Luciferi Víziók/Negyedik szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


LUCIFERI VÍZIÓK: - Negyedik szín


Negyedik szín[szerkesztés]

Negyedik szín - Egyiptom

Az első álomkép az ókori Egyiptomba vitte az emberpárt. A napsütéses kék ég alatt díszes trónon ült a fiatal fáraó, aki Ádám volt. Mint minisztere, és tanácsadója Lucifer állt mellette. Fényes fegyverzetű testőrség sorakozott tiszteletteljes távolságban. Kicsit messzebb, a sárga homok dünék között nyüzsgő hangyanép végezte munkáját. Kiáltások, parancsok, korbácsok csattogása és jajgatás hallatszott. Rabszolgák jajgattak, akik korbácsütések közepette építették a piramist.
Lucifer megjátszotta a nagy tiszteletadást. Mosolya alattomos, hangja hízelkedő volt, ahogy megszólította a fáraót.
-Felséges úr! Aggódva kérdi néped, mely elvérezni boldog lenne érted, vajon mi az, mi a nagy fáraót nem hagyja trónja vánkosán pihenni? Mért áldozod fel a nap kéjeit, az éjnek édes álomképeit? Miért nem bízod nagy terveid gondját a rabszolgákra?
Ádám nem figyelt rá, bármilyen ékesszólóan sorolta a fáraói lét örömeit. Azért Lucifer csak folytatta.
- Ugyan mire vágysz még, hisz már így is a széles világon minden dicsőség, uralom tiéd, s a kéj, mit ember elviselni bír.
Karjait színpadiasan széttárva mutatott körbe.
- Száz tartomány bő kincse mond urának, neked nyit kelyhet illatos virága, neked érleli gyümölcseit, s ezer hölgy keble sóhajtoz feléd! A szőke szépség lankadó szemével, finom, gyöngéd, mint játszi tünemény, a barna lányka lihegő ajakkal, égő szemében őrült szenvedéllyel, mind tiéd. Szeszélyeidet lesi mind, és úgy érzi hogy betölti hivatását, ha csak egyetlen perced is boldoggá teheti.
- Nem érdekelnek. - legyintett Ádám egykedvűen. - Szívem sehogy se vágyik rá, mert csak kényszerből teszik - sóhajtott. - A gazdagságot sem magamnak köszönhetem - mondta csüggedten. - Nem küzdöttem érte.
Hirtelen mégis valami lelkesedés fénye gyúlt a szemében.
- Hanem nézd, itt ez a mű, melyet alkotok! Azt hiszem, most ezzel megtaláltam az utat a valódi nagysághoz! Nézd! Épül a piramis, amely évezredekig fennmarad majd, és hirdeti nevem dicsőségét! - Ádám egyre büszkébb lett. - Olyan műalkotás lesz, amit megcsodálhat maga a természet is! Nincs az a földrengés, vagy akármi vész, ami ledönthetné! Hirdeti, hogy erősebb lett az ember mint az Isten!
- Óh, fáraó, micsoda nagyszerű elképzelés! – Lucifer úgy tett, mintha tényleg csodálná. - És most boldog vagy-e? Szíved szerint, őszintén felelj!
- Nem, sajnos, most sem. Valami ürességet érzek magamban. Kimondhatatlan ürességet. De mindegy, - vigasztalta magát - hiszen nem boldogságot akartam, hanem dicsőséget! És azt, úgy látszik, megszerezhetem. Csak az emberek, a tömeg nehogy megsejtse, milyen boldogtalan vagyok. Ha sajnálhatna, nem imádna többé.
- Talán egyszer még magad is belátod, hogy dőreség a dicsőség, csak egy percnyi hiábavaló játék!
- Nem, az nem lehet.
- És ha mégis?.
- Akkor meghalnék inkább, még az utánam jövő világot is megátkoznám!
- Pedig meg fogod látni, hogy így van, és nem is fogsz meghalni. Sőt, inkább ekkor kezdesz majd élni! – villantotta elő legkedvesebb mosolyát Lucifer.

