Luciferi Víziók/Hatodik szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Jump to navigation Jump to search


LUCIFERI VÍZIÓK: - Hatodik szín


Hatodik szín[szerkesztés]

Hatodik szín - Róma

Amit Ádám kívánt, Lucifer teljesítette. Az álom elragadó szépségű tájban folytatódott. Az Appennínek alkonyati színekben díszlő hegykoszorúja előtt feltűntek az itáliai dombok, a dombok között az ókori Róma palotái.
Ádám istenszobrokkal díszített fényűző csarnokban találta magát. Díszedényekkel terített, gazdagon megrakott asztalnál, vidám társaságban lakomázott. A társaság tagjai ledéren öltözött kéjhölgyek, és dőzsölő, gazdag kéjencek, voltak. Ádám Sergiolusként, Lucifer mint Miló vett részt a szórakozásban. Illatgyertyák égtek, fuvolások zenéltek, rabszolgák álltak parancsra készen. Egy emelvényen gladiátorok harca folyt.
Catulus, félkönyökkel a heverőjén támaszkodva akárcsak a többiek, már ittasan, de nagy élvezettel nézte a gladiátorok harcát.
- Nézd, Sergiolus, - mondta Ádámnak, - milyen ügyes az a piros szalagos gladiátor! Mernék fogadni, hogy legyőzi a másikat!
- Nem! - Ádám egy pohár részegítő italt töltött magába. - Emez fog győzni, Herkulesre mondom!
- Mit nem mondasz! Még hogy Herkulesre[1]?! Ki hinne még közöttünk istenekben! Mondd Júliádra, jobban elhiszem!
Júlia, Ádám kedvese, valójában Éva volt. Ádám kéjelegve ölelgette.
- Legyen! - mondta harsányan nevetve, le nem véve Éváról sem a szemét, sem kövérkés újjú , tapogató kezeit.
Miló, azaz Lucifer szólt bele a fogadásba.
- Erős alapra esküszöl. Egyik bálvány-istenre a másik bálvány-isten helyett. De mondd! - folytatta sajátságos rosszindulatú hangján, - hogy értsük mégis azt az esküt? Szépségét értsük -é, szerelmed -é, avagy tán éppen hűségét irántad?
Csend lett, a társaság felfigyelt az izgalmas kérdésre. Catulus elgondolkodva felelt.
- A szépség mulandó. De ha még nem is volna az, unottá válik holnapra, amit ma elragadtatással nézel. Meglehet, hogy egy kevésbé szép csábít el a szebbiktől, - ittas kéjes hahotába kanyarodott a mondat vége - az újdonság bűbájos ingerével.
Ádám komoly határozottsággal felelt.
- Hűségét értem. Vagy ki tartja többre hölgyét, mint én Júliámat?
Sikongva nevettek.

