Wittizsu/Szép mese gyerekeknek szerelemről, szexről

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Kiki, a kis királyfi[szerkesztés]

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen szép ország, abban egy szép folyó, a folyó partján egy királyi város, abban lakott egy király, és a felesége.
Nagyon bölcsek és szeretetre méltók voltak mindketten. Jól kormányozták az országukat, és így az ott lakó emberek is boldogok voltak. Csak egy bánata volt a királyi párnak, hogy nem született gyerekük, Sokat töprengtek, hogy kire hagyják majd az országot, mert már elég idősek voltak.
Egyszer aztán, mikor a királyasszony ötvenedik életévét betöltötte, és aludni tért a pompás születésnapi ünnepség után, gyönyörű álmot látott. Azt álmodta, hogy fel tud emelkedni a levegőbe, és száll a folyó fölött, a tarka városok fölött, a rózsaszínű felhők fölött, aztán meg kedve szerint képes leereszkedni az emberek közelébe, és be a palotába. Aztán már vele szállt férje, a király is az álomban, a lágy, szeretettel simogató levegőégben. Olyan szeretet és boldogság árasztotta el őt, hogy amikor felébredt, arra vágyakozott, hogy bárcsak aludna még, és visszajönne az az álom.
Gyengéden felébresztette a férjét, és azt mondta neki: „Gyere át ide kedvesem, szerelmem, az én ágyamba, mert olyan szép álmot láttam, szeretném elmesélni neked.”
A király úgy tett, és amint a felesége mesélte az álmot, átölelte őt szeretettel, és azután kicsit később igazi szerelmi öleléssel.
És láss csudát! Kilenc hónap múlva egy kisbabájuk született, egy kisfiú! Boldogok voltak, és velük örült az egész ország. A Salamon Károly Aurél nevet adták neki. Eredetileg több nevet gondoltak, mert a királyoknak legalább öt nevet szoktak adni, de a királyasszony annyira belefáradt a kisfiú világrahozatalába, hogy csak ez a három jutott az eszébe. De nem lett baj, mert nem szólították más néven, mint így: Királyfi. És még gyakrabban így: Kiki.

Kiki visított örömében!
- Én voltam az, Dadamama?
- Bizony, bizony, te voltál az Kincsecském, Királyfi!
- De honnan lettem? Azt meséld el Dadamama!
- Hát nem figyeltél? Megölelték egymást igazi szerelmi öleléssel.
- Milyen az, Dadamama?
- Akik nagyon, de nagyon szeretik egymást, és igazán közel akarnak lenni egymáshoz, leveszik a ruhát, és úgy ölelkeznek össze, hogy mindenük teljesen összeér.
- Meséld tovább! – kérte Királyfi. Hüvelykujját visszadugta a szájába, és olyan lelkesen szopta, mintha ettől függne a történet jó megértése.

- A királyi szülők dédelgették, gondozták, ringatták a kisfiút. Királyfi szépen növekedett, erős, okos, elégedett baba volt. Mindenki szerette. Kiki lett a királyi ház kedvence.
Még nyolc hónapos sem volt, már totyogva járkált a palotában egyik teremből a másikba. Egyszer úgy eltűnt, hogy alig találták meg. Akkor a király lovasokat küldött szerte az országba, hogy keressék meg a legbölcsebb asszonyt és a legokosabb embert, hogy ők neveljék a királyi gyermeket a maguk bölcsessége szerint.
Élt a folyó partján egy fafaragó a feleségével, őrájuk esett a választás. Mosolygós, boldog emberek voltak. A saját gyerekeiket már tisztességgel felnevelték, és nagy öröm fogta el őket, hogy a kis Királyfi nevelői lehetnek.
- Te vagy az, Dadamama?
- Igen, én és Dadapapa. A király házat építtetett nekünk műhellyel a palota szomszédságában a folyó partján, és itt lakunk azóta.
- Meséld tovább!
- Kérlek, meséld tovább – helyesbített Dadamama, míg Királyfi megint az ujjával volt elfoglalva.
- Most még nincs tovább, Kikikém, gyöngyöm. A többi még csak ezután fog megtörténni.

Királyfit autóhintó vitte reggelenként a folyóparti házba, és este haza. Az asszony altatódalokat énekelt neki mikor ringatta, játszott vele, beszélgetett hozzá mikor fürösztette, tanítgatta, mikor törülköztette. Kiki rögtön megszerette a fafaragót, és feleségét, és a királyasszony tanítása szerint Dadamamának, és Dadapapának nevezte őket. - Ez a kis kezecske a te kezed. Ez a dundi kis lábacska a te lábad. Megtörüljük jól a szép kis füledet! Dadamama mindig nevetett, mosolygott, árasztotta a boldogságot magából.
Az első születésnapon óriási ünnepség volt a palotában, és Királyfi egyedül fújta el az egyetlen szál gyertyát a tortán.
Telt az egyik év a másik után.
Egyszer, mikor Kiki már négyéves is elmúlt, a törülközéskor arra a testrészére mutatott, amelyikkel pisilni szokott, és azt kérdezte:
- Dadamama, ennek nincs neve?
- Hogyne lenne.
- És mi a neve?
- Fütyi a neve.
- Fütyi – ismételte Királyfi. – Dadamama, neked is van fütyid?
- Nekem nincsen, Kiki, kedveském.
- Hogy lehet az? Hiszen van kezed, lábad, füled is, mint nekem.
- Igen, de fütyijük csak a fiúknak van, a lányoknak nincs.
- Akkor Dadapapának van, úgy-e?
- Igen, neki van - bólogatott Dadamama. Kiki tovább kérdezősködött.
- Dadamama, ha a lányoknak nincsen fütyijük, akkor ők hogyan pisilnek?
- Tudod, a lányoknak ott, azon a helyen a fütyi helyett egy rózsa van.
- Rózsa? - ámuldozott Kiki.
- Ez csak egy elnevezés. Vagy úgy is szokták mondani, hogy punci. És annak a közepében egy kis nyílás van, és azon tudnak pisilni.
- A rózsa szebb elnevezés, mint a punci, vagy a fütyi. És a fütyinek nincs másik neve?
- De van. Vesszőnek is hívják.
- A lányoknak rózsa, a fiúknak vessző. Ez nagyon szép, Dadamama.
Dadamamáék mindenre megtanították Kikit, minden kérdésére válaszoltak, örömmel fejlesztgették nyiladozó értelmét. Dadapapa szinte minden nap elvitte valami érdekes helyre. Megmutogatta neki a fákat, a réteket, meghallgatták a madarak dalolását. Kiki már a hangja után meg tudta különböztetni a csil-csal füzikét, az erdei pityert, a sárgarigót. Egyszer, mikor sárgarigót láttak, azt mondta Dadapapa:
- Ez a hím, az meg ott a nőstény.
- Mit jelent az? - kérdezte Kiki.
- Hím azt jelenti, a fiú, vagy férfi. A nőstény meg a lány, vagy nő.
- Te is hím vagy? Dadapapa.
Dadapapa elnevette magát.
- Hát igen – mondta – de tudod, az emberekre nem ezt szokták mondani, hogy hím, hanem azt, hogy férfi.
- Értem. És az állatoknak is van vesszőjük?
- Igen, van nekik hímvesszőjük.
- A nőstényeknek meg nőrózsájuk?
- Nőrózsa?! Ilyen nincs. Dadamama mondta biztosan. Tudod, ő romantikus lélek.
- Milyen lélek?
- Romantikus. Aki romantikus lélek, az szebbnek látja a valóságot annál, mint amilyen valójában. Ezért mondott Dadamama rózsát a punci helyett.
- És a rózsát hogy nevezik az állatoknál?
- Hogyan is nevezik… - töprengett Dadapapa, aztán kibökte:
- Hüvelynek nevezik.
- Hüvely… - ismételte Kiki.
Amikor hazaértek, Kiki szaladt Dadamamához.
- Dadamama, te romantikus lélek vagy, és ezért nem tudod az elnevezéseket. A fiuknak hímvesszőjük van, a lányoknak meg úgy nevezik azt, amin pisilnek, hogy hüvelyk.
- Nem hüvelyk, hanem hüvely. Így nevezik valóban. Nézd, már szedtem néhány borsót a kertben. Ennek a magjai ebben a zöld héjban vannak. Ennek is hüvely a neve. Ez a borsóhüvely.
- Ez is jó elnevezés.
- De a rózsa még szebb, igaz?
- Azt nem értem Dadamama, hogy a kezünk kéz, a lábunk, meg láb, és kész. De ennek a hüvelynek, meg hímvesszőnek annyi sok neve van. Vajon miért?
- Hm. Ezt bizony én sem tudom, Királyfi. Tudod mit? Majd reggelre biztosan kigondolom. És hátha neked is eszedbe jut valami okos felelet.
- Na, kigondoltad, Dadamama? - Kérdezte reggel Királyfi, nyomban, ahogy megérkezett a hintó-autóval a palotából. - Mit kellett volna kigondolnom, Tündér-királyfi? - kérdezett vissza Dadamama.
- Hát azt, Dadamama, amit tegnap nem tudtál. Hogy miért van a fütyinek, meg a puncinak olyan sok neve, a kéznek, és lábnak, meg csak egy.

