Heraldikai lexikon/Páncél

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Későgótikus vértezetek a bécsi fegyvergyűjteményből. A jobb oldali kisebb páncél Mátyás királyé lehetett.

Névváltozatok:

vitézleő fegyver, vas, pancel (mind Karácsony 1606/1620), bilix lorica: kétſzeres pántzél (Pápai/Bod 83.), paludamentum: királynak, kapitányoknak hadi ö́ltözeti, pántzél ing (uo. 442.)

"...Márk által a XIV. században irt s képekkel is díszített úgynevezett bécsi képes krónika képei. ...a lovagvilág eseményeinek ábrázolásánál korának lovagi öltözetéről és fegyvereiről ad a legkisebb részletekre kiterjedő hű képet. ...a 137-ik lapon, a képen, melyen Róbert Károly király páros harcza van feltüntetve Omodei Máté nádorral Kassa mellett, a király és a nádor csaknem teljesen hasonló öltözetet viselnek. A király egész testét sodronypánczél fedi, mely fölé piros fegyverkabát van öltve ujjak nélkül, rajta az ország czímerét képező arany kettős kereszt kihímezve. Fején üstsisakot visel, tetején sisakoromdísz gyanánt az anjouk czímeralakjával s királyi rangja jeléül, könny arany nyitott liliom végű koronával. A kor szokott rendkívül magas nyergében ül, melybe még bele is van csatolva s míg egyik kezében az ország s az anjouk czímerével ékített tárcsa pajzszsal védi magát, jobbjával előre szegezett gerelyét a pajzs kivágásába támasztva rohan előre." (Szendrei 1896. 76.)


Rövidítések:


A vértezet részei a fej, a törzs és a végtagok (kezek és lábak) védelmét szolgáló részekre, lemezekre oszthatók.

A fej védelmét a különféle típusú sisakok szolgálták.

A törzs védelmére az egy darabból készült mellvért (mellvéd [Szendrei 1896. 112.]) vagy a mellvas (felső mellvért [Szendrei 1896. 93-94.]) és a hátvas szolgált. A mellrész jobb oldalára a lovagi tornákon használt vérteknél a tornalándzsa felfektetésére szolgáló horgot (zászlóhorog [Szendrei 1896. 112.]) erősítettek. A mellvashoz az állat védő állvértet (szakállvédő (Barthaube) [Szendrei 1896. 93.], arczborító [Uo. 112.], állvéd [Uo. 147.]) mereven hozzáerősítették. Erre borult rá a fejet védő sisak. A mellvért aljához néha (egyes páncéltípusoknál) csípővért (alsó mellvért [Szendrei 1896. 93.], derékvédő [uo. 94.], csipővas [Uo. 112.], csatakötény [Varjú Elemér ArchÉrt. 1907. 32.]) társult. Ehhez a lábaknál egy-egy csuklós vaslemez (nyujtványok (tuiles) [Szendrei 1896. 94.]) kapcsolódott. Az ágyékvédőt (ágyéktakaró [Szendrei 1896. 112.]) a mellvért alatti sodronyvért (vassodrony [Szendrei 1896. 94.]) képezte.

A kéz vértezetének részei közé tartozik a vállvért (vállvédő [Szendrei 1896. 93.], vállvéd [Uo. 112.]), (felső és alsó) karvért (karvéd [Szendrei 1896. 93.]), ezen belül a felkarvért (félkarvas [Szendrei 1896. 112.]) és alkalvért (alkarvas [Szendrei 1896. 112.]), a (pillangós) könyökvért (könyökvas [Szendrei 1896. 93., 112.]) és a kézvért (vaskesztyű [Éber László ArchÉrt. 1902. 102.[3]). A legnagyobb tudást és a legnehezebb feladatot a vaskesztyű elkészítése igényelte, mivel azt sok apró lemezből kellett elkészíteni és nagy pontossággal kellett összeilleszteni. Ezért a vértezet egyik legértékesebb részét a kesztyű képezte. Talán innen erednek a párbajok szóhasználatának 'felveszi a kesztyűt', 'kesztyűt dob az arcába' kifejezései is.

