Szakácskönyv/Tartósítás/Befőzés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

S Z A K Á C S K Ö N Y V

Befőzés
Aszalás Savanyítás Sóban Hűtés Befőzés Nyers eltevés
Ecetkészítés Fűszeres ecetek Mustár készítés Kandírozás

Tartalomjegyzék


[szerkesztés] Áfonyabefőtt

Hozzávalók:

  • 1 kg fekete áfonya,
  • 25 dkg cukor,
  • ízlés szerint szegfűszeg.

Az áfonyát alaposan meg kell mosni, majd szitán vagy szűrőn lecsurgatni. Ezt követően a cukorral főzzük fel és tegyük üvegekbe. Ízlés szerint lehet hozzáadni szegfűszeget. A levet öntsük a gyümölcsre, légmentesen zárjuk le és kihűlésig dunsztoljuk.


[szerkesztés] Áfonyalekvár

Hozzávalók:

  • 1 kg fekete áfonya,
  • 0.5kg cukor,
  • 1 citrom

Az áfonyát alaposan meg kell mosni, majd szitán lecsepegtetni. A cukorral és a citromlével együtt kis lángon, állandóan kevergetve fél órán át főzzük, majd üvegekbe töltjük és légmentesen lezárjuk.


[szerkesztés] Birsalma sajt

Hozzávalók:

  • 1 kg birsalma,
  • 80-100 dkg cukor,
  • 2-3 dkg darabos dió

Elkészítés: A birsalmából a rossz részeket kivágjuk, és héjastól és magházastól feltesszük főzni. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, le kell szűrni, és kilogrammonként 80-100 dkg cukrot kell hozzáadni, majd addig kell főzni, míg teljesen szét nem fő. Amikor készre főtt, vizes formába öntjük, és így hagyjuk kihűlni, száradni. 10-12 nap után meg kell fordítani, és a diódarabokat nyomkodunk bele, úgy, hogy ne látszódjon ki, majd további 10-12 napig szellős, száradását elősegítő helyen állni hagyjuk.


[szerkesztés] Birsalmasajt

Elkészítési idő: több, mint 90 perc

Hozzávalók:

  • 1 kg birsalma
  • 70-80 dkg (gyümölcs)cukor
  • 3-4 marék dió
  • 1-2 citrom leve

Elkészítés A birsalmát megmosom, héjastól felkockázom. Felteszem főni, de csak éppen annyi lében, amennyi ellepi. Közben a cukrot sziruppá főzöm egy kevés vízzel. Ha a birsalma megpuhult, hozzácsavarom a citromok levét, majd botmixerrel összeturmixolom. Beleöntöm a szirupot, és kb. 2-3 percig még forralom (hamar odaég, kevergetni kell!) Folpackkal kibélelt őzgerincformába öntöm. Másnap kifordítom a formából, és száraz, hűvös helyen tárolom.


[szerkesztés] Berkenyelekvár

Sűrű sziruppá főzünk 1 liter vízzel és 0,5 liter vörösborral 2,5 kg cukrot, majd hozzáadunk 4 kg előre megtisztított berkenyét és addig főzzük így tovább, amíg a kívánt sűrűséget el nem éri. Ezt követően üvegbe tesszük, csipetnyi szalicilt helyezünk a tetejére, légmentesen lezárjuk és dunsztoljuk.


[szerkesztés] Borbolyalekvár

1 dl vízben puhára főzünk 50 dkg előre megtisztított érett borbolyatermést. Ezt követően kendőn vagy szitán passzírozzuk át. A péphez keverjünk 50dkg cukrot, és 100dkg kimagozott meggyet vagy szilvát és főzzük lekvárrá. Üvegekbe helyezéskor tegyünk a tetejére egy csipetnyi nátrium-benzonátot.


[szerkesztés] Citromhéj befőtt

Hozzávalók: 1 literes befőtthöz

  • 5 citromot (vagy 12 lime-ot),
  • 12,5 dkg durva darabos sót,
  • 1 evőkanálnyi szemes fekete borsot,
  • 5 babérlevelet,
  • 3 evőkanálnyi extra szűz olívaolajat,
  • s szükség szerinti mennyiségű citrom- vagy lime-lét veszünk.

A légmentesen zárható befőttesüveget sterilizáljuk, majd 1 evőkanálnyi sót szórunk az aljába. A citromot (vagy lime-ot) negyedekre vágjuk, s a maradék sóval egy tálba tesszük. A citromokat héjukkal kifelé helyezzük az üvegbe, közben hozzátesszük a borsot és a babérlevelet is. Az üveg tartalmát szorosan lenyomkodjuk. Annyi citrom- vagy lime-lét öntünk rá, amennyi elfedi. Végül belecsurgatjuk az olívaolajat, és lezárjuk az üveget. Mielőtt felhasználjuk, 1 hónapig hűvös, sötét helyen tároljuk. Az eltett citrom (lime) felhasználásakor kikaparjuk a gyümölcs húsát és a héja belső fehér részét. Magát a héjat leöblítjük, és feldaraboljuk. Felhasználhatjuk bárány-, csirke- vagy sertéshúsból készült ételek, valamint halak töltelékéhez, vagy hagymával olívaolajon megsütve, kuszkuszhoz keverhetjük.