Ajaj, volt most nagy bajban Dadamama! Na, de a fülébe sugdosták neki a választ a bölcsesség angyalai, így hát nekifogott a magyarázatnak.
- Azt gondolom, Kiki, azért van ez így, mert valójában nincs neve egyáltalán. Mégpedig azért nincs neve, - folytatta gyorsan Dadamama, mert látta, hogy Királyfi ugyancsak csodálkozik, - azért nincs neve, mert úgy volt több száz éven át, hogy ezekről nem is volt szabad beszélni. Ha meg beszélni nem szabad róla, akkor minek kellene neki a név? Nem igaz?
- Nem nagyon értem - görbült le Kiki szája, - hogy-hogy nem szabad róla beszélni, talán valami rossz dolog ez? - Hát gondold csak el. Végül is, mindig ruhába bújtatjuk, és amikor pisilni akarunk, elmegyünk egy bezárt helyiségbe, és csak egyedül vagyunk ott. Mert ez olyan dolog, amit a felnőttek nem szoktak olyankor tenni, mikor mások is látják. Nem illik. Nem szeretik a pisi szagot az emberek, és ezért.
- Pedig nem büdös, úgy-e, Dadamama? És te is be szoktál jönni velem a bécébe!
- Igen, mert még kicsi vagy, és segítenem kell neked, de ha nagyobb leszel, akkor nem megyek majd be.
- Értem, Dadamama. De még azt is mondd el, miért nem egyforma a lányoknak, meg a fiúknak. Ez is olyan, amiről nem szabad beszélni?
- Most már más világot élünk, szabad beszélni mindenről. Mostanában már tudjuk, hogy rossz lenne, ha nem beszélnénk ezekről, és szégyenlősködni, titkolózni és félni kellene. - Magyarázta Dadamama, miközben tízórait készített Kikinek.
- De miért nem egyforma?
- Hát, miért is nem? Látod, kétféle minden. Van fekete, és fehér, tűz és víz, fiú és lány. Nem egyformák. - Így van Kiki Királyfi! - Lépett be széles mosollyal Dadapapa. - Öltözz gyorsan, mert lovagolni megyünk. Szét kell néznünk, a gyümölcsösben és a folyóparton!
Kiki fogta Dadamama kezét, és húzta magával, hogy segítsen az öltözködésnél. Fényes nadrágocskát húzott rá Dadamama, palást is volt hozzá, ahogy egy királyfihoz illik, és új, sarkantyús lovaglócsizma. Kihozták az istállóból pónilovacskáját, meg Dadapapa hátaslovát, felpattantak és elindultak.
Hó már nem volt. Felszáradtak az ösvények, friss, kora tavaszi levegő csipkedte pirosra az arcukat.
Az erdő szélén ott sorakoztak a mogyoróbokrok. Szállt a virágpor a barkákból, ahogy a szél lengedezett.
- De érdekes, Dadapapa! Mi ez a sárga por?
- Virágpor. Nézd csak meg jól. Ez a mogyoróbokor, és ez a barka a virága.
- De ki tette bele ezt sok sárga port?
- Senki sem tette bele, hanem a barka maga növeszti magából. Egy ideig fogva tartja a barka, de egyszer csak, amikor már jól kifejlődtek a virágpor szemecskék, akkor szétlazul a barka, jön a szél, és fújja, fújja. Így utazik a virágpor, mint valami sárga felhő.
- És messzire utazik?
- Nem nagyon messzire. Csak ide a szomszédba, a másik mogyoróbokorra. A mogyoróbokor-lányoknak kedveskednek a virágporral.
- Mogyoróbokorból is van fiú meg lány?
- Van bizony! A fiú küldi a virágport, a lány meg elfogadja.
- Lehet, hogy erről még Dadamama se tud, hogy ez így van. - mondta Kiki álmélkodva.
- Hogyne tudna? - felet vidáman Dadapapa. - Mindenki tudja ezt. Majd eljövünk egy pár hét múlva, megnézzük, kezdenek-e már nőni rajta a termések.
Amikor pár hét múlva arra lovagoltak, már jóval melegebben sütött a nap. Szél se fújt, ragyogott az ég, a kis póniló ugrált örömében.
Milyen pompás volt minden! Kiki nézegetett, a zöld gyeptől a kék égig mindent látni és hallani akart, alig győzte a szeme és a füle befogadni a sok szépséget. Az almafák éppen virágoztak, és halkan zúgott búgott mindegyik.
- Mi ez a zúúúúú- búúú, Dadapapa?
- Nézd meg jól közelebbről! - mondta Dadapapa. Kipányvázta a lovacskát, Kikit pedig a saját nyakába ültette.
- Hú, látom már! - kiáltotta boldogan Kiki. - itt repkednek a bogarak, és azok zúgnak!
- Nem bogarak azok, hanem méhecskék. Légy óvatos! Mert ha zaklatjuk őket, akkor szúrnak.
- Örömükben röpködnek itt, igaz?
- Hát… biztos örülnek, mert szeretik az illatot, de még jobban a virágport, meg a nektárt.
- Almafából is van fiú meg lány? - kérdezte Kiki.
- Nem, almafáéknál másképp van. Itt minden virágban vannak fiúk is, meg lányok is. Várj csak, leszakítok egyet, és megmutatom. - Letette Kikit a nyakából, és szakított egy virágot. Leültek a fűbe, és nézték.
- Ezek a porzók - magyarázta Dadapapa, - ezek a fiúk. Itt középen ez a bibe, ez meg a lány.
- Bibe! - kacagott Királyfi - bibe, bibe, micsoda elnevezés! És ezek a porzók kedveskednek neki a virágporral, úgy-e?
- Úgy valahogy. Csakhogy a bibe - magyarázta Dadapapa - nem fogadja el tőlük, mert ők a saját fiútestvérei. Hanem van itt sok virág, ezen a fán, meg a másikon, és az almafa virágában a bibe akkor boldog, ha egy másik virágtól kap virágport.
- Nahát! Ez nagyon érdekes. Majd elmesélem Dadamamának. És a szél fújja a virágport, igaz, Dadapapa?
- Almafáéknál ez is másképpen van. Itt ez a sok méhecske, ők a kis postások, hordják a szerelmes leveleket egyik fáról a másikra, egyik virágról a másikra.
- Milyen leveleket?
- Csak úgy mondtam, tréfából. Az almafa nem tud leveleket írni. Hanem a virágpor rátapad a méhecskékre, és ők elviszik a másik virágra.
- És akkor a bibe boldog, és elfogadja?
- Így van, Kiki. És ha elfogadja, akkor a virágpor és a bibe sejtecskéi egyesülnek, és együtt teremnek egy icipici almát. Aztán az icipici alma megnő, és lesz egy szép, mosolygós, piros alma.
- De jó! És aztán hogy van tovább?
- Aztán az almát megesszük. Ámde az alma magokat beültethetjük a földbe, és lesz belőlük egy-egy szép almafácska.
- Siessünk haza Dadapapa! Szeretnék almát enni, és megnézni benne a magokat!
- Jól van, nem szalad az el! Hát a mogyoróbokrokat nem nézzük meg?
Hát bizony nagyon kicsikék voltak még a termések azokon! Kiki nem is hitte el, hogy nemsokára már jöhetnek mogyorót szedni.
Ahogy hazafelé tartottak, tölgyfaerdőn lovagoltak keresztül. Királyfinak az is nagyon tetszett.
- Milyen széles fák!
- Terebélyes! - Helyesbített Dadapapa. - Az ilyen fákra azt mondjuk: terebélyes.
Dadapapa felszedett a földről néhány makkot.
- Nézd Kiki. A tölgyfa nem almát terem, hanem makkot. Ha ezt elültetjük, szép kis tölgyfácska nő ki belőle.
- Ha elültetném otthon, akkor lenne a palotakertben egy terebélyes tölgyfa?
- Lenne, de először csak kicsi lenne. Kikél, először kicsi, és aztán megnő. Pont úgy, mint te, Királyfi!
- Nézd Dadapapa, ott meg mi van azon a fán?
- Mi érdekeset látsz, Királyfi?
- Egy madarat! Most bújt be az almafába!
- Ni csak! Azon az öreg almafán egy madárodú van!
- Most megint kibújt, figyeld Dadapapa!
- Cs, ssss! Légy csendben, Kiskirályfi, mert megijesztjük.
- Hová megy?
- Ennivalót hoz. Odabent az odúban a nőstény ül a tojásokon, és melegíti, hogy kikeljenek a kis fiókák. A hím meg hordja neki az ennivalót.
- A madaraknál így van? A tojás olyan nekik, mint a tölgyfának a makk?
- De okos vagy Királyfi! Pont így van!
- És majd a kismadarak megnőnek?
- De meg ám! Akkor lesz csak nagy sürgésforgás! A sok kis fiókának mindkét szülő hordja majd az ennivalót. Szünet nélkül egész nap.
- Nem fáradnak el?
- Elfáradnak, de hát, el kell tartani a családot!
- Enni adnak a gyerekeknek, igaz?
- Így van. Na, mi is megnézzük, mit főzött nekünk Dadamama!
Királyfinak csak úgy zsongott a feje a sok újdonságtól. Dadamama már várta őket az ebéddel.
- Képzeld Dadamama, az almafa virágai szerelmes leveleket küldenek egymásnak!
- Honnan veszed ezt Királyfi?
- Dadapapa mondta.
- Akkor úgy látszik, ő is romantikus lélek, nem csak én. Nem igaz, Kiki?
- Igaz, de mi az a szerelmes levél?
- Hm. Ha egy fiú, meg egy lány megtetszenek egymásnak, szerelmesek lesznek, akkor elehet, hogy egyikük megírja ezt a másiknak
- Mi az, hogy szerelmes?
- Azt jelenti, hogy egy fiú, meg egy lány nagyon szereti egymást. Mindig egymás közelében akarnak lenni. És egymás kezét fogják. És megírja egyik a másiknak, hogy szereti.
- Egy falevélre írja?
- Nem, nem. Vásárol egy nagyon szép levélpapírt, és ráírja: Szépséges királylány! Megláttalak a bálban. Szerelmes lettem beléd. Szeretném, ha találkoznánk.
- Ezt írja a papírra?
- Ezt. Vagy valami ilyesmit.
- Értem. Azért mondta azt Dadapapa, hogy szerelmes leveleket küldenek, mert a virágport küldik egymásnak, és kedvesen elfogadják egymástól. Ha látnád! A méhecskék viszik a virágport! Úgy-e a szerelmes levélben is lehet virágport küldeni?
Most aztán Dadamama megint bajban volt. Kinevetni nem akarta, ám mégis, nagyon vidám ötletnek találta. Kiki már nagyon jól megértett és felfogott mindent, amire tanították.

