„A zene története” változatai közötti eltérés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
KeFe (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
34. sor: 34. sor:
<h2 style="padding:3px; background:#AE9068; color:#FFFFF0; text-align:center; font-weight:bold; font-size:120%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">Bevezető</h2></div>
<h2 style="padding:3px; background:#AE9068; color:#FFFFF0; text-align:center; font-weight:bold; font-size:120%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">Bevezető</h2></div>


{{A zene története/Bevezető}}
[[A zene története/Bevezető]]
<br /></center>
<br /></center>
<center>
<center>

A lap 2013. november 18., 07:48-kori változata



A zene története


Pongrácz Zoltán előadásai - 1961-1964

Jegyzetei alapján leírta Terckvart - 2003-ban


készítette: Terckvart - 2003-ban


]]

Előszó


Bevezető

A zene története/Bevezető


Tartalomjegyzék




Lásd még


  • - Szócikk a Wikipédiában
  • - a Wikiforrásban


Függelék



Az interneten fellelhető anyagok

  • [http://]
  • [http://]
  • [http://]
  • [http://]
  • [http://]










Jogi nyilatkozat


Public domain
Ezt a könyvet,(dokumentumot), vagy az itt található képet szerzője közkinccsé nyilvánította,
lemondott, vagy nem jogosult szerzői jogi védelemre.

For visitors from other countries: This image is in the public domain.




  1. A zene története
  2. Bevezető
  3. Ókori népek zenéje
  4. Kína
  5. India
  6. Egyiptom
  7. Asszirok
  8. Zsidók
  9. Görög zene
  10. Római zene
  11. Középkor
  12. Gregorián
  13. A hangjegyírás alapjai
  14. Középkori többszólamúság
  15. Ars antiqua
  16. Ars nova
  17. A középkor egyszólamú világi zenéje
  18. Németalföldi iskola
  19. Renaisance
  20. Humanizmus
  21. Római iskola
  22. Velencei iskola
  23. Az opera kialakulása
  24. Opera széria
  25. Opera buffa
  26. Az opera szerkezete és előadása
  27. Az operaház fejlődése
  28. Az opera terjedése
  29. Barokk-zene
  30. Legnagyobb barokk szerzők
  31. Bach előtt és vele egyidőben működő barokk zeneszerzők
  32. Mannheimi iskola
  33. Bécsi klasszicizmus
  34. Bécsi romantika
  35. A nemzeti zene kialakulása
  36. Skandináv szerzők
  37. Cseh szerzők
  38. Francia romantika
  39. Klasszicisztikus romantika
  40. Wagner
  41. Az olasz opera Verdi után
  42. Utóromantika
  43. Impresszionizmus
  44. Utóimpresszionista stílus
  45. A dodekafónia
  46. A 20. század orosz zeneszerzői
  47. A magyar zene története
  48. A zene története/A magyar zene története/Egyházi zene
  49. Világi zene
  50. Kollégiumi Zene
  51. Esterházy Pál
  52. Kuruc-zene
  53. Verbunkos zene
  54. A népies műdal létrejötte és romlása
  55. A cigányzenészekről
  56. 20. századi folytatás
  57. Dohnányi Ernő
  58. Egy magyar zeneszerző-páros

Ókori népek zenéje

Kína

Kínában már ősidők óta magas zenei műveltség volt. A zene mindig a vallás szolgálatában áll. Kozmikus, mágikus behatások érvényesülnek – magyarázatuk szerint. A zenét a társadalmi és vallási rendszer alakítja, irányítja. (Jó zene – jó államvezetés, rossz zene – rossz államvezetés.)

A kínai zene elmélete az 5-ös számhoz vezethető vissza. Az 5 szent szám. Öt főméltóság volt az államban. Minden állami főméltóságnak megvolt a hangja. A császáré a kung (nagy F és Fisz között). A bíróé a „c”, a főpapé a „g”, aztán a „d” és „a”. Erről tudták meg, ki közeledik. Ilyen nagy távolságban nem alkotnak hangsort.}}

Egy oktávon belül ez pentaton hangsor: f-g-a-c-d = kung-csang-kio-cse-ju. A hangokat 16 Herz és 20000 Herz között halljuk. A sok rezgésből minden nép a neki megfelelőt választja ki. Bizonyos hangok kiemelése minden finális-vonatkozás nélkül. Ha egy a többi fölött uralkodik, ez az alaphang, ehhez viszonylik a többi. Így alakul ki a tonalitás. A szerint, hogy mit veszünk záró-hangnak, 5 hangnemet kapunk – különböző pentaton hangnemek (do re mi so la). Kína mind az ötöt használta, pl. la-pentaton az 5. számú hangnem. Ez a pentatónia.

Volt egy ún. „lü” - rendszer is. Ez két egészhangú skála, egyik F-ről, a másik Fisz-ről indul. A pentaton volt az elterjedtebb, a fél-hangot sokáig nem ismerték. A „lü”- rendszer csak bizonyos tartományokban, és hangszereken volt használatos. Mindezt régi kínai elméleti könyvekből és zenedarabokból tudjuk.

Hangjegyírásuk jelzésekkel történt, nem kottával. 8-10 ősrégi kínai himnuszt ismerünk.

  1. Húros hangszerek (hárfa- és lantszerű hangszercsoport, a hárfán annyi hang van, ahány húr, a lanton, egy húron több hang - kevés húr, sok hang. Az ókor a vonót nem ismeri.
  2. Fúvós hangszerek (fa, csont, kő, bambusz)
  3. Ütő hangszerek (dobok, hangolt ütőhangszerek fából, kőből)

Volt egy speciális hangszerük, a cseng. Ezt ma is használják. Kivájt lopótökbe különböző hosszúságú bambuszcsöveket helyeznek, oldalról csövön fújják be a levegőt. Mindig az a síp szól, melynek a tetejét befogják. (Szájorgona).


India

Indiában nem a pentaton-hangrendszert használják. Hangrendszerük alapja az a hangsor, melyet midur néven neveznek - sza re ga ma pa da ni. A dúrtól eltér annyiban, hogy negyed, harmad, hatod hangközöket használ. Ez finom hangközérzékre mutat. Aszerint, hogyan osztják fel, hol 80, hol 800 különféle hangnemről beszélnek. Nehezen intonálhatóak, inkább csak hangszeren használják. Van a hindu zenében egy un. Raga-rendszer.
Az ókori hindu nem muzsikálhat szabadon, csak a ragákon belül lehetett komponálni. Raga= alapdallam. 80 raga volt, ezeket lehetett variálni.

Hangszereik ugyanolyanok, mint a kínaiaké. Legjellegzetesebb hangszerük a vina, ma is használják. Ujjal, nagy tollal, fémdarabbal pengetik. Két lopótökön 5-6 húr van kifeszítve. A zeneszerzői tevékenység náluk is meg volt kötve. Adott dallamok variálása volt lehetséges. Hangsoraikban erősen hajlanak a bővített másod hangközre (h cisz-d-esz-fisz-g-aisz-h). Ütő-, fúvó- és pengető hangszereket használnak. Utóbbiak hárfa és lant. Főhangszerük a rebab. Ez a hegedű őse. Egy húrja van, ezt kulccsal szabályozzák. Nyekergő hangot ad. (A rajzok saját vázlataim) Függőlegesen tartják törökülésben. Először pengetik, de az ókor végén megjelenik a vonó, ezzel szólaltatják meg. Ma is használják, tőlük vették át a magyarok is, így terjedt el egész Európában. (Ez az adat Vincenzo Galileitől (Galilei apja) származik, ki lantművész és tudós volt.

Egyiptom

Zenéjéről keveset tudunk. Nem maradt ránk elméleti és hangjegyes feljegyzés. Csak a régészetre és paleográfiára támaszkodhatunk. Reliefeken (dombormű) lehet látni hangszerábrázolásokat. (Néhány évtizede van egy emlékünk: hanglemezképpen berovátkolt korsó, rajta egy fadarabbal rajzoló ember. Ez membrán segítségével megszólalt.) Hárfa, lant, fúvós és ütős hangszerek különféle anyagokból. Egyik hangszerük a sistrum – nyélre erősített csengők, a másik az argul – kétágú síp. Ma is használják a fellahok. Valószínűleg hétfokú hangsorokat használtak. Ezt onnan sejtjük, hogy az egyetlen előkerült fuvolán 7 lyuk van. A zene Egyiptomban is a vallási kultuszt szolgálta. (Thet és Seraphis.)

Asszirok

Zenéjük nem vallási célokat szolgál, hanem ünnepélyeken, mulatságokon szólal meg. Hangszereik: szinfónia (tulajdonképpen duda), szanxbüké – 15-20 húr van rajta kifeszítve, verőkkel szólaltatják meg (a cimbalom őse).

Zsidók

Egyistenhívő nép. A művészetekhez való viszonya más, mint a többi ókori népé. Itt a többi művészet nem virágzott, de a zene és költészet fejlett. Istentisztelet szolgálatában állott, de másformában. Kezdetben a frigytemplomban, később a jeruzsálemi zsinagógában zenéltek. 4000 levita foglalkozott a zenével, énekeltek és hangszereken játszottak. Dávid óta a 150 zsoltárt énekelték. Ezeknek a szerzője a hagyomány szerint Dávid, a kutatások szerint egyeseknek csak gyűjtője. Vannak, melyeknek szövegét is, dallamát is ő írta, de írt dallamhoz szöveget vagy szöveghez dallamot is. A zsoltárokat recitáló módon énekelték. Zenéjük egyszólamú zene volt. Egy hangra jut 10-20 szótag, vagy szomszédos hangokon kering a dallam. Hangszereik: ezüsttrombita, harsona. Fúvóhangszerük még a sukár, melyet kos szarvából készítettek. Az alaphangot és az 1. és 2. felhangot tudta megszólaltatni. Csak hosszúnap ünnepén szólaltatták meg. A csőrfuvolát orron keresztül fújták. Hárfáik is voltak, a kinnor (négyszög alakú) és nebel (háromszög alakú), csak alaki különbségek voltak köztük. Ütőhangszereik csörgők, dobok, cigányérok. Kultikus szertartási táncoknál zenéltek.

Görög zene

Az ókorból legtöbbet róluk tudunk. Sok elméleti írás, lejegyzés, filozófiai irodalom áll rendelkezésünkre.

Hangrendszerük a tetrachordok alapján áll. Háromféle tetrachord volt (lefelé):

  1. Diatonichos (la-so-fa-mi),
  2. Cromatichos (la-fi-fa-mi),
  3. Enharmonichos (la-fa-egy negyed hangköz-(és)-mi).

Ha két tetrachordot egymás mellé helyeztek, hangnemet kaptak. Bármely kettőt egymás mellé helyezhették, így hangnemek egész serege alakulhat ki. Ezek közül kivált egy-két olyan hangnem, melyet különböző görög törzsek használtak. Ilyen volt: dór- e-től e-ig lefelé; frig d-től d-ig lefelé; líd c-c; mixolíd vagy lochrisi h-h. Minden az istenektől jön le! Ezért ereszkedők dallamsoraik. Ha nem lépett túl a hangsor az alsó vagy felső záróhangon autentichos, ha legfeljebb egy tetrachorddal fel- vagy lefelé bővítették, plagalios névvel illették.

Minden hangnemnek voltak erkölcsi vonatkozásai. (Erkölcs=ethos, ethika.) Ez a kapcsolódás az ethos-rendszer. Platón foglalta össze a zenei ethosrendszert. Az állam törvényei összefüggésben vannak a zenei törtvényekkel eszmei tartalmukat illetően. A dór hangnem –spártaiaké – harciasságra nevel, a frig puha, érzéki. Az iskolában csak a megfelelő dallamokat engedélyezték.

Énekes és hangszeres zenéjük volt. Kezdetben az aoidosok – odé, óda – énekeltek. Ők írták a szöveget, dallamot, előadták, magukat kísérték hárfán és táncoltak hozzá. Még Homérosz eposzait is így adták elő, fejükön babérkoszorúval. A költészet csak később vált el a zenétől. Az aoidosok helyét később a rapsodosok vették át – rapdos=bot, botos énekes. Ők már csak előadók voltak. Ütemezés céljából a bottal a földet döngették.

Előadásmódjuk igen szeszélyes – rapszodikus – volt. Belerögtönöztek gyakran, stb. Az éneket hangszerrel kísérték. Egyik hangszerük az aulos, kétágú fúvóhangszer, hangja az oboáéhoz hasonlít. Másik a kytharos, pengető hangszer, ez volt az előkelőbb. Apollón isten tiszteletére használták. Ő volt a napfény, művészet istene. Alá tartozott a 9 múzsa. Ez volt a legfőbb művészi testület – Apollón Muszagetész.

Az aulost Pán – férfi szarvakkal, kecskelábakkal, félelmet keltő volt - tiszteletére használták. Ütő- és fúvóhangszereik is voltak. Dallamaikat betűhangjegy-írással jegyezték le, külön az énekes és hangszeres zene részére szóló jelekkel. Igen fejlett volt a hangjegyírásuk. Tucatnyi emlék maradt ránk. Ilyenek pl: Pindaros ódája Apollóhoz, Euripides Oresteshez – két karének; Seikylos sírfelirata (bordal); Mesomodes: Három himnusz a naphoz; stb. Így tudjuk, hogyan hangzott. A betűk között pontok és vesszők jelezték a ritmust, szüneteket. Mai írásmóddal:



A zenetanítást rabszolgák – paidagogosok - végezték.

Görögországban alakult ki a zenés színjátszás is, az opera csírája. Színjátszásuk a valláshoz kapcsolódik. Dionysos isten ünnepein előadták Dionysos történetét. Egy tengeri útja alkalmával kalózok elfogták, kecskebőrbe zárták és bedobták a tengerbe. Csak üggyel-bajjal tudott elmenekülni. Ezt a történetet úgy játszották el, hogy D. papjai kecskebőrbe bújtak. Kecske görögül: tragos, dal: ode, tragosode=kecskedal - tragédia. Ezek a játékok nagyon népszerűvé váltak, s később más szomorú történeteket is színpadra vittek. Ezeket tragédiának nevezték.

A tragédiák tárgyukat a görög mitológiából vették. Kezdetben egy személy adta elő, ő írta a szöveget, ő volt a színész is. Az ilyen fajta tragédia neve monológ. Később két személy lépett fel, így keletkezett a dialóg, melyben már a szereplő pár adja elő a történetet. Egyre több szereplő-pár került a tragédiába, ilyenkor az író játszotta a főszerepet. Később megjelent a kórus. Így alakult ki a görög dráma ma ismert formája.

Csak szabadtéri színházat ismertek, rendszerint egy isten szentélye körül. Ez kör vagy ovális lakú, - stadion. A színpad, mely kőlapokból álló lépcsőzetes emelvény, először a közepén volt, később előre került. A tragédia a 24 tagú kórus bevonulásával kezdődött, a színpad két oldalán helyezkedett el. A bevonuláskor nyitányt énekelt, utána is aktív szerepe volt, közbeszólt, bátorított, visszatartott, magyarázott. A magyarázat a közönségnek szólt, mert a drámaírás nem volt olyan szinten, mint ma.

Díszletek nem voltak, a cselekmény helyét is megmagyarázták, a kórus mindig énekelt s kifejező mozdulatokkal táncolt. A karvezető doronggal ütötte a ritmust. A szólószereplők vitték a cselekményt. A színpad előtt ülő zenekar kytharából, fúvó- és ütőhangszerekből áll. A színészek álarcban játszottak, mellyel különféle érzelmeket (komikus, tragikus) fejeztek ki. Kétszer, háromszor nagyobb volt az álarc az emberi arcnál, ezért a testet is nagyítani kellett. Hangjukat tölcsérekkel erősítették. Legnevezetesebb drámaírók Sophokles, Aiskylos, Euripides.

A tragédia után pár száz évre kialakult a komédia. Játékmódja ugyanaz., a táncnak nagyobb szerep jutott – vidám tánc volt. Mindig eljárták a cordax nevű táncot. Legnevezetesebb író Aristophanes.

A görögöknél indul meg a hangversenyélet is. A hangverseny dalcsarnokban – odeion – zajlik le. Itt énekeket, zeneszámokat adtak elő aulos és kythara kíséretével. A görög ének dallama ereszkedő volt, ritmikája komplikált – a páros ütem is -, sok 5/8-os és 7/8-os ütem fordul elő. A zenei agon-ok (agon=verseny) össze voltak kötve sporteseményekkel. Négyévenként Olimpia-ban voltak a legnagyobb versenyek. Ilyenek más helyeken is voltak, de vagy csak sport, vagy csak ének, vagy csak drámai versenyek külön-külön.

Római zene

Kezdetben önálló zenéjük volt, főleg a latin törzsek egységes nemzetté alakulása előtt. Politikai és katonai megerősödésük után meghódították Európa, Kis-Ázsia és Afrika egy részét. A görögök nagyobb műveltségű kultúrájukkal elárasztották Itáliát. Így az ősi latin zene helyét - a hódítás után - elfoglalta a görög zene. Hogy a latin zene milyen volt, arról nem tudunk. A hangszerek nevei megváltoztak: aulos=tibia, kythara=lira. Önálló hangszereik főleg rézfúvók: bucina, lituus, trombita.

A cirkuszi játékok elterjedése után a cirkuszok tömeghangversenyekké is váltak- odeum, itt tartották a színielőadásokat is. A görögöknél ezek vallási szertartások voltak – itt üzleti vállalkozások. Kialakult a pantomim – néma-játék. Az előadó nem beszél, csak tánccal, arcjátékkal, különböző gesztusokkal dolgozik. A római színházban a kórusvezető coturnus-ban – magas cipő – jelenik meg. Ennek talpa bronzból készül, ezzel üti az ütemet. A zenélés előkelő dolog volt.(Néró utolsó szavai: „Milyen nagy művész halt meg bennem”.) A zene tanítása nem volt előkelő dolog, ezt görög rabszolgákra bízták – pedagogus. Zenei emlék nem maradt ránk. Hangszerek maradtak ábrázolásokon, ásatásokban. Aquincumban maradt egy víziorgona. A levegő áramlását víznyomás biztosítja.

Középkor

A kereszténység elterjedt, Nagy Konstantin államvallássá tette. A pogány szertartások helyébe egységes zenei stílus lépett, amit minden keresztény országban használtak. A római birodalom kettévált. A Nyugatrómai Birodalom központja Róma, a Keletrómai Birodalom fővárosa Bizánc.

Bizáncban külön udvari zenekar alakult ki. Itt jött létre a korai kétszólamúság. Ez a császári udvar zenéje. Kétféle formája:

  1. Parafonia (kvintpárhuzamokban halad),
  2. Izon (felső szólam a dallamot, alsó pedig az alaphangot énekelte). A többszólamúságot mégsem innen számítjuk, mert nem terjedt tovább.

Bizáncban volt ezüstorgona – protothauma (főcsoda). A császári palotában szólal meg parafónia és izón formájában. Protothauma ezen kívül csak a bazilikában volt. Az orgona innen terjedt el. Knnstantinos Kapronymos (V. Konstantin) a 8. században Kis Pipin nek küldött protothaumát, ő a templomban helyezte el. Így lett templomi hangszer. Bizánc egyházi zenéje megegyezett a kereszténységével.

Gregorián

A kor első századaiban alakult ki a gregorián. Dallamait, szövegeit Nagy Szent Gergely (590-től 604-ig volt pápa) gyűjtette össze, kódexekbe íratta és a Szent Péter-bazilika oltárához láncoltatta. Cantus gregoriánum. Nevezték cantus firmusnak is, amely annyit jelent: odaerősített – láncolt – dallam.

A gregorián több nép – latin, görög, szír, egyiptomi, zsidó - zenéjéből olvadt össze. Ez a zenetörténet első klasszikus stílusa. Klasszicizmus=a forma és tartalom egyensúlya, összefoglal addig szétszórt törekvéseket, jelenségeket. Itt a sok népzene lett közös.

Négy főhangneme: dór, fríg, líd, mixolid. Nem egyeznek meg a görögök hasonló elnevezésű hangnemeivel. A gregorián dór d-től d-ig, a fríg e-től e-ig, a líd f-től f-ig, (Dór-fríg csere.) a mixolid g-től g-ig halad felfelé. Az ima alulról száll fölfelé, a gregorián-melódia emelkedő.

Fentiek az autentikus hangnemek. Voltak olyanok is, melyek az alaphangnál 4 hanggal lejjebb ereszkedtek – pl. dór a-tól a-ig, záró hang d. Ezek a plagális hangnemek. Minden skála alaphangját finális-nak (záróhang) nevezik. A másik főhang a domináns, a dórban, lydben, mixolydban az 5., a frigben a 6.hang. Ha e-től számítjuk, ez a ’c’ hang a ’h’ helyett, mert a h és f között tritonus hangköz lép fel, diabolus in musica (ördög a zenében). A domináns hangon lehetett recitálni. Ilyen plagális hangnem pl a hypofrig – c-től c-ig, alaphangja e. Ezek az egyházi hangnemek, modusok, modális hangnemek. Ezeket számokkal jelezték, az autentikus hangnemeket páratlan, a plagális hangnemeket páros számokkal.

Kétféle éneklési mód volt:

  1. Recitálás (jelentése a latin „cito” igéből ered, melynek jelentése: mozgat, idéz, hangoztat; de összefüggésben van a repercussion=visszaverődés szóval is, mert egy hang sokszor ismétlődik) a domináns hangon történt, vesszőnél, pontnál a recitáló hangot elhagyták, és vagy flexa-t (hajlítás) alkalmaztak, vagy mondat végén a finálisra ugrottak.
  2. Széles melódiákban való dallamépítés. Így az előadás igen változatos volt.

A responzóriumban előénekes és szóló váltakozik, az antifónában két kórus válaszol egymásnak. Papok és kántorok (cantores), vagy a cantores két részre oszlik. A szöveg ritmikus próza, a dallamritmus szabad, szokásos ütemekbe nem lehet bepréselni. Csak Ambrus püspök – Milánó, 339-397 - idejében énekeltek hymnus-t, ebben a szöveg már vers. Időmértékes verslábak szerint megy. Ambrus vezette be a szillabikus verset, melyben a szótagszám szerint rímelve írtak. Ezeknek az ókeresztény himnuszoknak nagy jelentősége van.

Szillabikus verseknél az egyes sorok azonos szótagszámúak, így több vers énekelhető egy dallamra. A megzenésített első strófát heirmos-nak (mintastrófa) nevezték. A mintastrófák gyűjteménye a heirmológia. A himnuszok egyes részei után következik a iubilatio (ujjongás). Egy szótagra több, néha 15-20 hang – melizma - is eshetett, ez volt a kolorálás. Ezt rendszerint szólóénekes énekelte, legtöbbször az alleluja (dicsérjétek) szóra hangzott el. A kolorálás más műfajokba is átkerült, pl. a misék egyes tételeibe.

Miután a iubilációk túlzottan elszaporodtak, az egyház úgy próbált segíteni ezen, hogy a dallamok alá új szöveget íratott. Az így előállott műfaj a szekvencia – valamely motivum más-más hangfokon való többszöri ismétlése -, a gregorián-zenében a mise változó énekeinek egyike. Ezután a szekvencia is nagyon elterjedt, ezt úgy szabályozták, hogy csak 5 szekvenciát engedélyeztek.

A szekvenciákhoz hasonlók a tropus-ok. (Kolorált dallam minden hangja alatt külön szöveg-szótag van.) A tropus olyan gregorián-műből származik, amelyben jubilálás volt. A szöveget úgy írták alá, hogy összefüggésben legyen a régi művel, illetve annak szövegével.

Az énekesek a gregorián dallamokat Rómában, az énekiskolában tanulták, melyet Gergely alapított. Aachenben, Párisban, Santiago del Compostellában, St. Gallenben is voltak ilyen énekiskolák. Ez utóbbiban működött Notker Balbulus - dadogó Notker - (840.k.-912.), a szekvencia-irodalom legjelentősebb képviselője. Kezdeményező szerepe mind az egyházi énekirodalomban, mind elméleti téren vitán felül áll.

A tanulás főmódja a memorizálás volt. A szöveget leírták, a dallamot pedig a kántor éneklése után hallásból tanulták meg. (*Más leírásokban olvasható, hogy ez a tanulási mód annyira hosszú időt vett igénybe, hogy a szükséges repertoár megtanulása 10 évig is eltartott.) Később áttértek a dallamok írásbeli rögzítésére. Ezzel vette kezdetét az európai hangjegyírás. A kántor a levegőbe kheironimikus jeleket rajzolt, ezek emlékeztették az énekeseket a dallam emelkedésére, ereszkedésére. Ezeket a jeleket vetették először papírra, így kódexekbe leírva neumáknak (a dallam irányát mutató jelzések) nevezték. Kísérleteztek a vonalrendszerrel is, de a vonalak száma nem volt meghatározva. Általában 4-6 vonalat használtak. A finálist piros, a dominánst zöld vonalra írták.

A hangjegyírás alapjai

1000 körül egy GUIDO nevű arezzoi (Arezzói Guido)szerzetes vetette meg a mai hangjegyírás alapjait. Eltűnnek a neumák és a szótagok is a vonalközökből, és helyettük hangjegyeket írnak nemcsak a vonalközökbe, de a vonalakra is. Bevezetik az F és C kulcsot. Ezek a kulcsok akárhol elhelyezkedhettek. A hangjegyek négyszög alakúak voltak, értékükre is utaltak. A négyvonalas rendszer szilárdult meg. Ma is 4 vonalon írják a gregorián dallamokat.

A gregorián zene un. nagyritmusban van. Gyökere a beszéd természetes ritmikai folyama. A ritmikus alapegység a taktus (érintés) volt - egy normál lélegzet idejű. Ezt először longa-nak, majd brevis-nek nevezték. További felező osztások útján következtek: semibrevis, fusa, semifusa, minima, semiminima. Ezeket az osztásokat prolatio-nak nevezték. Volt prolatio maior és prolatio minor, aszerint, hogy 2 vagy 3 részre tagolódott egy egység. A mű ritmikus tagolódása rendszerint hármas osztású volt. Ez a hármas tag volt a tempus perfectum (tökéletes időbeosztás) - a Szentháromság visszatükröződése.

A középkori hangjegyírás nem ismerte az ütemvonalat, nem volt rá szükség, mert a szöveg adta a lüktetést. Ezért folyamatosan írták. A tagolódást jelek mutatták a sor elején. ∅ = tempus perfectum, vagy integer valor notarum - hangjegyek változatlan időbeli értéke; C= tempus imperfectum, {C=brevis az alapütés}. Tempójelzés nem volt, a brevis egy tactus, ezt osztották szükség szerint, így meg lehetett állapítani a tempót. (A tempójelzést csak 1600 körül vezették be.) A tempus perfectum volt az alapdallam, ennek augmentációi és diminuciói- (nagyobbítás, kisebbítés) a kísérő páros (proportio dupla) vagy páratlan ütemű (proportio tripla) variációk.

Ennek szemléltetésére Pierre de La Rue (1452. k. Tournai-1518. Courtrai) franko-flamand zeneszerző Missa L’homme armé művének rövid részletét hozom példaként. (Mise a Fegyveres ember kezdetű dalra.) La Rue Szép Fülöp, majd Ausztriai Margit szolgálatában állt, később Cour ertraiban kanonok volt. Néhány más műve: Beate Virginis; Puer natus; Sexti.* [1] Ez volt a menzurális jelzés.

A gregorián írásnál volt egy másik gyakorlat is. Arezzoi Guido után négyes vonalrendszerbe írták a dallamokat. A szüneteket vonással"|" jelölték. Alapjául szolgált a „pater noster” kimondásának ideje. Ha a függőleges vonal csak egy vonalat metszett át, „pa”, ha kettőt, „pater”, ha hármat, „pater no”, ha négyet, akkor pedig „pater noster” kimondásának ideje a szünet mértéke.

Arezzoi Guido a himnuszok között talált egy Szent Jánosról szólót (*egyes kutatók szerint ő írta ), melynek minden sora egy hanggal magasabban kezdődött: c d e f g a. E sorok első szótagjai után adta e hangoknak az ut re mi fa sol la elnevezést. Ez egy hexachord, középen félhang-távolsággal, tehát 1-1-1/2-1-1. A himnusz mai vonalrendszerben és hangjegyekkel leírva: A hangsor hetedik hangja a szent nevének kezdőbetűi - SJ=si





Ha a gregorián ének ambitusa ennél nagyobb, akkor ezt a sort transzponálták. A „c”-ről induló hangsor neve hexachordum naturale, a „g”-ről induló hexachordum durum. Ha „f”-ről indul, közbeesik a „h” - tritonus-, ilyenkor leszállították, ennek neve hexachordum b-molle (lágy b). Ha erre nem volt szükség, b-durum nevet kapott és feloldójellel jelölték. A lényeg a szerkezet azonossága volt. A scholaban így tanította ezt Guido, más iskolák is átvették.

Az idők folyamán más hangnemek is kialakultak: eol a-tól a-ig, ion c-től c-ig. Mindegyiknek volt „hypo” skálája is. Ez nem egyezik a dúrral és a mollal, mert csak finálisuk volt, dominánsuk nem.

Miután a hangnemi rendszer kialakult, a Guido-féle rendszert kezdték megváltoztatni. Ut helyett do-t mondtak. A fent feltüntetett si is ekkor valósult meg. Ez mind csak a diatonikus zenére jó. (A ma használatos szolmizáció Gibelius-tól - 15.sz. - ered, sol=so, si=ti, kromatizálásnál felfelé „i”, lefelé „a” magánhangzót iktattak be, így lesz pl. mi-ből ma, fa-ból fi.) Dirigálásnál mindig a brevist ütötték doronggal vagy coturnus-szal. Guido előtt hangnemekben gondolkoztak, G. után hexachordokban, később ismét hangnemekben.

Középkori többszólamúság

Ars antiqua

A 9. sz második felében jelentkezett először a kétszólamúság. Ennek első nyoma Johannes Scotus Erigena angol filozófus De divisione naturae c. munkájában található - a kilencszázas években írja ezt a munkáját. Megemlíti az organum-ot, mint közismert kétszólamú éneklési módot. Kb. 100 évvel később Hucbaldus írja le, hogy milyen volt az orgánum. Egyik jellemzője: kvint- és kvartpárhuzamokban haladt. A cantus firmus mindig gregorián melódia volt, a másik szólam vagy fölötte, vagy alatta haladt kvint vagy kvart távolságban. Az eredeti dallamot tenor-nak nevezték (tenere=tartani).

Később az orgánum háromszólamúvá vált. A cantus firmus alatt lévő szólam a contratenor, a felette lévő az altus. 1400 körül az altus fölé még a supremus (legfelső) került. Később a kontratenort bassus-nak (legalsó) nevezték. Így alakult ki fokozatosan a manapság is használatos négyszólamú kórus. Példaként egy 3 szólamú kolorált Conductust tekintsünk meg.

Másfajta kétszólamúság volt a cantus gemellus - vagy gymel (ikerének). Ez is párhuzamos mozgású volt, de terc vagy hatod hangközökben történt. Angliából tejedt át Európába. Egy terc-hangközű példa:

Harmadik éneklési mód - 1200 körül - volt a falsobordone vagy fauxbourdon - hamis basszus -, mely háromszólamú. Az alsó és középső szólam terc-, a középső és felső kvart-, az alsó és felső szextviszonyban van egymással, tehát sextakkordok sorozata. Ez alól az első és utolsó hang volt kivétel, itt alulról felfelé kvint- és kvart-hangköz, illetve az alsó és felső szólam között oktáv-hangköz volt. A kora-középkorban csak az oktávot érezték abszolút konszonánsnak. A kvintet relatív konszonánsnak hallották, ez csak a darab közben fordulhatott elő, a végén csak oktáv. Aztán a kvint is abszolút konszonánsnak lépett elő, s így haladt ez tovább. Később következett először a nagy-, később a kis-terc - relatív-, majd abszolút-konszonánsok sorában. Innen ered, hogy moll jellegű darab dúr akkorddal végződik. A fauxbourdont azért nevezték hamisnak, mert nem érezték konszonánsnak. (Még Mozartnál is kísért - a Requiem tiszta kvinttel végződik.) A hangközök lassanként a felhangok sorrendjében válnak konszonánssá.

Negyedik formája a többszólamúságnak a discantus – széténeklés. Ez már ellenmozgásokban haladt, egyik szólam felfelé, a másik lefelé, de egymás között csak oktáv vagy kvint hangköz lehetett. Ezt a négyfajta éneklési módot contrapuncticusnak nevezték Punctus contra punctum (pont ellen pont) . Csak megadott gregorián ellenében lehetett másik szólamot komponálni. Ezeket a szólamokat csak fejből énekelték hozzá - Contra puncto alla mente. A leírt gregorián dallam fölé odaírták az éneklési módot - pl. cantus gemellus - , s így rögtön ki tudták számítani a másik szólamot. 1200 táján kezdett a négy éneklési mód összefonódni. Időnként az egyikre vagy a másikra hasonlítottak az énekkari effektusok. Egyes szólamokat kolorálni kezdenek, itt is megjelennek a melizmák. Bárhol lehetett kolorálni a gregorián cantus firmus kivételével. Ehhez nem lehetett hozzányúlni. Itt már a többszólamúságnak nem primitív, hanem fejlettebb formájáról beszélhetünk.

Körülbelül az 1200-1300-as évekkel lezáródik az ars antiqua. A régi művészet mesterei franciák, Leoninus és Perotinus a legismertebbek. Utóbbiról tudjuk, hogy „Magnus” jelzővel illették (tehát „Nagy Perotinus”). Eddig még nem beszéltünk kiemelkedőbb nevekről, mert az ókori és eddigi középkori művészet kollektív művészet volt, a zeneszerzők nem pályáztak egyéni dicsőségre. Csak 1200-tól látható a művek fölött a szerző neve. Leoninus és Perotinus a párizsi Notre Dame - akkor még Beata Maria Virgo-templom - orgonista-karnagyai voltak. Művészetük alapja az organum, főleg háromszólamú kolorált organum. Kettejük művészete között az a különbség, hogy Leoninus jobban ragaszkodott a gregorián szelleméhez, Perotinusnál már itt-ott népzenei elemek is jelentkeznek, s e mellett stilizál.

Ars nova

1300 táján kialakul az ars nova - új művészet. Elindítója Philippe de Vitry (1291-1361) - zeneszrző és zenetudós. Ars nova címen írt egy könyvet, és ennek a címe ragadt rá e korszak zenéjére. Főleg a hangjegyírás elméletével foglalkozik, azt egyszerűsíti, és képessé teszi bonyolultabb ritmusképletek kifejezésére. Kifejti nézeteit a dissonantia és consonantia terén is. Új irányt szab a zeneszerzési technikában.

