Luciferi Víziók/Tizedik szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


LUCIFERI VÍZIÓK: - Tizedik szín


Tizedik szín[szerkesztés]

Tizedik szín - újra Prága

A következő pillanatban Ádám az íróasztalra lecsuklott fejét próbálta felemelni elgémberedett izmaival. Lucifer mellette állt, barátságosan a vállára csapkodott, és könnyed vigyorral azt mondta.
- Ezúttal a nyakazás elmarad.
Ádám végképp felébredt, megkönnyebbülve körülnézett. Újra Kepler volt, a császár csillagásza.
- Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim? – tekergette nyakát, hogy kilazítsa.
- Elszálltak a mámorral, mesterem. - válaszolta Lucifer nem éppen tisztelettudó hangon.
- Ebben a hitvány korban, egy megvénült kebelnek csak a mámor teremthet valami felemelőt? - Visszaidézte az álomképeket. - Milyen nagyszerű kép tárult fel a szemem előtt! - Kihúzta magát ültében, úgy lelkesedett. -
- Milyen vak, aki Isten szikráját nem érti ! Még ha vérrel és sárral volt is befenve, milyen óriási volt bűne és erénye, és mind a kettő mily bámulatos! Mert az erő nyomta rá bélyegét! - nagyot sóhajtott, ásításnak is tűnhetett. - Miért is kellett felébrednem? Talán hogy körülnézve jobban megértsem e kor törpeségét, mosolygó arc alá rejtett bűnével, - összeroskadt megint - és a megszokás hazug erényével együtt.
- Ismerem én az ilyen lehangoltságot, mely a mámor utáni reggelen köszönt be! – mondta Lucifer, mintha mestere egyszerűen csak sokat ivott volna.

Évára, azaz Borbálára a titkos találkahelyen, a lugasban köszöntött rá a reggel. Boldogtalanul, haraggal telve beszélgetett az udvaronccal.
- Menj el tőlem! Nem csalt tehát gyanúm. Fel mersz szólítani férjem gyilkosául! Ily ocsmány tettre képesnek hiszed, kit szíved ideáljául hazudsz. - Csendesebben, kedvesem, az Istenért. - csitította az udvaronc, - botrányt okozol, ha észrevesznek.

Ádám nem vette észre, nem is hallotta a kerti jelenetet. Még mindig az álom foglalkoztatta. - S az a két nő is csak álom volt? Mit is beszélek, egy nő volt két alakban, - megint felvillanyozta a gondolat -együtt változva sorsom zajló végzetével, mint a hab, mely egyik pillanatban fénylik, aztán máris sötét.

- Tehát neked csak ez a fontos!- A kertben nem halkultak Éva haragjának és csalódottságának keserű szavai. - Hogy a botrányt elkerüld! Maga a bűn, ha rejtve marad, és ha nem kell elszenvedned a megrovást, téged nem is érdekel. Attól még erényes lovag maradsz! - Egyre kiábrándultabb és haragosabb lett. - Óh, jaj, ti addig gúnyoljátok a nőt, míg szűz erénye ősi hagyományát előítéletnek véli, elhajítja, s akkor kicsinyelő mosollyal nézitek saját bűnötök aljas eszközéül. Undorodva hozzátette - Menj el, nem akarlak látni többé.
- Ne túlozd el a dolgot - értetlenkedett a lovag. - Gúnyolódás tárgyává leszünk, ha egy ilyen hétköznapi ügyet ilyen nagy jelentőségűnek tartunk. Ezután is találkozunk, mosolyogva, enyelegve, és arról a mi történt, nem beszélünk senkinek. - haragos volt, undok, de mosolyt rakott ki az arcára. -Jó reggelt asszonyom! - mondta Évának a megígért egyszerűséggel, mintha csak éppen most találkozott volna vele a kert reggeli üdeségében, s azzal el is tűnt.
- A nyomorult - suttogta Éva maga elé, - ím itt vagyok bűnömmel, s könnyeimmel. - Fojtogató sírással küszködve, gyorsan bement a házba. .

Ádám is magában suttogott: - Tehát csak álom volt, és vége van. - Ám mégis ráébredt egy lelkesítő gondolatra. - De nem mindenkinek! Az eszmék erősebbek a rossz anyagnál! Az anyagi világot ledöntheti az erőszak, de az eszmék örökké élnek! S fejlődni látom szent eszméimet, tisztulva mindig, méltóságosan, míg, lassan bár, betöltik a világot.

