„Szakácskönyv/Zsírban sültek/Fánkok” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
A vizet a vajjal felforraljuk, beleszórjuk a sót és a cukrot, majd a lisztet is beleöntjük. A masszát addig főzzük, amíg az edény falától elválik. (Mindössze néhány percig tart a folyamat.) Közben folyamatosan keverjük. A tűzről lehúzzuk, és hagyjuk kissé lehűlni, majd a tojásokat egyenként belekeverjük. (Legjobb a konyhai robotgép keverőjével végezni a műveletet.) A 180 C°-ra felhevített olajba két teáskanál segítségével kis halmokat engedünk, és 1-2 perc alatt megsütjük. Lecsöpögtetjük a felesleges olaját, kihűtjük és félbe vágjuk, majd vastagon megkenjük a keményre vert tejszínhabbal. Két fél habos fánkot összeillesztjük és leöntjük a csokoládémártással, majd hűtőszekrényben kihűtjük. Fogvájót szúrunk bele, úgy tesszük az asztalra, és a porcukorral meghintve tálaljuk. Egyszerűen és gyorsan készíthető.
-----
 
== Olajban sült párnácska ==
 
 
'''Hozzávalók:'''
* 50 dkg liszt,
* 2 evőkanál cukor,
* kevés só,
* 4 dl tej,
* 1 csomag sütőpor,
* olaj a sütéshez.
 
'''Elkészítése:''' Az anyagokat összegyúrjuk, a tésztát kinyújtjuk és derelyevágóval négyzet vagy kör alakú darabokat vágunk ki és forró olajban kisütjük. Még forrón fahéjas vagy vanillincukorban jól megforgatjuk. Melegen és hidegen is kitűnő, gyümölcsízzel tálaljuk. Figyelem: Az olaj kellően forró legyen, mert a tészta a hideg olajban szétfolyik!
----
 
==Rózsafánk==
219 088

szerkesztés

Navigációs menü