Luciferi Víziók/Tizenegyedik szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


LUCIFERI VÍZIÓK: - Tizenegyedik szín


Tizenegyedik szín[szerkesztés]

Tizenegyedik szín - London

A Kepler lelkesedésével teli álomkép Londonban folytatódott, egy vidám vásári sokaságban. Ádám, mint élemedett férfi, és elmaradhatatlan társa, Lucifer, a Tower[1] egyik bástyájáról gyönyörködtek a lent kavargó sokadalomban.
A Temze partjától a Tower épületéig tartott a vásár. Zajongott és hullámzott a tarka forgatag. Zsibongásuk és morajlásuk egybeolvadva szállt a magasba, mintha kórus énekelne halk zenével kísérve.


Zúg az élet tengerárja, minden hullám új világ.
Ha egyik elmerül, ne szánd,
Másik magasabbra tör ne bánd.
Ne félj, hogy az egyént elnyeli a tömeg,
Ne aggódj, hogy egyik- másik kiemelkedő személyiség
emberek millióit semmisítheti meg.
Rettegsz a költészetért ma,
Holnap a tudás miatt,
S szűk rendszer kimért korlátaiba
Zárod a hullámokat.
Bármint küzdesz, bármint fáradsz,
nem merítsz mást, mint vizet.
A méltóságos tenger zúg,
zajong tovább, és kinevet.
Hagyd zajongni! Majd az élet
Korlátozza önmagát.
Nem vesz el harcában semmi,
mindég új, s mindég a régi.
Halld csak igéző dalát!

Ez volt az új társadalom zenéje. Ádám valóban megigézve hallgatta.
- Ez az, amire mindig vágytam! - Túlkiabálta a zsibongást, pedig Lucifer ott állt mellette.
- Az eddigi életpályám semmi ehhez képest, most a teljes élet áll előttem! Milyen szép, milyen buzdító ez a dal!
- Szép a magasból, mint a templomi ének. Bármilyen rekedt hang, jajszó, és sóhaj dallamba olvad össze, míg fölér. Így hallja azt az Isten is, ezért hiszi, hogy jól csinálta e világot - hűtötte le Lucifer a lelkesedést. - De odalent másképp hallanánk, ahol közbeszól a szív verése is.
- Te kétkedő gúny! Hát nem szebb világ ez, mint mindaz amin eddig átgyötörtél? Ledűltek a mohos korlátfalak, eltűntek a rémes kísértetek, miket a múlt megszentelt glóriával hagy a jövőre kínzó átokul. - Ádám nem hagyta a maga igazát. - Szabadon versenyezhet az alkotó szellem, ma már nem építtetnek piramisokat rabszolgákkal!
- Egyiptomban sem hallott volna fel ilyen magasra a rabok nyögése! És ha a rabok nyögését nem halljuk, milyen isteni építményeknek tarthatnánk a piramisokat!
Ádám eltűnődött, hogy Lucifernek esetleg igaza van. Lucifer pedig még meggyőzőbben oktatta.
- Vagy Athénben nem volt-e méltó és nagyszerű a felséges nép tette, amikor feláldozta nagy és kedves emberét, mert másképp veszélybe került volna a hon? Ha ilyen magasról nézzük, nem zavarnak a női könnyek és a kicsinyes fogalmak.
- Hallgass már, te örökös okoskodó! - Ádámnak elege volt a kiábrándító beszédből, de Lucifer csak újra kezdte.
- Nincs már annyi jajgatás, az igaz, viszont minden olyan ellaposodott. Hol a magasság, ami vonz? Hol a mélység, ami elrettent? Hol életünknek édes tarkasága? Többé nem tenger küzdő fényes árja, sima mocsár csak, békával tele.
- Kárpótol a közjólét érzete.
- Úgy ítéled meg te is innen a magas polcról, a lent folyó életet, mint a múltat a történelem. Mert az nem hallja a jajszót, a fájdalmas beszédet, és amit feljegyez, az nem a múlt, csak a múlt éneke.
- Nocsak, már a sátán is ilyen romantikus? Vagy doktrinér[2]? Ez is, az is nagy haladás!
Lucifer a háta mögé bökött , mutatva ezzel a Tower többi bástyáját, maguk körül.
- Kicsoda ne lenne romantikus itt, az ősidők kísértetén állva, lábainknál a zajló új világgal?!
- Elegem is van ebből a korhadó kilátóhelyből! Inkább leszállok elszántan az újhoz! Nem bánom, ha nem találom meg hullámai közt a költészetet, a nagy eszmét. Lehet hogy többé nem nyilatkozik meg eget megrázó ős titáni harcban, de annál igézőbb, áldásosabb világot alkot majd szerény módján.
- Haszontalan is lenne a nagy eszmét féltened. Ameddig az anyag létezik, mindaddig áll az én hatalmam is, tagadásul, mely véle harcban áll. S míg emberszív van, míg eszmél az agy, s a fennálló rend gátat szab a vágynak, addig a szellemvilágban élni fog szintén tagadásul a költészet, és a nagy eszme.
Ádámnak nem kevés gondolkodásba került megérteni mindezt. Megkönnyebbült, mikor Lucifer rászólt.
- Mondd csak, miféle alakban kellene lemennünk innen a zajló tömegbe? Mert így nem tudunk meg semmit, ha csak itt állunk ahol a múlt idők ábrándjai lengedeznek körülöttünk.
- Akármilyen hétköznapi alakot felvehetünk. Nincs már kiemelkedő nagy egyéniség, hála a sorsnak. Ha meg akarjuk tudni, mit érez a nép, le kell ereszkednünk széles rétegébe.
Ádám és Lucifer tehát bementek a toronyba, s hamarosan munkásoknak öltözve léptek ki a Tower kapuján. Elvegyültek a sokadalomban, sétálva erre, arra, hagyták, hogy sodorja őket a tömeg.

