Luciferi Víziók/Tizenharmadik szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Jump to navigation Jump to search


LUCIFERI VÍZIÓK: - Tizenharmadik szín


Tizenharmadik szín[szerkesztés]

Tizenharmadik szín

Ugyancsak gyorsan kellett eltűnniük a falanszter udvaráról. Ádám legalábbis úgy érezte, ez az oka annak, hogy repülnek.
Habár korábban is el–eltűntek az álom színhelyéről, új színhelyre kerültek, de eddig még mindig a Földön maradtak. Most viszont repültek, mégpedig szédítő gyorsasággal. Körülöttük a félhomály vaksötétre változott, csillagok látványa kísérte útjukat.
Ádám nem aggódott. Most idős embernek álmodta magát, aki megszokta már Lucifer meglepetéseit. A kíváncsiság viszont annál jobban gyötörte.
- Mondd csak, hová visz minket ez az őrült repülés.
- Hát nem pont erre vágytál? A Föld hitvány porát megvetve, magasabb körökbe, ahonnan, ha jól értettelek, rokon szellemek beszédét hallottad.
- Ez igaz. De nem gondoltam, hogy ilyen rideg lesz az utam feléjük. Ez a tér olyan puszta, olyan idegen, mint hogyha szentségsértőként járnánk benne. Két érzés küzd egymással a lelkemben. Egyrészt érzem, hogy milyen hitvány a Föld, hogy magasabbra vágyó lelkem el akar távolodni onnan, másrészt viszont fáj, hogy elszakadtam.
Valószínűleg Lucifer nem hallotta mindezt, mert nem válaszolt. Ádámnak viszont az elveszettség érzésével küszködve jót tett, hogy legalább valakihez beszélhet.
- Nézz csak vissza a földre, Lucifer! Ráismerni is nehéz lenne. Először csak a virágok tűntek el szemünk elől, aztán az erdők rezgő lombjai, a jól ismert táj száz kedves helyével jellem nélküli síksággá lapult. Ami csak érdekes volt, minden elmosódott. Most már a szirt törpül le rossz görönggyé, és a villámterhes felhő, melyben ott lenn szent szózatot sejt a pór, s megriad, innen nézve milyen nyomorult pára réteggé silányul. Hová lett a bömbölő tenger végtelensége? Hová lett? – Kérdezte Ádám szinte ordítva nemcsak a felindulástól, hanem hogy Lucifer meghallja.
- Szürke folt gyanánt áll a gömbön, mely keringve elvegyül millió társa között. És nekünk ez volt az egész világ..! Érted, Lucifer? Csak egy gömb millió társa között, és nekünk ez volt az egész világ!
Igyekezett egyedüli társa közelében maradni, és olyan hangosan beszélt, amennyire csak bírt.
- És Lucifer, aztán meg ő! El kell tőlünk maradni a szerelemnek is?
- Minden hiába, Ádám. Emelkedett szempontunkból nézve először a báj vész el, azután a nagyság és erő, míg nem marad számunkra más, mint a rideg matézis.
- A csillagok megettünk elmaradnak, nem látok célt, nem látok akadályt, szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét? – Ügyelnie kellett, hogy el ne távolodjanak egymástól.
- Hideg borzongat Lucifer!
- Ha eddig tartott csak a nagy hősiesség, akkor menjünk vissza és játszadozzunk tovább a porban.
- Ki mondja ezt? Nem törődöm semmivel, menjünk csak előre tovább! Csak addig fáj, míg végképp elszakad minden kötél, amely a földhöz csatol.
Haladtak tovább a nagy kietlenségben. A Föld már csak egy csillagnak látszott, a többi között. Egyszer csak Ádámot furcsa érzés szorongatta.
- Jaj, mi ez, Lucifer? Elszorul a lélegzetem, elhagy az erőm, eszméletem zavart! Lehet hogy nem csak mese, hanem valóban létezett Anteusz[1], és addig élt csak amíg a föld porával érintkezhetett?
- Igen, több az mesénél - hallottak egy fenyegető, nem emberi hangot.
- Ádám, Te ismersz engem, a földnek szellemét, csak én lélegzem benned, tudhatod. Itt a sorompó, eddig tart hatalmam. Ha visszatérsz, akkor élsz, ha átmégy rajta, megsemmisülsz. Ahogy az ázalagféreg is a pocsolyavíz egy cseppjében fickándozik, kikerülve abból elpusztul. Ez a csepp a Föld neked!
Csakhogy Ádám félt a csalódástól, aggódott, hogy a meghátrálás véget vetne a bátorság és a lelkesedés nagyszerű élvezetének.
- Dacolok veled! - kiáltotta - hasztalan ijesztesz!
- Hiú ember! Csak próbáld meg, és szörnyű nagyot fogsz bukni!
- Testem tiéd tán, de lelkem az enyém!
- Óh, hogyha látnád árva lelkedet a végtelen űrben keringeni, amint értelmet és kifejezést keres magának hiába az idegen világban, megborzadnál, mert a lelked nem érez többé semmit, és nem ért.
- A gondolat és az igazság végtelen, s előbb megvolt, mint a te anyagvilágod! - Talán előbb volt az illat, mint a rózsa? Az alak, mint a test? Előbb volt a sugár, mint a nap? Minden felfogásod, és minden érzésed, csak kisugárzása ennek az anyaghalmaznak, amit a testednek hívsz. És ha a tested másmilyen lenne, az nem lehetne a te tested, így te sem léteznél.
Ádám hallgatta, gondolkodott, nem értette pontosan. A Föld Szellemének hangja újra hallatszott az űrben.
- A szép, a csúnya, az üdvösség, a pokol fogalmát csak az én szellememtől vonatkoztattad el magadnak, hogy kis hazád rendjének mércéje legyen. Ami itt örökös igazságnak számít, az egy másik világban talán képtelenség. - Egyre félelmetesebben pengett az üres térben a Föld Szellemének hangja. - És ami itt lehetetlen, az talán természetes egy másik helyen. Lehet, hogy a súly nem létezik, a lét nem mozog. Ami itt levegő, az talán ott gondolat, ami itt fény, az ott esetleg hang. És lehet, hogy ami itt állandó növekedésben van, az ott szilárd jég.
- Nem tudsz eltántorítani, lelkem felfelé tör! – mondta Ádám, de már nem volt annyira magabiztos.
Megint a Föld Szelleme szólt süvítve:
- Ádám, közeleg a végső perc! Térj vissza! A földön naggyá lehetsz, de hogyha a mindenség gyűrűjéből kitéped magad, el nem tűri Isten, hogy megközelítsd őt, és elront, kicsinnyé leszel.
- Úgyis nem ront- e majd el a halál?
- A vén hazugság hiú szavát ne mondd ki itt a szellemvilágban. Az egész természetet átjárná a borzongás ettől a szótól. Megszentelt pecsét az, fenntartja magának az Úr. A tudás almája sem törhette fel.
- Majd én feltöröm! – feleselt Ádám elbizakodottan, mert azt hitte, túl ért már a kijelölt határon, és lám, nem történt semmi. Ám ahogy repültek tovább, egyet sikoltott, - végem van - sóhajtotta, és merev testtel lebegett élettelenül Lucifer mellett.
Lucifer nagyot kacagott.
- Győzött hát a vén hazugság! - rikkantotta szinte vidáman, és taszított egyet a lebegő testen.
- Ez a báb-istenség most már elkeringhet az űrben, másik bolygó lehet belőle, amelyen talán újra számomra fog élet fejledezni.
- Korán a káröröm még, Lucifer! - bömbölte felé a Föld Szelleme. - Még csak érintette az idegen világot. Nem oly könnyű országomból kitörni. Hazai szózat hív , térj magadhoz, fiam! - dörgött a szellemi hang.
Ádám magához tért, meglepődve érezte újra a sebességet.
- Élek megint! Érzem, mert szenvedek. De édesnek érzem még a szenvedést is, olyan iszonyatos a megsemmisülés. Ó, Lucifer, vezess vissza a földre! Hol oly sokat csatáztam hasztalan, ha újra küzdhetek , boldog leszek.
- Valóban, csak ember lehet ilyen megtörhetetlenül gyermeki. Ennyi sok kísérlet után még el tudod képzelni, hogy új küzdelmed nem lesz hasztalan? És célba érsz?
- Nem, butaság lenne ezt képzelnem. A célt nem érem el, tudom, de nem tesz semmit. A cél voltaképp mi is? - Ádám átgondolta az egész álmot, mindent, amin végigküzdötte magát, és az elmúlást is, amit az imént megtapasztalt. A célt , az élet célját, a küzdelem célját nem tudta. Tűnődve mondta, szinte csak magának. - A cél, megszűnte a dicső csatának. A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.