A láb vértezetének részei közé tartozik a felső lábszárvért, térdvért (térdvas [Szendrei 1896. 94., 112.]), alsó lábszárvért (együtt: lábszárvas [Szendrei 1896. 94., 112.]) és lábvért (vassaru [Szendrei 1896. 93.], csőrsaru [Uo. 147.], vascipő [ArchÉrt. 1902. 101.], csőr-sarú [Csoma Turul 1896/1. 17.]). A későgótikus vértezeteknél a vassaru csúcsára az akkori (15-16. századi) divatnak megfelelően akár a 20 cm hosszat is meghaladó üres vascsúcsot erősítettek. A külföldi fegyvertani szakirodalom a hosszú vassaru-csúcsot magvar jellegzetességnek tartja. Ez a saruviselet Magyarországról származott át a nyugati lovagi öltözetbe. A szokatlanul hosszúra megnyúlt sarucsúcsnak nem volt semmiféle gyakorlati célja, tisztán csak divatjelenség volt. Csupán lovagláskor viselhették, mert a gyalogos járást a hosszú csúcs annyira megnehezíthette, hogy az ilyen saruban lehetetlen lehetett volna gyalogszerrel elmenekülni a harctérről. (Kalmár ArchÉrt. 1951. 49.[4])

Magyar páncélkészítők[szerkesztés]

Kassán már a 14. században találkozunk János panczererrel (1393). A páncélgyártók (loricator, loricarius, pangreczer, panczermacher) és fegyverderékkészitők (platner, platenschleger, Klampner) kassai céhe az 1461. évben a lakatosokkal és sarkantyúgyártókkal társult. Boldizsár páncálgyártó 1461-ben a kassai közgyűlés tagja, Freysleben Márton és Greff János «dictus de Cruce» polgárjogot nyertek. A kassai adólajstromok szerint Szilveszter (1483—1487 ) előbb 8, majd S és 4 frt adót fizetett; Wolfgang (1487—1490) hasonnevű fia az 1509. évben nyert polgárjogot. Egy fél század múlva tűnik fel ismét egy mester, valószínűen az 1560-ban említett Waczinger Tamás. 1566-ban Schwendy Lázár főkapitány ajánlatával Schenckel Konrád nürnbergi mester telepedik le Kassán. Schwendy leveléből kitűnik, hogy ekkoriban Kassán nem űzték ezt a mesterséget s ezért meghagyta a városi tanácsnak, hogy Schenckelt szerszámokkal és sodronynyal lássa el. Schenkel 1568-ban nyerte el a polgárjogot és 1579-ben még szó van róla a forrásokban. Wagner Frigyes 1571-ben nyert polgárjogot Kassán s Egerben és más helyütt is kereskedik páncéljaival. Neje 1576-ban végrendeletet tesz s 1583-ban már róla is mint néhairól van szó. Berg János (1578—1586) 1579-ben először, 1585-ben másodszor nősül, elvevén Schenkel özvegyét, Eufrosinát, és ez évben Bécsben jár Kassa követségében, majd 1586-ban városi tanácsos.

1586-ban a kassai páncélkészítők egy céhbe állanak a fegyverderékkészítőkkel és ekkor szabályzatuk a mesterremek felől így intézkedik: Zum fünften. Was aber das Pantzermacher jmeisterstück betreffen thut, soll es nach Nürnberger oder Augspurger gewonheit gemacht und gehalten werden. Erstlichen soll er zwo Boszenn ein Negell und Oberbosz feylen und soll als dann ein Mantel oder Koller mit einem gewentem Kragen machen, darzu soll er ein viertel Jahr frist haben. Zum andern will er disz nicht machen, soll er einen Rentpantzer machen, darzu soll er ein halbes Jahr frist haben und alles soll gestampft sein. Zum sechsten begeren wir meister des Handvergs der Platner, welcher sich neben uns will niederlassen, das er Meisterstück mache, nemlich ein sauber hungrisch Harnisch mit schmalen Folien in der Brust fünfzehen, im Rückhen auch fünfzehen und ein hungrisch Hauben hämisch und Hauben von Stahel alles woll gehertnet, zu solchem wirt ihm ein viertel Jahr zeit vorgünt werden zu machen. (Magyar páncélt és magyar sisakot is kellett készíteniük.) A céhszabály hátán közel egykorú kézzel: «Pancirjartok articulussa Klampnerrel edgyütt».

1603—1604-ben Kassán Seybold Veit von Memmingen (1589—1604) céhmester, majd Flasch András (1599—1606), Sepauer Mihály (1601—1602). Demuth Bálint 1612-ben Kassán polgárjogot nyert és 1619-ben céhmester; Pauszner György 1624-ben polgárjogot nyert és 1630-ban is említik; Sur János 1643—1651-ben szerepel.

