Heraldikai lexikon/Pálmay József

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

H E R A L D I K APálmay József

A szentgerlicei Gál címer rajza Pálmay József gyűjteményéből

Pálmay József, szoblahói (Eperjes, 1863-) genealógus. Udvarhely vármegye múzeumának titkára. Apja szoblahói Pálma Constantin (később Pálmay Szilárd, 1848-49-es honvédtiszt, aki a nagysarlói ütközetben megsebesült, 1869-től honvéd-főhadnagy), anyja Nagy Mari.

Három gimnáziumi osztályt Léván tanult a piaristáknál. Apjának halála (1877) után a IV. és V. osztályt Bécsben végezte. Szülei halála után, a katonai pályára lépett és a budapesti közös hadsereg hadapród-iskolájának növendéke lett, ahol négy évet töltött az Újépületben. 1883-ban a marosvásárhelyi 62. ezredhez hadapródnak nevezték ki. Feleségül vette Sárdi Simén Jankát és kilépett a hadseregből. Rangja megtartásával tartalékba helyezték. Előbb a jegyzői pályán működött; 1897-ben mint a szőkefalvi kör jegyzője Székelyudvarhelyre megyei allevéltárnokká nevezték ki. Ezentúl kizárólag a székely családok genealógiájával foglalkozott, mely annyira elfoglalta minden idejét, hogy 700 forintos hivataláról is lemondott és Udvarhely vármegye múzeumának titkári állását fogadta el. Előbb tárcákat, 1897 után politikai cikkeket írt Vén Göthös álnév alatt a Kolozsvárba.

Művei[szerkesztés]

Udvarhely vármegye nemes családjai. Székely-Udvarhely, 1900-1906. (Ism. Budapesti Hirlap 291. sz.)[1][2] (reprint 1999.)

Háromszék vármegye nemes családjai. Sepsi-Szent-György, 1901. (980 család 178 illusztrált címerrel. Az előszót Pótsa József főispán írta)[3]

Maros-Torda vármegye nemes családjai. Marosvásárhely, 1904.[4]

Csik vármegye nemes családjai.

A székely vértanuk és a Marosvásárhelyi temető siremlékei.

A széki gróf Teleki-nemzetség marosvásárhelyi levéltárában őrzött eredeti okiratokon levő cimeres-pecsétek betűsoros jegyzéke. kiadják ifj. Biás István, Pálmay József. Marosvásárhely, 1909

Székely Nemesi Családok. I-III. Sepsiszentgyörgy, 2000-2003.[5]

Irodalom[szerkesztés]

Magyar Könyvészet 1901 és önéletrajzi adatok.

Szoblahói Pálmay József családtörténetíró magánlevéltárának anyaga 1526-1849. Összeállította: Pálmay Sándor jogszigorló. (Kézirat gyanánt.) Marosvásárhely, 1911

Szinnyei: Magyar írók élete és munkái