A racionalitás korlátai/Dunning-Kruger hatás

Dunning-Kruger hatás

Mateklecke 5956. - A racionalitás korlátai 26. rész: Dunning-Kruger hatás

"A tudatlanság gyakrabban szül magabiztosságot, mint a tudás: azok, akik keveset tudnak, és nem azok, akik sokat tudnak, olyan határozottan állítják, hogy ezt vagy azt a problémát a tudomány soha nem fogja megoldani."

Charles Darwin felismerése jól megragad egy olyan jelenséget, amelyet napjainkban Dunning–Kruger-hatásként ismerünk. Ez egy kognitív torzítás, amelynek lényege, hogy az alacsony kompetenciájú emberek hajlamosak túlbecsülni saját tudásukat vagy képességeiket egy adott területen (vagyis minél kevesebbet tud valaki egy dologról, annál valószínűbb, hogy tévesen hiszi magáról, hogy sokat tud róla). Ugyanakkor a magas szakértelemmel rendelkezők e torzítás fordítottját élhetik át: ők néha kissé alábecsülik saját tudásukat az adott területen. Ezek a jelenségek nem csupán elméleti érdekességek, mindannyian találkozhatunk velük a mindennapokban, amikor saját vagy mások hozzáértését mérjük fel. Már írtam róla a 3148. leckében, az Érvelési hibák sorozatban is, de most több részen keresztül áttekintjük a történetét, későbbi kutatásokat, amelyek megerősítik vagy cáfolják az elméletet, és a nemek, kultúrák közötti eltéréseket is.

A Dunning–Kruger-hatás elnevezése két szociálpszichológustól, David Dunningtől és Justin Krugertől származik, akik egy bizarr eset hatására kezdték vizsgálni a jelenséget. 1995-ben egy McArthur Wheeler nevű pittsburghi bankrabló citromlével kente be az arcát, mert meg volt győződve arról, hogy így láthatatlan lesz a biztonsági kamerák számára (természetesen perceken belül elfogták). Dunning és Kruger kíváncsi lett, miként lehet valaki ennyire hozzá nem értő, mégis ennyire magabiztos a tévedhetetlenségében. E kérdés nyomán indították el híres kutatásukat a ’90-es évek végén. 1999-ben publikálták alapvető tanulmányukat Unskilled and Unaware of It (Képzetlen és nincs tudatában) címmel. Kutatásukban a Cornell Egyetem hallgatóival végezték el kísérleteiket. Három készségterületen (logikus érvelés, nyelvtan és humorérzék) mérték fel a diákok teljesítményét, majd megkérték őket, hogy becsüljék meg saját eredményüket és ítéljék meg, hogyan szerepeltek a többiekhez képest.

A vizsgálat Dunning és Kruger alábbi hipotéziseire épült: Túlbecsülés: a hozzá nem értők hajlamosak túlbecsülni saját tudásukat és képességeiket az adott területen. Mások lebecsülése: az alacsony kompetenciájú személyek nem ismerik fel mások hozzáértését, vagyis nem látják be, ha valaki náluk sokkal jártasabb.

Önismereti hiány: az inkompetens egyének nincsenek tisztában saját hiányosságaik mértékével, nem ismerik fel, mennyire nem értenek valamihez.

Részleges gyógymód: ha képesek fejlődni az adott területen, akkor később felismerik korábbi járatlanságukat, vagyis a tudásszint növekedése javítja az önismeretet és csökkenti a torzítást.

A kísérleti eredmények alátámasztották ezeket a feltevéseket. A leggyengébben teljesítő hallgatók jelentősen túlbecsülték a saját teljesítményüket, míg a legjobbak hajlamosak voltak alábecsülni azt. Konkrétan, a vizsgákon legrosszabb eredményt elérő csoport átlagosan úgy gondolta, teljesítménye a felső középmezőnyben van, holott valójában az alsó kvartilisba tartozott. Ezzel szemben a legjobbak átlagosan kicsit rosszabbnak ítélték saját eredményüket, mint amilyen valójában volt, vagyis némi szerénykedéssel becsültek. A képen látható diagram mutatja az eredményeket, nem olyan látványos, mint amilyenekkel a szórakoztató cikkeket szokták illusztrálni (hülyeség csúcsa, kétség völgye stb.), de mindenképpen meggyőző.