Egyszerre csak egy bábjátékos bódéja mellett álltak. Egy kedves kis majom ült a bódé tetején, piros kabátkába öltöztetve, lánccal megkötve. A bábjátékos nagy hangon invitálta a nézelődőket.
- Csak erre, erre kedves jó urak! Mindjárt kezdődik az előadás! Mulatságos komédia nagyon, meglátni, hogyan szedte rá a kígyó az első nőt, kiben már ott lakott a kíváncsiság, s mint vitte ez csávába akkor is már a férfiút!
Ádám és Lucifer cinkosan összenéztek. Hallgatták tovább a hívogatást.
- Láthattok fürge majmot, aki utánozni tudja gazdája méltóságát! Láthattok medvét, aki táncolni tanít! Csak erre, erre, kedves jó urak!
A bódé körül egyre többen tolongtak.
- Ádám, itten minket emlegetnek! Csak szép dolog, kinek olyan szerep jutott, hogy még hat ezredév[3] után is mulat felette a víg ifjúság!
- Elég ebből az ízetlen tréfából. Menjünk tovább!
- Ízetlen tréfa? Nézd csak, ezek a piros arcú fiúk, akik az előbb még a padokon szunnyadtak, most hogy Nepos[4] történelmi színjátékát hallgatják, milyen jól mulatnak! S ki mondja meg, hogy kinek van igaza? Azoknak -e, akik most lépnek az életbe az ébredő erő önérzetével, vagy annak, aki korhadt aggyal már kifelé tart. Vajon nagyobb élmény neked egy Shakespeare[5], mint nekik ez a torzképű összevissza?
- Éppen a torz az, amit nem tűrhetek.
- Rajtad tapadt még a görög világból. Ládd, én, fia vagy apja - ahogy tetszik, mert szellemek közt ez nem nagy különbség, - az új iránynak, a romantikának, én éppen a torzban gyönyörködöm.
Nem meglepő az ördögtől, gondolta Ádám, és Lucifer bővebben is kifejtette.
- Az emberarcra egy majomvonás - kezdte sorolni gyönyörűséggel - A nagyszerű után egy sárdobás, ficamlott érzés, tisztes szőrruha, kéjhölgytül a szemérem szózata, tömjénezése hitványnak, kicsinynek, szerelmi élvre átka egy kiéltnek, ezek elfeledtetik velem, hogy országom elveszett, mert új alakban újraéledek! - S egy diadalmas vigyort eresztett meg.
- Hé, mit foglaljátok itt a legjobb helyet, jómadarak! Nem untam meg az életemet, hogy felkössem magam, vagy hogy ingyen mulattassalak benneteket?! - kiáltott rájuk a bábjátékos durván odább lökve Ádámot. Ők békésen félreálltak, és már az utca következő szereplőjét figyelték. Egy kisleány jött arra, ibolyát árult.
- Vásároljanak , itt vannak a szép kis ibolyák! A jó tavasz első követei! Az árvának kenyeret, a szegénynek szép ékességet adnak!

Egy nő meg is állt, hogy vegyen.
- Adj, én veszek, halott gyermekem kezébe adom.
- Sötét hajamnak ez lesz a legszebb ékessége - mondta egy leány, ő is vásárolt.
Az ibolyaárus elhaladva szorgalmasan kiáltozta:
- Kis ibolyák! Vegyenek, uraim!
Egy ékszerárus irigyelte a jó üzletet.
- Hogy ez a gaz mindig versenyez velünk! És nem bírjuk kiszorítani a divatból! Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak - mondta hízelkedve az arra járó lányoknak. - Aki ezt a gyöngyöt felhozza a tenger mélyéről, kétségbeejtő elszántságával az ott lakó szörnyeket kísérti! Úgy bizony!

A lányok ámulva hallgatták az árust, és nézték a gyöngyöket meg az egyéb kívánatos árukat.
- Mennyi sok szép kelme!
- Mennyi drága ékszer! Bárcsak lenne valaki, aki vásárfiát venne!
- A mai férfi, ha venne is, csak gyalázatos szándékkal tenné - beszélgettek szomorúan.
- Még úgy se! Nincs ma már ízlés az ilyesmihez. Elrontja őket a sok ledér hölgy, meg a kaviár! Azért olyan elbizakodottak!
- Vagy olyan szerények, hogy megszólítani sem mernek!
A lányok lassan elsétáltak.
Ádám és Lucifer is tovább sodródott. Lombos gallyakkal borított italmérő színhez értek. Az asztal körül mulatozó munkások ültek vidáman koccintgatva. Hátrébb valami hitvány zenére katonák, polgárok táncoltak, mindenféle népcsoportból való emberek ácsorogtak körben. A korcsmáros vendégeit biztatta evésre, ivásra, jókedvre.
- Urak, vígan! A tegnap elveszett, a holnapot nem érjük el soha! Isten táplálja a madarakat, és minden csak hiábavalóság, ezt mondja a Biblia!
- Nekem tetszik ez a filozófia, - mondta Lucifer, - üljünk le itt ezen a szép árnyas padon! Nézzük innen, milyen olcsón és milyen jól mulat savanyú borral, s rossz zenével a nép.

