Luciferi Víziók/Függelék

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

LUCIFERI VÍZIÓK: - Függelék

Függelék[szerkesztés]

Ádám és Éva történetének kezdete a Bibliában van megírva, Mózes első könyve, 2. és 3. fejezetében.

„Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

Ez a menny és a föld teremtésének a története.

Amikor az Úristen a földet és a mennyet megalkotta, még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje. Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét. Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat, eledelre jót, az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.

Édenből pedig egy folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt. Egyiknek Pisón a neve. Ez megkerüli Havilá egész földjét, ahol arany van. Enne a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta, és ónixkő. A második folyónak Gihón a neve. Ez megkerüli Kús egész földjét. A harmadik folyónak Hidekkel a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.

És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje, és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.

Ezután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát Az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi, mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

Mély álmot bocsátott ezért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember:

Ez most már a csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és felesége, de nem szégyellték magukat.

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok mi a jó és mi a rossz.

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket füztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt - kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam hogy ne egyél? Az ember így felelt. Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól : Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.

Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak:

Mivel ezt tetted, átkozott légy,
minden állat, és minden mezei vad
közt
hasadon járj, és port egyél
egész életedben!
Ellenségeskedést támasztok közted
és az asszony közt,
a te utódod és az ő utódja közt:
ő a fejedet tapossa,
te meg a sarkát mardosod.
Az asszonynak ezt mondta:
Igen megnövelem terhességed
fájdalmát,
fájdalommal szülöd gyermeked,
mégis vágyakozol férjed után,
ő pedig uralkodni fog rajtad.
Az embernek pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél arról a fáról,
amelyről azt parancsoltam,
hogy ne egyél,
legyen a föld átkozott miattad,
fáradsággal élj belőle egész életedben!
Tövist és bogáncsot hajt neked,
és a mező növényét eszed.
Arcod verejtékével eszed a kenyeret,
míg visszatérsz a földbe,
mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni
a porba!


Az ember Évának nevezte el a feleségét, mer ő lett az anyja minden élőnek. Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és felelségének, és felöltöztette őket.

Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy, tudja mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki a kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerubokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat."

***


Vissza a címlapra A lap tetejére Következő lap: Utószó