A Dunning–Kruger-hatás oka

Mateklecke 5958. - A racionalitás korlátai 27. rész: A Dunning–Kruger-hatás oka

Dunning és Kruger a '90-es években meggyőzően bizonyította, hogy a hozzá nem értők hajlamosak túlbecsülni saját tudásukat és képességeiket az adott területen, míg a legjobbak hajlamosak alábecsülni azt. De miért?

Dunning és Kruger megállapítása szerint a jelenség oka, hogy a gyenge teljesítményű résztvevők épp azon képességek híján vannak, amelyek szükségesek lennének saját tudásuk korlátainak felismeréséhez. Ahhoz ugyanis, hogy valaki belássa, hogy hibázik vagy hiányos a tudása, legalább minimális szakértelemmel kellene rendelkeznie az adott területen (ez a metakognitív készség hiányzik az érintetteknél). Dunning és Kruger gyakran emlegeti a "dupla teher" problémáját: az inkompetenseket a hozzá nem értés átka kétszer sújtja, egyrészt rossz döntéseket hoznak a tudáshiány miatt, másrészt tudáshiányuk miatt azt sem veszik észre, hogy rossz döntéseket hoznak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Dunning–Kruger-hatás nem azt állítja, hogy mindenki mindig túlértékeli magát. A torzítás feltételekhez kötötten jelentkezik, függ az adott szaktudás területétől (például a legtöbb amatőr golfjátékos nem hiszi magáról, hogy jobb lenne Tiger Woodsnál), valamint attól, hogy az illető rendelkezik-e egy minimális tudásszinttel, ami alapján már azt hiheti, hogy ért valamihez.

Ha valaki teljesen nulla ismerettel bír (például sosem ült még autóban), az lehet, hogy nem fogja túlbecsülni magát sofőrként, de amint egy keveset megtanul, már hajlamos lehet felülértékelni a képességeit. Emellett Dunning és Kruger azt is elismerték, hogy motivációs tényezők és egyéb torzítások is szerepet játszhatnak az önértékelési hibákban, nem csak a metakognitív hiányosságok.

A Dunning–Kruger-hatás tehát nem a "hülyék hatása", hanem egy mindannyiunkra leselkedő kognitív csapda, ha olyan területre tévedünk, ahol kevés a tudásunk. Az eredeti cikk megjelenése óta a Dunning–Kruger-hatás széles körben ismertté vált. Azóta a jelenséget számos további vizsgálatban kimutatták, és a pszichológia egyik közismert fogalmává vált. De vajon ez a hatás csak speciális laboratóriumi körülmények között, teszteken jelentkezik, vagy általánosan jellemző az emberi gondolkodásra? A kutatások azt mutatják, hogy a Dunning–Kruger-hatás igen elterjedt jelenség, és számos területen tetten érhető a mindennapi életben is. Önfelmérésekben az emberek többsége hajlamos magát az átlagnál jobbnak tartani különféle képességekben, ezt hívják "mindenki átlag feletti" hatásnak (better-than-average effect) a pszichológiában. Az, hogy majdnem mindenki átlag feletti, különleges eloszlásoknál előfordul. Például az emberek 99,9%-ának több lába van, mint az átlag. De szimmetrikus (pl. normális) eloszlásnál ez nincs így, az emberek fele magasabb, mint az átlag, vagy az emberek felének nagyobb az IQ-ja, mint 100.