Szörnyű jajveszékelés terelte másfelé figyelmüket. Az egyik rabszolgát annyira verték a felügyelők, hogy fájdalmától eszét vesztve egészen a trónteremig futott, majd a fáraó lába előtt lerogyott.
- Uram segíts!- kiáltotta.
A rabszolgák közül előrohant egy nő. Külsejét a szegénység és a szenvedés eltorzította, de Lucifer tudta, hogy Éva az. Ő volt az álomban a rabszolga felesége, és sírva, sikítozva szenvedő férjére borult.
- Ó, kedvesem, a fáraót hiába kéred, ő nem segít! Honnan tudná ő, hogy mi mért sírunk? A mi kínjainkat nem élte át, elképzelni sem tudja. Halk a jajnak szava, s a trón magas - zokogta Éva férje testére borulva. - Engem hívjál, én itt vagyok, eltakarlak, megvédelek az ütlegektől!
Betódultak a felügyelők, kezdték kiráncigálni Évát és a rabszolgát, de a fáraó rájuk szólt.
- Hagyjátok ott! Ki innen!

Azok eltűntek, Ádám pedig elbűvölve nézte Évát. És meglepődött saját magán, azon, hogy milyen ellenállhatatlanul vonzódik hozzá.
- Mi ismeretlen érzés szállt szívembe? - Nem értette önmagát. Mi történt vele, a büszke fáraóval?
- Ki e nő, és mi bűve, bája van, mellyel mint lánccal a nagy fáraót lerántja porban fetrengő önmagához?
- Olyan szál ez megint - kezdte az ős tagadó - amellyel a teremtőd megkötözött téged. Gúnyból tette, hogy eszedbe juttassa hernyó voltodat, amikor önhitten lepkeként csapongsz. És látod, milyen erős szál ez! - Mi mást mondhatott volna Lucifer? - De olyan vékonyka, hogy kisiklik az ujjaim közül, nem vagyok képes széttépni.
- Ne is tépd szét! Lehet hogy alantas érzés, de nagyon kellemes!
- Igazán nem illő, hogy egy bölcs és hatalmas embert foglyul ejtsen!
- Mit tehetnék ellene? – A kérdésre nem várt választ Ádám, hanem lefelé lépkedett a trón lépcsőin, hogy Évához közeledjen.
- Fordulj a tudáshoz! A tudás azt mondja, hogy nem létezik ez a vonzalom, ez a vékonyka és láthatatlan fonál! - Lucifer kárörvendően nevette az önmaga ellen tehetetlen fáraót. -A tudás tagadja! Az erő és az anyag csak kikacagja!
- Én nem bírom, sem tagadni, sem kikacagni.
És Ádám csak ment tehetetlenül, ahogy a láthatatlan fonál húzta, arrafelé, ahol Éva könnyeivel áztatta férje testét.
- Óh, hogy fájhatnak ezek a vérző sebek, kedvesem!
- Az élet fáj csak, de már nem fáj soká. - nyögte halkan a rabszolga.
- Jaj, nehogy meghalj! Most kell élnünk, most, hogy végre egymásra találtunk! Ha most meghalsz, mi értelme volt az egész életednek?
- Ugyan mi a rabszolga élete? Miért él? Hogy követ hordjon a gúlához. És hogy utódja legyen, aki majd ugyanezt teszi. Aztán már meghalhat. Milliók egy miatt.
Ádám is ott volt már. Elborzadt.
- Micsoda súlyos szavak, Lucifer!
- Badarság! - válaszolta az. - Önkívületében nyafogja a haldokló.
- Hogyan is mondta?
- Ugyan, mit fáj az neked! Mondhatom, méltó a nagy fáraóhoz emiatt bánkódni! Egy rabszolgával kevesebb van a földön! Na és!
Harag és fájdalom tört ki Évából, ahogy ezt hallotta.
- Neked csak ennyi, hogy eggyel kevesebb! De nekem egy világ! Egyedül maradtam. Ki fog engem most már szeretni?
- Én már nem. Felejts el örökre - mondta szavaival együtt a lelkét is kilehelve a rabszolga.
- Majd én! - Ádám nem titkolta örömét. - Vigyétek halottat! - A szolgák vitték volna, de Éva még nem akarta engedni, zokogott tovább.
- Kelj föl a földről, hölgyem! E trón pamlagán helyed! Te a szépségnek éppúgy fejedelme vagy, mint én az erőnek. Nekünk mindenképpen egymásra kellett találnunk!
- Nagy fáraó! Tudom, hogy parancsod számomra a sors végzete. Csak egy kevés időt engedj még, azután parancsolj.
- Elég a parancsból! Ne halljam ezt a szót! Óh, hát nincs akkora birodalmam, hogy túlterjedne a parancs szaván?
- Nem fájlalom parancsodat, csak...óh, ne irigyeld ez első percben könnyem a halottól! - Aztán Éva lassan elengedte halott férjét, s ahogy vitték a szolgák, még felsóhajtott. - Milyen szép halott, óh Istenem, milyen szép!
- Micsoda ellentét...- tűnődött Ádám. - Szép és halott! Fennkölt céljaink kigúnyolása ez a nyugalom, vagy szánalmas mosoly hiúságunk felett.
- Megszökött tőled a halálba. Dacol veled! Így adja tudtodra, hogy ő még a te láncaidnál is erősebb!