- Óh, bohó, - Hippia gurgulázó kacagása éppoly kihívó volt, mint öltözete - talán képes vagy szünet nélkül ölelni őt? Éppen te, aki telhetetlen gyönyörre vágysz, s azt haszontalanul, csapongva keresed? Minden nőben a gyönyörnek csak egy- egy formáját bírod megtalálni, ezért a szépség és a gyönyör eszményképe mindég elérhetetlen varázsként lebeg előtted. Honnan tudhatnád, - nevetett kötekedve - hogy Júliádat is egy szeszély, egy ábrándkép, el nem csábítja tőled? ...Például egy gladiátor szétroncsolt izmai ...- fejezte be vihogva.
- Igaz, igaz, ne is mondj többet Hippia! Miért is vonz és kínoz a gyönyör utáni sóvárgás, ha nincs meg bennem Herkules ereje? - Figyelték Ádám tűnődését. - Lehet, hogy egy megvetett rab egy kínokkal teli hét után olyan órát élvez, amilyet gazdája nem is remélhet? - Csendes kijózanodás következett. - Vagy lehet, hogy csak a szomjazónak hoz gyönyört a víz? S aki a habjaiba dől, annak halál?
Lucifer megunta.
- Óh, micsoda nagyszerű erkölcsi tanfolyam, szép lányok kebelén, díszes pohár mellett! De hogy is van akkor a fogadás? íbr> - Ha veszítek, Júlia a tiéd - kiáltott fel Ádám visszaesve a mulatozó hangulatba.
- S ha nyersz? - Catulus izgatottan várta a feleletet.
- Lovad enyém.
- Négy hét múlva visszaveheted Júliát - egyezkedett nagylelkűen Catulus, - vagy ha nem kell, van egy angolnás tavam, abba belököm.
Lucifer jót kacagott ezen.
- Nézd, Júlia, ezt a szép kövér halat! Edd meg nyugodtan, majd aztán az angolnák híznak meg rajtad!
Évának azonban nem tetszett a tréfa.
- Talán nem hízik majd rút féreg rajtad is? - Ivott egy kicsit, aztán megjátszott jókedvvel magasra emelte a poharát, és nagy hangon mondta: - Örüljön aki él, vagy ha nem is tud örülni, legalább kacagjon!
Ádám odakiáltott a gladiátornak, akire fogadott:
- Tarts ki erősen, hé!
Catulus is biztatta a magáét:
- Rajta, vitézül harcolj!
A harc hamarosan véget ért, mert Catulus gladiátora elesett, és életéért esdekelt. Ádám a kegyelmi jelet akarta kinyújtott kezével mutatni, de Catulus lefogta Ádám kezét, markát összeszorította úgy, hogy hüvelykujjával lefelé, mutasson.
- Recipe ferrum! - fogadd a vasat, vagyis meg kell ölni. - Gyáva korcs! - kiáltotta még oda bosszankodva. Ádámnak pedig sértődötten azt mondta: - Elég rabszolgám van még, nem vagyok fukar - aztán már élvezettel röhögött, ahogy folytatta: - Ki sajnálna egy kis izgató jelenetet szép hölgyek, tőletek, hiszen a csók sokkal édesebb, és forróbb a vágy, ha egy kis vér is ömlik....
A gladiátort kivégezte az ellenfele, a fogadás eldőlt.
- A ló enyém! - mondta Ádám, de látszott, hogy nem volt kedvére ez a szórakozás. - Gyere Júliám, ölelj meg! – sóhajtott. - Vigyék ki azt a hullát! ... Táncosok! Csináljatok már valami komédiát, elég volt mára a szörnyűségekből!
A hullát kivitték, táncosok foglalták el az emelvényt. Catulus Clúviát hívta.
- Gyere, Clúvia, nem bírom nézni, hogy más ölelkezik, az én karjaim meg üresek.
Lucifer is megirigyelte.
- És mi Hippia? Követjük-e a példájukat? De nyald meg az ajkad, mert hátha mérgezett! -Ördögien kedves mosolyával elégedetten nézte. - Na úgy, most már mulathatunk, galambom!
Ádám és Júlia igazi szerelmesek módjára suttogtak.
- Mit is dobog a szíved, Júlia? Nem hagy nyugodni, ahogy hallgatom.
- Halljátok? Ez a bolond még szívről beszél! - kacagott nagy hangon Lucifer.
- Lásd kedvesem - mondta erre Catulus Clúviának - én nem zaklatom a te szívedet, tégy vele, amit akarsz, csak ne tudjak róla. Csak a forró csókod kell, de az mindég kész legyen nekem.
Clúvia nem nagyon örült a vallomásnak.
- Nagylelkű kedves, - csúfolódott szelíden - egészségedre iszom ezt a bort.
- Jól van jól, Clúvia, ne duzzogjál, lágy karod, puhácska kebled ne tagadd meg tőlem! Jaj, még a koszorú is lecsúszott a fejemről! - Odaszólt a táncosoknak - Remek a tánc, fordulatos, buja tűz, kellemes csábítgatással elegyítve!
- Befogom a szemedet inkább, ha a táncosnőket nézed. Felvehetném a versenyt akármelyikükkel táncban, csábításban, de még egy jó szót sem bírok kiérdemelni tőled! Nézd inkább ezt a savanyú arcot! - Clúvia Luciferre mutatott ezekkel a szavakkal. - Minek is neki az a szép lány, ha más hasznát nem tudja venni, mint hogy szunnyadni hagyja. Ő maga meg mit csinál? Ezt a jó illatú társalgást, ami olyan kellemes az édes butaságoktól amiket mondunk, - nevetgélt Clúvia - csak gúnyos mosollyal és hideg szemekkel kíséri! - Ekkor már mind Lucifert nézték, és egyetértőleg kuncogtak. - Egy ilyen arctól valóban megfagy a hangulat, kihal a költészet a társalgásból.
- Ki ellenáll a perc igézetének, s nem hagyja lelkét ártól elragadni, nem is jó ember, s bár maradna otthon - vélekedett Catulus.
- Valóban, szinte félek, hogy szegényben megfogant a fekete halál[2], mely a várost pusztítja. - mondta Hippia borzongva.

