Címerhatározó/Gősi

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Turul 1883–1950 / 1892 / 1892-3 / A FRANKÓIAK. / c) A gõsfalvi (sári) ág. c) A gõsfalvi (sári) ág. 1325. évi julius 16-án*(5519) ráakadunk Geus egyik fiára, Miklós mesterre; Sándor országbiró végrehajtója õ. De 1329 julius 18-án már nincs ez a Miklós életben.*(5520) Az e napon kiállított okiratból rájövünk, hogy Geus fiai: István, Mihály és János, Kalmer fiával, Egervári Jánossal (a Geregye-nembõl), Miklós bátyjuknak ez utóbbi részérõl történt megölése tárgyában egyezségre léptek, a melynek értelmében Egervári János 16 márkát fizet. E négy testvér atyjáról, Gõs-rõl, nevén kívül egyébrõl nincs tudomásunk;*(5521) hogy azonban Gottfried avagy Albrecht utódja, az alább idézendõ okiratanyag két-égen felül helyezi. Hogy Gõs a széleskúti, avagy a frankói ág sarjadéka-e, vagy pedig, hogy még a két õs, Gottfried és Albrecht életében a vasmegyei Sárban önálló ágra szakadt-e, – sajnos – beigazolni lehetetlen. Sáryi Geus fiai: Mihály és János 1332-ben Károly királytól sopronmegyei birtokuk Ombus határának újból való átírását kérelmezték, mire a vasvári káptalan ugyanazon évi augusztus 22-én*(5522) a királynak hírül adta, hogy a borsmonostori apát a szándékolt statuálás ellen óvást emel. Gös fiainak nemcsak az apát, de még Güssingi János, Henrik (a Héder-nembõl) bánnak a fia is útjában állott. Drugeth Vilmos nádor ugyanis 1325. évi augusztus hó 7-én kelt okiratával*(5523) bizonyítja, hogy Engel Pál: Középkori magyar genealógia Geus fiai János és Mihály, sári nemesek, egyik sopronmegyei gyûlésen elõterjesztették II. Géza és III. Istvánnak már ismertetett adományozó okleveleit s ezzel kétséget kizárólag beigazolták, hogy az említett okiratokban megnevezett birtokok örökjog alapján az õ tulajdonukat képezik. Most azonban Henrik fia, János, midõn a királynak ellenszegült, atyjukat és nagybátyáikat locsmándi és gyiróti birtokuktól erõszakkal megfosztotta. Ezt az adatot a gyûlésen jelenlevõk mind bizonyítják. Ennek ellenében Loránd sopronmegyei alispánnak képviselõje olyan értelmû nyilatkozatot állított ki, mintha Locsmánd és Gyirót a király beleegyezésével kebeleztetett volna be kõszegi kastélyába. Ezt az adatot Lorándnak gyiróti hivatalnoka, János, István fia megerõsítette. A borsmonostori apát ellen folyamatba tett per 1339 junius 15-án*(5524) befejezõdött és pedig Sár urainak javára. Nagymartoni Pál országbiró 118e napon nyugtatványozza Henrik borsmonostori apátnak mindazon birságokért fizetett összeget, a melyek erejéig Henriknek elõdje, Márton, az alábbi felek javára eldõlt perben elitélve lett: 1. János és Mihály, (dicti Keus de Frankou); 2. János, Kakas fia (a Héder-nembõl); 3. Lõrincz, Imre fia (az Osl-nembõl, a Kanizsayak õsatyja). Hogy miként keveredtek a Frankóiak, nevezetesen Gõs fiai Höflein uraival (az Osl-nembõl) conflictusba, nem tudjuk. Drugeth János nádornak egyik, 1339. évi augusztus 29-rõl keltezett okirata szerint,*(5525) Simon, Höfleini Jánosnak a fia, Sarusi Gews fiainak, Mihálynak és Jánosnak a statuálása ellen óvást emelt s a nádor a vasvári káptalant bízta meg, hogy Gõsnek fiait Sarusban – ez Frankó név alatt is elõfordul – immatrikulálja. A káptalan az 1339. évi szeptember 15-iki jelentés szerint e megbízást teljesítette. A két fél között a súrlódások mindazonáltal végüket nem