Heraldikai lexikon/Tóth Sándor (éremművész)

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Tóth Sándor, éremművész, szobrász.

Miskolc, 1933. március 19. -


1951-1959: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Hincz Gyula, Pap Gyula, Barcsay Jenő, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1959-ben a művészeti főiskolák Tanácsköztársasági Pályázatának nagydíját nyerte el. 1959-1960-ban a Művészeti Alap ösztöndíjával a hódmezővásárhelyi telepen alkotott. 1961-ben Szegeden telepedett le és 1974-ig a Művészeti Gimnázium tanára. Ezt követően Nyíregyházán kapott műtermet, ahol alkotótevékenysége mellett eredményes szakköröket vezetett. Egy évtizedig volt a szabolcsi művészek szervezetének titkára. Számos szegedi és nyíregyházi szobrászművészt indított el a pályán. 1977-ben kezdeményezte a Nyíregyháza-sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep alapítását, az Alkotótelepi Tanácsnak indulástól fogva tagja. Főiskolás éveiben 1954-től nyaranta a hódmezővásárhelyi, 1969-ben a zsennyei, 1971-1975 között a villányi, 1973-ban a kecskeméti és oronskói (PL), 1974-1976 között, 1983-ban, 1985-ben, 1991-ben a nyíregyháza-sóstói, 1975-ben a burgaszi (BG), 1976-ban a potsdami (Német Demokratikus Köztársaság) és a zamosci (PL); 1977-ben a rzeszówi (PL), 1988-ban a palangai (Litvánia), a dzintari-i (Lettország) és a zsdennyevoni (UA), 1988-ban a körmöcbányai, 1992-ben a klaipédai (Litvánia) művésztelepen dolgozott. Eredményes munkásságát számos elismerés jelzi:
1962: Szegedi Nyári Tárlat III. díja;
1963: Szegedi Nyári Tárlat II. díja;
1964: Alföldi Tárlat díja, Gyula;
1968: Szegedi Nyári Tárlat díja;
1969: Szocialista Kultúráért;
1970: Békéscsabai Alföldi Tárlat Nívódíja;
1972: Szegedi Nyári Tárlat díja; Szabadka Város díja;
1973: Békéscsabai Alföldi Tárlat Munkácsy Emlékérme;
1974: Firenzei Giorgio Vasari Nemzetközi Éremverseny 3. díja;
1975: Felszabadulási Pályázat III. díja, Hódmezővásárhely;
1982: Munkácsy-díj;
1984: Szegedi Nyári Tárlat díja;
1986: a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete az év legszebb egyesületi érme kitüntetése;
1989: Iserlohn Város díja;
1991: VI. Pál pápa ezüst Emlékérme;
1995: Ravenna Város Aranyérme;
1996: Hatvani Portré Biennálé díja;
1997: Hadtörténeti Múzem Kiállítási díja; Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala díja.

Az 1986-1987-es tanévben az Egri Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára volt. Első kiállításain a szobrászati alkotások mellett festmények és rajzok is helyt kaptak. Rézlemez-domborításai és kisplasztikái témáit leginkább családja életéből vette. Realista stílusú - ritkán absztrakt felfogású (Madarak és halak sorozat, 1972) - alkotásai leggyakrabban bronzból készülnek, de jól bánik más anyagokkal is. Korábban gyakran készített terrakotta, mészkő-, márvány- és faszobrokat. Számos köztéri munkát készített, melyek között emléktáblák, emlékművek, büsztök, önálló térplasztikák sorakoznak. Legmonumentálisabb alkotásaként tarjuk számon a máriapócsi Bazilita templom kapuját. Vert és öntött érmeket is készít. Jelentős emlékérmeinek és orvosi vonatkozású érmeinek száma.

Egyéni kiállítások
1964 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely (kat.) • Móra Ferenc Múzeum, Szeged (kat.) • Erkel Ferenc Múzeum, Gyula (kat.)
1966 • Képcsarnok, Szeged (kat.) • József Attila Múzeum, Makó (kat.)
1969 • Képcsarnok, Szeged (kat.) • Művelődési Közösség Kiállítóterem [Pintér Józseffel], Topolya • Képzőművészeti Találkozó Kiállítóterem [Pintér Józseffel], Szabadka (kat.)
1971 • Miskolci Képtár, Miskolc (kat.) • Járási Művelődési Központ, Edelény • Helytörténeti Múzeum, Tokaj
1972 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged (kat.)
1973 • Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza (kat.)
1974 • Képzőművészeti Találkozók Kiállítóterem, Szabadka • Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza
1976 • Herman Ottó Múzeum, Miskolc (kat.) • Nagyközségi Művelődési Ház, Tiszavasvári (kat.)
1977 • Benczúr Terem, Nyíregyháza (kat.)
1978 • Városi Művelődési Központ, Hajdúböszörmény
1979 • Medgyessy Terem, Debrecen • Báthory István Múzeum, Nyírbátor
1980 • Ady Endre Művelődési Központ, Kisvárda
1982 • Néprajzi Múzeum [Sebestyén Sándorral], Ungvár • Lévay J. Könyvtár, Miskolc (kat.) • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba • Erkel F. Művelődési Központ, Gyula • Művelődési Központ [Sebestyén Sándorral], Hajdúdorog
1983 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza (kat.) • Somogyi Könyvtár, Szeged • Balatoni Galéria, Balatonfüred (kat.)
1985 • Mini Galéria, Miskolc (kat.)
1986 • Báthory István Múzeum, Nyírbátor (kat.) • Medgyessy Emlékmúzeum, Debrecen
1988 • Kunsthistorisches Museum, Bécs (kat.)
1989 • Galerie des Parktheaters, Iserlohn (Német Szövetségi Köztársaság) • Móra Ferenc Múzeum Fekete Ház, Szeged (kat.)
1991 • Magyar Intézet, Párizs
1992 • Déri Múzeum, Debrecen (kat.)
1993 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged • Bolgár Kulturális Intézet
1994 • Kainuun M., Kajaani (FIN) • POST-FIDEM Kiállítás, Városi Galéria [Győrfi Sándorral], Nyíregyháza (kat.) • Hungarian Rhapsody, Amerikai Numizmatikai Múzeum, Colorado Springs (USA)
1995 • Owens-Illinois Art Center, Toledo (USA) • Art Center Delaware (USA)
1996 • Hatvani Galéria [Pintér Józseffel], Hatvan • Vay Ádám Múzeum, Vaja • Városi Galéria [Csizmadia Zoltánnal], Nyíregyháza (kat.) • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged
1997 • Európa napi kiállítás, Városi Galéria, Nyíregyháza
1998 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Nemzeti Emlékpark, Pusztaszer • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
2000 • Miskolci Galéria, Miskolc

Válogatott csoportos kiállítások
1964-től rendszeres kiállítója a Vásárhelyi és Szegedi Nyári Tárlatoknak, míg Szegeden élt gyakran küldte műveit a Békéscsabai Alföldi és a Debreceni Nyári Tárlatokra, 1974-től rendszeres kiállítója a Szabolcsi, illetőleg Szabolcs-Szatmár megyei őszi kiállításoknak 1977-1989 között pedig kiállító művész a FIDEM Nemzetközi kiállításain.
1962, 1965 • 9., 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1967, 1968 • Szegedi Képzőművészek Kiállítása, Szabadka, Újvidék
1970 • Alföldi művészek kiállítása, Berlin • Frankfurt • Odessza
1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest
1979 • Magyar Éremművészek Tárlata, Helsinki • Stockholm • Párizs
1985 • A művészet szolgálatában, A megyei képzőművészeti gyűjtemények 40 éve, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1991 • Szegedi Szépmíves Céh Tárlata, József Attila Tudományegyetem Aulája, Szeged
1993 • III. Nemzetközi Érem Quadriennálé, Körmöcbánya • Építészet érméken, Országos Műemlékfelügyelőség, Budapest
1994 • Tavaszi Tárlat, Petőfi Csarnok, Budapest
1995 • Bronz Háromszög Vándorkiállítás, Városi Galéria, Nyíregyháza • Városi Galéria, Uherské Hraditště (CS) • Múzeum, Körmöcbánya
1997 • Arcok és Sorsok, XI. Országos Portré Biennálé, Hatvani Galéria, Hatvan

