Ugrás a tartalomhoz

Állatok/Szitkárfélék/Málnagubacsszitkár

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
(Pennisetia hylaeiformis szócikkből átirányítva)

Állatok

Málnagubacsszitkár


Málnagubacsszitkár
Málnagubacsszitkár
(Pennisetia hylaeiformis, Syn: Bembecia hylaeiformis)
Más neve(i): üvegszárnyú málnalepke


A málnagubacsszitkár a szitkárfélék családjának egyik, Magyarországon is honos faja.
Eurázsiában elterjedt faj, de kevés hazai adata van. A Budai-hegységben, a Mátrában (Kékestetőn) és az Aggteleki-karszton (Jósvafőn, a Kecső-völgyben) találták meg.
Szárnyának fesztávolsága 20–28 mm; a szárnyak szegélye barna.
Egy évben egy nemzedéke fejlődik ki. A hernyók a málna és a szeder gyöktörzsében, gyökereiben és a vesszők alsó részeiben élnek.
Először ősszel károsítanak, majd másodjára tavasszal is.
A megtámadott tövek legyengülnek, a termés fonnyad, majd kényszerérésbe kezd. A fertőzött részeken a lomb sárgul, majd az egész vessző elpusztul.
A hernyók nyár elején élőhelyükön bábozódnak be, majd június–augusztusban rajzanak. A lepkék nem táplálkoznak, és már a kikelés napján párosodnak.
A rokon fajok nagy részével ellentétben éjszaka repülnek; a mesterséges fény nem vonzza őket. :Petéiket egyesével vagy kisebb csoportokban a tövek köré a talajon vagy a vesszők aljához rakják. A kis hernyók 3–4 hét alatt kelnek ki.

Lásd még: Almafaszitkár Bögölyszitkár Homályos ködröpszitkár Ribiszkeszitkár


Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények
A Wikimédia Commons tartalmaz Málnagubacsszitkár témájú médiaállományokat.
Magyar Wikipédia: Málnagubacsszitkár2011. március 1., 06:31 (CET)