Kertészet/Lepkefélék/Mogyoróormányos

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Mogyoróormányos

Mogyoróormányos
Tölgymakkormányos

A mogyoró termését elsősorban a mogyoróormányos (Curculio nucum), és/vagy a tölgymakkormányos (Balaninus glandium), károsítja. A két faj aránya még nem teljesen tisztázott (Jenser, 1984).

A fő kártevőalak a lárva, amely a mogyoró belsejében táplálkozva a termést fogyasztásra alkalmatlanná teszi. A lárva károsítása mellett különösen a korán rajzó imágók esetében alkalmanként jelentős lehet a nővirágzatok és a kocsányok károsítása, valamint a zsenge termések megsebzéséből származó kártétel is (Bürgés, 1990).

A rágási sérülések utat nyitnak a (Sclerotinia fructigena) kórokozó gombának, amely csapadékos körülmények között a termés teljes pusztulását okozhatja. A mogyoróormányos egynemzedékes faj. A talaj 20-50 cm-es rétegében földgubóban áttelelő lárvák jelentős része (70-75%) májusban bábozódik, míg más részük 1-3 éves diapauzába vonul. Az imágók május harmadik dekádjától június végéig repülnek (Endrődi, 1971).

A fő rajzás időszaka hazánkban június első felére tehető. A mogyoróormányos rajzásmenete a szelídgesztenye terméskártevői esetében javasolt higanygőzizzóval ellátott fénycsapdával jól követhető (Bürgés és Czencz, 1976).

Az 1-3 hetes érési táplálkozást, majd a párzást követően a nőstény a petéket a termés héj alatti illetve mélyebb részeibe helyezi. A termésben kifejlődött lárva a gyümölcsből 2-3 mm-es átmérőjű, kör alakú nyíláson távozik. Az eredményes védekezés alapja a rajzó imágók elpusztítása állománykezeléssel.

A 4-6 hétig elhúzódó rajzás időszakában az erős toxicitású és hosszú hatástartamú készítmények (metidation, karbaril stb.) 2-3 alkalommal történő kijuttatásával a fertőzés minimálisra csökkenthető. Az általában javasolt mechanikai eljárások (az imágók lerázása, a fertőzött termés megsemmisítése stb.), valamint a talajba húzódott lárvák elleni vegyszeres védekezés csak mérsékelt eredményt biztosítanak. A természetes ellenségek (paraziták, predátorok, rovarpatogén gombák) gyéríthetik a kártevőt (Maisner, 1974).

Kevésbé érzékeny, korán keményedő héjú fajták (Hallei óriás, Barcelonai stb.) telepítésével csökkenthető a mogyoróormányos okozta fertőzés mértéke.