Mihály Zichy - Illustration to Imre Madách's The Tragedy of Man - In Rome (Scene 6).jpg

Ádámnak megint elege lett az egészből.
- El ezzel a gyászos beszéddel! Valami pajzán dalt énekeljetek! Ki tudja a legszebbet közületek?
Először Hippia énekelt.

-Borral szerelemmel, eltelni sosem kell, minden pohárnak más a zamatja,
s a mámor, az édes mámor,
mint horpadt sírokat a nap, létünk megaranyozza.

Szép volt a dal, annál is inkább tetszett, mert volt benne valami borzongató.

Együtt dalolták mind a refrént:

- s a mámor, az édes mámor, mint horpadt sírokat a nap, létünk megaranyozza.

Aztán Catulus biztatására Cluvia kezdett énekelni.

- Bolond világ volt hajdanában.
Lukréciát[3] az özvegyi ágyban,
hogy megkereste szép gavallér, nem lángol ajka, több kéjt nem kér.
Kitárt szívvel nem fut a bordélyházba, inkább hideg vasat merít magába.
Örüljünk, okosabb világ van,
örüljünk, hogy mi most élük, ebben az okosabb világban.

A társaság lelkesen fogadta a dalt, nevettek, örültek. Clúvia folytatta:

- Bolond világ volt hajdanában.
Brutus[4] nem ült szép villájában!
Kardot fogott, harcolni ment véle, mint hitvány zsoldos. És miért tett ilyet?
A rongyos nép jóléte végett. A kopár földön értük el is vérzett.

Megint jót nevettek. A refrént mindenki vele énekelte:

- Örüljünk, okosabb világ van,
örüljünk, hogy mi most élünk, ebben az okosabb világban.

Izgatottan várták a folytatást.

- Bolond világ volt hajdanában.
Rém járt fel a hősök agyában.
Szentnek gondolták, mit kacagunk csak ma, s egy két ilyen őrült ha akadna,
cirkuszainkban éppen megfelelne. Nekünk jó látványosság , s a vadaknak lakoma lenne.

[5]

Vidám hahota fogadta ezt is, folytatták együtt az éneklést.

- Örüljünk, okosabb világ van!
Örüljünk, hogy mi most élünk, ebben az okosabb világban.

Üdvrivalgás és taps jelezte a befejezést.
- Jól van Clúvia, még Hippiánál is jobb voltál!
Csak Éva maradt komoly.
- S te nem danolsz? Mit búsongsz Júlia? - kérdezte Ádám kedvesen. - Körülöttünk mindenki vigad és nevet. Vagy nem esik jól pihenned itt a keblemen?
- Dehogy nem, Sergiolus. Nézd el nekem, hogy komollyá tesz a boldogság. Azt tartom, mely kacag, nem is valódi. Legédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak. Talán mert sejtjük, hogy az ily perc virág, s így hervatag.