Guillame de Machaut (1300.k.-1377. Reims) az orgánumot négyszólamúra fejleszti, a stílus élénkebbé válik, a szólamok dallamosabbak lesznek. Jellegzetes műve a reimsi koronázási mise, ez a zenetörténet első négyszólamú miséje. Új műfaj a chase (sasz) - vadászdal, mely kezük alatt alakul ki. Ezeknek szövege vadásztémájú, zenéjében programszerű festésmódot alkalmaznak. Ezek a dalok a vadászat különféle monumentumait akarják visszaadni. A vad üldözésének képe külső kottaképben is megjelenik. Egyik szólam üldözi a másikat, úgy, hogy ugyanazzal a motívummal később lép be. Ebből alakul ki a kánon. Machaut művészete átterjed Itáliába is, csak ott caccianak nevezik.

A kor olasz muzsikája tele van kétszólamú művekkel, amelyeknek dallamai a divatos költemények, főként madrigálok és ballaták verssorait zenésítik meg. A trecento-kori madrigál két-három strófás, szakaszonként háromsoros, soronként 7-11 szótagos költemény. A ballata öt sorának megzenésítéséhez a zeneszerző két dallamot használ, és ezeket ABBAA képlet szerint teszi a szöveg fölé.

Olaszországban e műfajok legnagyobb művelője Francesco Landino (1325-1397) orgonista és zeneszerző, hangszerfeltaláló és -játékos. Gyermekkorában megvakult, s ezután csak a zenében vigasztalódott. Virtuóz módon játszott orgonán, fuvolán, lanton és gitáron. Stílusa: olasz hangvételt használ, még dallamosabb, mint a francia. Sajátságos a landinoi zárlat: a vezérhangról először a 6. fokra megy, s csak utána a finálisra - do’-ti-la-do’. Másik jellegzetessége az ochetus (csuklás), melyben egy-egy szó szótagjai között szüneteket tart. Ez alkalmas ijedtség, bánat, sóhaj kifejezésére. Megjelenhet vízszintesen, tehát egy szólamban, vagy függőlegesen, két vagy több szólamban is ( pl vi-gyázz,ve-szély!).[2] Jellemző a korra az un. motetus. Többszólamú szerkesztési mód. Közismert egyházi vagy világi dallamok kerülnek egymás alá és fölé egy időben és egyszerre oly formán, hogy elfogadható többszólamú hangzást adjanak. A zeneszerzők mind papok voltak.

A középkor egyszólamú világi zenéje

Szoros kapcsolatban van a lovagi költészettel. A lovag hármas szolgálata: Gottendienst, Herrendienst, Frauendienst. Lelkem az Istené, kardom a hazámé, szívem az asszonyoké - becsületem az enyém. Ez volt a jelszó, a művészet ennek jegyében folyt. Franciaországban a trouvairek, troubadourok(kitalálók) voltak a világi zene képviselői. Ezek már önállóan találják ki dallamaikat. A trubadúrok zöme magas társadalmi osztályokból kerül ki. Ők a zeneszerzők, szövegírók, előadók, de nem kísérik magukat, mert ezt méltatlannak tartják. Mindeniknek megvolt a kísérője, a jongleur vagy minstrel, aki lanton kísérte, de e-mellett még sokféle mutatvánnyal is szórakoztatta a közönséget. A dallam sajátságos bar-forma, A-A-B. Az „A” neve stollen - rövid, egyszerű rész, a „B” neve abgesang, mely hosszabb, cifrázott, kolorált.[3] A korszak vége felé a bar-forma kezd átalakulni A-A-B-B formára, melyben a „B” hosszúsága megegyezik az „A” hosszúságával. Legnevezetesebb szerzők: Thibaut, Oroszlánszívű Richárd,(I.Richárd), Adam de la Halle. Mintegy 1000 dal maradt ránk. A trubadúrok témái: canso - szerelmi dal; serena - esti dal; alba - hajnali nóta; sirventes - szolgálati dal, táncnóta, románc; pastourelle - pásztorének; planche v. plaine - sirató ének.

Németországban ennek az énekes rendnek feleltek meg a minnesängerek - a szó jelentése: szerelmi énekes. A nők szolgálata kerül ebben az időben előtérbe. Minden lovag köteles egy asszonynak hódolni. Ezek már nem kizárólag főúri körökből kerülnek ki, hanem polgári, sőt népi származásúak. Ők magukat kísérték lanton. Itt is a „bar”-formát használják, témájuk először a szerelem, később megjelenik a vallás és a politika. A leghíresebb nevek itt: Wolfram von Eschenbach, Walther von der Vogelweide, Gottfried von Strassburg, Heinrich Frauenlob, Tannhäuser.

A középkori énekesek harmadik rendje a Meistersinger. Ez abban különbözik a trubadúroktól és minnesängerektől, hogy ők iparos céhekből kerültek ki. Ezek a céhek először egy-egy oltár díszítésére alakultak, később ipari egyesülések voltak, azután kultúrcsoportokká változtak. Ezekbe nem mindenki kerülhetett be. Felvételi vizsga után dalnokinas lehetett 1 évig, újabb vizsga után segédlegény, végül mestervizsga után ünnepélyes keretek között avatták mesterdalnokká. A vizsgázónak költőnek, zeneszerzőnek és előadóművésznek (hangszeren is) kellett lennie, ki saját éneklésének hangszerkíséretéhez is értett. Mindezek szabályait, elméletét is tudnia kellett. Ezek igen merevek voltak, s eltérni tőlük nem lehetett. A szabályokat a tabulatura elnevezésű táblákon őrizték, melyeket évente egyszer nagy körmenetekben vittek körül a városokban. Bar-formában írták dalaikat- A-A-B, de náluk a „B” rész erősen megnőtt és cifrázottá vált. Szövegük hasonlít a lovagi költészet szövegéhez, de megtoldják a mesterségükkel kapcsolatos témakörrel. Megjelenik bizonyos politikai vonatkozás is, rendszerint ellenzéki felfogásban, mely sokszor gúny formájában jelentkezik. A kötöttségek szigorúak, ez a céhrendszer fegyelméből ered. Különféle iparosok voltak köztük, a leghíresebb Hans Sachs, - cipész volt. A fent leírt három énekes rend kb.- 1200 és 1500 között élt és működött.

Németalföldi iskola

XV. század. Az 1400-as években új többszólamú stílus alakul ki, melynek helye a Németalföld. (Hollandia, Belgium, Flandria, Burgundia, Franciaország egy része, stb.) Itt alakultak ki különféle énekiskolák a székesegyházak mellett. (Antwerpen, Liège, Cambrai, stb.) Az 1400-as évek legkiválóbb zeneszerzői, kórusvezetői (pap-zeneszerző-kórusvezető) nyomán tovább fejlődött az éneklési mód. Három generáció alakult ki. Első a század első harmadában, második a század közepén, a harmadik pedig a végén.

1./ Gilles Binchois (Bensoa)(1400. k. - 1460.) a burgundi udvari zenekar tagja. Chansonjai és miséi kora egyik legjelentősebb komponistájává avatják.

Megközelítően vele egy időben működik Antoine Busnois (Bünoa)(?–1492), ki burgundi Merész Károly és Burgundi Mária kórusában énekelt. 77 művéről tudunk - köztük 3 mise és 2 magnificat. Művei három és négyszólamúak.

John Dunstable (angol, Dönstebl, (1380-1453) az első vezéregyéniség, a betfordi herceg szolgálatában állott és hosszabb ideig volt a Németalföldön. Kevés műve maradt hátra, melyek szigorúan egyházi jellegűek - misék, zsoltárok, motetták. Feltűnő, hogy nem az orgánumra, hanem a fauxbourdonra támaszkodik, de már komplikáltabb, mert szabadon kolorál.

Guillaume Dufay (Düfé)(1400. k.-1474. Cambrai). Ő az első klasszikus zeneszerző. Cambrai-i kanonok volt, a schola vezetője. Főleg egyházi műveket komponált, mellette kevés világi művet. Mint Dunstable tanítványa, átvette annak stílusát, és tovább fejlesztette. A szólamok melodikusabbak, bennük zenei szépségre törekszik. A szólamok számát egy kompozícióban nem tartja meg. Ezt a liturgia nem írta elő, tehát válogatott az eszközökben, ellentétekkel dolgozott (kontraszt). Hangzásban kezd közeledni a dúr-tonalitás felé. A modális hangnemekkel szemben előnyben részesíti az iont és az eolt, de művei még nélkülözik a funkciórendszert. Tudat alatt már a vezérhang kezd szerepet kapni. Sajátságos a misekompozíció-technikája. Megalapítója a chanson-mise típusnak. Népi jellegű intonáció is felfedezhető nála. Két népdalt előszeretettel használ fel. Az egyik: L’home armée (fegyveres ember v. rabló katona), a másik: Se la face ay pale (Ha arcom sápadt). Ezeknek dallamait megfelelő egyházi szöveggel látta el - applicatio. Több mint 100 év múlva is divatban voltak. (A zeneirodalomban több mint 50 L’home armée mise van, Palestrina is írt ilyet. Itt visszautalok a fentebb más szempontból példaként feltűntetett de la Rue által komponált misére.)

Dufay bizonyos szólamokat hangszerre képzel. Ezt onnan tudjuk, hogy nincs alattuk szöveg, és olyan effektusokat alkalmaz, melyek csak hangszeren oldhatók meg. Olyan hangszerrel játszottak, amely éppen kéznél volt és hangterjedelme megfelelt. A hangszín iránti érzék abban az időben még nem fejlődött ki. Elnyeri a Princeps musicae - a zene fejedelme - címet.

2./ Johannes Ockeghem (1430. k.–1495). Dufay technikáját folytatja és tökéletesíti. Műfajaik is azonosak, misék gregorián témára, sanzonmisék, motetták, zsoltárok, kisszámú világi mű. Polifon (polifon = sok hang) műveket írt. Nála alakul ki a dallam rák, tükör és tükörrák formája, valamint az imitáció.[4] Az imitáci Időnként kadenciát épít be, hogy a zenei frázis be legyen fejezve, s hogy az énekes lélegzetet vehessen. Jellemző rá, hogy elkerüli a kadenciák különböző szólamokban való együttes megjelenését. Egyszerre csak egy szólamban van kadencia. Elve: ha minden szólamban egyszerre van kadencia, akkor cezúra jön létre. Ez stílussajátsága. Ez a sajátsága átment a másik generációra, sőt azon túl is. Szövegválasztása igényes, figyel arra, hogy a zene visszaadja a szöveg hangulatát. Ebben ő az első. Kortársai Princeps musicae–nek nevezték.

Jacob Obrecht - Hobrecht, Oprecht - (1452-1505) Okeghem művészetének folytatója. Új momentum, hogy holland népzenei anyag is található műveiben - jellemző motívumok, ritmikai elemek. Bevezette a discantkolorálást: a legfelső szólamban jelentkező dúrkolorálás, mely igen feltűnő. Az ő idejére esik a hangjegynyomtatás feltalálása, mely Ottaviano Petrucci (1466.-15399.) nevéhez fűződik. Igen nagy jelentőséggel bírt, mert meggyorsult a zeneművészet fejlődése. Eddig féltékenyek is voltak egymásra, titkolták a technikai fogásokat, ezért csak szólamokat írtak le, partitúrákat nem. A szerzők műveiket kiadják nyomtatásban - először szólamokat, később már partitúrákat is -, így a zeneművek gyorsan terjednek más városokban, országokban is. Petrucci képzett muzsikus volt, nyomtatás előtt bírálat alá vetette a zeneműveket. Csak modern műveket adott ki! Így a művészet nem halt meg szerzőikkel együtt.

3./ Josquin des Prés (1450.k.-1521.) Legnagyobb művésze a németalföldi iskolának. Szövegkezelés szempontjából fontos, hogy tekintettel van a helyes prozódiára, zene és szöveg hangsúlyának egybeesésére, hosszúság és rövidség helyes alkalmazására. Megszűnik a hangszerrel való szólamhelyettesítés, nem engedi a hiányzó szólam pótlását hangszerrel. Ő az első, aki alkalmazza az V7-VI álzárlatot, de ez nem funkció, hanem polifonikus szerkesztés. Megsejtette a funkciós szerkesztéstechnikát.

Heinrich Isaac (1450. k.–1517.) már Insbruckban működik, de teljesen átveszi a németalföldi zenei stílust. A frottola - népies hangulatú többszólamú dal, a madrigál és villanella elődje - műfajának első jelentős művelője.

Clément Jannequin (1485.k.-1560.) francia mester - Josquin des Prés tanítványa - a programatikus, leíró jellegű, illusztráló madrigál - program-chanson - megteremtője és legkiválóbb művelője. Ilyen jellegű mintegy 400 kórusműve közül kettőt említsünk meg: A csata, Majális. Ezeken kívül zsoltárokat, miséket is írt. A zenei gótikát kb. eddig számítjuk.

Renaisance - Humanizmus

XVI. század. Az 1500-as években két új szellemi áramlat kapott lábra. Az egyik a Reneszánsz , melynek fő jelentősége az, hogy a régi művészetek megújítására törekszik. Újjászületik a régi görög dráma és a képzőművészet. A Humanizmus az a szemléletmód, mely a világnézet középpontjába az embert állítja. Ez is vallásos korszak, de másképpen. Itt a földi élet az elsődleges.

Ez a két mozgalom és a vele kapcsolatos társadalmi változások a zeneművészet helyzetét is fokról fokra megváltoztatták.

  1. Szervesen belekapcsolódik a középkori zenébe - klasszikus polifónia,
  2. Kivirágzik a hangszeres muzsika és
  3. Kialakul az opera.

A németalföldi iskola után az énekkari zene ismét Itáliába tevődik át. Itt két irányzat áll szemben egymással: a római iskola és a velencei iskola.

Római iskola

Rómában a rendszerességet, logikus gondolkodást és a rajzot kedvelték, zenében a nép dallamait. Csak másodsorban fontos, hogy mi kerül a dallam alá. Jellemző a szigorú diatónia. Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525.v.-26. Palestrina-1594. Róma) a római iskola legfőbb alakja. (Palestrina a falu neve, ahonnan származik.) Korán bekerül a pápai énekiskolába, melynek később karnagya lesz. Kórusa Európa legkiválóbb kórusává válik. III. Gyula pápa felvétette a sixtusi kápolna énekes kollégiumába, annak ellenére, hogy nem volt pap, de halála után IV. Pál ezért kizárta. A pápai énekkar hanyatlani kezdett, néhány év múlva visszavették és élete végéig ott maradhatott. Ő a klasszikus polifónia legnagyobb alakja és a katolikus egyházi zene máig is legnagyobb zeneszerzője. Benne csúcsosodik ki az énekkari zene addigi fejlődése. Polifon szerkesztést alkalmaz, de függőleges - homofon - irányban is ugyanolyan művészi tökéletesség tapasztalható nála.

Sajátságos stílusjellemzői:

  1. Dallamívei alulról felfelé törekednek, a csúcspont után kissé visszahajlanak.
  2. Negyedhang mozgásban nem ugrik hangsúlytalan hangra, legfeljebb lép.
  3. Ha egyszerű hármashangzatokat használ, hiányzik a funkciórendszer. A basszus szekundokban halad lefelé, és minden hangjára egy hármashangzat esik.
  4. A disszonanciát elő kell készíteni, és fel kell oldani. Itt a disszonancia hangsúlyos ütemrészen van. Ezzel szemben átfutó disszonanciát hangsúlytalan helyre kell tenni, és nem szabad előkészíteni - terc-ugrás között fut át.
  5. Az imitáció, melyet Obrechtnél már említettünk, fontos szerepet kapott.
A szólamok utánozzák a már más szólamban elhangzott témát.
Négy fajtája van:
a/ Szigorú, - teljes s hűséggel utánozza a téma hangközeit
b/ szabad, - kis hangközkülönbségek megengedettek
c/ tonális - az eredeti hangnem megtartása - és
d/ reális imitáció - ha nem tonális imitáció, reálisnak nevezzük.

Palestrina műveiből a fentieken kívül Knud Jeppesen dán zenetudós sok egyéb szabályt leszűrt.


Palestrina a polifónia megmentője. A tridenti zsinat eltiltotta a többszólamú éneklést, mert a néha 30-40 szólamú misék értelmetlenek, zűrzavarosak voltak. Palestrina ekkor írt egy ötszólamú misét, melyet Marcell pápának ajánlott - Missa Papae Marcelli. Ebben eleget tett minden polifon követelménynek, tekintettel van a harmonikus jó hangzásra, a szövegkezelés mintaszerű és mellette áhítatkeltő is. Ezt benyújtotta a zsinatnak, mely annyira művészinek találta, hogy visszavonta a tilalmat. A kikötés az volt, hogy a készülő új kompozíciókban azok az elvek érvényesüljenek, melyeket ebben a mintamisében tapasztaltak. Ha ez a nagy jelentőségű döntés nem születik meg, tekintettel arra, hogy a zeneművek többsége egyházi jellegű volt, a polifónia fejlődését gátolta volna.

Palestrina művei: Missa Papae Marcelli; Assumpta est Maria - cantus firmusa gregorián himnusz; L’homme armée; Missa ad fugam - mind a hat tétele kettős kánon, szoprán-alt és tenor-basszus kánon. E miséken kívül: Improperiák (Krisztus szemrehányásai a zsidóknak); zsoltárok; himnuszok (Báthori Istvánról szóló ötszólamú himnusz lengyel királlyá választása alkalmából); motetták; madrigálok. Világi műveit Gianetto álnéven tette közzé, mert a szerelmi költészettel való foglalkozást egyházi feljebbvalói rossz néven vették volna.

Motetta és Madrigal (madrigál). Mindkettő polifon szövésű kórusmű, a polifón szólamvezetés imitációval történik, ugyanazon szövegre azonos motívum kerül. Ennek az imitációs stílusnak Okeghem a kezdeményezője. Kettő közötti különbségek: a motetta egyházi szövegre készül, latin nyelvű; a madrigál világi szövegre készül, nemzeti nyelvű. Intonációja, technikája mindkettőnek ugyanaz. Kettő közötti különbségek: a motetta egyházi szövegre készül, latin nyelvű; a madrigál világi szövegre készül, nemzeti nyelvű. Intonációja, technikája mindkettőnek ugyanaz.

Palestrina művei 32 kötetben vannak összegyűjtve. Nagyságát már kortársai felismerték - Princeps musicae címen emlegették. Hatása, művészete nem múlt el halálával, még utána 200 évvel is érvényesül. A rokokó után egy ideig elfelejtették, hatása is halványul. A 20. sz. elején újra felfedezik, a mai kórusművészet is felhasználja vívmányait. Még harmónia-kötései is csak akkor tűntek el, amikor a funkciós rendszer előre tört, de nem kevés nyoma fedezhető fel pl. Liszt Dante-szimfóniájában, Giacomo Puccini Tosca c. operájában, Kodály Zoltán Te Deumában, stb.

Orlando di Lasso (eredeti neve:Roland de Lassus)(1532.(Orlande de Lassus) Mons-1594. München). Ugyanolyan nagyszabású tehetség, mint Palestrina. De míg P. egész életét egyházi szolgálatban, a Vatikánban töltötte, Lassus bejárta egész Európát. Volt egyházi, udvari karnagy, színész, színigazgató. Magyarországon is megfordult, végül Münchenben telepedett le. Itt egy személyben egyházi és udvari karnagy volt a herceg szolgálatában. Stílusa nagy vonalakban Palestrináéval volt azonos, de őt többféle hatás érte, mondható, hogy többstílusú zeneszerző volt. Ha mélységében nem is éri el Palestrinát, főként a festőiség és a csillogó harmóniakincs terén túlmegy a római mesteren. Egyházi és világi művei különböznek egymástól. Nála más az olasz villanella, a francia chanson hangvétele, ismét mások német szövegre írt művei. Szabadabb természet, mint Palestrina. Magnum opus musicum c kötetében több száz motettát gyűjt össze. Több mint 2000 mű maradt fenn tőle. Bűnbánati zsoltáraiban (7) a fejlett német iskolát összekapcsolja a fauxbourdonnal (recitativo a kórusműben). Motetták; misék; madrigaleszkek; - Palestrinánál ilyen nincs. Zenés színpadi művek vidám szöveggel, melyekben minden zeneszám kórusmű - madrigál. Lasso időnként hangszert is használ, Palestrina soha. Nála a hangszer színező jellegű. Egyaránt sorolható a római iskolához és a németalföldi stílushoz. A németalföldi technikai hagyományokat átépíti a római iskolába. Az utolsó nagy mester a németalföldiek közül. Belga Orpheus-nak is hívták.

Velencei iskola

Velencében fényűzés uralkodik. A festészetben színpompa. A zenében elsősorban nem a dallamra, hanem a színekre támaszkodnak, kromatikussá válik. Nem mai értelemben volt ez kromatikus, példaként felhozható egy akkoriban kialakult akkordfűzés: G-dúr I. - E-dúr I.

Adrian Willaert (1452.-1505.) (Villárt) a velencei iskola megalapítója és egyben egyik legkiválóbb mestere. Másfél évtizedig II. Lajos udvari karnagya Budán. A mohácsi vész után Velencébe kerül, és végrehajtja nagyjelentőségű reformjait. Új effektusokkal kísérletez. Zeneszerző és karmester, sok tanítványa van. Bármilyen bátran kísérletez, előbb tanítványival írat új irányú kompozíciókat, először ők lépnek fel.

Nevéhez fűződik a kétkórusos technika. A velencei székesegyházban két karzat van. Mindkettőre állított énekkart és antifóna mintájára felelgettek egymásnak, de több szólamban. Váltakozva folyt az együtt éneklés és a felelgetés. Megteremti a madrigál új formáját, és ő fedezi fel az önálló hangszeres zenét, mint a kifejezési lehetőségek határtalan lehetőségeit. Tehát innen indul el a hangszeres muzsika, elsősorban az orgona. Először a meglévő énekkari kompozíciókat adták elő orgonán, később önálló orgonadarabokat komponáltak. Nevezetes Willaert Musica versa (különböző) c. gyűjteménye. Több szerző művei találhatók benne, diatonikus és kromatikus énekes és hangszeres muzsika.

A velencei iskolához tartoznak még Cipriano de Rore (1516.-1556.). A madrigál-műfaj fejlődésének szabott új irányt hang- és hangulatfestő törekvéseivel.

Meghatározó Andrea Gabrieli(1510.k.-1586.) és Giovanni Gabrieli - utóbbi Andreas unokaöccse - szerepe a zenekari muzsika létrejöttében. Ők írták az első zenekari műveket, melyeket sonata-nak neveztek - sonare= hangszeren játszani, cantare=énekelni. Musica sonata, musica cantata. Nem írták elő, hogy a szólamokat milyen hangszer játssza, olyan hangszereket alkalmaztak, melyek éppen rendelkezésükre álltak. Még ekkor sem fejlődött ki a hangszín iránti érzék. Hangszeres műveik jelentős része toronyzene. Ezeket nagy ünnepeken – pl. királyválasztás alkalmával játszották.

Carlo Gesualdo (1560.k.-1613.) Venosa hercege, gyilkos, (hűtlen feleségét bérgyilkosai szeme előtt ölik meg, ettől kezdve csapongó szenvedélyeinek rabja, míg második felesége megmérgezi) zeneszerző , a 16. sz. végén kibontakozó kromatikus-iskola legradikálisabb tagja. Habzsolja a nem várt harmóniai hatásokat, zenéjében korlátlan szabadsággal kapcsolja össze a hangzatokat. Korábban volt már szó a humanizmus és a reneszánsz görög drámát megújító törekvéseiről. A zenében is ez volt a cél.

Az opera kialakulása

Bardi gróf volt e mozgalom elindítója. Firenzei házában a legjelentősebb művészek és tudósok fordultak meg. Zenei emlékek és történeti tudás nélkül egyik tévedést a másik után követték el. De éppen így alakulhatott ki az opera.

Opera széria

Bizonyos gyökerek voltak a középkorból. Ilyen volt a sacre rapresentazioni - szent előadások. 1200-1300-tól voltak divatban a székesegyházakban, ünnepek alkalmával. Az ünnep témakörének megfelelő drámát adták elő. A szentély volt bedíszletezve. Háromsíkú színpad volt:

  1. földszint = pokol;
  2. 1.emelet = föld;
  3. 2.emelet = mennyország.

Mindhárom szinten ment a játék, aszerint, hogy hol játszódott le. Reális színjátszás folyt, pl. Ádám és Éva meztelenül játszottak. Viszonylag fejlett színpadi gépezeteket is használtak. Részint prózában beszéltek, az emelkedettebb részeknél ének hangzott fel, szóló vagy kórus. Kezdetben egyszólamú gregorián, később többszólamú éneklés folyt. Sok esetben a székesegyház előtt játszottak.

A másik gyökér a favola pastorale - népi játék. Falusi környezetben népi szereplők adták elő pásztorélet témájú darabjaikat falvak piacterein. Később városokba is bevitték, rendszerint májusban - maggio musicale (zenés május). E két gyökér volt a komoly operák őse.

Opera buffa

A harmadik gyökér a vígoperához vezetett. Ilyen volt a madrigaleszk - madrigálszerű stílusban írt mű - és a bolondok ünnepe vagy szamárünnep, valamint a pogány római saturnalia - (úgy tartották, hogy Saturnus idejében volt az emberiség aranykora), mely két napig tartott, s ezen a két napon minden fordítva történt, - szintén a vígopera ősei. A kereszténység idejében más tartalmat kapott. Annyira fordított volt minden, hogy a rabszolga ült az asztalnál, a körmenetet a város legnagyobb csirkefogója vezette a templomba, ahol a misét parodizálták nagy nevetéssel a papság jelenlétében. Zene is volt. Később a baseli zsinat 1510-ben ezt a botrányok miatt betiltotta. Ilyen gyökerei voltak az operának.

Az opera szerkezete és előadása

Bardi grófnak nem volt pontos leírása a görög drámáról, a görög zenét sem ismerték, ezért következtetésekre voltak utalva. Következtetéseiket az előbbi gyakorlatokkal összekapcsolták, s így kialakult egy sajátságos műfaj, mely ezektől merőben eltért. Rengeteget tévedtek, de hasznos volt ez, mert sok új dolog jött létre, például a recitativo és a zene más különféle alkalmazásmódjai.

Ekkor született meg a monodia - egy ember énekelt egy akkordikus hangszer kíséretével. Igy jött létre az akkordikus homofon zene. Mi tette ezt szükségessé? A madrigaleszk egyéni érzelmeket tömegben mond el (kórus), pedig jobb, ha ezt maga az egyén adja elő.

A zenekar 3-4 tagból állott, egy akkordikus és 2-3 dallamvivő hangszer - viola, oboa, vagy más. A mű első száma az intrada - bevonulás - volt, nem nyitány. Függöny nem volt. Ezután következik a prolog, mely versben vagy prózában elmondja, kiről, kinek szól, miért készült, kinek a tiszteletére. Ezután indul meg a cselekmény. A cselekményt, a történéseket a recitativók vitték előre, recitativókat egy csembaló kísérte. Neve a csembaló hangja miatt, - mellyen itt-ott egy-egy rövid akkord szólalt meg, hogy az énekest hangnemben tartsa, vagy modulálni segítse - secco recitativo - száraz recitativo - volt. A recitativónak dallama van és a beszéd ritmusát követi. Kórusszámokat vagy önálló zenekari szonátákat és balletteket - ballare = táncolni - iktattak közbe, tehát egy színpadi mű több önálló műfajból állott. Opus = mű, opera (többesszám) = művek. Utolsó szám az apotheosis - megdicsőülés. Vagy egy szereplő, vagy egy eszme, esetleg az a személy dicsőült meg, akinek az operát írták. A vígoperát e helyett az un. licenza zárta be. Az összes szereplő - még az is, aki meghalt - együtt jött ki a színpadra és együtt énekelték el a mű tanulságát.

A régi olasz opera tárgyát a görög-római mitológiából vette. Istenek története, favola-pastorale. Akkoriban ugyanazt a történetet minél művészibb módon többször dolgozták fel. Két kedvelt téma volt Orfeusz és Euridiké, Daphne. Mindkettőből 40-50 opera van, ezek még a legújabb korban is kísértik a zeneszerzőket, kik közül elég Offenbach és Richard Strauss nevét megemlíteni.

Orpheus, egy mondabeli trák költő-zeneszerző-előadóművész, a történetben Euridikét vette feleségül, aki az esküvő napján viperamarástól meghalt. O. bolyongott, elhatározta, hogy leszáll az alvilágba és visszahozza Euridikét. Különböző kalandok (pl. Cerberus) után le is került. Lantjával még Hadest, az alvilág királyát is megbűvölte, s az visszaadta Euridikét azzal a kikötéssel, hogy csak egymás mögött haladhatnak, és nem nézhetnek egymásra, míg fel nem érnek. Euridike szerelmesét hűtlenséggel vádolta, Orpheus magát igazolván nem tudta betartani a tilalmat, s így E. másodszor is meghalt. Ettől kezdve kétfelé ágazik a történet: vagy halva marad, vagy a szerelem istennője feltámasztja. Az apoteózisban a művészet dicsőül meg.

Daphne csinos pásztorlány, ki hű volt vőlegényéhez. Szemet vetett rá Apollon isten, de nem ért célt. Ezért isteni hatalmánál fogva babérfává változtatta. Ahogyan a nap süti a fát, úgy öleli Apollon - napisten - Daphnet.

A halál átváltozás - metamorphosis, mely minden tragédiában jelen van. Kiindulás a sír, valóságosan vagy áttételesen (hullámsír, metamorfózis). A Dionysos-féle mese a valláshoz kapcsolódik (isten). A profán élet sír körüli játékai: az ősember a sírnál eljátszotta a halott történetét - énekek; halotti táncok. Az ókori tragédiában mindig jelen van a halál. A keresztény tragédiákban Krisztus sírja - közvetlenül vagy áttételesen - képezi a történet alapját. Minthogy minden tragédia a halálhoz vezet, a főhősnek el kell buknia. Elbukását szükségszerűen okozzák a történetben összecsapó szenvedélyek, akaratok. Egyes esetekben más hal meg, a főhős pedig erkölcsileg semmisül meg (Bánk bán, Pizarro). Az akaratokat emberek személyesítik meg. <uäEgyszerűbb, ha két ember gyűlöli egymást, sokkal drámaibb, ha olyanok csapnak össze, kik szeretik egymást (Álarcosbál)</uä. A világirodalom tulajdonképpen kb. 30 témát variál. A lényeg, hogy milyen művészi eszközökkel van a téma feldolgozva. Minden opera seria - komoly opera - váza a fentiekhez hasonló.

Ellentéte az opera buffa - komédia, vígopera. Nagy különbség a kettő között, hogy a tragédia hőse nagy jellem, szimpatikus, részvétet kelt, a komédia hőse gyenge jellem. A komédia szélsőséges formája a bohózat. A komédia illúzióban ringat, a bohózat megfoszt az illúziótól. Az opera semiseria a kettő vegyülete, komoly és víg jelenetek váltakoznak benne. Első operaszerzők: Peri; Antonio Cesti; Cavalli - Bardi gróf környezete. A műfajt akkoriban dramma per musica, melodramma, favola pastorale nevekkel illették. Ezeknek az operáknak nagy részét recitativók - secco recitativo - alkotják, közben-közben néhány egyszerű kórust hallani.

Kezdetben nem voltak operaházak. Az előadások főúri palotákban felszerelt alkalmi színpadokon zajlottak le. A nézőteret a színpadtól már függöny választotta el rolószerűen. Ezen művészi festmények voltak. Módosabb főuraknál a festmény rendszerint változott, az előadásra kerülő mű egy jelenetét ábrázolta. A színpad valamivel magasabb volt, mint a nézőtér, díszletezése pazar - mai szemmel nézve primitív. Először felfüggesztett vásznak voltak festve. Volt hátsó kulissza és voltak oldalkulisszák. A világítást nagy fáklyákkal oldották meg, vagy gyertyákkal, a színpad mögött képzett fényt nagy tükrökkel vetítették be a színpadra. Később görögtüzet használtak, ha nagy fényre volt szükség.


Az operaház fejlődése

Ma kétféle színpad van: süllyesztett- vagy forgószínpad. Előbbiben a színpad lesüllyed, alatta vasvázas gépi berendezés működik, amellyel részleteiben és egészében is lesüllyeszthető, jobbra, balra és hátra is mozgatható, az egész eltolható. Forgótechnikánál a színpad jelentős része tengely körül fordítható. Először kézi erővel végezték a forgatást, ez is gyorsan működtethető, később áttértek a gépi mozgatásra. Hátránya, hogy lefelé nem lehet építeni a színpadot.

A díszletek kezdetben felfüggesztett vásznak voltak, később beépített díszleteteket alkalmaztak, pl. ház, stb. Vannak még bútorok, kellékek. Egy időben valódi bútorokat, kellékeket használtak (gyöngysor, karperec). De a valódi sok esetben nem mutat úgy, mint a hamis. (Pl. egy Luther-korabeli biblia szakadozott.) Ma már hamisított kellékekkel dolgoznak. A fényt is egy idő után karbidlámpával, még később villannyal szolgáltatták. Többféle színpadi világítás van: rivalda (különböző. színű körtesor); szuffita (felső világítás, a mennyezeten lóg, ez is többszínű), ilyen van a színpad elején, közepén, hátul, néha 4-5 sor is van; oldalreflektorok tornyokban vannak elhelyezve, lehetnek fixek és mozgathatók, ilyen a nézőtéren is szokott lenni; a fejgépek - kopf - állvány körül különféle szögben forgathatók. Zsinórpadlás - ma már 4-5 emeletnyi magasak is lehetnek. Függesztett díszleteket lehet felhúzni-leereszteni. Súgólyuk. A súgás először oldalról történt, ma a színpadnyílás közepén van. Operánál sokszor kiabálni kell, hogy az énekesek meghallják, a nézőtérre mégsem hallatszik ki. Olaszországban a súgó dirigálja az énekeseket, ritmust üt, a karmester csak a zenekarral törődik. (*Én hazai operaelődásokon mindig azt látom, hogy a karmester az egész zene-együttest, -szólisták, énekkar, zenekar - irányítja, sok esetben még a szereplők mozgását is (ilyet Ferencsik Jánostól láttam). Olaszországban nem voltam.) A zenekar először nem volt árokban, csak később süllyesztették le, mert egyfelől a zenekar hangja elnyomja az énekhangot, másfelől a zenekari lámpák zavarták a nézőket. A zenekari árokban a zenészek dobogókon ülnek, a vonósoké a legmagasabb. A rezonanciát és a hangszerek közötti akusztikai különbségeket így egyenlítik ki. Legmélyebben az ütősök és a rézfúvók ülnek, néha a színpad alatt. Ezt manapság már hangmérnök számítja ki. Bayreuthban van a legtökéletesebb elhelyezés, az egész zenekar a színpad alatt ül, a hangot visszaverő felületek vetítik a színpadra, onnan lehet hallani a nézőtéren. A zenekari világítás nem semlegesíti a színpad fényeit.