Köztéri művei
Bányász (gipszszobor, 1959, Pereces, Vájáriskola)
Gagarin (vörösrézlemez, 1962, Szeged, Kolozsvári-téri Iskola)
Rózsa Ferenc (vörösrézlemez, 1964, Szeged, Rózsa F. sugárút, eltávolítva)
Juhász Gyula (rézlemez domborítás, 1965, Szeged, a Tisza Szálló étterme)
Dr. Gellért Albert (bronz dombormű, 1966, Szeged, Anatómiai Intézet)
Kada Elek (kő, büszt, 1968, Kecskemét, Katona József Múzeum melletti szoborpark)
Lenin (rézlemez domborítás, 1968, Kaposvár, Pártház, eltávolítva)
Marx-Engels-Lenin (bronz domborítás, 1968, Kaposvár, Pártház, eltávolítva)
Könyves-Kolonics (bronz emléktábla, 1972, Makó, Ügyvédi Kamara)
Véradásért (réz domborítás, 1972, Békéscsaba, Vérellátó Intézet)
Czibula Antal (bronz domborítás, 1971, Szeged, Ügyvédi Kamara Tanácsterme, eltávolítva)
Pest és Buda egyesítésének emlékkövei (mészkő, 1973, Szeged, Budapest körút)
Hal (márvány, 1973, Oronsko [PL])
Balázs Béla (bronz dombormű, 1974, Szeged)
Templomkapu (vörösréz lemez, bronzérmek, 1975, Szeged, Tátra téri római katolikus templom)
Hal (márvány, 1975, Burgas, Szlavejkov park)
Torzó (márvány, 1975, Burgas, tengerparti sétány)
Várakozás (mészkő, 1975, Siklós, park)
Baross László (kő, büszt, 1975, Mátészalka, Baross L. Szakközépiskola)
Zalka Máté (vörösréz domborítás, 1977, Szeged, az egykori Zalka Máté Iskola, eltávolítva)
Dr. Gelei József (bronz dombormű, 1977, Szeged, Orvoskémiai Intézet)
Jegyesek (réz domborítás, 1980, Hódmezővásárhely, Házasságkötő terem)
Alpár Ignác (bronz dombormű, 1982, Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház társalgója)
Leviczky László (bronz dombormű, 1982, Nyíregyháza, temető)
megyecímer (bronz dombormű, 1982, Nyíregyháza, Megyeháza)
Kossuth Lajos (bronz dombormű, 1982, Tiszalök, Általános Iskola)
Juhász Gyula (bronz dombormű, 1983, Szeged, a költő szülőházának helyén Szegedi Orvostudományi Egyetem, Sebészeti Klinika)
Varga Tibor (bronz dombormű, 1984, Szeged, Belvárosi Temető)
Jósa András (bronz dombormű, 1984, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)
Kórház (bronz dombormű, 1984, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)
Szabolcsi orvosok (bronz dombormű, 1984, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)
a Szeged-Csanádi püspök trónusa és dombormű (bronz, 1984-1987, Szeged, Dóm)
Vilmon Gyula (bronz dombormű, 1985, Szeged, Közegészségügyi Intézet)
Szent Gellért (bronz dombormű, 1985, Szeged, Tátra téri római katolikus templom)
Miskolci gimnáziumok (bronz dombormű, 1985, Miskolc, Földes Gimnázium falán)
Molnár János (bronz dombormű, 1986, Hajdúszoboszló, TITÁSZ Szálloda falán)
Kelemen Didák (bronz dombormű, 1986, Báthory István Múzeum, Nyírbátor)
Kelemen Didák (bronz dombormű, 1986, Miskolc, Minorita templom)
Weiner Leó (bronz dombormű, 1986, Debrecen, Zeneművészeti Főiskola csarnoka)