- Lehetne virágport küldeni, és kedves dolog lenne, de sosem hallottam még, hogy így tett volna valaki. Az embereknél úgy van, hogy személyesen adják át egymásnak. A férfinél van a virágpor, és átadja a nőnek.
- Igen, Dadapapa is mondta, hogy a virágpor a fiú, a lány pedig, aki befogadja, az a … a … - Kiki elfelejtette azt a szót, töprengett, hogy ott a virág közepében, valami kis vicces szó. - A bibe! - Mégiscsak emlékezett rá. -A lányoknál van a bibe! Tudtad ezt, Dadamama?
- Tudod, az embereknél úgy van, hogy ha nagyon szeretik egymást, mindig együtt vannak, ha csak tehetik, és ölelgetik, csókolgatják egymást.
- Úgy, mint te engem, igaz, Dadamama?
- Hát, nem egészen. Én az arcodat szoktam megpuszilgatni, meg királyi szüleid is így tesznek, de a szerelmesek a szájukon csókolják meg egymást.
- Meséld tovább Dadamama!
- És arra vágynak, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz, és összeérjen a testük. Sőt már nem is csak arra vágynak, hogy összeérjen a testük, hanem arra, hogy ők ketten egyek legyenek.
- Ez az igazi szerelmi ölelés! Igaz? Dadamama?
- Igaz! Hát emlékszel még rá, hogy mit meséltem egyszer?
- Csak egy kicsit emlékszem.
- Azt akarják, hogy ne legyenek két külön ember, hanem egy testté és egy lélekké váljanak.
Kiki ámulva hallgatta.
- Eggyé váljon a fiú és a lány? Lehetséges az, Dadamama?
- Na, látod, ezért van a hímvessző, meg a rózsa. Mert a hímvessző pont beleillik a rózsába, ha úgy akarják, és így válnak egy testté.
- Még sosem láttam ilyet.
- Ezt nem is lehet látni. Tudod, ez nagyon intim dolog.
- Mit jelent az? - Kérdezte Kiki türelmetlenül, mert úgy érezte, összezavarják a mindenféle bonyolult szavak. - Azt jelenti, hogy csak arra a két emberre tartozik, senki másra. Bensőséges. Mindenki tud erről, de nem beszélnek róla, mert ez olyan édes, borzongató titok. Csak ők ketten tudják.
- Kik azok a ketten?
- Egy férfi, és egy nő. Senki más nem lehet ott.
- És hogyan történik?
- Elmennek együtt valahová, ahol senki se látja őket...
- Kik mennek el?
- Egy fiú, meg egy lány. Minden fiúnak kell választani egy lányt.
- Hogyan kell azt?
- Az bizony nem könnyű. Mindenkinek van valahol a nagy kerek világban egy hozzáillő párja. És nekik meg kell egymást találni. Mivel te mesebeli királyfi vagy, neked a mesebeli királylányt kell megtalálnod.
- Miről ismerem majd meg?
- Semmiről. Csak úgy megérzed, hogy vonz. Úgy érzed, meg kell ismerned, meg kell szólítanod. És csak azon veszed észre magad, hogy már oda is mentél hozzá. És a lány is akarja, hogy odamenj. Nem mondja, de azt akarja, hogy menj oda és legyél vele. Látni lehet rajta. Ő a királylány.
- Lehet, hogy nem látom majd jól, hogy melyikük az… - aggódott Kiki.
- Nem baj. Akit kiválasztasz, az lesz az. Érezni fogod, hogy nagyon szereted. Nagy boldogság fog el a közelében. Mert ő a te párod, már régtől fogva.
- És aki nem királyfi, az nem tud választani?
- Dehogynem. Mindenkinek meg kell megtalálnia a maga királynőjét, és minden királylány megtalálja azt a férfit, aki az ő számára a királyfi. Mindenki valakinek a párja. Mindenki királyfi a bálban. És minden királyfihoz tartozik egy királylány.
- És mindig megtalálják?
- Hát… nem mindig. Néha sokáig keresgélnek, néha tévednek.
- Magyarázd el, légy szíves, jó?- Kiki már ismerte a szavakat, amikkel bármit kérhet Dadamamától.
- Bizony az élet elég bonyolult. De te mesebeli királyfi vagy. Neked minden csakis jó lehet az életben.
- Azért segítesz majd, Dadamama?
- Azt nem lehet. De ne félj. Addigra majd érteni fogod az egészet. Odamész hozzá, beszélgetsz vele, megöleled, és az ölelés által megérzed, hogy ő-e az, vagy nem.
- Így, Dadamama? - kérdezte Kiki, és megölelte a kedves, vidám asszonyt.
- Így, így Kiki, - mosolygott Dadamama, és megpuszilgatta a gyereket.
- Nem lehetnél te az, Dadamama?
- Nem, semmiképpen. - Mosolygott és nevetett Dadamama. - Gondold csak el, én már most is öreg vagyok. Mire te felnőtt férfi leszel, én még sokkal öregebb leszek. Meg aztán én Dadapapát választottam, és ő engem. Mi egy test és egy lélek vagyunk ketten. Összetartozunk, még akkor is, ha ő a műhelyben van, én meg itt veled.
- Akkor majd én is megkeresem azt, akivel összetartozom.
- Ha majd elég nagy leszel már, amihez még sokat kell növekedned testben, és lélekben, akkor majd csak várod és keresgéled mindenütt, és egyszer csak rátalálsz.
- Szép lány lesz?
- Akit szeretünk, azt szépnek látjuk. Mindenkinek szép az, akit szeret. De ha csak arra keresed, hogy dicsekedjél a többi fiuk előtt, hogy milyen szép lányt találtál, akkor sose lesz elég szép. Akkor úgy fogod érezni, hogy mindenkié szebb, mint a tiéd.
- Mi az, hogy dicsek… Dadamama, szoktam én azt tenni?
- Nem szoktad. Se a szüleid, sem Dadapapa, sem én nem tanítottunk arra, hogy dicsekedj.
- Na, jó. Akkor ezután se tanulom meg senkitől. És hol kell keresni a lányokat?
- Ott vannak mindenütt a palotában, meg itt a folyóparton! Majd ha jársz iskolába, akkor ott lesznek az iskolában is. Találkozol velük akkor is, ha majd kalandozol a világban, utazol hajón, autón, vagy lóháton, mindenütt látsz majd lányokat, akik között ott lesz az az egy igazi.
- Minden férfi így szokott keresni?
- Igen. És ha megtalálja az igazi királylányt, azt mondja neki: szerelmes vagyok beléd.
- Vagy megírja egy szerelmes levélben, igaz?
- Igen, így van. Meghívja a bálba, vagy máshová, és ha együtt elmennek, azt mondja neki: nagyon szeretlek. Aztán, ha jól megismerik egymást, egyszercsak megcsókolja…
- A száját, igaz?
- Igen és megöleli, úgy, hogy az egész testük közel legyen egymáshoz.
- És a lány mit mond?
- Csak akkor lehet mindez, ha a lány is akarja. Ha a lány is kiválasztja őt, és akarja, akkor elmehetnek egy titkos helyre, ahol csak ők ketten vannak, senki más. Akkor a ruhát is levehetik, hogy ne a ruhájuk érjen össze, hanem ők teljes testükkel, egymáshoz érnek, érzik egymás testét a bőrükkel, és úgy érzik, hogy nem külön-külön emberek, hanem egyek. Minden másról elfelejtkeznek. Akkor a vessző egy erős bottá válik, és megtalálja a rózsát. Szép lassan, de erősen bele kell dugni, a rózsa pedig kinyílik, és befogadja a hímvesszőt.
- Egyik beleillik a másikba, igaz?
Dadamama kicsit elpirult, mikor ezekről beszélt, és különösen szépen mosolygott, a szeme szinte könnyes volt úgy csillogott.
- Bizony úgy van, - mondta - és így egy test lesznek ketten. Ez a szerelmes eggyéválás.
- Nem fáj nekik? – aggodalmaskodott Kiki.
- Nagyon óvatosan, szépen, lélekből kell ezt tenni.
- Meséld tovább!
- Hiszen már elmondtam mindent!
- De még egyszer mond el, hogy jobban megértsem.
- A hímvessző belemegy a hüvelybe,és ott marad egy kis ideig. Ez egy csodálatos boldogság. Olyan, mintha a mennyországban lennének. Rájuk száll az óriási szerelem. És arra vágynak, hogy örökké együtt legyenek.
- Ez nagyon szép, Dadamama. És úgy-e senkinek sem mondják el ezt a titkot, mert csak rájuk tartozik.
- Ez bizony egy szépséges titok. Senkinek sem szokták elmondani.
- És mikor adják oda a virágport?
- Az embereknél másképp nevezik, de hasonlít a virágporhoz. Kis sejtecskék. Benne vannak a férfiak és a nők testében. És mikor így eggyé válnak, akkor a férfitestből azok a kis sejtecskék átmennek a női testbe. És eggyé válnak azok a kis sejtecskék is. Egy női sejtecske, és egy férfi sejtecske együtt egy magot alkot.
- És úgy-e a magot elvetik a földbe.
- Nem kell elvetni, - mosolygott megint Dadamama - hanem ott marad a nő testében. Ott fog kikelni. - Dadamama titokzatoskodó hangon beszélt tovább - A hímvessző az nemcsak egy egyszerű vessző, hanem teremtő bot! A női test a föld. Amikor a férfisejt, és a női sejt eggyé válik, az olyan, mint mikor elvetik a magot.
- És hogyan tud kikélni az a magocska?
- Ott kél ki a nők hasában. De nem almafa lesz belőle, hanem egy kisbaba.
- Kisbaba? - Kiki nevetve csodálkozott.
- Igen, egy kis fiúcska, vagy egy kislányka. A nők fejlesztik ki a hasukban a kisbabákat abból a magból, ami az eggyéváláskor keletkezett.
Kiki szájtátva hallgatta. Dadamama hangjából és szemének csillogásából megérezte, hogy valami különösen szép varázslatról hallott.
- Láttál már, Királyfi, a palotában olyan fiatal nőt, akinek igen nagy hasa van?
- Dadamama, hiszen sokszor láttam a te lányodat, Majkát, mielőtt a kisbabátok megszületett. Hát ezért volt?
- Na, lám csak, hogy emlékszel. Így van. Nemrég született a kis unokám. Most már egy hónapos.
- Dadamama, én is így lettem, igaz? –kérdezte ragyogva Királyfi.
- Bizony, emlékszel, hogy meséltem neked mikor még egészen kicsi voltál? Mindnyájunkat így teremtenek a szüleink, Kikikém, kincsem.
- De hogyan tud kijönni onnan a kisbaba?
- Az, bizony, nem könnyű dolog. Néha könnyebben, néha nehezebben, de legtöbbször nagy erő és nagy fájdalom az anyukának a kisbabát megszülni. De aztán, mikor meglátja az újszülött kisbabát, olyan boldog, hogy elfelejt minden fájdalmat. Az apuka is ott lehet a baba születésénél, és bíztatja az anyukát, és alig várja, hogy meglássa a kisfiát vagy a kislánykáját, aki született.
- Én is apuka leszek majd?
- Ahhoz még sokat kell aludnod, Királyfi!
- Még mennyit, Dadamama?

Mikor délután Kiki kiszállt a hintóból, amelyik hazavitte, kis szíve tele volt a csodákkal, amiket aznap hallott. Boldog volt attól is, hogy megtudta, így teremtették őt a szülei. Különleges szeretettel ölelte meg anyukáját, a királyasszonyt, és apukáját, a királyt, mindeközben csak úgy ragyogott az örömtől. Szülei csak nézték, találgatták, vajon mi lett a kis Királyfival.
- Milyen volt ma Dadamamánál, Királyfi?
- Nagyon jó volt. - mondta Kiki titokzatos mosollyal. Nem mondhatott többet, mert megértette, hogy az a dolog, csak kettőjükre tartozik.
- Láttál valami érdekeset?
- Igen! Dadapapa kivitt az almáskertbe.
- Szóval, az almáskert volt az, ami annyira tetszett neked?
- Igen, és szedtünk az erdőben makkot, és ha megengeditek, hogy elültessem a palotakertbe, akkor terebélyes tölgyfa lesz belőle.
- Rendben Kiki. Megengedjük.
Hamarosan három kis tölgyfácska kélt ki a makkokból, amit elültettek Dadapapával.
Telt egyik év a másik után, és egyszer csak eljött Kiki hatodik születésnapja. Nagy ünnepséget tartottak a palotakertben. Volt torta 6 gyertyával, enni, innivaló mindenkinek, vidámság, és mindenféle mulatság. Gyönyörű szép muzsikát hallgattak, a nagyok táncoltak, a kicsiknek pedig újfajta játékokat találtak ki.

Hanem, az ünnepi fények kihunytak, és Kiki arra ébredt az ünnep másnapján, hogy a palotát valósággal elárasztották a mindenféle tanárok, és edzők. Azért rendelte ide őket a királyi pár, hogy Királyfit írni, olvasni tanítsák, meg matematikára, rajzolásra, zenére, testét pedig erősítsék és ügyesítsék lovaglás, vívás, úszás és más hasonlók által. Királyfinak még enni is alig volt ideje, Dadamamát és Dadapapát pedig alig látta. Királyi szülei felügyelték a neveltetését, elégedetten nézték fejlődő értelmét és testi erejét. Éveken át csak a nyári hónapok hoztak pihenést és szórakozást.
Amikor Királyfi 10 éves lett, már idegen népek nyelvének ismeretére is tanították. Jöttek különféle egyházi személyek is, akik a vallások tanításait ismertették vele. A keresztyénvallásokét, és keleti népekét, ősi és modern vallások tanításait egyaránt.
Még egy év telt el, már és az udvari etikett szabályait is megtanulta.
És jöttek a tánctanárok! Kikit szórakoztatta, hogy miféle táncok vannak, és milyen lépésekből állnak, de még inkább, hogy mikor mit kell mondani, hogyan kell viselkedni a hölgyek társaságában.

Eljött megint egy nyár. Kiki már 12 éves volt. Végre elmentek a tanárok. Nyári szünet volt a palota tanulószobáiban és edzőtermeiben.
Dadamamáéknál összejöttek a gyerekek, fiúk, lányok vegyesen. Ez különösen vonzotta Kikit, szerette a lányok kacarászását, megnézte alakuló formáikat. Azt is szerette próbálgatni, hogyan kell szóba állni velük, vagy együtt játszani. Lehetett labdázni, fürödni a folyóban, beszélgetni. Bújócskázni, fogócskázni még jobb volt, sőt még Dadapapával is elmentek csapatostul járkálni az erdőbe, vagy segédkeztek a műhelyben.
Királyfi nagyon szerette a nyarat a folyóparton, és még nagykorában is örömmel emlékezett vissza ezekre a boldogságos időkre.

Kisherceg, a tizenéves[szerkesztés]