A nézőtér kezdetben a palota egy nagy terme volt - nem sok hallgatónak jutott hely. Később színházakat építettek. 1600 körül vezették be a páholysort. Ezek nem voltak egyforma nagyságúak és díszítésűek. A páholy mögötti szobába benyílás volt, ezen keresztül lehetett a szomszéd páholyokba ellátogatni. Szokás volt a vizitelés. A milánói Scalaban a páholyok még ma sem egyformák. Az uniformizálás egyébként mintegy 100 éves. (*Ez az előadás az 1960-as években hangzott el.) Wagner óta a nézőtér lejtős.

A művészi személyzet legfőbb vezetője a karnagy, mellette voltak a karmesterek. Ma: zeneigazgató és karnagyok. Néha pótkarmesterre is szükség van, pl. háttal álló énekkar esetén. Ezt korrepetitor szokta ellátni. Kb. 30 éve pendulát - villanykarmestert - használnak. Ennek vagy a karmester, vagy az üstdobos nyomogatja a billentyűit. Ma már televíziós megoldás is van. Az I., vagy II. emeleten szokott lenni az orgona. Az orgonista penduláról olvassa le a tempót.


Az opera terjedése

Bardi grófék kísérleteinek híre más országokba, más karmesterekhez is eljutott, így terjedt el az opera.

Claudio Monteverdi (1567. Cremona - 1643. Velence) olasz orvos fia. Ingegneri növendéke volt, aki viszont Palesrinánál tanult. Így Monteverdi művészete közvetlenül kapcsolódik Palesrina stílusához. Még fiatal, amikor első madrigálkötete megjelenik. Ezzel tűnik fel, s nemsokára újabb madrigálfüzetet ad ki. Vincenzo Gonzaga mantuai hercegnél udvari muzsikus. Gonzaga kiváló uralkodó, nagyon pártolja a művészeteket, Tassot is segítette. Mellesleg nagy szoknyavadász (Verdi: Rigoletto). A mantuai hercegnél először csak zenekari tag, később helyettes-karnagy, majd karnagy és udvari zeneszerző. A herceg seregei a török elleni harcban Magyarországon is táboroznak - Szolnok, Eger -, ide Monteverdi is elkíséri. Esztergom mellől indulnak Visegrád visszafoglalására. Ekkor írta a Visegrádi Te Deum-ot.

Gonzaga megbízást adott Monteverdinek, írjon olyan operát, mellyel Bardiékat túlszárnyalja. Ekkor írta meg az Orfeo-t, mely merőben más, mint Cavalli és Cesti operái. 40 tagú zenekart használt - hárfák, lantok csembalók, gambák, hegedűk, stb. Sokat adott a hangszínekre. (Kŕenek és Respighi áthangszerelték, mert ma nem volna előadható a régi hangszerek miatt.) Peri és Cesti operáinál sokkal drámaibb, sok felesleges sallang elmarad, a dramaturgia a helyén van. Különféle zenei effektusokat alkalmaz, pl. a hegedűn pizzicato és tremolo - a reszkető kéz sebességét utánozza. Ezt ugyan 11 évvel korábban Biagio Marini már megpróbálta, de csak kamarazenekarban, és csak egy hegedűn alkalmazta. Monteverdi az egész vonószenekart tremolóztatja. Ezen kívül is számos technikai újítás fűződik nevéhez.. A recitativo már nem egyszerű szavaló ének, sokkal kifejezőbb.

Monteverdi is megkomponálja Orfeus és Euridike történetét. Ebben deklamáló szólamai engedelmeskednek a zene belső törvényeinek is Drámailag, zeneileg egyformán élő dallamok ezek. Példamutató nagysága abban áll, hogy hőse az ember. Az opera befejező jelenete Monteverdi elképzelése szerint: Orfeust bacchánsnők tépik szét és feljut az Olymposra. A kor ízlésének jobban megfelel azonban a második változat, mely szerint Apollo száll le érte a Földre és felemeli az Égbe. Az Orfeo sikere után évente új operát vagy táncot írat vele a herceg, aki külön színházat rendezett be a palota egyik szárnyában. Az énekeseket egész Olaszországban toborozza, pár év alatt a legjobb társulat alakult ki.. Ez a színház később kicsinek bizonyult, akkor fából építtetett színházat. Monteverdi operáinak általában 3 bemutatója volt: 1./ A hercegnek, családjának és előkelő idegeneknek. 2./ A város gazdag kereskedőinek iparosainak. 3./ A palota cselédjeinek, a város szegényei számára, sőt rabokat és zsidókat is meghívott. Újabb kísérletei is vannak: pl. Tankréd lovon ülve énekel; lamentot - sirató - épít be az operába. Mintegy 300 madrigált, motettákat és miséket is írt, kb.20 operájából csak 4 maradt ránk.

Monteverdi kétstílusú zeneszerző. Prima pratica (első módszer) Palestrina-stílus - az ellenpont szabályainak betartása a legfontosabb. Seconda pratica (második módszer) - a zene a szöveg tartalmát, az abban tükröződő érzelmeket adja vissza, a zene legyen a szöveg hű szolgája. Ez a két stílus élesen elválasztódik. Az elsőben továbbfejleszti Palestrina stílusát, pl. a dallam felugorhat, disszonanciák előkészítés nélkül is beléphetnek, a szeptim is következhet előkészítés nélkül. Mindegyik madrigál ötszólamú vegyes kar, a dallam a legfelső szólamban van. Ez is polifon ugyan, de a legfelső kiemelkedik. Tehát egy ember is előadhatja úgy, hogy a legfelső szólamot énekli, a többit csembalón játssza. Leghíresebb madrigáljai: Ecco mormoral l’monde; E scogava con lesbelle. A második már nem reneszánsz, hanem barokk. M. dicsőségének tetőpontjának idején meghalt a herceg. Az új uralkodó nem volt nagy műpártoló, ezért Velencébe költözik, pap lesz. Egyházi műveket , miséket, motettákat, zsoltárokat ír főleg, de az operához nem marad hűtlen. Megnyitják az első nyilvános operaházat. Az első történelmi opera Poppea megkoronázása, - Monteverdi szövegírója, Busenello az opera témáját Tacitustól vette - melynek hőse Néró, aki feleségét elűzi, tanítóját, Senecát kivégezteti, hogy kedvesét, Poppeát trónra ültethesse. E művében bizonyosodik be, hogy a műfaj legnagyobbjaival: Verdivel, Musszorgszkijjal, Wagnerrel egyenrangú. Itt találkozik össze a reneszánsz és a barokk művészet.

Barokk-zene

A zene barokk kora kb. 1600-tól 1750-ig tart. „Parókás stílus”-nak is nevezték, mert a barokk oszlop csavart, mint a parókák fodrai. A kifejezés valószínűleg a művészettörténettől kölcsönvett portugál barocco (szabálytalan alakú gyöngy) szóból ered.

A barokk zene összefoglaló klasszikus zene, a 4. klasszikus kor. Elsősorban hangszeres vonatkozású. Az eddigi hangszeres kísérletek kivirágzanak, kialakul a continuo-technika. (continuo=folyton játszik) Ez az énekkarnál jól beválik. A zenekar háromszólamú és a zene polifonikus szerkezetű. Nagy hangterjedelme miatt helyenként a hangzás kiegyenlítetlen, harmonikus hézagok keletkeznek. Ezeket egyenlíti ki, tölti be a kontinuó, melyet akkordhangszer, csembaló, orgona, hárfa vagy lant játszik, gyakorta több is egyszerre. Ekkor kezdődik a funkciós zene. Az akkordokat számozott basszussal írják meg, erről a barokk kor a generálbasszus kora elnevezést is kapja. Nagyon képzett kontinuósra volt szükség, mert a számozott basszus-játék cifrázatokkal történt. Nagy tere volt a rögtönzésnek, mely tulajdonképpen a számozott basszus-játékkal indult el. A rögtönzés aztán átterjed a dallamvivő hangszerekre is. Igen gazdagon hangzott. A mai cigányzenekari technika hasonlít a barokk-kor technikájához.

A barokk korban alakul ki a teraszdinamika. Két dinamikai fok - pl. forte és piano között nincs fokozatos átmenet. Később keletkezik a fortissimo és pianissimo. Mindezek teraszokként következnek egymás után. Kialakul az echo - visszhanghatás. Egy és ugyanazon frázis kétszer egymásután hangzik fel :f-p. Ezt a zeneszerző nem jelzi, ezt tudni stíluskövetelmény! Akusztikai crescendo volt, de ez nem stílussajátság. Tulajdonképpen a fizikából ered, melyet egy kicsit meg lehet erősíteni. A barokk zenére jellemző az egytémájúság. Egy kis témából keletkezik egy nagyszabású mű. Ez a téma magában rejti a logikus folytatást, nincs lezárva, nyílt. Versenyműveknél van két téma egy tételben, külön témája van a zenekarnak és a szólistának, tehát valójában ez is egytémájú.

A barokk zenében egybeolvad az egyházi és világi jelleg. Azelőtt pusztán a hangzásból meg lehetett állapítani, hogy egyházi vagy világi zene hallható. Itt ez a különbség eltűnik, csak a címből vagy a szövegből állapítható meg az egyházi vagy világi jelleg. Az énekszólam hangszer-jellegűvé válik. (Éneklési technika fejlődése.)

Új formák. Fuga az uralkodó forma. Többszólamú polifon forma, melynek 1 témája van. A témát valamelyik szólam intonálja az alaphangnemben - dux - (vezér). Befejezés után rögtön belép egy másik szólamban a comes - (társ) - domináns-hangnemben, ekkor az első ellenszólamot - contrasubiectum - játszik. Ha a fuga két szólamú, akkor több belépés nincs. Ha van, akkor a 3. szólam tonikán, 4. dominánson, 5. ismét tonikán hozza a témát - ezek közül akárhány szólamú lehet. A comes a dux transzponálása, mely nem mindig pontos. Esetenként bizonyos hangközök megváltoztatásával visszakanyarodik az eredeti hangnemhez, ez a tonális válasz. A hangról-hangra való transzponálás a reális válasz. A szerző ebben az expositio néven jelzett részben bemutatja a témát, majd annak valamely jellegzetes figurájából szekvenciát hoz létre - ez 3-nál több nem lehet, de ennek egy még kisebb részéből újabb szekvenciát készíthet. Ez után kis coda következik mellyel azonban nem jöhet létre éles záradék. Vagy rögtön tovább megy, vagy sext-helyzetben zárja le, s ez megkívánja a folytatást (tul.képpen a hallgató kívánja, hogy ott folytatásnak kell következnie.), mely a kidolgozási részhez vezet. Itt annyi a megkötöttség, hogy új témát nem hozhat. A változatosság fenntartása miatt ezért többször kell modulálnia, a témát más-más hangnemben beléptetnie, az alaphangnemet itt nem is érinti. A zárórészben - melyet reexpositionak is nevezünk - tér vissza a téma ismét az alaphangnemben. Ebben a részben szokás a torlasztás, tehát a téma egyik szólamban való befejezése előtt egy másik szólamban is megszólal, stb. Ez néha már a kidolgozási részben is megjelenik. A fuga tipikus barokk forma. Van kettős fuga is - 2 téma. Vagy két expozició van, vagy együtt exponálja a két témát. A hármas vagy négyes fugát is kettős fugának nevezik. Fugetta=kis fuga, a fugatoban csak az expozíció jelenik meg, utána homofonná válik.

Inventio. Ez is tipikus barokk-forma. Különösen az expozícióban vannak eltérések. Pl. a domináns hangnemben való témabelépést tonikai témabelépés is helyettesítheti. Az expozíció végén éles záradék van. Néha megtörténik, hogy a kidolgozási rész nem modulál, hanem egy állandó hangnem kristályosodik ki.

A concerto - verseny - is akkor alakul ki. Itt két dallam áll egymással szemben - egymás után - kontinuóval. Kialakulása:

  1. énekhang énekhanggal koncertál;
  2. ének és hangszer koncertál;
  3. hangszer koncertál hangszerrel kontinuó kíséretében.

Ez tovább fejlődött. Az egyetlen kísérőhangszer helyébe lépett a zenekar, A kontinuó-hangszer mellékes szerepet kap. Később a zenekarral kisebb együttes - 4 hangszer - áll szemben, ez a concerto grosso.

A barokk korban alakul ki a szólókoncert. Ilyen pl. az orgonaverseny.

Zenekar énekkarral is koncertál, Bach concertonak nevezte kantátáit is. A koncert hangszerelése:

  1. soli - a zenekarban csak a szólisták játszanak;
  2. ripieno - kisegyüttes, pl. első két pult;
  3. tutti - egész zenekar játszik. Mindezek mellett a continuo mindig szól.

A korábban kialakult sonata és cantata formát a barokk-kor is műveli. Ezeknek előadási hely szerint két típusa van: templomban sonata da chiesa, cantata da chiesa; nem egyházi szövegű a cantata profana.

Legnagyobb barokk szerzők

Johann Sebastian Bach (1685. Eisenach-1750. Lipcse) Német muzsikus családból származott. Fiatal korában észre vették zenei hajlamait. Már ifjúkorában zenei állást vállalt a weimari herceg szolgálatában udvari és templomi karnagyként. Innen ment Lübeckbe Buxtehude-hoz tanulni, majd hosszabb ideig Kötenben volt. Utolsó állása: a lipcsei Thomaskiche (27 év) orgonistája, kántora, egyetemi zeneigazgató. A lipcsei templom evangélikus. A szertartás nagyrészt még katolikus volt, tehát sok mise keletkezett. 4 éven át minden vasárnapra kantátát írt. Bár ő még egyházi koncertnek nevezte kantátáit, a kantátának ekkor már a líraiság volt a jellemző vonása.

Wohltemperiertes Klavier-(jól hangolt zongora) 48 preludium és fuga (2-2) minden hangnemben. Bach idejében a hangolás még a tiszta kvinten alapult. Ha „c”-re hangolták az orgonát vagy csembalót, akkor csak C-dúrban lehetett tisztán játszani. Minél messzebb távolodott a zenemű ettől a hangnemtől, annál hamisabbá vált, ezért nem lehetett modulálni. Werckmeister András dolgozott ki egy rendszert, melyben az oktáv kivételével minden hangköz hamis, minden kvintet bizonyos számú rezgéssel kisebbre vett. A fül ezt a kis eltérést már elfogadja. E módosítás alapján már lehetett modulálni. Ez a jó hangolás. A kínaiak ezt jóval korábban feltalálták. Jóltemperált hangolás(*Más forrásokból megtudható, hogy erre való törekvés már Werckmeister előtt is volt, ő valósította meg az un. középhangolást, mely azt eredményezte, hogy 3 #-ig, 3 b-ig el lehet térni a C-dúrtól, s még elfogadhatóan hangzik. Még azzal az előnnyel is bírt, hogy nem teljesen egyformák a hangnemek, mint ma.) Bach a kétkötetes Wohltemperiertes Klavier c. művével mutatja be ezt a lehetőséget.

Művei még: mintegy 400 kantátájából 200 maradt ránk - ezek 95 %-a egyházi -;oratóriumok, melyek tul.képpen kantátaciklusok, és együttesen alkotnak oratóriumot; rengeteg motetta, melyek nem azonosak Palestrina elgondolásával, német szövegűek, hangszer is járul hozzájuk, közel állnak a kantátához; korálok - a korál nemzeti nyelvű népének -; orgonára írt preludiumok és fugák; korálfeldolgozások; concerto-grossok; 6 branderburgi verseny; két és háromszólamú invenciók, szólóhegedű- és csembalóversenyek, stb.

Külön kell itt beszélni a kantátáról, oratóriumról, melyek a barokk-korban alakultak ki. Kantáta - oratórium - opera szerkezetileg azonos műfajok. Különös jelentősége van az oratóriumnak. Bach oratóriumai szerkezetükre nézve kantátaciklusok, melyek lazán fonódnak össze oratóriummá. Oratórium= imaterem, innen kapta elnevezését a műfaj, ezzel a névvel illettek abban az időben minden epikai művet. Imatermekben imádkoztak, olvastak fel, majd énekeltek el szent történeteket. Ez énekek gregorián-dallamok voltak, majd polifonikus kórusművek. Később aztán a templomban adták elő ezeket.

Az oratórium sajátságos fajtája a passio ˙(szenvedés). Passio Domini nostri Jesu Christi - a mi urunk, Jézus Krisztus szenvedése. Passió tárgya csak ez lehetett. Korábbi előzményei is voltak, Obrecht, Lassus és mások is írtak passiót. A régi passiókban az evangelista, ki a történetet elmondja (énekli), bariton énekes volt, Jézus basszus, minden más szereplő tenor. Első típusa a gregorián-passio. Később alakult ki a motetta-passio. Ebben a turba - tömeg - részletek már motetta formájúak voltak. A protestánsoknál létre jött a choralpassio , mely ’a capella’ kórusmű volt. Ezek hellyel-közzel keveredtek is egymással. [5]

Bach 4 passiót írt, de csak 2 maradt fenn, a Máté-, és a János-passió. Ő nemcsak a bibliai szöveget dolgozza fel, hanem áriákat, duetteket, korálokat illeszt bele. Máté-passio: két kórus, két zenekar, képletes szereplő: Sion leánya, nép, hívők serege - tehát hatalmas apparátus. H-moll mise az egyik csúcspont művészetében. Magnificat c. művét tartják Bach legjobb kompozíciójának. Világi művei még: Goldberg-variációk csembalóra; Musikalisches Opfer – (Zenei áldozat); Kunst der fuge - (A fuga művészete).

Nem kihagyható Bach művészetéből a variáció két formája, a passacaglia és a chaconne. Mindkettő a 16. században alakult ki. Előbbi alapja a basso-ostinato, a basszus-szólamban állandóan visszatérő téma, mely fölé variációk sorozatát szerkeszti a szerző. Utóbbi a harmóniák sorozatos ismétlődésére van építve. Nevezetessé Girolamo Frescobaldi tette.

Bach művészete elsősorban hangszeres stílus. Ez még vokális műveiben is kiütközik, sok a koloratúra, nehéz énekelni. Műveiben a homofon és polifon elemek fele-fele arányban egyesülnek, tiszta polifónia fugáiban, kánonjaiban és invencióiban van. Jellegzetes Bach ritmikája. Mai Bach-szemléletünket Albert Schweitzer (1875.-1957.) kutatásai alapozzák meg. Ő orvos és orgonaművész volt, életének nagy részét Afrikában töltötte, ott fejtett ki önfeláldozó orvos-misszionáriusi tevékenységet. Stílustanulmányokat folytatott Bach műveiről, mert feltűnt neki, hogy bizonyos ritmusképletek állandóan visszatérnek, s ezek valami kifejezésének szolgálatában állnak. Végigtanulmányozta Bach összes kantátáit, motettáit, oratóriumait, s kicédulázta az összes azonos ritmusképletet, a hozzátartozó szöveggel együtt. Így fedezte fel, hogy bizonyos ritmusképletek mindig ugyanazokhoz az érzelmekhez kapcsolódnak. Hangszeres műveiben is megtalálta ugyanezeket a ritmusképleteket, s rájött, hogy egy-egy ilyennél mindig ezekkel azonos érzelmeket kell a mű előadása során produkálni.

Georg Friedrich Händel (1685.Halle-1759.London). Azok a stílussajátságok, melyek Bachra jellemzőek, jellemzőek Händelre is. Németszármazású zeneszerző, korán mutatkoztak zenei tehetségének jelei, szülei azonban elvégeztették vele az egyetemet, zenei pályafutása csak ezután kezdődött. Rövid németországi működése után Londonba került, és bekapcsolódott az angol zenei törekvésekbe. Az angolok ma is saját zeneszerzőjüknek tekintik. Bach mellett a barokk-kor legjelentősebb alakjává válik.

Kettőjük között alapvető különbség, hogy Bach inkább lírai és szubjektív érzéseket önt a zenébe, Händel pedig drámai és epikai természet. Stílusa többrétű mint Baché. Händel sokat utazik, magába szívja a külföldi zenei impulzusokat Nála is egyensúlyban vannak a homofon és polifon elemek, de bizonyos műfajoknál kezd a homofónia felé vonzódni. Ez a fugákban tűnik fel különösen, melyekben megnyilvánul a keresztmetszeti harmonikus szerkesztés. Kórustechnikában is bizonyos fokig akkordszerű.

Oratóriumai tárgyát túlnyomóan a bibliából veszi, kisebb részük görög mitológiai vagy történelemtárgyú. Tárgyválasztása valami módon mindig illik az akkori társadalmi viszonyokra. Oratóriumai a korábbiaktól eltérnek annyiban, hogy feltűnően nagy szerepe van a kórusnak. A cselekmény olyan, hogy a tömeg - mint a görög drámákban - aktív szerepet tölt be. Ezek a kórusok túlnyomóan nagy homofon tömbök. Itt-ott polifonok, de mindig kimutathatók függőleges irányban a harmóniák. Oratóriumai: Saul, Eszter, Sámson, Judás-makkabeus, Messiás.

A Messiás szerkezete eltér a többitől. A többinél a testo - zenerészek közötti szöveg - elmondja a történetet (cecitativo), a szereplők lírai képeket jelenítenek meg. A Messiásban nincs testo, sőt szereplők sincsenek, csak szólisták. Cselekménye sincs, a szöveget maga H. válogatta össze az Ó- és Újszövetségből. 27 változata van. Ennek oka, hogy a szerző is nagyra értékelte, sok helyen előadatta, de mindenhol alkalmazkodott a helyi lehetőségekhez, néha rövidített, máskor hozzáírt.

Saját hangszerelését - 2 continuo (csembaló, orgona), vonószenekar, 1-2 fa- és rézfúvó - ma már nem használjuk. Sokan áthangszerelték. Ezek közül a két legjobb Mozart és Mendelssohn hangszerelése. Ma már majdnem kizárólag Mozartét lehet hallani. Ő is rövidített rajta, így is 3 óra. Chrysander húzásokat alkalmazott ennél is, manapság általában így adják elő. Sokszor bedíszletezve, szcenírozva adták elő, ilyenkor tablószerűen vannak a szereplők a díszletek között elhelyezve. Mozgás csak akkor van, ha bejön vagy kimegy az énekes, vagy az ülő énekes feláll.

Operái közül ma már csak a Xerxes és a Julius caesar van műsoron. Ezeket H. a Convent Garden Operának írta - ő ott volt igazgató. Szerkezetük megegyezik az oratóriumok szerkezetével.

Művészetében különös helyet kap az Anthem, mely az anglikán egyház vallásos himnusza - az antifóna szóból ered. Az anthemek kb. olyan szerepet töltenek be nála, mint Bachnál a korálok, de ezek nem népénekszerűek, hanem magasztos szárnyalásúak. A gregorián himnuszokhoz hajlik inkább, és átmenet a gregorián és a korál között. H. művészetét végigkíséri.

Concerto grossok. Van csak vonószenekari kontinuóval, de van, melyben 1-2 fúvós is előfordul.

Szvitek. A szvit tánctételek sorozata. Vízizene, Tüzijáték. Versenyműveket is írt, köztük 6 orgonaversenyt.

Bach előtt és vele egyidőben működő barokk zeneszerzők

A barokk-korban - Bach előtt, és vele egyidőben - működtek még más jelentős zeneszerzők is, Arcangelo Corelli (1653–1713), Giuseppe Torelli (1658.-1709.) és Antonio Vivaldi.(1675.-1741.)

[[[w:Jean-Baptist Lully|Jean-Baptist Lully]] (1632.Firenze-1687.Párizs) a barokk-kor Bach előtti szakaszában élt és munkálkodott olasz származású francia zeneszerző, kit azért említünk itt külön, mert ő volt a francia operairodalom megalapozója. Fiatal korában szegényen élt, kocsmai hegedűs volt. Korán Franciaországba került, ahol bevették először a királyi nagy-, majd kis-zenekarba.

Munkájának első fázisára jellemző, hogy az olasz opera stílusából indult ki. Olasz nyelvű, olasz stílusú operákat olasz énekesek énekeltek. 1652-ben XIV. Lajos kinevezi udvari zenekara vezetőjévé. Lully legfőbb szándéka volt a francia nemzeti opera megteremtése. Nem ismerte jól a francia nyelvet, ezért a Theatre National-ban a legkiválóbb francia színészektől tanulmányozta a francia irodalmi nyelvet, a helyes kiejtést, jegyzeteket készített a hangsúlyról, ritmikáról a beszéd természetes dallammenetéről. Ritmusképleteket írt fel és a színészek beszédlejtését lekottázta. Prozódiájában az így tanultakat alkalmazta. Lully partitúráiban épp ezért sok a ritmusváltozás a helyes prozódiára való törekvés miatt. Tanulmányozta a francia zenét is, chansonokat, egyéb műzenét. Mindezek alapján alakított ki egy az olasz operától különböző stílust. Philippe Quinault személyében, ki pontosan megértette L. törekvéseit, jó szövegíróra talált. Termékeny szövegíró volt.

Lully stílusára jellemző, hogy műveiben sok a recitativo. Ez unalmassá tenné, de tarkítja ezeket kórusjelenetekkel. Kórusa 5-szólamú vegyeskar. Kórusművei melodikusak, zárt formában készülnek, túlnyomóan homofonok, csillogó hangzásúak. Áriát nem ismer. Egyhangúság elkerülése végett hosszú zenekari közjátékokat írt. Nevezetesek viharzenéi.

Zenekara: vonósok, kevés fafúvó - 1-2 fuvola , oboa, fagott, trombita -, ami éppen kéznél volt. Vonóskezelése jellegzetes. Ötszólamú vonószenekarában a cselló és a bőgő játssza a basszust, ezen felül van még 4 szólam, 1-2 hegedű, 1-2 brácsa, cselló és bőgő. Majdnem minden operájában van chaconne - régi táncforma, variációsorozat páratlan ütemű basszustémára. Operáiba sok (15-20), rövid ballettet illeszt. Ennek egyik oka, hogy XIV. Lajos szerette a táncművészetet, ő is fellépett. Ezek látványos attrakciók, lazán függnek össze a cselekménnyel, feladatuk a tarkítás. A király konstruálta a menüettet. Az első menüett-zenét Lully írta. Innen indul el hosszú útjára.

Tőle ered a francia nyitány, mely háromrészes zenei forma.

  1. grave - méltóságos, patetikus.
  2. gyors.
  3. vagy visszatér az egész grave, vagy csak egy része.

E forma kialakulásának zenei oka az, hogy barokk stílus kontraszthatások elérésére törekszik, a Da Capo is ekkor alakul ki. A 3-as számnak nagy a jelentősége (tempus perfectus!). Társadalmi oka: a nyitány akkor hangzott el, amikor a király belépett - a királyi méltóság festésére a lassú zene alkalmas. A gyors rész az elhelyezkedés ideje alatt hangzott, s végül az első lassú rész visszatért. (Ennek fordítottja az olasz nyitány, melynek beosztása: gyors- lassú- gyors, - e stílust Alessandro Scarlatti kezdeményezte.)

L. több mint 40 operát írt, egyik legkiemelkedőbb ezek közül: Cadmus és Hermyone. Ezeken kívül főleg egyházi műveket komponált. Te Deumának vezénylése közben megsérült és vérmérgezésben halt meg - dirigáló botjával saját lábába szúrt. Lully halála után a francia opera egy évszázadon át hanyatlott, ismét az olasz opera hódított, ám Lully emléke tovább kísértett, mert itt-ott kísérleteztek francia operával is.

Jean-Philippe Rameau (1683.-1764) francia zeneszerző útja elég rögös volt. Különböző helyeken működött mint orgonista és hegedűs, csak 1733-ban mutathatta be Hippolíte és Aricie c. operáját egy gazdag pártfogó segítségével. Később mégis megérhette, hogyan válik műveinek hosszú sora a francia zenekultúra közkincsévé.

Rameau nagy érdeme, hogy 1723-ban megjelentette Traité d’harmonie c. művét - összhangzattan-könyv. Rendszerezte az addigi összhangzattani eredményeket, tőle ered az összhangzattani terminológia, nomenklatúra. A dúr és moll tonalitásból kiemelkedik a Tonika, Subdomináns és Domináns. Ezen a kadencián alapszik a zene kb. 1600-tól 1900-ig. Mindegyik csak a másikkal kapcsolatban jelent valami viszonylatot. Az I.-IV.(fok) nyitást, az V:-I. zárást jelent. A IV. és V. között van egy semleges zóna, ahol nincs nyitó-záró jelleg. A funkciós zene váza ez: hogy két akkord egymással milyen viszonyban van, azt a harmadik akkord dönti el. Ez teszi lehetővé a modulációt. Átértelmezés.

A Rameau-féle rendszerben tilalmak vannak: tiltott a kvint-, oktávpárhuzam, bővített másod-lépés. Ez stílussajátság a funkciós-rendszerben. Saveur (Szavőr) felfedezte a felhangokat. Rameau az ő akusztikai eredményeire alapozza összhangzattanát. Az első két felhang párhuzama tilos, mert nem ad új hangzást. A bővített másodot nehezen intonálhatónak érezték, mint régebben a tritonust.

A disszonanciát elő kell készíteni és fel kell oldani, mégpedig lefelé vezetve a disszonáns hangot, mely hangsúlyos helyen áll. A feloldásnak konszonanciát kell képeznie. A hangsúlytalan disszonancia csak átfutás esetén jó. Minden akkord alterálható - félhanggal le vagy fel -, így vezérhang jön létre, mely a célzott hangnemhez vezet. Az alterálás során ’keresztállás’ nem jöhet létre. (Mindezek összhangzattani fogalmak és szabályok, melyeket itt csak, mint zenetörténeti újdonságokat említünk meg.) Fontos: ugyanebben az időben alakul ki a temperálás, mely nélkül az összhangzattant nem lehet megvalósítani.

Cristoph Willibald Gluck (1714.-1787.) Csehországban született német zeneszerző, az opera korszakos jelentőségű reformátora. Egy ideig Prágában, mint templomi énekes, tánctermi hegedűs keresi meg kenyerét. Németországban is dolgozott, de működésének súlypontja Franciaország. Itt születnek meg operareformjai.

Eddig a francia operában is a bel canto-ra - szép éneklés - fektették a fősúlyt, mely a nápolyi operából eredt, tehát olasz hagyomány (A. Scarlatti.) Ekkor már az énekes maga is kicifrázta a melódiákat. Az ária formája ABA-CDC-ABA, melyben a harmadik részt cifrázták. Ez nagyon elburjánzott, a műveket kiforgatták eredeti formájukból. Az énekes beleavatkozott ilyenformán a komponista munkájába. Gluck ezek ellen kelt ki. Reformja fő elve: „Drámát vinni a színpadra”. Ennek szolgálatába állítandó a zene, kosztüm, díszlet, kellék, és minden egyéb. G. tehát nem a zenét reformálja, hanem az operaírás módját.

Elveit írásban is kifejti: első a dráma, ária csak ott szükséges, ahol egy érzelmet jobban el akarunk mélyíteni, de ennek is jellem- és helyzetfestő funkciója van. Az áriának ezért nem kizárólagos formája a Da Capo. A cselekmény megkívánja, hogy a zene teljesen alkalmazkodjék hozzá, még annak árán is, ha a zenei forma megbomlik - formabontás. A kórus, mely eddig szinte csak élő díszlet - sztaffázs - volt, itt is aktív szerepet vállal, mozog a színpadon. Táncnak, balettnek csak ott van helye, ahol logikusan kapcsolódik a cselekményhez. „Nem becsülöm sokra az olyan művészt, aki egész tudományát a talpában hordja.” A nyitány szervesen belevezet az operába, előkészíti a drámát. Vagy

  1. az egész opera drámai hangulatát adja és lezárja, vagy
  2. nem zárja le a nyitányt, hanem annak végén megy fel a függöny.

Motívikus munkát alkalmaz, a témát felszabadítja és más-más módon csoportosítja (Iphigenia Aulisban).

Művei: Iphigenia Aulisban; Iphigenia Taurisban; Orpheus - legnagyobb-szabású műve, melynek két változata a „római” és a „párizsi”. A római változatban Orpheus alt szerepét kasztrált férfiénekes énekelte. Ennek oka az volt, hogy az egyház nőket nem engedett énekelni. A kasztrált alt-hang igen fényes hang volt.

A kasztrálás a 19. században megszűnt, attól kezdve az ilyen szerepeket nők énekelték - nadrágszerepek. A párizsi változatban tenor-énekes énekelte ugyanezen szerepet, mert ott a kasztrálás nem volt divat. Vígoperái: Rászedett kádi, Május királynője. Utóbbi zenéje nem eredeti, más zenéiből később állították össze.

Monteverdihez hasonló szerepe van a zenetörténetben. M. a renaisanceból vezeti át a zenét a barokk-korba, Gluck a barokk-ból a klasszicizmusba.

Mannheimi iskola

A 18. sz. közepe táján Mannheimben karmesterek, zeneszerzők kiváló csoportja került össze. Teljesen új stílust indítottak el. Új formák, effektusok, műfajok, előadási módok alakultak ki, új hangszerek keletkeztek.

Itt jött létre a szimfónia mai értelemben. Háromtételes: gyors - lassú - gyors. Menüett nincs benne! Az első tétel szonáta-forma, mely szintén itt alakult ki. A szonáta-forma nagy háromrészes tagolás.

  1. Az expozíció-ban két téma mutatkozik be, melyek között hangulati és hangnemi ellentét áll fenn. A főtéma alaphangnemben, a melléktéma domináns, vagy párhuzamos hangnemben van. Az expozíciót kis coda zárja le. Következik a
  2. kidolgozás, melybe a Gluck-féle motivikus munkamód vonul be. E részben semmi nem köti a zeneszerzőt a témák kibontásának lehetőségeiben, de új témát nem hozhat, alaphangnemet záradékszerűen nem érinthet.
  3. repríz - visszatérés - azonos az expozícióval, de a melléktéma is alaphangnemben van.

A második tétel lassú, formája nincs megkötve. A harmadik tétel gyors tempójú rondo - körtánc. Ennek formája: A-B-A, mely ismétlődhet többször - a-b-a-c-a-d-…stb.- is, ezen ismétlődések között vannak az epizódok (b, c, d, stb.) - ezek fantáziaszerűek és modulálnak.

Mannheimben alakul ki a vonósnégyes is, mely ugyancsak háromtételes, és menüett nincs benne. Hangszerösszetétele nem mindig azonos a maival, van pl. 3 hegedű és 1 cselló.

Itt szűnik meg a concerto grosso, és előtérbe kerül a szólókoncert. Itt vonul be a hangszerek közé a klarinét, itt alakul ki a crescendo-decrescendo. Ennek előzménye Nápolyban a messa di voce, de ott a kísérő hangszerek megmaradtak a dinamikában, itt ezzel szemben az egész zenekar erősített vagy halkított.