[szerkesztés] Csipkebogyólekvár

Hozzávalók:

  • 1 kg csipkebogyó,
  • 80 dkg cukor,
  • 1 db citrom leve

Elkészítés: A megmosott csipkebogyónak kiszedjük a magját, majd annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük (kb. 30-45 perc). Ezt követően az egész főzetet szitán vagy szöveten átpasszírozzuk és a masszába belekeverjük a cukrot és a citromlevet. Felforraljuk és kevergetés közben még 5 percig főzzük, majd üvegekbe töltjük és légmentesen lezárjuk.


[szerkesztés] Dióbefőtt

Hozzávalók:

  • 1 kg zöld dió,
  • 50 dkg cukor,
  • 1 teáskanál őrölt fahéj és szegfűszeg,
  • kevés tartósítószer

A puha zöld diót villával több helyen megszurkáljuk, és egy héten át, váltott hideg vízben áztatjuk. 1 liter vízből a cukorral és a fűszerekkel szirupot főzünk, a diókat beletesszük és lassú tűzön 15 percig főzzük. Forrón üvegekbe tesszük, a tetejére pedig késhegynyi tartósítószert szórunk és az üvegeket légmentesen lezárjuk. Ezt követően az üvegeket félig telt lábasba állítjuk és 20 percen át gőzöljük, majd a lábasban hagyjuk kihűlni.


[szerkesztés] Fahéjas-mézes almalekvár

Hozzávalók:

  • 3 kg alma
  • méz ízlés szerint{sok méz nem jó, mert folyós lesz a reszelt alma a főzés végére}
  • cukor ízlés szerint
  • Kb.1 ek fahéj

Az almát meghámozzuk, magrekeszét eltávolítjuk és lereszeljük a reszelő durvábbik fokán.Kevés cukorral meghintjük és állni hagyjuk 1/2 órát. Amikor levet eresztett, kinyomkodjuk, rátesszük a fahéjat, a mézet, cukrot és lassú tűzön addig kavargatjuk, amíg az összes levét el nem fövi. Ha a fakanalat végighúzzuk a lábas alján és a nyomában nincs sustorgó almalé, készen van.Tiszta, fertőtlenített üvegekbe tesszük.Tetejére kicsi szalicilt rakunk, lekötjük és fejre állítva száraz dunsztba tesszük 3-4 napig amíg ki nem hűlnek.


[szerkesztés] Fekete ribiszke lekvár

4 kg megtisztított ribizlit megmosunk, puhára főzünk, és szitán áttörünk. Az így kapott gyümölcspépet 2 kg cukorral folyamatos kevergetés közben sűrűre főzzük. Végül üvegbe tesszük, kevés tartósítóval kezeljük, majd légmentesen lezárjuk.


[szerkesztés] Galagonyalekvár

Hozzávalók:

  • 1 kg galagonyabogyó,
  • cukor,
  • víz,
  • csipet tartósító

A megtisztított piros bogyókat főzés előtt nyomkodjuk szét, és annyi vizet öntsünk rá, hogy egyharmadáig ellepje, tegyük hozzá a cukrot majd főzzük puhára. Utána szitán törjük át, és lassú tűzön állandóan kevergetve, sűrítsük. A tetejére tegyünk pici tartósítót.


[szerkesztés] Málnalekvár

Hozzávalók:

  • 1 kg málna,
  • 70 dkg cukor

Elkészítés: A friss málnát összekeverjük a cukorral, megvárjuk, míg levet ereszt, forráspontig melegítjük, majd egy éjszakán át állni hagyjuk. Másnap szitán átpasszírozzuk, 15 percig főzzük, közben óvatosan megkevergetjük. A végén üvegekbe tesszük.


[szerkesztés] Mama bodzalekvárja

Hozzávalók:

  • 1 kg leszemezett bodzatermés,
  • 1 kg cukor,
  • 1 kg alma,
  • fél csomag (2,5 dkg) porított zselatin.

A meghámozott, kimagozott és apróra vágott almát összekeverjük az előre átpasszírozott bodzaterméssel és cukorral. Az így kapott keveréket állni hagyjuk egy napig, majd főzéssel pépesítjük. Ha nem sűrűsödik meg eléggé, használjunk zselatint, és azzal főzzük lekvársűrűségűre a gyümölcspépet. Töltsük száraz, előmelegített üvegekbe, légmentesen zárjuk le és tartsuk száraz dunsztban egy órán át.


[szerkesztés] Nagymama bodzalekvárja

Hozzávalók: érett, fekete bodza, cukor, víz

Az érett, fekete bodzát vízzel leöblítjük és leszemezzük. 1 kg gyümölcshöz 80 dkg cukorból 2 dl vízzel sűrű szirupot főzünk, belekeverjük a gyümölcsöt, erős tűzön addig főzzük, amíg kissé sűrűsödni nem kezd. Forrón üvegekbe töltjük, lekötözzük és száraz gőzbe rakjuk.