Negyedik szín - Egyiptom

A fáraó nagyot sóhajtott, mint aki súlyos gondokat tolt odébb, aztán Éva felé fordult..
- A holtnak béke, az élőnek üdv. – Szólt nyugalommal. - Ő már a könnyedet nem érzi - a trónra vezette, maga mellé ültette, átölelte. - Én viszont szenvedek, ha mosolyodat nem láthatom.

Éva már már viszonozta volna a fáraó kedvességét, de hirtelen összerezzent.
- Mi lelt szerelmem? –kérdezte Ádám.
- Nem hallod?
- Mit?
- Nem hallod a nép jaját? A nép jajgat, mert szenved!

Valóban, most már Ádám is felfigyelt a jajveszékelésre.
- Először vettem észre - mondta. - Nem szép zene , igaz, de ne ügyelj rá, csókolj meg, és feledd el a világot! - Aztán odaszólt Lucifernek -Te meg némítsd el azt a jajgatást!
- Azt nem bírom, ez már a nép joga, együtt örökölte az igával azt - válaszolta a mindentudó miniszter.
Az újra felhangzó jajszóra Éva felsikoltott. Ádám hirtelen felállt pamlagról.
- Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként segítsek rajta. Szíveden keresztül a jajszó , min a villámcsapás ér engem is, és mintha a világ kiáltana segítségért!
- Óh fáraó! - kérte Éva. - Eltiporhatsz, ha akarsz, de bocsásd meg nekem, hogy a nép jajgatása nem hagy megnyugodni. Tudom, szolgálód vagyok, el kell felejtenem mindent, nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat, és az életem célja semmi más nem lehet, mint téged szórakoztatni. Mosolyom üdv, ajkam láng kell hogy legyen. ... de hogyha a nép, e milljó karú lény, korbácsolt háttal jajgat odakint: mint fájó testnek kisded porcikája, én, én a népnek elszakadt leánya, szívemben érzem szintén mind e kínt!