Hallgatóztak, hogyan beszélgetnek a munkások. - A gépek, mondom, ördög művei! A szánktól ragadják el a kenyeret! – mondta koccintgatás közben egyikük. A mellette ülő nem vette komolyan.
- Csak az ital maradjon, akkor elfeledjük!
- A gazdag meg ördög! A vérünket szívja! Most jönne csak ide! Hadd küldeném a pokolba! Kellene még néhány olyan eset, mint a múltkori!
- Mi haszna lenne? Már ma függni fog szegény. A sorsunk meg ugyanolyan mint eddig.
- Bolond beszédek csak ezek! Jöjjön csak a gazdag! Nem vétek neki. Magam mellé ültetem, lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni!
A korcsmáros Ádámhoz sietett.
- Mivel szolgálhatok, uram? - kérdezte.
- Semmivel.
- Tűnjetek az én padomról, senkiháziak! Azt hiszitek talán, hogy lopom a pénzt? Vagy hogy nőm és gyermekem koldusbotra akarom juttatni?
- Így mersz beszélni? - kérdezte Ádám, mérgében felugorva a helyéről.
- Hagyd a pimaszt! - nyugtatta Lucifer.
- Gyerünk hát - mondta csendesebben Ádám. - Minek is nézzük tovább, hogyan silányul állattá az ember.

Elértek a táncolókhoz.
- Íme, meg van, amit régóta kerestem, - örvendezett Lucifer. - Itt vigadunk kedéllyel, fesztelen. Ez a dübörgés, ez a vad kacaj, e bacchanális[6] tűz felgerjedése, mely minden arcra rózsapiros színt varázsol, mint díszes leplet a nyomor fölé. Hát nem dicső ez?
- Engem undorít - fordult másfelé Ádám. Azon az oldalon két koldust látott civakodni.

- Ez az én helyem, itt van engedélyem. - rikácsolta az egyik.
- Könyörülj rajtam! - kérlelte a társa. - Két hete nincs munkám, meghalok már éhen.
- Eszerint nem is vagy igazi koldus. Kontár sehonnai! Menj innen, mert rendőrt hívok!
A szerencsétlen elsompolygott, a másik elfoglalta engedélyezett helyét.
- Krisztusnak öt sebére kérlek, adjatok alamizsnát a szenvedőnek, édes uraim!

Ádám undorral visszafordult, mégis inkább a táncolókat nézte. Akárhogy is, de vidám mulatságnak látszott. Az egyik mesterlegény Ádám közelében forgatta szemrevaló párját, mikor egy katona lépett oda.
- Paraszt, odébb! Vagy azt hiszed talán, hogy még te is valami vagy?
A táncolók megálltak, odagyűltek néhányan.
- Megérzed, ha nem hiszed! - Mutatta izmait a legény, de társa csitította.
- Ne bántsd! Térj ki előle. A hatalom, s dicsőség mind övé.
- Ha már úgyis nadályként szívja vérünk, miért tetézi még azzal, hogy lenézi az embert? - méltatlankodott az előbbi, de elcsendesült végül.

A nagy kavarodásból egy színes ruhás fiatal nő került arra, énekelve riszálta magát.

Sárkányoktól is kivívták egykoron az aranyalmát,
almák még most is teremnek, a sárkányok rég kivesztek.
Bamba aki nézi, nézi, és letépni nem merészli.

Az ott ácsorgók jót nevettek a dalocskán. A szégyentelen éneklő egy ifjúhoz simult ruhájából elő-elő bukkanó dús kebleivel. Lucifer élvezettel nézte. Kedélyesen oldalba lökte Ádámot.
- Nézd csak, ez a kacérság tetszik nekem! Mutassa a dús, hogy mi kincse van! Ki tudja, hogy mi van a vasládában, ha a fösvény rajta ül? Tele lehet éppúgy földdel, mint színarannyal. Milyen megható, ha féltik a kamaszt! Figyelik nagylányuk tekintetét! Ez a lány ismeri a jelen értékét, tudja jól, de nem gondol rá, hogy nemsokára máshoz simul ugyanígy.

Ádámot nem érdekelte amit Lucifer magyarázott, a közelében ülő zenészt figyelte.
- Miért bánsz így a művészettel, ember! Vagy tetszik neked ez, amit húzol magadnak?
- Dehogy tetszik, dehogy! - A zenész örült, hogy valakinek kiöntheti lelke bánatát. - Sőt végtelen kín ezt húzni napról napra, s nézve nézni, hogy miként mulatnak kurjongatva rajta. Ez a vad hangulat még álmaimban is előjön. De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást.
Lucifer még mindig a lányról beszélt.
- Ilyen gondos filozófiát ki várna a röpke ifjúságtól. Ez a lányka tudja, hogy nem az utolsó , melyet most élvez, a perc életében, s amíg ölelget, új viszonyt keres máris szeme.
Elégedetten nézte a fiatalok ölelkezését, még biztatta is őket a maga módján.
- Ah, drága gyermekek, mi örömem telik most bennetek! Hogy oly mosolyogva munkáltok nekem! Áldásom a bűn és nyomor legyen!
Közben újabb dal hallatszott, egy mesterlegény jött arra vidáman énekelve.
- Aki munkás hét után, tiszta szívvel, dal között csókot és bort elköszönt, kacagja az ördögöt.