[szerkesztés] Narancs dzsem

Hozzávalók 4 darab 3,5 decis üveghez: - 1 kg narancs - fél liter 100%-os rostos narancslé - zselésítő anyag 1 kg gyümölcshöz - 1 kg kristálycukor - 2 citrom leve - 1 tasak vaníliás cukor - fél mokkáskanál fahéj - 3-4 szem szegfűszeg - 1 szem csillagánizs (elhagyható) - 3 cl Campari vagy piros gyümölcsszörp

A narancsokat mossa meg forró vízben és törölje szárazra. Nagyon vékonyan (burgonyahámozóval) szedje le a narancsszínű héjat. Ha a fehér rész is rajta marad, keserűbb lesz a dzsem. A narancsszínű héjat gyufaszál vastagságúra aprítsa fel, dobja forrásban levő vízbe, főzze öt percig, majd tíz percig áztassa hideg vízben. Ezután szűrje le, és konyharuhára terítve szárítsa meg. A gyümölcsről hámozza le a maradék fehér héjat is, majd a fehér hártya közül éles késsel vágja ki a gerezdeket. A héjban, a hártyák közt maradt, és a filézés közben keletkező levet öntse a rostos narancsléhez. Keverje a zselésítő anyagot a csomagoláson olvasható recept szerint a gyümölcshúshoz. A narancslevet egy lábosban keverje össze a kristálycukorral, a citromlével, a vaníliás cukorral, a fűszerekkel és a narancshéjcsíkokkal, forralja fel, majd fedő nélkül időnként megkeverve főzze 5 percig. Adja hozzá a zselésítőanyaggal elkevert narancshúst, és állandó kevergetés mellett főzze az újraforrástól számítva 2 percig. A még híg masszát vegye le a tűzről, és keverje bele a Camparit/szörpöt. A fűszereket dobja ki a dzsemből, ha szükséges, szedje le a habját. Töltsön fel egy tepsit egy ujjnyi meleg vízzel, ebbe állítsa bele a négy befőttesüveget. Töltse mindegyiket teli a dzsemmel, azonnal zárja le és állítsa őket fejtetőre. Öt perc múlva visszafordíthatja, és kész is a dzsem.


[szerkesztés] Naspolyabefőtt

Hozzávalók:

  • 3 kg naspolya,
  • 1 kg cukor,
  • 2 liter víz,
  • 2 dkg citromsav

Elkészítés: A naspolyát megtisztítjuk, alaposan megmossuk, és a cukor és a víz hozzáadásával puhára főzzük. A megfőtt naspolyát kiszedjük, és üvegekbe tesszük. A levet felfőzzük a citromsavval, és kihűlés után ráöntjük az üvegekbe helyezett naspolyára.


[szerkesztés] Sombefőtt

Hozzávalók:

  • 3 kg érett som,
  • víz,
  • 1 kg cukor,
  • tartósítószer

Elkészítés: A somot megtisztítjuk, megmossuk, összekeverjük a cukorral, és üvegekbe tesszük. Felöntjük tiszta vízzel, és a tetejére csipetnyi tartósítószert teszünk, majd lezárjuk. Fazékban 80-90 C fokon fél órán át hőkezeljük.


[szerkesztés] Somlekvár

A kertben álló ehető som bokráról begyűjtött, érett gyümölcsöket kimagozzuk, és a gyümölcshúst átpasszírozzuk. A velőt 20-25 percig forraljuk és közben kilogrammonként 80-90 dkg kristálycukrot keverünk hozzá. Ha a cseppentési próba azt mutatja, hogy kocsonyás zselé alakult ki, akkor a lekvárt forrón üvegekbe töltjük és száraz gőzben másnapig, pároljuk. A somlekvár a vadhúsok legfinomabb, rafinált zamatú ízesítője.


[szerkesztés] Somlekvár

Az érett somot megmossuk, kimagvazzuk, és egy edényben felöntjük vízzel, majd puhára főzzük. Ha felfőtt, átpasszírozzuk, és annyiszor 90 dkg cukrot adunk hozzá, ahány kiló az átpasszírozott som. Jól elkeverjük a masszában a cukrot, és a kívánt sűrűségre főzzük. A végén üvegekbe rakjuk, a tetejére tartósítót teszünk, majd légmentesen lezárjuk, és száraz dunsztba rakjuk.


[szerkesztés] Szamóca befőtt

Többször mossuk át a szamócát, főzzük meg forró vízben (vigyázzunk, ne főzzük szét!) és adjuk hozzá a cukrot. Tegyük előre kimosott üvegekbe, és a tetejére csipetnyi tartósítót hintsünk. Légmentesen zárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Kiváló bólé készítéséhez!


[szerkesztés] Szederlekvár

Hozzávalók:

  • 1 kg szeder,
  • 20 dkg cukor,
  • kevés tartósító

Elkészítés: A gondosan válogatott szedret cukorral addig főzzük, amíg a habját el nem forrja. Ezt követően tiszta üvegbe tesszük, a tetejére egy csipetnyi tartósítószert szórunk, és légmentesen lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.


[szerkesztés] Főzelékek, zöldségfélék tartósítása.

