Állatok/Díszbogarak

Állatok

Díszbogarak

Latin » Állatok Szivacsok Férgek Futrinkák Puhatestűek Ízeltlábúak Pókszabásúak Rovarok Bogarak Lepkefélék MolylepkékGerincesek Halak Madarak Emlősök Főemlősök

Tölgyfa-díszbogár

Díszbogarak

(Buprestidae, Syn: -)
Más neve(i): Díszbogárfélék

A Díszbogarak a rovarok osztályának bogarak rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak alrendjébe és a díszbogárfélék családjába tartozó család.

A díszbogarak jól repülő, fémes fényű, közepes vagy nagy testű, hosszúkás testalkatú bogarak családja. Fajaik többsége a trópusokon él. Nevüket fényes, irizáló színükről kapták. Ez az egyik legnagyobb bogárcsalád, 450 nem mintegy 15 000 faja tartozik ide.

A mérsékelt égöv alatt sem hiányoznak, de fajszámuk észak felé fokozatosan csökken és fémes külsejük kevésbé feltűnő, mint a trópusi példányoké. Magyarországon kb. 120 fajuk él, ez nem éri el az összes ismert bogárfaj 1%-át. A nagyobb és különlegesebb színezetű példányok a rovargyűjtők kedvenc célpontjai.

Formájuk a hengeres vagy hosszúkás alaktól a tojás alakig terjed, hosszúságuk 3 mm–100 mm között van, bár a legtöbb faj kisebb 20 mm-esnél.

Ragyogó színekben pompáznak, amik gyakran bonyolult mintázatokban jelennek meg páncéljukon. Az irizálást, ami ezekre a bogarakra jellemző, nem az exoskeletonon található pigmentek okozzák, hanem a kültakarójuk finomszerkezete, ami a fény egyes hullámhosszait bizonyos irányok felé tükrözi vissza. Ez ugyanaz a hatás, ami a CD-lemez hátuljának szivárványszíneit okozza.

Fehér vagy sárgásfehér színű lárváik vakok és lábatlanok. Közül sokan farontó életmódot folytatnak: keresztülrágják magukat különböző növényi gyökereken, fatörzseken, szárakon, leveleken, a fűféléktől a fákig terjedően. Egyes fajok a pusztuló faágakat, mások az élő fát részesítik előnyben; utóbbiak némelyike komoly gazdasági kártételre képes. A lárvák csápjai három ízűek, alsó ajaktapogatóik hiányoznak (ebben térnek el a cincérlárváktól). Két jellegzetes típusuk van: a lapított testűeknél az első tori szelvény korong formájú, a második-harmadik átmenetet képez a vékony potrohszelvényekbe, melyek közül az utolsó egyszerű lekerekített; a majdnem hengeres testűeknél az első tori szelvény nem annyira lapított, kiszélesedett, a többi szelvény pedig megközelítőleg kör keresztmetszetű, az utolsó potrohszelvényen két erősen kitinizált, hegyes toldalékkal.

A családra általában nem jellemző az ivari dimorfizmus, kivétel például a magyar virágdíszbogár (Anthaxia hungarica).

Bábozódásuk a kéregben vagy a farészben történhet. Röpnyílásuk jellegzetes szabálytalan ellipszis formájú, melynek felső íve sokkal laposabb az alsónál; néha a csúcsával lefelé fordított, lekerekített háromszög, de csak kevés fajnál kör alakú. Az imágók gyors röptű, a fényt és a meleget kedvelő bogarak.

Legtöbbször az elhanyagolt faállományú kertekben, vagy azok közelében találhatók nagyobb számban. A bronzbogarak fémfényűek, míg a fekete díszbogarak, fehér foltokkal tarkítottak.

Rendszertanuk még nem végleges, de úgy tűnik, öt fő leszármazási vonalra oszthatók, amik egyesek szerint alcsaládoknak tekinthetők, 1-2 közülük pedig akár a család rangjáig is emelkedhet. Más rendszerek mintegy 14 alcsaládra osztják. Néhány jellemző alcsalád és nem:

Agrilinae – kozmopolita, legtöbb faja az északi féltekén fordul elő
Buprestinae – kozmopolita
- Calodema – kizárólag Ausztráliában és Új-Guineában fordul elő, általában esőerdőkben
- Castiarina – kb. 500 fajuk található meg Ausztráliában és Új-Guineában; korábban a Stigmodera alnemének tekintették
Chrysochroinae
- Chrysochroa – Délkelet-Ázsia területén, két fajuk Japánban, egy Afrikában őshonos
Galbellinae
Julodinae
- Metaxymorpha – kizárólag Ausztrália, Új-Guinea és Indonézia területén, többnyire esőerdőkben találhatók.
Polycestinae
- Stigmodera – 7 leírt fajjal
- Temognatha – kizárólag Ausztrália és Új-Guinea területén (kb. 83-85 faj), korábban a Stigmodera alnemének tekintették

Néhány magyarországi faj

Kártétele

A növény zöld részeit megrágják, majd a gyökértörzsben, a gyökérnyaki részben kanyargós járatokat készítenek, itt fejlődnek ki a lárváik. Ez utóbbi kártételük a koronarész pusztulását is okozhatja.