghempergetjük, és forró zsiradékban megsütjük. Mindegyik közepére egy mag nélküli meggyet vagy cseresznyét teszünk és így tálaljuk.

Sajtos pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos pogácsa

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 csapott kk sütőpor,
  • liszt a nyújtáshoz,
  • 1 tojás,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 1 kk só.

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrom és cipóban egy óra hosszat hideg helyen pihentetem. Lisztezett deszkán 2 centi vastagra nyújtom és kis pogácsákat szaggatok belőle. Tepsibe szedem, a tetejét megkenem tojással, megszórom a reszelt sajttal és forró sütőben aranysárgára sütöm.

Sajtos pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg zsír vagy margarin,
  • 5 dkg élesztő,
  • 2 tojás sárgája,
  • 1 csapott ek só,
  • 25 dkg reszelt trappista sajt,
  • kis tej a gyúráshoz.

Elkészítés:

A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal. A felfuttatott élesztőt hozzáadjuk, és a többit hozzáadva az egészet összegyúrjuk, de a reszelt sajtból hagyunk a tetejére is. Háromszor hajtogatjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, a többi reszelt sajtot a tetejére szórjuk. Kiszaggatjuk és forró sütőben sütjük.

Sajtos pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos pogácsa III.

Elkészítés:

3 dkg élesztőt kevés tejben felfuttatjuk. Összedolgozunk vele 50 dkg lisztet, 2 dl tejfölt, 25 dkg margarint, 20 dkg reszelt sajtot, kevés sót, és 4 tojás sárgáját. Kicsit pihentetjük, megkenjük, szaggatjuk és sütjük.

Sajtos pogácsa IV.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos pogácsa IV.

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 30 dkg Trappista sajt,
  • 4 tojássárgája,
  • kevés sütőpor,
  • őrölt bors,
  • köménymag

Elkészítés:

A hozzávalókat jól összedolgozzuk (a 25 dkg reszelt sajtot is beletesszük), és 12 órára a hűtőbe tesszük. Vékonyra nyújtjuk, megkenjük tojássárgájával, megszórjuk reszelt sajttal és világosra megsütjük.

Sajtos pogácsa V.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos pogácsa V.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg liszt,
  • 1 db margarin,
  • 1 csomag (5 dkg) élesztőt
  • 1 dl tejbe + pici cukor bele felfuttatni,
  • 1 db tejföl,
  • kb. 1 kávéskanál só,
  • 10 dkg sajt.

Elkészítés:

A margarin egyharmad részét, és a 10 dkg sajtot félretenni.. A többi hozzávalóból tésztát dagasztani. 2-szer kisodorni a tésztát, a félretett margarinnal megkenni, a reszelt sajttal megszórni, és összehajtogatni.. Tetejét egész tojással lekenni, rá sajtot szórni. Ezután kiszaggatni, hézagosan tepsibe rakni, és kelni hagyni kb. 30-40 percig (hőmérséklettől függően). Margarinozott tepsibe sütni 200 fokon kb. 20 percig.

Sajtos csigapogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos csigapogácsa

(baranyai recept)

Hozzávalók:

A tetejére:

  • 1 tojás,
  • 10 dkg olvadós sajt.

Elkészítés:

A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk. A reszelt füstölt sajtot, a sót és a pirospaprikát 1-2 evőkanál vízzel kenhető krémmé keverjük. A sajtos keveréket széles pengéjű késsel egyenletesen elosztva a tészta tetejére kenjük. Ezután a tésztát az egyik oldalától kezdve szorosan feltekerjük. Az így kapott hengerből kb. 1 cm vastag karikákat vágunk, amiket vágott felületükre fektetve sütőpapírral bélelt tepsibe rendezünk. Tetejüket a villával felvert tojással megkenjük, és bőven megszórjuk sajttal. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt teljesen ráolvad, és itt-ott picit barnulni kezd.