Lucifer is kacagott a vidám dalocskán, ám hirtelen megriadt.
A tér másik oldalán kinyílt a templomajtó, és a templomi zene néhány végakkordja hallatszott. A templomból jövők között egy szép, fiatal polgárlány virággal és imakönyvvel a kezében, anyja mellett lépdelve nézelődött. Az árusok újúlt lelkesedéssel kínálták portékáikat.
- Erre jöjjön, drága , szép kisasszony! Olcsóbban nem vásárolhat másutt!
A másik árus oda sündörgött rosszindulatúan.
- Ne higgyen neki, csal a mérésnél. És az árúja is régi. - sugdosta. - Erre jöjjön, nálam vásároljon!

Ádám felfigyelt a jelenetre, és elakadó lélegzettel nézte. A lány Éva volt.
- Lucifer! - megkapaszkodott a társa karjába, hogy el ne essen a látvány bűvöletétől. - Mindenféle hitvány helyeken megállítasz, és a megtestesült üdvösség észrevétlenül megy el mellettem, ha nem figyelek jól!

Lucifer vállat vont.
- Nem nagy újdonság az ilyesmi.
- A templomból jön. - Ádám áhítattal nézte a lányt - Óh, milyen szép! Mennyire szép!
- Azért ment oda, hogy láttassa magát. Meg hogy hátha ő is lát valakit.
- Rideg ez a gúny, ne érintsd őt vele! Az áhítat ül még ajkain.
- Na, még megtérsz a végén, sőt ájtatoskodni fogsz! - csúfolta Lucifer.
- Rossz vicc. Lelkem bármilyen rideg, az az én bajom. De a leány legyen emelkedett, lelkében hordozza e szent poézist, múlt idők zenéjét, érintetlen zománcát a virágnak.
- De hol van? Mutasd, melyik az a darab mennyország? Mert az ördögtől sem várhatod, hogy ízlésedet mindig kitalálja! Elég, ha majd aztán megmondom, hogy nekem tetszik -e.
Ádám rámutatott, és csodálattal mondta:
- Lehet -e más, mint ő, aki itt jön?
- Így beszél a zsolna[7] is, ha férget fog magának, féltékenyen körülnéz, s azt hiszi, hogy az a legjobb falat a világon. Viszont a galamb undorral néz rá. Az ember is csak magának találja fel az üdvösséget, sokszor tán éppen ott, hol másik társa poklot alkotott.
Ádám nem figyelt ezekre a szavakra, csak a lányt nézte és megbűvölten sóhajtozott.
- Milyen méltóság! Milyen szűzi erény! Szinte nem is merem megközelíteni.
- Csak bátran ! Nem vagy a nőknél újonc! S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz.
- Hallgass!
- Talán csak drágább a többinél. >br>

Míg így tanakodtak, egy szelíd arcú ifjú lépett Évához, és egy mézeskalácsszívet nyújtott át neki.
- Kisasszony, kérem ezt a vásárfiát fogadja tőlem szívesen.
- Artúr, ön nagyon kedves, nem felejtkezik el rólam. – válaszolt Éva. Anyja is kedves volt az ifjúhoz.
- Régen nem láttuk, mért nem látogat meg minket egyszer?
Ádám izgatottan nézte a halk beszélgetést és a fiú távozását.
- Ez az éretlen fiú birtokolja vajon, mit férfiszívem hasztalan óhajt? Milyen meghitten beszélgettek! Nézd, Lucifer! Még mosolyogva int utána! Óh, nem bírom elviselni. Meg kell szólítanom.
Ahogy közelebb lépett, Ádám hallotta, miről beszélgetnek.
- Artúr szülei vagyonosak ugyan, - mondta az anya leányának, - de nem tudom milyen szemmel nézik a jó viszonyt veled. Azért ne mellőzd egészen a másik fiút se, aki ma is a virágot hozta.
Ádám végül erőt vett magán, és megszólalt.
- Engedjék meg hölgyeim, hogy kísérőnek ajánlkozzam, nehogy bajba kerüljenek a tömegben.
- Miféle szemtelenség! - Nem éppen kedves fogadtatás volt ahogy Éva rászólt.
- Menjen innen, tolakodó! Talán azt hiszi, olyan lány ez akinek bárki mondhat szépeket! -háborgott az anya.

Ádám nem ijedt meg.
- Hát mondhatna - e mást valaki? Sokszor megálmodtam már így a női tökéletesség legszebb ideálját.
- Álmodhat ami csak tetszik magának, de akinek a leányom bájai nyílnak, az nem lehet ilyen hitvány ember!
Ádám zavartan hallgatta. Egy cigányasszony lépett hozzájuk.
- Ah, drága szép hölgy, világ csodája, mutassa csak piciny fehér kezét, hadd mondjam el, a sors ezer malasztja miként fogja kihímezni boldog életét.
Éva bátortalanul odanyújtotta kezét, a cigányasszony hozzáértéssel szemlélte.
- Szép vőlegény várja a közelben. És szép gyermekek, egészség, vagyon.
Éva anyja pénzt adott a kedvező jóslatért. Ahogy távozott, Lucifer szólt hozzá Ádámra mutatva.
- Húgom! Társam sorsáról is beszélj!
- Nem látom tisztán, - a cigányasszony előbb Lucifert nézte, azután Ádámot - éhezés, vagy kötél - bökte feléjük a szavakat.