érték. Egyik 1340. évi május 22-iki*(5526) okiratból kitünik, hogy egy évvel megelõzõleg Jánosnak a fia, Höfleini Belyud osztrák csapat élén Frankóba tört, Gõsnek a fiai János és Mihály csakis meneküléssel menthették meg életüket; hogy a Höfleiniak János és Mihály feleségeit, nõtestvéreit és nõcselédjeit meztelenné tették, valamennyi értéktárgyuktól megfosztották, házaikat felgyújtották, egyik János nevû szolgájukat megölték s körülbelül 100 márkányi kárt okoztak. A dolgot párviadalnak kellett volna eldöntenie. Idõközben (Kathyz nb.) Széchényi Tamás erdélyi vajda, szolnoki és nógrádi fõispán, Pál, a királyné pohárnoka, István (a Hermann-nembõl) vas- és sopronmegyei fõispán, a király fõlovászmestee, Miklós a királyné fõlovászmestere és zalai fõispán, Olivér (a Ratholdnembõl) a királyné orszábirája és zólyomi fõispán, azonkívül több más mágnás vállalkozot a közbenjárásra. Mind a két fél lemondott a párbajról és János fiai, Belyud és Simon, 150 márkányi kártérítés fizetésére kötelezték magukat. Mindmegannyi tõlük folyamatba tett pert megszüntnek enunciálták, kivételével annak, a melyet Franknak néhai fia, Simon, a frankói birtokrészlet tárgyában indított. Ez Belyud elõadása szerint Frank fiától, I. Miklóstól lett neki elzálogosítva. Ennek ellenében Gõs fiai a mellett szólnak, hogy János fia, Höfleini Simon már visszaadta nekik. Midõn a Höfleiniaknak a kárpótlás elsõ részletét kellett volna kifizetni, kijelentették, hogy a készpénzfizetés helyett a Mosonymegyében fekvõ birtokukat adják oda; Frankói János és Mihály azonban 1341 április 6-án*(5527) erre az ajánlatra nem állottak rá, így tehát készpénzfizetésben állapodtak meg. – Gõs fiai Mihály és János 1342 julius 2-án*(5528) frankói II. Frank fia János özvegyének, Erzsébetnek hozománya és moringjára vonatkozólag emelt igényének eleget tettek, a mennyiben 25 márkát (széles bécsi dénárokban) olvastak le kezéhez. A vasvári káptalan 1351. évi augusztus hó 29-én*(5529) megerõsíti, hogy János, Frankloui Geus fia, (II.) Miklóssal, Frankoui Frank fiának, Miklósnak a fiával birtokain osztozik. – II. Frank fiainak, Miklós-, Simon- és Jánosnak hagyománya forgott ezúttal szóban. II. Miklós atyjának a birtokát kapta, Engel Pál: Középkori magyar genealógia (atyja alkalmasint ebben ez évben, avagy röviddel elõbb halt meg), János pedig Simon és János részleteit. II. Miklóst János már azelõtt is segélyezte, hogy frankói és gyiróti birtokát rendezze; valószinüleg ez okból engedte át neki sári, gyiróti és ombusi birtokrészleteit, mert most abban állapodtak meg, hogy birtokukat csak az esetben és akkor osztják fel, ha és a mikor Miklós Jánosnak követelését kiegyenlíti. Gõs fiai 1386. évi január 20-án*(5530) nincsenek már az élõk sorában. Ezen a napon Frankónak alább felsorolt urai a vasvári káptalan elõtt egyezségre léptek: 1. Benedek, Gõs fiának, Jánosnak, a fia; 2. Antal, e János fia, Mihálynak a fia; 3. Péternek a fia András és fia László. Kijelentették, hogy a frankói, gyiróti és ombusi birtokok tárgyában folyamatba tett perüket befejezni akarják; András és fia e birtokoknak harmadrészét János utódjainak átengedik és az összes, kezük között levõ, erre vonatkozó okiratokat érvényteleneknek nyilvánítják; 119egyúttal még megemlítik azt is, hogy azok egyikét rokonuk (proximus) István kalocsai érsek állította ki. Az elõttünk levõ okiratból, sajnos, Péter fiának, Andrásnak, János utódjaival való genealogiai összeköttetéseit kimutatnunk nem lehet; de, a mennyiben fontolóra veszszük, hogy Gõsnek három fia: Miklósnak († 1329 körûl), Istvánnak (1329–1332) és Mihálynak (1329–1342) mindez ideig egyetlen egy utódjára se akadunk, arra a meggyõzõdésre jutunk, hogy Péter okvetetlenül e testvérek egyikének a leszármazója. Mihálynak a fia Antal és Jánosnak a fia Frankói Benedek 1390-ben*(5531) a már ismertetett 1351. évi augusztus hó 29-én kelt okiratot átiratják. 1392-ben*(5532) e családbeli újabb tagokkal ismerkedünk meg. Az okirat ugyanis a következõ frankói urak részére iratott át: a) János fia Benedek; b) Antal, e János fia, Mihálynak, a fia; c) Kelemennek a fia János, az elhalt érseknek a testvére. Az utóbbi jegyzés i. h. 152. azzal bõvíttetik ki, hogy Frankói Miklós 1359–1367 esztergomi érsek s hogy Jánoson és Miklóson kívül Kelemennek még Mihály és Jakab nevü fiai is voltak. Maga Kelemen mindenesetre Gõsnek unokája s valószínüleg a korán elhalt Miklósnak a fia volt. Antal, Mihálynak a fia – Geusfalvi Gews név alatt szerepel – 1412. évi november hó 10-én*(5533) a borsmonostori apáttal perben áll. Az apát Frankóra való tulajdonjogát II. András királynak egyik 1225-ben kelt okiratával igyekezik beigazolni, András ezzel szemben a már ismertetett okiratokat a következõ sorrendben terjeszti elõ: 1. II. Géza oklevele. 2. III. István oklevele. 3. Drugeth Vilmos nádornak 1335-ben kelt, Güssingi János ügyében kiállított okirata. 4. A vasvári káptalannak 1339. évi elismervénye. 5. Pál országbiró Simon hagyatéka tárgyában írt bizonyítványa. 6. A vasvári káptalannak 1385. évben kelt okirata, mely János özvegyének, Erzsébetnek, ügyében az 1342. évben kelt szerzõdésnek másolatát tartalmazza. 7. Ugyanannak a káptalannak 1390-ben kelt, II. Miklós és Gõs fia János közt 1351-ben eszközölt Engel Pál: Középkori magyar genealógia osztozkodásról szóló bizonyítványa. Azután, hogy Antal bebizonyította, miként õ Mihálynak, Gõs-fia János fiának a gyermeke s hogy Frankót a peres helységet azelõtt Sarudnak nevezték és nevét elõdje, Frank után kapta, (Bastech nb.) Rozgonyi Simon országbiró a jelenlevõ biráknak csekély számára való tekintettel, úgy a két fél hozzájárulására is, az itélet kihirdetését elhalasztotta. Ez okiratokat felhasználjuk, hogy azok alapján Gõs leszármazására vonatkozólag véleményünket megokoljuk. Az a körülmény, hogy Gõs fiai és unokái elég gyakran Frankó uraiként szerepelnek, – hogy lakóhelyük Frankó, – hogy János özvegyének az igényeit kielégítették, – hogy II. Miklóssal osztozkodnak stb. stb. – mindez kétséget kizáró módon a mellett bizonyít, hogy Gõs a frankói ág leszármazója. Tudjuk, hogy II. Franknak négy fia volt, közülök Simon és János gyermektelenül halt meg, I. Miklós egyedül II. Miklóst hagyta hátra. – Azonban II. Frank fiáról, III. Frankról – a kivel 1286-ban találkozunk – mit sem tudunk. Mivelhogy Gõs fia János II. Miklóssal 1351-ben csakis I. Miklós, Simon és János hagyományán osztozkodik, Antal pedig 1412-ben valamelyik Frankot «praedecessor»-nak nevezi – kitünik ebbõl, hogy Gõs, feltéve, hogy nem az 1286-ban elhalt II. Franknak a fia, – minden bizonynyal III. Frank fia kell hogy legyen. Fel kell vennünk tehát e családnak a leszármazási táblázatába, de mint ennek kérdéses fia jelölendõ meg.