Aztán mikor már ott volt a nyár vége, egy szép reggelen a király így szólt hozzá.
- Drága gyermekem, Királyfi! Nagyon jó előrehaladást értél el a tudásban, a művészetekben és a testi erő és ügyesség terén is. Viszont nem ismered a valóságos életet. Igazi iskolába kell menned, olyanba, ahová más gyerekek is járnak. Nagy erőpróba lesz ez neked, mert nem árulhatod el senkinek, hogy te királyfi vagy. Olyan nevelésben fogsz részesülni, mint más gyerekek. Nem engedjük meg a tanároknak sem, hogy másképpen bánjanak veled, mint a többi gyerekkel. Bízom benne, hogy megállod majd a helyed, fiam.
- Igenis Apu Király - dadogta Kiki megszeppenve. Gyorsan elkészült az öltözködéssel, és futva ment Dadamamáékhoz.
- Még annyi mindent akartam kérdezni, Dadamama!
- Ne búsulj, Királyfi! Az igazi élet a legnagyobb tanítómester.
Közeledett az utazás ideje. Kiki most már örült a nagy kalandnak. Nem kételkedett magában. Úgy érezte, nem volt hiába a sok tanulás, meg testedzés. Önálló ember lett ezek által. Igaz, még csak 12 éves volt, de félelem nem volt benne.
Egy bentlakásos fiúiskola volt az ország keleti részén, ezt választották Királyfi részére a szülei. A felvételi vizsgán Kiki olyan nagyszerűen készítette el a tesztlapokat, és teljesítette a gyakorlatokat, hogy egyenesen a végzős évfolyamot javasolta az igazgató.
Így került Királyfi a 15 – 16 évesek osztályába. Senkinek sem mondta, hogy ő még csak 12 éves, ezért az osztálytársai kisnövésű, véznácska gyereknek gondolták.
Abban a kollégiumban kötelező volt Antoine de Saint-Exupéry könyve, A Kis Herceg. Hamarosan a fiúk Kishercegnek kezdték nevezni gyermekien szelíd, jószívű, új szobatársukat.
Később aztán felfigyeltek rá, hogy milyen okos, mennyire tájékozott, könnyen megért és megtanul mindent. A testnevelés órákon is azt látták, erősebb és ügyesebb mindegyiküknél.
- Kicsi a bors, de erős! – mondták a tanárai.
- Kis béka, de nagyot ugrik! – mondták a társai.
Hanem amikor az osztálytársai lányokról meg szerelmi kalandokról beszélgettek a szünetekben, akkor nagy volt a baj.
Mert ugyan a magántanároktól, akik 6 éves korától oktatták a palotában, a szexualitásról is megtanult mindent Királyfi, a pontos anatómiai elnevezéseket, a férfi és női szervek működését, a hormonális és idegi szabályozást, de még a sejtosztódást meg a géneket és kromoszómákat is, de azokat a szavakat, amiket az itteni osztálytársaitól hallott, nem értette.
- Fogadjunk, még sose voltál nővel! - heccelődtek vele.
- Hogy ne lettem volna! Sok nő van ott, ahol a szüleim laknak, Meg a folyóparton is szoktam lányokkal találkozni. - Találkozni, az még nem sok, de aztán mit csinálsz velük? - feszülten figyelték, mit válaszol. - Beszélgetek velük, labdázunk, sétálunk…- még akarta sorolni, mi mindenből állt egy boldog nyár ott a folyóparton, de beléfojtotta a szót a harsány nevetés.
A fiúk egymást lökdösték, vigyorogtak, röhögtek.
A palotában Kiki azt is megtanulta a tanáraitól, hogyan őrizze meg belső nyugalmát. Itt ebben az iskolában nagy szüksége volt erre a tudományra, mert gyakran előfordultak hasonló jelenetek.
Egyszer egészen különös eset történt. Több fiú gyűlt egy körbe az udvaron, köztük Kiki egyik szobatársa, Elemér, aki megint kötekedő kedvében volt. Elemér szelíden oldalba taszította a könyökével, és ezt kérdezte huncutkotva. - Kisherceg, keféltél már valaha?
Királyfi nem válaszolt rögtön. Eszébe jutott, hogy Elemér egyszer úgy került haza a kollégiumba egy hétvége után, hogy bűzlött az alkoholtól, és hányt. Ez szigorúan tilos volt, és Elemér könyörgött neki, nehogy elárulja. Kiki takarította fel utána a padlót egy súrolókefével, a fiú ruházatát is rendbetette a mosdóban, szellőztetett is. Senki nem vett észre semmit. Elemér hálás volt akkor neki.
Kiki nem akarta a többiek előtt elárulni, de azt gondolta, emlékeztetnie kell Elemért arra az esetre.
- Igen, Elemér, - kezdte - egyszer súrolókefével tisztítottam ki a szőnyeget, mert hánytam, és a ruháimat is kikeféltem.
A többiek csak úgy dülöngéltek a nevetéstől, de Elemér tudta, miről van szó. Fülig vörös lett, és rájuk rivallt mély hangján.
- Mit röhögtök! Talán nem láttatok még súrolókefét?
Kiki rájött aztán, hogy osztálytársai a közösülésről beszélnek, csak azt nem értette, miért hahotáznak ezen. A „közösülés” szót még a palotában tanulta a tanáraitól, és már akkor is fájt neki, hogy ilyen rideg szóval mondják azt a csodálatos szerelmes eggyéválást.
Ám a lelkében ott őrködtek Dadamama szavai. Őrizték annak a szép napnak az emlékét, amikor még egészen kicsi korában, először hallott arról a szépséges titokról, és azt nem törölhette ki semmilyen rideg biológiai tanulmány, sem osztálytársai otromba viccei.
Szerette volna megmondani társainak, hogy szent dolog az eggyéválás, és hogy ez által teremtik a kisbabákat, de lehetetlennek látszott, hogy elhiggyék neki. Egyszer aztán, mikor megint ez volt a téma, és Kikit fájdalmasan érte az újabb hahotázás, kibuggyant belőle a kérdés.
- Talán titeket más módon teremtettek a szüleitek?
Először néma csend lett, aztán Elemér ráordított.
- Hogy mered a szüleimet gyalázni? - és már lendült a teste és a keze, hogy behúzzon egyet. Királyfi azonban jól megtanulta, hogyan kell kitérni az ütés elől, így a fiú az ütésre szánt lendülettel orra esett. A többiek dermedten álltak.
Elemér nagyobb és erősebb volt mindnyájuknál. És nem merték kinevetni, vagy sajnálkozva fölsegíteni. Kiki is ott állt a rá jellemző belső nyugalommal.
Elemér feltápászkodott.
- Bocsáss meg Kisherceg - mondta csendesen, és elment. Senki nem szólalt meg, mind bementek a tanterembe. Attól fogva békében hagyták Kikit.
Egyszer Elemér azt kérdezte Királyfitól.
- Vannak szüleid, Kisherceg?
- Miért, kinek nincsenek?
- Itt sok olyan fiú van, akit a szülei elhagytak, vagy árván maradt, vagy csak úgy találták őket.
- Ezt nem tudtam. És veled mi a helyzet?
- Az, hogy nincsenek szüleim.
- Elváltak?
- Nem kellett elválniuk, mert nem is házasodtak össze.
- Értem. De azért felneveltek, nem?
Sokat beszélgettek aznap este. Elemérrel nagyon jó barátok lettek ezután. Kiki segített neki a tanulásban. A matematika meg a fizika jól ment Elemérnek, de az irodalommal és a történelemmel nem tudott mit kezdeni. Királyfi viszont olyan életszerűen el tudott magyarázni mindent, mintha ők maguk éreznék azt, ami a versben van megírva, meg úgy, mintha ők maguk élnének abban a háborús történelmi korban. Elemér egyre inkább megértette és megszerette ezeket a tantárgyakat. Különösen a szerelmes verseket olvasták szívesen. Még a kötelezőn túl is olvastak szerelmes verseket, beszélgettek róla, megtanulták fejből, vagyis szívből némelyiket.
Egyszer Elemér vásárolt is egy verseskönyvet. Szépen becsomagolta, ajándéknak szánta.
- Kinek adod? - érdeklődött Kiki.
- A barátnőmnek. Nagyon kedves, jó lány.
- Őhozzá szoktál menni, amikor hétvégén hazamész?
- Igen.
- Megengedik a szülei, hogy ott aludjál?
- Neki sincsenek szülei. Egyedül lakik.
- Szerelmes vagy bele?
- Igen. Már régóta. És tudod, vele szoktam aludni… és
- Eggyé válsz vele?
- Milyen szép szavakat tudsz, Kisherceg. Igen, ezt csináljuk, nagyon is eggyé válunk.
- Bocsáss meg, hogy kérdeztem. Tudom, hogy ez titok, és csak rátok tartozik.
- Semmi baj. Örülök, hogy megtanítottál erre… hogy így nevezzem.
- Te hogy szoktad ezt nevezni?
- Hát… csak úgy hogy sex,.. vagy… De nemigen beszélek róla… - Elemér nem akarta azokat az elnevezéseket mondani, amiket amúgy szoktak…
- Régi szép és költői kifejezéssel azt is mondhatjuk, hogy „nász”. A versekben gyakran van ez, tudod.
- Ezt a szót nemigen használjuk. Bár van nászruha, nászéjszaka…- mondta Elemér, és kicsit pirosabb lett az arca.
- Az állatoknál párzást mondunk.
- Embereknél nem lehet azt mondani! - nevetett Elemér. - Inkább azt, hogy „lefekszik” valakivel. Ez a leggyakoribb kifejezés. De ha szebben akarod mondani, akkor a „szeretkezés” a jó szó.
- Szeretkezés? Akkor már inkább szerelmeskedés lenne a jó szó, nem? - tűnődött Kiki. Nem emlékezett, hogy Dadamamától hallotta volna ezt.
- Hát, nincs rá egy igazán jó szó. Ezt nem lehet igazán semmivel se kifejezi, ha tényleg .. azt akarjuk.. igaziból...
- Meg nem is szabad beszélni róla igaz?
- Szabad, csak nem lehet... szavakkal kifejezni elég jól...
Elemér elvarázsolt tekintettel mosolygott. Kiki nézte.
- Gyereketek is van? - kérdezte aztán.
- Nincsen. Dehogy van! Még magamat sem tudom eltartani, nemhogy egy gyereket! Nem akarok, amíg el nem végeztem az iskolát. Meg talán később se.
- De az hogy lehet, ha úgy vagytok, … és még sincs..
- Több módja is van annak. - Elemér megmosolyogta a kisfiú naivságát. - Úgy látom, semmit nem tudsz erről. Hátha én is taníthatlak valamire téged.
- Tényleg jó lenne tudni…
- Például a nők beszedhetnek egy erre való tablettát, és akkor nem lesz gyerekük.
- Soha egyáltalán?
- Dehogyis. Csak aznap. Minden nap be kell szedni, ha együtt laknak a férfivel…
- És nem ártalmas nekik?
- De igen, sokáig nem szabad szedni. Ha fáj a feje tőle a lánynak, akkor jobb abbahagyni.
- És mi a másik módja.
- Várj csak, megtanítlak. Vásárolsz a boltban egy ilyen kis sapkát. - Előszedett a zsebéből egy kicsi dobozkát, abból egy fehér karikát szedett ki. Ráillesztette a hüvelykujjára. Eleinte valóban olyan volt, mint egy kis sapka. - Látod, így kell felhúzni. - és próbálta legördíteni a sapka peremét.
- Ez bő neked, úgy látom - mosolygott Kiki.
- Na, de nem az ujjunkra húzzuk, Kisherceg, hanem a …- nem tudta milyen szót mondjon, hogy ne bántsa meg - hanem a…
- A fütyire? - nevetett Kiki, eszébe jutott megint Dadamama meséje. - Hát persze! Akkor az ivarsejtek nem tudnak bemenni! Habár nekem a fütyire is bő lenne…
- Hány éves vagy, Kisherceg?
- Tizenkettő múltam.
- Még csak 12 éves vagy?
- Elmúltam 12.
- És biztosan nem voltál még szerelmes.
- Gondolod, hogy nagyobb lenne a fütyim, ha szerelmes lennék?
- Persze! Kivált ha meglátnád a lányt, aki tetszik! Nem érezted még sosem, hogy majd ki bújik az a kis huncut fütyi a nadrágból?
Kiki elpirult a szavakra, mert igen, érzett valami effélét többször is odahaza, mikor együtt lubickoltak a folyóban a környékbeli lányokkal
- Jó hogy elmondtad, Elemér, de nem lenne egyszerűbb nem is szeretkezni, amíg nem akar valaki gyereket, és akkor nem kellene szörnyű tablettákat szedni, meg ezt a …
- Azt nem lehet. Tudod a szex nemcsak annyi, hogy gyereket akarsz, hanem maga a szerelem.
- Ezt gyönyörűen mondtad, Elemér.
- Mert gyönyörűen megtapasztaltam.
- Még régen egy hittan tanár azt tanította nekem, hogy földi viszonylatban a szexuális egyesülés a legnagyobb eggyéválás.
- Ez is nagyon szépen hangzik. - Elemér szinte elérzékenyült, a szeme is lágyabban csillogott. - De mi az, hogy földi viszonylatban?
- Mert a végső egyesülés az Istennel való egyesülés az Univerzumban. Tudod, benne van a Bibliában is, hogy Krisztus a vőlegény, és…
- Én nem ismerem a Bibliát, de úgy tudom, hogy az egyház szerint bűn a szex, és Isten megver érte.
- Hogy lenne bűn! Benne van Mózes első könyvében, hogy amikor Isten az embert teremtette, férfinak és nőnek teremtette őket. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” Így van szó szerint.
Elemér csak ámult.
- Honnan gyűjtöttél be 12 éves korodra ennyi tudományt?
- Sok jó tanárom volt. De tőled is sokat tanultam. - Kiki örömmel vette, hogy idősebb barátjától kérdezősködhet. Elemér borotválkozni is szokott. - És még nem is tudok mindent.
- Például?
- Honnan szedi az ember ezt a …sapkát?
- Óvszer. Ez a neve ennek a sapkának. Megóv attól, hogy gyereked legyen, ha nem akarod. Meg attól is, hogy betegségeket szerezz.
- Miféle betegségeket?
- Valóban van még mit tanulnod, Kisherceg. Tudod, ha valaki lefekszik olyasvalakivel, akit nem ismer, lehet, hogy az a valaki fertőző.
- Igen, emlékszem, tényleg tanítottak nekem ilyet.
- Na, akkor tudod.
- Csak azt nem tudom, ha nem ismeri, akkor nem is szeretheti, akkor miért szeretkezik vele?
- Nem, ez nem szeretkezés, ez csak egyszerű b… - elharapta a szót - kefélés - mondta végül.
- Hát ezért volt a nagy röhögés… akkor… Szóval tényleg van ilyen.
- Hogyne lenne. Tudod, csak úgy rájuk jön a …- nem tudta, milyen szóval kellene mondani - szóval csak úgy megkívánják, és nem is nézik kivel, csak azt, hogy keféljenek valakivel.
- Elmesélik neked?
- Persze, dicsekednek a nagyobb fiúk egymás között az ilyesmivel.
- Engem arra tanítottak, hogy ez bensőséges dolog, és nem meséli el az ember…
- Valóban – tűnődött Elemér - ha igazi szerelemről van szó, azt nem mesélik el. De ha csak úgy szórakozásból, …meg hogy legyen mivel hőzöngeni…Van úgy, hogy akkor is mesélik, ha nem is igaz. Nem volt semmi, csak nem akarnak lemaradni a nagyobbaktól. Hülyeség persze. De nem mindenki olyan finom lélek, mint te vagy, Kisherceg. Van, akinek olyasmi ez, mint neked… mondjuk… a fogmosás.
Elemér tudta, milyen gondot fordít szobatársa minden nap a fogmosásra.
- Meg biztos nincs is mindenkinek jó társa… szerelme…
- Vagy megunta már mindig ugyanazt a nőt. Meg tudod, legtöbben úgy tesznek, hogy egyszerűen keresnek valaki mást, mikor a barátnőjük, vagy a feleségük a nehéz napokban van. … Biztos hallottál már ilyesmiről - tette hozzá bizonytalanul.
- Persze, tanultam a menzeszről, ha erre gondolsz. Mindig sajnáltam a lányokat miatta, mert nem jöhettek be olyankor a folyóba, mi meg nagyokat fürödtünk.
- Na igen. Amúgy is rossz lehet nekik, hogy szivárog a vér a…a hüvelyből.
- Vagyis a rózsájukból.
- A rózsájukból?
- Igen, - nevetett Kiki, - ha igazán szép kifejezést akarsz mondani. - Ezen már Elemérnek mosolyognia kellett egy pillanatig.
- Mindig olyan választékosan beszélsz, Kisherceg!
- Egy nagyon kedves nénitől tanultam ezt a szót kiskoromban. És hát a rózsa is virág, nem igaz? És a virág a növény szaporító szerve, akárcsak a nőké.
Elemér úgy mosolygott társára, mint valami kisfiúra.
- Attól persze még kínos nekik ez a havi vérzés. Még ha van is mindenféle szárnyasbetét, meg tampon, azért nagyon kellemetlen lehet. És arról nem tudsz valamit, hogy mi a csudáért van ez?
- Tanultam róla, persze. Azért van ez, mert a testük, pontosabban a méh, felkészül az esetleges fogamzásra. Tehát vérbő lesz a méh belső fala, hogy puha legyen, és alkalmas legyen a zigóta befogadására.
- Az meg mi, az a zigéta?
- Zigóta. Az az összeolvadt két sejt, abból lesz a - kisbabát akart mondani, de meggondolta magát - a gyerek. Viszont legtöbbször elmarad a fogamzás, és a vér kiürül a hüvelyen át. Eltart 3-4-5 napig.
- Biztos hiányoztam az iskolából, mikor ezt tanították. De most már értem. Ezért van olyan pánik, ha esetleg késik a menzesz. Mert ha nincs vérzés, akkor ott a helyzet, hogy teherbe esett.
- Van, aki örül, és van, aki pánikol.
- Neked ezt mind kisiskolás korodban megtanították?
- Igen, és még sok mást is.
- A szexről is?
- Hát…- nevetett Kiki - látod! Van, amit igen, és van, amit kihagytak.
- Miket tanultál még?
- Például szexuális erkölcsről is sokat.
- Szexuális erkölcs? Van ilyen?
- Igazad van, mert aki általában erkölcsös, az szexuális ügyekben is az.
- Például miről van szó?
- Például… az erőszak szigorúan kerülendő.
- Értem. És egyetértek.
- Persze otthon is…
- Otthon?! Ott a feleség, és neki úgy-e kötelező.
- Kivéve, ha egész nap veszekszenek, gyűlölködnek, az erősebb veri a gyengébbet, vagy csak szidja, ilyesmi… Mert akkor hol a szerelem, ami úgy-e kellene a szerelmes eggyéváláshoz?
- Nahát?! Sose gondolkoztam még ilyeneken. De, Kisherceg, te még kicsi vagy, és nem tudod, hogy a férfiaknak szükségük van arra…, nem lehet szerelmi eggyéválásra gondolni nap, mint nap!
- Mindegy, csak azért mondtam, mert kérdezted, hogy mikről tanultam.
- Ige, igen. Engem is összehoztak valahogy, se ész, se szerelem, aztán most itt vagyok, szinte felnőttként a rossz kisfiúk között. De te honnan kerültél, Kisherceg? Valahogy nem passzolsz ide…
- Apám úgy gondolta, hogy meg kell ismernem a valódi életet is.
- Na, akkor jó, hogy egy szobába kerültünk. Gyere, elmegyünk a boltba. - Most, hogy Elemér már tudta, hogy szobatársa csak 12 éves, még inkább atyaian beszélt vele.
A boltban vettek almát, meg valami kekszet, aztán a pénztárnál a kassza mellett kirakott holmik közül Elemér gyakorlottan elvett két olyan pici dobozkát, és azt is kifizette.
- Látod? Ilyen egyszerű.
Kiki ártatlan arccal nézte.
- Szóval mégiscsak bűnnek tartod?
- Nem, nem tartom annak. Hiszen már mondtam.
- Mert az jól van, hogy Isten így teremtette - töprengett Elemér - de hogy van férfi és nő, az még önmagában nem szex, igaz?
- Hát.. igaz… Viszont az is a Bibliában van, hogy a férfi elhagyja apját, anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.
- Értem. Csakhogy nekem Erzsike nem a feleségem. Csak a barátnőm.
- Az majdnem ugyanaz.
- Nincs különbség?
- Hát, ha egyszer elszentelted magadnak…
Elemérnek gondolkodnia kellett ezen. Az ő szókincsében nem szerepelt az „elszentelted magadnak „ kifejezés.