Ádám egyre ellenállhatatlanabb vonzalmat érzett Éva iránt, bár még nem ismerte fel egészen.
- Ne utasítson így el! Úgy érzem, mi egymásnak vagyunk teremtve!
Éva elfordult tőle.
- Anyám, nem engedd, hogy itt kérleljen!
- Rendőrért kiáltok, ha nem tágul!
- Hagyd mégis, eszére tér talán. És tulajdonképpen nem is tett semmi rosszat. - mondta Éva megenyhülve, ahogy elhaladtak. Mély sóhaj tört fel Ádám lelkéből:
- Óh, szent költészet, eltűntél-e hát e prózai világból már egészen?
- Dehogy tűnt el! - Lucifer nem állta a sóhajtozást, inkább ellenkezett.
- Hát az a mézeskalács, a virágcsokor, az a tánc, a lombsátor, nem költészet? Csak ne légy olyan finnyás! Van még azon kívül is bőven miről ábrándozni.
- Mit ér, - legyintett Ádám szomorúan, - ha a nyereségvágy és a haszonlesés ólálkodik köztük, s önzéstelen emelkedettség nincsen már sehol.
- Az is akad az iskolás padok közt, hol még az élet nem gazdálkodott! Épp itt jön néhány ilyen cimbora - mondta biztatólag Lucifer, és valóban jókedvű diák fiúk jöttek, egészségesek, vidám arcúak. Nevetve, egymást lökdösve, hátba veregetve tréfálkoztak. - Végre magunk mögött hagytuk a penészes iskolát!
- Valamit kellene találni, ahol derekas helytállásunkkal kitűnhetnénk!
- Ki a szabadba! A várost utálom, korlátolt rendjét, e kalmár világot!
- Valakivel próbáljunk összetűzni! Ez izgató és férfias mulatság!
- Ragadjuk el a katonák öléből a lányokat, mindjárt lesz egy jó kis háborúság!
- Aztán a szabadba sietünk velük, néhány pohár sör és zenére van pénz, s estélig győzelmünk emlékivel piros pofák közt hercegek leszünk!
- Ez dicső mulatság! Bosszantsuk a polgárokat!
- Szövetségünket így fűzzük szorosra, és mulatunk, ahogy most tőlünk telik. Majd egykor a hazáért lelkesedve, nemesebb küzdőtéren mutatjuk meg erőnk.

Ádám örömét lelte bennük, ahogy nézte őket. Sajnálta, hogy már elmentek.
- Milyen kedvemre való látvány ebben az ellaposodott világban! A lelkem egy szebb kor csíráját sejti benne.
- Meglátod, a csíra mivé feslik majd, ha lerázza a tantermek porát. Nézd csak ezt a két gyárost, aki itt jön! Fiatalon pont olyanok voltak, mint ezek a fiúk.
Két középkorú férfi jött, kövéren, sötét öltönyben, szivarral, puffadt, csúnya arccal. Rekedtes hangon épp így méltatlankodott egyikük:
- Hiába , a versenyt nem állhatom, mindenki az olcsóbb után eseng. Az árú minőségéből kell engednem.
- Inkább a munka bérét jobb csökkenteni.
- Azt nem lehet, most is lázonganak, a kutyák, hogy nem bírnak megélni. Lehet valami igazuk, de hát ki mondja nekik, hogy nősüljenek, meg hogy hat gyermekük legyen.
- Erősebben kell dolgoztatni őket. Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban. Elég pihenni a másik fele, kinek álmodni úgysem célszerű.
- Elég ebből, - sziszegte Ádám, és másfelé mentek. - Minek is hagytad, hogy lássam őket. De mondd csak, hová is lett az a leány? - Ádám forgolódva körülnézett, és meglátta a lányt megint. Izgatottan megrángatta Lucifer ruhája ujját.
- Most , Lucifer, mutasd meg hatalmadat, segíts hogy meghallgasson.
- Az ördög se fecséreli erejét ilyen semmiségre!
- Mi néked semmi, nékem egy világ!
- Rendben van, segítek. Csak el ne áruld most magad! Felelj arra amit kérdezek, hazugságtól ne félj, karjaidba dől a lány.

Lucifer úgy helyezkedett, hogy a cigánysszony épp a hátuk mögött legyen és hallgathassa őket.
- Most már látja, Mylord, - kezdte Lucifer - milyen kellemetlen álruhában a nép közé vegyülni. Minduntalan valami bosszantó incidens történik. Ha sejtenék ezek az emberek, hogy négy hajónk még ma révbe ér Indiából, másképp fogadna.
- Az valószínű - mondta Ádám, nem akarván ennél nagyobbat hazudni.

A cigányasszony megérteni vélte a helyzetet - ez a felfedezés szép summát megér - gondolta, és odaférkőzött Ádámhoz.
- Egy szóra kérem - mondta - ön másnak adta ki magát, én megbüntettem az előbbi jövendöléssel. Mert énelőttem titok nem létezik, hiszen - huncutkodva vigyorgott - a sátánnal cimborálok már régen!
- No, még csak az kéne, te vén szipirtyó! - dünnyögte Lucifer, úgy hogy Ádám majdnem elnevette magát. A cigányasszony szerencsére nem hallotta meg, hanem folytatta a jövendölést.
- Önnek a hajói már ma megérkeznek. De ami még inkább örvendetes, - titokzatoskodva súgta - egy szép leányka epedez önért.
- S hogyan nyerhetném el? - kérdezte Ádám mohó gyorsasággal.
- Hiszen már-már öné!
- Sajnos elutasított.
- Épp azért lesz az öné. Meglátja, nemsokára itt lesz. Csak emlékezzék a jósnő szavára. - mondta, s elsietett.
- Lucifer! Túltesz rajtad ez a banya!
- Nem vitatom fényes érdemét! Most ő helyettesíti az ördögöt. - tréfálkozott Lucifer. Jót nevettek.

