„Akarta a fene/Arany János:A walesi bárdok” változatai közötti eltérés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
Új oldal, tartalma: „{{Arany02-főcím}} ---- Előző oldal: Zách Klára elemzése « » Következő oldal: Akarta a fene/A walesi bárdok elemz…”
 
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
{{Arany02-főcím}}
{{Arany02-főcím}}
----
----
Előző oldal: [[Akarta a fene/Zách Klára elemzése|Zách Klára elemzése]] « » Következő oldal: [[Akarta a fene/A walesi bárdok elemzése|a walesi bárdok elemzése]]
Előző oldal: [[Akarta a fene/Zách Klára elemzése|Zách Klára elemzése]] « » Következő oldal: [[Akarta a fene/A walesi bárdok elemzése|A walesi bárdok elemzése]]
----
----


{{vers2|Arany János|Zách Klára|
{{vers2|Arany János|A walesi bárdok|
:
:<tt><small>(''Énekli egy hegedős a XIV-ik században'')</small></tt>
Edward király, angol király
<center>
Léptet fakó lován:
Királyasszony kertje<br />
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
Kivirult hajnalra:<br />
A velszi tartomány.
Fehér rózsa, piros rózsa...<br />
Szőke, leány, barna.<br />
<br />
"Királyasszony, néném,<br />
Az egekre kérném:<br />
Azt a rózsát, piros rózsát<br />
Haj, beh szeretném én!<br />
<br />
Beteg vagyok érte,<br />
Szívdobogást érzek:<br />
Ha meghalok, egy virágnak<br />
A halottja lészek!"<br />
<br />
"Jaj! öcsém, Kázmér,<br />
Azt nem adom százér!<br />
Menj! haragszom... nem szégyelled?...<br />
Félek, bizony gyász ér!<br />
<br />
Sietős az útam,<br />
Reggeli templomra:<br />
Ha beteg vagy, hát fekügy le<br />
Bársony pamlagomra."<br />
<br />
Megyen a királyné,<br />
Megyen a templomba;<br />
Szép virágok, deli szűzek<br />
Mind követik nyomba.<br />
<br />
Könyörögne, - nem tud,<br />
Nem tud imádkozni;<br />
Olvasóját honn feledé:<br />
Ki megyen elhozni?<br />
<br />
"Eredj fiam, Klára,<br />
Hamar, édes lyányom!<br />
Megtalálod a térdeplőn,<br />
Ha nem a diványon."<br />
<br />
Keresi a Klára,<br />
Mégsem akad rája:<br />
Királyasszony a templomban<br />
Oly nehezen várja!<br />
<br />
Keresi a Klára,<br />
Teljes egy órája:<br />
Királyasszony a templomban<br />
De hiába várja.<br />
<br />
Vissza se megy többé<br />
Deli szűzek közzé:<br />
Inkább menne temetőbe<br />
A halottak közzé.<br />
<br />
Inkább temetőbe,<br />
A fekete földbe:<br />
Mint ama nagy palotába<br />
Ősz atyja elébe!<br />
<br />
"Hej! lányom, lányom!<br />
Mi bajodat látom?<br />
Jöszte, borúlj az ölemre,<br />
Mondd meg, édes lyányom."<br />
<br />
"Jaj, atyám! nem - nem -<br />
Jaj, hova kell lennem!<br />
Hadd ölelem lábad porát, <br />
Taposs agyon engem...!"<br />
<br />
Harangoznak délre,<br />
Udvari ebédre;<br />
Akkor mene Felicián<br />
A király elébe.<br />
<br />
A király elébe,<br />
De nem az ebédre:<br />
Rettenetes bosszuálló<br />
Kardja volt kezébe'.<br />
<br />
"Életed a lyányért<br />
Erzsébet királyné!"<br />
Jó szerencse, hogy megváltja<br />
Gyönge négy ujjáért.<br />
<br />
"Gyermekemért gyermek:<br />
Lajos, Endre, halj meg!"<br />
Jó szerencse, hogy Gyulafi<br />
Rohan a fegyvernek.<br />
<br />
"Hamar a gazembert...<br />
Fiaim, - Cselényi...!"<br />
Ott levágák Feliciánt<br />
A király cselédi. -<br />
<br />
"Véres az ujjad,<br />
Nem vérzik hiába:<br />
Mit kivánsz most, királyi nőm,<br />
Fájdalom díjába?"<br />
<br />
"Mutató ujjamért<br />
Szép hajadon lányát;<br />
Nagy ujjamért legény fia<br />
Borzasztó halálát;<br />
<br />
A másik kettőért<br />
Veje, lánya végét;<br />
Piros vérem hullásaért<br />
''Minden nemzetségét!''"<br />
<br />
Rosz időket érünk,<br />
Rosz csillagok járnak.<br />
Isten ója nagy csapástól<br />
Mi magyar hazánkat! <br />


Van-e ott folyó és földje jó?
(1855)| | }}
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.[*]

(1857 jún.)

[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,
hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)
után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső
múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
lerázására. - A. J.

A lap 2012. október 28., 23:50-kori változata

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

Arany János:A walesi bárdok


Előző oldal: Zách Klára elemzése « » Következő oldal: A walesi bárdok elemzése


{{vers2|Arany János|A walesi bárdok|

Edward király, angol király

  Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

  A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?

  Legelőin fű kövér?

Használt-e a megöntözés:

  A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

  Ha oly boldog-e rajt'

Mint akarom, s mint a barom,

  Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád

  Legszebb gyémántja Velsz:

Földet, folyót, legelni jót,

  Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

  Oly boldog rajta, Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint

  Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király

  Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

  És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,

  Hol aznap este szállt;

Montgomery, a vár ura,

  Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat

  Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord,

  Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget

  Ételt-italt terem;

S mind, ami bor pezsegve forr

  Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem

  Koccint értem pohárt?

Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!

  Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt

  Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

  Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

  Ne éljen Eduárd?

Hol van, ki zengje tetteim -

  Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,

  A vendég velsz urak;

Orcáikon, mint félelem,

  Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

  Lehellet megszegik. -

Ajtó megől fehér galamb,

  Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

  Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

  Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,

  A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

  Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

  Halomba, mint kereszt,

Hogy sirva tallóz aki él:

  Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -

  Parancsol Eduárd -

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

  S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél

  Milford-öböl felé;

Szüzek siralma, özvegyek

  Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya

  Ne szoptass csecsemőt!..."

S int a király. S elérte még

  A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl

  Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

  Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -

  No halld meg Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

  Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -

  No halld meg Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

  Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád

  Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegűl,

  Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,

  Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett

  A híres lakoma. -

S Edward király, angol király

  Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

  A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

  Lángsírba velszi bárd:

De egy se birta mondani

  Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal

  London utcáin ez?

Felköttetem a lord-majort,

  Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,

  Se künn, nem hallatik:

"Fejére szól, ki szót emel!

  Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

  Harsogjon harsona:

Fülembe zúgja átkait

  A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,

  Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan

  A vértanúk dalát.[*]

(1857 jún.)

[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. - A. J.