Szakácskönyv/Nemzeti/Törökország/Italok
Nemzeti - S Z A K Á C S K Ö N Y V - Italok
Tartalomjegyzék |
Ételek Sütemények Italok Egyéb receptek Gasztronómiai élmények
[szerkesztés] Török kávé
Hozzávalók:
- víz
- őrölt kávé
- kockacukor
Elkészítés: Egy egyszerű, fém kávékiöntő edénybe tegyünk annyi szem kockacukrot és "teáskanál" finomra őrölt kávét, ahány személynek készítjük a kávét. Adjunk hozzá ugyanennyi (kis) csésze vizet és egy kiskanállal keverjük össze. Tegyük főzőlapra, kis lángon forraljuk fel. Amikor már habzik, a habot óvatosan öntsük le majd újra forraljuk fel a kávét. Öntsük kis kávéscsészékbe. A kávé elfogyasztása után a törökök megvárják, míg kihűl a zacc, majd a csészealjat ráborítják a csészére, megfordítják, és a csészében maradt zaccból jósolnak.
A kávét cukor nélkül is lehet főzni. A törökök általában már nem tesznek cukrot a kávéba annak elkészülte után, és sem tejet sem tejszínt nem fogyasztanak hozzá.
[szerkesztés] Ayran (ajran)
Törökországban igen kedvelt ital, melynek alapanyaga a joghurt. Legjobb a juhtejből készült de kitűnő a tehéntejből készült joghurttal is.
Hozzávalók:
A joghurtot kevergetve hozzáöntünk körülbelül a joghurttal megegyező térfogatú hideg vizet, majd csipet sóval ízesítjük. Lehet hígabbra, sűrűbbre keverni. Van aki só nélkül készíti. Adhatunk hozzá jeget, friss vagy szárított mentalevelet is. A vállalkozó kedvűek pár csepp frissen facsart citromlével, víz helyett szódával is készíthetik.
[szerkesztés] Török tea
Hozzávalók
- török tea főzéséhez alkalmas kétrészes teafőző (kép)
- feketetea-levelek
- víz
- cukor
A teafőző edény alsó részét feltöltjük vízzel, majd főzőlapon felforraljuk a vizet. A teafőző felső részébe egy-két kiskanál teafüvet teszünk (a mennyiség attól függ, milyen nagy a teafőzőnk, kisebbe elég 1-2 kanál, a nagyobb, többszemélyes fajtákba 3-4 kiskanállal is tehetünk), majd mikor a víz felforrt, ráöntjük a tealevelekre. Ezután az alsó részt ismét feltöltjük vízzel és a főzőlapra helyezzük. Rátesszük a felső részt a teafűvel és lefedjük. Addig főzzük, amíg a tealevelek a víz felszínéről eltűnnek. Ez elég sokáig is eltarthat, így ha gyorsan szeretnénk teát készíteni, a felső részben lévő tealeveles vizet külön főzőlapon is felforralhatjuk, majd amikor kész, rátesszük a vízzel felöntött alsó részre és együtt addig forraljuk, amíg az alsó részben lévő víz teljesen fel nem forr. A teát kis teapoharakba (lásd a képen) vagy hagyományos csészékbe öntjük a következő módon: a teakiöntő felső részéből kevés teát öntünk a pohárba, körülbelül egy-két ujjnyi vastagsában (attól függően, hogy mennyire erős teát szeretnénk készíteni), majd az alsó részből felöntjük forró vízzel. Végül cukrot adunk hozzá. A törökök általában nem tesznek citromlevet a teába.