Itt kezdett a kiszenekar kialakulni. A vonószenekarhoz társul 2 fuvola, 2 kürt, 2 fagott, stb., mely mellett még a cembalo-continuo is megmaradhat, de nem feltétlenül szükséges.

Itt jön létre a zenekari pedál - sok szólam -, mely elhagyható.

Legnagyobb mesterei: Johann Stamitz (1717.-1757.) és Franz Xaver Richter (1709.-1789.). Mindketten Mannheimben működtek, a bajor népzenére építették stílusukat. Mások is magukévá tették az elveket, mint például Luigi Boccherini (1743.-1805.) olasz csellista és zeneszerző, Johann Christian Bach (1735.-1782.), J.S. Bach legifjabb fia. Ebből az iskolából alakult ki a nagy bécsi klasszicizmus, melyben már az osztrák ’zenei dialektus’ uralkodik.

Bécsi klasszicizmus

A „klasszikus” szó művészetek terén való értelmezése: a forma és tartalom egyensúlya. A zenetörténetben, mint korábban említettük, több klasszikus korszak van. A klasszikus korszakok között átmeneti irányzatok szerzői törekednek az addigi formák megbontásával új formák, effektusok létrehozására. E törekvésekből aztán újabb klasszicizmus alakul ki, melynek kialakításában sokan vesznek részt, és vannak olyan szerzők, akik az új törekvéseket művészetükben összegzik, kivirágoztatják. A jelenleg tárgyalt stílus ilyen kiemelkedő alakjai Haydn, Mozart és Beethoven.

Joseph Haydn (1732. Rohrau - 1809. Bécs) Édesapja bognármester volt. Jó énekhangja révén a bécsi Sängerknaben-be - jelentése: Énekes fiúk, várkápolnai kórus volt - került, mely iskola is volt, s ott sokoldalú zenei képzést kapott. Kitűnt, mint szólóénekes és hangszerjátékos. Kamaszkorában mutált, 18 éves volt, amikor a Sängerknaben-ből kitették. Lukavetzbe került egy grófhoz, ahol rövid ideig karmester volt. Egy nagybátyja ajánlatára Eszterházy herceghez került, s nála Kismartonban 32 évet töltött, először mint másodkarmester, később első karmester. Ő vezette a zenekart, énekkart, ellátta a miséket, ünnepségeket és házi koncertező volt. Hosszú szolgálata után nyugdíjasként Bécsbe költözött. Időközben Londonban is működött.

Haydn a bécsi klasszicizmus első nagy mestere. Művészetében a forma és tartalom egyensúlyban van. A forma világosan kivehető, követhető. H. bővíti a szonáta-formát, a melléktéma után zárótémát is alkalmaz. Hangszerelése színes, a szólamok teljesen önállóak. Kialakul a kiszenekar tipikus formája. Hangvételére jellemző az osztrák népies hang, elsősorban a bécsi zenei dialektus. Magyaros vonatkozások is találhatók H. zenéjében, pl. a verbunkos. Helyenként idéz is magyar verbunkosokból - pl. Biharitól.

Legjelentősebb műfajai a szimfóniák és a vonósnégyesek. Újítása, hogy a tételek közé beiktatja a menüettet, mely régi francia, 3/4 ütemű udvari tánc néha egy negyed ütemelőzővel. Így szabvánnyá válik a négytételesség. A vonósnégyes nála alakul ki a ma is hagyományos hangszerösszetétel: 2 hegedű, mélyhegedű (brácsa), cselló. A dallamot játssza általában az első-hegedű, a cselló a basszust hozza, a második-hegedű és a brácsa hangzattöltő jellegűek. Kb. 80 vonósnégyest írt, 78 biztosan tőle származik, 5 vagy 6 eredhet testvérétől Joh. Michael Haydntól is. 104 szimfóniájáról tudunk biztosan, de lehetséges, hogy 140-et írt. Szimfóniái közül egyesek kiemelkednek már a címükkel is - ilyenek: Üstdobütés, Üstdobpergés, Búcsú, stb. -, melyek nem a szerzőtől származnak.

24 operája van. Ezek egy része bábjáték, marionett (embernagyságú bábuk), de ballettek is vannak közöttük. Előadásuk sokszor túlszárnyalta a bécsieket, ezért Mária Terézia Eszterházára ment jó operát nézni. Művei a hercegi család tulajdonává váltak. Händel után Haydn a legközelebbi nagy oratóriumíró. 4 oratórium-ot írt: Teremtés, Évszakok, Tóbiás, A Megváltó hét szava a keresztfán.

Teremtés. A mózesi teremtéstörténet szokásos oratóriumformában. Szereplői: Gábriel, Uriel, Rafael arkangyalok, Ádám, Éva. Szövegét Milton: Az elveszett paradicsom c. művéből Lindley angol költő írta, és Van Swieten báró dolgozta át.

Évszakok c. oratórium tárgya már világi, a népi életet ábrázolja, szereplői népi alakok, mégis sok vallásos vonatkozást is tartalmaz.

A Tóbiás-ból csak egy-két töredéket ismerünk.

A Megváltó hét szava a keresztfán zenéje eredetileg vonósnégyes volt. A sevillai székesegyházban Krisztus hét mondatáról elmélkedtek - 7 elmélkedés volt. A püspök megkérte Haydnt, hogy mindegyik után írjon egy vonósnégyes-tételt. Ebből írt később oratóriumot. A 7 mondat kórusrecitativo. Az elmélkedés helyébe jöttek a vonósnégyes tételei szöveggel - ária, duett, nagy kórus.

Triók. Hegedű-cselló-zongora. Felépítésük hasonló a vonósnégyesekéhez. Voltaképpen csak hegedű-zongoraszonáták, mert a gordonkának nincs önálló szerepe. Vannak hegedű-, zongora- és más hangszerekre írt szonátái is. Versenyműveket is írt különböző hangszerekre. A capella és zongorakíséretes kórusműveket is komponált. Kettő magyar szövegű: Csokonai: A pillangó; Verseghy: Mit búsulsz árva szívem? Nem lehet tudni, mikor került alá a szöveg. A német himnusz, a Gott erhalte Haydn szerzeménye. Eredetileg "Tantum ergo" volt (egyházi ének). Ugyanerre a dallamra komponálta a Kaiser quartettet is. Ugyancsak az ő művei a katonai kürtszignálok. Az osztrák hadsereg ma is ezeket használja.

Wolfgang Amadeus Mozart (1756. Salzburg-1791. Bécs) minden idők egyik legnagyobb zeneköltője. Muzsikuscsaládból származik. Kitűnően zongorázott és hegedült, már 5-6 éves korában szerepelt a nyilvánosság előtt. Kiválóan komponált. Apja zongoraművészként mutatta be. 12 éves korában a római Szent Péter templomban kérte Allegri Miserere c. 9 szólamú művének kottáját, de nem adták át neki. Ekkor - hallván a kórus előadásában - emlékezetből leírta. Ezért a pápa lovaggá ütötte. Még gyermekkorában a salzburgi érseki udvarba került, ahol kezdetben continuot játszott zongorán és orgonán, és e mellett komponált. A hercegérsek nem hitte el, hogy ő komponálta a műveket, egy oratóriumot kellett zárt helyen megkomponálnia, s ennek teljesítése után a legnagyobb támogatója lett. Mozart pályája egyre felfelé ívelt, karnagy lett. Ez a Zsigmond nevű érsek meghalt. Mozart célja az önálló német opera volt, az új érsek, Cholloredo az olasz operát pártolta. E miatt közöttük megromlott a viszony, elvi ellentéteik voltak, ezért Mozartot kitették az érseki udvarból.

Bécsbe került, ahol művei jövedelméből próbált megélni. Itt kezdődik a zeneszerzők önállósulása. Ez nehezen ment, mert szokatlan volt. Betegsége és felesége pazarlása miatt nyomorgott. Élete végén császári zeneszerző lett, de nem élt az udvarban. Ez kitüntető cím volt, melyhez bizonyos összegű pénz járult. Később a magyar mágnások évjáradékot szavaztak meg számára.

Stílusa első tekintetre hasonlít Haydn stílusához. Ő is a mannheimi iskolából indul ki, de míg H. inkább Richter és Stamitz munkamódszerét veszi alapul, Mozart Johann Christian Bach kompozícióit tekinti példájának. Egyébként sokoldalú behatás éri. Haydn jobban szereti a széles vonalakat, Mozart első stíluskorszakában inkább a motívumokkal való dolgozás-módot kedveli. Tőle származik az éneklő allegro. Eddig az allegro vagy skálaszerű menetekből, vagy hangzatfelbontásokból áll. M.-nál az allegro megtelik olyan érzelmekkel, melyek eddig csak lassú tételekre voltak jellemzők.

Jellemzői:

  1. Áttört munka. Egy dallam más-más hangszereken cserélődik frázisokra bontva, vagy zongorán különböző regiszterekbe helyezve.
  2. Kromatika feltűnő használata, egész dallammeneteket kromatizál. A bécsi klasszikusok között, az ő stílusára legjellemzőbb ez.

Hangszerelésére jellemző, hogy felfedezi a fúvók, különösen a rézfúvók hangszínének jellegét. Sajátságos effektusokat alkalmaz, és az eddigieknél több tematikus anyagot bíz ezekre. Itt-ott használja a szordinált (hangfogóval tompított) trombitát is. Néha 4 kürtöt is használ.

Ma az a divat, hogy műveit kevés vonós-hangszerrel játsszuk. Mozart felfogásáról egy Johann Joachim Quantz-nak (német zeneszerző, 1697.-1773.) írt levele tanúskodik, melyben leírja, hogy nagy vonószenekart tart ideálisnak - 40 első-hegedű, stb - , ehhez képest a mai felfogás nem jó.

Művei. Emeljük itt ki 40 szimfóniájából a három legnagyobbat, melyeket egy nyár folyamán, három hónap alatt komponált. C-dúr (Jupiter) szimfónia. Egyszerre fuga és szonáta, ennek ellenére nem halljuk mondvacsináltnak, természetesen folyik. G-moll szimfónia. Két fogalmazásmódja van, egyikben csak oboák vannak, másikban klarinétok is. Esz dúr szimfónia. Jellemző rá az éneklő allegro és az áttört munka magas foka. Szimfóniáiban M. - a lehetőségekhez igazodva - a korabeli kiszenekart használta.

Divertimento - szórakozás. Többtételes zenemű, melyben szonátatétel nincs, zenekara vagy csak vonószenekar, vagy ehhez hozzájárul még 2 kürt. A szerenád ehhez áll közel. Kezdetben utcán vagy kertben játszották, ezért fúvóhangszerekre írták. Később, midőn már zárt helyiségekben is előadták, vonósok játszották. Kiemelkedő két salzburgi szerenád, az egyiket vonószenekar és 2 kürt, a másikat 13 fúvóhangszer játssza. A szerenádhoz hasonlít a cassazione - utcai zene. Mozartnál a divertimento, a szerenád és a casszione hangvételre egyet jelent.

Vonósnégyeseiben a Haydn-féle elveket folytatja, de mélyebb értelművé teszi azokat. A cselló időnként tematikus szerepet kap. Ezekre is jellemző az áttört munka.

Mozart trióiban - melyeknek összetétele hegedű-cselló-zongora - a csellónak már mondanivalója van.

Legkülönfélébb hangszer együttesekre ír kamarazenét. Komponált hegedű- és zongoraszonátákat. Utóbbiak között vannak eredetileg négy kézre elgondolt művek. Gordonkaszonátát nem írt.

Operák. Állandó kapcsolata van az operával. Első opera buffaja a La finta semplice (A színlelt együgyű), melynek bemutatását színházi intrikák megakadályozták. 10 éves korában írt két német daljátéka, a Bastien és Bastienne és Apollo és Hiacyntus már bemutatásra került. Gyermekkorában komponált más operákat is, ezeknek egy része bábopera - marionett. Ekkor még olasz mintákat követ, szövegük is olasz nyelvű. Később már célja a német opera kialakítása. Nagy operáiban már szemben áll a gluckí formálási móddal. Alapelve: a zene mindenek felett. Mindketten drámai hangvételt alkalmaznak, de Gluck csak nagy vonalakban, Mozart viszont aprólékosan dolgoz ki mindent a szimfonikus zene eszközeivel. Egy-egy kórusjelenet, duett, vagy más betét adja meg a dráma lélektani hátterét, jellemzését.

Nevezetesebb operái: Figaro házassága; Don Juan - ez alapjában dráma - Cosi fan tutte - vígopera -, Titus; Idomeneo. Legnagyobb és utolsó a Varázsfuvola. Ennek alapjául a német Singspiel szolgál. Ebben is vannak vidám jelenetek, de komoly jellegű. Fény-árnyék, okosság-butaság, haladás- maradiság - emberi jellegzetes vonások - tükrözése. Balettjei nem betétek, hanem önálló műfajt képeznek. Egyik: Les petites riens - Kis semmiségek.

Egyházi zenéjét főleg misék képezik. Sok misét írt, hiszen a hercegérsek udvari zeneszerzője volt. Van egész kis együttesre komponált miséje is. Nagyszabású a Koronázási mise és a C-moll mise. Utóbbi már a missa solemnis-ek csoportjába tartozik. Requiem-jét halála miatt Franz Xaver Süssmayer (1766.-1803.) osztrák zeneszerző, ki M. kedves tanítványa volt, mestere vázlatai alapján fejezte be. Requiem, Kyrie, a Dies irae eleje, Lacrimosa a 9.ütemig, Domine Jesu és a Hostia részeket teljes mértékben Mozart komponálta. A Benedictus kettejüké, Agnus Dei elejét Süssmayer, végét Mozart írta. Minden egyéb Süssmayer kompozíciója. Mivel vázlatok maradtak hátra, és halálos ágyán még instrukciókat adott, stílustörés nincs. A gyászmise végén visszatér a Kyrie-téma.

Versenyművei. A-dúr, D-moll zongoraversenyek. A-dúr, D-dúr, G-dúr hegedűversenyek. Fuvolaversenyt is írt. Versenyműveibe helyenként már ír kadenciát is.

Mozart nem látta el műveit opus-számokkal. Ezt később Ludwig Ritter von Köchel (1800.-1877.) német zeneíró tette meg Chronologisch-tematisches Verzeichnis sämtlicher Tonwerke W.A. Mozarts (1862) művében.Köchel-jegyzék Erre azért volt szükség, mert a rézfúvósok akkoriban még nem tudtak kromatikusan fújni, s ezek segítségével tudták a sok hasonló hangnemű művet megkülönböztetni.

Ludwig van Beethoven (1770. Bonn-1827. Bécs) flamand származású, apja tenorista. Fia zenei tehetségét korán észrevette, s veréssel akarta kényszeríteni a tanulásra. Pfeifer nevű barátjára bízta. Első igazi tanára Neefe volt, kinek alapelve: a zene az érzelem születését, fejlődését és halálát fejezze ki. Beethoven ezen elv szerint komponál. Egész élete folyamán megküzd minden érzelemért, azoknak zenei kifejezéséért. Ezáltal zenéje dinamikus lett, belső mozgalmasságot kapott. Gondolkodása központjában mindig az ember áll, emberábrázolása a Neefe-féle elvek alapján nyugszik.[6]

Tanárai még Haydn, Albrechtsberger és Salieri. 28 éves korában fülbaja kezdődik, hallása egyre gyengül. Legnagyobb műveit már teljesen süketen komponálja.

Munkássága három periódusra osztható.

  1. Első korszakában még Haydn és Mozart utódja, H.-tól a dallamképzést, ritmikát, M.-tól a zenei fogalmazásmódot vette át.
  2. Második korszakában egyre inkább, s mindig jobban kialakul a beethoveni stílus.
  3. Harmadik korszakában pedig kezdi elhagyni a klasszicizmust, és mindinkább áthajlik a romantikába. Ezek a periódusok egymástól élesen nem választhatók el.

Beethoven nem száz, nem negyven, hanem 9 szimfóniát írt, de szimfóniái az eddigieknél hosszabbak. Mindegyikben van valami új. Íme: Az I. C-dúr szimfónia kezdő akkordja az F-dúr dominánsszeptimje. II. tétele bizonyos fokig polifon. III. tétele menüett, de jóval gyorsabb az addig szokásosnál, nem táncszerű. IV. tétele rondó. A II. D-dúr szimfónia még hasonlít az elsőhöz. III. Esz-dúr „Eroica” szimfónia nagy meglepetés. A főtéma két forte-akkord után azonnal megszólal. A kidolgozási részben, mely egy nagy Bar(aab)-forma, új téma jelentkezik. A II.tétel gyászinduló. III. tétele Scherzo - tréfa - ,de a szerző ezt nem írja ki. A IV. tétel variáció - egy semmitmondó témára -, a g-moll variáció verbunkos. A IV. B-dúr szimfónia viszonylag kisebb jelentőségű. Az V. C-moll szimfóniát „Sorsszimfónia”-nak nevezik. Jellemző, hogy néhány hangnyi főtémája az I. tétel minden ütemében előfordul. II. t. variáció. III. t. Scherzo, melynek alapmotívuma megegyezik az első tételével. Nincs lezárva, átvezető rész után attacca (azonnal) szólal meg a IV. tétel, mely szonáta-forma. A visszatérés előtt újból megszólal a scherzo témája. A tételt nagy Coda zárja. VI. F-dúr „Pasztorálszimfónia”egyes tételeinek program-ja van. Ez a programzene első jelentkezése. „Vidám érzések falura érkezéskor”. Főtémája szerb népdal.. II. t. „A pataknál”. A végén megszólal három madár, csalogány, vörösbegy, kakukk. III t. „Vidám paraszti mulatság”. Tulajdonképpen scherzo, van benne egy 2/4-es trió, mely osztrák népzene típusára vall. A scherzo-téma visszatérése után a vonósbasszusok mintegy távoli morajlással vezetik be a IV. tételt, mely „Zivatar, vihar”. Ebben van a villámcsapás első zenei festése - többféleképpen. Az égdörgés után következik az V. t. „Pásztorének. Vidám és hálás érzések a vihar után”. 6/8-os ütemű. VII. A-dúr szimfónia. I. t.-re jellemző az un. „pitypalaty-ritmus”. A melléktéma - mivel nincs kontraszt - alig különböztethető meg. Ez már romantikus jellemző. A II. t. variáció. III. t. Scherzo, melynek triója egy osztrák búcsújáró ének. Ebben a domináns ’a’ hang sokáig folyamatosan szól. Érdekessége és újdonsága e tételnek, hogy alaphangneme F-dúr, triója pedig D-dúr - nem kvint, hanem terctávolság. IV. tételét a tánc apoteózisának szokták nevezni. Ennek egyik része verbunkos stílusú. A VIII. F-dúr szimfónia II. tételében a Mälzel - a metronóm feltalálója - tiszteletére írt kánont dolgozta fel (ketyegés).

Beethoven IX. D-moll szimfóniája már tulajdonképpen romantikus zene. Mondhatjuk, hogy I. tételében témának nevezhető elemek nincsenek, csak jellegzetes motívumok, melyek a motívikus szövésmódszer következtében nagy vonalakban szonáta-formát adnak ki. II. t. Scherzo - a lassú tétel helyén! Az üstdobok f-F oktávban vannak hangolva, a melódiaképzésben is részt vesznek. A középrészben egy orosz népdal szólal meg. Ebben a szimfóniában a III. tétel lassú. A IV. tételben Beethoven áttöri a szimfonikus kereteket, énekhang is van benne. A tétel elején laza összefüggésben felidézi az előző tételek témáit, s csak ezen összefoglalás után következik a tulajdonképpeni IV. t., mely lassú variáció-sorozat. Kórus és 4 szólista énekli Schiller Az örömhöz c. ódájára írt csodálatos zeneművet. A szöveg első három sora Beethoventől ered.

Volna még egy X.-nek nevezhető szimfóniája, a „Jenai szimfónia”, mely valójában még az I. előtt született, de partitúrája nem maradt ránk, csak szólamok, s egyes szólamokon szerepel B. neve.

Beethoven szimfóniáiban általában kiszenekart használ, nagyzenekar - kisfuvola, kontrafagott, 3 harsona, a IX.-ben még triangulum, cintányér, nagy- és kisdob - csak az V. és a IX. utolsó tételében van. Szimfóniáit ma itt-ott nem egészen olyan hangszerelésben játsszák, ahogyan B. megírta. Egy-két helyen változtatásokat, retusokat eszközöltek, hangszertechnikai nehézségek miatt (Eroica, IX.scherzoja). A retusok Wagnertől és Weingartnertől (karmester) származnak. Ezek B. szimfóniáin semmit nem változtatnak. Egyéb zenekari műveiben is előfordulnak ilyenek.

Kamarazenéje is jelentős. Ez különösen vonósnégyeseire vonatkozik, melyekben minden hangszer önálló. Cisz-moll kvartettjétől kezdődően egy új hangszerelést is használ, az oktáv erősítést két oktáv különbséggel. Ilyen pl.: brácsa- 1.hegedű egymással két oktávnyi párhuzamban haladnak, a 2. heg. és cselló ellenszólamot képeznek. Rá is jellemző az áttört munka, ebben Mozart módszerét fejleszti tovább, még fokozottabban ’áttöri’ a zenei szövetet.

Különféle kamarazene-művei vannak: hegedű-zongora-, cselló-zongoraszonáták; triók; fúvó- vonós; csak fúvó különféle összeállításban. E művek felépítése általában olyan, mint a vonós-kvartetteké. Van nagyobb együttesre írt kamarazenéje is - pl. szeptett -, de ezek már a szimfóniához állnak közelebb.

Zongoraszonáták. A koraiak Mozart és Haydn nyomán készültek, később mindinkább előtérbe nyomulnak a beethoveni vonások. Mondanivalójuk mélyebb, tartalmasabb. Sokszor azt látjuk, hogy a szokásos formakeret felbomlik, pl. nem az első, hanem az utolsó tétel szonáta-formájú, vagy két rondótétel van benne (Pathetique); sokszor úgy hat, mintha rögtönzés lenne (Mondschein); a variációs technikának nagy szerep jut; a késői szonátáknál a klasszikus forma kezd felbomlani, a mondanivaló a forma rovására kerül előtérbe. Harmóniai újdonságok is vannak, pl. a Les Adieux-szonátában van olyan hely, ahol két funkció egy időben hangzik. Ami a szonáták címét illeti: a legtöbb később, és másoktól kapta címét. Az biztos, hogy a „Pathetique”-szonáta címe a szerzőtől ered.

Versenyművek. Egy hegedűversenyt írt D-dúr hangnemben. 6 zongoraversenye: C-dúr, c-moll, G-dúr, B-dúr, Esz-dúr, D-dúr. Utóbbi a hegedűverseny átdolgozása - B.-től ered. G-dúr zongoraversenyétől kezdve saját maga komponálja a kadenciákat, nem rögtönzik. Ez is szerves részévé válik a versenyműnek.

Missa solemnis. - ünnepi mise, hangneme C-dúr. A Missa solemnis a koncertmisék sorába tartozik. Túl hosszú ahhoz, hogy istentisztelet alatt el lehessen énekelni. Helyenként gregorián témákra találunk benne. A Credo témája olyan, hogy a papi intonációt is megzenésíti. Egyike a legjelentősebbeknek a beethoveni életműben és a miseirodalomban. Eszterházy herceg részére is írt C-dúr misét, ez liturgikus célokat szolgál.

Oratóriuma: Krisztus az olajfák hegyén. Sem Händel, sem Haydn színvonalát nem éri el e téren.

Kisebb művei: variációk; dalok. A dal az a műfaj, melynek területén B. nem volt újító, feltűnően konzervatív maradt, kb. Haydn és Mozart stílusát követi. B. elsősorban hangszeres komponista. Vannak műdalai és feldolgozott - valódi, és nem valódi - népdalai. Dalaiban a zongora csak kísérő szerepet kap. Népdalfeldolgozásai közül legjelentősebbek a Skót népdalok. Ezeket a bécsi klasszicizmus harmóniavilágába helyezi, nem tükrözik a skót népzenét.

Magyar vonatkozású művei is vannak. Athén romjai és István-király. Mindkettő színpadi mű, és a pesti városi színház megnyitására készültek. Az első arról szól, hogy Görögország török megszállás alá került, Athént letiporták, a művészet új hajléka Pest, mely Athén romjaira épül. Az István-királyban Bihari-verbunkos van.

Beethoven egyetlen operája a Fidelio. Ennek első formája Leonóra, avagy a hitvesi hűség Bécsben, 1805-ben került bemutatásra, de megbukott. Második formája sem aratott sikert. A 3. formában kapta a ma is használt címet. A 2. nyitányát akkoriban nem adták elő. A III. Leonóra-nyitányt a második átdolgozáshoz készítette. Operája nem aratott olyan sikereket, mint Mozart operái. B. szigorú és zárt formákban gondolkodik, a cselekményt pár mondat viszi előre, közben betétek vannak. A zene azonban kárpótol a dramaturgia hiányosságaiért. Megemlítésre méltó még Prometheus c. ballett, Goethe Egmontjához írt kísérőzene, ennek főleg csak nyitányát hallhatjuk manapság, Egmont-nyitány címen.

Bécsi romantika

Új stílus. Elindítója Beethoven Korábban már említettük, hogy az egész zenetörténeten végigvonul egy hullámzó fejlődés. A stílusok hol a klasszicizmus, hol a romanticizmus felé hajlanak. Térjünk most ki a különbségek szemrevételezésére.

Korábban már említettük, hogy az egész zenetörténeten végigvonul egy hullámzó fejlődés. A stílusok hol a klasszicizmus, hol a romanticizmus felé hajlanak. Térjünk most ki a különbségek szemrevételezésére.

1. a/ A klasszicizmusban a forma és tartalom egyensúlya áll fenn, a forma könnyen átlátható.
b/ A romanticizmusban a mondanivaló előtérbe lép, a formahatárok elmosódnak.
2. a/ A klasszicizmus mindig összefoglalja az addigi technikai eredményeket, kísérleteket, nem újít.
b/ A romantika a meglévő készleteket rombolja, szétfeszíti, mindig új dolgokat - pl. formai elemeket, stb. - hoz.
3. a/ A klasszicizmus mindig az általános emberit keresi, saját korának problematikáját vállalja.
b/ A romantika menekül saját korától, nem vállal vele sorsközösséget. Szebb a távoli múlt vagy a messzi jövő, vonzódik a csodás, meseszerű, groteszk, sőt excentrikus elemekhez. Mindezek ábrázolásához jobban megfelelnek a kötetlenebb zenei formák. Az egyén érzésvilága érdekli. (A klasszikus zeneszerző is fordul múlt témához, de azon keresztül a mához szól.)
4. a/ A klasszicizmus diatonikus.
b/ A romanticizmus kromatikus. (Volt idő, amikor magát a romantikát a ’műveltek’ megvetették, a szerintük magasabb rendű klasszicizmussal szemben alantasabbnak tartották.)

Carl Maria Weber (1786. Eutin-1826. London) a romantikus opera legfőbb kezdeményező mestere. Apja más foglalkozásai mellett litográfus is volt, fia nemcsak zenét tanult, hanem litográfiát is. Először Salzburgban, Michael Haydnnál vesz zeneszerzési leckéket. 17 éves korában már harmadik operáját mutatják be. Rendszeres tanuláshoz csak 1803-ban, Bécsben, Vogler apátnál kezd, aki aztán karmesteri álláshoz juttatja tanítványát Breslauban. Már itt reformátori tevékenységet fejt ki zene és dráma egységes összefoglalása irányában. Általában őt tartják az első modern színházi karmesternek. 1813-ban operakarmesternek kerül Prágába, hol a bemutatók előtt hasznos ismertetéseket közöl az új művekről. Legjelentősebb karmesteri állása Drezdában van. 1824-től kezdődően tüdőbajban szenved, ez is okozza majd halálát.

Már korai műveiből is kitűnik hajlama különös hangszerregiszterek és népi egzotikumok kiaknázása iránt. Drezdában a német opera megszervezését bízták rá. Eszméit az olasz opera egyeduralma miatt csak nagy nehézségek leküzdése árán tudja megvalósítani. Működése mintául szolgált a fiatal Wagnernek. Zeneszerzői hírnevének tetőpontjára Bűvös vadász c. operájának berlini előadása emelte (1821). A népies művel szerzett siker nem elégítette ki, zenedrámai elveit magasabb témakörben is érvényesíteni akarta, így keletkezett a romantika hősi, lovagi oldalát jellemző Euryanthe, melynek cselekménye később döntő hatással volt Wagner Lohengrin-jének megfogalmazására. A Londonból megrendelt Oberon c. operáját betegsége miatt nehezen tudja befejezni.

Weberből hiányzik a lírikus elmélyedés, ő elsősorban a színpadi zene hivatott művésze. Ő az első, aki vezértémák - vezérmotívumok - segítségével legelső mestermintáját alkotja meg dráma és zene programatikusan kialakított egységének, vagyis a romantikus operaforma új ideáljának. A zenekar állandóan a színpadi történés elmélyített lélektani aláfestését végzi a vezérmotívumok segítségével. Nyitányai szimfonikus formába foglalják a dráma lényegét – közvetlen elődjei a wagneri nyitánynak.

Kamarazenéje nem nagyigényű, zongoradarabjai közül legértékesebbek a Perpetuum mobile és a Felhívás keringőre. Hangszeres munkáinak betetőzése az F-moll koncertdarab zongorára és zenekarra.

Franz Schubert (1797. Bécs-1828. Bécs) egy bécsi külvárosi népiskolai tanító fia. Mivel kiemelkedő tehetsége korán megmutatkozott, már 8 éves korától éneket, hegedűt, zongora- és orgonajátékot tanult apjától és Michael Holzertől, a lichtentahli plébániatemplom karnagyától. 1808-ban felvették a bécsi udvari énekkarba és a városi konviktusba, ahol basso-continuot és zeneszerzést tanult. Mutálás után belépett a Szent Anna Tanítóképzőbe. Tanulmányai után 3 évig tanított az elemi iskolában, mígnem Schober nevű barátja segítette abban, hogy életét teljesen a zenének szentelhesse. 1818 és 1824 nyarán zenetanár volt Esterházy gróf magyarországi birtokán, Zselizen.

Alkotásainak középpontjában dalai állnak, mintegy 600 dalt írt. Schubert korában a dal nem a hangversenytermekben, hanem az azonos gondolkodású barátok szűkebb körében talált otthonra. A 18. században a dal, mint zenei műalkotás alig játszott szerepet, Schubert művei révén nyerte el a műalkotás rangját, mert ő valósította meg speciális mondanivalójának kiteljesítését. A schuberti daltípus teljesen új vonása tökéletes formában először a Margit a rokkánál c. Goethe-megzenésítésben tűnik fel: Az önmagában zárt dallam variált strófikus formában jelenik meg. Ábrázoló tehetsége kimeríthetetlen. Komponál szigorúan strófikus formájú dalokat is -Heidenröslein -, és szabadon végigkomponált dalokat. Ha a költemény a kifejezés megváltoztatását követeli, megváltoztatja a strófikus dallamot, és harmóniai eszközöket használ fel annak variálására. Ugyanígy alakítja át a zongorakíséretet egyszerű akkordfelbontásoktól a hangulat megrajzolásáig vagy az egyes szavak értelmének illusztrálásáig.

A dalokhoz közel állnak Schubert zongoradarabjai - moment musical, impromptu. Zongoraszonátái közül kiemelkedik az a-moll, és a három utolsó, a c-moll-, A-dúr- és B-dúr szonáta. Sok négykezes zongoraművet is írt, s ezek a műfaj legjelentősebb darabjai közé tartoznak.

Kamarazenei művei közül ki kell emelni 3 vonósnégyesét, az a-moll-, d-moll-, ennek egyik tétele a „Halál és a lányka” c. dalra írt variáció-sorozat, és G-dúr vonósnégyest. E műfajba tartoznak még: Esz-dúr zongoratrió, C-dúr vonósötös, F-dúr kvintett (Pisztráng-ötös) és sok egyéb.

Nyolc szimfóniája közül legtöbbször hallhatók: H-moll - befejezetlen szimfónia, VII. C-dúr szimfónia - melyet „isteni hosszúságú” jelzővel illettek - és C-moll - tragikus - szimfónia. Öt miséje közül kiemelkedik az Esz-dúr és Asz-dúr mise. Szövegkezelése helyenként értelmetlen, mert nem tudott latinul.Nevzetes még a Német mise. A színpaddal nem volt szerencsés. Ő lírai természetű, e műfajban viszont drámai alkatra van szükség. Rosamunde és Varázshárfa c. műveinek csak zenéjét szokták játszani. Berté Henrik operett-komponista Schubert zenéiből állította össze Három a kislány c. operettjét. Ez lett operettjei közül a legnépszerűbb.

Robert Schumann (1810. Zwickau-1856. Endenich) munkássága egyenes folytatása Weber és Schubert romantikájának, ám ő továbbhalad. Formái annyira romantikusak, hogy nehéz kielemezni. Nagy súlyt fektet a zongoratechnika fejlesztésére, új zongoratechnika elindítója, Chopin és Liszt is innen indul ki. Ennek fejlesztésébe maga annyira belemélyed, hogy keze megbénul, és le kell mondania zongoraművészi pályafutásáról. Ezután felesége, Wick Klára - kinek apja tanította őt zongorázni - adja elő zongoraműveit.

A dal továbbfejlesztése terén nagy érdemei vannak. Dalai nem annyira népdalszerűek, mint Schubertéi. Jobban kiemeli a hangulati elemeket. Dalai a zeneileg művelt közönségnek szólnak. Szereti dalait ciklusokba foglalni. A megzenésített versek vagy egy tárgy köré csoportosulnak, vagy csak hangulatilag rokonok. 8-12 dalt foglal egy ciklusba. A ciklus elején bevezetőzene van, végén pedig hosszú utójáték, melyben még egyszer összefoglalja mondanivalóját. Ilyenek: A költő szerelme; Asszonyszerelem, asszonysors, Holdas éj.

Négy szimfóniát írt. Ezek hasonlók Schubert szimfóniáihoz, ám Schumann viszonylag gyengén hangszerelt, ezért helyenként szürkén hangzanak.

Operája a Genovéva, de ezzel megbukott, mert a drámai műfaj nem felel meg lírikus természetének.

Oratóriuma A rózsa zarándokútja. Szereplői mesealakok, fantasztikus helyzetek alakulnak ki benne. Eredetileg zongorakíséretes volt, csak később hangszerelt hozzá zenekari kíséretet. Versenyművek. A-moll zongoraversenyének zongoraszólama brilliáns, a zenekar ehhez képest gyengébb. Gordonkaversenyt is komponált.