Ennek ellenére egy felmérésben az autósok 80%-a állította, hogy vezetési képességei az átlagosnál jobbak, ez már nem az eloszlás sajátja, hanem a túlzott önbizalom megnyilvánulása. Hasonlóképpen, egy felmérésben az egyetemi oktatók 94%-a sorolta magát a tanítás terén az átlagon felüliek közé. Olyan felmérés is volt, amiben a mérnökök 42%-a hitte saját munkáját a legjobb 5% közé tartozónak. Ezek mind azt illusztrálják, hogy általános emberi hajlam a képességek felülértékelése, ami a Dunning–Kruger-hatás alapját képezi.

De nem csak hétköznapi önbizalom-kérdésekben figyelték meg a jelenséget, hanem számos szakmai és társadalmi területen is. Kimutatták például az üzleti életben, hogy egyes vezetők túlbecsülik hozzáértésüket, míg nem ismerik fel beosztottjaik jó ötleteit. Az orvostudomány területén is beszámoltak róla, hogy kezdő orvosok vagy orvostanhallgatók néha túl magabiztosak a diagnózisaikban, míg tapasztaltabb társaik óvatosabban ítélik meg saját tudásukat. A politikában ugyancsak tetten érhető, egy 2018-as tanulmány szerint az amerikaiak közül éppen azok hajlamosak túlbecsülni politikai és kormányzati ismereteiket, akik valójában keveset tudnak e témákról, és ez a tendencia különösen erős akkor, ha az illetők elkötelezett párthívek. A politikai elfogultság tehát tovább torzíthatja az önértékelést.

A Dunning–Kruger-hatás szinte bármilyen készség vagy tudás esetén felbukkanhat, az eredeti vizsgálatok humor terén, nyelvtanban és logikában mutatták ki, de később tapasztalták többek között a pénzügyi ismeretek, a munkahelyi teljesítmény, a sakk- és teniszjáték, sőt a gépjárművezetés területén is. Még az olyan hétköznapi készségeknél is, mint a térképolvasás vagy a számítógép-használat, találkoztak vele.

Összességében tehát a Dunning–Kruger-hatás általános emberi jellegzetesség, amely nem kötődik egy-egy speciális szakterülethez, inkább a saját tudásunkhoz való viszonyunk hibája, ami bárhol előjöhet, ha nincsenek megfelelő visszajelzéseink vagy önismeretünk.

Dunning felhívta rá a figyelmet, hogy gyakran nem arról van szó, hogy teljesen üres a tudásunk, inkább téves ismeretekkel vagyunk tele. Ez a fél-tudás sokszor veszélyesebb, mint a teljes tudatlanság. Ha ugyanis valamiről halvány ismereteink vannak (amelyek ráadásul lehetnek pontatlanok), akkor azt hisszük, van alapunk az ítéletalkotáshoz. Érdekes módon a hatás a hozzáértők körében is megfigyelhető egy más formában, a kompetens emberek sokszor túl szigorúan ítélik meg magukat, mert tisztában vannak a tudásuk határaival. Ahogy a mondás tartja, "minél többet tudsz, annál inkább rájössz, mennyi mindent nem tudsz". A szakértők gyakran látják azokat az árnyalatokat és buktatókat, amiket a kezdők nem, ezért kevésbé magabiztosak. A Dunning–Kruger-jelenség visszája tehát az, hogy a valóban hozzáértők néha önbizalomhiánnyal küzdenek, míg a hozzá nem értők vakmerően magabiztosak. Ez is torzíthatja a csoportdinamikát, a jártasabb emberek óvatossága mellett könnyebben érvényesülhet a hangosabb tájékozatlanok határozottsága.

A Dunning–Kruger-hatás pszichológiai gyökere tehát egyfelől a kognitív képességek szintjén keresendő (metakognitív készségek hiánya), másfelől az énképünk védelmét szolgáló mechanizmusokban. Mindenki szeretné kompetensnek érezni magát, és ha hiányzik az a tudásunk, ami ennek ellentmondana, akkor boldogan meg is maradunk ebben a hitben. Az igazi ellenszere a jelenségnek a tudatosság és tanulás, amint valaki szembesül a tévedéseivel és elkezd fejlődni, rendszerint csökken az önhittség, helyét átveszi az egészséges kételkedés és önkritika.