[szerkesztés] Sóska

Üvegekben nagy mennyiségben tehetünk el, mert a sóskalevelek nagyon összeesnek. A fiatal, gyenge leveleket egészben, az érettebbeket a vastag levélbordákról leszedve jól megmossuk, és víz hozzáadása nélkül, fedő alatt, többször megkeverve addig pároljuk, amíg levük elfő, majd elturmixoljuk. A pépet kis üvegekbe tesszük, a tetejére félujjnyi zsírt vagy olajat öntünk, lekötjük és kigőzöljük. Akinek nincs turmixgépe, az a nyers sóskát vágja vékony metéltre, és ha megpárolódott, 3-4 percig erőteljesen keverje, így is sima pép lesz.


[szerkesztés] Paraj és mángold

A megtisztított, megmosott parajt (mángoldot) sós vízben 10 percig forraljuk, leszűrjük és jól lecsepegtetve elturmixoljuk vagy húsdarálón megdaráljuk. A pépet zsírral (fél literre egy evőkanált számítva) állandóan keverve jól besűrítjük, üvegekbe töltjük, a tetejére benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 20 percig gőzöljük.


[szerkesztés] Podlupka

A fiatal jól megmosott karalábé-, karfiol- vagy kelleveleket metéltre vágjuk, bő sós vízben néhány percig főzzük, majd leszűrjük és lecsurgatjuk. Az összeesett leveleket szorosan üvegekbe tömködjük, a tetejükre egy csipetnyi benzoesavas nátriumot teszünk, lekötjük és kb. 20 percig gőzöljük. (Főzelékként készíthetjük el.)


[szerkesztés] Gomba gőzölve

Egy kg gombát (csiperke vagy vargánya) megtisztítunk, megmosunk, és szeletekre vágva kisebb üvegekbe rakunk. A tetejére egy mokkáskanálnyi szalicilt szórunk, és felöntjük felforralt, majd kihűtött sós vízzel. Az üvegeket lekötjük, és addig gőzöljük, amíg a bennük lévő víz gyöngyözni nem kezd. A vízben hagyjuk kihűlni. Tejfölös gombának, mártásnak, levesnek stb. használjuk.


[szerkesztés] Zöldborsó

A frissen szedett és azonnal kifejtett borsót bő, sós vízben kifőzzük - 3-4 percig forralva -, majd leszűrjük és vizét lecsurgatjuk. Fél kg fejtett zöldborsóhoz fél liter vizet, 6 kávéskanálnyi cukrot és egy késhegynyi sót számítva a cukros sós vizet felforraljuk, beletesszük a lecsurgatott zöldborsót, és addig főzzük, amíg a szemek ráncosodni nem kezdenek. Ekkor a borsót szűrőkanállal üvegekbe merjük, de úgy, hogy csak félig teljenek meg az üvegek, a tetejére egy csapott mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk és az üvegeket háromnegyed részig töltjük a még egyszer felfőzött, de már langyosra hűlt főzőlével. Szorosan lekötjük és 30-35 percig gőzöljük. A gőzölést holnap és harmadnap megismételjük, Közben gondosan vizsgáljuk meg, hogy az üvegek légmentesen zártak e.


[szerkesztés] Zöldbab

A gyenge zöldbabot megtisztítjuk, esetleg szálkáit lehúzzuk. A hüvelyeket egészben hagyva bő, forrásban lévő vízbe tesszük és kb. 5 percig forraljuk. Ekkor szitára öntjük, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Főzőlevéből ízlés szerint ecetes sós salátalevet készítünk, felforraljuk, majd langyosan a babra öntjük. A tetejére zsírt vagy olajat öntünk úgy, hogy a babot kb. kétujjnyira ellepje. Az üvegeket lekötjük, és 10-15 percig gőzöljük. Ha az üveget felbontjuk, a zsírt leszedjük és az étel elkészítéséhez felhasználjuk. A zöldbabot salátának a levével együtt, főzeléknek, rakottan stb. pedig lecsurgatva csináljuk meg.


[szerkesztés] Fejtett bab

A friss, nagy szemű babot forró vízbe tesszük fel főni, tisztított vegyes zöldséggel, sóval, borssal, mintha levesnek főznénk. Ha megpuhult, leszűrjük és miután a zöldségféléket kiszedtük belőle, csavaros üvegekbe rakjuk. A levét megecetezve még egyszer felforraljuk és forrón ráöntjük. A tető alá celofánt teszünk, az üvegekbe lezárjuk és száraz gőzbe rakjuk. Felhasználásakor a levest csak be kell rántani, füstölt hús levével felengedni, esetleg tejfelezni, után ízesíteni. A főtt zöldségeket felhasználhatjuk salátához, rizottóhoz stb.


[szerkesztés] Bab-gyuvecs

Fél kg nagy szemű fejtett babot egy kevés vízben majdnem puhára főzünk. Egy dl olajban halványra pirítunk 4-5 fej szálasra vágott hagymát, hozzáadunk 1 kg kicsumázott, karikára vágott húsos zöldpaprikát , 30-40 dkg hámozott paradicsomot (a paradicsom magos belsejét is kotorjuk ki), és az egészet babbal együtt összefőzzük. Ízlés szerint sózzuk, üvegekbe töltjük, a tetejére egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.