Sajtos-túrós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sajtos-túrós pogácsa

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt,
  • 15 dkg margarin,
  • 15 dkg juhtúró,
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt,
  • 1 egész tojás,
  • 2 dkg élesztő,
  • 1 dl tej,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 tk só,
  • 1 mk cukor,
  • őrölt bors és currypor,
  • a tetejére: 1/2 dl tej

Elkészítés:

A langyos tejben elmorzsoljuk az élesztőt, belekeverjük a cukrot és felfuttatjuk. Közben egy nagyobb tálban a margarint szétmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a juhtúrót, a tejfölt, a sajtot, a sót és a borsot, majd jól összegyúrjuk. A cipóba formált tésztát, meglisztezett tálba tesszük. A tetejét belisztezzük és tiszta konyharuhával letakarjuk. Duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőlemezre helyezzük, nem túl közel egy-más mellé, és a tetejüket megkenjük tejjel. Még 15-20 percig kelni hagyjuk, ezután közepesen előmelegített sütőbe téve, közepes lángon megsütjük.Nagyon jóízű sör vagy borkorcsolya és vendégváró sós sütemény.

Sárgarépás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sárgarépás pogácsa

Hozzávalók:

  • 1 sárgarépa (kb. 10 dkg)
  • 10 dkg finomliszt
  • 5 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 evőkanál sütőpor
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 kávéskanál só
  • 1 csokor petrezselyem
  • 10 dkg trappista sajt
  • 2½ dl tejszín
  • plusz a formázáshoz kevés liszt,
  • a tálaláshoz még puha vaj

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat), és teríts sütőpapírt egy nagy tepsire.
Vágd le a sárgarépáról a végeit, ezek nem kellenek. Ezután alaposan mosd meg meleg folyóvíz alatt, majd papírtörlővel töröld szárazra. Hámozókéssel tisztítsd meg a sárgarépát, aztán a kézi reszelő nagy luykú oldalán reszeld le.
Tedd a reszelt sárgarépát egy nagy keverőtálba. Add hozzá a kétféle lisztet, a sütőport, a cukrot és a sót.
Mosd meg meleg folyóvíz alatt a petrezselymet, aztán töröld meg alaposan papírtörlővel.
Aprítsd bele ollóval a száraz petrezselymet a lisztes tálba. Ehhez fogd az egyik kezedbe a petrezselymet, a másikba az ollót, és dolgozz a lisztes tál fölött, hogy rögtön oda potyogjon bele a felaprított petrezselyem.
Reszeld bele a lisztes tálba a kézi reszelő nagy lukyú oldalán a sajtot. Ezután öntsd bele a tejszínt is.
Gyúrd össze a tésztát a kezeiddel. Kicsit ragacsosak lesznek, de nem baj.
Moss kezet, aztán töröld meg őket. Száraz kézzel vegyél ki a tésztából pingpong-labda nagyságú darabokat, és gyúrd őket golyókká. A golyókat tedd egymástól 5 cm-re a sütőpapíros tepsin.
Szórj ki lisztet egy kis tálkába. Mártsd bele egy pohár alját, aztán a lisztes poharat nyomd rá finoman mindegyik tészta-golyóra. Ettől kicsit kiterülnek. Akkor csinálod jól, ha kb. 5 cm átmérőjű korongok lesznek belőlük.
Tedd be a tepsit a meleg sütőbe, és süsd meg 20 perc alatt aranybarnára a pogácsákat.
Ha a pogácsák megsültek, vedd ki a tepsit a sütőből. Várd meg, amíg kihűlnek. Eheted önmagában, de úgy is finom, ha félbevágod őket, és vékonyan megkened vajjal.

Sonkás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sonkás pogácsa

Hozzávalók:

  • 2 dkg élesztő,
  • 50 dkg liszt,
  • 5 dkg zsír,
  • 3 ek bor,
  • 30 dkg darált,
  • főtt sonka (fele zsíros, fele sovány) tej,
  • só,
  • cukor

Elkészítés:

Az élesztőt 1 dl langyos cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet, zsírt, bort, sót ízlés szerint a megkelt élesztővel és langyos tejjel rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. Kidolgozás után vékonyra nyújtjuk. Rákenjük a darált főtt sonkát és feltekerjük, mint a kalácsot, a nyújtófával kissé ellapítjuk, félbe hajtjuk és 30 percig langyos helyen pihentetjük. Akkor ismét kinyújtjuk és az előbbi módon felcsavarjuk. Összesen háromszor nyújtjuk ki 30 perces pihentetéssel. Végül 2 cm vastagra nyújtjuk, tojással a tetejét megkenjük és bevagdossuk. Erős tűznél sütjük 15 percig. (A pogácsákat gyorsan kell sütni, mert különben kiszáradnak.)