Kulturális különbségei

Mateklecke 5962. - A racionalitás korlátai 28. rész: A Dunning–Kruger-hatás kulturális különbségei

A Dunning–Kruger-hatás egy izgalmas és gondolatébresztő jelenség a pszichológia világából. Lényege, hogy hozzá nem értőként hajlamosak vagyunk túlbecsülni magunkat, míg hozzáértőként néha alábecsüljük. Ennek hátterében a metakognitív készségek hiánya és az emberi önértékelés torzító mechanizmusai állnak (előző rész).

Több kutatás szerint a férfiak átlagosan hajlamosabbak túlbecsülni képességeiket, míg a nők inkább alábecsülik magukat, ezt "férfi hősiesség vs. női szerénység" effektusnak nevezik. Ez a jelenség számos vizsgálatban megjelent, például az önbecsült intelligencia területén. Jóllehet a férfiak és nők átlagos IQ-ja megegyezik, a férfiak jellemzően magasabbra taksálják a saját intelligenciájukat, míg a nők szerényebben becsülnek. Hasonló mintázatot találtak más készségek önértékelésénél is.

Egy friss kutatás eredménye szerint a Dunning-Kruger hatás alapvetően mindkét nemnél megfigyelhető, azonban a forrása eltérő: a Dunning–Kruger-hatás abból fakad, hogy a férfiak relatíve túlértékelik, a nők pedig relatíve alulértékelik saját képességeiket. Vagyis a hatás mértékét növeli a férfiak túlzott magabiztossága és a nők önbizalom-hiánya. Egy vegyes nemű csoportban nagyobb különbséget tapasztalhatunk az alsó és felső teljesítménysáv önértékelése között, mintha a csoport csak egyik vagy másik nemből állna. Ezek persze átlagos tendenciák, nem minden egyes férfira vagy nőre igazak. Vannak igen magabiztos nők és szerény férfiak is, ugyanakkor a szocializáció és kulturális elvárások szerepet játszhatnak abban, hogy sok nő kevésbé mer magabiztos lenni a tudását illetően (félve attól, hogy beképzeltnek tartják), míg a férfiakat gyakran bátorítják a határozott fellépésre, még bizonytalan tudás esetén is.

A statisztikák azt mutatják, hogy a férfiak körében gyakoribb az engedély nélküli "szakértősködés" jelensége, vagyis amikor valaki kevés tudással is kompetensnek állítja be magát, míg a nők hajlamosabbak úgy érezni, hogy még nem elég képzettek ahhoz, hogy magabiztosan nyilatkozzanak (még ha valójában jól értenek is hozzá).

Ezek a pszichológiai különbségek színezik a Dunning–Kruger-torzítást, de nem cáfolják meg. Inkább azt mutatják, hogy az önértékelésünk hibái mögött személyiség- és nemi különbségek is meghúzódhatnak.

Nem csak nemek, hanem különböző kultúrák között is találhatunk eltéréseket abban, mennyire erős a Dunning–Kruger-hatás. A kultúra formálja, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és másokhoz, például az individualista nyugati társadalmakban jellemzőbb az egyéni sikerek hangsúlyozása, míg a kollektivista keleti kultúrákban az önkritika és szerénység erénynek számít. Ezek a különbségek az önértékelési torzításokban is megmutatkoznak.

Kutatások szerint az individualista kultúrákban (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) erősebb az önmagunk felnagyításának hajlama: az emberek gyakrabban vélik magukat jobbnak másoknál, és bátrabban mutatják ki a magabiztosságukat. Ezzel szemben a kollektivista kultúrákban (Japán, Kína, Közel-Kelet) visszafogottabb az önértékelés: az emberek óvatosabban nyilatkoznak a saját képességeikről, gyakran alábecsülik magukat, és fontos számukra, hogy ne lógjanak ki a közösségből szerénytelenséggel.

