„Címerhatározó/Szilágyi címer” változatai közötti eltérés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
245. sor: 245. sor:


----
----
== Szilágyi 1670 ==
[[Fájl:Szilágyi_Mihály_címere.jpg


Szilányi, Sziládi, Paptamási, cs. A nemességet István és Ferenc szerezték Lipót királytól 1670. aug. 23-án., hihetően Biharmegyeiek, mert Paptamásihoz ősi jogot tartottak. Hozzánk korán beköltöztek, mivel Istvánt már 1660-ban nemcsak mint itteni lakost, hanem mint Mártély fele részének birtokosát is említik, a ki itteni nemes gazdatársaival, Török Bálinttal és Szabó Dániellel, együtt Balajti Ferenctől Mártély másik felét is nemsokára 1665. zálogba vette.- Ugyan ő később 1677.

Mindszenten is zálogba vett egy telek földet Keglevics Miklóstól. A pozsonyi kamra azonban Mártélyt, mint gazdátlan helyet, csakhamar másnak adta használatra, a ki azután a Szilágy iáktól a haszonbért követelte. Ezek ekkor Zichy Istvánhoz folyamodtak és kérték, hogy mivel ez a hely »az ő örök tuíajdonuk,« a falu pedig már 1660. előtt elpusztult, mentse fel őket a haszonbér fizetése alól. Ugyan azok, t. i. István és Ferenc 1673. örök áron megvették Rél-Kopáncsot Szatmári Boka Pétertől, Apafi fejedelem udvari papjától, 160 tallérban, 10 jobbágygyal együtt. A város újratelepítésekor Ferenc fiát Ferencet 1701-ben még Szabadszálláson találjuk s onnét adja zálogba Mártély harmadát a városnak, de még ez évben ő és testvére Lőrinc is visszaköltöztek a városba, hol rajtuk kivül nem is volt más nemes. Itt egyenként 102 köblös földet vettek birtokba, Kopáncson azonban minden fizetség nélkül osztoztak meg a várossal Nemesi birtokos jogaikat azonban itt nem tudták többé Mártélyra nézve érvényesíteni s hihetőleg ez volt az ok, a miért a lakosságot Károlyi ellen feltüzelték 1720. és a legrosszabb helyzetbe jutottak, mert ahhoz is Károlyi S. tartolt kizárólagos jogot, miért is jobbnak látták azt »örök ajándék»-képen az uj földesúrnak átengedni. A család többi tagjai közül ezúttal Jánost, az önműködő malom feltalálóját, említjük, a ki 1772. kapott nemességéről Csongrádmegyétől ujabb bizonyítványt, és Gergelyt, kitől az uradalom őseinek majorsági földjét elvette, miért perrel lámadta meg a földesurat, egyszersmind pedig, mint fentebb láttuk (III. 291.), a lakosság kebelében is elégedetlenséget és háborúságot támasztott ellene. (1823—30). Mihály 1838—1911., tanító, majd v, közgyám, ennek fiai, Géza mezőhegyesi intéző és Gyula városi rendőrkapitány, ma is élnek. A többi nevezetesebb tagok a fentebbi sorozatban keresendők.

[http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/hodmezovasarhely_tortenete_szeremlei_V/pages/018_lakosok_csaladi4.htm]

*Irodalom:



A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

----
[[Kép:Muraji__Szilágyi.JPG]]
[[Kép:Muraji__Szilágyi.JPG]]



A lap 2011. február 14., 18:10-kori változata

Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Szilágyi családok címerével foglalkozik.


Szilágyi

Szilágyi Mihály pecsétje

Szilágyi Erzsébet pecsétje. Dobor pajzsban koronából kiemelkedő, fenyőágat tartó kőszáli zerge. A pajzs felett • (Szilágyi) • E(rzsébet) betűk. Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar.