Sós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Sós pogácsa

(50 darab)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2,5 dkg zúzott főtt burgonya
  • 60 dkg vaj
  • 4 dkg só
  • kb. 2 dl tej vagy víz
  • 1 dkg szódabikarbonát

Elkészítés:

A fenti anyagokat összegyúrjuk és egyszer duplán behajtjuk, majd 2 cm vastagságúra kinyújtjuk. :Felületét recézett nyújtófával, vagy vassal végigrecézzük. Bekenjük tojással és egy éjszakára hideg helyre tesszük. Másnap újból lekenjük és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Meleg kemencében 240 C°-on sütjük.
Tipp: A visszamaródó tésztahulladékból köménymagos rudacskákat készítünk.

Szegény ember pogácsája

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Szegény ember pogácsája

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 2 dl kefír,
  • 25 dkg margarin vagy zsír,
  • 2,5 dkg élesztő,
  • 1 dl tej,
  • kiskanál cukor, só.

Elkészítés:

Az élesztőt megkelesztjük tejben és cukorban. A lisztet, a zsiradékot összemorzsoljuk sóval, majd hozzáadjuk a kefirt és az élesztős tejet. Nem baj, ha kicsit lágy a tésztánk. Jól kidolgozzuk és kb. fél órán át pihentetjük. Ezután kinyújtjuk a tésztát, tetejét bevagdossuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsibe téve pihentetjük addig, amíg a sütő jó forró nem lesz. Tetejét megkenhetjük tojással vagy tejföllel.

Teapogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Teapogácsa

Hozzávalók:

  • 48 dkg liszt,
  • 21 dkg fagyos zsír,
  • 1/2 ek só,
  • 1 tojás,
  • 1 csomag sütőpor,
  • 4 dl tejföl.

Elkészítés:

Az anyagokból tésztát készítünk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszakítjuk, tetejüket késsel recésre bevágjuk, egy kk tejfölt és egy kk tojássárgáját az elején félreteszünk, most ezzel bekenjük a pogácsákat. Forró sütőbe tesszük, és közepes tűznél egyenletesen megsütjük.

Tejfölös pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tejfölös pogácsa

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 3 dkg élesztő,
  • 25 dkg vaj vagy margarin,
  • 2 tojássárgája,
  • 2 dl tejföl,
  • 1 dl tej, só

Elkészítés:

A hozzávalókból gyenge rétestészta keménységű tésztát készítünk, amit 30 percig deszkán pihentetünk. Utána háromba hajtogatjuk. Ezt még kétszer megismételjük 20 perces pihentetésekkel. A tésztát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, tetejét késsel megrácsozzuk és apró pogácsákat szaggatunk belőle. A sütőlemezen előbb 10 percig pihentetjük, mert különben a pogácsa sülés közben eldől. Ebből a tésztából még rudakat is készíthetünk ? ha az előző tésztánkhoz 25 dkg reszelt sajtot dagasztunk, 1 órát kelesztjük, majd 2 cm vastagra kinyújtjuk. Késsel berácsozzuk és kiszaggatjuk. Tojással megkenjük és forró sütőben megsütjük.

Tejfölös pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tejfölös pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt,
  • 2,5 dkg élesztő,
  • 2 dl tejföl,
  • 15 dkg zsír,
  • 3 kk. só,
  • annyi tej, hogy laza tésztát gyúrjunk belőle,
  • (reszelt sajt, köménymag, vagy szezámmag a tetejére.)

Elkészítés:

Az élesztőt tejben felfuttatjuk, majd az egészet laza tésztává gyúrjuk, majd kelni hagyjuk (kb 45 perc) Ha megkelt 1,5 cm vastagra nyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatva - kenetlen tepsibe rakjuk, tetejét felvert tojással megkenjük, (kömény-, vagy szezám-, lenmaggal, sajttal ízesítjük) kb. 300 C fokos sütőben sütjük.