Pár nappal ezután megint egy verset kellett tudni az irodalom órára.

„Szeretlek mint anyját a gyermek
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.[1], „

Ez volt az a vers. Azt tanulták róla, hogy a világirodalom legszebb szerelmes verse.
- Most megértettem, Kisherceg, hogy én is így szeretem a barátnőmet. Mint anyját a gyermek. Meg ez a „mélyüket a hallgatag vermek” is nagyon a szívemen van, de azt nem tudom szavakba foglalni, hogy mi ez. Csak valami érzés. Minden esetre, ha elvégzem ezt az iskolát, feleségül veszem Erzsikét.
- Te hány éves vagy, Elemér?
- Hamarosan 20 leszek. Tudod, én elég korán kezdtem a szerelmeskedést. Eleinte ügyetlen is voltam, meg féltem, hogy kinevet a lány, mert nagyon fiatal voltam.
- És… kinevetett?
- Hát… volt egy kis zűr bennem, - dadogott zavartan Elemér - tudod, ez is úgy van, hogy elsőre nem megy igazán jól... - Gyakorolni kell? - Hát, igen... - nevetett Elemér. - Igazából nem is akartam még én… de valahogy megtörtént. Aztán újra, meg újra. Mindég egy másik lánnyal. De most kikötöttem Erzsikénél.
- Ő hány éves?
- Hárommal idősebb nálam. Kicsit anyáskodó velem ezért. Habár a vállamig sem ér… - nevetett Elemér.
- Hogy-hogy még mindig iskolába jársz?
- Hát tudod, sokat hiányoztam. Csavarogtam. Az apám eltűnt már az elején, anyám alkoholista, meg beteg, engem beadott egy otthonba, de megszöktem onnan. Itt sok ilyen fiú van. Azért elég durvák néha. Nincs senki, aki szeresse őket.
- Sajnálom. Nem tudtam, hogy ilyen is van. Ha majd én … - azt akarta mondani, ha majd én leszek a király, nem fogom ezt engedni. De inkább hallgatott.
- Semmi baj, Kisherceg - mondta Elemér. - Csak aztán nehogy elkapkodd ezt a sex ügyet! Várd ki az időt, mert ha egyszer megpróbálod, akkor már többé semmi, de semmi nem fog érdekelni, csak az, hogy honnan szerezz egy nőt.
- Ez nem fog velem előfordulni, abban biztos vagyok.
- Vagy a tenyeredből is formálhatsz egy hüvelyt magadnak, ha nincs más megoldás…
Mutatta is a behajlított tenyerét, de mikor meglátta barátja kétségbeesett gyermek arcát, legyintett.
- Van elég eszed, majd ha eljön az ideje, kiolvasod valami okos könyvből, hogy mit kell tenned.
Nekem csak egy lány kell, mégpedig az, aki a királylány, és annak rózsa lesz ottan… Igenis, rózsa!!!- fogadkozott magában Kiki. Hangosan pedig ezt mondta.
- Inkább a szerelmes verseknél maradok.
- Az a jó - válaszolta Elemér.
Jó barátok maradtak azután is.


Nagy nehezen elteltek az iskolai évek, és Királyfi visszaköltözhetett a palotába a szüleihez.
Dadamama meg Dadapapa is nagyon várták már a találkozást, mint mindig a tanév végén. Megcsodálták, milyen deli ifjúvá növekedett.
Megint volt egy szép nyár.

Charles az egyetemi hallgató[szerkesztés]

Aztán újabb tanulóévek következtek, mert Királyfit külföldi országok egyetemeire küldték a szülei. A szomszédos országok királyaival megbeszélve, a legjobb egyetemeket választották ki, hogy Királyfi sorban egy vagy két évet töltsön el itt is, ott is. Jogot és politológiát kell majd tanulnia.
Közben pedig feleséget kell keresnie, vagy a királyi családokból, vagy más előkelő családokból valamelyik egyetemen.
- Úgy gyere haza Károly, - mondta az apja - hogy szerezz tudást és magadhoz illő feleséget az uralkodáshoz. Egyik sem hiányozhat ahhoz, hogy király lehess.

Kiki sajnálta, hogy Károlynak nevezte az apja, nem Királyfinak. Hát, hiába, komoly idők jönnek. Amikor pedig beiratkozott az első külországi egyetemre, Charles lett a neve.
Kellemes volt a csalódás, az egyetemi évek vidáman teltek. A tanulás könnyen ment a vizsgák nem okoztak gondot Kikinek. Jól beszélte az idegen népek nyelvét, és sok barátot szerzett. Nagyon szerette a különféle bálokat, koncerteket éppúgy, mint a komoly beszélgetéseket.
És ott voltak a lányok, előkelő családok szebbnél szebb lányai.
Királyfi mindenütt azt kereste, akit Dadamama megígért, a királylányt, akit majd ő felismer, és akivel egymást fogják választani.
Nem volt könnyű. Mert hiába próbálta, nem vonzódott egyikükhöz sem. Már több éve tanult külföldön, nyaranta királyi családoknál vendégeskedett, de ott sem találta az igazi lányt. Ezért csak keresgélt, és várt, ahogy Dadamama tanította.
Egyszer az egyik barátja azt mondta.
- Charles! Holnap este különleges ünnep lesz nálunk, a kastélyban.
- Milyen ünnep?
- A húgomnak lesz a tizennyolcadik születésnapja. Gyönyörű meghívót fogsz kapni, délután futár viszi a lakásodra.
- Ez nagyszerű!
Hintóautó jött érte, és egyszer csak a fényes kivilágításban találta magát. Lakoma, bál, gyönyörű nők pompás ruhákban. Akárcsak odahaza a palotában, gondolta Kiki. Nem volt újdonság neki az ilyesmi. Otthonosan érezte magát. Sokat táncolt.
Egyszer aztán az egyik lány tényleg megtetszett neki. Ismerte már az egyetemről, de csak látásból. Csinosnak találta máskor is, de most, ebben a csillogó ruhában különlegesen szépnek, sőt gyönyörűnek tűnt. Szép alakja, ragyogó szeme egészen felkavaró volt. Hát még a haja! Királyfi már nem is akart mással táncolni csak vele.
És aztán, ahogy táncoltak, a lánynak a haja az arcához ért, és erről eszébe jutottak Dadamama szavai. Nagyon szorosan átölelni egymást, hogy összeérjen a testük… aztán keresni egy titkos helyet, ahol csak ők ketten vannak,… Kiki érezte, hogy ezt akarja.
Hamarosan abbahagyták a táncot, és kisétáltak a kertbe. A lány hozzásimult, és ő átölelte a vállát, később a derekát...
Mikor már olyan messzire elsétáltak, hogy a zene nem hallatszott oda, Királyfi magához ölelte a lányt, és hirtelen merészséggel megcsókolta a száját. Úgy érezte, ringatózik vele az egész kert. Szinte elolvadt a boldogságtól.
Pontosan úgy volt minden, ahogy Dadamama magyarázta, sok évvel azelőtt.
Továbbmentek, és valami ház-félére bukkantak. Úgy tűnt, a lány ismerte a helyet, mert mindjárt tudta, hol a bejárat, könnyen eligazodott.
Királyfi boldog volt. Megtalálta a Királylányt, akivel egymást választották!
A szeme úgy ragyogott, mint kisfiú korában, ha valami különösen szép, színes kavicsot talált.
- Te vagy a Királylány! - mondta neki. - Téged kereslek már évek óta!
- Romantikus fiú vagy - felelte a lány. - Miféle királylányról beszélsz?
- Rólad beszélek. Akit szeretek, és akit szépnek látok. Te vagy az!
A lány gyanakodva nézett rá.
- Keféltél már valaha, Charles? - kérdezte bájosan csengő hangján.
Kiki meghökkent. Elfehéredett, elvörösödött, zavart volt. Ugyanaz a kérdés, mint a fiúkollégiumban! Tehát csak ezt akarná? Akit ő királylánynak nézett?
Ez a gyönyörű lány! Itt, ahol csupa előkelő családok gyermekei, vannak, és egyetemisták! Szájára veszi ezt a szót?!
Királyfi csak állt némán. Már nem látta szépnek a lányt egyáltalán. Azon csodálkozott, hogyan is gondolhatta, hogy ő az.
- Megtanítalak, ha még nem próbáltad - duruzsolta a lány.
Királyfi csak hallgatott. Sose gondolta, hogy ezt tanítani kellene. Volt benne egy kis remegés, hogy milyen is lesz legelőször, de érezte egész testében, hogy megtörténik majd a maga rendje szerint.
- Most akkor akarsz, vagy nem akarsz? - csattant a lány hangja türelmetlenül.
Kiki még jobban elborzadt.
Hol van ez attól, amiről ő ábrándozott?!
- Nem akarok - mondta. Megfordult, és kiment az ajtón.
- Ne hagyj itt! - kiáltotta a lány. Megigazgatta a ruháját, meg a haját. - Sajnálom, hogy nem én vagyok az - lihegte, mikor utolérte a haragos fiatalembert.- Csak egy kis szórakozásra gondoltam… Ha már itt bálozunk… Na, ha ezt elmesélem a többieknek, röhögni fognak - kuncogott.
- Elmeséled? Én azt gondolom, hogy csak ránk tartozik.
Visszamentek együtt a táncolók közé, aztán a tömegben elsodródtak egymástól. . Királyfi csak téblábolt. Nemsokára megint egymásba botlottak. Kiki szerette volna elkerülni, de a lány megszólította.
- Gyere Charles, nagyszerű koktélválaszték van a második emeleten.