[szerkesztés] Tök ecetben

A gyalult tököt gyengén besózzuk, ha kezd levet ereszteni, kinyomjuk és vízzel leöblítve lecsurgatjuk. Közben gyengén ecetes vizet forralunk és hagyjuk kihűlni. A lecsurgatott tököt tiszta konyharuhára tesszük, és másik ruhával jól leszárítjuk, azután üvegekbe rakjuk úgy, hogy az üveg háromnegyed részéig teljen meg. Az üvegeket nyakig felöntjük a kihűlt ecetes vízzel, erősen lekötjük és kb. 10 percig gőzöljük.


[szerkesztés] Tök fűszeresen

A meghámozott tök belét, magját kikotorjuk és a húsát 2 ujjnyi darabokra vágva gyengén besózzuk. Egy napig állni hagyjuk, az eresztet levét nem öntjük ki. Egy liter vízhez 1 dl ecetet, 2 fej hagymát, kevés szemes borsot, egy babérlevelet teszünk, felforraljuk a tök levével együtt, és ha kihűlt, az üvegekbe rakott tökre öntjük. A tök közé tegyünk 1-2 szelet tormát. Az üvegeket letakarva hűvös helyre állítjuk. Egy hét múlva a levet leöntjük, néhány szem mustármagot teszünk hozzá, újra felforraljuk, és ha kihűlt, a tökre öntjük. Az üvegeket lekötözzük és a kamrába tesszük.


[szerkesztés] Tök gőzölve

A meghámozott, kibelezett tököt egy tiszta konyharuhára gyaluljuk, rövid ideig szikkadni hagyjuk. Üvegbe tesszük, közepére jól megmosott zöld kaprot gyömöszölünk. Egy liter vizet 2 dkg sóval felforralunk, amikor kihűlt, a tökre öntjük, a tetejére késhegynyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 10 percig gőzöljük


[szerkesztés] Karfiol

A szép, fehér, tömött karfiolt rózsáira szedjük, többször váltott vízben megmossuk, majd sós vízben kb. 10 percig forraljuk. A karfiolrózsákat üvegekbe rakjuk, a főzővízben citromlét csavarunk, hogy enyhén savanyú legyen, a karfiolra öntjük, tetejére egy kevés szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 30 percig gőzöljük. Az üvegeket hagyjuk a vízben, majd másnap ismét 15- 20 percig gőzöljük.


[szerkesztés] Zöld kapor 1

A még zsenge zöld kaprot szárától megtisztítva bő vízbe megmossuk, lecsurgatjuk, apróra vágjuk, és kevés zsírban - állandóan keverve - addig pároljuk, amíg levét el nem fövi. Ekkor szorosan - hogy levegő ne maradjon közben - üvegekbe rakjuk és a tetejére ujjnyi elolvasztott zsírt öntünk. Ha a zsír a tetején megfagyott, az üvegeket lekötjük és a kamrába tesszük.


[szerkesztés] Zöld kapor 2

Úgy is eltehetjük a zöld kaprot, hogy miután megvágtuk, nyersen rakjuk üvegekbe, jó szorosan, lekötjük, és 40-45 percig gőzöljük. Az eltett kaporból levest, mártást egyaránt készíthetünk, de ételek ízesítéséhez is használhatjuk.


[szerkesztés] Kapor ecetben

Melegítsünk borecetet, ha forr, dobjunk bele annyi száráról leszedett, megmosott kaprot, hogy könnyen megforgathassuk benne. Ha meglankadt, tegyük üvegbe. Ezt ismételjük addig, amíg a kaporból tart, vagy az üveg megtelik. A megmaradt ecetet öntsük rá, hogy ellepje. Kössük le és tegyük sötét, hűvös helyre. Bármikor kivehetünk belőle, de arra vigyázzunk, hogy az ecet mindig ellepje a kaprot.


[szerkesztés] Paradicsomlé 1

Az érett paradicsomot jól megmossuk, és miután szárát leszedtük, a zöld vagy hibás részeit kivágtuk, nyersen áttörjük. A levet 15-20 percig forraljuk, majd előmelegített üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.


[szerkesztés] Paradicsomlé 2

A jól megmosott, szárától és hibás, éretlen részeitől megtisztított paradicsomot darabokra tördelve megfőzzük, áttörjük, levét sűrűre beforraljuk és üvegekbe öntjük. Ha az üveg tetejére kb. 2 ujjnyi szalicilles vizet öntünk, nincs szükség gőzölésre. Mielőtt a paradicsomlét felhasználjuk, a szalicilos vizet leöntjük.


[szerkesztés] Paradicsomlé 3

(nyers)

Öt kg érett, hibátlan paradicsomot jól megmossunk, szárát és zöld részeit kivágjuk, a paradicsomokat darabokra tördeljük, 1 dkg szalicillel elkeverjük, és egy napig állni hagyjuk. Ekkor áttörjük, a levet üvegekbe töltjük, lekötjük és a kamrába rakjuk.


