Luciferi Víziók/Második szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


LUCIFERI VÍZIÓK: - Második szín


Második szín[szerkesztés]

Második szín - Édenben


A megteremtett világ legszebb része volt Éden. Gyönyörű kert volt ez, tele virágokkal, virágzó és gyümölcshozó fákkal. Itt lakott az első emberpár, Ádám és Éva. Az illatozó lugas nagy szemű szőlőivel és árnyékával hajolt föléjük. Barátaik, a különféle állatok szelíd bizalommal járkáltak a kertben. A kert közepén állt a Tudás Fája és az Örök Élet Fája. Az égből az Angyali Kórus halk harmóniája hallatszott.
Ádám és Éva még csak most ébredeztek a nemlétből a létbe. Most kezdték felfedezni, hogy léteznek, vagyis élnek. Évát nagy örömmel töltötte el a létezés. Kitárt karokkal körbe fordult a többi létező dolgok felé, és gyönyörködve felsóhajtott.
- Óh, élni, élni, mily édes, mi szép!
- És úrnak lenni mindenek felett! – tette hozzá Ádám elégedetten.
- Jó érzés tudni, hogy gondoskodnak rólunk – folytatta Éva – és nincs más kötelességünk, mint hálát rebegni annak, aki nyújtja mindezt a sok örömöt.
- Úgy látom, életelv neked függni valakitől – Miközben ezt mondta Ádám, egyszeriben észrevett egy különös fát a kert közepén. És milyen feltűnően kívánatos volt a gyümölcse annak a fának!
- Nézd Éva, milyen csábosan néz ránk ez a gyümölcs! Én bizony nagyon is szomjas vagyok!
- Majd szakítok egyet – mondta a nő, és már nyúlt is érte. Ám visszakapta a kezét, mert mennydörgésszerű hang hullámzott át a levegőn. Az Úr hangja szólt.
- Megállj! Kerüld el azt a fát! - Az Úr hangja félelmetes haraggal dörgött. - Az egész földet neked adtam, csak erre a két fára mondtam azt: Ne érintsd! Más szellem a csábító gyümölcsök tulajdonosa, s halállal hal meg, aki élvezi! Amott piroslik a szőlőgerezd, arrább enyhe árnyék kínálja a nyugalmat ragyogó délnek tikkasztó hevében. Tiéd az egész kert, de ezt a két fát kerüld el, hozzá ne nyúlj!
Az emberpár megrettent.
Ám ahogy beállt a csend, és már nem hallották az Úr hangját, alábbhagyott a félelem. Évában megszületett az ellenkezés.
- Miért szebb e két fa, mint a többi? Vagy mért épp ez tilalmas?
- Hát mért kék az ég, miért zöld a liget? – nyugtatta Ádám, nem bírván betelni a sok szépséggel. - Érd be azzal, hogy úgy van. Fogadjunk szót, gyere utánam Éva! Üljünk le itt a lugasban. Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.
Letelepedtek a lugas árnyékában, és egymást átölelve figyelték a kert életét.
Egyszerre szélroham kerekedett.
Lucifer, az ördög, a megátkozott és elűzött szellem a számára kijelölt két fa közelében megbújt a lombok között. Leskelődve várta az alkalmat, a csábításra.
- Jaj, Éva, valami idegen, valami ellenséges erő tört ránk! - Ádám ijedten felpattant ültéből, hogy szétnézzen.
- Én is reszketek.
Aztán Ádám megnyugodott, és visszaült társa mellé.
- Az Égi zene is elhallgatott. – nyugtalankodott Éva.
- Én még hallom az égi zenét, ha egészen közel bújok hozzád.
Ádám kedvesen hozzá simult, és ettől megnyugodtak. Most már egymásban gyönyörködtek. Éva szeme különlegesen csillogott, amint megszólalt.