Emiatt feltételezhető volt, hogy a Dunning–Kruger hatás is másképp jelenhet meg ezeken a helyeken. Ezt támasztja alá egy Egyesült Arab Emírségekben végzett vizsgálat is, amely kifejezetten egy kollektivista, arab társadalomban tesztelte a jelenséget. A kísérletben egy egyszerű logikai feladatmegoldás után az egyetemisták megbecsülték a saját pontszámukat, és azt is, hogy szerintük jobbak vagy rosszabbak-e az átlagos társuknál. Az eredmények érdekes eltérést mutattak: az átlagos önbecslés nem tért el jelentősen a valós teljesítménytől, azaz összességében nem volt általános túlbecslés. Amikor azonban a kutatók csoportokra bontották az eredményeket, kiderült, hogy a leggyengébbek csoportja itt is hajlamos volt felülbecsülni magát. A legjobbak csoportja

viszont a nyugati kutatásoknál is erősebben alábecsülte magát, jelentősen kisebbnek gondolták a pontszámukat, mint amilyen lett. Érdekes módon az egyes csoportok becslései között nem volt nagy szórás, vagyis minden kvartilis hasonló (közepes) értékre taksálta a teljesítményét, mintha mindenki átlagosnak próbált volna látszani. Ez a kollektivista kultúrák értékrendjére utal, az emberek nem akarnak túl jónak vagy túl rossznak tűnni, inkább a középút felé hajlanak. A vizsgálat további érdekessége, hogy mérték a résztvevők nárcizmus szintjét is, és azt találták, hogy a magasabb nárcisztikus hajlamú diákok inkább túlbecsülték magukat a társaikhoz képest. Ez arra utal, hogy a személyiség és a kulturális értékek együtt alakítják az önértékelést.

A Dunning–Kruger-hatás nem minden szakterületen jelenik meg ugyanolyan módon vagy erősséggel. Függhet attól is, hogy az adott területen hogyan mérhető a teljesítmény, mennyire kap az ember objektív visszajelzéseket, illetve mennyire egyértelműek a siker kritériumai. Érdemes megvizsgálni néhány példát különféle tudásterületekről és készségekről. De már csak a következő részben.

Szakterületenként

Mateklecke 5966. - A racionalitás korlátai 29. rész: A Dunning–Kruger-hatás szakterületenként

A Dunning–Kruger-hatás lényege, hogy hozzá nem értőként hajlamosak vagyunk túlbecsülni magunkat, míg hozzáértőként néha alábecsüljük. Ennek hátterében a metakognitív készségek hiánya és az emberi önértékelés torzító mechanizmusai állnak. De a Dunning–Kruger-hatás nem minden szakterületen jelenik meg ugyanolyan módon vagy erősséggel, nézzünk meg néhány példát.

Absztrakt tudás vs. gyakorlati készségek

Egy matematika vagy logikai feladatsorban könnyen megfogható, hogy valaki hány pontot ért el, és utána összevetheti a megérzését a valós eredménnyel. Itt tipikusan kijön a Dunning–Kruger-hatás, a gyengébbek rosszabbul szerepelnek, mégis magasabb pontszámot saccolnak maguknak, a jobbak pedig szerénykednek. Gyakorlati készségeknél (például autóvezetés, sport, barkácsolás) a visszajelzés a való életben történik (koccanás, vereség egy meccsen, összetört polc), mégis, az emberek gyakran találnak rá mentséget, vagy nem vonnak le belőle messzemenő következtetést a képességeikre nézve. Sőt, minél összetettebb és többféleképpen értelmezhető a teljesítmény, annál több teret enged az önáltatásnak. Ha a siker kritériuma nem egyértelmű, az önértékelési torzítás is szabadabban alakul.