[szerkesztés] Paradicsompüré ízesítve

Kb. 3 kg jól érett, egészséges paradicsomot megmosunk, szárát, csumáját, az esetleges hibás részeit kivágjuk. A paradicsomokat széttördeljük, hozzájuk adunk néhány megmosott és kicsumázott zöldpaprikát, 1-2 fej megtisztított, de egészben hagyott vöröshagymát, egy megtisztított, megmosott és felszeletelt zellergumót, néhány szál zellerzöldet. Addig főzzük, amíg pépszerű lesz. Ekkor áttörjük, újból felforraljuk, forrón üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. Az üvegek tetejére tehetünk egy csipetnyi benzoesavas nátriumot, de e nélkül is eláll.


[szerkesztés] Paradicsom olajban

A teljes hibátlan, kemény, még nem túlságosan érett kis paradicsomokat egy literesnél nem nagyobb üvegekbe rakjuk, és annyi olajat öntünk rájuk, hogy ellepje őket. Az üveget légmentesen lekötjük és hűvös, száraz helyre rakjuk. Télen friss salátát készíthetünk az ily módon konzervált paradicsomból.


[szerkesztés] Paradicsom egészben

Egy ötliteres uborkás üveget telerakunk szép, érett, hibátlan, megmosott piros paradicsommal (legjobb a sima héjú alma- vagy lucullusi paradicsom). Ha az üveg megtelt, rázogassuk meg kissé, hogy a paradicsom jól elhelyezkedjen, de nyomkodni nem szabad. A tetejére egy borsónyi timsót, egy evőkanál sót és kés-hegynyi szalicilt téve az üveget teletöltjük vízzel, lekötjük. Két nap múlva levét leöntjük, jól elkeverjük és ismét ráöntjük. Most már végleg lekötjük. Így egész télen van érett paradicsomunk. Ha kiveszünk belőle és újra lekötjük, nem romlik el.


[szerkesztés] Tölteni való paprika

A hibátlan, friss, húsos zöldpaprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és miután a végüket 1-2 helyen bevágtuk, egymásba dugjuk (azért kel a végüket bevágni vagy megszurkálni, hogy a lé jól átjárja őket és ne maradjon köztük levegő). Az egymásba dugott paprikákat - a nyitott részükkel fölfelé - üvegekbe rakjuk, hideg vizet öntünk rájuk (így mérjük meg, hogy mennyi lére lesz szükség), majd minden liter vízhez egy kávéskanál szalicilt teszünk és felforraljuk. Ha kihűlt, ráöntjük a paprikákra, és azokat kissé megmozgatjuk az üvegben, hogy a lé mindenüvé eljusson. Az üveget lekötözzük és hűvös helyre tesszük. Gőzölni nem kell. Használatkor a paprikát átmossuk, és úgy készítjük el, mint a frisset.


[szerkesztés] Tölteni való paprika paradicsomlében

Az egyforma nagyságú, húsos zöldpaprikákat, miután kicsumáztuk ereiket kivágtuk, néhány percre fövő vízbe dobjuk, hogy megpuhuljanak (így többet tehetünk az üvegekbe). A kissé megpuhult paprikákat egymásba dugjuk, és a hegyükkel lefelé üvegbe állítjuk. Frissen főzött, forró paradicsomlét öntünk rájuk, a tetejükre csipetnyi szalicilt szórunk. Az üvegeket lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. Egy üvegbe csak annyi paprikát rakjunk, amennyit egyszerre felhasználunk.


[szerkesztés] Lecsó

Négy kg zöldpaprikához 2 kg paradicsomot vegyünk, így nem lesz savanyú a lecsó. A paradicsomot jól megmosva darabokra tördeljük, és addig főzzük, amíg a bőre ráncosodni kezd. Ekkor áttörjük. A megmosott zöldpaprikát kicsumázzuk, szeletekre vagy karikákra vágjuk, és a paradicsomlébe téve kb. 15 percig forraljuk. Forrón üvegekbe rakjuk, tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.


[szerkesztés] Lecsó 2.

Két kg zöldpaprikához 1 kg paradicsomot veszünk. A zöldpaprikát kicsumázva karikára vágjuk és forró sós vízzel leforrázzuk, a paradicsomot pedig szűrőkanálba téve forró vízbe mártjuk, és miután héját lehúztuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A kissé megpuhult paprikát leszűrjük, lecsurgatjuk. Az üvegbe egy réteg zöldpaprikát, rá néhány paradicsomkarikát teszünk, majd ismét zöldpaprikát és paradicsomot. A felső sor zöldpaprika legyen. A tetejére egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és kb. 15-20 percig gőzöljük. Másnap a gőzölést megismételjük. Ekkor már annyi levet eresztett, hogy majdnem ellepi a paprikát.


[szerkesztés] Lecsó 3.

