Olvasónapló/A szevillai borbély
Középiskolai dolgozatok
Gioacchino Rossini vígoperája 3 felvonásban. Szövegét Beaumarchais után C. Sterbini írta.
Szereplők
[szerkesztés]- Gróf Almaviva (tenor)
- Doktor Bartolo, orvos (basszus)
- Rosina, gyámleánya (szoprán) koloratúr
- Figaro, borbély (bariton)
- Basilio, zenemester (basszus)
- Berta, Rosina nevelője (mezzoszoprán)
- Fiorillo, a gróf szolgája (bariton v. tenor)
- Őrtiszt (bariton)
- Ambrosio, Bartolo szolgája
- Jegyző
- zenészek, rendőrök, szolgák
Cselekmény
[szerkesztés]Történik: Szevillában, a XVIII. században. Az I. felvonás Bartolo háza előtt az utcán, a II. és III. felvonás Bartolo otthonában.
I. felvonás
[szerkesztés]Egyik szevillai ház erkélye alá pirkadatkor muzsikusokat vezet Fiorillo, Almaviva gróf szolgája. Azért fogadta fel őket, hogy gazdája szerelmes szerenádját kísérjék, amelyet doktor Bartolo gyámleányának, Rosinának ad.
A dal elhangzik, de válasz nem jön. Mit tehet mást a gróf, szélnek ereszti a muzsikusokat, akik a bőkezű fizetségért oly hangosan hálálkodnak, hogy majd felverik az egész környéket.
Figaro, a borbély éppen üzlete felé tart. Már a szomszéd utca hangzik a jókedvétől. Belép, bemutatkozik. És jókedvében még gitárját is megpengeti a sok öndicsérethez.
A gróf már régen ismeri a fickót, örül tehát a találkozásnak, mert reméli, hogy a ravasz kópé most is segítségére lesz. Ez, miután megtudja, hogy a gróf szándéka tisztességes - nőül akarja venni Rosinát -, készséggel áll rendelkezésére.
De most hirtelen elrejtőznek, mert Bartolo doktor indul útnak éppen. Ugyanis nősülési ügye a körmére égett - motyogja az orra alatt - s ő ma végre házasságra lép... gyámleányát, a szépséges Rosinát akarja feleségül venni.
Mit tegyen hát akkor Almaviva? Figaro tanácsára először is új dalba kezd.
A szerenádban Lindorónak nevezi magát, és megvallja szerelmét. A leány boldog válasza nem is késik, de egy ijedt sikollyal félbeszakad. Nyilván megzavarta valaki.
Itt nincs idő gondolkodásra, huzavonára. Gyorsan kell cselekedni, hogy megelőzzék a doktort. - Lesz pénz, amennyi csak kell - biztatja a gróf Figarót, kinek e szóra ugyancsak mosolyra szalad a szájaszéle.
- Nem is tudja, mi mindenre vagyok képes, csakhogy Ön elérje a célját, kedves signor Lindoro! - hunyorgat rá Figaro... Ez a szó: pénz, annyira szívhez szóló!
Első tanácsa: Ma új ezred érkezik Szevillába, a gróf öltözzék hát álruhába mint káplár és „Beszállásolási jeggyel Könnyedén a házba jut”.
Azután: színleljen részegséget, mert hisz a gyám nem fog majd gyanúba egy pityókás katonát... A grófnak tetszik a terv, már indulófélben van, amikor eszébe jut, hogy nem is tudja, merre van Figaro boltja - pedig már onnan a térről látni -, s a vidám borbély mutatja is.
II. felvonás
[szerkesztés]Szoba Bartolo doktor házában. - Rosina szerelmes...
Nagy titokban az íróasztalhoz ül és levelet ír.
Lepecsételi a levelet és azon töri a fejét, hogyan küldje el? A mogorva öreg Bartolo éberen őrzi gyámleányát, de bármennyire is vigyáz, nem tudja megakadályozni, hogy a fürge borbély be ne surranjon házába, amint az épp most is megesett. Az érkező Bartolo elől azonban Figarónak gyorsan el kell tűnnie - hát el is rejtőzik.
A gyámot Basilio zenemester figyelmezteti a veszélyre: Rosina ismeretlen, titkos imádója a városba érkezett, tehát valamiképpen gyorsan gyűlöltté kell tenni a leány előtt, különben füstbe megy a ravaszul kieszelt házassági terv. A zenemester azt tanácsolja, hogy keltsék rossz hírét a széptevőnek. Mindjárt el is mondja, hogyan kell valakit befeketíteni, jóhírétől, becsületétől megfosztani:
- A rágalom - suttogja Basilio -
Figaro kihallgatja a cselszövők tanácskozását, és rögtön elárulja Rosinának, hogy gyámatyja még ma feleségül akarja venni. De elárulja neki azt is, hogy az a fiatalember, akivel ő kora reggel itt az erkély alatt beszélgetett, szerelmes egy gyönyörűséges leányba, akinek a neve: Ro...si...na - betűzi ki.
Rosina boldog.
Figaro most csak pársoros levélkét, biztatást kér tőle, s a fiatalember - Lindoro - máris itt terem... De hisz a levél készen van már, árulja el Rosina a borbélynak és az már viszi is az útjára.
Bartolo azonban meglátta ám, hogy Figaro éppen most szaladt le a lépcsőn, meg hogy tintás Rosina ujja is... és a tollat ugyan miért hegyezte ki? - kéri tőle számon gyámatyai szigorral. Majd döh9sen kirohan az üres szobából - mert gyámleánya közben faképnél hagyta.
Nagy zajjal, dörömböléssel, „részegen” tör be a házba a káplárnak öltözött Almaviva.
