A racionalitás korlátai/Önbizalom torzítás
Önbizalom torzítás (Overconfidence bias)
[szerkesztés]Mateklecke 6071. - A racionalitás korlátai 39. rész: Miért hisszük, hogy átlag felettiek vagyunk?
Az önbizalom torzítás (Overconfidence bias) több pszichológus és közgazdász megfigyeléséből körvonalazódott a ’70-es, ’80-as évek során. Kahneman és Tversky is írtak az indokolatlanul szűk konfidencia-intervallumokról, vagyis arról, hogy az emberek túlságosan bíznak a becsléseik pontosságában. Például ha megkérdezik őket, "99% biztonsággal mondj egy tartományt, ahol a jövő évi GDP-növekedés lesz", akkor a valós érték sokkal gyakrabban esik a megadott intervallumon kívül, mint 1%, vagyis túl magabiztosan szűk sávot adnak.
Egy másik klasszikus felismerés a Lake Wobegon-hatás, azaz hogy szinte mindenki átlag felettinek gondolja magát bizonyos téren (a nevét Garrison Keillor humorista elképzelt városa nyomán kapta, ahol minden gyermek átlagon felüli volt). Felmérések kimutatták, hogy az autóvezetők 90%-a azt hiszi, jobb vezető, mint az átlag. Matematikailag persze ez lehetetlen, de a saját képességeink megítélésében szisztematikus pozitív torzítás van (hasonló a Dunning-Kruger hatás, amikor egy témával kapcsolatos általános szintű ismeret okozza a túlzott önbizalmat, 26.-31. rész).
Amos Tversky egyik kollégája, Sarah Lichtenstein is végzett kutatásokat a szubjektív valószínűségről, amik azt mutatták, hogy amikor az emberek nagyon magabiztosak (pl. 100% biztosak a válaszukban), akkor is elég gyakran tévednek, vagyis a szubjektív bizonyosság nagyobb, mint az objektív találati arány. A gyakorlatban is számtalanszor lehet találkozni ezzel, pl. a startup vállalkozók hisznek benne, hogy ők sikeresek lesznek, noha a statisztika ez ellen szól, a diákok azt hiszik, hogy kevesebbet kell majd tanulniuk, mint valójában, vagy hiába tudják, hogy az építkezések rendszeresen csúsznak, mégis rendre minden új projektet a legjobb forgatókönyv szerint terveznek, stb.
Az önbizalom torzítás többféle formában jelenik meg, van az önértékelési torzítás (hiszem, hogy jobb vagyok az átlagnál a vezetésben, humorban stb.), az ismereti torzítás (hiszem, hogy pontosabb információim vannak vagy jobban értek valamihez, mint valójában), és a kontroll illúziója (hiszem, hogy jobban tudom befolyásolni az eseményeket). A közös bennük, hogy túlbecsüljük a saját képességeinket, tudásunkat vagy befolyásunkat. A legtöbb ember (nem csak a tudatlanok) jellemzően magabiztosabb, mint amennyire pontos az ítélete.
Ennek a hatásnak is lehetnek evolúciós okai, az optimista torzítások ugyan irracionálisak lehetnek, mégis hasznos lehet, hogy bátorságot önt belénk a túlzott önbizalom, különben talán neki se vágnánk sok mindennek. Lehet motivációs tényező, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, mások szerint kognitív, információs jelenség (a saját szándékainkat, tapasztalatainkat ismerjük, másokét nem, ezért hisszük, hogy mi jobbak vagyunk). Önjelölt szakértők mindenhol felbukkannak, valaki elolvas pár cikket egy járványról és azt gondolja, jobban tudja, mint az orvosok (ez kifejezetten veszélyes tud lenni, lásd oltásellenes mozgalmak).
Az overconfidence bias az egyik legtöbbet dokumentált jelenség a pszichológiában, de a kutatás folytatódik, mert sok részlet nyitott. Az sem egyértelmű, jó vagy rossz dolog-e? Egyes pszichológusok (pl. Tali Sharot az optimizmus torzítását kutatva) rámutattak, hogy a túlzott önbizalomnak vannak mentális egészségbeli előnyei, optimistábbak, kitartóbbak vagyunk, jobban érezzük magunkat (sőt, extrém esetben a realista önértékelés az enyhe depresszió tünete lehet). Viszont nyilván vannak veszélyei is (rossz döntésekhez vezet).
Kutatták azt is, hogy milyen helyzetek csökkentik vagy növelik a hatást. Például ha kapunk konkrét visszajelzést, tanulunk belőle és kalibráljuk az önbizalmunkat. Ezért azok a szakmák, ahol azonnali és egyértelmű visszacsatolás van (pl. repülőpilóták, ott nem lehet sokszor tévedni), kevésbé engedik meg a tartós túlzott magabiztosságot. Más helyzetek viszont táplálják, ilyen a vezetői szerep (ha senki nem meri megmondani a főnöknek, hogy nincs igaza). A nemi különbségekről is sok tanulmány született, általában a férfiak magabiztosabbnak mutatkoznak, mint a nők hasonló tudásszint mellett. A tőzsdei kereskedésben a férfiak többet kockáztatnak (és rosszabb hozamot érnek el), míg a nők óvatosabbak és jobb nettó hozamot kapnak, itt a túlzott önbizalom csökkenti a hatékonyságot.
Néhány kutató azt is vizsgálta, hogy kognitív képességekkel összefügg-e, egyes eredmények szerint az intelligensebb emberek kicsit jobban kalibrálják a bizalmukat, de ők sem tökéletesek (sőt, olykor az intelligencia nagy egóval párosulhat, ami torzít). A kulturális különbségek is érdekesek, pl. a keleti kultúrákban (amelyek kollektívebb, alázatosabb értékeket hangsúlyoznak) talán kevésbé vallják magukat felsőbbrendűnek az emberek, de kísérletek szerint a kognitív feladatokban a túlzott magabiztosság ott is kimutatható.
Mindenki szereti egy kicsit hősnek látni magát a történetében. A gond ott van, ha a valóság pofonokat oszt emiatt. Önismereti szempontból ezeknek a torzításoknak a tudatosítása nagyon fontos, igyekezzünk visszacsatolást kérni, kételkedni saját első megérzésünkben, mielőtt fejest ugrunk valamibe. Ugyanakkor nyitott kérdés, mennyire kell egyénileg vagy társadalmilag kiirtani ezt a torzítást. Hiszen lehet, hogy egy bizonyos szintig jótékony, kreativitást, vállalkozó szellemet ad. Ha mindenki pontosan olyan önkritikus és óvatos, amilyennek a racionális modell szerint lennie kellene, talán megállna a fejlődés, hiszen senki sem lenne vakmerő, senki nem bízna saját igazában.
Végső soron az emberi túlzott önbizalom egy kedves paradoxon: a tudomány kimutatta, hogy kevésbé vagyunk okosak, mint hisszük, de pont e felfedezés által talán okosabbá válhatunk, ha alkalmazkodunk hozzá.