Fölmentek. Viszonylag csendes terem volt, szépen díszített asztaloknál itt-ott csoportokban, vagy ketten-ketten fiatalok beszélgettek.
Leültek egy kicsi asztalhoz.
- Miért hívtál ide? - kérdezte tőle Kiki.
- Ugyan mi másért? Jó fej vagy! Azt akarom, hogy irigyeljenek a többiek.
- Velem akarsz dicsekedni? Vannak itt nálam sokkal jobb fejek.
- Jó, de láttam, hogy te rendes is vagy. Dorothy a nevem, tudod, igaz?
- Persze, tudom, Dorothy.
- Tudod Charles, én egy idealisztikus gondolkodású, előkelő családban nőttem fel…
- Mint a legtöbben, akik itt vannak, nem igaz?
- Igen. Mégis mindenkinek más a története. Azért mondom neked, mert… tudod… - zavarba jött.
Kiki látta, hogy a szeme elszomorodik. Talán még az is lehet, hogy a könnyek tették annyira csillogóvá.
- Bocsáss meg, tényleg csúnyán otthagytalak.
- Semmi baj, - mosolygott Dorothy - csak látom, hogy te is idealista vagy, mint én voltam. És meglehet, hogy nagyot fogsz csalódni.
- Már megtörtént. Benned csalódtam.
- Ez semmi se volt, Charles. Az igazi csalódás az lett volna, ha nem nevetlek ki, hanem hagyom, hogy rendesen belezúgjál abba a királylányba, vagy kicsodába, akinek engem hittél. Talán még a kezemet is megkérted volna. Habostortás esküvő, aztán pár hét alatt rájöttél volna, hogy csapdában vagy.
- Igen, végül is rendes tőled, hogy nem hagytad.
- Tudod, engem is arra tanítottak, hogy majd megtalálom azt az egyetlen egy igazit, nagy esküvő, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Csakhogy mi a férjemmel már egy hét múlva boldogtalanok voltunk.
- Arra gondolsz, hogy csapdában voltál?
- Bizony. Sírtam is sokat miatta. A tündöklő szép férjem a lakodalom alkalmából elég sokat ivott, és durva volt velem a nászéjszakán. Nem így képzeltem az egészet. Valami ideálisan szép éjszakának képzeltem. Korábban többször is unszolt már, hogy feküdjek le vele, de én nem akartam. - Dorothy szeme könnyes volt már, de folytatta. - Azt gondoltam, hogy majd az igazi nászéjszakán, az esküvő után. Csakhogy minden másképpen volt. És persze neki nem én voltam az első.
- Azt hittem, olyan boldog vagy, mint amilyen szép.
- Akkor boldogtalan voltam. Elváltam volna a férjemtől, de a szüleim nem engedték. Mégiscsak egy közismert, tekintélyes család… - divatos kézitáskájából egy szál márkás cigerettát szedett elő.
- Értem.
- Aztán beleszerettem valaki másba. Nagy bátran leléptem a szülői házból egy koffernyi cuccal, és két évig az új szerelmemmel éltem.
- Merész húzás volt, de lehet, hogy jól döntöttél.
- Jól döntöttem, de szétköltöztünk. Nekem nem való a férj, meg a család. Neked megsúgom: nagy terveim vannak.
- Tényleg?
- Igen. Színművésznő leszek. Most egyetemre járok, és egyedül élek. Ez a legjobb. Szabad vagyok és önálló. Véghezviszem, amit akarok. Így most valóban boldog vagyok.
- Minek mentél férjhez, ha így van?
- Hm… minek? …Mert a barátnőim már mind férjhez mentek. És az esküvői ruha, meg a nagy ünnepség. Egy nagy ünnepség főszereplőjének lenni egy csodálatos fehér ruhában… Ezért mentem férjhez. Mekkora sületlenség a mai eszemmel!
- Színésznők is szoktak férjhez menni.
- Persze. Sőt rendszerint többször. Majd megint beleszeretek valakibe, összeházasodunk, megírják a pletykalapok, eltart pár hónapig, ő meg egyszer csak, hopp, megugrik. Ehhez már nincs kedvem - mondta, miközben rágyújtott.
- Akkor miért akartál velem… Szóval minek neked bárki is?
- Miért?! Csak! Mert jó. És az egészség miatt is. Hogy ne legyek frusztrált! Neked is szükséged lenne rá… hogy valakivel lefeküdj néha!
- Tudod, én nem így vagyok ezzel. Nekem nem arra kellene a lány, hogy ne legyek frusztrált. De még nem is arra, hogy mert jó. Akkor inkább megennék egy kocsikerék méretű tortát!... - Nevetett kicsit, mintha olyan jó vicc lett volna, csak hogy lazítsa a beszélgetés légkörét.
- Nem zavar a cigi?
- De zavar.
- Miért nem mondtad inkább, hogy befizetnél egy hullámvasútra? - kérdezte megvidámodva Dorothy.
- Hát ez az! Nem használhatjuk az embertársunkat hullámvasútnak! Tudod, a szexuális erkölcs nem engedi.
Dorothy szétnyomta a cigit az arannyal cizellált porcelán hamutartóban. - Nem használhatjuk hullámvasútnak? Milyen jó fej vagy Charles…
- És persze hamutartónak sem.
Dorothy zavarba jött. Újabb cigarettát keresett, aztán mégis eltette.
- Tudod Charles…
- Tudom, tudom, csalódni fogok. Majd elviselem.
- Lehet, hogy neked megéri…
- Gyerekkorom óta erről álmodozom. Nekem meg kell találnom azt az igazit!
- Szívből kívánom, hogy megtaláld! De akkor ne kapkodd el a dolgot, mint most velem!
- Köszönöm, Dorothy, tényleg óvatosabbnak kell lennem.
- Szép álmokat! - mondta Dorothy, aztán felállt az asztaltól, és elment.

Frusztrált volt Kiki? Vagy nem? Bizony, nagyon is az volt. Hosszú ideig eresztette magára a hideg vizet a zuhany alatt, miután hazaért. Később pedig leült a kedves kis zsámolyra, egyenes gerinccel, fölfelé fordított tenyerekkel, és arra összpontosított, hogy nyugalmát megtalálja. Nem először tette ezt, és nem is utoljára. Még gyerekkorában tanulta meg a palotában a tanítóktól, hogyan szelídítse meg a belsejében dühöngő vadállatot.

Közeledett a tanév vége. És már megint úgy fog hazamenni, hogy nem viszi magával a megígért feleségnek valót. Szülei már idősek voltak, és ezért sürgették őt, pedig Királyfi még fiatalnak érezte magát. Hogy menjen az apja elé? Elege volt a tanulásból, és a feleség-keresgélésből is. Mindig a kudarcok a lányokkal… Már király sem akart lenni.

Károly király és Ilona királyasszony[szerkesztés]

Mikor hazaérkezett a palotába, nem a szüleihez ment, hanem a folyópartra.
Dadamamát kereste, de üres volt a ház. Dadapapát is kereste a műhelyben, de ott sem volt senki. Ledobálta a ruhákat magáról, megmártózott a folyóban, és a boldog gyermekkor emlékeiben. Visszament a házba, talált egy régi nyarakból ottfelejtett, mintás rövidnadrágot, azt vette magára. Leült egy nagy fűzfa alá a parton, becsukta a szemét, hallgatta a madarakat, és a víz csobogását.
Aztán mikor megint kinyitotta a szemét, észrevette, hogy egy lány fürdik a csillogó vízben. Csak a hátára tapadó vizes haját látta. A lány lemerült, úszott kicsit, aztán felbukkant megint. Felül nem volt ruha rajta, csak piros fürdő nadrágja látszott, ahogy kifelé tartott a vízből.
Kikibe visszatért az élet.
Ő az! - gondolta. - Megismerem, igen, biztosan ő az! – ujjongott magában csendben és mozdulatlanul a fűzfa alatt. A lány kicsit szárítkozott, aztán egy fehér pamut inget halászott elő a táskájából, és magára vette. Gyönyörű volt.
- Üdvözöllek , szép lány! - szólalt meg Királyfi.
A lány meglepődött, de nem ijedt meg.
- Nagyon szép lány vagy. - mosolygott rá Királyfi.
- Te sem vagy csúnya - nevetett a lány.
- Vegyél száraz ruhát, mert megfázol - mondta Királyfi.
- Fordulj el, mert nem akarom, hogy meglásd a rózsámat. - mondta a lány.
- Végre egy kedves szó! - nevetett Királyfi, felugrott, és közelebb ment hozzá. - Mit ne lássak meg? - kérdezte kedveskedve.
- A rózsámat - mosolygott a lány.
- Kitől tanultad ezt a szót?
- Egy kedves öreg nénitől, aki a palotában lakik. Nagyon szeret engem, és én is őt.
- Régóta ismered?
- Egy fél éve fogadott fel a király, hogy segítsek a néninek a házi munkákban. Nagyon idős már.
- Nem hívod őt Dadamamának?
- De igen. Hogy találtad ki?
- És ő nem hív téged Királylánynak?
- De igen! Habár nem tudom, miért. Mert én nem vagyok királylány.
- De igen. Az vagy! Látom rajtad a koronát. És Dadapapa is ott lakik?
- Igen. Őt is ismered? Te vagy Királyfi? Te vagy Kiki? Óh, mennyit meséltek rólad!
- Mi a neved?
- Ilka.
- Nem, nem az a neved.
- Miért nem?
- Mert az a neved, hogy Királylány. Egyből rád ismertem.

Beszélgetni kezdtek. Mennyi mondanivalójuk volt egymásnak! Mintha rég nem látott barátok találkoztak volna.
- Olyan, mintha már régóta ismernélek. Nem lehet, hogy már gyerekként együtt szaladgáltunk itt a parton?
- Az nem lehet, Királyfi, mert én nem itt nőttem fel. Azért küldtek ide a szüleim, hogy egyetemre járjak itt, a királyi városban.
- Azt hittem, kis szolgáló lány vagy Dadamamáéknál!
- Tényleg az vagyok, de csak akkor, mikor nem kell tanulni.
- Tudod, engem meg elküldtek egy távoli városba, hogy rossz iskolába járjak. - Ezen jót nevettek.
Hamarosan mindent tudtak egymásról.
Ki hova járt iskolába, mit szeret ebédelni, ki a kedvenc költője, meg zeneszerzője, milyen vallású, jó-e matematikából, vagy irodalomból, milyenek a szüleik, a barátaik, és még ezer egyéb dolgot.
- Ismerkedni nagyon jó! – mondta Kiki lelkesen. - Jó érzés, hogy valakit érdekel, milyen vagy, miről gondolkozol...
- meg hogy félsz-e az egértől… - fejezte be a mondatot Ilka, és gyöngyöző kacagás tört fel a csillogó fehér fogacskák közül.
- …fogaidról a tündér nevetés… [2], - bámulta Kiki.
- Neked is ez a kedvenc versed?
- Megtaláltalak! Te vagy az! Megőrülök érted! – Kiki át akarta ölelni, de Ilka nem hagyta.
- Lassabban, Királyfi! Azért nem ennyire biztos, hogy én vagyok az.
- Dehogynem! Ha Dadamama Királylánynak hívott, akkor biztos!
- Még Dadamama is tévedhet!
- De rögtön rád ismertem, azonnal, mikor megláttalak.
- Azt csak hiszed.
Kiki sóhajtott, és hátrébb lépett. Szavalni kezdett, mintha színpadon állna.
- „Szeretlek, mint lángot a lélek, mint anyját a gyermek”
Ilka kinevette.
- Nem jó, nem jó, elfelejtetted!
- Mond el te!
- Szeretlek, mint anyját a gyermek, - kezdte Ilka bátran, de ahogy folytatni akarta, egyre nehezebb volt beszélnie. - Szeretlek, mint élni szeretnek… - dadogta.
Aztán már megint mosolygott a szeme, nevetett a szája.
- Most mennem kell! Gyere ide holnap is, addigra jól megtanulom a verset!