- Én meg, ha az égi dicsőség fényét nem látom odafenn, akkor látom itt lenn a szemedben, Ádám. Ugyan hol is kereshetném másutt? - Alig lehetett hallani, olyan halkan beszélt. - Hiszen én csak azért lettem, mert te társ után vágyakoztál. Hogy ne légy magányos. Örülhess, hogy van valakid. Mint ahogy a fejedelmi nap, hogy ne álljon árván a mindenségben, a vízen látszó tükörképe fényárjában gyönyörködik. Enyeleg vele, örül, hogy társa van, és nagylelkűen elfelejti, hogy csupán saját tüzének halvány visszfénye az. És majd vele együtt eltűnik, ha beborul az ég.
- Ne beszélj ilyeneket Éva! Egészen zavarba hozol. - Ádám meghatódott a felé áradó csodálattól és szerénységtől. - Nagyon fontos vagy nekem, tudod te is. - Tűnődve, kedveskedve szólalt meg megint. – Mert ugyan minek beszélnék, ha nem lenne, aki érti. Vajon mi lenne egy fénysugár, ha nem lenne egy színes dolog, ami felfogja? Mi volnék én, ha mint visszhangban, s virágban, benned szebb létre nem feselne létem, melyben saját magam szerethetem?
A bokorban leselkedő Lucifer undorodva elfordult.
- Ezt a lágy enyelgést miért is hallgatom? – mormogott magában. – Elfordulok, mert még az a szégyen ér, hogy a bennem lakó rideg, számító értelem megirigyli gyermekded csevegésüket.
- Hallgasd csak Ádám! Érted, mit dalol ez a bohó kis szerelmes madárka?
- Én a patak zúgását hallgatom, Éva, az is olyan szerelmesen dalol!
- Milyen szép ez az összhang! Sokféle szóval ugyanaz az értelem!
Aztán csak csendben, boldogan nézelődtek.
- Gyerünk! - biztatta magát Lucifer a bokor mögött. - Megesküdtem vesztükre, most már veszniük kell! A tudás és a nagyravágyás csábos fegyverével fogok küzdeni ellenük. Nem lesz könnyű - dörmögte magában. - Nekik ez a lelkesítő szerelmi érzelem a menedékük az elbukás ellen - kicsit várt még a kedvező alkalomra. - De talán mégsem próbálkozom hiába! Az nyer, aki mer!
Így elszánva magát, Lucifer egy újabb szélroham közepette megjelent az emberpár előtt. Mindketten megrettentek, Éva futni kezdett.
- Mit álmélkodtok? – kérdezte az érkező, majd nyájasan Éva után szólt. - Kecses hölgy, állj meg! Engedd, hogy egy percig csodáljalak! - Arra gondolt, hányszor fog majd megismétlődni az emberiség történetében ugyanez a jelenet szépségüket dicsérve csalják kelepcébe a nőket. Kárörvendve kuncogott magában.
A férfitől meg azt kérdezte:
- Ádám, te félsz? – Ez is egy jó mondat, gondolta. Legalkalmasabb a férfiak tőrbecsalására.
- Tőled, hitvány alak? - kérdezett vissza Ádám ügyesen megjátszott bátorsággal. - Üdvözöllek szellem testvér. Áruld el ki vagy, és honnan jöttél. Az alattunk levő világból, vagy a fölöttünk valóból?
- Ahogy akarod. A kettő ugyanazt jelenti nálunk.
- Nem tudtam, hogy van még ember rajtunk kívül.
- Hohó, nagyon sok dolog van még, amit te nem tudsz! És olyan is, amit nem is fogsz tudni soha! Vagy talán a jámbor öreg azért teremtett volna téged a porból, hogy a világot megossza veled?
Ádám megütközött a tiszteletlen hangon. De nem szólt, hagyta, hogy az idegen beszéljen tovább.
- Te őt dicséred, ő téged kitart. Megmondja, végy ebből, és félj amattól, óv és vezet, mint gyapjas állatot. Nem is lehet szükséged arra, hogy eszmélj.