Hatvani István (bronz domborítás, 1986, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Természettudományi Kar Tanácsterme)
Sillye Gábor (bronz, büszt, 1986, Hajdúböszörmény, Hajdúsági Múzeum udvara)
Görög Demeter (bronz, büszt, 1986, Hajdúdorog, Községháza előtti park)
Bocskai István (bronz, büszt, 1987, Hajdúhadház, Fő tér)
Vikár Sándor (bronz dombormű, 1989, Nyíregyháza, Művészeti Szakközépiskola falán)
id. Görömbei Péter (bronz dombormű, 1990, Nagykálló, Református templom kapujánál)
ifj. Görömbei Péter (bronz dombormű, 1990, Nagykálló, Református templom kapujánál)
Ratkó József (bronz dombormű, 1990, Nagykálló, Városi Könyvtár bejáratánál)
Kossuth Lajos (bronz, 1991, Szegvár, park)
Kossuth Lajos (bronz dombormű, 1991, Nyíregyháza, Kossuth tér)
Városalapítási privilégium kihirdetése (bronz dombormű, 1991, Nyíregyháza, a városháza falán)
Világháborús emlékmű (bronz, kő, 1992, Téglás, park)
Világháborús emlékmű (bronz, kő, 1992, Nyírpazony, temető)
Ábrahám Ambrus (bronz dombormű, 1993, Szeged, Ady téri egyetemi épület)
templomkapu (bronz, 1993, Máriapócs, Bazilita templom)
Magna Domina Hungarorum (bronz dombormű, 1995, Budapest, a Vatikáni Nagykövetség bejáratánál)
Manninger Rezső (bronz dombormű, 1995, Budapest, Állategészségügyi Intézet)
Imre József (bronz dombormű, 1996, Szeged, Sebészeti Klinika)
Bay Zoltán (bronz, büszt, 1996, Szeged, Dóm téri pantheon)
Szent Miklós ivókút (bronz, 1996, Nyíregyháza, Szent Miklós tér)
Eisert Árpád (bronz dombormű, 1996, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)
Tomasovszky András (bronz, kő büszt, 1996, Nyíregyháza, temető)
Szilágyi László (bronz, kő, büszt, 1996, Nyíregyháza, temető)
Mikszáth Kálmán (bronz dombormű, 1997, Szeged, SZAB székház)
Szent Teréz (bronz dombormű, 1997, Szeged, Tátra téri templom)
Kállay Rudolf (bronz dombormű, 1997, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)
Szent István (bronz dombormű, 1998, Vállaj, Fő tér)
Vérellátó állomás (bronz épületplasztika, 1998, Nyíregyháza, Jósa András Kórház)

Művek közgyűjteményekben
Amerikai Numizmatikai Múzeum, Colorado Springs
Balatoni Múzeum, Keszthely
Báthory István Múzeum, Nyírbátor
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Dante Központ, Ravenna
Déri Múzeum, Debrecen
Fővárosi Képtár, Budapest
Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
Kunsthistorisches Múzeum, Bécs
Miskolci Képtár, Miskolc
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
Országos Műemlékvédelmi Hivatal Építészeti Múzeum, Budapest
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest
Sárospataki Képtár, Sárospatak
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
Városi Galéria, Nyíregyháza
Városi Múzeum, Rzeszów
Vatikáni Pápai Műgyűjtemények, Róma

forrás: artportal

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_S%C3%A1ndor_%28szobr%C3%A1sz%29