Fontos szerepet töltenek be munkásságában a zongoradarabok. Schumann a kisformákban nagy. Zongoraműveit is ciklusformában egymás mellé fűzi, de többet, mint a dalciklusokban. Zongoraciklusai: Kinderszehnen, Pappillons, Kreisleriana. Zongoraműveire jellemző még a betűmisztika iránt való vonzódása. Ilyen zongoradarabjai: Abegg-variációk - Abegg grófnénak ajánlotta -, de ide tartozik a Karnevál c. zongoraciklus is, mert témája Asch csehországi helység nevének - itt udvarolt egy leánynak, de a házasság nem valósult meg - betűiből ered kétféle formában: a-es-c-h, és as-c-h. Ezekből írt sok variációt.

Schumann a megalapítója a zenekritikának. Előtte rendszeres zenekritika, esztétika nem volt. (Matheson már írt zenekritikát, de nem esztétikai alapon.) Külön lapot alapított erre a célra Zeitschrift für Musik címmel. Ennek nagy jelentősége van a zenetudomány kifejlődése szempontjából. Ebben irányították a figyelmet felfedezett tehetségekre (Chopin). A Schumann-féle kritika lényege: belső ellentéteit külön egyéniségekként lépteti fel számos írásában. E három személy, Florestan, Eusebius és Raro mester képezik az un. Davidsbündler-t, a Dávid-szövetséget. Ez jó kritikai módszer, mert három módszer, dogmatikus, descriptív és impresszionista alapon bírál.

Dogmatikus. Egyes esztétikai alapok, előre megállapított elvek alapján mond bírálatot egy műről. Lezárt stílusnál ez a jó, mert nem fejlődik tovább. Biztos alapokat ad, de új jelenséggel nem tud mit kezdeni.

Descriptiv. Nem ismert elvek alapján kritizál, hanem a hallott zenéből, előadásból próbál levonni törvényszerűségeket. Ez jó pl. élő zeneszerző esetében. Nem áll oly biztos alapon, de rugalmas.

Impresszionista. A mű kritikusra gyakorolt hatása alapján bírál. Függ a kritikus szeszélyétől, de jó benne, hogy a szubjektív vonások előjönnek.

Schumann e három módszert a Davidsbündlerben egyesíti.


Eddig tart a romantika kezdőszakasza, innen indul ki Chopin, aki folytatja a Weber, Schubert, Brahm éscsi Schumann által elért eredményeket, de már a nemzeti romantika hatása is érvényesül művészetében.

A 19. Század közepéig három vezető zenei nemzet volt: olasz, német, francia. Más nemzetbeliek ezeket utánozták.

A nemzeti zene kialakulása

Mihail Ivanovics Glinka (1804-1857) orosz zeneszerző helyesen látta meg, hogy a népdal alapjára kell helyezkedni, ha nemzeti zenét akar létrehozni. „A nép alkot, a szakember feldolgoz”.

Glinka idején orosz népzenetudomány nem volt. Mindent népzenének tartottak, amit falun, városban énekeltek, játszottak. Glinka is ezt hitte. Az eredeti népdal modális hangnemű, a többit a dúr- moll uralja. Az orosz népzenében kiemelkedő szerepet játszanak a bilinák - hősi dalok. Ezek jellege halványan megjelenik Glinkánál. Sokkal erősebb az oroszos intonáció a balalajkaszerűségben. Glinka ezt vitte át a műzenébe pengetés, pizzicato, pengető tremolók formájában.

Jelentkeznek a népi többszólamúság jellegzetességei is, mely nem a funkciórendszer alapján áll, hanem heterophon. Egyik szólam a dallamot, a többi a hozzátartozó variánsokat hozza. Ahol a kettő megegyezik, ott egyszólamúvá válik a zene. Helyenként tercpárhuzamok is vannak a nyugati zene hatására. Az oroszok ezt népi polifóniának nevezik, nemzetközileg ez mégis heterophonnak számít.

Az orosz egyházi zene is hatott Glinkára. A templomokban csak énekkar énekel, és sok bizánci elemet tartalmaz ez a zene. Az ókori zenéből ismert parafonia és izon fejlettebb formában itt is megnyilvánul. Erre rakódtak az orosz népi többszólamúság és a nyugati zene hatásai. E gyökerekre akarta G. zenéjét alapozni. Egyedül neki nem is sikerült, inkább csak a jó szándék nyilvánult meg. Az orosz zenei szokások csak másodlagosak a domináló olasz stílus mellett. Itt-ott bele van téve egy-egy oroszos rész - pl. tárgyválasztás: orosz környezet a színpadon, mialatt olaszos zene szól; olaszos zene közben hirtelen megszólal egy oroszos kórus.

Nevezetesebb művei: Életünket a cárért c.operájának Iván Szuszanyin a főszereplője. A Ruszlán és Ludmilla-ban már erőteljesebben jelennek meg az oroszos elemek. Ennek nyitányában jelentkezik először az egészhangú skála. (Mozart Falusi muzsikusok c. művében is van, de ott csak a hamisság érzékeltetését szolgálja.) E két operája minden további orosz zenei törekvés forrásává vált.

Glinka törekvései nagy hatással voltak az orosz zene fejlődésére. Kialakul az Orosz ötök csoportja, melynek tagjai - Milij Balakirev, Mogyeszt Petrovics Musszorgszkij, Alekszandr Borogyin, Nyikoláj Rimszkij-Korszakov és Cézár Kjui - Glinka elveit magukévá teszik, és kialakítójává válnak az igazi orosz nemzeti zenének. Nem is mindegyikük készült muzsikusnak, csak később lettek zenészek. Autodidakták, tudásukban hiányok mutatkoznak, ám éppen ezért bátrabban újítanak. Sok harmóniai, formai újításuk volt. Az autodidaktikus képzettség hátránya viszont az, ha probléma elé kerülnek, nem tudják mindig a jó megoldást választani. Balakirev és Kjui nem nagyon jelentősek.

Alekszandr Borogyin (1834.-1887.) már sokkal jelentősebb zeneszerző, Liszt is sokra becsülte. Hangversenyeken gyakran szerepel. Két szimfóniát írt, II. szimfóniája már egész közel áll a 20. század zenéjéhez. Nevezetes Igor herceg c. operája, mely orosz népzenei elemek felhasználásával készült, Legjobb és legeredetibb munkája Vázlat egy közép-ázsiai steppéről c, szimfonikus költeménye. Ebben impresszionisztikus színekkel festi egy egzotikus táj hangulatvilágát.

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1839. Karevo-1881.Szt.Pétervár) a legeredetibb tehetség. Atyja katonai pályára adja, már 10 éves korában kadétnövendék, később tisztiiskolát végez. Közben zenei tanulmányokat folytat, és 13 éves korában sikert arat egy polkájával. Megismerkedik Borogyinnal és Dargomizszkij körével. Elhatározza, hogy véglegesen a zenének szenteli életét. Ő az egyetlen, aki tiszta népzenét dolgoz fel műveiben. Legnagyobb jelentősége van az orosz opera kialakításában. Glinka álmai itt válnak valóra. Operáiban történelmi tárgyakat dolgoz fel, a miliő orosz. A kórus majdnem főszereplővé válik. A kórus - nép - vágyainak végrehajtója a szólószereplő. A szólószereplő a népből kiváló személy. Operáit népdrámának szokás nevezni. Teljesen megoldja az orosz prozódiát. Dallamai orosz népzenei motívumokat tartalmaznak. A forma is olyan, hogy nem követi az olasz sablonokat, hanem a népzene ismétlődései mintájára egy-egy motívum sokszor ismétlődik. Egészen új harmóniai kapcsolatok születnek. Ez az orosz népi többszólamúságból és autodidakta mivoltából ered.

Nevezetesebb operái: Hovanscsina, Borisz Godunov, Szorocsinci vásár. Egyéb művei: Egy kiállítás képei c. zongoradarabja Hartmann festő kiállításának megtekintése során felmerült gondolatait fejezi ki. Formája: séta, képek - rondószerű. (Ravel meghangszerelte zenekarra). Egy éj a kopár hegyen - szimfonikus költemény. Kisebb zongoradarabok, dalok, orosz táncok, pl. a Gopak.

Musszorgszkij zseni, de technikailag képzetlen. Rimszkij-Korzakov hangszerelte műveit.

Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (1844. Tyihvin-1908. Szt.Pétervár) tengerésztiszt volt. Ilyen irányú iskola végzésével párhuzamosan csellózni és zongorázni is tanult. 1871-ben a szentpétervári konzervatórium tanára lett, s ebben az állásában haláláig megmaradt. Ő volt az Ötök csoportjának legképzettebb tagja. Elmélettudós is volt - összhangzattan, hangszereléstan, orosz népdalgyűjtemény. Ő egyike a distancia-elv alkalmazóinak. Saját találmányú skálájában az egész- és félhangok periodikusan következnek egymás után, a hangsornak van nagy- és kisterce is. Tengereken töltött idejének sok benyomása visszatükröződik zenéjében.

Nevezetesebb zenekari művei: Seherezádé - programszvit, Orosz húsvét - nyitány. Színpadi művei: Szaltán cár, Hópehely, Szadkó, Aranykakas. Kamarazene-művei közül kiemelkedik a Zongora-fúvós- ötös, melyben 4 fúvós hangszer van. Az Ötök csoportja zenekari műveit ő hangszerelte. Kiváló tanár, iskolájából került ki Stravinszkij, Respighi. Utolsó művei helyenként egész modern hangzásúak.

Anatolij Konsztantinovics Ljadov (1855.Szt.Pétervár-1914. Novgorod) - az orosz késő-romantikus iskola jellegzetes képviselője - is megközelíti az impresszionizmust. Zongorakompozícióiban még Schumann és Chopin hatása alatt áll, de két szimfonikus költeményében - Kikimora, Baba-jaga - már egészen Debussy útján halad. Más zenekari művei: táncdarabok, egy szimfónia, és még 4 szimfonikus költemény. Írt kórusokat és orosz népdalfeldolgozásokat is.

Ugyanezek a nemzeti törekvések lassan egész Európában jelentkeztek, így a lengyeleknél is. Eddig is létezett lengyel zene, de az olasz és a német zene függvénye volt. Pl. Carpinski teljesen Mozart nyomán haladt.

A lengyel operaírás terén Stanisłav Moniuszko (1819. Ubiel-1872. Varsó) volt az, aki kb. azt hajtotta végre, amit az oroszoknál Glinka. Legismertebb operája a Halka. Ezen kívül írt még 2 tucat színpadi művet, baletteket, kantátákat, kórus- és zongoraműveket.

Frédéric Chopin (1810. Želazowa Wola-1849. Párizs) a lengyel nemzeti romantika legnagyobb alakja. Apja francia, anyja lengyel. Művészetének központjában a zongora áll. Sajátságos zongoratechnikája van, Schumannra támaszkodik. Eddig ismeretlen effektusok jelentkeznek nála:

  1. A melódia valamelyik középszólamban van;
  2. Keresztállások;
  3. Különleges pedáltechnika;
  4. Virtuóz menetek;
  5. Új ujjrend.
  6. Cifrázatai hasonlóak Lisztéhez, de nála ezek a műről nem választhatók le, bele vannak komponálva a darabba.

Zongoraműveinek címei sok esetben eltérnek eddigi jelentésüktől. Eddig az etűd technikai gyakorlatot jelentett, ő már mély zenei tartalmat ad etüdjeinek, elsősorban a zenei szépségre figyel. Ugyanez vonatkozik perlűd-jeire is, mely eddig csupán előjátékot jelentett, nála önálló zongoradarab, bevezetés jellegű, bevezetés egy új hangulatba. Első szempont az esztétikai szépség. Hangversenyre vannak írva! Nocturne - noktürn - című művei elődje a notturno - éji zene. A chopini nocturne hangversenyterembe való, címe az éjszaka hangulatát akarja kifejezni. Új hangulatfestő stílust alakított ki.

Balladák - 4 balladát írt. Sokáig az volt a nézet, hogy nincs irodalmi vonatkozásuk, pusztán a balladai hangulatot akarja visszaadni zenei nyelven. De a 20. század 40-es éveiben előkerültek Schumann levelei, melyeket Miczkiewich írt, s melyekben utalás van azokra a költeményekre, melyek a balladák megkomponálására inspirálták.

Keringők. A keringő a menüett szerves folytatása (Lully. Haydn, Mozart). A menüettből Ausztriában kialakul a ländler, melynek közvetlen folytatása a keringő. Későbbi legnagyobb mestere Lanner és a Strauss-család. A bécsi keringő 3-tagú formák füzére, a végén az első visszatér. Ez került át Franciaországba, ahol a francia ízlés szerint módosul. Elveszti népi jellegét, inkább szalontánccá válik. Chopin ezt a francia szalonos formáját veszi át, ebből képez műzenei formákat. A keringő egyes zenei részei egymással szoros zenei kapcsolatban vannak. A bécsi formától eltérően nála az első kis forma többször megjelenik - Chopin keringője rondószerű. Sok esetben a 2. és 3. formarész is visszatér.

Mazurkák. Művészetébe lengyel népi anyag vonul be, mely így kapcsolódik önálló zenei törekvéseihez. A lengyel mazurkák 3/4-es üteműek, de nem keringők. Többféle ritmusváltozat fordul elő a mazurkában, a gyakoribbak az alábbi példában láthatók, a hármas számú a cezúrák végén szokásos. Sokáig azt hitték, hogy Chopin mazurkái kizárólag stilizált táncok, nem táncra, hanem hangverseny céljára készültek. Végül a népzenekutatásnak sikerült kimutatnia, hogy a mazurka népi elemek műzenei feldolgozása.


Polka. Fontos, hogy megkülönböztessük a polonéztól. Alapszava: pol=fél, alapütése félhang, tehát 2/4-es cseh eredetű tánc.


Krakowiak. Krakkó környékén ismert és táncolt lengyel tánc.


Polonaise - (polonéz) - polák, tehát lengyel tánc, 3/4-es ütemű.


Művei: 3 szonáta, 4 ballada, 12 polonéz, 56 mazurka, 25 prelűd, 19 noktürn, 15 keringő, 4 impromptu, 2 zongoraverseny, stb.




Skandináv szerzők

Edvard Grieg (1843. Bergen-1907. Bergen) a norvég népzene alapján akarja felépíteni művészetét. Népi motívumokat, ritmusokat alkalmaz zenéjében. Kezdi felbontani a funkciós rendszert. Harmóniáiban alkalmaz akusztikus kvintpárhuzamokat - a 3. felhang együtt mozog az alaphanggal. Ilyen fordul elő a Norvég zsoltárok-ban. Felcserélődik a IV. és az V. fok sorrendje (I-V-IV-I), ezzel új színt ad. Melódiáiban a vezérhang nem megy fel I. fokra, hanem másfelé halad. A nemzetközi zeneművészetben nem hagyott nagy nyomot. Norvégia abban az időben quasi zenei gyarmat volt. Grieg sem az első vonalbeli zeneszerzők közé tartozott.

Művei: A-moll zongoraverseny, Zongoradarabok - főleg lírai művek -, Peer Gynt kísérőzene - ebből két szvit készült, Norvég táncok, Norvég zsoltárok - ezekben önálló melódiákkal zenésít meg norvég szövegeket.

Jean Sibelius (1865.-1957.) Törekvése a zeneművészetet a finn népzene alapjára helyezni. Fiatal korában aratott sikerei után a finn kormány egész életre szóló ösztöndíjat adott neki. Kialakította a finn zeneművészetet. Minden műve a finn mondavilághoz, népmesékhez, történelemhez, Finnország természeti szépségeihez kapcsolódik. Szimfóniái belekapcsolódnak a romantikus zeneirodalomba. Művészete valóban a finn kultúra legszebb zenei megnyilatkozása, minden ízével népe lelkének és történelmének éltető talajában gyökerezik. A folklór kikristályosodásától kezdve csak a valódi népzenét használja fel. Utolsó műveiben az impresszionizmushoz közeledik.

Szimfonikus költeményei: Finlandia, A tuonelai hattyú - egyetlen dallam angolkürtön, misztikus hangszerelés - , Lemminkäinen hazatérése, Karelia-szvit. Írt hegedűversenyt, zongora- és hegedűműveket, dalokat.

A finn nemzeti törekvéseket erősítette meg még Yrjö Kilpinen (1892. Helsinki-1959. Helsinki) - 700 dalt, férfikarokat, zongora- és kamaraműveket komponált - és Selim Palmgreen (1878-1951). (1892. Helsinki-1959. Helsinki) - és Selim Palmgren (1878-1951).

Svédeknél, dánoknál nem volt számottevő ilyen irányú törekvés.

Cseh szerzők

Csehország tipikus zeneszerző-párosa Smetana és Dvořak.

Bedřich Smetana (1824. Leitomischl-1884. Prága) otthon élte le életét, művei egy részét - legnagyobb műveit süketen írta (Hazám, Libussa). Ő az első, aki a tipikus cseh néptáncokat - polka, furjant (utóbbi kétnegyedes, pontozott ritmus is előfordul benne, a frázisok utolsó hangja hangsúlyos, a rézfúvós hangszereket feltűnően kedveli) - használja fel. Ez jellemző szimfonikus műveire és operazenéjére egyaránt.

Legjelentősebb műve Eladott menyasszony c. operája. Jelentősége, hogy a színpadon megjelenik a cseh nép, falu a színtér, parasztemberek a szereplők. Hazám c. ciklusát 6 szimfonikus költemény alkotja. Egész estét betöltő zenemű. Csehország tájain vezeti végig a hallgatót, és felidézi a történelmi emlékeket. A hat tételt a Visehrad-téma köti össze.

Antonín Dvořák (1841. Nelahozeves-1904. Prága) Smetana művészetének folytatója, életének egy részét Amerikában tölti, ahol megismerkedik a néger és indián népzenével. Ez muzsikáját sokkal színesebbé teszi. A három népzene - cseh-néger-indián - hangulata összeforr, és német technikát alkalmazva dolgozza fel. Sikereit az Amerikában írt IX. szimfónia („Az új világ”) és Gordonkaversenye koronázta meg. Szimfóniáit átszámozták - előbb a fent említett volt az V. számú. „Új világ” szimfóniájában nincs indián népzene, de saját témáit azoknak megfelelő hangulatúra szerkesztette. Hasonlóan járt el Néger kvartett c. vonósnégyesében is. Nevezetes Stabat mater c. kórusra, zenekarra és 4 szólistára írott műve, valamint Ruszalka c. operája. Különleges, új típusú kamarazene-műve a Dumki-trio, mert nem a szokásos formában készült. A 3 hangszer - hegedű-gordonka-zongora - sok tételt játszik. A Szláv táncok - zenekari mű - cseh népies dallamok feldolgozása.

{A nemzeti romantika kategóriájába tartoznak a magyar ilyen irányú törekvések is, de ezeket A magyar zene története c. külön fejezetben tárgyaljuk.}

Francia romantika

Hector Berlioz (1803. La cote St. André-1869. Párizs) a francia romantika legkimagaslóbb alakja. Atyja jó nevű orvos volt, gyermekkorában fuvolát és gitárt tanult, mint gimnazista már szenvedélyesen komponálgatott. Küzdelmes élete volt. Magasabb fokú tanulmányai után elért eredményei jutalmául megkapta a római ösztöndíjat, de elképzelései merőben mások, mint az olasz zene. (Ott csak az opera virágzott, de a 19. sz. elejére elsekélyesedett ez is. Uralkodott az énekesek túltengése, önkényes cifrázások, a zenekar csak egy felnagyított gitárkíséret volt, ezek voltak akkoriban jellemző vonásai.) Berlioz szimfonikus szerző akart lenni, de Franciaországban is csak a Conservatoire könyvtárosi állásáig vitte. Nehézségei ellenére is új útra vitte a zeneművészetet. Ez az új út volt a programzene és a szimfonikus költemény.

Az abszolút zene kizárólagosan zenei eszközökre támaszkodik. A programzenébe zenén kívüli elemek is beleszólnak. Három típusa:

  1. Hangulatfestő programzene, melyben a hangulatot konkretizálja a szerző - pl. címadással.
  2. Hangfestés. Célja, hogy zenén kívüli jelenségeket, eseményeket a zene sajátos eszközeivel adja vissza - pl. mennydörgés. E téren valóságos szótár alakult ki, melyben B. bővítette a kifejezések sorát.
  3. Szófestés. Egyes szavak hangokkal való kifejezése.

Ez a három programzenei elem sokszor keveredik. A program vagy az érzelmekre vagy a fantáziára hat.

A szimfonikus költeménynek ő a megalapítója. Elmond valamit úgy, hogy igénybe veszi a programzene eszközeit. Nagy szerepe van ebben a motivikus szövésnek, mert a szimfonikus költemény elődje a szimfónia. Először még arra hasonlít.

A reform végrehajtásához szüksége volt a szimfonikus zenekar megreformálására is. Eddig általában kis zenekarok működtek. B. vezette be a nagyzenekart. Módosítások:

  1. Hármasával állította be a fafúvókat, aminek az volt az eredménye, hogy egy hangszínben lehetett hármashangzatot megszólaltatni;
  2. A rézfúvós szólamok: 4 kürt, 3 trombita, 3 harsona, tuba;
  3. A kromatikus hangsor megszólaltatását a ventilek feltalálása teszi lehetővé (így már nemcsak a fortéknál szólalhatnak meg, hanem bárhol, bármikor játszhatnak akkordokat vagy melódiát;
  4. Megszaporodnak az ütők;
  5. A hárfa is bekapcsolódik a zenekarba.

(Berlioz túlzásokba is ment itt-ott, mamutzenekart követelt - 6-700 zenész, 1000 tagú kórus - és írt elő, ezekben a formákban nem is előadhatók egyes művei. Igaz, ezek az elképzelései szabadtéri előadásra vonatkoztak.)

Művei: Faust-szifónia - régi értelemben vett szimfónia, de programmal bővül. Fantasztikus-szimfónia. Ebben saját magát festi meg bálban és ópium-mámorban. A témákon kívül van benne egy fixa idea-motívum, mellyel a hőst - saját magát - jeleníti meg. Ez már jellegzetesen új vonás a formálásban. Faust elkárhozása c. dramatikus legendájába építi be Rákóczi-induló-ját. A dallamot egy magyarországi látogatásakor ismerte meg Erkel Ferenctől, azonnal meghangszerelte, s már első előadásán óriási sikert aratott e művével.

Operái és egyéb művei: A Trójaiak, Beatrice és Benedict, Te Deum, Rekviem - ebben 16 üstdobot ír elő -, Jézus gyermeksége- oratórium.

Hangszereléstana az első ilyen irányú mű. Ma már kissé elavult, bár igen hasznos útmutató. Richard Strauss átdolgozta, mert a hangszerek sokat változtak időközben. Berlioznál pl. a fafúvósok táblázatán még sok játszhatatlan trilla szerepel. A Böhm-féle hangszerújítás lehetővé tette ezek játszását. A hárfa technikája is megváltozott. Addig egy-egy hangnembe lehetett csak hangolni, modulálni lehetetlen volt. Az Erard-féle pedálhárfa 42 húrja ces-dúrra van hangolva, a skála hét hangját egy-egy pedállal kétszer lehet felemelni - ces-c-cis, des-d-dis, stb -, így játék közben is hangolható, tehát lehetőség van modulációra, de csak bizonyos határokon belül.

Camille Saint-Saëns (1835. Párizs-1921. Algir) Berlioz elveit viszi tovább, és hozzájárul a romantikus orgonazene kifejlesztésével. Az orgonairodalom a rokokó-kortól kezdődően elsatnyul - főleg az orgonák színszegénysége miatt, ugyanis az orgonisták és zeneszerzők ilyen irányú igénye nagymértékben változott. A barokk kor orgonaműveinek kiválóan megfelelt - pl. Silbermann által épített - orgonák a romantika hangszínigényét már nem tudták teljesíteni. Ám éppen ebben az időben tűnnek fel olyan orgonaépítők, akik képesek voltak arra, hogy ezt a fontos templomi - és később koncerttermi - hangszert addig elképzelhetetlen mértékben fejleszteni tudják. Egyik legnevezetesebb közülük a francia Cavaillé-Coll.

{Érdemes itt kissé kitérni az orgonára.

Az orgona tulajdonképpen egy síprendszer, mely alá egy fújtató - kezdetben kovácsfújtató volt, később folyamatosan fejlődött egészen a villanymotorral meghajtott ventilátor-fújtatóig - a szélládákba, melyeken a sípok állnak, levegőt juttat be. A lenyomott billentyűk a sípokhoz vezető levegő útját szelepekkel nyitják meg. A barokk-korban lécecskékkel történt az összeköttetés létrehozása - mechanikus traktura. A lécek súlya az orgonistától fizikai erőt igényel, midőn a billentyűt megnyomja. Később már a szelepek működtetését is levegővel végeztették - pneumatikus traktura. Ezután már az elektromos traktura következett, melyben mindent a villanyáram old meg. A 20. sz. második felében a három megoldást keverik is egy orgonán belül, de arra is rájöttek, hogy az orgonaművész és hangszere között a legközvetlenebb összeköttetés mégis a mechanikus trakturával jöhet létre, ezért a régi rendszert tökéletesítve ehhez is visszatérnek. Már olyan orgonák is vannak, melyeken a hangszíneket tetszés szerint előre be lehet programozni, így a hangszín, szükség szerint, szinte automatikusan változtatható.

Az orgona alapsípja a principál regiszter 8’ (8 lábas, 1 láb kb. 32 cm) C (nagy c) hangja, mely megközelítőleg 2,5 m magas. Oktávonként felfelé haladva ez feleződik. Vannak egészszámmal jelzett regiszterek (sípsorokat működésbe hozó kapcsolók) - 4’, 2’,1’, 16’, 32’ - , de pl. 2⅔, vagy más törtszámmal jelzettek is. A regiszterek között vannak un. mixturák (kevert sípsorok), melyekben 2, 3, 5, sőt néha még ennél is több, hang is megszólal egy billentyű lenyomására, ezek az alaphang és annak felhangjai, esetleg az alaphang meg sem szólal. Túlságosan nagy terjedelmet igényelne az orgona szerkezetének teljes leírása.

Nagy akkordok megszólaltatásához az orgonista ujjainak nagyobb erejére volt szüksége. Saint-Saëns hatalmas akkordjai csak így szólalhattak meg. Az ő orgonaművei késztették arra az orgonaépítőket, hogy hangszerüket fejlesszék. Szerepe tehát az orgonairodalomban az, ami Berlioznak a zenekar fejlesztése terén. Homofon szerkesztésű orgonaművek keletkeznek, a hangszín-kombinációk előtérbe kerülnek. Mint önálló hangszer szerepel az orgona a C-dúr szimfóniában, de más művében is.}

Művei orgonadarabok, szimfóniák, operák. Érdekes kompozíciója az Állatok farsangja - ebben olyan tétel is van, melynek címe: Zongoristák.

César Franck (1822. Liège-1890. Párizs) belga származású francia zeneszerző is jelentősen tovább fejlesztette a francia zeneművészetet. Bach polifon technikájának az új romantikus-harmonikus zenei nyelvvel való összeegyeztetésével új zenei stílust alakított ki. Művei közül főként orgona és harmónium-kompozíciói jelentősek. Műveinek alaphangja legtöbbször komoly, elégikus.

Kiemelkedő zenekari kompozíciója a D-moll szimfónia, melynek főtémája végigvonul az egész művön, elmarad a kontraszt. Azonos hangulatú témák más és más oldalról megvilágítva, különböző formákban jelennek meg. Egyéb művei: Szimfonikus változatok, Elátkozott vadász - szimfonikus költemény.

Orgonaművészetének irányát Dubois és Widor viszik tovább.(Widor Kodálynak is tanára volt.)

Zenekari vonalon kifejtett törekvéseit tanítványa, Vincent D’Indy (1851. Párizs-1931. Párizs) folytatja, de hozzáveszi a drámai elemeket, és beépíti a francia szimfonikus zenébe. Szabadulni akart a szerinte egyoldalú hangszeres zenekultúrától, ezért megalapította a Schola Cantorum-ot. Ez a főleg klasszikus mesterek szigorú stílusának tanulmányozására alakult iskola ma is működik, és a Conservatoire mellett Franciaország legjelentősebb, világhírű zenei főiskolája. Ezzel kezdődött a francia kóruskultúra reneszánsza. D’Indy a dalban nőtt naggyá. 6 operát, szimfóniákat írt. Istar c. variációs szimfonikus költeménye formailag szokatlan. A legdúsabb variációval kezdődik, a variációkkal visszafelé halad, legutoljára jelenik meg a téma, melyre a már elhangzott variációkat komponálta.


Klasszicisztikus romantika

Ez az irányzat ellenhatásként lép fel a romantikában. Oka a forma és tartalom egyensúlyának felbomlása. Vissza a régi formákhoz, ugyanakkor a kifejezés lehet romantikus. Klasszikus formák, romantikus tartalom!

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809. Hamburg-1847. Lipcse) német zeneszerző volt. Nagyapja híres zsidó filozófus, apja gazdag bankár, minden feltételt biztosítani tud fia zenei fejlődéséhez. Fia számára saját zenekart szerződtetett, házukban rendszeres zenélés folyt. M. minden művét kipróbálhatta, így elsajátíthatta a mesterség technikai fogásait. Európa több részén megfordult. Utazásai nyomot hagytak műveiben. Olyan mértékben fejlődött, hogy már 17 éves korában olyan műveket írt, mint a Szentivánéji álom nyitánya Hosszú ideig Lipcsében a Gewandhaus - Posztócsarnok - zenekarának volt vezetője. Az áruház helyén zenepalotát, építettek, mely a világ legjobb akusztikájú hangversenyterme.

Mendelssohn nevéhez fűződik a Bach-kultusz feltámasztása. Ő találta meg a Máté-passio kottáját. Ekkor indul meg a Bach-reneszánsz.

Szimfonikus művei közül néhány: Olasz szimfónia, Skót szimfónia, Hebridák nyitány - ezekben tükröződnek utazásainak nyomai - Reformáció szimfónia, Szentivánéji álom kísérőzene. Művei formája klasszikus, de romantikus hangulati elemeket tartalmaznak, tehát tartalma romantikus. Híres és ma is gyakran játszott műve az E-moll hegedűverseny.

Oratóriumai: Paulus és Elias. Igyekezett a műfajt romantikus eszközökkel feltámasztani. Bőven vannak kamaraművei is. Zongoradarabjai közül legnevezetesebb a Lieder ohne Worte - Dalok szöveg nélkül - sorozat, melyben a Schubert és Schumann által népszerűsített dalformát viszi át hangszerre. (Kis forma.)

Johannes Brahms (1833. Hamburg-1897. Bécs) apja nagybőgős volt, fiatal korában tánchelyiségekben zongorázott, majd zongorakísérőként működött. Ő is a klasszikus formákhoz akar visszatérni, közvetlenül Beethoven késői műveihez kapcsolódik.

Nagy műgonddal dolgozott, Első, C-moll-szimfóniáját 40 éves korában írta meg. Felépítése a késői Beethoven-szimfóniákhoz hasonló, utolsó tétele örömódaszerű. (Az akkori kritika Beethoven 10. szimfóniájának nevezte.) 4 szimfóniát írt. 3., F-dúr szimfóniájában kettősség tükröződik, harcolt Wagner művészete ellen, mégsem tudta kivonni magát hatása alól. Itt megjelenik a témákon kívül a vezérmotívum. 4, E-moll szimfóniája a legérettebb. Utolsó tétele passacaglia-forma. A Bach-féle passacaglia-formától eltér egy idő után, a basso-ostinato a felső szólamban is megjelenik, sőt azt is variálja.

Írt D-dúr hegedűversenyt, B-dúr zongoraversenyt. Kettősversenye visszatekintés a concerto grosso műfajára.

Deutsches requiem c. műve bemutatása révén vált általánosan elismertté. A Bibliából kiválasztott halállal kapcsolatos gondolatokat zenésített meg ebben. Muzsikáját általános lelki magány, lemondás, akadémikus zárkózottság jellemzi. Brahms a zeneszerző-tudós eszményi alakja, a művészpedagógus mintaképe.

Egyéb művei: kamarazenei művek, zongoradarabok. Rajongott a cigányzenéért, melyet Reményi Ede révén ismert meg. Ez irányú indíttatása miatt írta meg Magyar táncok sorozatát, melyek nem népzenei, hanem műzenei alapon állnak. Borongós hangulatú a Német táncok c. sorozat, ugyanez vonatkozik dalaira is - Négy komoly ének.

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840. Votkinszk-1893. Szentpétervár) a leghíresebb orosz zeneszerzők egyike. A. Rubinstejnnél tanult zeneszerzést. Rendkívül érzékenyen reagált minden külső benyomásra. Első zeneszerzői sikerei után, 1866-tól ’77-ig a moszkvai konzervatórium tanára. Ezután művei jövedelméből és egy mecénástól - Meckné, kivel személyesen soha nem találkozott, csak leveleztek - kapott évjáradékból él, életét teljesen a zeneszerzésnek szentelheti.

Cs. valójában Schumann nyomán alakítja ki egyéni stílusát, a francia romantikához áll közelebb, de az olasz romantika is nyomot hagyott munkásságán. Nem célja, hogy orosz zenét írjon, de számos művének témája az orosz népdalból fakad. A melódia a fősúly, melyet színes, romantikus harmóniákkal támasztott alá. Ragyogó hangszerelés-technika birtokában volt. A lehető legjobb fekvésben vannak írva szólamai.

Hat szimfóniája közül az utolsó három nevezetes, világszerte gyakran játszott. 4. szimfóniája a legoroszosabb, ebben található a legtöbb népzenei motívum. Scherzo-tételére jellemző, hogy egymástól külön szerkesztette a vonós-, fafúvós- és rézfúvószenekart. Ez a három egymásnak válaszolgat. 5. szimfóniája a művészi alkotómunka apoteózisa. II. tételének szépsége igen mélyreható, III. tétele keringő. 6. szimfóniája hattyúdala - 53 éves korában kolera vetett véget életének. I. tétele tágan értelmezhető szonátaforma. Amint a főtéma elhangzik, azonnal kidolgozza. Ez az átvezető rész az érzelmes hangulatú melléktémához, melyet sokszor megszólaltat. A kidolgozási rész mindössze 20-25 ütem. A visszatérés után nagy Coda zárja be a tételt. II. tétele 5/4-es ütemű! III. tétel Rondó szonátával kombinálva. A rondótéma csak foszlányokban jelenik meg először, akkor is a G-dúr alaphangnem helyett E-dúrban szólal meg, csak a végén a főhangnemben. A IV. tétel „Lamentoso”, saját temetési éneke. Ez is szonátaforma, melyben a főtéma az áttört munka csúcspontja, - a téma minden hangját más hangszer szólaltatja meg -, a melléktémát csak egyszer hozza. Kidolgozási része nincs, a vége elhal, megsemmisül.

Versenyművei. A B-moll zongoraverseny-ben rendes kadencia nincs, de tele van kadenciaszerű részekkel. Ilyen a D-dúr hegedűverseny is.