Hogyan is ne értette volna Ádám a komoly szavakat.
- Én is érzek ilyesmit - mondta. Éva folytatta.
- S kivált, ha még dalt hallok, és zenét! Nem hallgatom a szűk korlátú szót, de a hang árja ringat, mint hajó, s úgy érzem, mintha álomban feküdném.... Éva mosolyogva, ábrándosan beszélt. - A rezge hangon messze múltba szállnék, hol napsugáros pálmafák alatt ártatlan voltam, játszi, gyermeteg, ... nagy és nemes volt lelkem hivatása....- hirtelen visszatért a jelenbe.. - Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa mindez. Csókollak ismét. ...Ébredek.
Ádám megbűvölten hallgatta. Végül úgy érezte, felébredt ő is. Hirtelen düh fogta el.
- El a zenével, tánccal! Émelyít ez örökös édesség tengere! Keserűet kívánna már szívem. Boromba ürmöt, és fullánkot a piros ajakra! Vészt fejem fölé! – üvöltözte.
A táncosok megijedtek Ádám kitörő haragjától, gyorsan elmentek. Szinte ugyanabban a percben kétségbeesett jajkiáltás hangzott fel kintről, és Ádám heves mozdulata megfagyott a levegőben.
- Mi ez a velőig ható jajgatás? – kérdezte ijedten.
- Néhány őrültet éppen keresztre feszítenek. Testvériségről, jogról álmodtak! - nevetett Lucifer.
- Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon, élvezve és feledve a világot! Miért vitatták mások dolgait! - kiáltotta Catulus egyetértőleg.
Cinikus kacagással szólalt meg megint Lucifer.
- Testvériség! Koldus a dúst testvéréül kívánja. Cseréld meg őket, és ő von keresztre.
- Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat, dögvészt, mi a várost tizedeli! Hadd kacagjuk a végzetet, amit az istenek ránk küldtek! - folytatta Catulus hahotázva, de hirtelen elhallgatott, mert kintről jajszó hallatszott megint.
Ádám szívét rémület járta át, elgondolkodott , bizonytalan hangon szólalt meg.
- Úgy érzem, mintha álomban feküdném, ....a rezge hangon messze múltba szállok, hol nagy és nemes volt lelkem hivatása. ... Nem így mondtad, Júlia?
Alig lehetett hallani a választ.
-Igen, így mondtam.

Madách6 3.jpg

Újabb döbbenet. A csarnok előtt jajveszékelő temetési menet vonult el, koporsókat és fáklyákat vittek. Halotti fuvolák szóltak, nők jajveszékeltek.
A társaság dermedten hallgatott.
Végre Lucifer hangos kacagása megtörte a csendet.
- Úgy látom, itt a jókedv elborult! Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc, hogy a savanyú úr is megsokallja? - Gúnyos vigyorral nézett körül - Talán bizony valaki fél közöttünk, vagy éppen megtért!?
Ádám a poharát hajította feléje.
- Vessz, ha azt hiszed!
- No, majd hívok új vendéget közénk! Talán a jókedv is megújul vele. Hej! Hozzátok be szolgák ízibe, ki fáklyafénnyel erre utazik! - Nyájasan tette hozzá - Csak megkínáljuk egy pohár itallal!

Úgy is történt. Behozták a halottat nyitott koporsóban, és az asztalra tették. Lucifer tovább viccelődött.
- Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!
Hippia került elő, félig részegen.
- Talán inkább csókot kívánsz? - vihogta.
-Öleld meg, - biztatta Lucifer, - és lopd ki a szájából az obulust[6]!
- Ha téged megcsókoltalak, őt miért ne?! - Azzal szájoncsókolta a koporsóban fekvő hullát.
Néhányan nevettek volna, de akkor előállt egy jóságosnak látszó, mégis tekintélyt parancsoló férfi. Göndör, őszes haja felhőként csillogott a feje körül.
- Megállj! A döghalált szívod magadba!
Erre a szóra elborzadva felfigyeltek a többiek is.
- Rettenetes.... - suttogták.
- A döghalál...
Felálltak a helyükről, hátrahúzódtak, várták mi történik.
- Péter apostol - susogta valaki, mintha titok lenne.
Péter apostol rendkívüli hatalmat sejtető hangja megrengette a csendet.
- Te nyomorú faj! Gyáva nemzedék! Míg a szerencse mosolyog feletted, mint napsugárban a légy, szemtelen, Istent, erényt gúnyolva taposó. De hogyha a vész ajtódon kopog, ha Istennek hatalmas ujja érint, rút kétségbeeséssel gyáván meghunyászol.