Tepertős pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa

Hozzávalók:

  • 25 dkg finomliszt,
  • 12,5 dkg margarin,
  • 2 db Mackó sajt,
  • 1 pohár joghurt,
  • 1 mk só,
  • 15 dkg tepertő,
  • 1 mk ételízesítő,
  • tojás,

Elkészítés:

25 dkg finomlisztet, 12,5 dkg margarint, 2 puha három-szögsajtot, 1 pohár joghurttal, 1 mk sóval összegyúrjuk és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap 15 dkg tepertőt apróra vágunk és az egyharmadát az ujjnyira kinyújtott tésztára kenjük, megszórjuk 1 csapott mokkás-kanál ételízesítővel. Összehajtogatjuk, újra kinyújtjuk, rákenjük a tepertő második harmadát, arra ismét ételízesítőt szórunk, majd harmadszor is megismételjük ezt a műveletet. Újra összehajtjuk és legalább háromszor kinyújtjuk. 20 perces pihentetés után 2 cm vastagra nyújtjuk, késsel bevagdaljuk. Kiszaggatjuk, a tepsibe rakjuk és sós felvert tojással megkenjük. Forró sütőben, erős lángon megsütjük.

Tepertős pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa II.

(60 darab)

Hozzávalók:

  • 60 dkg tepertő
  • 1 kg liszt
  • 24 dkg zsír
  • 3,5 dkg só
  • 0,1 dkg törött bors
  • 3,5 dl víz
  • 2 db egész tojás
  • 3,5 dkg élesztő

Elkészítés:

Hideg vízben eloszlatjuk az élesztőt és összegyúrjuk a többi anyagokkal. Éjszakára hideg helyre tesszük.

A következő nap reggelén egy szimpla és egy dupla hajtogatással 2 cm vastagra nyújtjuk. A tészta felületét éles, hegyes késsel kb. 5 mm mélyen, rácsszerűen behasogatjuk. Pogácsaszaggatóval kiszúrjuk és tojással megkenjük, majd kelesztjük és 220 C°-os kemencében sütjük.

Tepertős pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa III.

(45 db)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 10 dkg zsír
  • 40 dkg tepertő
  • 3 dkg élesztő
  • 3,5 dkg só
  • kb. 3 dl víz
  • 1 dkg törött bors
  • 2 db tojás

Elkészítés:

A készítési mód ugyanaz, mint a Tepertős pogácsa I.-nél.

Tepertős pogácsa IV.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa IV.

(40 db)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 20 dkg tepertő
  • 20 dkg zsír
  • 3,5 dkg élesztő
  • 3 dkg só
  • 1 dkg törött bors
  • kb. 0,4 l víz

Elkészítés:

Vízben feloldjuk az élesztőt és annyi vizet veszünk hozzá, amennyi egy félsűrű kovász készítéséhez szükséges.
Megkelés után a többi anyagok hozzáadásával tésztát készítünk, melyet 15 percnyi pihentetés után hajtogatunk és kidolgozunk a már ismert eljárás szerint.

Tepertős pogácsa V.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa V.

(háromszor sodorva)

Elkészítés:

Huszonöt deka finomra darált tepertőt tíz deka liszttel könnyedén elmorzsolunk, aztán összegyúrjuk és egynegyed órát hideg helyen pihentetjük. Ez idő alatt 15 deka lisztből, két tojás sárgájával, egy pohárka rummal, sóval és törött borssal és annyi tejföllel, hogy rétestésztakeménységű legyen, tésztát gyúrunk, jól kicsapdossuk és kinyújtjuk. Most a félretett tepertőt a kinyújtott tészta közepére tesszük és egyforma arányban minden oldalról a tésztát ráhajtogatjuk, beburkoljuk és kinyújtjuk. Ezt a műveletet háromszor kell megismételni, minden egyes sodrásnál 15-15 perc szünettel. Ez idő alatt a tésztát hideg helyen pihentetjük, az utolsó sodrás után a szokásos módon kiszaggatjuk, megkenjük és megsütjük. Ha a pogácsát az utasításhoz híven csináljuk, szép leveles pogácsát fogunk nyerni.

Tepertős pogácsa VI.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Tepertős pogácsa VI.