Kreatív és nyitott végű feladatok

Érdekes a Dunning–Kruger-hatás a kreativitás területén. Művészeti alkotásoknál, ötletek felvetésénél nincsenek egzakt mércék, szubjektív a megítélés. Egy 2024-es tanulmány vizsgálta, hogy a kreatív gondolkodási képességeknél kimutatható-e a Dunning–Kruger-hatás. Két vizsgálatban (összesen több mint 700 fővel) azt találták, hogy módszertani tényezőktől függ, és nem egyértelmű a hatás jelenléte. A hagyományos elemzés (a résztvevők teljesítmény szerinti kvartilisekbe sorolása) azt mutatta, hogy igen, a legkevésbé kreatívak jelentősen túlbecsülték az ötletelő képességüket a többiekhez képest. Egy fejlettebb statisztikai elemzés viszont (amely figyelembe vette az adatok szórását és nemlineáris összefüggéseket) már nem talált következetes Dunning–Kruger-hatást. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy bizonyos statisztikai hatások felerősíthették a jelenség látszatát, de ha ezeket kiszűrik, a hatás nem olyan erős, legalábbis a kreativitás terén. Mindez arra utal, hogy olyan területeken, ahol nincs objektív, egyértelmű mérce, nagyobb a bizonytalanság, és a szerényebb önértékelés is gyakoribb, ha nincs határozott visszajelzés. Így a leggyengébbek önhittsége sem feltétlenül emelkedik ki annyira, de ezt nehéz mérni is.

Specifikus tudásterületek

Érdekes még, mi a helyzet például a memória vagy az észlelés terén. Egy kutatás a arcok felismerésével kapcsolatban vizsgálta, mennyire tudják az emberek megítélni, hogy jól ismernek fel arcokat vagy sem. Kiderült, hogy nem tökéletes a kapcsolat az önbecslés és a valódi teljesítmény között, azaz a Dunning–Kruger-hatás ilyen téren is megbújik, még ha nem is drámaian. Hasonlóan, vizsgálták az emberek általános intelligenciájának önbecslését, itt azt találták, hogy a Dunning–Kruger effektus együtt jelentkezik egy nemi alapú gőg-alázat mintával: az intelligencia teszteken gyengébben teljesítő férfiak erősen túlbecsülik IQ-jukat, míg a jól teljesítő nők különösen alulbecsülik a sajátjukat. A konkrét szakterület és a feladat jellege is befolyásolja, milyen mértékben és formában jelenik meg a torzítás. A sok bizonytalanság miatt sokan meg is kérdőjelezik, hogy valóban jelentkezik-e a Dunning-Kruger-hatás, vagy csak egy statisztikai paradoxon, mint például a Simpson-paradoxon,

Kritikája

Mateklecke 5971. - A racionalitás korlátai 30. rész: A Dunning–Kruger-hatás kritikája

Bár a Dunning–Kruger-hatás közismertté vált és sokak számára meggyőző magyarázatot ad bizonyos emberi viselkedésre, tudományos körökben is érték kritikák. Különösen a statisztikai szakemberek hívták fel a figyelmet arra, hogy amit Dunning és Kruger talált, annak egy része lehet pusztán statisztikai paradoxon, azaz a mérési módszer sajátosságaiból fakadó látszat.

Az elmúlt években több tanulmány is született, amely megkérdőjelezi a hatás eredeti értelmezését, vagy legalábbis árnyalja azt. Az egyik első komoly kritika 2002-ben Krueger és Mueller pszichológusoktól érkezett. Ők azt állították, hogy a Dunning–Kruger-jelenség egyszerűbb magyarázattal is leírható, anélkül hogy feltételeznénk külön metakognitív hiányt. Két jól ismert statisztikai tény kombinációjára hívták fel a figyelmet. Az egyik, hogy az emberek többsége alapból hajlamos egy kicsit túlértékelni a saját teljesítményét (erről volt szó az előző részben, a legtöbb ember átlag felettinek gondolja magát). A másik, hogy ha az önbecslés és a tényleges teljesítmény közötti kapcsolat nem teljesen lineáris (márpedig soha nem az), akkor statisztikailag várható, hogy az alsóbb teljesítményűek csoportjában nagyobb lesz az átlagos különbség a becslés és valós érték között, mint a felső csoportban. Ezt a jelenséget a statisztikában regresszió az átlaghoz néven ismerik.

