Fájl:Hunyadi János gyulafehérvári síremlékének domborművei.png

Összefoglaló[szerkesztés]

Ifjabb Hunyadi Jánosé mellett áll, a hagyomány által idősb Hunyadi Jánosénak mondott kőkoporsó. A koporsót különböző korú s anyagú darabokból rakták össze. Lábtól való véglapja fehér márvány kődarab, czifra, renaissance izlésü ornamentikával borítva. Meg van róla állapítva, hogy a két Kendi testvér, Ferencz és Antal síremlékéhez tartozott, így számításon kívül hagyhatjuk. A két oldallap vörös márványnak látszó mészkőből5 [5 Hogy a Hunyadi-emlékek anyaga nem, mint a laikus joggal hihetné, vörös márvány, hanem sajátságos patinát kapott magyarigeni mészkő, azt alább bőven tárgyalandó czikkében Möller István úr állapítja meg. E patina korán keletkezhetett; az emlékköveket Gromo olasz testőrkapitány már 1565-ben «finom márványból» valóknak nézte. (Archiv des Vereines für Siebenbürg. Landeskunde, 1857. 20. l.).] készült s kétségtelenül a középkorból eredő faragással van borítva. Az egyikén viaskodó magyar és török lovasok vannak kifaragva, a másikon hasonló vitézek, de más csoportosításban láthatók; itt a lovaiktól megfosztott törököket foglyok gyanánt viszik magukkal a magyarok. E domborművek felől sem térnek el a vélemények: valamennyi ismertető a XV. század derekáról valóknak tartja őket s mind Hunyadi János kormányzóval hozzák kapcsolatba; legtöbben a kormányzó kőkoporsójának oldallapjait látják a most is ilyenekül alkalmazott domborművekben.6 [6 E domborműveket illetőleg öt év előtti véleményem némiképen módosult. Előbb a kormányzó sírjától teljesen független, de azért egykorú emléktábláknak véltem őket; ma hajlandó vagyok hinni, hogy a kormányzó (igazi) sírkőlapja s ezen domborművek valaminő kapcsolatban voltak, talán együtt egy óriási kőkoporsó részei lehettek. Hogy mi indított erre a nézetváltoztatásra, jelen dolgozatom végén mondom el.]

...

Ám tegyük fel Möller úrral, hogy a tumbalapon fekvő alak öltözete «főbb vonásokban» az [állítólagos] átfaragás után is az volt, mint eredetileg s hasonlítsuk azt össze a domborművek nem pánczélos alakjainak ruhájával. Möller úr szerint a hasonlóságok ezek: «A szobrász az elől harczoló négy lovas-alakot dolmányban ábrázolta, a melyen épen olyan sűrű gombsor van, mint... a fedőkövön ábrázolt alak dolmányán ... és ... négy lovas alakra palástot is adott és gallért, épen úgy, mint a fedőkő alakjának.» Nos, ha csak ennyi a hasonlóság a nagy és kis alakok viselete közt, akkor bátran hallgathatott volna a dologról az ismertető úr. Ugyanis sem a sűrű gombsor, sem a palást, sem a gallér (ha t. i. az utóbbinak szabásától eltekintünk) nem korhatározó; derékig sűrűgombos dolmányt egész Európában hordtak már a XIV. században is s innen kezdve egész a XVII. századig, vagy még tovább is, a palástviselés meg épenséggel az ó-korig nyúlik vissza s divatja (bizonyos díszruháknál) máig tart.

Möller úr kedvéért magam is beleereszkedem egy kevéssé a domborművek s az állítólagos Hunyadi-sírszobor alakjain látható ruházat összevetésébe. A nagy alakon rövid, alig derékon alúl érő dolmány van; ilyet a domborművek apró figuráin nem látunk, de nem is láthatunk. Az előbbi e dolmány felett az alsó lábszár közepéig érő köntöst visel, a mely derékig szúk, szorosan testhez álló, azon alúl bő, a minőt a magyarság ős idők óta egész a XVIII. század végéig folyvást viselt.* [* E határidőt akár a jelenkorig kiterjeszthetnők; ev. református papjaink hosszúra szabott attilája, a zsinórzást leszámítva, ugyanez a ruhadarab.] Ilyen van a domborműveknek összes pánczéltalan alakjain, de ilyet visel Apaj bán is 1239-ből való lovaspecsétjére vésett képmásán s ugyanilyenbe van öltözve Nagy Lajos király a Képes Krónika czímlapjának miniált kezdőképén, ez utóbbi helyen még a sűrű gombsor sem hiányzik a XIX. századi attilára is erősen hasonlító öltönyről. E ruhadarab tehát sem a kornak, sem a tumba részei összetartozandóságának megállapításánál nem játszhatik szerepet. E felett a pseudo-Hunyadi egyszerű szabású palástot hord, a melynek kettős, lehajtott prémes és magasan felálló szövetgallérja van. Ez végre igazán jellemző részlet. Csakhogy, ez a gallérszabás emlékeinken csak igen későn, a XVI. század második felében jelenik meg. Valószínűleg Németország felől jutott el hozzánk; ezt részben azért is jogunk van hinni, mert őseinket legelőször német festők s rajzolók kezdik ilyen gallérú, de egyébként magyaros szabású palástokban és subákban ábrázolni. A legkorábbi efajta viseletképek Bonfinius krónikája 1545-ben megjelent német kiadásában láttak napvilágot. Ez időben hazai ábrázolásainkon (viseletképes czímerek, sírkövek, stb.) ez a gallér még nem fordul elő; talán az első hitelt érdemlő kép, a melyre joggal hivatkozhatunk, a Theököly Sebestyén 1572-ik évi czímeres nemes levelén látható pajzstartó vitéz. Magyarországon még ekkor alig lehetett tíz évesnél idősebb ez a divat.

Nézzük most a domborműveket. Ha azokon is ott van a felálló magas gallér, akkor sutba dobhatjuk vagy eddigi műtörténeti ismereteinket, vagy mindazt, a mit a viseletről sok idő és sok ember munkájával felderíteni sikerült. És mit kell látnunk? Azt, hogy a domborművek egyetlen alakján sincsen palást, annál kevésbé felálló gallér! Hanem igen is van az egyik dombormű négy pánczéltalan lovassán valami más, a mit viszont az ál-Hunyadi szobrán hiába keresnénk s ez a köntös fölé a nyakra kapcsolt vagy varrott lehajtott gallérú csuklya1 (caputium, capuchon, néha cape vagy épen chaperon, németesen schaperon, gugel)2 [1 Hangsúlyozom, hogy csak az egyik dombormű alakjain. A csatajelenetet ábrázoló kövön a könnyű lovasok csupán rövidebb dolmányt viselnek; csuklyákat csak a másik ábrázoláson látunk, a hol menetelve, tehát mintegy utazás közben mutatja be a szobrász az előbbi képen szerepelt alakokat. 2 Kitűnő czikkek találhatók róla Viollet Le Duc-nél és Du Cange glossariumában.] a középkor legjellemzőbb ruhadarabja, a mely külföldön századokon át időnként talán nálunk is, helyettesítette a kalapot (innen (?) gallérsüveg) s különösen úton, táborozásban nélkülözhetetlen volt. Persze a Mátyás kora utáni időkben hiába keresnénk rá példát; élőbbről azonban van rá ábrázolásunk nem egy.3 [3 Példáúl a Képes Krónikában, vagy Szent Simeon koporsóján.] Teljesség okáért megjegyzem még, hogy vitézeink a csuklyát leeresztve viselik, hosszan lelógó vége szokás szerint övükbe van szúrva; fejüket sisak fedte, a mint az az egyetlen épségben maradt lovagon még látható.

Tegyük még hozzá az elmondottakhoz, hogy az állítólagos Hunyadi-képmáson olyan lapos lengyel-süveg van, a minőt az Izabella ideje előtt Erdélyben sem, a Királyhágón innen pedig legfeljebb 1580 óta kereshetünk, hogy az alak haja kurtára van nyirva, a mi Hunyadi korában lovagnál megalázó, sőt gyalázatos lett volna, hogy elől a süvege alól kilógó hajfürtje, boncsoka van, a mit csak a török hozott nálunk divatba, jóval Buda elfoglalása után, hogy szakállt s bajuszt visel, a mi a XV. század derekán főrendű, udvari embernél képtelenség lenne és hogy kezében gömbösfejű buzogányt tart, a mire középkori sírkövön nincs példa. Kell-e még több ahhoz, hogy bizalmatlanok legyünk minden vélemény iránt, mely ennek az emléknek [a régebben Hunyadi Jánosnak tulajdonított, rövid lábú, gyenge faragású sírkövet] középkori voltát vitatja!

...

Azt hiszem, tökéletesen elég ennyi a Möller úr állításainak megdöntésére. Összegezve a fentieket, kimondhatjuk, 1. hogy a két vitás Hunyadi-emlék nincs átfaragva; 2. egyik, a hagyomány által Hunyadi Lászlóénak mondott, a czímerek alapján a kormányzóénak bizonyult, a XV. századnak, a másik [a rövid lábú], a melynek sírszobra ismeretlen emberé, a XVI. századnak eredeti, jellegzetes alkotása.

...

A mesterjegyet, a mely az ál-Hunyadi-emlék [a rövid lábú] alsó végén, az alak lábfejei közé van bevésve, minden ismertető megemlítette, de megfejtésére senki sem vállalkozott. Veress úré az érdem, hogy egykori tulajdonosát, dr. Posta Béla útmutatása nyomán, megállapította. E szerint a mesterjegy ugyanaz, a melyet az 1579 márczius 29-én elhunyt kolozsvári kőfaragó, Seres János használt, a mely a nevezett mesternek a kolozsvári belfarkas-utczai ev. ref. templomban levő sírkövén is ki van faragva. Veress úr több érdekes dolgot közöl a mesterről, a kinek «ifjúkori művét» ismeri fel a gyulafehérvári emlékkőben, csak a legfontosabbról feledkezik el: sírfeliratát nem idézi. Pedig e sírirat az irodalomban régóta ismeretes* [* Közölte gr. Eszterházy János az Archaeologiai Közlemények III. folyama 5. lapján. Sajnos, a kövön levő mesterjegy oly rossz, a felismerhetetlenségig eltorzított ábrácskában van bemutatva, hogy ennek alapján azt a gyulafehérvári kövön levővel azonosítani nem lehetett] s ennek segélyével megállapítható a Seres János életkora. Nem levén feladatom e helyen az érdekes emlékkel foglalkozni, csak az elhúnyt korát illető részt közlöm. A feliratnak erre vonatkozó része — sajnos — csonka, belőle csupán ennyit ad a közlő: .... ANNIS LVSTRA NOVEM SUPERAVERAT.

Ez ugyan pontos évszámot nem ad, mert nem mondja meg, hány évvel haladta meg a kilencz lustrumot a mester, de annyi bizonyos belőle, hogy 9x5+1=46 évnél nem volt fiatalabb s 9x5+4=49 évnél semmi esetre sem volt öregebb halála idején. E szerint 1551-ben 17 és 21 év közt lehetett; ilyen korú ifjú legényekre pedig, a mint ma nem bíznák p. o. Andrássy Gyula szobrának elkészítését, 1551-ben sem bízták volna Hunyadi János emlékét. Mondani sem kell, hogy ez időben 21 éves korú ember még semmikép sem nevezhette magát mesternek s ennek következtében mesterjegyet sem használhatott.

...

Úgy hiszem, hogy ezek után a Hunyadi-emlékek vitáját — legalább a magam részéről — joggal lezárhatom. A mit a vitában szereplő két sírkőlapról évekkel ezelőtt megállapítottam, olyan bizonyítékokon alapúlt, a melyeket megingatni többé alig lesz lehetséges. A mi még felderítetlen, hogy t. i. kit illet a Hunyadi Jánosénak tartott XVI. századi kő, az a kérdés lényegét már nem érinti. A Magyarország Müemlékei-ben elmondottakhoz ezúttal még csak egyet akarok hozzáfűzni, a mivel — nem a fökérdéseket illetőleg — egy ott nyilvánított véleményemet kívánom módosítani.

Czikkemben a Hunyadi Jánosra vonatkozó két domborműről azt írtam volt, hogy azok, bár «nem származnak elsőrendű művész kezéből, fölötte állanak a . . . kormányzó emlékének.» E nézetem azóta megváltozott.

Gondosabb és sokszori vizsgálat alapján hajlandó vagyok a Hunyadi János (valódi) sírkőlapját s az ál Hunyadi-sírkő alá rakott két domborművet nemcsak ugyanazon kor, hanem ugyanazon kéz munkájának is tartani. Kétféle érvem van rá: egyik csekélyebb értékű, a másik majdnem döntő. Az első a pánczél azonossága; a karélyosan tagolt mellvért, a lemezekből álló csatakötény (a lovasoknál természetszerűleg kevesebb lemezzel, mint a gyalogosan ábrázolt kormányzónál) s a lábvertek, főleg a térdvasak tökéletesen egyformák. Ez azonban egykorú emlékeknél keveset nyom a latban. Jóval feltűnőbb a faragási technika egyezése. Úgy a domborműveket, mint a Hunyadi János sírkőlapját a vonalaknak bizonyos lágysága, éles redők és ránczok hiánya jellemzik. Vessük össze a két angyal idomait, főleg ruházatuknak ábrázolását a fogoly törökök csoportjában elől látható három alakéval. A rövidre szabott nyak, a hosszú ruha leomló redőinek egyforma kezelése ugyanarra a vésőre vall. S e véső gazdája nem sorozható a nálunk megszokott XV. századi sablonos munkák készítői közé, miután van benne bizonyos fokig természetességre való törekvés. A hogy a kormányzó alakját megfaragja, nagyjából megfelel a kor ízlésének, a kifejlett gótikának. Részleteiben eltér tőle; az alak vállasabb s teltebb testű, s egyben karcsúbb, mint a minőket a XV. század második feléből szép számmal maradt alakos sírköveinken látunk; tartása nem olyan merev, mint a hogy a közszokás kívánta, a lábak elhelyezése a guggoló oroszlán hajlásához alkalmazkodik, egyszóval az egész más iskolára vall, mint az ország északi s nyugati feléből ismeretes szobrászati emlékeink. Ugyanez áll a domborműves lapokra is. Mindebből azt következtetem, hogy Hunyadi János síremlékének készítője magyar művész, a kinek munkája egészen jól beleilleszthető a ma még csak kis számban ismert, tiszta magyar eredetű művészeti termékek azon nevezetes csoportjába, a melyeket, legyenek bár szobrászati vagy festészeti emlékek, már a XIV. század vége óta a kort meghaladó természetesség jellemez.

Licenc[szerkesztés]

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false