Az imágó teste alul fekete, felül rezeszöld vagy rézvörös. A szárnyfedőkön hat-hat kiemelkedő borda van, amelyből három-három láncszerű. 18–25 mm hosszú.
Inkább erdőszegélyeken, erdőirtásokon található nagyobb számban. Talajfelszíni aktivitásának két periódusa van.
Az első áprilistól június végéig tart, és ezen időszak a szaporodási aktivitását is lefedi.
A második augusztusban van, de ez rövidebb és kisebb csúcsú az előzőnél. Ekkor találhatók a frissen kibújt állatok.
A nőstény többször rak tojást, egy-egy alkalommal 2–14, egy idényben összesen mintegy 20–60 darabot. Teljes kifejlődése 10–13 hétig tart, ebből 8–10 hét a lárváé.
Az imágók telelnek át, sokszor csoportokban, nem ritkán kidőlt fatörzsekben. Az imágó és a lárva is elsősorban ragadozó.
Minden elérhető és általa legyűrhető zsákmányt elfogyaszt.
Elterjedt és gyakorinak mondható.
Mint minden hazai Carabus faj, Magyarországon ez is védett.