A lemezvértek és a fegyverderekak gyártása a 14. század végén lendül fel. Ebben az időben Kassán Baloch platner (1394), László (1394—1405), Péter (1394—1403), János (1395—1405), Miklós 1394—1398), Jacusch (1397—1403), István (1398—1403), Jakab (1404), és György a László mester famulusa (1404) fordul elő. János 1410-ben, a század végén Jakab szerepel. A 15. században működnek Pennsl Marx, aki műhelyének felszerelését 232 frton vette Schmidt János császári zeugwarttól és Arnold Konrád nürnbergi fegyverderékgyártóval van üzleti összeköttetésben, (1568—1589); Thomas Brieff von Ritmicz 1574-ben Kassán polgárjogot nyert; a liflandi származású Gerndorf Godhartot 1579-ben mint néhait említik; Balázs platner 1581-ben kassai polgárjogot nyert, akárcsak Smidt György «von Landtberg»; Kolbin vagy Kelpin Joachim (1587—1600), Márk (1587—1599), Schneyder János (1587 —1611), aki 1603—1604-ben céhmester. Pair vagy Bayer Mátyás «von Nürnberg» 1594-ben Kassán polgárjogot nyert s 1599-ben özvegye végrendeletet tett, melyből kitűnik, hogy a férj halála óta Simon, aki e műhelyben tanult, vezette az üzletet. A hagyatékban 14 teljes páncélöltözet és 91 sisak találtatott. A végrendeleti tanúk Schneider János, Kolbin Joachim és Wagner János fegyverderékgyártók, Seybold Vitus páncélgyártó és Illés órásmester voltak, akik pecséteikkel is megerősítették a végrendeletet. A szintén nürnbergi származású Baar Mihály 1590-ben a katonai szertárban volt alkalmazva. Wagner Jánost 1599—1602, Simont 1599-ben említik. A 17. században Pankala Péter (1600—1619) az első évben nyert polgárjogot s 1619-ben céhmester; Simko Márton (1610—1618), Ehem György 1612-ben, Vida Márton klampner 1615-ben nyert Kassán polgárjogot; Fridel György (1614—1618) az első évben vette feleségül néhai Kurtzweil Kristóf képíró leányát Erzsébetet; Wittchen János (1620); Pankali Vid 1629-ben lett a város polgára s 1639-ben is említik.

Az 1635. évi kassai árszabályzat szerint készítettek fekete fegyverderekat, sisakot, karvasat; apró szemű környiskörül rezes páncélinget, öregszemű páncélinget; aprószemes és öregesb szemű páncélujjat, páncélsüveget, dupla és öregszemű páncélkeztyűt. A fegyverderekakhoz szükséges lemezeket (platnerplech) Kassa városa hámorában is gyártották. A páncéling ára a 17. században 12 frt, az aprószemüé 24 frt; a páncélujjé 5 és 10 frt. Egy mázsa lemez ára azelőtt 5 frt s a fegyverderék 6 frt- volt; ekkor a pléhlemez ára 16 frt s a fegyverderék ára 9 frt. Míg az acéllemez ára 8 frt volt, a belőle készült fegyverderekat 12 frton adták, most az acél ára 20 frt s így a fegyverderék 18 frt. A sisak (sturmhaube) ára 20 dénárról 60 dénárra szökött; a fekete sisak (morion) 3 frt, a csiszolt (polirte) 4 és 6 frt; a karvas ára 2 frt. Az 1617. évben János György a szász választófejedelem átírt Kassa város tanácsának, hogy hofplatnere Paschaw Bertalannak térítsék meg elhunyt legénye a kassai származású Schmid Márton gyógyítására és temetésére tett költségeit annak hagyatékából. 272-274.

A kassai fegyvergyártók közül említik Sylvester (1471) és Márton (1474) pánczélgyártót. A [kassai] fegyverderék csinálok (platner) díszes munkájára vall. Schur János mester számlája, melyet Schirmer János kassai kereskedő üzleti könyvéből jegyzünk ki: «1655. die 4. Junii. Johannes platner maradt adósa, úgymint maga ő kegyelme 6 könyvecske finom képíró aranyat à denar 45 ... . fl. 2. den. 70, 2 könyvecske czivis silbert ( = ezüstöt) ugyanakkoron à den. 27 . . . den. 54, 2 könyvecske messerschmid silbert à den. 75 . . . fl. den. 50, i könyvecske messerschmid szilbert pro den. 75.» Gribel Marx kassai fegyverderékgyártó 1598. aug. 30-án végrendeletet tett, melyben a templomra és iskolára 20 frtot hagyott; a céhnek 4 frtot azzal a kérelemmel, hogy inasát fogadják gondjaikba, míg mesterségét tanulja.

