Szakácskönyv/Kiegészítők/Leves/Levesek
S Z A K Á C S K Ö N Y V
Levesek Gulyáslevesek Gyümölcslevesek Hideg gyümölcslevesek Krémlevesek Sós hideg levesek Levesbetétek
Mottó:
Az egyetlen betegség, amelyből a tyúkhúsleves nem tud kikúrálni, az az anyánktól való beteges függés...[szerkesztés] Alaplékészítés
Készíthetünk alaplevet csak zöldségekből, vagy egyéb húsokból, szárnyasból, marhából, halból. A főzési idő hal esetében egészen rövid, 30-40 perc, szárnyasok esetében 4-5 óra, míg a marhából készült alaplevet 8-12 órán át is lehet főzni.
Vannak elméletek és gyakorlatok mely szerint négyféle alap lével is dolgozhatunk. A zöldség alaplé mellett, melyet a tavaszi-nyári főzelék szezonban a főzelékek sűrítésére használható, a hal alaplé a halételeknél fontos, melyek kisebb adagokban állhatnak rendelkezésre a halból készült ételek sütéséhez. Fontos, hogy a vöröshagymát vágjuk ketté, és platnin héjastól pirítsuk meg, ez jellegzetes ízt kölcsönöz az alap lének. Az alaplevek kiforralásával, befőzésével, pedig sűrű íz és zamatanyag nyerhető, melyet a francia konyha, glace-nak hív. Képzeletbéli edényünkben, akár negyven liter is lehet, akár csont vagy zöldség alaplé, egy literre sűrítésével olyan koncentrált kivonat nyerhető, melyből a mártások ízesítéséhez csupán egy kávéskanálnyi elegendő.
Az alaplé elkészítése időigényes feladat, éttermi felhasználás során is nagyobb mennyiség készül belőle. Az alaplé otthoni készítésére megegyezik a professzionálissal, és megéri rászánni az időt. A csontok feldolgozása, zöldségek aprítása, majd az azt követő órák hosszan tartó főzés ugyan egy fél napot eltart, de ha feltesszük főni, azzal nem kell sokat foglalkozni. Ráadásul nem is kell túl gyakran főznünk, ha fél literes műanyag palackba zárva, vagy a koncentrátumot jégkocka tartóba öntve lefagyaszthatjuk, és bármikor előkaphatjuk a mélyhűtőből.[szerkesztés] Csontalaplé készítés
Hozzávalók:
- 1,5 kg marhacsonthoz veszünk
- 30 dkg sárgarépát,
- 10 dkg fehérrépát,
- 10 dkg karalábét,
- 10 dkg zellert,
- 10 dkg kelkáposztát,
- 1 nagy fej vöröshagymát,
- 1 zöldpaprikát,
- 1 paradicsomot,
- 10-12 szem fekete borsot (és kevés sót).
Készíthetjük borjú- és sertéscsontból is, s - ha van - dúsíthatjuk inakkal, húsnyesedékekkel, vagy gazdagíthatjuk például gombával is.) A leöblített csontokat felaprítjuk, s a többi (megtisztított) hozzávalóval együtt egy mély lábasba tesszük. Felöntjük 2,5-3 liter hideg vízzel, és a tűzre téve nagyon lassan ("gyöngyözve") főzzük 2,5-3,5 órán át. Közben rendszeresen leszedjük a tetején esetleg képződő habot. A végén félrehúzzuk néhány percre, hogy leülepedjen, majd a tetejéről - ha összegyűlt - leszedjük a zsírt. A végén (nem öntve, hanem kanalazva) egy sűrű szitán, vagy egy tiszta konyharuhán átszűrjük a levet.
[szerkesztés] Hal alaplé
Hozzávalók:
- a hal feje, gerince, maradék húsa, feldarabolva, ami marad a filézés után.(1-1.5kg)
- 1 szál póréhagyma vagy egy nagyobb fej hagyma
- 1 szál zellerszár
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb édeskömény
- 1 kisebb gyökér (petrezselyem) esetleg sárgarépa
- másfél deci száraz fehérbor
- 5-8 egész bors, olívaolaj
Elkészítés: A póréhagymát és a zellert apróra vágom, és egy kevés olíva olajon megpárolom. Hozzáadom a vékonyra szelt édesköményt, a fokhagymát megroppantva, de egészben, felöntöm a borral és hozzáadom a halcsontokat. Mikor a bor elpárolgott, (nem érezni az alkohol illatát) felöntöm egy liter vízzel, felforralom, hozzáadom a gyökeret és a borsszemeket, majd gyöngyözve forrva, 20-25 percig, lassú tűzön főzöm. Sűrű szűrőben leszűröm, és hagyom lehűlni, míg megkocsonyásodik. a tetejét, a kidermedt zsiradékot, és maradék habot, egy kanállal lekaparom, és az alaplevet, tálalásig félreteszem. Ha nem használjuk el azonnal, érdemes lefagyasztani, adagokban, hűtő-tasakokban.
[szerkesztés] Hal-alaplé
Hozzávalók:
- 1,5 kg halcsonthoz veszünk,
- 2 fej vöröshagymát,
- 2 evőkanálnyi vajat,
- 5 dl száraz fehérbort,
- 2 babérlevelet,
- 10 szem fekete borsot (és kevés sót).