- Mester, az idő halad, vár a tanítási óra - ébresztette álmodozásából Lucifer. - Az ifjúság már nyugtalanul gyülekezik, hogy bölcsességedből elleshessen egy-egy szót. - Lucifer a toronyra erősített csilingelő kolompot húzta meg , ezzel jelezve a tanítási óra közeledtét.
- Ne gúnyolj a tudással! Pirulva hallgatom, ha ezért dicsérnek.
- Hiszen oly sok jeles ifjút oktatsz!
- Nem oktatom, csak idomítom őket. Olyan szavakkal amiket nem értenek. Csak bámulnak oktalanul, azt hiszik a :szép szavakkal szellemet idézünk. Pedig az egész csak egy ravasz fogás, hogy a szemfényvesztés mesterségét takargassuk.
Egy ifjú jelent meg a csengettyű hívására.
- Kegyes voltál magadhoz hívni , mester! - mondta tisztelettel köszöntve Keplert. - Ígérted, hogy betöltöd tudásvágyamat, és engeded, hogy mélyebben a dolgokba lássak, amennyire célszerűnek tartod.
- Igaz, igaz,- válaszolta Ádám, - szorgalmad kiváló, méltónak tartlak erre a kiváltságra.
- Ím itt vagyok, lelkem vágytól remeg, belátni a természet műhelyébe! Felfogni mindent és élvezni jobban, uralkodván a felsőbbség érzetével az anyagi világban, és a szellemvilágban egyaránt.
- Sokat kívánsz! - válaszolta Ádám a tapasztaltak bölcsességével. - Parányi része vagy a világnak, hogy lássad át a nagyszerű egészet? - Időt hagyott a tanítványnak elgondolkodni a dolgon, aztán folytatta. -Uralmat kérsz, élvezetet kérsz, és tudást. Ha súlyától nem dőlne össze kebled, s mindezt elérnéd, Istenné lennél.Kevesebbet óhajts, s talán elérheted!
- Oszd meg velem bármely titkát a tudásnak, nagy férfiú, én csak nyerek vele! Úgy érzem, semmit sem bírok felfogni.
- Jól van, látom te érdemes vagy rá. Elviszlek a legrejtettebb szentélyig. Lásd a valóságot úgy, ahogy én magam látom. - Bezárta az ajtót, szétnézett gyanakodva - Nem leskelődik-e avatatlan hallgató, - magyarázta, - mert az igazság rettentő halálos, ha a nép közé megy a mai világban. Majd jő idő, óh, bár itt lenne már, mikor az utcákon is beszélni fogják, de akkor a nép sem lesz kiskorú. De most adj rá kezet, hogy el nem árulod amit megértesz. - Ünnepélyesen kezet fogtak. - Így, most tehát figyelj!
- Reszketek a vágytól, és a félelemtől - mondta a tanítvány őszintén.
- Mit is mondtál az előbb nekem, fiam?
- Hogy lényegében semmit nem fogok fel.
Ádám óvatosan, szinte tisztelettel mondta ki :
- No, látod, én sem.
A fiú meghökkent, a mester megnyugtatta.
- És hidd el, mindenki más így van ezzel. A bölcselet csupán költészete azoknak a dolgoknak, mikről még nincsen fogalmunk. - A tanítvány várakozóan figyelt. - S egyéb tanok közt ez még a legjámborabb, mert csak magában múlat csendesen agyrémekkel hímzett világa közt. De sok olyan tanítás van, amely fontoskodva rajzol a homokban, egyik vonalat örvénynek mondogatja, a kört szentélynek, hogy már már kacagsz a vígjátékon, s egyszer csak rájössz, hogy mily rettentő komoly csíny az egész. Mert amíg szorongó kebellel és remegve kerüli mindenki a porba rajzolt vélt igazságokat, addig nincs baj. Ám itt-ott kelepce áll, s a vakmerőt, aki átlépi, - jelentőségteljes pillantással adott nyomatékot a szónak - a vélt igazságok tudásnak hitt csapdájába ejti, s abból nincs szabadulás. - Megint várt kicsit, hogy lássa, a fiú felfogta, és akkor mondta ki a döntő felismerést. - Ilyen porrajzok állnak szüntelenül utunkba, hogy szentséges kegyetlenül védjék a fennálló hatalmat. Ezt kell belátnod.
A tanítvány meglepődött. Aztán elgondolkodva, lassan válaszolt.
- Értlek,.... értlek már... És vajon örökké így lesz?
- Egykor nevetni fognak az egészen - megkönnyebbült, szinte vidám szavak következtek. - Az államférfit, kit nagynak neveztünk, az ortodoxot, akit bámulunk, komédiásnak nézi az utókor, ha majd a valódi nagyság lép helyébe! - Olyan jó érzés szállt rájuk, mint mikor a szobába téved a reggeli napfény. - A valódi nagyság az egyszerű, és a természetes. Mert csak ott ugrik, ahol gödör van, és ott járja ki az utat, ahol nyílt a tér. És azt a tant, amely most szövevényes voltával őrületbe kergeti az embert, akkor majd tanulni sem kell, mert mindenki érteni fogja! Kepler arcáról eltűnt a nyomott szomorúság.
- Ez tehát az az érthető nyelv, melyen az apostolok is beszéltek! – A tanítványra is átragadt az öröm, de kis szünet után mégis elbizonytalanodott. - De ha merő lim-lom is minden más, ne vedd el a művészetbe vetett hitem. És azt mégiscsak meg kell tanulni bizonyos szabályok alapján.... Ádám közbevágott: - A tökéletes művészetnek is az a legfőbb ismertetőjele, ha úgy elbújik, hogy észre sem veszik. - Hát a rideg való minden? Hiszen az eszmények adnak lelket műveiknek! - Az igaz, az eszmények töltik meg szellemmel a művészetet..... ez az, amely egyenjogúvá teszi a természettel s teremtett lénnyé érleli az alkotást - mondta ki a tudós megint a lényeget. - A nélkül minden csupán halott csinálmány. - tette még hozzá. A tanítvány hálásan hallgatta a művészetnek ilyen érthető és szép megfogalmazását. Ádám folytatta. - Amíg eszmények által élsz, nem kell félned, hogy kifogsz az élő, nagy természeten. De a szabályt, a mintát tedd félre. Nem kell! – mondta, újabb megdöbbenést keltve az ifjúban. - Kiben erő van, és Isten lakik, az akár szónokol, vés, vagy dalol, ha lelke fáj, megrázóan zokog, mosolyog ha a gyönyör mámorát alussza, még ha szokatlan dolgokat alkot is, biztonsággal célba ér! Lelkesedés volt szavaiban. Látta, hogy a fiú érti, ezért folytatta a magyarázást. - Viszont az ő művéből új szabályt fognak készíteni, mert az absztrakció, a szabály nélküliség egy törpe fajnak nyűg lehet csak, szárnyakat nem ad. - Ezzel a mondattal vélte a a szabályok létezését magyarázni. Csakhogy az ifjúnak ennyi már sok volt. Kétségbeesve nézett rá. - Óh, mit tegyek hát mester! Én, aki annyi éjszakát szenteltem a tanulásnak, csak a butával lettem-e :egyenlő, és mind e munka elveszett hiába?