A pánczélgyártó mesterség hanyatlásáról szól az 1667-ik évi február 3-án kelt [kassai] jegyzőkönyv : «Hencus Éliás supplicál, 30 vagy 40 forinttal lenne segítséggel az nemes tanács, hogy műszert vehetne és a pánczélgyártóságot mívelné.» A tanács kérésével elutasítja.95. 1663 február 22-én Pánczélgyártó János Kassán egy pallérozó malmot és köszörűkövet akar egy vizen építeni. 1665 március 5-én Henkus Éliás szuplikálással jelenti, hogy az urát, Pánczélgyártó Jánost szolgálván négy esztendeig, arra is obligálta volt magát, hogy megruházza becsületesen s az aranyozásra is megtanítja, de sem meg nem tanította, sem ruházni nem akarja, azért kívánja a [kassai] n. tanács ruháját adatná meg neki. Minthogy az ő difficultását, az mikor szabadon mondotta inasát elaludta, azért most tartozik az dolmánynyal.267.

1658 májusában a kassai páncélgyártók már a késcsinálókkal szövetkeznek. A páncélgyártók és késcsinálók ugyanis jelentik, hogy a város egyik tornyának építéséhez kevesen vannak. Eddig a zsemlyesütő, késcsináló, páncélgyártó és kannagyártó céhek együtt dolgoztak, most azonban azt kívánják, hogy a tőcsinálókat is rendeljék melléjük, és a torony kijavításához, kő-, mész- és fabeli segítséget kérnek. A városi tanács beleegyezik, hogy a tőrcsinálók melléjük álljanak, segítséget azonban nem adhatnak.448.

Kép: XVII. századbeli magyar harczi öltözet és fegyverek. Kimnach László rajza. A stájer rendek gráczi fegyvertárában levő eredetiek után. (Arcanum DVD IV.)

Kép: XVI. és XVII. századbeli magyar fegyverek. Kimnach László rajza A stájer rendek gráczi fegyvertárában levő eredetiek után. (Arcanum DVD IV.)

Kép: II. Lajos pánczélja és emlékpénze. Dörre Tivadar rajza (Arcanum DVD IV.)

http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/24.html

A vért és páncél szavakat általában ugyanazon értelemben használják, de vértnek helyesebb az egész testet befedő páncélzatot nevezni, pácélnak pedig csak a test felső és alsó részét védő páncélzatot kell tekinteni. A lemezes vértek, fegyverderekak gyártását Kassa városában már a 14. század végén iparszerűen végzik. Ebből az időből több mester nevét ismerjük. A kassai páncélgyártók céhe 1461 óta állt fenn. A páncélgyártók és a fegyverderékkészítő mesterség között jelentős különbség volt. A páncélmű, az ún. merő (teljes) páncél sodronyból szőtt ujjakból, sisakból és kesztyűből állt, a fegyverderékmű pedig acélos vaslemezből készült fegyverderékból, sisakból és karvasakból tevődött össze.

A vért egyes részei között korszakonként és földrajzilag is nagy eltérések vannak. A vértek két nagy csoportját az északi és déli népek vértezetei alkotják. Különféle korszakokban csak a fejet és a felső testet, majd a kart, a combot és a lábszárat is védték (bőr vagy vas) védőlemezekkel. Vannak gyűrűs, pikkelyes és lemezvértek. A normannok kis gyűrűkből álló páncélját haubertnek nevezték. A lemezvértet sínszerűen egymásba tolt, részben egymást fedő vaslemezek alkották, hasonlóan a rákpáncélhoz, ezért ezt ráknak (de: Krebs) is neveték. Ilyen vízszintesen elrendezett, sínszerűen felfelé összetolt mellvértek Itáliában már 1400 körül is léteztek. Ez nagyobb mozgási szabadságot biztosított, de kevesebb védelmet nyújtott, ezért nem alkalmazták általánosan és csak az 1520-as évektől használták előszeretettel a könnyűlovasságnál. Az ilyen mellvértreket mindig magyar vértnek nevezték, mert elsősorban itt viselték, függetlenül attól, hogy Itáliában vagy Németországban készítettk-e. Az egy darabból álló lemezvérteket 1430 körül találták fel Itáliában, de ezen mellvértek ekkoriban még itt is nagyon ritkák voltak, csak Miksa császár idején terjedtek el (Miksa-vértek). A sima felületű, a mellizmot megformázó lemezvértekkel egyidejűleg jelentek meg Miksa császár utasítására a bordázott (de: gerippt, geriffelt) mellvértek.

http://mek.niif.hu/01800/01885/html/index199.html

http://mek.oszk.hu/16400/16463/ -- 127 skk.