Ádám megértette. Kis csend után halkan szólalt meg.
- Én is érzem. Veled együtt.... Milliók egy miatt...Mondta a halott is...
- Óh, nagy fáraó! Sajnálom, hogy elszomorítottalak. Űzz el magadtól, vagy taníts meg, hogyan legyek süket!
- Jobb tanítóm vagy te énnekem. Mert megtanítottál hallani a nép jajgatását. De ne halljam többé! Legyen szabad a szolganép! - rendelkezett nyomban. - Mit is ér a dicsőség, amit egy személyben szerzek meg én magamnak milliók vesztével, és milliók jajával! Ugyanaz vagyok, mint ők. Ugyanaz a lehelet van bennem. Milliószor érzem szenvedésüket, míg egyszer a dicsőség mámorát.
- Mit rajongsz, nagy fáraó!? - Lucifer nem állhatta a nagy lelkesedését. - Hisz a tömeg a végzet arra ítélt állata, mely minden rendnek malmán húzni fog. Mert arra van teremtve. Ha fel is szabadítod, nem tud élni a szabadsággal, új urat keres holnap magának. Vagy azt hiszed, ülhetnél a nyakán, ha elég öntudatos lenne? Ha nem érezné, hogy szüksége van gazdára?
- Akkor miért jajgat a nép, mintha fájna neki a szolgaság?
- Fáj neki, az igaz, de nem tudja, hogy mi. Minden ember uralkodásra vágyik. Ez az érzés az, és nem a testvériség, mi a szabadság zászlajához űzi a nagy tömeget. – Lucifer megvető hanyagsággal ejtette ki ezeket a szavakat. - Nem öntudatosan, küzd a nép, csak mert úgy sejti, hogy minden új dolog, ami a meglévőnek a tagadása, megvalósíthatja azt a boldogságot, amiről álmodott.
Választ nem kapott, de nem bírta nem mondani tovább.
- Pedig mély és sötét tenger a nép. Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet, és mely hullám esetleg épp te vagy.
- Miért éppen én? - kezdett figyelni Ádám.
- Vagy esetleg más, akiben tudattá vált a népi ösztön, s ki a szabadság bámult bajnokául fényes helyedre tolakodni mer. A tömeg semmit nem nyer. A gazda megmarad, csak a neve lesz más.
- Micsoda körmönfont okoskodás! Tehát nincs sehogy megoldás?
- De igen! Adj néhány kiemelt egyénnek hatalmat a többiek fölött. Elhiszik, hogy ők különbek, és a népet lenézvén elszívelik, hogy őket is lenézd.
- Ne kísérts ilyen álságos okfejtéssel! Küldd el a szolgákat, hirdesd ki, hogy mindenki szabad! Siess, hogy ha megbánnám is, már késő legyen!
- Előre csak önhitten utadon! – dörmögte Lucifer magában, ahogy tartott kifelé - Hidd csak azt, hogy a magad útján mész, - kint fejezte be nagy hangon a mondatát - mikor a sors vezet, ha...ha...ha!

Lucifer kihírdettette a fáraó döntését: mindenki szabad! Az üdvrivalgás, a nagy öröm kitörő zaja behallatszott a trónterembe.

Ádám kiábrándultan nézte a félkész piramist.
- E mű meg álljon bévégzetlenül. Legyen intő rom annak, aki nagyra tör. Legyen erőnknek és gyöngeségünknek nagy kérdőjele.

Lucifer visszafelé jött, és dörmögött megint.
- Örülj pór, a nagyság hogy meghajolt előtted, csak azt ne hidd, hogy kényszerből tette!