- Nem, nem veszett el. Hiszen pontosan a tudás ismerete adja a jogot, hogy most már megvetheted minden :csábítását! – Meg kell, hogy értse, gondolta Ádám.
- Ki még nem nézett a vésznek szemébe, ha hátrál, gyáva. A próbált vitéz bátran mellőzi a kötekedőt, mert bátorságához nem férhet gyanú. - Tanítványa arcát figyelte , örült a meglepődöttségnek, amit azon látott.
- Fogd hát e sárgult pergamenteket, e fóliánsokat, miken penész ül, dobd tűzre mind! Ezek feledtetik velünk :a saját lábunkon járást, és megkímélnek a gondolkodástól! Ezek viszik a múlt századok :hibáit előítéletül az új világba!

A fiút csodálkozó örömmel töltötte el a szabadító felismerés. Ádám egyre harsányabban folytatta.

- A tűzre vélük! És ki a szabadba! Miért tanulnád örömtelen poros szobafalak között, hogy milyen az erdő, :és hogy mi a dal, míg közben az élet elmegy. Talán olyan hosszúnak gondolod az életet, hogy sírodig :teóriát tanulsz?!

Ádám valóban úgy érezte, nincs értelme az életet a hiábavalóságok tanulmányozására fordítani.

- Együtt mondunk búcsút az iskolának! Téged vezessen rózsás ifjúságod örömhozó napsugár-dalokhoz, :engem :vezess te, kétes szellemőr, - ezt már Lucifernek mondta, aki épp odaért egy pohár friss :vízzel - az új világba! Az új világba, mely fejlődni fog, ha egy nagy ember eszméit megérti, és :szabad szót ad a rejlő gondolatnak ledűlt romoknak átkozott porán!


***



◄--- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ---► Következő lap:Tizenegyedik szín

Jegyzetek[szerkesztés]