Két evőkanál zsírban sárgára pirítunk 2 fej apróra vágott vöröshagymát. Fél kg hibátlan paradicsomot szűrőkanálba téve fövő vízbe mártunk, és miután héját lehúztuk, ujjnyi szeletekre vágva a hagymához tesszük. Néhány percig erős tűzön pároljuk, és amikor kezd zsírjára sülni, hozzáadjuk a csíkokra vágott, kimagozott kb. 1 kg paprikát. Ízlés szerint sózzuk, és addig pároljuk, amíg a paprika kissé megpuhul, de ne legyen túl puha. Forrón töltsük előmelegített üvegekbe, tetejére tegyünk egy csipetnyi benzoesavas nátriumot és egy evőkanál olvasztott zsírt, kössük le szorosan, és rakjuk száraz gőzbe.


[szerkesztés] Padlizsános lecsó

Három nagyobb padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalán átsütünk, amíg a héja megbarnul, majd rozsdamentes késsel lehámozzuk és feldaraboljuk. 8-10 paradicsompaprikát megmosva kicsumázunk, és nyersen ledaráljunk. Fél kg megtisztított hagymát apróra vágunk, másfél dl olajban megpárolunk, hozzá adjuk a padlizsánkockákat, a ledarált paradicsompaprikát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, forrón üvegekbe töltjük, tetejére ujjnyi olajat öntünk, késhegynyi szalicilt szórunk, lekötjük és kigőzöljük.


[szerkesztés] Ételízesítő

Egyenlő mennyiségű sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, karalábét és vöröshagymát (ez lehet kevesebb is)jól megmosva, megtisztítva apróra vágunk, és nagyon kevés vízben vagy gőzben egészen puhára párolunk, majd átdarálunk (elturmixolunk). Minden kg zöldségpéphez 10 dkg sót keverünk. A pépet néhány percig forraljuk, majd kisebb üvegekbe töltjük, szorosan lekötjük és 20-25 percig gőzöljük.


[szerkesztés] Zöldségkeverék sótlanul

A jól megmosott, megtisztított sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellergumót, pasztinákot, karalábét tetszés szerinti arányban a tormareszelőn megreszeljük, és szorosan kis üvegekbe nyomkodjuk, kb. az üveg háromnegyed részéig. Ezután az üvegeket annyi olajjal vagy olvasztott zsírral öntjük fel, hogy a zöldséget legalább egy ujjnyira ellepje. Lekötjük és a víz forrásától számított 20 percig gőzöljük. Használatkor a zsírt vagy olajat leszedjük a tetejéről - ez is jó ízesítő -, a zöldségeket pedig saját zsírjában kissé átpirítjuk, és így tesszük a levesekbe, mártásokba. Ha marad belőle, az üveget újra kössük le, és a hűtőszekrényben néhány napig még eltarthatjuk.


[szerkesztés] Leveszöldség üvegben

Egy kg sárgarépát, 50 dkg petrezselyemgyökeret, 25 dkg zellert, ugyanennyi pasztinákot, karalábét, kelkáposztát, 50 dkg paradicsomot, 50 dkg édes káposztát, 50 dkg karfiolt, 25 dkg hagymát, 25 dkg zöld-paprikát, egy fél maréknyi finomra vágott zellerzöldet és ugyanennyi vágott zöldpetrezselymet húsdarálón - nyersen - megdarálunk. (A zöldségeket tisztítva mérjük le.) A zöldségpépet elkeverjük 1 kg sóval, üvegekbe rakjuk, szorosan lenyomkodjuk, lekötjük és száraz helyen tartjuk. Használatkor az ételt óvatosan sózzuk.


[szerkesztés] Fűszeres paradicsom

(Ketchup)

Hozzávalók:

  • Két kg paradicsom,
  • 50 dkg alma,
  • 50 dkg vegyes zöldség,
  • 25 dkg vöröshagyma,
  • 1 evőkanál köménymag,
  • 25 dkg cukor,
  • 5 dkg mustármag,
  • 1 dkg szemes bors,
  • 1 dkg gyömbér,
  • 2 babérlevél,
  • 2-3 szem szegfűbors,
  • 2 dl ecet,
  • 3 evőkanál só kell hozzá.

A megmosott és darabokra tört paradicsomot a megtisztított zöldséggel, a szeletekre vágott almával, a nagyobb darabokra szelt hagymával, a sóval, a cukorral, az ecettel és a fűszerekkel együtt egy hibátlan zománcú fazékba tesszük, és meleg helyen 24 óra hosszat állni hagyjuk. Az almát és a hagymát nem kell hámozni, csak jól megmosni, esetleg hibás részeit kivágni. Másnap kis lángon 2-3 óra hosszat főzzük, gyakran kevergetve, hogy le ne süljön. Ha már összefőtt és pépszerű lett, szitán áttörjük, kis üvegekbe rakjuk, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.


[szerkesztés] Piroska

(erdélyi ízesített paradicsom.)