- Hogy eszméljek? – kérdezte Ádám meglepődve. – Hiszen eszmélek, tudatomnál vagyok, nem? Nem érzem talán az áldó napsugarat? A létezés édes örömét? És Istenemnek végtelen kegyét, hogy engem tett a föld istenévé?
- Istenévé?! - hahotázott Lucifer - Ezt tartja tán az a kis féreg is, mely a gyümölcsöt eszi el előled, meg a sas, mely a kismadárra csap - Ördögi kacagása megrezgette a kert fáit. – Vagy mit gondolsz? Mitől volnál te nemesebb? Csak egy szikra az, mi bennetek dereng, egy végtelen erőnek mozdulása, s mint a pataknak egyes habjai egy percre felcsillogva visszahullnak közös medrüknek szürke mélyibe.Igen, talán volna valami… a gondolat… mely öntudatlan szívedben dermedten alszik. - ezzel meg is kezdte a bekerítést. - Igen, ez nagykorúvá tenne! A gondolat által saját erődből dönthetnél a sorsodról. Te magad választhatnál jó és rossz között. Nem lennél ráutalva a gondviselésre.
Az ördög kis szünetet tartott, hogy szavainak hatását figyelje, aztán gúnyos könnyedséggel folytatta. - De jobb talán neked így, szűk kis élethelyed lágy ölében tenyészni, mint valami trágyaféregnek, tudás nélkül, lassan leélni az életet. Kényelmesebb a hitünkben való nyugalmas bizakodás. Nemes, de súlyos önlábunkon állni.
- Nagy dolgokat mondasz, szinte szédülök tőlük. - Ádám elbizonytalanodva hallgatta a rá zúduló szavakat. Ám Évának tetszett a lázító eszme.
- Engem lelkesít, szép és új dolgokat mondasz!
- A tudás nem is volna még minden – húzta tovább a csábító szófonalat Lucifer – hanem még a halhatatlanság is kellene, mert ez az arasznyi élet, amit kaptatok, ugyan mire elég?
A két ember megszólalni sem bírt. Lucifer fölényes könnyedséggel mutatott a tudás és a halhatatlanság fájára.
- E két fa rejti mind e birtokot, s ettől tiltott el, aki alkotott. Mindentudó leszel, mint Isten, ha abból eszel, és ha ebből, akkor örökre ifjú és szép maradsz.
Töprengő csend után Éva szólalt meg elsőnek
- Mégis kegyetlen a mi alkotónk.
- Hátha megcsalsz? – Ádám volt az, aki a felelősség súlyát érezte.
Az égi kar segítve zúgta a figyelmeztetést.
- Az ősi tagadás kísért!
Az Úr hangja is szólt hozzá.
- Ember, vigyázz!
- Miféle hang ez? –kérdezte zavarodottan Ádám, de Lucifer elterelte gyanúját.
- Csak a szél rázza a gallyakat. – Válaszolta, és magában így fohászkodott Segítsetek ti elemek az embert nektek szerezni meg.
Újabb szélroham jött, elborult az égi dicsfény, helyette Lucifer hangja zengett magabiztosan.
- Ez a két fa az enyém, az én tulajdonom.
- Mégis ki Vagy te? Hisz látszólag olyan vagy, mint mi! - Nézd csak azt a sast a felhők között. És nézd a vakondot mely a föld alatt él. Úgy-e, hogy nem ugyanaz a látható világ, amelyben szétnézhetnek. Ugyanígy van az, hogy a szellemország kívül esik az ember látóhatárán.
Egyszerű és érthető magyarázat volt. És így folytatódott:
- Az ember az embert látja a legmagasabb rendű teremtménynek, ugyan úgy, mint ahogy az eb számára az eb a legfőbb ideál. Viszont tőled függ, jó vagy rossz sorsa az ebnek, mintha istene lennél. Ahogy te lenézed a kutyát, és megszabod a sorsát, éppúgy tekintünk le rátok az égből mi, a szellemország büszke tagjai.
-S azoknak volnál hát te egyike?