  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:


Lásd még:

Garázda címer



Szilágyi család a puskások között

Felföldi János, Literatus Péter kapitány, Tormásy András, Dobos György, Keresy János, Batizy István, Kovácsy Miklós, Filléres másképpen Gyulay Péter, Szabó Antal, Lázár Tamás, Nagy Somogyi Márton, Lugassy Mátyás, Szilágyi Tamás, Dévay Miklós, Prdely János, Vizaknay András, Fejérváry János, Nemes Borosay János, Balogh másképpen Literatus Tamás, Keresy Péter, Golai János és István, Zindy Balogh János, Fekete Miklós, Gorozlay János és Demeter, Nagy András, Sorbanfalvi Baranyai Máté, Miskey Gergely, Kereshanyai Miklós, Révy János, Nagy János, Kariardy Egry Pál, Filep János, Nagy Simon, Lázár Péter, Szabó László, Antony másképpen Dobos Tamás, Horváth János, Szíjgyártósegesdy István, Kobory Pál, Prdely Ábrahám, Kolosy Gáspár, Karády János, Vajda György, Dévay János, Sárády Mihály, Deres János, Fejérváry Mátyás, Torday János, Sárdy Mihály, Törökkeresztúri János, Fejérváry György, Tótváradgyay Mihály, Oroszi Jakab, Losonczy Mihály, Moldovay János, Balogh Péter, Reewelei Gerőcs István, Zöld László, Dombai Mihály, Nagy másképpen Hegedűs Márton, Nagy Tarpai Balázs, Óváry András, Kovács István, Lugossy Miklós, Balogzesedy János, Fejérváry Bertalan, Nagy másképpen Gomboczy Mihály, Rácztótváradiay Márton, (Literatus) Ráczkövy István, Fejérváry János, Pniedy István, Somay György, Székely István, Uzony Balázs, Kovácsy Balázs, Toroskay István.

1611. május 1., Szeben Báthori Gábor címer

F 7 Armales XX. 14

Vö. Puskások címere


  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[1]


Rövidítések



Szilágyi 1633

Szilágyi János 1633. november 3., Bécs II. Ferdinánd nemesség és címer általa: apja György, testvérei Mihály, András

F 7 Armales No. 62

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[2]


Rövidítések



Csizmadia másképpen Szilágyi

Csizmadia másképpen Szilágyi Ferenc 1634. február 20., Bécs II. Ferdinánd nemesség és címer általa: felesége Megyeri Anna, gyermekei Borbála, Katalin

F 7 Armales XX. 4

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[3]


Rövidítések


nagybányai Szilágyi

Nagybányai Szilágyi Lukács 1647. december 12., Kolozsvár II. Rákóczi György nemesség és címer

R 64

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[4]


Rövidítések




gyulafehérvári Szilágyi

Gyulafehérvári Szilágyi János 1648. március 23., Gyulafehérvár I. Rákóczi György nemesség és címer általa: felesége Kocsis Zsófia, és Kocsis Gáspár

F 21 Armales K nr. 46

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[5]


Rövidítések



Szilágyi 1649

Szilágyi János 1649. február 4., Bécs III. Ferdinánd nemesség és címer általa: gyermekei István, Tamás, testvére Ilona

R 64

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[6]


Rövidítések



tarpai Szilágyi

Tarpai Szilágyi András 1657. május 5., Bécs I. Lipót nemesség és címer általa: testvére Márton

F 7 Armales No. 10

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[7]


Rövidítések


muraji (?) Szilágyi


Muraji (?) Szilágyi János 1671. október 16. (?), Gyulafehérvár Apafi Mihály címer általa: testvére Pál, gyermekei István, Ferenc

P 655 Teleki cs. lt. No. II. 12

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[8]


Rövidítések


Szilágyi 1686

Szilágyi János 1686. január 24., Bécs I. Lipót nemesség és címer általa: felesége Majtini Anna, gyermekei Mihály, István, János, György, Ilona, Anna

P 753 Szilágyi cs. Lad. RRR No. 64

  • Irodalom:


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[9]


Rövidítések



Lásd még: