Fájl:A nagyszebeni ötvösök mesterjegyeinek ellenőrző táblája, 1-3. sor.png

Összefoglaló[szerkesztés]

Mikor a czéhek intézményét törvényhozás útján megszüntették, senki sem gondolt arra, hogy a czéhek birtokában lévő nagybecsű iratokat és tárgyakat a tudomány számár a megmentse. ...különös véletlen folytán fönnmaradt a szebeni ötvösczéh legérdekesebb és legértékesebb emléke t. i. az a kis ólomtábla, melybe a szebeni ötvösök mesterjegyeiket ütögették s melyet jelenleg az alábbiakban ismertetni szándékozom. ... Jelenleg a szebeni Bruckenthalmúzeumban őrzik a hazai ötvösség történetére nézve is megbecsülhetetlen kincset, melynek kiváló fontosságát és értékét még növeli az a körülmény, hogy egyetlen a maga nemében, mert a többi ötvösczéhek hasonló táblái, ha ugyan voltak mindenütt,* elvesztek. [* Brassóban pl. többször említik a czéhiratok a «Sigell Tafeb-t, mely azonban — sajnos — nem maradt fönn. V. ö. Századok , 1909. 238. 1.]

Ismeretes dolog, hogy legújabban mily nagy súlyt helyeznek a kutatók a mesterjegyekre; most már nem elégszünk meg az ötvösmü egyszerű leírásával, hanem azt is keressük, hol és ki készítette azt. Ezt pedig csakis a mesterjegyek útján tudjuk meghatározni, s ezért oly fontos azoknak gyűjtése. A mesterjegyek az ötvösműveken két egyaránt figyelemreméltó alkotó elemből vannak összeszerkesztve, t. i. a mester nevének kezdőbetűiből, melynél számbaveendö a betűk formája és elhelyezése; és másodszor a betűk rendesen kis pajzsba vannak foglalva, melynek formája, nagysága szintén tekintetbe veendő, mert a betűkkel együtt az is megkülönböztető jegyül szolgált. A mesterjegyek másolásánál tehát e két alkotóelemre kell különösen ügyelni.

Érdekes és jellemző dolog, hogy az 1495-ből való szebeni czéhszabályok a mesterjegy dolgában semmiféle intézkedést sem foglalnak magukban, habár máskülönben elég részletes utasításokat adnak. Ez is csak azt bizonyítja, a mit már eddig is tudtunk, hogy t. i. a mesterjegyek használata a XV. században nem volt szokásos. De már a XVI. század elején a visszaélések megszüntetése czéljából Ulászló király 1504 január hó 26-án kelt függőpecsétes levelében a szebeni czéh kérelmére elrendeli, hogy ezentúl minden mester az általa készített művet saját jelével ellátni köteles. Ezen jel szabadon választható és örökölhető. Az így megjelölt művet azután a czéhmesterek a czéh jelvényével látják el.** [** «A modo et deinceps nemo de czeha ipsorum aurifaber habitans in Cibinio quodcumque vas vel opus argenteum... possit emittere seu venditioni exponere, nisi prius ipse proprium et privatum aliquod signum, quod quisque pro se et suis successoribus ex nunc debeat ac possit aligere in illud vas vel opus argenteum a se factum incudat et imprimat. Deinde itidem magistro czehe et duobus aliis magistris in arte expertis... comprobandum exhibeat ac secundario per eosdem signo communi czehe peri voluntate ad hoc ordinato signare permittat.» Az Ulászló-féle 1504. privilégium 2. §. Ötvósczéhiratok a szebeni városi levéltárban.] Ezen rendeletből világos, hogy a király nem annyira a betűs mesterjegyekre, mint inkább a külföldön is szokásos állandó családi jelvényekre gondolt. Nálunk azonban inkább a monogrammos jegyek terjedtek el, a melyek természetesen nem örökölhetők, mert csak ritkán egyezik meg a fiú neve az apjáéval. Ugyancsak e rendelet szerint az is következik, hogy a czéh is reányomta az ötvösműre a hitelesítő jegyét. Milyen volt ez? Nem tudjuk, mert ebből a korból ilyenformán jelölt művet nem ismerünk, de valószínű, hogy a város czímeréből vett: egymást keresztező két kard vagy a hármas levél volt az.* [* Az első mellett szól az a körülmény, hogy az ónkannagyártók hitelesítő jegye is az volt; valamint, hogy a legújabb időkben az ötvösök is ezt használták.]

Ulászló király ezen rendelete azonban már 1539-ben módosítást szenvedett, ugyanis a szász Universitas által ezen évben kiadott czéhszabály 5. §. értelmében csak a mester jelölte meg a művet, a czéh hitelesítése nem kívántatik többé. És csakugyan a szebeni ötvösműveken a mesterjegyen kívül másféle jelzést nem találunk. Az ú. n. város vagy helyi hitelesítőjegy tehát Szebenben nem volt szokásos. De ugyanezen 5. §-nak értelmében minden mester köteles volt jegyét a czéh ellenőrző mester jegy táblájába beleütni, bogy minden mesternek jegye a czéhben is meglegyen.** [** «Eÿn ÿklich Meister soll seÿn eÿgen Czeÿchen ÿn der Czech abmalen lassen, auff das eÿn ÿklicher seÿn Czeÿchen ÿn der Czech habe...» Az ötvösczéhiratok közt Szebenben, 4. fasc.] Ezen rendelkezésnek czélja világos. Miután igen szigorú büntetés — ké t márka ezüst — volt szabva arra, ki müvét jeltelenül bocsátja ki műhelyéből, a czéhben őrzött mesterjegytábla alapján könnyű volt valamely hibás ötvösműnek gazdáját megállapítani és a czéhtanács elébe vinni. Ebből viszont az következik, hogy a czéh az ő ellenőrző jogát inkább utólag gyakorolta.

A mesterjegy tábla 17 cm. hosszú, 4 cm. széles és 5 mm. vastag ólomlap, mely, mint a mellékelt fénynyomat mutatja, nem egészen szabályos hosszúkás négyszög. A mesterjegyek mindkét oldalon több sorban, még pedig hosszában sorakoznak. Örök kár, hogy a tábla valószínűleg hosszabb ideig nedves helyen lévén megrozsdásodott, úgy hogy különösen az alsó felén igen sok mesterjegy olvashatlanná lett. Összesen 243 mesterjegy van a táblán, még pedig az első felén öt sorban (29 + 25 + 25 + 24) 128, ezek közül olvashatlan 16; hátsó felén hat sorban (25 + 19 + 22 + 24+7 + 18) 115 darab, melyek közül azonban csak 36 betűzhető ki, a többi teljesen vagy részben megromlott: így tehát csak 148 olyan mesterjegyünk maradt meg, melyről elmondhatjuk, hogy olvasható. De ezek sem mind tiszták, az idő vasfoga ezeket is megviselte és csak nagyítóüveg segítségével határozhatók meg, sokszor így is csak nehezen. A tábláról többszörös kaucsuklenyomatot, majd arról ismét galvanoplasztikus másolatot készítettem... Azoknak megfejtésénél első sorban a czéhiratokat használtam, melyek nagy mennyiségben maradtak meg s jelenleg a nagyszebeni városi levéltárban őriztetnek. Hasonlóképpen átnéztem Reissenbergernek ugyancsak a Bruckenthal-könyvtárban meglévő nagybecsű jegyzeteit is, mert ö volt az, a ki elsőnek ismerte föl a szebeni mesterjegytábla nagy jelentőségét s megpróbálkozott annak megfejtésével is, mint arról jegyzetei tanúskodnak. Mégis mindezek után sem mondhatom azt, hogy munkám tökéletes és javításra nem szorulna.

Fölemlítem még, hogy a szebeni mesterjegyek egy részén a betűk mellett számokat is látunk néhol kettőt, másutt négyet. E számok azon évet jelentik, midőn a mester a czéhbe felvétetett, illetőleg a jegyét a czéh ellenőrző táblájába beütötte. Említettük föntebb, hogy a czéhszabályok már 1539-ben előírták, hogy a mesterek szabadon választott jegyüket a czéhben ellenőrzés végett bemutassák, de úgy látszik a lenyomatokat eleinte nem gyűjtötték rendszeresen, hanem talán papírra* [* Brassóban is az apródkönyv táblájának belsejébe az 1550-es évekből 15 drb, mesterjegy van korommal beütve] vagy valamely érczlapba ütötték be az újonnan felavatott mesterek a jegyeiket. 1551 től kezdve azonban a most is meglévő táblát kezdték használni, még pedig valószínűleg olyan formán, hogy ezen évben az akkor mívelő ötvösök nagy része — talán a czéhtanács felhívására egy gyűlés alkalmával — tömegesen nyomták be jeleiket, mert körülbelül az első ötven mesterjegy fölött az 51-es (illetőleg 71) évszám látható.** [** Régies írásmód szerint: AI vagyis 51, de igen sokszor 7I=71 van bevésve.] Föltűnő azonban, hogy nem találjuk ott az összes 1551-ben élő mesterek jegyeit. Az is különös, hogy több olyan mester jegye fölött is ott látjuk az 51-es számot, a kik később léptek a mesterek sorába. Ezen körülmény arra utal minket, hogy inkább 71-nek olvassuk ama számokat, így tehát 1571-ben történt volna a tömeges mesterjegy gyűjtése. De viszont az sem nyújt kielégítő magyarázatot, mert pl. a harmadik sorban Moritz Letz és Mechel Letz mesterek jegyei fölött is ott van azon 51, illetőleg 71-es évszám, pedig ezek 1585, illetőleg 1588-ban léptek be a czéhbe. Szóval akár 1551., akár 1571. évszámot olvasunk, a nehézség egyaránt fennáll. De hogy ezek a számok csakugyan dátumok, — még pedig a mester belépésének az éve — azt minden kétséget kizárólag igazolják a későbbi mesterjegyek fölött előforduló évszámok, melyek pontosan megegyeznek a belépés évével.

Csak a tisztán olvasható jegyeket adjuk rajzban, még pedig körülbelül kétszeres nagyításban. A megfejtésnél pedig csak a mester nevét közöljük belépés e és halálozási (a hol ismeretes) évével együtt; bővebb és részletes életrajz majd a szebeni ötvösség történetében fog megjelenni.

Az előbbiekből néhány tanulságot vonhatunk le, mely a czéhekben divó egyöntetű eljárásnál fogva nagyobbrészt általános érvényű.

1. Minden mesternek saját külön mesterjegye volt.

2. A mesterjegy legtöbbnyire a mester nevének kezdőbetűiből és az azt körülvevő pajzsból állott. A régibb korban találunk néhány olyan jelvényt is, mely nem betűkből van összeszerkesztve, hanem mint a régi kőfaragó jelek különfélő vonalak összerakásából állottak. Ezek már inkább családi jelvények s így örökölhetők is. Ilyenek pl. az 5., 10. és 27. szám alattiak. A betűs jelvények közül csak azok örökölhetők, hol a mesterjegy gerinczét a családnév kezdőbetűje alkotja, ilyen pl. a szebeni Stin családé (1. a 6. és 61. sz.).

3. A betűk a latin nagy (lapidaris) ábécé betűiből vannak véve, irott nagy betűk csak a legújabb időkben jönnek elő. Míg régebben csak a név kezdőbetűit használták, újabban egészen kiírt nevekkel is találkozunk (134. sz.). A betűknél legfontosabb azok elhelyezése, legtöbbnyire egymás mellett állanak, néha egymásba fonódnak, máskor egymás fölé kerülnek.

4. A pajzs a betűknek természetes kerete. Kezdet óta a legváltozatosabb formában jelentkezik, s csak nagy ritkán hiányzik. V. ö. 96. sz. Vannak gömbölyű, három és négyszögletes, szívalakú keretek, de leggyakoribb a heraldikából ismeretes pajzs sokféle változata. Legtöbbször szabályosak, azaz az egyik fele olyan, mint a másik. Két betűt foglalván magukban általánosan, a beosztás is ilyen kettős, de van néhány három betűs és hármas beosztású is pl. a 86., 127. és 133. számúak.

5. A mesterjegyek nagysága is különböző. Vanna k 2—3 mm. nagyságúak is (ezek a legkisebbek), legtöbb az 5—6 mm. magas és széles mesterjegy, 7—8 mm.-nél nagyobbak nem fordulnak elő. A régibb mesterjegyek inkább nagyobbak, a XIX. században törpülnek el annyira, hogy szabad szemmel nem is olvashatók. V. ö. a II. tábla utolsó sorát.

6. A mesterjegyeknél tehát megkülönböztető jelül szolgált: a) maga a betű, b) a betűk elhelyezése, c) azok nagysága , d) azok formája; e) a pajzs alakja és f) nagysága. Ehhez járult még néha egyegy vonás, pont vagy más járulék, milyeneket az 59., 73., 89., 112., 118., 121. számú mesterjegyeknél láthatunk. De megkülönböztető jegy volt végül az évszám is, mely azonban csak néhány városban volt szokásos s ott sem találjuk meg minden mesterjegyen.

7. Ilyenformán oly nagy változatosság és különféleség áll elő a mesterjegyeknél, hogy két teljesen egyformát nem találunk. Hasonlóság azonban már többször előfordul, de a figyelmes szemlélő ezeknél is rögtön észreveszi a különbséget. Így pl. ismeretes a kiváló szebeni ötvösnek, Hann Sebestyénnek a mesterjegye: ovális keretben S. H., ott látható a II. tábla 2. sorában a középen, de mivel betűi nem tiszták, az ábrák közé nem vettük föl. Hasonlítsuk most ezzel a többi S. H. betűs mesterjegyet, ilyenek a 34., 52., 88., 91. és 114. A H. S. betüeket is idevesszük, mert megfordítva, miután a betűk után pont ritkán van, egészen jól S. H.-nak is olvashatók, ha azt a pajzs alakja is megengedi, pl, az ovális 114-nél. Első tekintetre látjuk a nagy különbséget, még pedig vagy már a betűknél (mint pl. az 52-nél), vagy pedig a pajzs alakjánál (88.), máshoz még esetleg az évszám is hozzájárul 34., 91.). De már a 114-nél mindez hiányzik, betű, pajzs veszedelmesen hasonlítanak egymáshoz, úgy hogy az összetévesztéstől csak azon tapasztalat ment meg minket, mely szerint az ötvösök jegyeiket mindig — alig van néhány kivétel — a nézővel szemben, vagyis fejjel fölfelé ütötték be. A 114. pedig H. S. lévén ilyen formán tévedésbe nem ejthet. Sokszor az ötvösmű stilusa, kora is segítségünkre van a mesterjegy elbírálásánál, ezen utolsó esetben azonban ezzel nem sokra mennénk, mert Hans Schwartz (114.) egy időben működött I. Sebastian Hannal.

8. Ebből az egy esetből is látszik, hogy a mesterjegyek megfejtése nagyon nehéz feladat. Nagy gyakorlat és körültekintés szükséges ahhoz, hogy tévedésbe ne essünk. Hozzá még a mesterjegyek legtöbbnyire kopottak, elmosódottak, úgy hogy igazán jó szem és jó nagyítóüveg kell ahhoz, hogy feladatunknak megfelelhessünk. Azután meg ismerni kell a városjegyeket, ismerni kell az egyes mesterek neveit, életrajzi adatait, a mi csak hosszas fáradság és kutatás után érhető el.

9. A mesterjegyek tisztán ellenőrzési czélból készültek, nem a nagy közönségnek voltak szánva, nem is emelték a mü dekoratív értékét: azért rendesen alig szembetűnő helyen, mintegy elrejtve húzódtak meg. Az udvari ötvösök és a kontárok mesterjegyet nem használtak, az csak a czéhbeliekre volt kötelező. A mesterjegyeket a bélyegzőbe maguk az ötvösök vésték, még pedig a betűket homorúan (negatíve), úgy hogy beütve azok domborúaknak látszanak. A pajzs rajzát a bélyegzőnek megfelelő módon lereszelt széle adta meg.

Végül még fölemlítem, hogy a nevek közlésében az eredeti írásmódot követtem azért, mert sokszor a mesterjegy is a szerint igazodik, a Felten (Valentinus) és Tonsch (Antonius) átírva nem felelnének meg a mesterjegy betűinek. Néhol a mestereknél hivatkoztam a budapesti ötvösműkiállítás lajstromára, kijelentem azonban, hogy ezzel nem azt akartam jelezni, hogy azon müvek csakugyan az illető mesterek munkái, hanem, hogy a mesterjegyek hasonlítanak, meg van tehát az összefüggés lehetősége. Most azon műveket nem is volt módomban átvizsgálni, a lajstromban közölt rajzok pedig nem elég megbízhatók. [Gyárfás]

A magyar ötvösjegyek lehetőleg teljes összegyűjtését czélzó kutatásaim során különös figyelmet fordítván a nagyszebeni Bruckenthal-múzeum idevágó anyagára, a múzeum vezetőségének munkálatom támogatásában tanúsított lekötelező szivessége folytán alkalmam volt a fenti czikkben ismertetett ólomtáblán látható mesterjegyeke t is lerajzolni. Nem azzal a szándékkal tettem ezt ugyan, hogy a táblát ismertessem, mert már akkor tudomásom volt róla, hogy dr. Gyárfás Tihamér szándékozik ezt megtenni, de természetszerűleg nem hagyhattam figyelmen kívül e mesterjegyeket, a melyek az ötvöstárgyakról lerajzolt jegyeim meghatározásánál s kiegészítésénél igen fontos segítőeszközt nyújtanak s a magyar ötvösjegyek teljes gyűjteményében a szebeni ötvösséget illetően nélkülözhetetlenek. E rajzaim készítésekor még nem ismervén ama rajzokat, a melyek dr. Gyárfás czikkében e jegyekről bemutattatnak, a jegyek lerajzolásánál nem befolyásolt az, hogy tudtam volna, hogy dr. Gyárfás minek nézte az egyes, gyakran alig kivehető jegyeket s így a tábla jelenlegi rossz állapotából könnyen érthetően más eredményekre jutottam, mint dr. Gyárfás. Nem állítom, hogy rajzaim feltétlen hűséggel ábrázolják az elmosódott s különböző megvilágításnál más és másnak látszó jegyeket, de szolgálatot vélek teljesíteni ötvösségünk története kutatóinak s így elsősorban a fenti czikk érdemes írójának azzal, hogy ama jegyekről készült rajzaimat, a melyek tekintetében felvételeink egymástól eltérnek, már most közzéteszem, eltérve eredeti tervemtől, mely szerint e rajzok csak a magyar ötvösjegyek munka alatt levő teljes gyűjteményében közöltettek volna. Megjegyzem, hogy az eltéréseket látva, a táblának egy újabb s még tüzetesebb megvizsgálását látom szükségesnek. Az egyes ábrákra vonatkozólag a következőket vagyok bátor megjegyezni:

Az I. számú mesterjegyben nem láttam a 71-es számot, hanem csupán a bélyeg szélébe vágott szabálytalan bemetszéseket. De nem is gondolom, hogy e jegyen a 71-es sz. előfordulhatna, mert nézetem szerint az 1. sz. mesterjegy időrendileg egyáltalán nem tartozik az utána következő mesterjegyek közé, illetve elé mert a jegy alakjából s a beütés rendetlen voltából azt következtetem, hogy e jegyet az első jegy elé utólag ütötték. Valószinünek tartom ugyanis, hogy mikor az első jegyet verték e táblába, nem látták szükségesnek takarékoskodni a helylyel s az így üresen maradt helyet akkor vette igénybe egy későbbi mester, mikor a tábla vagy annak legalább egyik oldala megtelt. E mellett szól az, hogy a jegy az utána szép rendes sorban következő jegyektől eltérően a sor irányára keresztben állva van elhelyezve, továbbá, hogy úgy betűinek, mint pajzsának alakja az utána következőkénél határozottan későbbi jellegű.

A 6. számú jegynél a középvonalon elhelyezett S betű alsó része úgy a tábláról készített rajzomon, mint a Bruckenthal-múzeumban levő XVI. századbeli boglár (1049. lelt. sz.) azonos jegyéről készített felvételemen még egy R betűvé van kiegészítve.

A 61. sz. jegyen Thomas Stinn monogrammja fölött határozottan a 98. számot láttam s ugyancsak ezt a számot rajzoltam le a Bruckenthal-múzeum 1271. lelt. számú fedeles kancsóján levő jegygyei.

A 77. számú jegynél a jegy В betűjének egyenes szárához egy keresztalakú vonal van illesztve, melylyel a BW jegyet esetleg ABW-nek lehet olvasni.

A 115. számú jegy két betűje között két egymás fölé helyezett pontot láttam, s ugyanígy láttam a jegyet a nevezett múzeum 1358. lelt. sz. kelyhén, valamint az 1360. lelt. számú kelyhen is, a melyre az 1673. évszám van vésve. Meg kell jegyeznem, hogy az előbbi kelyhen három, az utóbbi kelyhen egy kerek lyuk van a mesterjegy mellé beütve.

A 131. számú jegyre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy rajzom szerint ennél az MG betűk nem pajzsba foglalva, hanem szabadon vannak beütve, azaz nem domborúak. Erről egyébként a fénynyomatú táblán is meg lehet győződni. Megjegyzem azonban, hogy a fénynyomat az ólomtáblának negatív képét adja, a mely szokatlan reprodukálási forma valószínűleg a betűk olvashatóbbá tétele végett alkalmaztatott, miután így a jegyek betűi látszanak feketéknek, holott tudvalevő dolog, hogy a pajzsba foglalt ötvösjegyeknél általában a betűk szoktak fényesen, világosan a sötétebb alapból kiemelkedni.

Végül még három mesterjegy rajzát csatoltam az eltérően felvett jegyek rajzaihoz, mint a melyek dr. Gyárfás czikkénél nincsenek lerajzolva, de a melyeknek alakját a rosszabb fenntartású oldal 5. sorában egészen világosan ki tudtam venni. Ezek közül a IK és az M jegy a 133. és 134. sz. jegy közé esik a táblán, az I : OE jegy pedig az a hárombetűs jegy, a melyet dr. Gyárfás a 131. és 133. számok között, mint talán Р. O. B. jegyet említ meg. Az I : OE jegy ugyanily alakban, a hogy a táblán láttam, ötvöstárgyon is előfordult már nekem és pedig a Bruckenthal-múzeum 1367. lelt. számú ciboriumán, a melynek talpa peremére van e jegy egy tizenhármas számot feltüntető finomsági jegygyei együtt beütve. A ciborium adományozásának éve a lábra vésett felirat szerint 1774. A fenti czikk őszinte sajnálatomra csak ama szebeni mesterek neveit sorolván fel, a kiknek neveire megfelelő jegyet talált a czikk irója, — holott még jobban lekötelezte volna a czikkiró a kutatókat, ha az általa felkutatott összes mesterneveket közli — arra nézve, hogy kinek nevét rejti e három betű, nem bocsátkozhatom találgatásokba. [Winkler]

Licenc[szerkesztés]

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false