Érett, de nem puha, ép paradicsomokat megmosunk, megtörölgetünk, és a rácsra téve a sütőben megsütünk. A rács alá tegyünk tepsit, hogy a paradicsom leve erre csepegjen. Ha a paradicsom sülni kezd, tegyünk mellé megtisztított és félbevágott hagymákat, és kicsumázott, ugyancsak félbevágott húsos zöldpaprikákat, ezek között lehet néhány csípős is (2 kg paradicsomhoz 50 dkg hagymát és 5-6 zöldpaprikát vegyünk). Ha az utóbbiak is átsültek, az egészet húsdarálón megdaráljuk. A pépet felhígítjuk 1 dl vörösborral, 1 dl borecettel, ízesítjük sóval, cukorral, 2-3 gerezd elkapart fokhagymával, egy csipetnyi kakukkfűvel, és szitán áttörjük. Kis üvegekbe rakjuk, lekötjük és 15-20 percig gőzöljük. Mustár vagy ketchup helyett használjuk felvágottak, rostonsültek mellé.


[szerkesztés] Ízesítő paprikából és paradicsomból

Három kg húsos zöldpaprikát kicsumázunk és ereit bennhagyva jól megmosunk, lecsurgatunk. Egy kg paradicsomot meghámozunk és a paprikával együtt megdarálunk húsdarálón, majd lekvár sűrűségűre főzünk. Hozzákeverünk egy késhegynyi szalicilt, kisebb üvegekbe töltjük, lekötözzük és kigőzöljük.


[szerkesztés] Paprikalekvár sótlanul

A jól megmosott, megszárított és magházuktól megtisztított, hibátlan, húsos paradicsompaprikákat a húsdarálón átdaráljuk, és gyenge tűzön, gyakran kevergetve, sűrűre főzzük. Kis üvegekbe töltjük, lekötjük és a víz forrásától számítva 15 percig gőzöljük. (Azért tegyük kis üvegekbe, mert felbontás után hamar romlik, de ha az üveget lekötve újra gőzöljük, tovább is eltartható.) Diétás ételek ízesítésére főleg sótlan diétában jól használhatjuk.


[szerkesztés] Petrezselyem-, zellerzöld vagy kapor sóban

A megmosott petrezselymet apróra vágjuk, sóval elkeverjük (5 evőkanálnyi zöldhöz 1 evőkanálnyi sót adjunk), kis üvegekbe szorosan betömjük, a tetejére is sót hintünk, lekötjük és hűvös helyre rakjuk. Ugyanígy tartósíthatunk zellerzöldet és kaprot.


[szerkesztés] Spárga sós lében

1 kg friss spárga, 2 evőkanál só, 1 evőkanál kristálycukor, üvegenként késhegynyi nátrium - benzoikum. A spárgasípokat gondosan megtisztítjuk. Levágjuk a fás részeket, fejénél kezdve lehúzzuk a külső héját, majd kisebb csomókba kötjük. Akkora fazékba, amekkorába kényelmesen beleférnek a kötegek, annyi vizet töltünk, hogy az a felállított spárgasípok háromnegyedéig érjen, vagyis a spárgafejek kiálljanak belőle. A forrásban lévő sós vízbe tett spárgát az újra-forrástól számított 8 percig főzzük, majd óvatosan kiemeljük a fazékból. Ha már nem forró, szorosan egymás mellé, a kiforrázott üvegekbe állítjuk. Minél több fér egy üvegbe, annál jobb. Egy liter vizet újra felforralunk, beleszórjuk a sót, és miután kihűlt, a zöldségre öntjük. Az üveg tetejére kristálycukrot és nátrium - benzoikumot szórunk, majd légmentesen lezárjuk. Nagyon ügyeljünk a szoros zárásra, mert a spárga igen hamar megromlik, ha levegőt kap! A becsomagolt üvegeket gőzölőfazékba tesszük, és a gyöngyözéstől számított 1 órán keresztül gőzöljük. Ha egészen biztosak akarunk lenni a dolgunkban, a forró üvegeket száraz gőzbe is tegyük, s csak 24 óra múlva rakjuk el végleges helyükre.


[szerkesztés] Naspolyasajt

Hozzávalók:

  • 1 kg Naspolya,
  • A meghámozott és kimagozott Naspolya súlyának megfelelő mennyiségű kristálycukor,
  • 10 dkg dió,
  • 2 dkg kókuszreszelék,
  • 5 db Cardamom,
  • fél mokkáskanál őrölt fahéj,
  • fél vaníliarúd,
  • 1 narancs leve

Elkészítés: A már majdnem érett Naspolyát kb:30 percig főzzük, közben a diót a Cardamom magot és a kókuszreszeléket együtt megpirítjuk. (Pirítás után a Cardamom magokat távolítsuk el, nem lesz rá többé szükség)

A megfőtt Naspolyáról leöntjük a vizet és hűlni hagyjuk. Miután kihűlt lehúzzuk a héját és kimagozzuk.Ezután leturmixoljuk. A masszát egy serpenyőben a kristálycukorral kb: 20 percig főzzük. Vigyázva mert könnyen odaég! Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a pirított hozzávalókat a narancslét, fahéjat és a vaníliarúd belső tartalmát. Még 5 percig főzzük, aztán palackkal kibélelt formába öntjük és 24 órát a hűtőben pihentetjük.

A szerző ismeretlen:86.32.131.7‎

– IP címről szerkesztett.


Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Nyomtatás/exportálás
Eszköztár