Kezdték úgy érezni, hogy róluk beszél.
- Nem érzed-é hogy az ég büntetése nehezedik rád? Nézz csak körül! A város pusztul, durva idegen nép tiporja arany vetésidet. Szétbomlik a rend, senki sem parancsol, s szót sem fogad! A rablás, gyilkolás emelt fővel jár a békés lakok közt, utána a halvány gond, rémület s égből, földről se részvét, sem segély.
Körbenézett a mulatozókon.
- Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával sem elcsendesíteni kebled mélyén a lelkiismeret hangját, amely jobb cél felé próbál ösztönözni, de hiába. Nem érzel kielégülést, úgy-e? Csak undort ébreszt szívedben a gyönyör.
Nem szólalt meg senki, de meglepődve ismerték fel, hogy igazat mond.
- Aggódva figyelsz, ajkad remeg, de minden hiába, a régi istenekben nincs már hited, azok kövekké dermedtek, s elporlanak.
Ahogy ezt kimondta, rémülten látták, hogy a csarnokot díszítő istenszobrok porrá lettek.
- S új istent nem találsz, mely a salakból fölemelne - folytatta Péter apostol. -Nézz csak körül, mi pusztít városodban hatalmasabban, mint a döghalál! Ezren és ezren hagyják ott a kényelmes életet, hogy Thébaisznak[7] pusztaságait benépesítsék vad anachorétákkal[8], ott keresve tompuló érzékeiknek valamit, ami még izgassa, ami még lelkesítse. El fogsz pusztulni , korcsult nemzedék, e nagy világ most tisztuló színéről.
Kongó üres csend követte az apostol szavait.

Egyszer csak Hippia jajgatását hallották.
- Óh, jaj nekem, micsoda szörnyű fájdalom jár át, hideg veríték, és pokol tüze - suttogva folytatta - óh, a dögvész. - Összeroskadt a koporsó előtt.
- Meghalok.- Még a harag adott neki annyi erőt, hogy kérdőre vonja társait. - Nem gyámolíttok? Senki sem segít közületek? Senki, akik annyi élvezetben osztoztatok velem?
Azok mozdulatlanul álltak, és hallgattak. Mígnem Lucifer szólalt meg csúfolódva:
- Ma néked, holnap nékem, édesem!
- Hát öljetek meg! Igen! Tegyétek meg, vagy megátkozlak benneteket!
Péter apostol odalépett mellé.
- Ne átkozódjál leányom. Sőt bocsáss meg nekik. Majd gyámolítlak én, és a nagy isten, a szent szeretet örök Istene. Emelkedjél fel hozzá. - Egy pohár vizet vett el az asztalról, szavai suttogók voltak, mozdulatai megszentelteknek látszottak.
- Megkeresztellek ezzel a vízzel. Lelked megtisztul ezáltal.
- Igen, megkönnyebbültem Atyám. - mondta halkan Hippia. Békesség látszott az arcán. Meghalt.