Operái és táncjátékai: Anyegin, Pique Dame, Csipkerózsika, Diótörő, Hattyúk tava. Csajkovszkij nem drámai alkat, nincs nagy feszültség a színpadon. Lírai természetű szerző. Jellemző az Anyegin címe: Lírai jelenetek Puskin Anyeginje után. Nincs a jelenetek között logikai összefüggés, megértéséhez ismerni kell a tartalmát. Táncjátékaiban csak szép táncot akar adni.

Egyéb művei: Vonósszerenád, Rómeó és Júlia-nyitányfantázia, Pravoszláv misék. Évszakok c. zongoraciklusa - az év hónapjaira címzett 12 zongoradarab - külön-külön vagy együtt, szívesen játszott sorozat.

Gioacchino Antonio Rossini (1792. Pesaro-1868, Passy -Párizs mellett) a Verdi munkásságát megelőző korszak kiemelkedő alakja. 1810-ben, Velencében kerül színre első operája, majd három évvel később a Tancred és az Olasz nő Algirban már döntő sikert arat. Életében összesen 30 operát írt, melyek közül leghíresebbek a Szevillai borbély, Tolvaj szarka, Hamupipőke, Tell Vilmos, ma is gyakran játszott operák. Termékeny munkásságát elősegítette, hogy egyik operájából a másikba átvisz áriákat, sok ismétlést alkalmaz dinamikai fokozással. Ily módon és hangszerelési trükkökkel hamar ki lehet hozni egy operát. Ezek munkássága negatívnak mondható vonásai.

A Szevillai borbély a vígopera legkiemelkedőbb alkotása. Sikereit 34 éves koráig valósítja meg, azután már nem komponál, kivéve az időskorban írt Stabat mater-t és 10 tételes oratóriumát.

Gaetano Donizetti (1797. Bergamo-1848. Bergamo) ugyancsak olasz operaszerző, kit atyja tanári pályára szánt, ezt meghiúsítandó a hadseregbe lépett. Velencében teljesített szolgálatot, s már 1818-ban ott színre hozatta első operáját. Termékeny komponista volt, évente olykor 4 műve is a nyilvánosság elé került. 1832-ben a Szerelmi bájital a vígopera terén is a legünnepeltebb mesterek sorába emeli. A Lammermoori Lucia nagysikerű nápolyi bemutatója után az ottani konzervatórium tanára lett. Hihetetlenül gyorsan dolgozott, összesen 75 operát írt. Zenetörténeti helyét Rossini és Verdi között pontosan félúton jelölhetjük, ki.

Giuseppe Verdi (1813. Roncole-1901. Milano) a 19. századi romantikus opera legkiválóbb alakja. Annak ellenére, hogy zenei tehetsége már gyermekkorában megnyilvánult, a milánói konzervatóriumba - 1832-ben - nem vették fel. Egy ideig a Scala-színház korrepetitora, Lavigna tanítványa volt. A nápolyi operához nyúlt vissza, ahol a bel canto volt a középpont. (Itt is ’énekes-diktatúra’ volt.) Ez fejlődött tovább Rossini és Donizetti operáiban.

Olaszország ebben a korban szét volt szakadozva, s akkor akarták egyesíteni. Verdi ebbe a mozgalomba kapcsolódott be történelmi operáival, de más népek és bibliai történetek formájában. Nabucco c. operája mondanivalója erősen ilyen célú volt. Verdi hamar népszerű lett. Az egyesítési mozgalom hívei Victor Emanuelt akarták olasz királynak. V.E.R.D.I. nevével igyekeztek propagálni akaratukat - Viva Emanuele Re d’Italia! (Éljen Emanuel, Olaszország királya!)

1850 után már érett alkotásokkal jelentkezik, felhagy a történelmi témákkal, és társadalmi témákat dolgoz fel. Ezek is máshol játszódnak le a cenzúra miatt. Ide tartoznak a Rigoletto, Trubadur, Traviata. Európai hírre tesz szert. Stílusa kezd megkomolyodni. Eddig az olasz nép és műdal stílus volt az eszköze, zenekara egy felnagyított gitár volt. Ez a zenekarkezelés átmegy még a második periódusába is, mert az énekszólam ugyan már drámai effektusok kifejezője lesz, de a legdrámaibb helyeken is ilyen kíséretet ad. Az Álarcosbál-tól kezdve már a zenekar is részt vesz a drámai kifejezésben. A Don Carlos is ilyen. A Szuezi-csatorna megnyitása alkalmára kérték fel opera komponálására, ekkor született meg az Aida, melyben egyiptomi motívum nincs, mégis egyiptomi hangulatot ad. Munkásságának harmadik szakaszában Wagner hatása alá került. 80 éves kora után írta meg két legnagyobb operáját az Otello-t és a Falstaff-ot. A Wagner-elvek alapján komponált, de önmagát nem tagadta meg. (A vígoperák között a Falstaff a 2. számú kiemelkedő, 3. a Gianni Schicci, Puccini műve) Az énekesek sok áriát eltorzítottak a kadenciákkal. Most igyekeznek megtisztítan

Manzoni halála hatására írta meg Rekviem-jét. Vonósnégyes-ének basszusa C-dúr skála, de az alaphangon kívül minden fok módosítva van. A tonalitás elmosódása már nála megkezdődik. Az Aida-ban a „nilusparti jelenet é-moll, G-dúr és a-moll között lebeg, a Falstaff néhány helyén az akkordok nem funkciósan következnek egymás után.

Wagner

Richard Wagner (1813. Lipcse-1883. Velence) a romantikus opera nagy német reformátora. Atyja rendőrségi hivatalnok volt, Richard születése után hamarosan meghalt, és anyja férjhez ment Geyer drezdai színészhez, kit sokan Wagner természetes apjának tekintenek. Már gyermekkorában színműveket ír, a zenéhez csak 13-14 éves korában kezd élénkebben vonzódni.

Kezdetben a szokásos német operastílusban - Weber - dolgozik. Munkássága e szakaszának utolsó műve a §§Bolygó hollandi. Erről az útról letér, és sajátságos utakat keres. Operáinak szövege sokszor belekapcsolódik a német pogány és keresztény mondavilágba. E kétféle mondavilágot sokszor összekapcsolja egymással. Meggyőződése, hogy a szövegíró és zeneszerző egy személy legyen, tehát szövegkönyveit maga írja. A Tannhäuser szereplői a valóságban nem egy időben éltek - ebben régi pogány mítosz és középkori monda van összevegyítve. Ráirányítja a figyelmet az érzéki szerelem és a tiszta szerelem problémájára. Lohengrin c. operájánál kezdődik az ’igazi Wagner’. A germán és a keresztény mitológiába kapcsolódik. Ebben az operában alkalmazza először a vezérmotívumot, melyet Webernél már említettünk. Minden helyzetnek, tárgynak, személynek jellemző motívuma van. Minden ezekkel kapcsolatos helyzetben megjelenik a vezérmotívum. Egy-egy Wagner-opera 35-40 vezérmotívumra épül. Jó, ha a hallgató ezeket előre ismeri, akkor értheti meg az opera összefüggéseit. A zenekar szerepe így óriásira nő. A dráma inkább lélektani síkon folyik. (A zongorakivonatokban általában fel vannak tüntetve a vezérmotívumok.)

Wagner szövegei Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözik. Nietzsche a kiváló hősöket tekinti példaképnek, tehát az übermenscheket. Schopenhauer filozófiájának alapja az akarat, mégpedig inkább a tudat alatti. Szerinte akarni annyi, mint valaminek hiányát érezni, ami szenvedés. Wagner hősei mindig szenvednek. E szenvedésből váltja meg a wagneri hősöket egy eszme vagy egy másik személy. A hős a szenvedélyben megtisztulva lesz ’übermensch’.

A Wagner-operákban nincsenek már zárt számok, duettek, legfeljebb csak érzelmi kiszélesedés esetén, pl. Nürnbergi mesterdalnokok-ban, így kialakítja az arioso-t, mely átmenet az ária és a recitativo között. Ez az opera felépítésében a drámához hasonló. Főhőse Hans Sachs, aki a modern zene pártján van. Az ária zárt formáját felbontja, és a szöveget deklamálja az énekes. Ez pontosan követi a beszéd ritmikáját és hangmagasságát. Széles ambitus jön így létre. A bel canton nevelkedett énekes ezt nem tudta megvalósítani, ezért kialakult a Wagner-énekesek köre mely ma azért már nem oly elhatárolt.

A Wagner-elvek tökéletesen a Ring-ben valósulnak meg. Ez 4 zenedráma, nem opera, hanem négy estét betöltő tetralógia. Részei: Rajna kincse, Walkür, Siegfried, Istenek alkonya. Mindegyiknek megvan a maga sajátos motívum-gyűjteménye, de mivel a drámák egymással összefüggenek, közös motívumok is vannak.

Trisztán és Izolda c. operájában Wagner a kromatikával összetöri a diatonikát. Sajátos harmóniavilág. Ez a modern zene, a punktualizmus egyik kiindulópontja - kromatika-vezérhangok-enharmonia.

A Parsival már színpadi istentisztelet. Jellemzője: kevés cselekmény, mély drámaiság.

Wagner zenedrámáit külön színházban akarta előadni. Először Budán tervezett e célra saját operaházat építeni, ez azonban nem sikerült. II. Lajos bajor király segítette, hogy Bayreuthban színházat építhessen. Akkoriban a legmodernebb operaház volt a Festspielhaus. Azóta többször korszerűsítették a mindenkori korszerű követelményeknek megfelelően. Nézőtere lejtős. Süllyesztett színpadját, melyen 100-150 ember könnyen mozog, modern világítással látták el. A zenekar is süllyesztve van, hangja a színpad felől hallatszik, a karmester sem látható. A Festspielhausnak saját társulata nincs, csak nyáron működik meghívott vendégművészekkel. Előadás közben hosszú szünetek vannak - hiszen egy-egy felvonás is rendkívül hosszú -, melyek uzsonna, vacsora elfogyasztására is adnak időt. A szünetek végét heroldok vezérmotívumok játszásával jelzik. Tapsolni nem szabad, a színészek csak a darab végén jönnek a közönség elé. A Parsival előadása után jó ideig még akkor sem tették.

Wagner, kevés kivételtől eltekintve, csak színpadi műveket írt. E kevés kivétel: Az apostolok úrvacsorája - oratórium, Weesendonk-dalok - ezt Weesendonk Matildnak írta. Siegfried-idill c. zenekari művét fia születése napjára írta feleségének, Siegfried c. operája két motívumából. Célja a Gesamtkunstwerk megvalósítása, ami azt jelenti, hogy szöveget, zenét, díszletezést, világítást, s mindent, ami egy opera előadásához szükséges, egyenrangú művészetnek tekintette. Megvalósította a végtelen dallamot. Egy egység egy felvonás.

Az olasz opera Verdi után

A 19. század vége felé új törekvés alakult ki, a Verizmus. Eddig az operaszerzők mitológiai, történelmi, társadalmi témákat dolgoztak fel. Ebben az időben a hétköznapi élet kerül az operaszínpadra. (A latin verum szó jelentése: igazság, valóság.) Más az opera zenéje is, elmarad a patetikus hangvétel, népdalszerűvé válik az intonáció. A cselekmény gyorsabb lesz, így a kötött zenei formák is lazábbakká válnak. Új zenei nyelv áll elő, ebben nagy szerepe van Wagnernek is. A deklamáció itt is megvalósul. Az első ilyen irányú opera Bizet Carmen-je, de ebben a verista-elem még csak csírájában jelentkezik.

Az olasz Sonzogno kiadóvállalat operaírásra írt ki pályázatot. E pályázatra adta be Ruggiero Leoncavallo (1858. Nápoly-1919. ?) Bajazzók c. saját szövegére komponált operáját. Pályázatát visszavonta, mert a kiírás egyfelvonásos operára szólt, mégis ezzel aratta egyetlen sikerét - egyéb színpadi művei nem voltak sikeresek. Ez a mű - a később említett Mascagni operájával együtt - kiindulópontjává vált az olasz verizmus színpadi mozgalmának. A Bajazzók rövid története: Egy vándor-színtársulat egy faluban tréfás színdarabot játszik, melyben a férjét megcsaló asszonyról van szó. A társulat faluba érkezésekor feltűnik Canio - a társulat vezetője - Nedda nevű feleségének szeretője, Silvio. Találkozásukra fény derül, és Canio elkeseredésében az előadás alatt öli meg a szerelmes párt. Az opera népi környezetben játszódik, jelentékeny helyet kapnak benne az olasz népzenei motívumok.

Ugyanezen pályázat díját Pietro Mascagni (1863. Livorno-1945. Róma) nyerte el egyfelvonásos Cavalleria rusticana - Parasztbecsület - c. operájával. Mascagni egyszerű szülők gyermeke volt, csak egy mecénás segítségével tanulhatott a milánói kozervatóriumban, ahol azonban félbehagyta tanulmányait és elszegődött egy vándortársulathoz, s mint karmester barangolta be hazáját. Később Crignolában telepedett le, ahol mint zongoratanító és dirigens működött. Itt írta meg operáját, melyben szintén a féltékenység viszi előre a cselekményt, s mellyel világsikert aratott. Operája melodikájában behízelgő, dallamos, érzelmi ellentéteiben megkapó drámai muzsika. A „Parasztbecsület” történelmi jelentősége, hogy benne a század operamuzsikája, mely már teljesen át volt itatva olasz népi melodikus elemekkel, a színpadon népi környezetbe került. M. későbbi műveivel, kivéve talán a Fritz barátunk címűt, nem tudta sikerét öregbíteni.

Leoncavallo és Mascagni iskolát teremtettek. A verista operák sorába tartozik Eugene D’Albert Hegyek alján c. műve is.

Giacomo Puccini (1858. Lucca-1924. Brüsszel) közvetlen ezekhez az elődökhöz kapcsolódik, de még erősebb drámai érzékkel és dallami invencióval rendelkezik. Manon, Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony c.operái mind ezt bizonyítják. Utóbbi kettőben új harmóniai jelenségek jelentkeznek: nincs funkciós összefüggés, pentatónia, egészhangú skála a jellemzői. Későbbi műveiben már közel kerül az impresszionizmushoz, sőt, fel is használja elemeit. Harmóniavilága új, néha már a politonalitás is megjelenik műveiben.

Három egyfelvonásos operája, az Angelica nővér - férfi szereplő nincs benne -, Köpeny, Gianni Schicci triptichonszerűen függenek össze, azonos stílusúak, egy estére szánta a szerző, együtt kell előadni, de a sorrend nem számít. (Utóbbi a vígopera-műfaj egyik legkiemelkedőbb alkotása.)

Modernsége legjobban a Turandot c. operájában mutatkozik, ez jelenti művészetének tetőpontját. Puccini, betegsége miatt, csak Liu haláláig tudta megírni, Alfano által hozzáfűzött befejező része gyengébbre is sikerült, így mutatták be, így adják elő.

Utóromantika

A zenei romantika végső stádiuma, melynek egyik nagy képviselője Anton Bruckner (1824. Ansfelden-1896. Bécs) osztrák zeneszerző. Igen szegénysorsú lévén nagyjában autodidakta volt. Először tanítóskodott, majd különböző helyeken orgonistaként működött - kiválóan. B. művészetében a méretek nagyon kitágulnak, művei hosszúak, nagy zenekart követelnek, a rézfúvós-kar erősen előtérbe nyomul, egész orgonaszerűen szól. Vezérmotívumot is alkalmaz. Ritmikája igen feltűnő, sok a pontozott ritmus, még hármas-pontozást is alkalmaz. Művészete monumentális, de modoros; eredeti formáló, de ugyanakkor emlékeztet Schubertre, Wagnerre, Lisztre, mégis koncentráltan adja vissza korának jellegzetes fény- és árnyoldalait. 9 szimfóniája a romantikus szimfónia egyik legjelentősebb megoldása. Te Deum-a a romantika katolikus ágának büszkesége.

Gustav Mahler (1860. Kalischt-1911. Bécs) a legnagyobb-szabású karmester-egyéniségek egyike volt. Teljes odaadással érvényesítette a művek egyéni stílusát, főleg Mozart és Wagner operáinak volt kitűnő tolmácsolója. Négy évig a Magyar Királyi Állami Operaház igazgatója volt. Bevezette, hogy csak magyarul lehetett énekelni. Új előadói stílust vezetett be. Elve: nem sztárokra kell építeni az előadást, gondot kell fordítani az előadás minden kellékére. E miatt sok összetűzése volt különböző szervekkel.

Művei nehezen törnek utat. Bennük a népdal egyszerűsége vegyül egy misztikus lélek vívódásaival. Ő is 9 szimfóniát írt - a 10.-et Ernst Křenek fejezte be - , melyek közül a 9. a Dal a földről címet viseli. Ezt kínai költeményekre, alt- és tenorszólóra írta. Híres műve szimfóniáin kívül A vándorlegény dalai.

Mahler óriási méreteket alkalmaz, Cisz-moll szimfóniájának egy tétele 45 perc. Magas regiszterekben is harmóniai történések vannak. Harmóniailag előkészítője az 1910 utáni törekvéseknek. A funkcióvonzások háttérbe szorulnak, kvint-párhuzamok, előkészítetlen disszonanciák, stb., jellemzik. A modern zene egyik előkészítője.

Richard Strauss (1864. München-1949. Garmisch) német zeneszerző az utóromantika legnagyobb alakja. Irodalmi és filozófiai műveltségét a müncheni egyetemen alapozta meg. Zenét W. Mayer udvari karmesternél tanult. Első nyilvános sikereit 1881-ben aratta.

S. folytatja Wagner elveit és a programzenét, de utóbbit az eddigiektől eltérő eszközökkel. Berlioz eseményeket mond el (Fantasztikus szimfónia), Liszt már érzelmek rajzát adja, Straussnál csaknem látni lehet, amit meg akar jeleníteni. A naturalizmus itt jelentkezik a zenében először. Szélgépet, vihargépet alkalmaz, gyereksírást érzékeltet. Az Alpesi szimfónia partitúrája több mint 60 vonalrendszer.

Harmóniavilága teljesen a kromatika és disszonancia felé halad, sokszor hangnemeket is kever (bitonalitás, d-moll-E-dúr, közös hangzata a-cis-e), itt keletkezik a kakofónia fogalma. Bartók Straussból indul ki, tehát ő is a modern zene előkészítője. Mégis: öregkorára Mozart és Johann Strauss hatása alá kerül. A saját zenéjéből merítő modern zenét meg sem érti.

A szimfonikus költemény és opera terén nagy. Olasz benyomások alapján készül el első szimfonikus költeménye, az Itáliából című, mely a szimfónia és a szimfonikus költemény sajátos keveréke. Későbbiek: Don Juan, Don Quixote, Halál és megdicsőülés, Till Eulenspiegel vidám csínyjei, Imigyen szóla Zarathustra, Alpesi szimfónia - ez is szimfonikus költemény. Formájukra csak nagyjából mondható, hogy szonáta-, rondó-, vagy más forma. Programjait aprólékosan dolgozza ki.

Opera terén Wagnertől indul el, de máshová jut el. Első a Salome, mely egyfelvonásos, utána következik az Elektra. Ezek forradalmi művek. A Rózsalovag más, bécsi stílus hatása alatt álló kiváló mű. Az Arabella-ban szünettel fejez ki drámaiságot. Ariadne Naxosban c. operája - kamarazenekarral - ragyogó stílusparódia.

Balettjei közül József legendája a legnevezetesebb, a Tejszín könnyedébb és látványosabb.

Versenyműszerű kompozíciója a Burleszk zongorára és zenekarra. Érdekessége, hogy a főtémát négy üstdob szólaltatja meg.

Ma is gyakran megszólaltatott művei: Dalok, Csellószonáta, Kürtverseny, Ständchen.

Kiváló karmester. Klasszicizmus és romantika nagyszerű interpretátora. Elméleti munkái is vannak a vezénylésről. Átdolgozta Berlioz hangszereléstanát, ma már ez is kezd elavulni.

Impresszionizmus

Az a stílus, melyben a festő, költő, zeneszerző a külvilág által a személyére gyakorolt behatásokat fejezi ki művészetében. Impresszió=benyomás, behatás. Fő ismertetője a programmatikus légkör, a misztikus elmosódottság, gondolati összefüggések helyett hangulati benyomások. A festészetben, költészetben hamarabb jelentkezett.

A zenei impresszionizmus kezdetét az 1890-es évektől számítjuk, mert 1892-ben jelent meg Claude Achille Debussy (1862. St. Germaine en Laye-1918. Párizs) Mallarmé Egy faun délutánja c. híres költeményéhez írott zenekari Prélude-je, amely a költemény eredeti címét kapta előadásai során: Egy faun délutánja. Ezzel vonta magára a figyelmet, valamint egy évvel később komponált Vonósnégyesével.

Az impresszionista zenében nincs már funkciós összefüggés. Így minden harmónia önállóvá válik, felhívja magára a figyelmet. Elsősorban a szín hat a hallgatóra. A funkció-elmosás módjai:

  1. A modális- és pentaton hangsorok alkalmazása;
  2. Az egészhangú skála alkalmazása. Ez már feltűnt Mozart, Glinka, Rimszkij-Korzakov és Liszt műveiben is, de a harmóniai következtetéseket még nem vonták le. Itt már nincs tonika, szubdomináns, domináns, tehát megszűnt a tonalitás.

Melódiáiban nincsenek témák, csak motívumok. Sok és rövid motívum, melyek egymás után vannak felsorakoztatva, és nincs kidolgozásuk. Alapelv: nincs fejlődés, hanem örökös változás. Ezért nincs visszatérés, hanem csak ismétlés, de mindig más harmonizálással. Későbbi műveiben ezek az elemek mindig tisztábban és gyakrabban fordulnak elő. Kb. 15 év után D. látja, hogy a zene lassan formátlanná válik. Élete utolsó 10 évében az expresszionizmus felé fordul. (Expressionizmus=egyéni érzelmek érvényre juttatása.)

Középső korszakából iskola fejlődik ki. Ez időben komponálja La mer - a tenger hangulati benyomásai tükröződnek benne - és Ibéria c. műveit. Három noktürn c. zenekari művének három tétele: Felhők - alaktalan téma , Ünnepek - szertartásos tánc - Szirének - Odysseus utazásából ismert hajóscsábítás, melynek zenei ábrázolásában énekkart is alkalmaz, de szöveg nélkül, csak vokalizálva. Hasonlóan használja az énekkart Magas hegyek éneke c. művében is. Kiemelkedő alkotása Pélléas és Mélisande c. operája, melyet Maeterlinck szövegére komponál. Ez a modern zene, modern opera bibliája. Hadat üzen a wagneri vezérmotívum-technikának. Az áriák helyett az énekbeszéd jön létre. Kis- szekundban és tercben mozgó recitativókat alakít ki, melyekben bizonyos hangcentrumok jönnek létre. Ezekből gyakoriak a le és fel irányuló terclépések. E hangcentrumoknak formailag stabilizáló szerepük van, helyettesítik a funkciórendet. Maeterlinck szövege többféleképpen értelmezhető gondolatokat tartalmaz. Fél mondat, utána …..(pontok), de a zene folytatódik. Hasonló a jelenetezés is, nincs befejezés, csak hosszú kicsengés (intermezzo) - ezek a részek a legszebbek. Az igazi hangulat akkor kezdődik, amikor a függöny legördül és a zene tovább szól.

Hangszerelésében új az ún. vattába burkolt zenekar. Hangszerei majd mindig szordináltak, ezzel új hangszínt hoz létre

Impresszionista korszakának kiemelkedő művei még a zongoraművek, különösen a Prélude, melyek bizonyos értelemben Chopin prelűdjeinek továbbfejlesztése impresszionista fogalmazásban. D. prelűdjeinek címe is van. Amit ki akar fejezni, az gyakran kottaképekben is megjelenik. Példa erre Az elsüllyedt katedrális, melyben a katedrális timpanonját a hangjegyekkel megrajzolja.

A basszus-szólamban összekötött egészhangok között a timpanon-háromszög befogóinak irányában kisebb értékű hangok haladnak balról jobbra fel- majd lefelé.

Zongoraművei között kiemelkedik a Childrens Corner (Gyermekkuckó), melyet Chou-chou (Susu) nevű kislánya számára írt.

Szent Sebestyén vértanúsága c. oratóriuma már túlesik D. impresszionista korszakán. Formája már szilárdabb, nagyobb ívű melódiák a jellemzői. Az I. világháború halottainak emlékére írja Feketében és fehérben c. kétzongorás művét. Formája szilárd, még egy korál is megjelenik benne. Harmonizálásban és ritmikában nincs visszakanyarodás, e téren előrehalad az expresszionizmus felé.

Az impresszionizmus sok követőre talál. Egyik legnevezetesebb ezek közül Maurice Ravel (1875. Ciboure-1937. Párizs) francia zeneszerző, anyai ágon spanyol, ezért több népzenei hatás éri. A párizsi Conservatoire növendéke, ahol tanára GabrielFauré. 1901-ben elnyerte a római díjat. Debussytől csak a zeneszerzés technikáját vette át, formabontását nem. Néhány korai művétől eltekintve formálása szilárdabb.

Hangszerelésben jóval előbbre mutat D.-nél, s e téren nagyobb a hatása a későbbi zeneszerzőkre. Ebből a szempontból tekintve legjelentősebb műve a Bolero. Virtuóz mű. A basszusban domináns és tonika váltakoznak, az egész mű két periódusra épül, állandóan ezt színesíti a felhangokkal. Jóformán minden hangszerelési eszköz benne van, ami a modern zenében jelentkezik. (Rubinstein Ida táncosnő számára komponálta.) Zenekari művei még: Pavane egy infánsnő halálára, La valse. Utóbbi a Strauss-féle keringőből kiinduló magas színvonalú szimfonikus tánc. Egyéb zenekari darabjaiban, pl. a Spanyol rapszódia -ban kiütköznek a spanyol népzenei fordulatok. La zigane c. virtuóz hegedűműve magyaros hangulatú. Balettje a Daphnis és Chloe, melyből két önálló szvit készült. Egyfelvonásos operája a Pásztoróra. Két zongoraversenyt írt, az egyik Zongoraverseny balkézre, melyet Zichy Géza gróf számára írt, aki 14 éves korában vadászbaleset során elvesztette jobb-kezét, mégis kiválóan zongorázott. Dalai közé tartozik a Seherezádé-ciklus. Komponált még zongoraműveket, kórusokat.

Paul Dukas (1865-1935) (Düka) francia-görög származású (Dukas Mihály görög császár volt III. Béla királyunk idején) zeneszerző az új francia zeneszerző-gárda egyik legképzettebb és legbecsültebb képviselője. Fiatalkori műveiben sok a wagneri hatás, de szakít vele s az impresszionizmus felé halad. Vigyázott, hogy egyéni stílusát megőrizze. A bűvészinas c. zenekari-scherzojában az impresszionista elemeket ötvözi a Da Capo formával. Operája - Arianna és a kékszakáll - Debussy Pelleas-a mellett a francia modern opera legjelentősebb műve.

Manuel de Falla (1876. Cadix-1946. Alta Gracia - Argentina) spanyol zeneszerző kezdetben teljesen a könnyűzenével foglalkozott. Párizsban megismerkedett Debussyvel, Ravellel, Dukas-val, átvette stílusukat és ötvözte a spanyol népzenével. Ettől kezdve kb. az a szerepe Spanyolországban, mint nálunk Kodálynak. A granadai konzervatórium tanára, majd igazgatója. Az impresszionizmuson és a népzenén kívül a flamenco-stílus művelője.

Ennek jellemzői:

  1. Állandó basszus és mindegyik fölött dúr akkord. Ez a raga- és a makámrendszer folytatása, a cigányok és a mórok révén került Európába.
  2. Bővített másod-lépés a melódiában és erős vonzódás a frig felé.
  3. 3/4 és 6/8 változata ugyanazon metrummal.

Ezek az elemek leginkább balettzenéiben jelentkeznek, melyek túlnyomóan spanyol hatásúak. Legjelentősebbek: A háromszögletű kalap és Bűvös szerelem. Sokszor megszólal szóló és kórus is. Hasonló sajátosságú Rövid élet c. operája is. Éjszakák a spanyol kertekben - három impresszió zongorára. Csembalóversenyében újra előveszi a régi hangszert, a csembalót, melyet kamarazenekar kísér. Egyéb kamarazeneművei főleg fúvós-hangszerekre készülnek. Számos gitárra komponált darabja és népdalfeldolgozása van.

Utóimpresszionista stílus

Ottorino Respighi (1879. Bologna-1936. Róma) olasz zeneszerző Rimszkij-Korzakovnál tanult. Később a római Szt. Cecilia Akadémia tanára, majd igazgatója - a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.

A régi olasz barokk hagyományokkal igyekszik egyesíteni az impresszionizmust. Ennek egy módja, hogy egy konkrétan meghatározható barokk témát - áriát, táncot - egész másképpen, újszerűen dolgoz fel. Ilyen pl. Madarak c. szvitje, melynek tételei: Galamb, Tyúk, Kakukk, stb.

A barokk vonás megmutatkozik akkor is, amikor nem barokk témát dolgoz fel. Ilyenek: Róma fenyői, Róma kútjai, Római ünnepek - szimfonikus költemények, melyekben a színek ragadják meg elsősorban, maga a melodikus invenció csak kiszolgálója a freskószerű tablóhatásoknak.

Élete egyik szakaszában visszatekint a gregoriánra. Ennek jegyében születik a Mixolyd zongoraverseny, a Dór kvartett és a Concerto gregoriano. Itt minden téma egy-egy gregorián dallam. Dala: A köd. Láng c. operája impresszionista alkotás, melyben barokk hatások érezhetők.

Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872. Moszkva-1915. Moszkva) az orosz zene Musszorgszkijt követő korszakának egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb tehetsége. Szerinte a hanghoz kell társulnia a színnek és a fénynek Ezen elképzelése jegyében Prométhé c. operájában fényzongorát alkalmaz. Az operát egyszer előadták a luce szólammal. Óriási hatást váltott ki.

(Ilyen irányú kísérletek történtek már 200 évvel korábban is. Castell jezsuita szerzetes színzongorát szerkesztett, melyen a „c” vörös, „d” narancs, „e” citrom-színt, stb, láttatott, felfelé világosodtak, lefelé sötétedtek a színek. Ezek a színek egy forgó-korongon voltak láthatók, akkordok esetében szürkévé váltak. A 19. században többen próbálták ezt a Rameau-féle funkció-rendszer alapján kialakítani ilyen formán:

                   Subdomináns     -    Tonika    -     Domináns
                      Sötét                              Világos

1880 után színes égőkkel oldották meg a problémát. 1920 táján László Sándor fizikus és zongorista alkotta meg a színzongorát. Speciális billentyűzete gomb-átállítással többféle módon használható. Nemcsak megjelennek a színek, hanem a melódiák vonalának megfelelő különböző grafikonokat vetnek ki. Külön kottaírást is alkotott. Két zongoraszonátája van.)

Szkrjabin nagy művei: Poème d’extase - tartalmát már címe megmutatja. Poème divin - isteni költemény, Poème du feu - költemény a tűzről. Zongoraműveiben a Chopin-féle technikai eszközök párosulnak az impresszionista stílussal. Etűdjei hangversenyre valók. Írt balkezes zongoraműveket, melyek szintén remek alkotások. (Balkézzel játszott, jobbkézzel a tanítványt ölelgette.)

Igor Fjodorovics Sztravinszkij (1881. Oranienbaum-1971. New York) orosz zeneszerző, Rimszkij-Korzakov tanítványa. Fiatalon Párizsba kerül, majd Amerikába. Debussytől sokat tanul és a nyugati zene egyik vezéralakjává válik. Zeneszerzési technikája, különösen hangszerelése hasonlít mesteréhez, de összekapcsolja Debussy technikáját orosz népzenei elemekkel. Zeneszerzői munkásságát négy korszakra oszthatjuk:

  1. Orosz népzenei korszak. Ekkor összefonódik az impresszionista stílussal. E korszak kiemelkedő művei: Petruska, Tűzmadár, Tavaszi áldozat.
  2. Közelít a dzsesszhez. Az I. világháború vége felé jön divatba a ragtime. A négerektől származik, szinkópás, a hangsúly mindig más helyen van. Sinkopetit musik. Jelszó: kiszabadítani a muzsikát az ütemvonalak börtönéből! Ide tartozó kiemelkedő művei: Ragtime - kamarazenei darab, cimbalomszóló van benne. Piano rag music, Katona története - táncjáték.
  3. Mechanikus korszak. Cél ekkor az érzelem nélküli zene (!). gépszerűség - gépies technika - objektivitás. Zongora-darabok, szimfóniák tartoznak ide.
  4. Archaizáló korszak. Régi korszakok technikájához fordul vissza, főként a barokkhoz. Neobarokk művei keletkeznek. E korszakához tartoznak: Zongoraverseny, Zsoltárszimfónia, melynek előadóegyüttese: vegyeskar, nagy fúvóskar - ötösével, de klarinétok nélkül -, dobok, hárfa, két zongora és vonósok. Utolsó tétele (latin szövegű): Dicsérjétek az Urat mindenféle zenével - tánczenét alkalmaz. Oedipus rex c művében jelenik meg először a 'narrátor. Nem korhű, kilép a megszokott keretekből.

Ezek a korszakok egymásba nyúlnak. A zsoltár dzsesszesítése a kiindulópontja annak, hogy ma már van dzsesszmise. 76 éves korában szeriális zenét kezd írni. Canticum - énekek éneke - c. művét a pápának írja, különleges technika jellemzi, óriási sikert arat vele.

Arthur Honegger (1892.-1956.) svájci származású francia zeneszerző, nevét a Groupe de Six-hez - Hatok csoportja - csatlakozva tette ismertté. Sok tekintetben párhuzamosan haladt Sztravinszkij-jal, de az impresszionistákhoz tartozik, főleg Debussy nyomait követve indul el. Komponálás során sok mindenbe belekóstolt. Nyári pasztorál c. műve kis szimfonikus költemény. Concerto-ja zongorára és zenekarra dzsesszes jellegű. Pacific 231 c. zenekari darabjában egy mozdony útját írja le mechanikus eszközökkel. A Rugby-szimfónia sportszimfónia. Első világra szóló sikert elért műve Dávid király c. oratóriuma, mellyel a régi barokk oratóriumot akarja felújítani, apró kis tételekből áll. Jeanne d’Arc a máglyán c. oratóriuma tetőzi be munkásságát.

„Zeneszerző vagyok” c. könyvében sok mindenről ír, ami egy zeneszerző életével, munkásságával összefügg. Ebben megállapítja, egy zeneszerzőnek abból kell kiindulnia, hogy amit megteremt, arra senkinek nincs szüksége.