Tántorogva lobogtatja beszállásolási céduláját a doktor orra előtt. Rosina is bejön. Boldogan tudja meg, hogy a káplár - Lindoro, ki egy kis szerelmes levélkét igyekszik a leány kezébe ügyeskedni, míg a doktor az íróasztalfiókban a hivatalos írás után kutat. Meg is találja: „Doktor Bartolo mentes minden katonai beszállásolástól”.
A gróf mégsem tágít, s az italos hadfi szerepében egyre nagyobb botrányt csap.
Mikor Figaro megérkezik, nagy szörnyűködéssel látja, hogy a „káplár” kivont karddal éppen körbe kergeti a doktort a szobában.
Minden hiába. Már az egész ház a feje tetején áll s a nagy zenebonára az őrség is bekopogtat. Börtönbe akarják vinni a garázda katonát, de mikor az megsúgja az őrség vezetőjének igazi rangját s nevét, az őrtiszt és emberei tisztelgésbe merevednek.
A nagy felfordulás után most mindenki panaszkodik.
III. felvonás
[szerkesztés]Almaviva gróf másodízben énekmesternek öltözve kopogtat be Bartolo doktor házába. Nagy szertartásosan, mély tisztelettel köszönti a házigazdát.
A nagy, díszes üdvözlésnek szinte alig akar vége szakadni. Végre aztán közli az álruhás gróf, hogy Don Basilio, Rosina énekmestere beteg, s őt, Don Alonsót, a tanítványát küldte maga helyett. A doktor bizalmatlan, de „Don Alonso” agyafúrt. Elmeséli, hogy ő és gróf Almaviva egy fogadóban aludtak, s véletlenül kezébe került egy kis levélke, amelyet Rosina küldött Lindorónak. Oda is adja neki, s most már a bizalmatlan doktor sem gyanakszik és behívja Rosinát.
Kezdetét veheti az éneklecke. És a doktor még kedvenc áriáját is elénekli, hogy bemutassa, milyen szépek is voltak a régi dalok.
Ekkor állít be Figaro borotválni.
Váratlanul megérkezik az igazi énekmester, Don Basilio is. Kellemtlen, megrökönyödött, sőt veszedelmes percek.
A fiatalok azonban sürgősen ráfogják a zenetanárra, hogy - sárgaláz gyötri. Ő ugyan nem érez semit, mikor azonban Almaviva „egy kis gyógyszerrevalót” csúsztat a markába és mind azt suttogják, magyarázzák, éneklik, kiabálják a fülébe, hogy „hamar ágyba!”, Don Basilio rájön, hogy valóban beteg és nem kéreti magát tovább: igen, ő megy.
Búcsúztatják is sorjában mind nagy serényen.
Végre kituszkolták. Rosina és az „énekmester” újra a zongorához ülnek. Figaro is fenheti a borotváját.
A két szerelmes most sem maeadhat kettesben. Bartolo tapodtat sem tágít, s Figarónak ott kell megborotválnia a zongora közelében. Ravaszul olyan szappanhabot ver, hogy a doktor szemébe, orrába, fülébe, szájába is jut bőségesen. Az árgusszemű öregember azonban így is észreveszi, hogy az „énekmester” és Rosina nemcsak énektanulással foglalkoznak. Felfedezi, hogy Don Alonso álruhájában a szerelmes udvarló lopakodott be a házába. Nyomban kki is dobja az ál-énekmestert.
Berta, a gazdasszonya, kárörömmel csúfolódik a póruljárt vén bolondon.
Bartolo most már haladéktalanul nyélbe akarja ütni házasságát Rosinával. Tüstént útnak indítja tehát a visszatért Basiliót, majd - hogy biztos legyen a dolgában - maga megy a jegyzőért. Előbb azonban még Rosinát akarja szerelméből kiábrándítani. Megmutatja neki a kezébe került levelet - melyet a lány Figaróval küldött el Lindorónak. Végül „leleplezi” Lindorót: csak azért adja a szerelmest, hogy Rosinát a dúsgazdag Almaviva gróf kezére játssza. Látva gyámleánya kétségbeesését, diadalmasan siet el a jegyzőért.
Kint az utcán esőcseppek szemetelnek.
Majd megindul a záporeső, cikáznak a villámok.
Mikor aztán szűnik, az erkélyen lámpafény imbolyog. Figaro, s vele a gróf, Rosinát keresik. A lány csak most tudja meg, hogy Lindoro és Almaviva gróf egy és ugyanazon személy.
- Csak még néhány perc és örökre az én imádott nőm leszel - öleli át Almaviva menyasszonyát. Itt a pillanat, hogy induljanak s megszöktessék Rosinát a gyámja börtönéből.
De rémülten veszik észre: az erkély alól valaki elvitte a létrát, éppen most, mikor Basilio érkezik vissza. Magával hozza a jegyzőt, akiért az öreg doktor az imént menesztette el. A ravasz borbély azonban azonnal feltalálja magát. Rosinát mint unokahúgát mutatja be a jegyzőnek, akit ő gróf Almavivához akar férjhez adni. Tanúk: Basilio, az énekmester és Figaro, a borbély.
A zenemester tiltakozni próbál, de a gróf értésére adja: választhat egy ékköves gyűrű és pisztolyának golyója között. Basilio hamar kész a felelettel: inkább a vagyont érő ékszert kéri.
Mire a doktor visszaérkezik - a jegyző már össze is adta Rosinát és Almaviva grófot. Bartolo kénytelen gazdasszonya vigasztalásával beérni.
Figaro vidám mosollyal kíván boldogságot a szerelmeseknek.