- Igen, erősek közt a leghatalmasabb. Ott álltam az Úr trónja mellett, és nekem is részem volt az ő dicsőségében.
- Miért nem maradtál ott, a fényes égben? Miért jöttél le onnan az anyag poros világába?
- Meguntam ott a második helyet. Az egyhangú szabályos életet, éretlen gyermekek hangján éneklő égi kórust, mely csak dicsér mindig, semmit se tart rossznak. Küzdést kívánok, diszharmóniát, mely új erőt szül, új világot ád, ahol önmaga erejéből naggyá lehet valaki, és ahová velem jöhet, aki bátor.
Csalétek volt az utolsó mondat, de Ádám kitartott a szófogadás mellett. - Megmondta Isten, hogy megbüntet, ha letérünk az ő útjáról.
- Ugyan miért büntetne? - ellenkezett Éva. - Hiszen ha az utat kitűzte, nyilván úgy is alkotott meg, hogy ne akarjunk mást, mint azon járni. Vagy mért állított mély örvény fölé, szédelgő fejjel kárhozatra szánva? Ha pedig a bűn is beletartozik az Úr tervébe, mint a vihar, verőfényes napok közt, akkor mért vétkesebb a vihar, mint az éltető verőfény?
- No, lám, az első bölcselő! - nyájaskodott Lucifer. - Sokan lesznek még, az emberek közül, akik ugyanezt vitatják majd. A tébolydába téved sok közülök, sok visszaretten, révbe egy sem ér. Hát hagyjatok fel az okoskodással. Minden dolognak oly sok színe van! Aki minden oldalt gondosan megvizsgál, a végén kevesebbet tud, mint az első pillanatban. És akkor hogy határozzon? A tett halála az okoskodás.
Ámulva hallgatták, némán és bután.
- Én hát szakítok egyet a gyümölcsből!- döntötte el Éva, és a fához lépett. Elszántan a gyümölcsért nyúlt.
Ez volt a döntő pillanat. Leszakítja vajon az ember a gyümölcsöt vagy nem?
- Az Úr megtiltotta!- kiáltott Ádám.
Éva visszahúzta a kezét. Ádám és Lucifer, feszülten várták, mi lesz. Végül az ördög leereszkedő kedvességgel rámosolygott Évára.
- De csak szakíts! Jöjjön, aminek jönnie kell! Legyünk mindentudók, mint Isten!
Éva megint kinyújtotta kezét. Várt kicsit, hogy történik-e valami, de semmi nem mozdult. Ádám még megakadályozhatta volna, de nem tette. Isten hangja sem hallatszott. Így tehát Éva egy elszánt mozdulattal letépte a csábító gyümölcsöt a fáról.
Megízlelte, aztán Ádámnak is adott.
Lucifer győzött.
- Ez meg itt a halhatatlanság fája! - Biztatta őket tovább. – Gyertek, egyetek ebből is! Ám mire odaértek, egy kerub[1] állt ott, lángoló karddal, és rájuk kiáltott:
- Félre, bűnösök!
És már hallották az Úr szavát is:
- Ádám, Ádám, elhagytál engemet, elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban!
Éva, aki eddig határozott és merész volt, most reszketve nyöszörgött.
- Végünk van!
- Csüggedtek? – vigyorgott a csábító.
- Korántse hidd! - Ádám csak azért is kihúzta magát - Csak még borzongat az ébredés. Menjünk innen Éva, bárhová, messzire, el! Már idegen ez a hely, nem kedves nekem! Elindultak útjukon.
Az Égi Kórus így búcsúztatta őket:

Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság, a föld elveszett.



***



◄--- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ---► Következő lap:Harmadik szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. kerub: a főangyalok után második rangsorba tartozó angyal.