- Ez aztán szép vigasz! Már hogyha legalább a küzdelem eszméje volna legalább nagy eszme. De amiért ma küzdesz, azt holnap gúnyolni fogod! Rájössz, hogy csak gyermekjáték volt, ami tegnap még annyira lelkesített. Gondold csak el! Elvéreztél Chaeroneánál[2] a megbukott szabadság védelmében, később pedig Constantin[3] csapatában küzdöttél, segítségül, hogy világuralmat alapíthasson.
Ádám megértette, úgy volt tényleg.
- És emlékezz, mártírhalált haltál hited védelmében, aztán később a hit ellen harcoltál a tudomány fegyverével.
- Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány volt eszmém, akkor mégis lelkesített, és így nagy és szent eszme volt. Mindegy, hogy a kereszt, a tudomány, a szabadság, vagy a nagyravágyás hajtotta-e, előre vitte az emberiséget! – ez a gondolat visszaadta Ádámnak az értelmes lét érzetét.

- Vissza hát a földre, újra küzdeni vágyom!
- Emlékszel a tudós szavára? Kiszámította, hogy négyezer év múlva megfagy minden a földön, vége lesz minden küzdésnek.
- Ha tudományunk nem dacol vele! De fog dacolni, érezem, tudom.
- És aztán? Hát van küzdés, nagyság, erő a mesterkélt világban, amelyet az ész kormányoz teóriáival? Magad is megtapasztaltad nem sokkal ezelőtt!
- Csak mentse meg a földet, majd aztán elmúlik, ugyanúgy, mint minden, ami már betöltötte hivatását. Majd akkor felmerül egy új eszme megint, amely életet lehel beléje. Vezess csak vissza! Égek látni már, hogy a megmentett földön milyen új tanért fogok lelkesedni.
- Gyerünk hát vissza!

***



◄---- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ----► Következő lap:Tizennegyedik szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Antaiosz mitológiai lény, a görög tengeristennek, és a Földanyának a fia, csak a földdel érintkezve maradhatott életben.
  2. Chaeroneia: ahol II. Philipposz makedón király legyőzte a görögöket, és véget vetett önállóságuknak.
  3. Nagy Konstantin római császár, aki a kereszténység által elérte a birodalom átmeneti fennmaradását.