Egyszer csak trombitaszót hallottak a hátuk mögött. Félreálltak az útból, s egy mulatságos ruházatú, loboncos ősz hajú embert láttak egy taliga félén jönni, trombitálva. Nagy tömeg vette körül.
- Félre az útból- kiáltotta. - Tisztelet nekem! Megőszült fejem a tudományban, míg a természet titkos kincseit kutattam ernyedetlen szorgalommal!
- Miféle csodás bolond ez, Lucifer? - kérdezte Ádám.
- Ez a tudomány, mely nyegle[8], hogy megéljen. Éppen úgy mint te amikor tudóskodtál. Áltudomány, amivel pénzt kereshet. Csak most nagyobb zajt kell csinálni, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Ilyet én sose tettem. Gyalázatos dolog.
- Nem ő tehet róla. Természetes, hogy fél az éhenhalástól. - Lucifer kuncogott egy kicsit ahogy folytatta. - Megpróbálja elkerülni, hogy sírkövén ez álljon: Ex gratia speciali mortuus in hospitali. Különös kegyként kórházban halhat meg. Ha másokért áldozza éjjel és nappal magát, könnyen ez lehet a jutalma.

A nyegle folytatta a kiáltozást.
- Az emberek javára fáradoztam, íme munkám eredménye! Ez az edényke Élet Elixír[9]! Ettől a beteg meggyógyul, a vén megifjul. Ezt szedték hajdan a nagy fáraók, ez Tankréd lovag bűvös bájitala, ezt használta Heléne szépítőnek, ez Kepler asztrológiája!
- Hallod mit árul? Mi a jövőben kerestük a fényt, ő az elmúlt időkben.
- Soha sincs becsülete a jelennek. Akárcsak az emberi nagyságnak a hálószobában. – próbált viccelődni Lucifer. - Vagy nőnknek tízévi házasság után, mikor már azt is tudjuk, hány szeplője van.
- Vegyetek, nem bánja meg, aki vesz, ilyen alkalom nem volt még, és nem is lesz!
- Én veszek!
- Nekem is, bármelyikből!
- Milyen szerencse, én is veszek!
- Milyen nagyszerű vétel!
- Látod-e Ádám. A nép, amely már semmiben nem hisz, ami csodás, hogyan kapkodja mégis.

E közben a cigányasszony rátalált Évára és anyjára, suttogva követte őket. Éva el akarta küldeni.
- Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már.
- Ne üdvözüljek, hogyha nem igaz. Olyan szerelmes önbe az az úr, hogy már ma ágyasának veszi. Palotában fog lakni, mint egy hercegasszony, színházba, táncra négy lovon robog!
Éva anyjának kedvére volt a lehetőség.
- Ha jól meggondoljuk, százszor célszerűbb, mint elhervadni fejkötő alatt egy szurtos varga bűzös műhelyében.
A cigányasszony is biztatta:
- Nézze csak! Ott áll, látja, hogy keresi?
- Elég nem szép, hogy nem vesz észre.... - duzzogott Éva, miközben kedvtelve nézegette Ádámot. - Keze finom, tartása úrias...
- Nekem még társa sincsen ellenemre, - méregette Lucifert az anya, - bár orra kissé horgas, lába görbe, de ollyan tisztes, éltes férfiú. No, de inkább megyek, leányom. Legjobb közbenjárás, ha magatokra hagylak egy kicsit.

A cigányasszony már Ádám és Lucifer háta mögött állt, és azt súgdosta:
- Lám, itt a szép leány. Önre vágyik.
- Repülök hozzá Óh, micsoda öröm! Micsoda gyönyörűség!
- A közbenjárót sem kell elfeledni!
- Társamtól a pénz,- mondta Lucifer, miközben pénzt nyomott a markába, és kezet fogott vele - tőlem a kézszorítás.
A cigányasszony felsikoltott. - Huh! Milyen kemény kéz! - Eltűnt gyorsan. Lucifer utána kiáltott. - Kéjét éreznéd, ha az volnál, kit játszol, vén banya!

Éva most már kedvesen fogadta az udvarlót.
- Vehetne ön vásárfiát nekem. E szépítőszer mint kínálkozik...
- A nőiség varázsa arcodon a szépítőszer, melynek párja nincs. - Válaszolta Ádám gyönyörűséggel.
- Ön nagyon kegyes...
- Ne szégyeníts meg. Gyémántot , gyöngyöt fűzök szép nyakadra, nem mintha ékesíteni akarnám, de mert méltóbb helyen már nem ragyoghat.
- Amott, odább láttam sok ékszerárust... de nem való az ily szegény leánynak...
- No, hát nézzük meg.
Lucifer elrontotta a romantikus jelenetet.
- Felesleges oda menni. Kitűnő ékszer van nálam, ha esetleg...
- De szép! Milyen kedves, hogy irigylik majd ezeket ha látják rajtam ! - Éva nagy örömmel nézegette és próbálta magára az ékszereket, amelyeket Lucifer adott. Ádám is örömét lelte benne, de az egyikre azt mondta:
- Ezt a szív formájút, nem, ezt ne lássam többé.
- Eldobhatom, ha ennyire ellenére van, - mondta készségesen Éva, és ledobta földre.
- Helyes, én meg rálépek, - mondta Lucifer, és úgy is tett.
- Mi az? - Éva felfigyelt valami hangra. - Sikoltást hallok. Vagy csak képzelődöm?