Kiki ragyogott a boldogságtól, mikor viszontlátta királyi szüleit. Lesz már feleségnek való, gondolta. Még korainak tartotta, hogy beszéljen róla, de a szülei így is látták, hogy valami nagy esemény van készülőben. Nem faggaták, tudták, elmondja, ha itt lesz az ideje.
Kiki a vacsora közben beszámolt a vizsgákról, utazásokról is beszélt, azt is elmesélte, milyen nagyszerű rendezvény volt a legutóbbi bál, és hogy, találkozott ott valakivel, akiről azt hitte, szerelmes belé, de csalódott benne. Ilkáról egy szót sem szólt.
Megkereste Dadamamáékat. Milyen boldog volt a viszontlátás! Mennyire hálás volt nekik a felnevelésért! De Ilkáért még jobban.
Nem tudta, hogy Ilka elmondta-e nekik a találkozást, vagy nem. Csak valahogy úgy látta, van valami titokzatos fény a szemükben. Lehet, hogy tudják… de senki nem ejtette ki a lány nevét.
Aludni is alig tudott. Csak forgolódott, és tépelődött magában. Ő az tényleg? Ilka a Királylány? Biztos? Vajon nem fog csalódni megint, ahogy Dorothy ígérte?

Még csak pirkadt a hajnal, már a folyóparton volt. Nem kellett sokáig várnia.
Mikor Ilkát meglátta, rohant hozzá.
- Gyönyörű királylány, megláttalak a bálban, és szerelmes lettem beléd! – hozta elő a Dadamamától tanult szavakat..
- Levélben, Királyfi, levélben kell megírni! – csúfolódott Ilka.- Itt a levél! - leszakított egy akácfa levelet, és Kiki felé nyújtotta, aztán visszavette. - Várj, megmutatom, hogyan kell. - Sorban leszakította a levélkéket, és sorolta mindegyikhez a mondókát.
- Szeret, nem szeret, szívből, színből, csak egy kicsit, egy cseppet se, igazán! - Finom vonalú piros ajkából ugyanolyan csodálatosan gurult elő a nevetés, mint tegnap. Kiki majd meg bolondult érte. Leszakított egy másik levelet, és ő is letépegette sorban a levékéket, ahogy Ilka mutatta, de a mondókát kicsit kitekerte.
- Szeretlek, szeretlek, szívből, szívemből, szerelemből,lelkemből, boldogan, igazán!
Már nagyon közel volt az arcuk egymáshoz, mire az utolsó levélke is földet ért. „Érzed, hogy vonz, és egyszer csak azon veszed észre magad” – villantak fel Királyfi agyában Dadamama szavai megint, aztán valóban azon vette észre magát, hogy összeér a szájuk. Nincs mit tenni, nem lehetett többé ellenállni. Elszállt minden kétkedés, és minden gondolat. Önfeledt-boldogan, sokáig csókolóztak. Csak a fűzfák látták.

Másnap megint ott találta őket a hajnal.
Ilka levette a fehér pólót, meg a farmert, most a piros bikininek a felső része is rajta, volt.
- Minek öltöztél fel ilyen melegen? – kérdezte Kiki, és hozzáért Ilka vállán a piros pánthoz. Ilka elhárította a mozdulatot.
- Nem akarlak elcsábítani! - mondta nevetve,
- Már el vagyok - felelte Kiki, és még ezen kívül is sok kacagás volt azon a reggelen. Hamarosan ott úsztak együtt a régről ismert folyóban. Úsztak, napoztak, csókolóztak, így telt el a délelőtt.
És nem is csak az az egy délelőtt, hanem ott találkoztak szinte minden reggel. Mintha mindig is összetartoztak volna. Mintha régi jóbarátok, testvérek, vagy öröktől fogva szerelmesek lettek volna, egy lélek voltak.
A csalódástól való félelem nem jött vissza többé. Ilka a Királylány!

Egy napon a déli forróság bekergette őket a kisházba.
- Le kell venned ezt a nedves nadrágot - suttogta Királyfi, és ahogy átölelte, segített is kicsit. Érezték, hogy a teremtő bot a rózsát keresi, de Kiki megfegyelmezte magát.
- Nem lehet. - mondta. - Úgy érezném, elrontom ezt a gyönyörű fiatal testedet. Kimentek és megmerültek megint a folyóban.
Senkinek sem szóltak a találkozásukról. Közös titok volt. Édes, közös titok.

Egyszer eltervezték, hogy bálba mennek szombaton a szomszéd faluba.
Micsoda jó mulatság kerekedett ott! Csuda egy zenekar húzta a talpalávalót. Annyit táncoltak, hogy már a lábukon is alig tudtak megállni. Végül hazaindultak a folyóparton a holdfényes éjszakában.
Lassan, egymást átölelve mentek az ismerős ösvényen. Már hajnali szürkület volt, mikor odaértek a fűzfához, ahol mindig találkoztak.
- Igaz lett minden, szerelmem!
- Mi lett igaz?
- Hogy te vagy a mesebeli királylány, és tiszta szívvel szeretlek!
- Az vagyok, Királyfi. Szeretlek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat...[3],
Lehajigálták magukról a ruhát, és már megint a folyóban voltak.

Aztán a kisházban. Már lélekben eggyé váltak régen. Egy lélek voltak, de még két külön test.
Most Ilka nem akarta, hogy testben is megtörténjen.
- Mi a baj, Királylány? - kérdezte Királyfi.
- Nagyon fiatal vagyok, nem szeretnék még kisbabát.
- És ha beszednél tablettát?
- Gondoltam már rá…
Elgondolkodva, sétálva hazafelé indultak.
- Meg aztán… képzeld csak el, mit szólnának királyi szüleid, ha feleségül vennél egy ilyen kis szolgálólányt, mint én vagyok.
- Ugyan mit szólnának, egyetemre járó szolgálólány? Nagyon is királynénak való vagy!
- Igen, de neked egy másik király lányát kell feleségül venned, mert te király leszel, és…
- Ha emiatt nem lehetek király, akkor majd itt lakunk ebben a kisházban, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
- Mint a mesében?
- Hát persze… tudod, mi mesebeliek vagyunk…
- Csak te vagy az! Én valóságos vagyok, és valósággal szeretlek! Nem gondolod, hogy szeptembertől beiratkozhatnék valami a királynéképző iskolába?
- Óriási ötlet, királylány!

Kikinek úgy tűnt, valami rózsaszín köd úszik Ilka körül, ahányszor csak ránézett. Nem is csak érzés volt ez, hanem valóban látta a rózsaszín felhőt, ami átfogta mindkettőjüket, ha együtt voltak.
Egyre jobban perzselt a valódi nyár. Aratás és gyümölcsszedés ideje volt a kertekben.
Királyfi már nem rózsaszín felhőt látott Ilka körül, hanem ragyogó napsugarakat, sőt inkább izzó lángokat. És ahogy közeledett hozzá, az ő arca is lángot vetett.
Egy napon megint a kisházban voltak. Királyfi elmesélte, hogyan mutatta meg neki Elemér egyszer régen az óvszert. Nevetve magyarázta, hogyan húzta hüvelykujjára, meg hogy vettek is a boltban. Ilka csak hallgatott.
- Azt is ő mondta nekem,- mesélte Kiki, - hogy a szex nemcsak annyi, hogy gyereket akarunk, hanem maga a szerelem.
- Jaj, Királyfi, - Ilka már megszólalt erre - én magamtól is tudtam ezt!
Egészen szorosan közel ültek egymáshoz, hogy a suttogó szavakat is hallják. Mert Kiki csak nagyon halkan merte feltenni a következő kérdést.
- És azt is tudtad, hogy a szerelmes egyesülés az Istennel való egyesülés földi leképezése?
A választ is csak alig lehetett hallani.
- Azt nem tudtam. De már nagyon szeretném kipróbálni. .
Aztán megint csend lett. Valami szomorkás hangulat telepedett rájuk. Kimentek a házból.
- Nézd, mi van a zsebemben! - szólalt meg egyszercsak Királyfi megvidámodva. Előhúzta a zsebéből a régi dobozkát.
- Ajándék Elemértől - mutatta Ilkának.
- Ez már nagyon régi. Nem hiszem, hogy használható lenne.
- Elmenjünk akkor a boltba, Királylány?
- Nem, ne menjünk.
- Hanem?
- Hanem inkább fussunk, - kacagott Ilka.

Végre eldöntötték, hogy elmondják a találkozást Dadamamának és Dadapapának. Először Kiki lépett be a szobába.
- Megtaláltam az igazi Királylányt! - újságolta. - Íme itt jön!
És ahogy Ilkát látták belépni, mint igazi Királylányt, a drága öreg nevelőszülők majd ki bújtak a bőrükből örömükben. Hogy szerették mindkettőjüket!
Most már csak az volt a kérdés, miképpen kellene a királyi pár tudomására hozni a nagy elhatározást.
- Semmi ok az aggodalomra. Fog tetszeni a választás - vélte Dadapapa.

Gyönyörű ruhákba öltöztek mindnyájan azon az estén. Ilka csak úgy ragyogott, csillogott, olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem.
Mind együtt mentek a trónterembe.
Aratóünnep és hálaadás volt a palotában. A farmerek képviselőit nagy vacsorával várta a király, és a királyné. Díszkivilágítás volt, és pompásan terített asztalok az egyik faltól a másikig. Volt nagy meglepetés, mikor Dadamamáékkal együtt Kiki és Ilka is betoppantak.
Ilka kicsit megszeppent. Sosem volt még ekkora fényben, és aggódott is, hogy mit szólnak majd a királyi szülők. De Királyfi azt súgta neki:
- Szeretlek, mint a fényt a termek[4], - és ettől Ilkának minden félénksége elszállt.
Amikor mind elfoglalták helyüket a főhelyen álló asztalnál, a király ünnepi köszöntőt mondott.
Azután a fiatalok felálltak, ott volt körülöttük a rózsaszínű felhő.
- Egymást választottuk - jelentették be örömmel.
A királyi szülőknek nagyon tetszett Ilka. Ismerték már korábban, hiszen ők választották ki Dadamamáék mellé.
- Nagyon elégedett vagyok. Fele országomat nektek adom! - mondta boldogan a király. A királynő szeretettel megölelte őket.
- Legyetek nagyon bölcs uralkodók! - mondta, és már sírt a meghatottságtól. - Óriási lakodalmat tartunk majd, az lesz a legszebb ünnep, ami valaha is volt ebben a palotában! - ígérte nekik.
Mindnyájan felálltak, úgy tapsolták és ölelgették őket a vendégek. Örömkönnyek csillogtak a szemekben. Úgy sírtak örömükben, hogy az ablakon folyt ki a sok könny.

Egyszer, mikor már mindketten úgy gondolták, hogy egy napot sem várnak többé, bementek a kisházba, és Kiki gondosan bekulcsolta az ajtót. Ám ennél tovább nem jutott. Zavartan néztek egymásra. Végül Kiki elnevette magát.
- Nem tudom, hogyan kell elkezdeni.
- Én sem tudom. – Aztán már Ilka mosolygott – Talán … először is…add rá a sapkát… - mondta huncutkás hangon.
- Nem gondolod, hogy a nélkül kellene legalább egy kicsit az elején…?
- De. Az jó lenne.
Aztán megint csend, de csak pár pillanatig.
- Tudod mit? Ússzunk egyet, mint ahogy máskor szoktuk! – javasolta Ilka, és kiszedte a táskájából a piros bikinit. Kiki közelebb lépett hozzá.
- Ó, hogy megkívántalak, valahányszor megláttalak ebben a piros bikiniben!
- Bárkit megkívánhatsz, Királyfi, aki fölvesz valami szexis cuccot magára, de te valami szerelmes eggyéválást ígértél nekem.
- Ha azt ígértem, akkor az is lesz.
És ezután már minden eltűnt, az idő a hely, és minden, ami történt, magától történt, nem az ő akaratukból, és nem is lehetett tudni, hogy hogyan. A ruhák könnyedén lejöttek, Ilka teste nemsokára engedett, az óriásira nőtt teremtő bot szeliden utat tört magának a régen vágyott rózsa belsejébe, és ahogy mind mélyebbre és mélyebbre ment, Kiki úgy érezte, nemcsak az a testrésze, hanem egész teste benne van az Ilkáéban, Ilka teste befogadja őt, és egyek ők most már, mert egy testté váltak.