Elsőnek Catulus tért magához.
- Még ma Thébaiszba utazom - mondta - megundorodtam ettől a bűnös világtól.
- Várj, veled megyek- indult Clúvia is.
Ádám is elindult valamerre, aztán elgondolkodva megállt. Éva a nyomában volt.
- Itt vagy, Júlia? Mondd, mit keresel itt, ahol a halál az örömet kiölte? - kedvesen átfogta a vállát.
- Hát nem ott van-e a helyem, ahol te vagy? Óh, Sergiolus! - Sóhajtott - Milyen sok nemes érzést találhattál volna bennem! De csak múlékony gyönyör után kutattál.
- Milyen kár, hogy így van. - sóhajtotta Ádám elgyötörten. - És bennem is nemesebb érzések voltak, nem ez a kisszerű élet.... Kár így elveszni, nyomorultan, és szenvedni addig is.... Óh, ha él az Isten...., - nagy elkeseredésében letérdelt, kezét az égre emelte - ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk, új népet hozzon, és új eszmét a világra! Új népet, hogy jobb vért öntsön a régi korcsba, és új eszmét, hogy magasba törhessenek a nemes lelkűek. Érzem, hogy a mi eszméink elkoptak már, s újat létrehozni nincs erőnk. Hallgass meg, Istenem!
Már erősen besötétedett, és hirtelen különös fényjelenséget láttak az égen. Egy kereszt tűnt fel, glória övezte. Áhítattal nézték. Később Lucifer került elő. Megijedt a kereszt és a glória láttán.
- E látvány kissé borzongatja hátam – dörmögte. - De semmi baj, majd az ember segítségemre lesz ha küzdök ellene. Amit én nem bírok megtenni, majd az ember megteszi helyettem. Már láttam hasonlót! A glória ha lassan elveszett, még megmaradt a vérengző kereszt! - azzal már el is szállt az ördög ijedelme.
Aztán észrevették az égő városok fényét amint előpiroslott a hegyek mögül. A tűz világította hegyoldalakon a csúcsokról harcosok ereszkedtek lefelé. Idegen külsejű, állatbőrökbe öltözött, félvad csapatok voltak.
Távolabbról áhítatos himnusz hangjait hozta az esti szellő. Péter apostol lépett hozzájuk.
- Az Úr meghallgatott - mondta Ádámnak. - Nézz szét! Az elkorcsosult föld kezd újjászületni. E medvebőrös barbár harcfiak, akik felgyújtják züllötten csillogó városainkat, akiknek a lova a múlt századok vetését tiporja, és elhagyott templomokból csinálnak istállót, új vért hoznak az elsilányult, megfogyott erekbe. - Gyönyörködve körülnézett a félelmetes éjszakában. - Az új tanítás is eljön a világba. - folytatta halk bizakodással. - Most még a cirkuszban vadállatok elé vetik azokat, akik hirdetik, de ők himnuszt énekelnek, miközben a bősz tigris a szívüket kitépi. Új eszmét hoznak, a testvériséget, és az egyénnek felszabadulását. Ezek az eszmék meg fogják rázni a világot.

Ez volt az, amire Ádám vágyakozott.
- Én is érzem, hogy több kell a léleknek, mint dagadó párnákon kéjelegni. Nagyobb öröm lehet szívünket és vérünket adni valami nagy célért.
- Akkor ez legyen a célod: Istennek dicsőség, magadnak munka. Az egyén szabad, érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet.
Felemelő szavak voltak ezek. Ádám szinte megtisztult tőlük.
- Máris lelkesen indulnék csatázni az új tanért! Alkotni új világot! Melynek virága a lovag erény lesz, költészete az oltár oldalán felmagasztalt női ideál.
Péter apostolra támaszkodott, úgy igyekezett minél gyorsabban elhagyni a megutált helyet.
- Ádám! A lehetetlen lelkesít! - Lucifer magabiztosan lépegetett a nyomukban. - Emberhez méltó és dicső dolog! Istennek tetszik, mert az ég felé emel. Az ördögnek is tetszik, mert előre látom, hogy majd a végén mennyire kétségbeesett leszel!
És megint az a kacaj.....


***



◄--- Vissza a címlapra            A lap tetejére             ---► Következő lap:Hetedik szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Herkules: nagy erejű hős a görög-római mitológiában, aki halála után istenné lett.
  2. fekete halál: a pestis.
  3. Lukrécia: A római király fia meggyalázta, ezért szégyenében megölte magát.
  4. Brutus: római politikus, polgárháborúban csatát vesztett, ezért megölte magát.
  5. vadaknak lakoma lenne: a keresztény vallás követőit hitükért vadállatok elé vetették.
  6. obulus: ezüstpénz, a rómaiak a halott szájába tették, hogy kifizethesse a díjat az alvilág révészének.
  7. Thébaisz: Felső-Egyiptom.
  8. anachoréta: sivatagi önsanyargató remete.