Közben a téren tartott a nyüzsgő, forgó tolongás. Emberek, kisebb-nagyobb csoportok elmentek, mások jöttek. Egy taligán egy elítéltet hoztak, tolongott utána a nép.
- Siessünk, mondtam ugye, hogy elítélik.
- Milyen gyáva! Most is dacos még!
- Gyerünk utána!
- Miféle tolongás és lárma ez ? - kérdezte Ádám. Most Nem Lucifer válaszolt, hanem Éva.
- Akasztás lesz! Jó hogy itt vagyunk, izgató látvány! És milyen szép alkalom, hogy az ékszereimben ragyogjak!
- Mi a bűne a hitványnak?
- Nem tudom. - mondta Éva. Lucifer viszont tudta.
- Mindegy hogy mi, de majd azért elmondom. Lovel gyárában dolgozott sokáig, ahol az ón megmérgezi a munkásokat. Aki ott dolgozik, az szívja örökké. Ez a szegény fickó is több hétre kórházba került, a kedves neje meg egyedül maradván Lovel ifjú és jószívű fiával vigasztalódott. Meglelték egymást, és mindent elfeledtek.

Míg Lucifer mondta a történetet, az elítéltet a munkások biztatták.
- Vígan, pajtás! Mártírként vérzel el! Neved közöttünk fényes név marad!
- Ne félj! Megbosszuljuk!
Lucifer folytatta.
- A férj meggyógyult, s hogy feleségét nem találta, a munkahelyét is betöltötte más, hiába keresett munkát, nem alkalmazták sehol, fellázadt, fenyegetőzött, Lovel fia pofonnal válaszolt. A szerencsétlennek kés akadt kezébe, aztán most itt viszik. A vén Lovel meg megőrült.
Lovel az elítélt után lépdelt. Méltóságos testtartással járt, de látszott rajta, hogy valóban őrült. S ahogy lenni szokott, úgy gondolta, hogy nem az.
- Hazudsz! Hazudsz, nem vagyok őrült! Ha őrült lennék, nem érteném, amit a fiam sebe súg nekem. Vedd el végtelen kincsemet! Nem akarok érteni semmit, akkor már jobb, ha megőrülök.
- Tied a dicsőség, ők a csúfosak! – kiáltotta egy munkás az elítéltnek, ahogy lassan elvonultak. Ádám borzongva nézett utánuk.
- Velőt fagyasztó látvány, mit kísértesz? Ki mondja itt meg, melyik bűnösebb? Vagy csak a társadalom a hibás? Ahol a társadalom rohad, ott buján tenyész a bűn.
- A társadalom, igen! Vedd el kincseimet, csak azt a seb-beszédet ne értsem többé. - kiabálta Lovel sötéten villogó szemekkel, és lassan a többiek után ment. Éva is indulni akart.
- Gyerünk, gyerünk, mert nem kapunk helyet.- türelmetlenkedett. De Ádám nem mozdult. Töprengett, tűnődött a látottakon.
- Áldlak sors, hogy nem tettél bíróvá. Mi könnyű törvényt írni pamlagon, könnyű ítélni a felületesnek. És mily nehéz, aki a szívet kutatja, méltányolván minden zegzugát.
- Ilyen elvek mellett soha véget nem érne egyetlen per sem. A rosszat nem azért cselekszik az emberek, mert rossz. Még az ördög is jogosnak tünteti fel amit csinál, s a maga jogát véli mindenki erősebbnek. - Lucifer egyszerűnek tüntette fel a bonyolult kérdést. - A törvénytudós széjjelvágja a kuszált csomót, minek fonalait ezer filantróp[10] szét nem bontaná.

Ahogy így beszélgetve ballagtak, lassan a Towerhez értek. Az egyik torony-fülkében egy szentkép állt.
- Álljunk meg egy kicsit - kérte Éva. - Hadd tűzzem ezt a virágot a szentképhez.
- Jaj, ne engedd! Végünk van különben! - súgta Lucifer, de Ádám vállat vont.
- Ártatlan, gyermeki dolog, miért ne hagynám?
- Megszoktam még gyerekkoromban, hogy megemlékezzem erről a képről, ha elmegyek előtte, és most is olyan jól esik. Már meg is van, majd futunk, hogy bepótoljuk az elveszett időt.

Csakhogy, amint a virágcsokrot a kép mellé tűzte, az rögtön elhervadt. Évának csodálkozni sem volt ideje, mert a szép ékszerek a nyakán és a karján ijesztő gyíkokká alakultak, és leperegtek. Éva rémülten nézte.
- Istenem, mi ez? - sikoltozott.
- Hiába mondtam, hogy ne engedd, - morogta Lucifer Ádámnak.
- Segítség! - sikított Éva újra. Ádám is megijedt, de azért nyugtatni próbálta Évát.
- Csak csendesen, kedves, mindenki idenéz. Ezerszer gazdagabb ékszer kerül a nyakadra.
- El innen! Segítség! Irgalom! Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány így meggyaláztak egy becsületes nőt!