Paul Hindemith (1895. Hanau-1963) német zeneszerző és brácsaművész a mai német zene törekvéseinek összegzője. Munkássága az impresszionizmus és expresszionizmus közé helyezhető. Élete, művészete során a legfontosabbnak tartja a gebrauchsmusik - használati zene - létrehozását. A zene az emberek hétköznapjaihoz tartozzon, élet- és lelki szükséglet legyen, amit nemcsak a művészek tudnak lejátszani, hanem akárki. (Kodálynál is jelentkezik ez, aki arra törekszik, hogy mindenki képes legyen a kottát látva a zenét hallani, vagy fordítva. Ezt szolgálják gyermekkórusai, népdalhangszerelései.) H. e cél elérése végett gyermekoperát is írt zongorára és gyermekhangra, valamint kamarazenét amatőr együttesek számára.

Versenyművei:Brácsaversenyében a zenekarban nincsenek vonósok a kontraszthatás fokozása miatt. Zongoraverseny fúvószenekarral. Orgonaverseny.

Brácsa szólószonáta. Kleinere Stücke - kis zongoradarabok - sorozatában a Bach-féle polifónia van modern köntösbe öltöztetve.

Operája Mathis, a festő Mathias Grünewald életéről szól, a német parasztlázadással kapcsolatos történet. Ennek bizonyos részeiből háromtételes szimfóniát írt ugyanezzel a címmel. Grünewald leghíresebb festménye az isenheimi oltár triptichonja. Ennek jegyében szerkeszti hasonló című szimfóniáját is, triptichonszerűen három tételben. I. Anygyalkoncert - témája német korál. II. Sírbatétel - gyászzene. III. Szent Antal megkísértése - e tétel végének témája: Lauda Sion (Dicsérd Sion Üdvözítőd!). Másik operája a Cardillac, és a Hétköznapi semmiségek. Vígoperája a Hin und zurück, melyben a cselekmény és a zene a tetőpont elérése után tükörforma szerűen visszafordul.

Nobilissima visione c. balettje Szent Ferenc életét viszi színre, de nem az egyházi tradíció szellemében, inkább emberi vonatkozásait hangsúlyozza. Visszatérő, vezető témája a francia népdal: Çe fut en mai.

Kétkötetes modern zeneszerzéstana az Unterweisung im Tonsatz. Hitler miatt emigrált, először Törökországban tartózkodott, ahol megszervezte a török zenei életet. Később Amerikába ment, majd hazatért. 1945 után a gebrauchsmusik-ot nagyobb méretekben próbálja megvalósítani, a művekben a koncert közönsége számára is ír szólamokat, melyek természetesen könnyen megtanulhatók.

Harmonie der Welt (A világ harmóniája) c. operáját 1957-ben mutatták be. Két főalakja Kepler, a csillagász és Wallenstein, a hadvezér. Mindketten - lelki alkatuknak megfelelően - keresik a világ harmóniáját, az egyik a csillagok forgásában, a másik az Európát egyesítő birodalomban. Nagy költői ereje van, de vontatott. Ennek a zenei anyagából készült szimfonikus mű tételei: Musica instrumentalis (hangszer); Musica humana (emberi ének); Musica mundana (szférák zenéje). A szférák zenéje Platóntól ered: a mozgás hangokkal jár, melyek harmóniákat alkotnak, a világűrben kristálygömbök idézik elő. Hindemith közelít a világűr problematikájához.

A dodekafónia

Arnold Schönberg (1874. Bécs-1951. Los Angeles) az újabb zenei fejlődés egyik kimagasló egyénisége. Tizenkét éves korában jól hegedült és hegedűduókat írt. Csellózni autodidaktikusan tanult, s utána csellószonátákat írt. Apja kereskedésében dolgozott, textiles volt. Mindössze 1 évet tanult, aztán abbahagyta. Egyetlen tanítója Zemlinsky volt, első előadott műve egy D-dúr vonósnégyes.

Eleinte az utóromantikához tartozott. Kiindulópontja Wagner Trisztán-jának kromatikája és enharmoniája. E korszakához tartozó mű ' (Megdicsőült éjszaka). Az először vonós-szeksztettre komponált művet, miután hírnevet szerzett vele, szimfonikus költeménnyé dolgozta át.

Ezután új komponálási módszernek érezte szükségét, s „el a tonalitástól” jelszóval áttért az atonalitás-ra. Az atonalitás szabad, ma sincs rendszerbe foglalva. E periódus művei: Jákob létrája - befejezetlen oratórium, vonósnégyesek, zenekari- és zongoraművek. Az atonalitás fogalma Kurt Westphaltól (1880) ered, ő a modalitást is ide vette. Nem dúr és nem moll, hanem atonális jelenségeket mutat ki Palestrinánál. Ma már csak Schönberg utáni műveket tartunk atonálisnak.

Később új iskolát teremtett, a Zwölftonmusik-ot. Útja így jellemezhető: pentatónia, modalitás, tonalitás, atonalitás.

A dodekafónia - tizenkét hangúság - megalapítója Josef Mathias Hauer osztrák néptanító. Elgondolásából Schönberg hozott létre új komponálási módszert, s e téren ez a lényeg. 1922-ben veszi át Hauer rendszerét, és az 1923-ban készült Fúvósötös óta dodekafon a zenéje. Fő jelszava: rendezés-reihe. A tonalitásban kiemelkedik a T - S - D. A dodekafóniában az egy oktávon belüli 12 hang egyenlő, a hangoknak egzisztenciájuk van, nem funkciójuk. Egy akkord szerepének meghatározásához nem szükséges még kettő, tehát összesen három hangzat. Minden hangzat önállóan létezik, ezt a hang magassága, időtartama, dinamikája határozza meg.

Reihe - széria, sor - alapján komponál a szerző. A reihe helyettesíti a hangnemet és a témát, így lesz a kompozíció atonális, atematikus.

A reihe 12 hangból álló sor négy változatban:

  1. Original,
  2. Retrograd (rákfordítás),
  3. Inversio (tükörfordítás),
  4. Inversio-Retrograd (tükörrák fordítás). Ez összesen 48 hang és 4 dallamtípus.

E négy dallamtípus transzponálható 12 hangmagasságra, ezáltal összesen 48 változat állítható elő. A hangok oktávhoz nem kötöttek, egy hang bármelyik oktávban felírható. Hangközök nincsenek, csak félhangtávolságok.

Schönberget szakmai előrehaladásában segítette Mahler és R. Strauss. Műveinek bemutatói nem egyszer botrányba torkolltak. Az első ilyen ’Schönberg-botrány’ 1907-ben a Kamaraszimfónia bemutatása közben zajlott le. További művei közül néhány: Pierrot lunaire, Pelleas. Mózes és Áron c. operájának szövegét is ő írta, zenéje befejezetlen maradt. Végrendelete szerint prózában fejezik be előadását. Ez az előadásmód nem hat rosszul, mert az első két felvonásban is beszél a kórus. Ez a beszéd meghatározott ritmikával, mint egy szólam jelentkezik. A hangmagasságok megközelítően meghatározottak. Ez a sprechtgesang - énekbeszéd. Ez elég nehezen megvalósítható technika. A II. világháború végén írta meg - a zsidók üldözésének emléket állítandó - Varsói gettó (vagy: Aki túlélte Varsót - nincs végleges magyar fordítása) c. művét. Modern zsoltár c. műve mindössze 89 ütem, de befejezettnek hat.

Hangszerelés területén sok újat hoz: gitár, mandolin, harmónium a zenekarban. Kiváló zenei író. Összhangzattant írt. Verseket írt, és kiváló festő.

Alban Berg (1885-1935) és Anton Webern (1883-1945) osztrák zeneszerzők Sch. módszerét továbbfejlesztik. A szeriális technikát Karlheinz Stockhausen (1928. Mödrath) és Pierre Boulez (1925. Montbrison) fejlesztik ki teljesen. Előbbi behatóan foglalkozik a musique concrète-tel, - kokrét zene - utóbbi célja a zenei anyag racionális megszervezése. Ők a Schönberg technikájában még helyet kapó régi - klasszikus, romantikus - elemeket (pl. a ritmust) is szériába rendezik. Így jön létre az időintervallum, időskála. A szeriális zene „partitúrái” időtengelyt is tartalmaznak. Minden matematikai alapon történik. A szerialitás nem stílus, hanem módszer.


A 20. század orosz zeneszerzői

Nyikoláj Jakovlevics Mjaszkovszkij (1881-1950) egyike a legjelentősebb ororsz szimfonikusoknak. Művészetén Musszorgszkij, Rimszkij-Korzakov, Csajkovszkij hatása érezhető. Főbb művei: 25 szimfónia, zongoradarabok és dalok.

Szergej Szergejevics Prokofjev (1891-1953) orosz-szovjet zeneszerző Ljadov, Rimszkij-Korzakov, Cserepnyin és Tanyejev tanítványa, a modern orosz zeneszerző-gárda legismertebb alakja. A szélsőséges nyugati áramlatokhoz, pl. az expresszionizmushoz, politonalitáshoz kapcsolódik. A forradalom után (1917.) disszidált, Amerikában, Japánban és Franciaországban kapcsolódott az ottani zenei áramlatokhoz. 17 évi távollét után, 1934-ben hazatért és beállt az ottani hatalom által diktált un. szocialista realizmus szolgálatába. Művelt, elegáns formakészséggel rendelkezett, a kifejezés színessége jellemző rá.

Külföldön írt művei: hat szimfónia, Chon c. balett, 'Három narancs szerelmese, oratóriumok, kantáták. Otthon írta a következőket: Háború és béke oratórium, Alekszander Nyevszkij kantáta, Nyitány zsidó népzenei témákra, Scherzo 6 fagottra, Rómeó és Júlia balett, Péter és a farkas - mese zenével.

Aram Hacsaturján (1903. Tbiliszi-1978. Moszkva) örmény-szovjet zeneszerző gordonkát és zeneszerzést tanult, majd Mjaszkovszkijnál zeneszerzést. Zenéje a 19. századi orosz hagyományokhoz kapcsolódik, és alapvetően az örmény népzenére támaszkodik. Leghíresebb művei Gajane és Spartacus c. balettek és a Hegedűverseny. Irt számos hegedű- zongora- és gordonka-művet, de ő komponálta Poema o Sztalinye c. kórusművet is. (*Itt én jegyzem meg: a szovjet uralom alatt az érvényesülésért ezt az árat meg kellett fizetni.)

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (1906. Szentpétervár-1975. Moszkva) szovjet-orosz zeneszerző. A szentpétervári konzervatóriumban zongorajátékot, elméletet és zeneszerzést tanult. Ő is bekapcsolódott a szocialista realizmus alkotói módszerébe. Ezen belül többféle stílus elképzelhető. Kezdetben az expresszionista irányzatból indult ki, majd később sajátságos stílust alakított ki, külön iskolát jelentett a szovjet zeneszerzésben.

  1. Expresszionizmus.
  2. Leegyszerűsödési folyamat egyszerű harmóniákkal.
  3. E két irányzatot próbálja közös nevezőre hozni.

Prokofjevvel együtt mindenekelőtt a szimfonikus zene területén a szovjet-orosz nemzeti stílus kialakítói közé tartozik.

14 szimfóniája közül legnevezetesebbek az V. szimfónia és a X. szimfónia. Operái: Az orr és Lady Macbeth. Dal az erdőről c. kantátájáért 1950-ben Sztálin-díjat kapott. Jelentős még kamarazenei, kórus- és zongoraművek terén. Filmzenéket és tömegdalokat is komponált.

A magyar zene története

Az ősmagyarok zenéjéről nem sokat tudunk. Ismerjük Eckehardt feljegyzését a szentgalleni kalandról, melyben leírja, hogy Heribald barát füle hallatára oly sajátságosan kiabáltak isteneikhez (926), a Gellért-legendát a lisztet kézimalmon örlő, éneklő magyar leányról (lásd: Magyarok szimfóniája). A „magyar zene” fogalma alatt sokáig mást értettek. Csak az etnográfia segítségével, és a népzenekutatás alapján nyertünk betekintést a valódi magyar zenébe.

Ekkor derült ki, hogy a régi magyar dalok pentaton rendszerűek, kvintváltó szerkezetűek, ezért hatottak idegenül az európai fül számára.

Későbbi zenénkről is keveset tudunk. A honfoglalás után is volt a magyarságnak zenéje, de az akkori zeneértők és írástudók nem írták le a pogánykori dalokat. 1000-1500 között énekmondók működtek, akik különféle nevek alatt ismeretesek: kobzos, lantos, hegedős, sípos, igric, trafátor, regős. (Emlékezzünk a görög aoidoszokra vagy a nyugati zsonglórökre.) Régi királyok maguk dolgoztak fel ősi témákat. A trafátorok - tréfacsinálók - lakomák alkalmával vidám dalokat adtak elő. Írásos feljegyzés nem maradt! Dalaik szájról-szájra terjedhettek csak, mivel nem tudtak írni. „Az énekmondók csacska énekei nem méltók a feljegyzésre.” Társadalmi helyzetük alacsony volt - cseléd, jobbágy. Néha egy-egy lantost a király nemessé léptetett elő, így alakulhattak ki ilyen helységnevek: Igrici, Igricfalva.


Egyházi zene

A templomokban latin gregoriánt énekeltek. 1400 körül kezd kialakulni a magyar egyházi zene.

  1. Gregorián énekeket magyar nyelvre fordítottak, a szöveg miatt ritmusváltozás következett be.
  2. Gregorián dallamokra új magyar szövegeket írtak.
  3. Elmaradt a gregorián melódia és a magyar vershez új dallam keletkezett, mely gregorián-hatás alatt állt. Innen van, hogy a magyar népdalokban, népénekekben sok a modális hangnem.

Az első írásos emlék - szöveg és kotta - Pominóczky Fülöp minorita szerzetestől származik. Kéziratos Manuale-jának könyvtáblájára jegyezte fel, amint egy ’falusi bátya’ megmutatja utat-kereső urának, hogy merre kell mennie.

1520-tól, ha gyéren is, vannak adataink. Már Luther után 6 évvel, a reformáció hatására a templomokban a nyelv nemzetivé vált, magyarul énekeltek. Kialakul a korál-irodalom. Ez hosszú ideig tartó fejlődés, eleinte látszanak a gregorián nyomai. 100 év múlva már nagy számú korált énekeltek a protestáns egyházakban. Magyarországon a protestánsok kiadták Gellei Katona István Öreg graduál c. gyűjteményét. Ezek részben gregorián őstípusok, részben francia kálvinista hatások alatt álló énekek, melyek sok magyar vonatkozással bírnak.

Ellenhatásként a katolikus templomokban is megindult a nemzeti nyelven éneklés, katolikus magyar énekeskönyvek jelentek meg. Ilyenek Kisdi Benedek: Cantus catholici; Náray György: Lyra coelestis; Ilyés István: Soltári és halottas énekek. Ez valóságos kincsesbányája a magyar zenének abban az időben - és később is! Ezekben sok a közös anyag, mert voltak olyanok, melyeket a protestánsok és katolikusok is énekeltek - ma is van ilyen. Jellemzőik: magyar melódiavezetés, magyar ritmikai és hangsúlyviszonyok, prozódia. Hasonlóság a népzenével.

Világi zene

Tinódi Lantos Sebestyén (1505-10k.-1556) a magyar históriás énekirodalom legnagyobb alakja, a régi énekmondók utódja. Nagy különbség volt közöttük, mert előbbiek képzetlenek, Tinódi viszont művelt ember volt, kottaolvasáshoz és íráshoz értett. Maga írta és adta elő műveit. A históriás ének a jelen eseményeit tartalmazza, az újságot helyettesíti. T. értesüléseket szerzett a végvári harcokról és más eseményekről. Ezeket adta elő a lehető legtöbb helyen, a hallgatóság és utódaik tanulságára. Semmit nem írt le, amit nem ismert. Valóban megtörtént dolgokról énekelt. Ezért szövegei történelmi kútforrások. Versei poétikai szempontból gyengék. Mind a négy sora rímes, ige igével, főnév főnévvel rímel. Ez a legprimitívebb rímfaragás, de ha ez sem ment, akkor jött a „vala”. Históriás énekei zeneileg azonban egész magas fokon állnak. Kora népdalanyagát is ismerte, de sokat merített a nyugati műzenéből. Onnan eredő dallamfordulatok, ritmusképletek nála jelennek meg először.

Krónika c. gyűjteményében 23 dallam található, Kolozsvárott adták ki. A zene szempontjából fontos kútfő, azonban nem lehet jól olvasni, mert Tinódi nem használt kulcsokat, úgy olvashatjuk, ahogyan akarjuk. Néhány dallam pontos megfejtése a folklór révén lehetséges. Ezek a dalok fennmaradtak a népdalokban, esetleg új szöveg került a dallam alá.

Az 1600-as évek jellegzetessége a hajdútánc. (A hajdúk ökörhajcsárok voltak. Városról városra, vidékről vidékre, sőt más országokba is elhajtották a rájuk bízott marhacsordákat. Vándorlásuk közben letáboroztak, megpihentek, s e közben énekeltek-táncoltak. A török hódítások miatt rablóbandákká szerveződtek, üldözték őket, ezért zsoldosnak szegődtek Bethlen Gábor, majd Bocskai István oldalán. Bocskai 1605.-ben mintegy 10 000 hajdút letelepített és nemesi rangra emelte őket. A hajdúk táncait rajzokból és Brow angol utazó leírásaiból ismerjük. Mindkét kezükben kardot tartottak, amit összeütögettek, ennek következtében nagy csörömpölés keletkezett. Levegőbe ugrottak, guggolva táncoltak. Táncaikat dudaszóval kísérték és énekeltek. Az első két sor moll-, a második két sor dúr-hangnemű, a cezúra mimden sorban: 1. Ezeket a táncokat külföldön is megismerték, s ott 1750 után ungaresca lett a neve a hajdúk táncának.

1600-1800-ig a szerelmi költészet termékeit Virágénekek-nek nevezték. A papok ezeket erkölcstelennek tartották, Pázmány Péter „undok virágénekek”-nek mondta. A pápai református kollégium 1789-ben hozott határozata: „fajtalan énekeknek írogatási és dallási keményen tiltatnak”. Ez az oka, hogy csak kézírásban terjedhettek, nem lehetett kinyomtatni. Azért nevezték így, mert a dalokban neveket virágok nevével helyettesítették - lásd: virágnyelv. Piros rózsa pl. a menyasszony és a vőlegény jelképe volt, megszólítás: gyöngyvirágom, stb. (Ej, haj, gyöngyvirág!) Más országokban is divat volt ez, de inkább állatszimbolikával éltek. Ez bizonyos esetekben hozzánk is átjutott, így került pl. a galambom megszólítás a magyar népdalokba.

Ebben az időben a magyar műzene is kezdett nyugati minták alapján formálódni. Nagy részük az un. virginál-zene. (A virginál kisméretű billentyűs hangszer, a csembaló őse, melyen főleg fiatal leányok játszottak.) Gyűjteményekben maradtak ránk.

A Hofgreff-gyűjtemény nagyrészt históriás énekeket tartalmaz, a Lőcsei tabulatúrás könyv-ben nem hangjegyekkel, hanem fogásokkal vannak lejegyezve a darabok. Ilyenek még a soproni Stark-féle virginálkönyv", Apponyi hangjegy kézikönyv. Legjelentősebb a Kájoni-kódex, melyben sok magyar főúri ház tánc-zenéi - pl. Apor Lázár tánca - és népi táncdallamok virginál-feldolgozásban, valamint művészi egyházi zenék - Viadana-, Schütz-művek - kaptak helyet. Kájoni János (1629.-1687.) a csíki ferences rendház főnöke.

Kollégiumi Zene

A műzene felé orientálódás - a többszólamú kóruséneklés - a református kollégiumokban, Pápán, Sárospatakon, Debrecenben kezdődik. Az 1700-as években kialakul egy sajátos kollégiumi stílus, mely 4-500 évvel van lemaradva az európai műzenétől. Itt ekkor kezdik alkalmazni a régi nyugateurópai harmonizálási technikát - pl. fauxbourdon - az egyházi énekekben, hajdútáncokban, virginál-zenében.

A cantus firmus feldolgozásmódja egész különleges. A dallam a tenorban van, alatta a basszus, fölötte az alt és a supremus. A hangközöket nagyon fontosnak tartották, ezért volt egy 5. szólam is, mely együtt haladt a tenorral. Ha valahol kimaradt a terc, ez a szólam énekelte be, de utána visszatért eredeti dallamába. E szólam neve con-cantus. Ha esetleg még így is üres maradt a hangzás, szükség volt egy 6. szólamra, mely az alttal haladt együtt, s onnan tért ki szükség esetén. E körülmények miatt az is meg volt állapítva, hány ember énekelhet egy szólamban, s hol kell állnia.

Az írásmód is sajátságos volt. Néhol 8, 10, 11 soros kottarendszerbe írtak, de minden szólam egy sorban volt, e miatt minden szólamnak megvolt a saját hangjegye, mely lehetett kocka-forma ,#, x, vagy .(pont) is. Kulcs és ritmusjelzés nincs, a vers lüktetése vitte előre az éneket. Ennek a technikáját Maróthy György (1715.-1744.), a debreceni református kollégium fiatal tanára írta le Harmóniás éneklés c. könyvében.

Esterházy Pál

A kollégiumi zene feltétlenül szükséges, hasznos a magyar zene előrehaladásában, de kezdetleges volt. Sokkal előrehaladottabb emlék Esterházy Pál (1635. Kismarton-1713. uo.) herceg Harmonia Caelestis-e. E művelt zeneszerző magáévá tette az európai technikát. Említett műve tartalmaz egyszólamú dalt orgonakísérettel, barokk technikával készült énekkari műveket, hangszeres darabokat, kantátákat - ilyen a Cur fles Jesu kantáta szoprán hangra, zenekarral, kontinuóval, a zenekari összeállítás más és más. A Harmonia Caelestis részben feldolgozás, sok helyen használ fel cantus firmusnak magyar egyházi népéneket. Néha egyszólamú dalai váltak korálokká. Műveit nem ismerjük, mert kizárólag saját tetszésére komponált. Könyve halála után a család levéltárába került, és csak az I. világháború után került elő. Ez az egyetlen emlék, mely a magyar barokk-stílust művészi szinten képviseli.

Kuruc-zene

Az 1600-as évek vége felé, 1700-as évek kezdetén alakult ki az un. kuruc zene, a kuruc táborok énekelt és hangszeres zenéje, melynek művelői, szerzői kuruc katonák.

A kuruc zene jellemzői:

  1. Sok a rutén hatás.
  2. A fríg hangnemhez való vonzódás, mely akkor is megjelenik, ha a dallam 1., 2., 3. sora más hangnemben van, csak a 4. sor kap fríg zárlatot.
  3. A hangszeres zenében az un. „kvartszignál” - fanfár -, melyet tárogatón játszottak. A tárogató vagy fából készült hangszer rézfúvókával, vagy teljesen bronzból készült. Abban az időben ezzel adták le a hadi események különböző szignáljait. Neve akkor „török síp” volt.

E kor legkiemelkedőbb emléke a „Rákóczi-nóta”. Ennek kétféle formája volt:

  1. Énekelt alak,
  2. hangszeres alak. Kb. 7-8 énekes, és 2-3 hangszeres változat ismert. (A Rákóczi-induló kb. 100 évvel később keletkezett.)

Verbunkos zene

Az 1700-as évek vége felé alakul ki az első magyar zenei stílus, a Verbunkos zene. Die Werbung=toborzás. E német szóból ered a „toborzó zene” németes kifejezése. Mária Terézia idejétől a háborúhoz szükséges hadsereget katonák toborzása - verbuválása - útján szerezték be. (*Létezett ennél erőszakosabb módszer is, a „bekerítés” és „katonafogdosás”, amikor egy falut katonák bekerítettek és minden legényt elvittek katonának. Lásd: Bartók: Huszárnóta.) A verbuválás magyar módja: Nyalka huszárok katonai táncot jártak, a katona-életet dicsőítették, itatták a legényeket. Aki a káplárral kezet fogott, katona volt. Az erre vonatkozó törvényt 1715-ben hozták. Ez a „szerződés” kezdetben életfogytig szólt, később Mária Terézia és II. József 12 évre csökkentették, aztán fokozatosan továbbcsökkent. 1815 után a verbuválás kezdett megszűnni, mert minden megyének meghatározott számú katonát kellett kiállítania. Ha így nem sikerült a sereget létrehozni, akkor verbuváltak. Az utolsó verbuválás 1848-ban volt.

A toborzáshoz zene kellett, mégpedig lehetőleg rezesbanda. Ez a csehek művészetét tükrözi, mert ők kiválóak voltak ebben. A magyaroknak ez idegen volt, ezért állították a cigányt a verbunkos zenébe.

Fél évszázad alatt új verbunkos stílus jött létre, melynek felismerhető stílusjegyei vannak.

  1. Dúr és moll tonalitás - nyugati zene.
  2. Sajátságos pontozott ritmus - az első rövid és hangsúlyos, a második hosszú. Lombard ritmusnak is hívják, de az olaszoknál a hosszú hang a hangsúlyos.
  3. Triola kedvelése.
  4. Záradékokban un. bokázó ritmus - alsó és felső váltóhang.
  5. Cifrázatok, melyek a hegedű technikájából fakadnak.
  6. Hármas tagoltság - lassú, gyors, friss. Innen ered a mondás: „három a tánc”.
  7. Bővített szekund, szűkített szeptim hangközök.

Ez a zene szinte hozzánőtt a cigányokhoz. Az akkor működő két leghíresebb cigányzenész: Sugár és Hiripi.

1770-80 körül a verbunkos zene kezd a cigányok kezéből kikerülni. Tanult zenészek művelik már a verbunkos zenét.

Bengráf József az első tanult verbunkos szerző (1745-46. Neustadt a.d. Saale-1791. Pest), ki a budapesti belvárosi plébániatemplom karnagya. Szerzeményei közül itt megemlítünk 30 misét, 7 rekviemet, 6 vonósnégyest. Számunkra mégis a legjelentősebb műve: XII Magyar Tántzok Klavikordiumra valók, mert ez az egyik legrégebbi verbunkos-kiadvány.

Bihari János (1764. Nagyabony-1827. Pest) cigányszármazású. 1801-1802-ben kerül fel Pestre, ahol hamarosan megalapította 5 tagú - vonósok és cimbalom - zenekarát, melynek játékát Beethoven többször hallotta, egy dallamát felhasználta István-király c. nyitányában. B. J. a 19.sz. első évtizedeinek legjelentősebb magyar muzsikusa. Havasalföldön, Törökországban, Ausztriában szerepelt, mint ünnepelt magyar zeneszerző és hegedűművész. Liszt Ferenc is hallotta, és nagyra becsülte. Magyar Beethoven-ként emlegették az emberek. Mindig alkalmakra komponált. „Mikor a pénzem elfogyott”, „A fenséges magyar királyné koronázására” „Fiam halálára” c. műve nagyszabású gyászzene. Fennmaradt 86 verbunkja rendkívül gazdag invencióról és formaérzékről tesz tanúbizonyságot. Vannak népdalfeldolgozásai is. Ezek közül a legnevezetesebb: Csípd meg bogár a seggit, mely Széchenyi legkedveltebb dala volt. Valószínűleg Bihari szerezte a Rákóczi-indulót is. 1800-tól állandóan játszotta, nyomtatásban is megjelent. Erre Schell Miklós van írva, mint zeneszerző. Hangjegyíráshoz Bihari nem értett, barátai jegyezték le műveit. Schell valószínűleg B. játéka után kottázta le a Rákóczi-indulót, kisebb változtatásokat végzett rajta. Biharit Ferenc-császár nemesi rangra akarta emelni, de ő a bandájának kérte. A Rákóczi-indulónak többféle változata van, ezek közül választott Erkel és Berlioz.

Ha elemezzük, három réteg található benne:

  1. Tématöredékek a Rákóczi-nótából;
  2. Különféle tárogató-szignálok;
  3. Verbunkos-anyag - bokázó ritmusok a trióban.

Lavotta János (1764. Pusztafödémes-1820. Tálya) magyar hegedűművész és zeneszerző - nem cigány származású - 1792-93-ban a pestbudai magyar színjátszó társaság muzsikus-direktora. Ugyanolyan mértékben írt verbunkosokat, mint Bihari, de ő a verbunkos stílust átvitte a kamarazenébe, pl. vonósnégyesbe. Programcímeket adott műveinek.

Csermák Antal (1774.-1822. Veszprém) annak a virtuóz triásznak (Biharival és Lavottával együtt) a tagja, mely a 19.század évtizedeinek magyar zenéjében korszakos jelentőségűre emelkedett. Ő is a kamarazene felé viszi a verbunkost. Ők hárman tehát 1770 és 1830 között működtek.

Rózsavölgyi Márk (1787.v.89.-1848.) volt az, kit „a szabadság hegedűse”-ként emlegettek. Törekvései hasonlóak voltak elődeiéhez, de ő a verbunkost szvitszerű muzsikává változtatta a francia-négyes mintájára. Így jött létre a körmagyar. Ő az első csárdás-komponistánk.

Mint már említettük, az utolsó verbuválás 1848-ban volt. A verbunkos zene ezután kezdett megváltozni, szelídebb jellegű, hangulatú muzsikává vált. Ebben az időben keletkezett a csárdás és a palotás. A szegény ember a csárdában járta táncát, a gazdag ember pedig a palotákban - innen az elnevezés. Mindkettő eredete a verbunkos zene. A palotás a verbunkos színpadi és báltermi változata, kizárólag hangszeres zene. A csárdás szöveges zene. Nem népi tánc! Zenéjét és szövegét ismert emberek írták, főleg a nemesi osztály tagjai. Az énekelt csárdás lelassult, így születtek meg a hallgató nóták. A legtöbb hallgatót lehet csárdás-tempóban is játszani, ha ezt így tették, jött létre a friss, mely szintén csak hangszeres zene.

A népies műdal létrejötte és romlása

1850 és ’70 között alakult ki a fentiek következtében a népies műdal. Ennek célja ugyanaz, ami a népies költészeté, de nem tudták olyan magas fokon megvalósítani, mint amazt Petőfi. Távoli célként Schubert lebegett a szemük előtt. A népies műdal szerzői Szentirmay Elemér, Nyizsnyai Gusztáv, Szénfi Gusztáv, Beleznai Antal, Szerdahelyi József, stb. Távolabbi céljuk az önálló magyar zeneművészet létrehozása. Az első időszakban értékes dalok kerülnek ki kezeik alól.

A 80-as évek végén kezdődik meg a népies műdal romlása. Ettől kezdve iparszerű nótagyártás folyt, melyet félművelt muzsikusok vittek végbe, kikben a kellő ösztönösség éppúgy nem volt meg, amennyire hiányzott a zenei képzettség is. Giccsek keletkeztek. Épp ez indította Vikár Bélát, Bartókot és Kodályt a magyar népzene gyűjtésére.

A cigányzenészekről

A népies műdal legkiválóbb interpretátorai a cigányzenészek voltak. A cigányok Indiából származnak, a nagy népvándorlás idején érkeznek Európába, először Olasz- és Spanyolországba. Nálunk 1420 körül jelennek meg. Ekkor még nem muzsikusok, 1500 táján hallunk először muzsikus cigányokról - ezek Izabella-királyné lantos cigányai. Az első ismert név: Kármos - Tinódi említi. A cigányzenészek mindenütt környezetük zenéjét játszották az ott jellemző stílusban és hangszereken. Sajátos formuláik - harmónia, figuráció, díszítés - tesznek minden általuk játszott zenét cigányzenévé. A magyarországi cigányzenészek ’magyar módban’ a ma is ismert módon hegedültek, ’rác módban’ a húrokat oldalról a körmükkel érintették. Kármos így muzsikált.

Ami az együtteseket illeti, az 1700-as évek elején hódít mindjobban teret az 1 hegedűs-1 dudás összeállítás. Később a dudát felváltotta a cimbalom, majd mindhárom hangszer alkotta a trió-együttest. 1760-70 körül a legnépszerűbb a 2 hegedű + kisbőgő trió. Az első modern értelemben vett cigányzenekart Bihari alakította: 2 hegedű, klarinét, cimbalom, bőgő. Ez nőtt egyre tovább, 1840-50 körül már 20-24 tagú zenekarok voltak divatban, ezekben 2-3 rézfúvó és tárogató is helyet kapott. Ezek később kimaradtak, fokozatosan csökkent a vonósok száma is, de még 1900 táján is voltak 12-14 tagú cigányzenekarok. Manapság - ez alatt 1960-70 értendő - 4-5 ember játszik általában.

Ezt a zenei anyagot vették alapul Erkel és Liszt, amikor az önálló magyar zene létrehozásán dolgoztak.

(*Amikor ezt leírom - 2003. év -, sajnos az a helyzet, hogy cigányzenekar már alig létezik, pedig ma is vannak kiválóan, művészien játszó hegedűs, klarinétos, cimbalmos, bőgős cigányzenészek. Élvezet hallgatni pl. a 100 tagú cigányzenekart. De korcsmákban már szinte évtizedek óta nem szerződtetnek cigányzenészeket. Helyettük belépett az elektronikus gépzene, mely mindenekelőtt az alkalmazó számára jóval olcsóbb megoldás, de az a körülmény is előre tolta, hogy világszerte elterjedt. A muzsikálást a gépkezelés helyettesíti. Ennek „műveléséhez” tulajdonképpen nem is kell zenei képzettség, mert a beprogramozott zenéhez néhány gombot és billentyűt kell megnyomni a szintetizátoron - midőn először láttam és hallottam közelről, el sem akartam hinni -, és hatalmas telt hangzású akkordok szólalnak meg.)

Erkel Ferenc(1810. Gyula-1893. Budapest) a 19. sz. nagyjelentőségű magyar zeneszerzője, a leghíresebb magyar operakomponista. Ifjúsága a nemzeti fellendülés korszakára esett, valószínűleg ezért is választotta operáinak témáit a magyar történelemből.

Célja a magyar opera megteremtése. Kidolgozta a magyar operastílust. [7]. Első operája, a Bátori Mária teljesen az olasz opera nyomában halad. Ősbemutatójára 1840. augusztus 8-án került sor a pesti Nemzeti Színházban.

A Hunyadi László-ban és Bánk bán-ban már előtérbe lép a magyaros elem, de az olaszos alaphang és formabeosztás érződik. Ezekben az operákban feltűnik a verbunkos-jelleg - elsősorban a balett-részekben -, ám ez anakronisztikus jelenség, mert azokban a régi korokban a verbunkos még nem létezett. Kiütköznek a verbunkos tipikus figurái a La Grange áriában is, melyet utólag illesztett be a Szilágyi Erzsébet szerepét játszó La Grange-asszony tiszteletére. Emlékezzünk vissza a verbunkos jellemzőire! Ezek itt csak körülveszik az olasz zenei alapot, nélkülük előttünk áll az olasz opera. A dúr és moll hangnem azonnali változása is gyakori, ami a magyar népzenére nem jellemző. A zene magyar jellege, magyarsága felületesnek tűnik.