A további nemzedékrendet az eddig közzétett okiratokból nem ismerjük. Csak 1475 október 15-én*(5534) hallunk valamit e családról. Mátyás király kijelenti e napon, hogy a fiörökös nélkül elhunyt Gewsefalvai Benedek birtokait: Gewsefalvát, Heghfalvát Vasmegyében, Frankót, Lazwant (Locsmándot) Sopronmegyében és Mixefalvát Zalamegyében udvarnokának, Laki Kis Tamásnak és rokonainak adományozta. 120Ugyanazon év november 4-én*(5535) olvassuk, hogy Mátyás király Gõsfalvát, Hegyfalvát, Franklót, Gyirótot s a vasmegyei Lak egy részét, az † Gõsfalvai Benedek birtokait (Geregye nb.), Egervári László testõrtisztnek adományozta s a vasvári káptalant a beiktatással megbízta. A káptalan erre jelentést tesz 1476 márcz. 20-án,*(5536) hogy Benedeknek következõ, nõi ágon való rokonai a beiktatás ellen tiltakoznak: 1. (Pápa nb.) Mezõlaki Zámbó János, mint nejének, Ilonának képviselõje; 2. Orsolya, ez Ilona nõvére, a fentebbi Benedek leánya; 3. Ilona, e Benedek nõvére, (Osl nb.) Viczai György neje és fia István. Országh Mihály nádor itélete alapján a pör 1481-ben be lett szüntetve,*(5537) a mennyiben Egervári László, dalmát-horvát-szlavón bán Frankót és Gyirótot kapta s a székesfejérvári keresztesek meg lettek bízva a beiktatással. Ennek alapján jelentették ez utóbbiak 1481 jul. 30-án,*(5538) hogy Egervári László Benedek örököseivel (Orsolya most már Mezõlaki Zámbó Lajosnak a neje) kibékült s hogy Benedek leányai két szõlõt kapnak a gõsfai hegyekben. Egervári Lászlót pedig Hegyfán, Lakon, Gõsfán, Frankón és Gyiróton statuálták.

E családnak tehát következõ birtokai voltak: Breitenbrunn (l. Széleskút a.). Frankó, Sopronmegyében, elõbb Saród, II. Géza adománya. Gõsfa, Vasmegyében, valószínüleg õsi birtok. Gyirót, Sopronmegyében, II. Géza adománya. Hegyfa, Vasmegyében, valószínüleg õsi birtok. Engel Pál: Középkori magyar genealógia Hata, Sopronmegyében, említtetik 1262-ben. Kál, Sopronmegyében, 1244 körül említve, II. András király adománya. Lak, Vasmegyében, 1475-ben említve. Locsmánd, Sopronmegyében, II. Géza adománya. Mixefalva (= Mihályfa), Zalamegyében, 1475-ben említve. Muzsaj (= Muthsa), II. András adománya. Ombus (= Spanfurth), Sopronmegyében, II. Géza adománya. Sári erdõ, Vasmegyében, II. Géza adománya. Saród (l. Frankó a.). Széleskút (Breitenbrunn), Sopronmegyében, 1262-ben említve.