Valóban, egyre többen gyülekeztek oda, szájukat tátották a csodálkozástól. Jött a cigányasszony is rendőrökkel.
- Hamis pénzt adtak. Higannyá olvadt a markomban. Itt kell lenniük.
- Talán a markodban volt a hiba, nem a pénzben! - csúfondároskodott Lucifer, aztán maga után rángatva a még mindig meglepetten álló Ádámot, sietni kezdett.
- Gyerünk, nem jó itten mulatni. - Bementek a Towerbe, aztán fel a lépcsőkön, és ismét a bástya tetején álltak, ahonnan elindultak. Figyelték, ami odalent történt, az egyre nagyobb csoportosulást és zűrzavart. Ádám szíve elnehezült, nagyot sóhajtott.
- Ismét csalódtam. - mondta. - Azt hittem elég ledönteni a múltnak rémeit, s szabad versenyt szerezni az erőknek. Kilöktem a gépből egy főcsavart, mely összetartá : az együttérzést . És elmulasztottam erősebbel pótolni. Miféle verseny ez, ahol az egyik karddal áll a fegyvertelennel szemben? Miféle függetlenség, ahol százan éheznek, ha meg nem hajolnak az egy gazdagnak a jármába?
Kérdéseire csak saját maga válaszolt.
- Kutyáknak harca ez egy konc felett. Én olyan társadalmat kívánok helyette, mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, közös erővel összeműködik. Amilyet a tudomány kigondol magának, és amelynek rendjén értelem virraszt. Ez el fog jőni, érzem jól, tudom! Vezess! Vezess, Lucifer ebbe a világba!
- Hiú ember! – szólalt meg Lucifer. - Mert korlátolt szemed zilált csoportot lát csak odalent, már azt hiszed, hogy nincs együttműködés? Nincs rendszer az életnek műhelyében? Nézz hát egy percre szellemi szemekkel, és lásd a munkát, melyet létrehoznak. Csakhogy ők kicsinyek ahhoz, ezért nekünk fogják létrehozni, nem maguknak.

Már egészen besötétedett. Az egész vásár egy nagy csoporttá alakult. A csoport tagjai, az emberek, mind ástak. A tér közepén tátongott végre a sír, amit a szorgosan ásó emberek összhangban, együttműködve készítettek. Közben egy kórus énekelt.

Csak rajta, pengjen a kapa. Ma kell végezni, holnap késő.
Bár egy pár évezred után még mindig nem lesz kész a nagy mű.
Bölcső, s koporsó ugyanaz, ma végzi be amit holnap fog elkezdeni,
Örökké éhes s jóllakott, ami ma bemegy, holnap felkel.

A dalnak vége lett. Megcsendült a lélekharang, aztán újra énekeltek.

Megcsendült, ím, az estharang, bevégezők, el, nyugalomra,
Kiket a reggel új életre költ, a nagy művet kezdjék el újra.

Ekkor a sírt körültáncolták, és a tánc végeztével egymás után mind a sírgödörbe ugrottak. Legtöbben csak némán ugrottak a gödörbe, de voltak, akik szóltak magukról előbb.

A bábjátékos azt mondta:

Én a komédiát eljátszottam,
Mulattattam , de nem mulattam.

A korcsmáros így szólt:

Kiitta mindenik borát,
vendégeim, jó éjszakát.

A kisleány meg így:

Ibolyáim mind elkeltek,
Majd újak síromon teremnek.

A cigányasszony is megszólalt:

Jövőjét vágyta látni minden,
S szemét behunyja most ijedten.

Lovel, a gyáros ezt mondta:

Kincsem nem nyújtott boldogságot,
most ingyen nyugalmat találok.

A munkás :

A hét letelt, a szombatest itt,
kinyugszom végre fáradalmait.

A tanuló is szólt:

Álmodtam szépet, felzavartak,
szép álom , most már folytatlak.

A katona:

Hittem, derék vagyok nagyon,
s egy rossz gödörben megbukom.

A kéjhölgy egy kérdést mondott:

A mámor elszállt, a festék lement,
Itt oly hideg van. Jobb-e odalent?

Az elítélt is megszólalt:

Maradj, bilincs a hitvány por fölött,
Más törvényt sejtek e küszöb mögött.

Jött a nyegle, az áltudós, és szólt ő is:

Egymást szedtük rá azzal hogy tudunk,
Most a valónál mind elámulunk.


Legvégül Éva jött, megállt a gödörnél, és ezt mondta:

Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt.
A por hull csak belé , e föld szülötte,
Én glóriával által lépem azt.
Szerelem, költészet, s ifjúság
Nemtője tár utat örök honomba,
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.

Amikor ezt elmondta, fátylát, palástját a sírba ejtette, ő maga pedig megdicsőülten fölemelkedett.
Csak Ádám és Lucifer látták a toronyból.
-Megismered, Ádám?
- Óh, Éva! Éva!


***



◄--- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ---► Következő lap:Tizenkettedik szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Tower: London középkor erődje.
  2. doktrinér: elvont elvek alapján gondolkozó, Madáchot is ilyennek tekintették.
  3. hat ezredév: Ádám és Éva óta hat évezred telt el a bibliai időszámítás szerint.
  4. Cornelius Nepos római történetíró.
  5. William Shakespeare: nagy angol drámaköltő.
  6. bacchanális: féktelen mulatozás, részegeskedés.
  7. zsolna: zöld harkály.
  8. nyegle: itt sarlatánt, jól kereső áltudóst jelent.
  9. élet-elixir: minden betegségre gyógyszer, és fiatalító.
  10. filantróp: emberbarát.