A magyar prozódiát nem tudta megoldani. Az alapminták mind olaszok, s ezek effektusai, ritmusai a magyar szövegre nem illettek, ezért sok helyen a zene és szöveg között egyensúlyzavarok vannak, a hangsúlyos szótagok hangsúlytalan hangra kerülnek. Ma már jó része át van írva, de ez nem mindenütt lehetséges.

Az operák közös sajátsága, hogy megölik a királyt, bár V. László csak erkölcsileg halott. Az akkori közönség megértette a célzást, a cenzúra pedig letiltotta az operát.

Mindezen negatívumok ellenére is óriási jelentőségű e két opera, mert ezzel jött létre a magyar nemzeti opera. Összesen kilenc operát írt Erkel. Három fia, László, Elek és Gyula szintén muzsikus volt. Kevés ideje maradt a komponálásra, mert megalapította a Magyar Filharmonikus Zenekart, s ez nagyon lefoglalta. Családi műhely alakult ki náluk, közösen írták az operákat. Ő maga először csak felvonásokat, később csak áriákat, esetleg témákat adott. Brankovics György c. operájába már az operaház zenekari tagjai is beledolgoztak. (Ennek mai - 1950/60-as évek - felújításainak politikai célzata is van.)

A Hunyadi László évében nyerte el a Bartay András, nemzeti színházi igazgató által Kölcsey Hymnusára kiírt pályázat első díját. Ünnepi nyitány-a nagyjából szonáta-formában szerkesztett, fő és melléktémája a Himnusz és a Szózat egy-egy motívuma. Zongoraműve a Rákóczi-induló.

Énekkari művei a „Liedertafel” stílusával kapcsolatosak. Céljuk az énekkari zene népszerűsítése. 1858-ban Erkel országos dalárda-karnagy. (*A Liedertafel 1809-ben Berlinben alapított 24 férfiból álló kör, melynek tagjai részben a Singakademia tagjai voltak. Ennek mintájára később máshol is alakultak ilyen dalos egyesületek, melyek egy idő után Sängerbunddá - dalosszövetséggé - egyesültek.)

Mosonyi Mihály (1814. Boldogasszonyfalva-1870. Pest) zeneszerző és zeneíró törekvései hasonlóak. 1860-ban mutatták be a Nemzeti Színházban Szép Ilonka c. két-felvonásos operáját, melyben a magyar műzenéről vallott eszméit valósította meg érett művészi koncepció keretében. Másik operája az Álmos. Egyéb művei: D-moll szimfónia, Magyarok tisztulása az Ung vizében - kantáta Kazinczy költeményére, zongoraművek.

Liszt Ferenc (1811. Doborján-1886. Bayreuth) a 19. század legnagyobb magyar zeneszerzője. Német eredetű családból származik, nem tudott jól magyarul beszélni. Ennek ellenére mindig magyarnak vallotta magát. Apja, L. Ádám az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt, jó muzsikus. Fia tehetségét korán felfedezte, taníttatta. Nem hiába, mert már kilencéves korában, Sopronban, majd Pozsonyban hangversenyt adott. Élete első felében, mint zongoraművész világszerte nagy hírnevet szerzett magának. Ezen a téren Schubertre és Schumannra támaszkodott, egy ideig Karl Czerny (1791. Bécs-1857. Bécs), a világhírű osztrák zongorapedagógus volt tanára. A zongoratechnikát és előadó-művészetet addig nem látott magaslatra emelte.

Fölényes zongoratudása műveit olvasva vagy játszva is világosan feltűnik. Zongoraműveinek hangszíne igen csillogó, zenei mondanivalója mindamellett nagyon mély értelmű - sokkal mélyebb, mint Chopiné - és előremutató.

Année de Pélerinage - A vándorlás évei - sorozatában olaszországi és svájci élményeit fejezi ki, túlnyomórészt a hangulat és hangfestő programzene keretein belül.

H-moll szonátája már nem a régi formájú szonáta. Sok benne a fantáziaszerű rész. Parafrázisaiban (kifejtés) más szerzők műveinek fő motívumaiból lazán szőtt kompozíciót dolgoz ki. Consolations (vigasztalások) c. 6 zongoradarabja valóban a cím által megadott programját és feladatát teljesíti be.

Rapszódiák. Magyar rapszódiáiban zongorán különböző technikákat alkalmaz - cimbalom, tremoló, repetício -, anyaga főleg a népies műdal, de népdal is akad. Liszt még nem ismerhette az igazi magyar népdalt, a népies műdalt hitte magyar népdalnak. Nem ritkán fordul elő e virtuóz technikát igénylő zongoradarabokban a bővítet szekund hangköz, mely a verbunkosra és a cigányzenére mutat. Írt még 1 spanyol, és 1 román rapszódiát.

Magyar portrék c. sorozata - Petőfi, Deák, Széchenyi, stb. - rövid zongoraművek egymásutánja.

Késői zongoraművei már nem igényelnek csillogó technikát, viszont előremutatnak egészen a modern zenéig. Teljesen új hang jellemzi, elhagyja a dúr-moll rendszert, új harmóniai, distancia-jelenségek állnak elő - 8-10 terc egymás fölött -, dallamait hangközök szerint építi fel. Bartók ide kapcsolódik majd. Ide tartoznak: Csárdás obstiné (makacs), Csárdás macabre.

Új harmóniai jelenségek:

  1. Egészen közel kerül a magyar népzenéhez.
  2. Visszatekint az orgánumra és a Palestrina-féle akkordkapcsolatokra is.
  3. Egészhangú skála + hármashangzat felette.
  4. Szűkített szeptim + hármashangzat együtt.
  5. Mediánsokat alkalmaz - valamely hangsor III. foka.
  6. Belép az alsó és felső tercrokonság - a kvintrokonság helyett. Így jönnek létre ilyen harmóniafűzések: C-dúr-Asz-dúr-E-dúr-C-dúr - ezek basszusa bővített hármashangzat.

Szimfonikus költeményeinek száma 12. Berlioz szimfonikus költeményeitől abban különbözik, hogy nem történeteket mond el, hanem érzelmek kifejeződését - néha személyhez kapcsolódóan, ilyen pl. a Tasso. E művei úgy vannak felépítve, hogy nagyjából emlékeztetnek a szimfóniára, csak a tételek közt nem áll meg. Les Preludes, Tasso, Ideálok, Hungária, Hunok csatája, Mazeppa, Amit a hegyen hallani.

Szimfóniái nem régi értelemben vett szimfóniák. Programszimfóniák. Itt a tételek el vannak választva egymástól zárlattal. Dante szimfóniájában női kar, Faustban férfikar és tenor-szóló hangzik fel.

Egyéb művei: Krisztus c. oratóriuma a legkiválóbb művei közé tartozik. Másik oratóriuma a Szent Erzsébet legendája. Ebben helyenként „magyaros” anyagot dolgoz fel. - Szt. Erzsébet imája a „Hármat rittyent a rigó” dallamán hangzik. Szándéka volt az igazi magyar népdalt felkutatni, de ő ezt még nem végezhette el.

Miséi az Esztergomi mise és a Koronázási mise. Utóbbit Ferenc József megkoronázására írta. Requiem kisebb apparátusra van komponálva - ffi-kar, ffi-szólók, orgona, rézfúvók, üstdob. Sok orgonaműve közül emeljük itt ki Bach nevére írott BACH preludium és fuga és Ad nos ad salutarem undam c. műveit.

Esz-dúr zongoraversenyében még érezhető a tételes bontás, A-dúr zongoraversenye az első e műfajban, ahol nincs tételes bontás.

Dalai szerves folytatásai a Schubert-Schumann-féle irányzatnak, de túlnyomóan átkomponált dalok, nem strófikusak. A zongora programzeneszerűen kísér. Ha álmom mély, Loreley, Ha én dús király volnék, Csengj halkan dalom.

Kórusművei vegyesen egyházi, világi tárgyúak. Liszt Ferenc kb. 1200 művet komponált összesen.

A cigányzenéről írt könyvet. Ebben nevezi a bővített másodos skálát (l-t-d-ri-m-f-szi-l) magyar mollnak. Könyve egyébként telve van tévedésekkel. Nagy tekintélye miatt sokat ártott ezzel. A pesti zeneakadémiát Liszt Ferenc alapította.

A 19. században működtek még a következő zeneszerzők, kiknek munkássága valamilyen módon a magyar zeneművészethez kapcsolódik.

Volkmann Róbert (1815. Lomatzsch-1883. Budapest) német származású elmagyarosodott zeneszerző - részt vett a szabadságharcban - már kilencéves korában komponál, ügyes orgonista, hegedűs és (főleg) csellista. Ő volt a Liszt által alapított Zeneakadémia első zeneszerzéstanára.

Művészete a verbunkos alapján áll. Egy-két műve ismeretes, ezek a Vonószenekari szerenádok, melyek közkedveltek külföldön is, Visegrád szimfonikus költemény, és dalai.

Goldmark Károly (1830. Keszthely-1915. Bécs) élete nagy részét Bécsben töltötte, de működött Berlinben és Lipcsében is. Itt Mendelssohn és Schumann baráti körének tagja lett, kiváló hegedűművész. Részt vett a Gewandhaus koncertjein, és a konzervatórium tanára. Elsősorban a külföld méltányolta, s ez ma is így van.

Nagyszabású művei operái, a Sába királynője, Téli rege, Házi tücsök.

Igen közkedvelt Hegedűversenye.

Szimfóniái közül kiemelkedik a Falusi lakodalom, nyitánya a Sakuntala, mely a mitológiához kapcsolódik.

Bertha Sándor korán elkerült Párizsba, művei ott terjedtek el. A verbunkos anyagot úgy próbálja felhasználni, mint Bach a korálokat. Ebben a stílusban ír fugát, vonósnégyest, szonátát. Korán meghalt.

Horváth Attila, Sípos Antal a zongoramuzsikát Liszt irányában viszik tovább. Szabados Károly balettje a Viora.

Poldini Ede főleg az opera terén működik, a verbunkos zene elemeit összeköti az olasz művészettel. Művei: Farsangi lakodalom, Himfy, Csipkerózsika, A csavargó és a királylány.

Mihalovich Ödön a Zeneakadémia második igazgatója - Liszt az első. A Wagner–féle reformokat igyekszik a magyar zenére átültetni. Operája a Toldi.

20. századi folytatás


Hubay Jenő (1858. Budapest-1937. Budapest) világhírű hegedűművész, pedagógus és zeneszerző. Először atyja, Huber Károly tanította, majd hegedűtanulmányait Joachim Józsefnél folytatta. 23 éves korában a brüsszeli konzervatórium első hegedűtanára. Számára a legfontosabb a hegedűtechnika fejlesztése volt. Ezen a téren iskolát teremtett. A hegedűhangnak új színt adott.

Ma kétféle hegedűtechnikát tanítanak világszerte.

  1. Hubay-féle technika,
  2. Auer-féle technika.

Hubay Jenő volt a pesti Zeneakadémia 3. igazgatója.

Csárdajelenetek c. világhírű műve kb. olyan szerepet tölt be hegedűjáték terén, mint Liszt rapszódiái a zongora esetében. Operái kevés kivételt tekintve elavultak. Híres a Cremonai hegedűs, a Karenina Anna és a Milói Vénusz. Félresikerült operája a Falu rossza. Két szimfóniája: Dante szimfónia, Petőfi szimfónia

Dohnányi Ernő

Dohnányi Ernő (1877. Pozsony-1960. New York) zongoraművész, karmester, zeneszerző. Zongorázni Thomán István tanítja, aki Liszt Ferenc tanítványa volt. A 20. század első felének legnagyobb Beethoven-játékosa. Zenei tanulmányai kezdetén megmutatkoznak zeneszerzői hajlamai. Zeneszerzést Koessler Jánosnál tanul. 19 éves korában zongora-kvartettjével Bösendorfer-díjat nyer. Mint komponista inkább a német utóromantikába kapcsolódik, és Brahms vonalát folytatja. A népzenét is felhasználja bizonyos mértékig.

Legismertebb műve a Ruralia hungarica, melyben magyar népdaltémákat alkalmaz. 7 tételes Zongoraszvitjét később 5 tételben meghangszereli. Egyik zenekari műve a Szimfonikus percek, Fisz-moll szvitje nemes veretű. D-moll szimfóniája zeneszerzői pályájának tetőpontját jelenti, egyedülálló a világirodalomban, minőségben Mozart Jupiter szimfóniájához hasonlítható. Expozíció után a zenekar egyik része ismétli az expozíciót, a többiek a kidolgozást intonálják. Kánon, rákkánon, és hasonló bonyolult zenei szerkezetek alkalmazása ellenére nem hat mesterkéltnek.

1923-ban Budapest főváros egyesítésének 50. évfordulóját ünnepelték. Dohnányit is felkérték - Bartók és Kodály mellett - erre az alkalomra illő zenemű komponálására. Ekkor írta Ünnepi nyitány c. művét.

Egyéb művei: Szegedi mise (solemnis), A tenor, Simona néni, A vajda tornya - székely tárgyú - (operák). Pierett fátyola (táncjáték), Változatok egy gyermekdalra - zongora-zenekar, Desz-dúr vonósnégyes, Brácsaverseny. Rengeteg zongoradarab, dalok, népdalfeldolgozások.

Egy magyar zeneszerző-páros

Bartók Béla (1881. Nagyszentmiklós-1945. New York) zeneszerző, zongoraművész és zenekutató, az új magyar műzene egyik megteremtője. Atyját nyolcéves korában elveszítette - már ebben az időben kezd komponálni. Nagyszöllősön már tízéves korában nyilvánosan szerepel zongorajátékával. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban végzi, utána a budapesti Zeneakadémia növendékeként - 1904-ig - Koessler Jánosnál zeneszerzést tanul, zongoratanára Thomán István (volt Liszt-tanítvány).

Ebben az időben írt Kossuth c. szimfonikus költeménye és az 1905-ben befejezett I. zenekari szvitje tartoznak első alkotói korszakába, melyben még a késői romantika hatása alatt áll. Közben, mint zongoraművész sikerrel és sűrűn szerepel.

Behatóan tanulmányozza Liszt, Wagner és Richard Strauss műveit. Főleg utóbbi hatott komponálási műdszereire.

Döntő fordulatot jelent életében az ősi, addig szinte ismeretlen magyar népzenével való megismerkedése. A népdalgyűjtést 1905-ben kezdi meg, Kodály Zoltánnal egy időben. Népdalgyűjtési munkáját kiterjeszti a szlovák, román, majd később az arab (1913-ban) népzenére is. Közben 1907-ben Thomán utódaként kinevezik a zeneakadémia zongoratanárává.

Ekkor már új hang jelenik meg műveiben, mely alapját az említett népzenék képezik, de jelentős szerepet játszik ennek létrehozásában sajátos komponálási módszerének kialakítása.

Munkálkodásának ebben a korszakában születnek következő művei: Két portré, 14 bagatell, 2 román tánc, Két kép zenekarra és az 1. vonósnégyes, melynek megírása idején olyan ’végzetes’ stílussal állt elő, mely lényegét tekintve változatlan maradt a legkésőbbi művekig.

E műveinek új hangvétele, eddig szokatlan disszonanciái heves ellentmondást váltanak ki. Ennek oka az is, hogy az új stílusban írt művek előadására nincs alkalmas zenekar, így megszólaltatásuk tökéletlen. Ezért Bartók, Kodály s mások Új Magyar Zene Egyesület létrehozásán fáradoznak (1911), de lelkes törekvéseik meghiúsulnak. Bartók azonban tovább dolgozik, s megszületik egyfelvonásos operája, a Kékszakállú herceg vára - Bartók művei sorában talán a legelső, amely zenéjét teljes kiforrottságában tárja elénk - és táncjátéka, A fából faragott királyfi. Mindkettő Balázs Béla szövegére készült. Ettől kezdve műveire külföldön is felfigyelnek. Sorra születnek zongoradarabjai, kamarazene- és szimfonikus művei, s mellettük a Csodálatos Mandarin c. táncjáték.

1923-ban ünnepelték Budapest főváros egyesítésének 50. évfordulóját. Felkérték - Dohnányi és Kodály mellett - az alkalomhoz illő mű komponálására. Így született meg Táncszvit c. műve, melyet az ünnepség keretében mutattak be. Még a 20-as években készülnek el: 1. és 2. zongoraverseny, 4. és 5. vonósnégyes, és a 30-as években az időszak legnagyobb alkotásai, a Cantata profana, a Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára (1936), valamint a két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonáta (1937).

Utolsó, összefoglaló korszakát nyitja meg a Hegedűverseny. E korszak kimagasló alkotásai még: Divertimento, 6. vonósnégyes, Concerto, a szólóhegedűre írt Szonáta és a 3. zongoraverseny. Ez utóbbi az első kettőhöz hasonlítva már lényegesen letisztultabb hangulatú, megnyugtató melódiákkal és harmóniákkal megnyugvást tükröző alkotás. Itt feltétlenül meg kell említeni, hogy Bartók utolsó műveit már Amerikában írta, ugyanis 1940-ben nyugdíjazását kérte és a Bartók-házaspár elhagyta Magyarországot. Fehérvérűség vitte el 1945 őszén.

Hogy Bartók művészetének lényegét a legmegfelelőbb módon jellemezzük, idézzük fel egy Denijs Dille zenetudós által feltett kérdésre adott válaszát: ”Az én vonósnégyeseim dallamvilága lényegében nem különbözik a népdaloktól, csak épp hogy foglalatuk szigorúbb. Úgy kell ismerni a népi dallamot, ahogyan mi ismerjük, s akkor tagadhatatlanul a meglévő távolság sem akkora.”

Bartók harmóniavilágába beletekintendő, vessük össze a régi időkből örökölt előzményekkel - kvintrokonság, funkciórendszer, stb. - és nézzük e kis ábrát:





A legfelső sorban olvasható félhang-távolságok adják a Fibonacci-féle számsort, melynek bármely két egymás után következő számát összeadva - balról jobbra haladva - kapjuk a következőt (folytatható: 13, 21, 34 ….).Ez az aranymetszés, mely Bartók kromatikus technikájának a legfőbb ismertetőjele. A c-esz(3), esz-f(2) és f-asz(3) hangközök is ennek megfelelőek. Ha a pentaton hangsorra gondolunk, a la-so-mi fordulat képlete félhanglépésekkel mérve 2+3=5; do-la-so-mi képlete 3+2+3=8. Rendkívül tanulságos a Táncszvit aranymetszés-építkezése.

És a legalsó sor? Ismert dolog, hogy Bartók legpregnánsabb hétfokú dallamai akusztikus-skálát (felhang-skálát) alkotnak. Példa rá a Kétzongorás szonáta, melynek fináléjában c-e-g hangzat felett c-d-e-fisz-g-a-b-c akusztikus hangsor lép fel. E hangsorban a nagyterc, tiszta kvint, természetes kisszeptim, az akusztikus bővített kvart és nagyszext dominál. Ez áll szemben az aranymetszés-rendszer kisterc-kvart-kisszext (3:5:8, c-esz-f-asz) világával. E két harmóniavilág annyira kiegészíti egymást, hogy a táblázatról leolvasható kromatikus skála aranymetszés- és akusztikus-skálára választható szét. Alkalmaz „terctornyokat”, valamint két szűkített szeptimet helyez egymás fölé szekund távolságra. Ezekből tetszés szerint lehet kivágásokat vagy fordításokat - mint a négyes-hangzatok esetében pl. a kvintszext vagy terckvart - alkalmazni. Így jöhet létre az α-akkord - mely kivágásaival (megfordításaival) együtt látható a függelékben – és a Bartók által sok esetben alkalmazott „Dúr-moll akkord.” (Mindezt Lendvai Ernő írta le Bartók dramaturgiája c. könyvében.)

Részletező bizonyítás nélkül ideírható, hogy Bartók a zenei formaalkotásban is alkalmazza az aranymetszés szerinti tagolást, mely a régi klasszikus dal- és egyéb formák tagolódásán (periódus 8 ütem, félperiódus 4 ütem, nagyperiódus 16 ütem, 2 és 3 tagú forma, stb.) módosít. A bartóki zene csúcspontjai az aranymetszés szerint jelennek meg. Ritmika tekintetében gyakran alkalmazza a bolgár ritmus változatait.

Nem feledkezett meg a zene művelőinek képzéséről. Számos zongoraművész került ki zongorista tanítványi közül. 1 zeneszerző(nő)-tanítványa volt. Zongoristák számára írta a 4 füzetből álló Gyermekeknek c. sorozatát, melyben elsősorban népdalokat dolgoz fel. Első kis zongoradarabját - Süssünk, süssünk valamit -, s az első füzetből jó néhányat már elsős zeneiskolás játszhatja, az utolsókhoz ennél jóval komolyabb tudás szükséges. Hasonló célzatú a Mikrokozmosz c. 153 zongoradarabot tartalmazó sorozat, mely ugyancsak a kezdőktől indul, és 6. kötete már művészi zongorázást igényel. (Ezt akkor kezdte komponálni, amikor Péter fiát zongorázni tanította.) E sorozat célja még ezen kívül, hogy a zongoristákat fokozatosan bevezesse saját stílusába. Apró (mikro) zenei elemekként lehet elsajátítani Bartók stílusát.

Végül nem hagyhatjuk ki az eddig még nem említett kórusműveit. Viszonylag kevés vegyeskari műve van. Legtöbbször hallható a Négy szlovák népdal. Igen kedveltek egyneműkari művei, melyek legtöbbje női- esetleg gyermekkarok által énekelve hangzik nagyszerűen, de vannak férfikórusok által is gyakran énekeltek.

Felsorolhatatlan itt Bartók könyveinek, cikkeinek, előadásainak száma, melyeket önmagáról, népzenéről, zenetörténetről, kortársakról írt. Teljesen szubjektív módon kiemelek hármat.

  1. Miért gyűjtsünk népzenét?
  2. Cigányzene? Magyar zene? (Magyar népdalok a német zeneműpiacon.)
  3. Magyar népi hangszerek. Román népzene. Szlovák népzene.

Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. A New York-i Columbia egyetem díszdoktorává avatta.

Bartók nem csupán a magyar zenetörténet legnagyobb alakja, de az egyetemes magyar kultúrának is legnagyobbja, és minden bizonnyal benne testesül meg a magyar kultúra eddig legjelentősebb hozzájárulása a világműveltséghez.

Kodály Zoltán (1882. Kecskemét-1967. Budapest) zeneszerző, tudós és nevelő. Szülei lelkes műkedvelők voltak, az apa - ki vasúti állomásfőnök volt - hegedült, édesanyja énekelt és zongorázott.

Már egyéves korában elköltöztek, először Szobra, aztán Galántára, majd később Nagyszombatba. Itt végezte gimnáziumi tanulmányait.

Saját erejéből megtanult hegedülni, gordonkázni és zongorázni, részt vett az iskolai énekkarban, zenekarban, kamaraegyütteseiben.

Idős korában mégis így nyilatkozott: „Számomra sohasem az volt a lényeges, hogy egy hangszeren játszani tudjak. Kezdettől fogva sokkal többet komponáltam, mint játszottam.”

Zeneirodalmi és technikai ismereteit, szinte minden irányítás nélkül a székesegyház kottatárában lelt partitúrákból sajátította el. Jeles érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója, az Eötvös kollégium tagja, s a Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés-növendéke lett. 1904-ben kapta meg itt diplomáját, de utána még egy évet tovább tanult.

Magyar -német tanári oklevelet, majd bölcsészdoktori címet szerzett. Disszertációjának címe: A magyar népdal strófaszerkezete. E tanulmányát főleg a saját maga által gyűjtött népdalok elemzésére alapozta.

Bartók Bélával együtt szerkesztették és adták ki Magyar népdalok c. művüket, melyben 10-10 népdalhoz írtak zongorakíséretet. Nyári este c. zenekari művét 1906-ban mutatták be.

1907-ben Párizsba utazott, ahol többek között Charl-Maria Widor zeneszerző és orgonaművész révén ismerte meg Debussy műveit, mely nagy élményt jelentett számára, és nagymértékben hatott művészetére.

Ezután kinevezték a Zeneakadémia tanárává. Kodály 1910-ben lépett saját műveivel a közönség elé. Budapesten mutatták be op.2, 3 és 4 jelzésű műveit, Párizsban néhány zongoradarabja, Zürichben pedig I. vonósnégyese hangzott el.

Bartókkal együtt megalapították az Új Magyar Zeneegyesületet a modern művek megfelelő előadása céljából, de a közönség közönyén ez rövidesen megbukott. Ezért a 10-es években a népdalgyűjtésre és az anyag rendszerezésére fordították energiájukat. Kodálynak ezekben az években jelentek meg írásai a „Nyugat”-ban és a „Pesti Napló”-ban. Ezeknek legfontosabbjai a népzene jelentőségét méltató tárcák, valamint Bartók-elemzések.

A Tanácsköztársaság idején részt vett - Bartókkal és Dohnányival együtt - a Reinitz Béla által szervezett zenei direktórium munkájában. Ezért később fegyelmi eljárás alá vonták, és két évig nem folytathatta tanári működését sem.

Mindeközben nem hagyta abba a komponálást. A bécsi Universal Edition 1921-től folyamatosan jelentette meg műveit.

[8]

1923-ban Budapest egyesítése 50. évfordulójára felkérték - Dohnányival és Bartókkal együtt - zenemű megírására. Ekkor született meg, alig két hónap alatt, a Psalmus Hungaricus vegyeskarra, tenor-szólóra és zenekarra írott remekműve, mellyel átütő sikert aratott bel- és külföldön egyaránt. Ezt követően alkotta Háry János c. daljátékát (nem opera), abból később szvitet állított össze, mely az óta is nagy sikerrel járja a világot. Ezzel az volt a célja, hogy a magyar népdalt színpadra vigye. Ebben az évtizedben készült el a Székely-fonó. c. ’életkép’, mely a magyar népdal apoteózisa, célja ugyanaz, mint a Háryé. Marosszéki ráncok c. kompozícióját 1927-ben zongorára, 1930-ban zenekarra írta meg. Megbízásból készült, a bp.-i Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulójára, a Galántai táncok, mely a 18. század verbunkos zenéjéből meríti anyagát. A teljes életmű másik csúcsa - a Psalmus mellett - a Budavári Te Deum, melyet Buda töröktől való felszabadításának 250. évfordulójára írt.

E két nagyszabású alkotás jellemzői:

  1. Népdalnak nyoma sincs;
  2. Kimutathatók nyugateurópai műzenei elemek (gregorián, plagális harmonizálás, palestrinás kóruskezelés, bachi polifónia, pentatónia és a Bárdos Lajos által felfedezett heptatonia secunda)
  3. A Psalmus rondóforma, a Te Deum összetett, modern híd-forma. Mégis mindkettő a magyar népzene szellemét sugározza.

Ki kell itt térni a fentebb ugyan zárójelben említett, de Kodály művészetére nagymértékben jellemző heptatonia secunda kifejezés jelentésére és tartalmára. Elöljáróban utaljunk az ismert ötfokú és hétfokú hangrendszerre. Szaknyelven előbbi pentaton, utóbbi heptaton. Ez a dúr, dór, fríg, lyd, mixolyd, eol és lokriszi hangnemek együttese. Ez tehát a heptatonia prima. Kodálynál ezeken kívül más „modális hangnemek” is előfordulnak, mégpedig igen változatosan és gyakran. Ezek a következők - egyszerűség kedvéért a rendszert ’C’-alapra helyezve:

  1. Melodikus moll - C-d-esz-f-g-a-h-c (6. és 7. fok #) - régen használatos.
  2. Nápolyi dór - d-esz-f-g-a-h-c-d (2. fok b). - nagyszextes frig?
  3. Bő-kvintes líd - esz-f-g-a-h-c-d-esz (5. fok #) - ritkán használja.
  4. Akusztikus skála - f-g-a-h-c-d-esz-f (4. fok #, 7.fok b) - felhangos!
  5. Pikardiai eol - g-a-h-c-d-esz-f-g (3. fok #) - eol nagyterccel.
  6. Szűk-kvintes eol - a-h-c-d-esz-f-g-a (5. fok b) - ti-sor di-vel?
  7. Szűk-kvartos lokriszi - h-c-d-esz-f-g-a-h (4. fok b) - di-sor.
                                    (felemelve=#, leszállítva=b)

Ahogyan a dúr hangsorban a hangközfelépítést 2-1/2-3-1/2 (két egész, egy fél, három egész, egy fél) formában szoktuk jelölni, ez bármelyik moduson ugyanígy megtehető - pl. a 3. modus: 4-1/2-1-1/2.

[9]

Mesterünk változatos eszköztárában találhatók a mixtura-hangzatok (kevert) is. Önkényesen kiválasztott példákként említhetem Sírfelirat c. zongoraművét. Ebben ugyanazt a dallamot először kvartszext-, majd nónakkord sorozattal kíséri, később a mű megnyugtató befejezése céljából ismét a kvartszekszt-akkordokat használja. (Nem hiába tanulmányozta Debussy műveit.) Mély drámai érzelmeket tud így előidézni a hallgatóban.

Az amszterdami Concertgebouw-zenekar fennállásának 50. évfordulójára született a Fölszállott a páva c. zenekari variációsorozat (1939), melynek alapjául a magyar népzene legősibb rétegét választja. A Chicagói Filharmo- nikusok alapításának 50. évfordulójára írta a Concertot (1940).

E nagyszabású kompozícióin kívül méreteikben kisebbek is születtek. Ilyen a Missa brevis, melyet először csak orgonára írt, majd a háború alatt egy zárda pincéjében elbújva írt át vegyeskari-zenekari változatra (1945). A háború vége után a Cinka Pannát, majd a Kállai kettős c. - vegyeskar, 3 klarinét, 2 cimbalom, vonósok - kórusművét komponálta.

Dalokat, kamarazenei műveket és zongoradarabokat is írt szép számmal.

Elsőrendű feladatának tekintette a zenehallgatók táborának képzését, melyet magától értetődően az ifjúságnál kellett elkezdeni. A zenei írás-olvasás elsajátításával megszerezhető magasabb zenei kultúra létrehozása volt a célja.

Alapelve volt, hogy amit kottán leírva látunk, azt halljuk, s amit hallunk, azt képesek legyünk kottán leírva látni.(Lásd: Hindemith) Tekintsük át azokat a műveit, melyek e cél érdekében jöttek létre. 333 olvasógyakorlat; 15 kétszólamú énekgyakorlat; Énekeljünk tisztán; Bicinia Hungarica; 24 kis kánon a fekete billentyűkön; Ötfokú zene I-IV. Kétszólamú énekgyakorlatai még: 22, 33, 44, 55, 66 és 77 kétszólamú énekgyakorlat. De ide tartoznak még: Iskolai Énekgyűjtemény I-II; Szó-mi I-VIII; Tricinia; Énekeskönyv az ált. iskolák I-VIII. osztálya számára.

E kifejezetten pedagógiai célú művek mellett sorra alkotta meg kórusműveit.

Gyermekkarok - Gergely-járás, Egyetem-begyetem, Angyalok és pásztorok, stb. 

Férfikarok - Huszt, Karádi nóták, Rabhazának fia, Isten csodája, stb.

Vegyeskarok - Este, Esti dal, Norvég leányok, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, stb. E művek megfelelő előadásához képzett karvezető mellett a kórus tagjainak jó kottaolvasó készsége is szükségeltetik, vagyis a fentebb említett nevelő-munka célja itt teljesedik be.

Kodály kompozícióin túl világszerte ismerik tudományos, elemző munkásságának gyümölcseit. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választotta (1946-49), háromszor kapott Kossuth-díjat, több egyetemen díszdoktorrá avatták - Oxford, Berlin, Toronto, stb. - és egyéb megtisztelő címeket, kitüntetéseket kapott.

Tudományos munkásságából emeljük ki Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében tanulmányát (1934) és A magyar népzene c. monográfiáját (1937).

A Zeneművészeti Főiskola tanáraként osztályaiból számos hírneves zeneszerző, karmester, kórusvezető, zeneesztéta, tanár került ki - magam által ismert nevek száma meghaladja a 30 főt.

Munkásságát haláláig folytatta. Utolsó művei: Zrínyi szózata, Szimfónia, Mohács és Laudes organi (utóbbi halála előtti évben, 1966-ban).

Kodály Zoltán egyike századunk azon ritka alkotóinak, akik sokrétű tevékenységet fejtettek ki, és munkásságuk minden ágában maradandót alkottak. Mint zeneszerző, nem volt újító, hanem megőrző-összegző művész. „…..semmilyen kapcsolata sincsen az új atonális, bitonális és politonális zenékkel, még minden a tonális egyensúly elvén alapul benne. Nyelvezete mégis új, olyan dolgokat mond el, amelyeket nem mondottak még ki, s ezzel azt bizonyítja, hogy a tonális elv nem vesztette még el jogosultságát.” (Bartók)

Befejezésül még egy Bartók-idézet: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: hitvallomás a magyar lélek mellett.”

Jegyzetek

  1. P. de La Rue később élt, de a felhozott példa megfelel a fent leírtaknak.
  2. A sorrend lehet pl. szoprán-tenor-alt-basszus, vagy bármi más.
  3. A ’bar’ kifejezés a parat, barat, barant szó rövidítéséből származik, amely a bajvívásban a művészien kivitelezett védés neve volt. A dalszerzők analógiaként adaptálták bizonyos fajtájú igényes strófaformákra.
  4. Az imitációról bővebben Palestrinánál
  5. Bach előtt Heinrich Schütz (1585.-1672.) volt a német protetáns zene legnagyobb alakja. Schütz és Bach passiói már oratorium-passiok, melyekben nő-szólisták is vannak, vegyes kórus énekel zenekari- orgona- és csembaló-kontinuó kísérettel.
  6. Christian Gottlob Neefe ( 1748 február 5. – 1798 január 28.) német operaszerző és karmester. Szászországban, Chemnitzben született. Tanulmányait a Lipcsei Egyetemen folytatta, ahol Johann Adam Hiller tanítványa volt, kinek a segítségével első komikus operáját komponálta. Később Bonnban udvari orgonista lett, majd Ludwig van Beethovent tanította. Beethoven első művei közül többnek a megalkotásában is segített. Legismertebb munkája az 1780-ban komponált Adelheit von Veltheim című német nyelvű zenei dráma volt. Dessauban halt meg.
  7. A magyar opera kialakításával Ruzitska Ignác (1774.-1833.) zeneszerző és karmester már kísérletezett
  8. Említsük meg: megtanulta a dán nyelvet, hogy tanulmányozhassa Jeppesen elemzését Palestrina stílusáról.
  9. Bővebben érdeklődők számára ajánlom a :Heptatoniák cikk elolvasását is.