(Krúdy Gyula)

Elkészítés:

Tíz-tizenöt dkg tepertőt megdarálunk és 30-40 dkg liszttel elmorzsolunk. Zsírral, sóval átdolgozzuk. Egy tojás sárgáját, tejfellel összekevert kevés élesztőt teszünk hozzá. A tészta ne legyen kemény. kinyújtjuk, hajtogatjuk, másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét késsel bevagdossuk, majd kiszaggatjuk. Pihentetjük, tojássárgájával bekenjük, meleg sütőben sütjük.

Töpörtyűs pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Töpörtyűs pogácsa

(leveles)

Elkészítés:

15 dkg töpörtyűt apróra vágok és elkeverem 40 dkg liszttel, 10 dkg zsírral, 1 tojás sárgájával, 2 kk sóval és 3 - 4 ek tejföllel jól összegyúrom. A tészta ne legyen kemény. Kinyújtom, párszor hajtogatom és pogácsaszaggatóval kiszúrom. Tepsibe teszem, a tetejét megkenem tojássárgájával és közepes hőfokú sütőben aranysárgára sütöm.

Töltött sonkás pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Töltött sonkás pogácsa
Hozzávalók:  a tésztához: 
  • 25 dkg liszt,
  • 15 dkg margarin,
  • 2 tojássárgája,
  • 1-2 kanál tejföl,
  • kevés bor

a töltelékhez:

  • 30 dkg főtt vagy füstölt sonka,
  • 3 dkg reszelt sajt,
  • 1 ek tejföl

Elkészítés:

A hozzávalókat összedolgozzuk. A borból csak annyit teszünk hozzá, hogy inkább puha mint lágy tésztánk legyen. Késhát vastagságúra nyújtjuk. A kinyújtott tészta felét barátfüle módjára megtöltjük az apróra vágott sonka, reszelt sajt, tejfölből készült keverékkel. A tészta másik felét ráborítjuk, úgy mint a barátfülénél. Ahol a kis kupacok kidudorodnak, a megfelelő nagyságú pogácsa-szaggatóval kiszaggatjuk. Tojássárgájával megkenjük és szép pirosra sütjük.

Töltött sajtos pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Hozzávalók: a tésztához:

  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 2 tojássárgája,
  • 3 dl tejföl,
  • pici só

a krémhez:

  • 4 dl tej,
  • 6 dkg liszt,
  • 6 dkg reszelt sajt,
  • 2 tojás,
  • kevés só,
  • 6 dkg margarin

Elkészítés:

A tésztához valókat összegyúrjuk és egy órán keresztül pihentetjük. Azután vékonyra nyújtjuk, majd kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és megsütjük.

Krém:

4 dl tejet, 6 dkg lisztet, 6 dkg reszelt sajtot, 2 db főtt tojást, kevés sót simára keverünk, majd sűrűre főzzük, ezután 6 dkg margarint belekeverünk.
Az elkészült krémet két pogácsa közé kenjük, majd az összeragasztott pogácsák oldalát is bekenjük és az egészet reszelt sajtba forgatjuk. Nagyon finom süteményt kapunk.

Túrós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós pogácsa

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 25 dkg áttört tehén vagy juhtúró,
  • 25 dkg margarin,
  • 1 kk só,
  • 1 dkg élesztő,
  • kevés tej

Elkészítés:

Az élesztőt kevés tejben megkelesztjük, hozzávalókat jól kidolgozzuk, háromszor kinyújtjuk, hajtogatjuk, közben mindig fél órán keresztül pihentetjük. Végül ujjnyi vas-tagságúra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk és fél órai pihentetés után megsütjük. Lehetőleg melegen tálaljuk. Élesztő nélkül is készíthetjük.

Túrós pogácsa II.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós pogácsa II.

Hozzávalók:

  • 1/2 kg túró,
  • 25 dkg margarin,
  • 1 pohár tejföl,
  • 2 db tojás,
  • 5 dkg élesztő,
  • 1/2 csomag sütőpor,
  • kevés cukros tej,
  • liszt amennyit felvesz (közepes tésztához)
  • a tetejére sajt

Elkészítés:

Az anyagokat összegyúrjuk, megkelesztjük és szép pirosra megsütjük. A túrós tésztája a hűtőben több napig eláll. Vendég érkezésekor frissen süthetjük.