Egyszerűen fogalmazva: akinek a teszteredménye nagyon alacsony, az csak felfelé tévedhet (nem fogja nullánál kevesebbre becsülni magát, inkább néhány ponttal többre), míg akinek nagyon magas, az csak lefelé tévedhet (hiszen 100%-nál nagyobbat nem becsülhet, így ha téved, kisebb értéket fog mondani).

Krueger és Mueller szerint ez a két tényező együtt pontosan olyan görbét eredményezhet, amilyet Dunningék találtak, anélkül, hogy külön pszichológiai mechanizmust feltételeznénk. Mindenki kicsit túlbecsüli magát, és a gyengék esetében ez a kicsi is relatíve nagy hiba lesz, mert ők az alsó tartományban vannak, a jobbak esetében meg a túlbecslés sem lehet akkora, mert közel a maximumhoz nincs hova felülbecsülni.

Többen szimulációkkal is alátámasztották, hogy Dunning–Kruger-görbéhez hasonló minta akkor is kijöhet, ha véletlenszerű adatokat veszünk. Ackerman (2002) például két véletlen változót generáltak, amelyek között csak gyenge korreláció volt, és megmutatták, hogy ha ezeket együttesen vizsgáljuk (egyik a valós teljesítmény, másik az önbecslés szerepében), akkor is megjelenik az alsó csoport túlértékelése és a felső csoport alulbecslése. Hasonlóképp, Nuhfer és kollégái (2016) számítógépes véletlenszám-generálással reprodukáltak Dunning–Kruger-szerű grafikonokat.

A fenti kritikák nyomán több kutató igyekezett újra megvizsgálni a Dunning–Kruger-hatás érvényességét fejlettebb statisztikai módszerekkel. Gignac és Zajenkowski (2020) például egy heteroszkedaszticitás tesztet alkalmazott és kvadratikus regressziós elemzést, és ezek alapján jóval gyengébb bizonyítékát találták a hatásnak, mint az eredeti tanulmányban. Ugyanakkor más kutatók továbbra is azt találták, hogy bár van statisztikai hatás, pszichológiai különbségek is közrejátszanak.

Mit szól mindehhez David Dunning? Ő és kollégái reagáltak a kritikákra, és rámutattak, hogy már az eredeti cikkben is foglalkoztak a regresszió kérdésével. Kilenc kiegészítő vizsgálatot is végeztek akkoriban, hogy kizárják, csupán erről van-e szó. Emellett Dunning hangsúlyozza, hogy a kritikusok sokszor csak az első néhány tanulmányra koncentrálnak, figyelmen kívül hagyva az elmúlt 25 év kísérleti eredményeit. Valóban, a Dunning–Kruger-hatás körül kialakult vita is egyfajta példa arra, mennyire trükkös lehet az emberi viselkedés tudományos vizsgálata: a számok nyelve és a pszichológiai valóság nehezen elválasztható.

A legtöbb szakértő még ma is úgy véli, hogy a Dunning–Kruger-hatás lényegi magva valós, de értelmezésénél óvatosnak kell lenni. Aki pedig nem ért hozzá, az ugye még biztosabb benne. A mindennapok tapasztalata mindenesetre azt mutatja, hogy ténylegesen léteznek tudásbeli vakfoltjaink. A következő, utolsó ezzel foglalkozó részben részben megnézzük, hogy a közbeszédben néha mégis túlzó (sőt, torz) módon hivatkoznak a Dunning–Kruger-hatásra.