Mikor Ádám végre levette szemét a piramisról, Éva kedvesen szólongatta.
- Vigasztalódjál, kedvesem! Mit ér a rideg dicsőség? Mint egy hideg kígyó, úgy csúszik közénk.
- Igen, igen, mint óriás hideg kígyó! - Ádám megborzongva helyeselt.
- Felejtsd el a dicsőséget! Lehet más vágyad, ha engem ölelhetsz?
- Óh, nő! Micsoda szűk látókör! – Kiáltott fel Ádám, de nyomban kedvesen folytatta. - A büszke férfit viszont épp ez vonzza hozzád. Csak a gyöngeséget szeretheti az erő. A szülő is szereti gyermeke gyámoltalanságát, hiszen ezért védheti.
- Ah, fáraó, tán már untatlak is e hasztalan, e balga fecsegéssel? Hiába, ha okosabb nem vagyok.
- Ne is kívánd, hogy légy én kedvesem! Eszem elég van nékem önmagamnak. Erő s nagyságért nem kebledre hajlok. Sem a tudásért. Mindezt könyveimben sokkal jobban föllelhetem. Te csak beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat, rezgése végig áradjon a szívemen.
Gyöngéden átölelte Évát, és tovább mondta a kedveskedésnek szánt szavakat.
- Akármit mondasz, mindegy, óh, ki kérdi, mit énekel a kis madár, azért édes sejtéssel halljuk hangjait. Te csak virág légy, drága csecsebecs, haszontalan, de szép, s ez érdeme.
Lucifer visszaérkezve gúnyos irigységgel nézte őket. Ádámnak eszébe jutott újból a piramis, s így szólt miniszteréhez:
- Mégis felver mámoromból a nagy vágy, hogy megtudjam,... engedd hogy vessek egy merész pillantást pár ezer évvel előre... meglesz-e még az építmény, hogy nevemet hirdesse?
- Miközben csókolóztok - köhécselt Lucifer ördögi kajánul, - nem érzed, ezt a lágy szellőt, amely az arcodat simogatja? Vékonyka porréteg marad a szellő nyomában. Egy évben e por csak néhány vonalnyi[1], száz év alatt már néhány könyök[2], pár ezredév gúláidat elássa, homoktorlaszba temeti neved. : - Hátborzongató hangon folytatta - A díszkertekben amiket építtettél, sakál fog üvölteni, és koldus szolganép tanyázik majd a pusztaságban. S mindezt nem a mennyrázó fergeteg, nem bömbölő földindulás cselekszi, csak gyönge szellő, mely körülenyelg.

Láthatóvá is varázsolta közben, mindazt amit elmondott, Ádám és Éva ijdten nézték.
- Rettentő kép – mondta halkan Ádám.

Lucifer még nagyobb élvezettel magyarázta tovább az elkerülhetetlen megsemmisülést.
- Ne félj, csak a szellemed hal meg, a tested megmarad, mint múmia! Kiváncsi iskolásfiúk fogják csodálni. Az arcod eltorzul addigra, az írás elmosódik, így nem tudják majd, szolga voltál-e, vagy parancsoltál.

Közben egy múmia tűnt fel a trón előtt. Lucifer közönyösen belerúgott, undorral, mint valami utcai szemétbe. A múmia lassan legördült a trón lépcsőin.
- Pokolbeli káprázat, el veled! – kiáltotta Ádám felugorva trónjáról. - Hiú törekvés, dőre nagyravágy! Fülembe cseng még: milliók egy miatt. E millióknak kell érvényt szereznem. Szabad államban, másutt nem lehet! - Új lelkesedés vett erőt rajta.
Igazi nagy célra gondolt.
- Az egyén meghal, enyészet a sorsa, de az emberiség fennmarad! Az emberek közösségében az egyének egységet alkotnak majd, így lesznek naggyá mind!

Éva nem tudta mire vélni a hirtelen támadt indulatot.
- Elhagysz engem is? Szerelmedet? - kérdezte.
- El! Téged, a trónt, mindent elhagyok. Vezess, vezess új célra Lucifer! Így is sok időt vesztegettem el ezen a tévúton!
- Itt várlak. Ha megjössz, szívemben szíved menhelyet talál. - mondta búcsúzva Éva.
- Igen, számítok rád! - Ádám tisztelettel fordult felé. - Sejtem, hogy téged is megtisztult alakban foglak viszontlátni. Úgy, hogy nem parancs szavára ölelsz majd engem, hanem mint egyenrangú ember, gyönyörűségért.

Aztán már indult is.
- Ne oly vágtatva! Hamarabb eléred a célt, mint reméled, és sírni fogsz majd, mikor látod, hogy hiábavalóság az is. Én meg majd kacaglak!

De Ádám szinte futott, és nem hallotta maga mögött a kárörvendő kuncogást.
- Menjünk hát tovább!


***



◄--- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ---► Következő lap:Ötödik szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. vonal: régi hosszmérték
  2. könyök: régi hosszmérték, 0,4436 m