Túrós pogácsa III.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós pogácsa III.

Hozzávalók:

  • 25 dkg túró,
  • 30 dkg liszt,
  • 15 dkg margarin,
  • 1 egész tojás,
  • 1 tojássárgája,
  • 2 dkg élesztő,
  • 1/2 csomag sütőpor,
  • ízlés szerint só

Elkészítés:

Könnyű tésztát gyúrunk, 15-20 percet pihentetjük, kinyújtjuk és egész kicsikre kiszúrva tepsibe rakjuk. Megkenjük a félretett 1 tojássárgájával és megsütjük. Frissen a legjobb.

Túrós pogácsa IV.

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós pogácsa IV.

Hozzávalók:

  • 20 dkg túró,
  • 20 dkg liszt,
  • 20 dkg vaj,
  • 1 kk só.

Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan összegyúrom és hideg helyen legalább egy órát pihentetem. Ujjnyi vastagra nyújtom és pogácsákat szúrok ki belőle. A tetejét tojással megkenem és forró sütőben megsütöm.

Túrós-diós pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós-diós pogácsa

Hozzávalók:

  • 25 dkg áttört,
  • friss tehéntúró,
  • 25 dkg vaj,
  • 25 dkg liszt,
  • egy késhegynyi só,
  • 1 tojás a kenéshez,
  • 10 dkg dió.

Elkészítés:

Az anyagokból tésztát készítünk, 3 órát pihentetjük, deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, apró pogácsákat szaggatunk belőle, a tetejüket megkenjük tojással, egy diószemet teszünk rá, és a tésztát előmelegített sütőben, kis lángon világossárgára sütjük. Figyelem: A diót mélyen nyomjuk a tésztába, különben megég!

Túrós krumplis pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós krumplis pogácsa

(baranyai recept)

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt,
  • 25 dkg szitán áttört túró,
  • 25 dkg kicsit puha vaj,
  • 25 dkg krumplipüré,
  • 2 kiskanál só.

A tetejére:

  • 1 tojás, szezámmag,
  • reszelt sajt,
  • mandulaszemek,
  • darabos dió tetszés szerint.

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk. A tésztát 1-1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, és a legkisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pici pogácsák tetejét villával felvert, megsózott tojással megkenjük, és szezámmagot, reszelt sajtot, diót... szórunk rájuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
(A pogácsák kiszaggatása után megmaradó tésztahálót nem gyúrom újra össze, hogy újabb pogácsákat szaggassak belőle, hanem Sajtos csigapogácsát készítek belőle.)

Túrós pogácsaötlet

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Túrós pogácsaötlet

Elkészítés:

Ha már unjátok a szokásos túrós pogit, feldobhatjátok a következőképpen: (az eredeti recept: negyed kiló túró, ugyanennyi liszt és vaj, összekeverni, hajtogatni, szaggatni, sütni) a hajtogatásokkor szórjátok meg a tésztát tökmaggal, és aztán hajtogassatok, nyújtsatok, megint tökmag összesen négyszer, majd szaggatás, sajttal megszórás, és mehet a sütőbe!

Vajas pogácsa

Recept mérete: 118724 bájt

Szakácskönyv

Pogácsa

Krémek mázak bevonatok Poharas krémek Almás Diós-, Mákos- Mogyorós-Mandulás Gesztenyés Hájastészták Kenyerek, keltkalácsokKókuszos Kuglóf Lapsütéses Lepények Mézes Muffin készítés Édes muffin receptek Sós muffin receptek Piskóták Pogácsák Rétes, béles Rétestöltelékek Sajtos, sós Sütés nélkül Teasütemények Torták, Gyümölcstorták Túrós Ünnepi Különleges Vegyes

Vajas pogácsa

Hozzávalók:

  • 40 dkg vaj vagy margarin,
  • 50 dkg liszt,
  • 3 tojás sárgája,
  • szódavíz,
  • pár csepp ecet,
  • só.

Elkészítés:

A vajat a fele liszttel összedolgozzuk és hűtőbe tesszük. A megmaradt anyagból rétestésztát készítünk, 20 percenként háromszor hajtogatjuk a beletett hűtős masszával. Tojással megkenjük, szaggatjuk és sütjük.