Ünnep volt az a nap a folyóparton. Ünnepelt az egész házikó a küszöbtől a háztető legmagasabb pontjáig. Ünnepeltek a folyóparton a fűzfák, a rét, meg a virágok is, mert elcsicseregte nekik egy kismadár, hogy micsoda szépséges nász történik a házban.
"Te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!..." -Idézte fel magában a csodált verset Kiki, és Ilkának is többször elsuttogta. Boldogság hullámok ringatták őket estig, hajnalig, reggelig.

Mezitláb mentek ki a vizes fűbe. Két lepke tévedt arra, játszadozva kergették egymást.
- Nézd Királyfi, ők is szerelmesek !
Hogy mindez mikor volt? Azt máig sem tudja senki. A kismadár, amint elcsicseregte, rögtön el is felejtette, ugyanígy a fűzfák, meg rét. Csak a víz, a folyó vize őrizte meg az információt, de ő magával vitte a végtelenbe.
Kiki és Ilka pedig nem mondták el senkinek. Úgy gondolták, hogy csak rájuk tartozik. Egy férfira és egy nőre.

Nem akartak elválni sem a kisháztól, sem egymástól, de sok munka várt rájuk aznap a palotában.
- Leszel a feleségem, Királylány?
- Nem leszek.
- Miért nem leszel?
- Mert már az vagyok, Királyfi. Te pedig az én feleségem vagy.
- Mit viccelődsz? Én a férjed…
- Nem! Egy teljesség vagyunk, aminek én vagyok az egyik fele, és te vagy a másik fele.
- Csodálatosan bölcs gondolat, Ilka.

Aztán már induláshoz készültek, és Ilka egy nagy táskát hozott elő a kamrából.
- Mi ez az óriási batyu? - csodálkozott Kiki
- Megigértem Dadamamáéknak, hogy...
- Majd én viszem.
- Nem, ez az én dolgom. Hogy is nézne ki, ha király létedre cipekednél?
- Gyere szerelmem, induljunk. Mostantól együtt cipeljük minden batyunkat.


Károly király és Ilona királyasszony nagyon bölcs uralkodók lettek. Becsületesek voltak, árasztották magukból a jóságot, és az örömöt. Országuk népe szerette őket.

Kiki - mert Ilka csak így nevezte aztán is - sokféle királyi teendője közepette sem mulasztotta el, hogy jelen legyen, mikor az első kisbabájuk megszületett. Lám, - emlékezett vissza - elég sokat aludtam azóta, hogy Dadamama megmondta, én is apuka leszek egyszer.
A szülést viszont borzasztónak látta. És igazságtalan is, - gondolta magában - hogy csak a nőké ez a szörnyűséges feladat.
És még az is az járt az eszében - meg a szívében - milyen csodás érzés lehet felépíteni egy kis élőlényt magunkban, és aztán azt mondani neki: készen vagy, most már gyere ki, és éljél.
Így történt, hogy mikor Ilka a kisbabával a karjában annyira boldogan mosolygott, Kiki, azt mondta neki:
- A másodikat én szülöm!
Lett erre nagy nevetés!
Még ma is nevetnek, ha abba nem hagyták.
Itt a vége, fuss el véle!

Utószó a szerzőtől[szerkesztés]

A szülők messze a gyerekek értesülései után kullognak, ami a szexuális felvilágosítást illeti, hallom egy rádióműsorban. Na igen. De miről szól az? Csak egy egyszerű használati utasítás a megfelelő szervekről? Ez nem elég, és nem jó, hanem félrevezető és kiábrándulást kelt bennük.
Tanítsd meg a gyerekeket a szexre úgy, hogy az csoda legyen, misztikum, lélekből való egyesülése a testeknek, szépség és boldogság!

Ez a mese, alkalmas erre. Ezért mese. A valóság lehet, hogy nem ilyen, de kell, hogy ez legyen az eszmény, amire vágyik a szívünk, és amit két ember, egy férfi és egy nő megvalósíthat, ha tudnak róla, hogy így is lehet.

Régi adósságomat törlesztem ezzel a meseszerű történettel. Annak idején a saját gyerekeimmel, és tanárként, mint mindenkori osztályfőnök nem tudtam, hogyan lehetne jól teljesíteni a szexuális felvilágosítás feladatát.
Azok a gyerekek már régen felnőttek, és, valahonnan csak megtanulták. De hogy a felismerés és a megélt helyzet milyen érzelmi állapotokat váltott ki belőlük, milyen gátlásokat, félelem, vagy szégyenérzeteket, azt nem tudom máig sem.

Ha akkor lett volna egy ilyen könyv…

Manapság már vannak ilyen könyvek, szebbnél szebbek, sőt csúnyábbnál csúnyábbak… Átvizsgáltam a könyvesboltokban, és úgy találtam, csak a szervek anatómiájával, és használatuk módjával foglalkoznak, lelki részletekbe kevéssé, sőt inkább egyáltalán nem bocsátkoznak.

Én ebben a mesében megpróbálkozom ez utóbbival is.

Többek véleményét megkérdeztem, mikor még félkésznek tekintettem ezt az írást.
Két alsó tagozatos gyerkő anyukája: „Nagyon tetszett a gyerekeknek, jól el tudtuk olvasni együtt, és beszélgettünk is róla. „ Gyerekek a telefonba: „Köszönjük a Királyfit!”

Egy leendő nagymama: „Igen, nagyon szép, így meg lehet mondani nekik, és jobb, mint ha csak nézik a TV-ben, ahol nem értik, amit látnak.”

Tini nagylány: „Minden csak jó és szép… ez így nem jó, nem szeretünk ilyet olvasni.”

Harmincas elvált nő: „Félrevezetése a gyerekeknek, hogy csak egyetlen igazi szerelemük lehet, hogy van ilyen tisztességes férfi a világon, meg az is, hogy a házasság a legfőbb életcél”

Fiatal felnőtt nő: „Miért idősebb a királyfi, miért nem idősebb az Ilka 5 évvel, és miért nincs 1 vagy 2 gyereke? Sokkal valószerűbb lenne!”

Megint egy nagymama: „ Jó és szép, egyetértek, de nem lenne szabad kinyilvánítani, hogy az esküvő előtt is lehet nászéjszakát tartani. Tudom, hogy nem sokan várják meg az esküvőt, de mégis egy ilyen felvilágosításnak, amit tanításra szán valaki, azt kellene sugallnia, hogy előbb az esküvő, azután a nász.”

Két 10 és 12 éves gyerekek anyukája: Gyönyörű a mese! Örömmel hallgatták, és beszélgettünk. Szépek a szavak is, rózsa, vessző, eggyéválás. Kell manapság a romantika, nagyon is hiányzik.
. A vélemények tehát eltérők, viszont én csak a magam felfogása szerint írhattam meg. Ki ki olvassa, és beszélje meg gyerekeivel, unokáival a saját módján.

Természetesen számtalan más mód is van arra nézve, hogy gyerekeinket beavassuk a szexuális élet titkaiba. Példának álljon itt néhány valóságos párbeszéd erről a témáról.

Ma apuka viszi a kisfiút az oviba. Útközben fölveszi két munkatársát is a kocsiba, aztán egy sarokkal odébb még egyet. A kisfiú a gyerekülésbe becsatolva némán szemléli, hogy a bácsik beszállnak, hozzá van szokva, különben is, már nagycsoportos. Útjuk a „türelmi zóna” területét is keresztezi, hiszen arra rövidebb. Tesznek néhány vicces megjegyzést egymás között, hogy a lányok miért, meg meddig, meg olyasmit is mondanak, amin jót lehet hahotázni, de az egyik férfi végül is rá szól a többiekre: Ne mondjatok most ilyeneket, mikor Danika is hallja! Az apuka viszont amazoknak fogja pártját. – Semmi baj! Minél előbb megtanulja a gyerek, annál jobb! Nem igaz, fiam? – kérdezi Danikától, és egy „mi férfiak” jellegű mosolyt vet hátra a visszapillantó tükörből a kisfiúhoz.

Szeptember eleje van. Az új elsős napközisek kettesével sorakoznak az ebédlő bejárata előtt, halkan beszélgetnek egymás között a nyárról, meg az otthoni dolgokról.
- Azért váltak el a szüleim, mert Anyuka megcsalta Apukát.
- Hogy- hogy megcsalta?
- Mit hogy-hogy? Hát szexuálisan! Ennyit se tudsz?


Apuka a parkban sétál Gáborkával. Egyszer csak két kutyust látnak, amint éppen az utódnemzéssel kapcsolatos teendőjükkel vannak elfoglalva.
- Nézd csak Apu! Úgy-e ti is így csináltatok engem?
- Gyere, menjünk inkább amarra – javasolja Apuka zavartan, mert mások is vannak ott éppen… De Gáborka makacskodik.
- És te melyik voltál, amelyik elöl van, vagy...
Egy idősebb hölgy figyeli a jelenetet, nem bírja ki, hogy meg ne szólaljon.
- Ilyen szép kisfiú létedre ilyen csúnyákat beszélni!
Apuka türtőzteti magát, de a hölgy újra megszólal.
- Ne beszélj ilyen csúnyákat!
- De asszonyom! A gyermekek nemzése talán csúnya dolog?! És különben is miért szól bele?
Gabika még hátra fordul néhányszor, hogy nézze a kutyákat. Apuka morcosan és némán rángatja odébb.

Anyuka nem tudja, hogyan kellene hozzáfogni ehhez a sex ügyhöz, pedig már itt volna az ideje. Rózsika már másodikos kisiskolás, és a gyerekek előbb utóbb úgy is elmagyarázzák egymásnak – majd valahogy megoldódik a kérdés.
Nem kellett sokat várni. Egyszer a kicsik közül valaki egy szexlapot visz az iskolába, és a szünetben elbújva ügyesen az ügyeletes tanító néni szeme elől, megmutatja a többieknek. Van, aki már látott ilyet, sőt a TV-ben, meg az interneten mozgóképekben is. Hőzöngenek egymás előtt, hogy milyen járatosak a kérdésben. Csak Rózsika hallgat nagyokat, nem is nagyon érti, mit ábrázolnak a fotók. De a többiek készséggel elmagyarázzák. Nevetve, csúfolódva beszélnek, közhasználatú szavakkal.
- Látod, ilyen van a nőknek. – Vihognak. Egymást lökdösik, csúfolják a lányokat, hogy nekik is van…
- Ez meg … - és tovább részletesen, hogy mit hova kell dugni, és akkor lesz a gyerek.
Rózsika nem hiszi.
- Az nem lehet - mondja.
- Dehogynem, azért van olyan sok gyerek, , mert mindig ezt csinálják!
Rózsika elborzad. Neki is van két nagyobb testvére, hát az ő anyukájuk is ilyen lenne, mint ezek itt… az nem lehet. Otthon bátortalanul megkérdezi.
- Anyu? Hogyan lesznek a gyerekek?
- Elmagyarázom, kis szívem, csak nem most, mert most gyere, sietnünk kell..
- De Anyu, le kell venni hozzá a ruhát?
Anyuka nem is bánja, hátha valahogy sikerül megmondani neki…
- Igen, a ruhát, azt le kell venni.
- De a bugyit is, Anyu?
- Hát igen, azt is.
Akkor hát igaz. – gondolja Rózsika. Borzasztó. Mi lesz ha felnövök.? Nekem is így kell tennem majd?
Rózsika nem szól többet. Sietnek.


Azt mondom, akkor már inkább olvassuk el nekik, vagy a nagyobbaknak adjuk a kezébe az idealizált Királyfi idealizált történetét.
Van egy másik sztorim is, amit írtam a témában, az kevésbbé romantikus, és sokkal rövidebb. Az a címe: Anya, én honnan lettem?
Mindkettőhöz jó olvasást, kedves órákat kívánok, és érzelmileg, erkölcsileg tartalmas beszélgetéseket!

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A versrészletek József Attila: Óda c. verséből valók.
  2. A versrészletek József Attila: Óda c. verséből valók.
  3. A versrészletek József Attila: Óda c. verséből valók.
  4. A versrészletek József Attila: Óda c. verséből valók.