- Adhatunk még hozzá néhány szál zöldfűszert is.
A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, s a vajon - egy mély lábasban - puhára pároljuk. Még mielőtt megbarnulna, hozzáadjuk a halcsontot, a fűszereket, a fél liter bort, s felöntjük további 2 liter vízzel. Lassan - a forrástól számítva még mintegy 20 percig - főzzük. Közben rendszeresen leszedjük a tetején esetleg képződő habot. A végén félrehúzzuk néhány percre, hogy leülepedjen, majd a tetejéről - ha összegyűlt - leszedjük a zsírt. A végén (nem öntve, hanem kanalazva) egy sűrű szitán, vagy egy tiszta konyharuhán átszűrjük a levet.
[szerkesztés] Szárnyas alaplé
(vadételekhez)
Hozzávalók:
- 1,5 kg kacsanyak
- 1,,5 kg csirkeszárny
- 1 vöröshagyma, héjastól félbevágva
- 1 csöves pirospaprika (nem csípős)
- 3 sárgarépa
- 2 petrezselyemgyökér
- 1 db zellergumó
- 4-5 sampinyongomba
- 2 ujjnyi citromhéj (a csirke ízét teszi teljesebbé)
- 2 ujjnyi narancshéj (a kacsát aromatizálja)
- 1 ek. szárított rókagomba
- 5 szem szecsuáni bors
- 5 szem feketebors
- 10 szem borókabogyó
- ½ csillagánizs
- 3-4 ágacska kakukkfű
Elkészítés: A kacsanyakat 5 cm-es darabokra aprítjuk a csirkeszárnyat háromfelé vágjuk, majd forró lábosban, kevés növényi olajon mérsékelten aranybarnára pirítjuk. Ezért ez az alaplé a barna alaplevek családjába tartozik. A vöröshagymát héjastul félbevágva, vágási felülettel lefelé szintén megpirítjuk. A zöldségeket meghámozzuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A fűszereket kés lapjával éppen csak megtörjük. Az összes hozzávalót nagy lábasba helyezzük, és annyi hideg vízzel öntjük fel, amennyi éppen csak ellepi. Felforraljuk, gondosan lehabozzuk, majd legkisebb lángon 4 órán át főzzük.
A kakukkfűszálakat csak az utolsó órában helyezzük a lébe (ezzel úgymond felfrissítjük az ízét)! A főzés végeztével a csontokat és zöldségeket eltávolítjuk, és az alaplevet óvatosan, üledékmentesen átszűrjük. E szárnyas alaplé használata vadmártások, sőt raguk készítésénél is nagyon hasznos.
Úgy működik, mint egy rafinált fűszerkeverék, elsimít és kiemel, harmóniát ad a vadhúsnak, vadíznek, kigömbölyíti annak összes előnyös tulajdonságát. (Nem elhanyagolandó, hogy az alapanyagok költsége kifejezetten alacsony, érdemes lefőzni, és kisebb adagokban, fagyasztóban tartani ebből a nagyon aromás alapléből. Bármilyen leveskocka vagy tasakos ételízesítő sokszorosát éri.)
[szerkesztés] Erőleves
(Consomme)
Hozzávalók: 4 tányér levesre
- 25 dkg szárnyas aprólék,
- 75 dkg marhacsont,
- 50 dkg marhahús (lehetőleg lábszár),
- 2 db tojásfehérje,
- 5 dkg paradicsompüré,
- 50 dkg vegyes zöldség,
- 10 dkg zeller,
- 10 dkg kelkáposzta,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 5 dkg gomba, 5 dkg vöröshagyma,
- 3 dkg só,
- 4-5 szem egész fekete bors.
- levesbetét tetszés szerint.
A sovány marhahúst LEDARÁLJUK, a szárnyas aprólékkal, és a felaprított marhacsonttal, valamint a tojásfehérjével, és a paradicsompürével a fazékba téve fakanállal nagyon jól összedolgozzuk. Állandó keverés mellett hideg vízzel felöntjük, lassú tűzön felforraljuk. Sózzuk, bezöldségeljük, lassú, egyenletes tűzön főzzük, hogy ne legyen zavaros. Ha felforrt, keverni már nem szabad. A főzés időtartama 3-4 óra. Ha készen van, akkor a tűzről levéve 10-15 percig állni hagyjuk. Ülepedés után leszedjük a zsírját, és kanállal átszedve - tehát nem öntve! - finom szűrőn, vagy szűrőruhán leszűrjük. Ha mégis maradna valamennyi zsír, akkor a leves tetejéről papírszalvétával felitatjuk. Forrón, előmelegített csészében tálaljuk. Adhatjuk tojássárgájával, tojáskocsonyával, gombás lepénnyel, májrizzsel, apró kockákra vágott palacsintatésztával. A beteget meggyógyítja, a halottat feltámasztja.
[szerkesztés] Marhahús erőleves
Hozzávalók 1 adagra:
- 6 dkg Marha lapocka,
- 5 dkg csirkeaprólék,
- 5 dkg marha csont,
- 2 db Tojásfehérje,
- 1/5 ek paradicsom püré.
Zöldségek:
- 5 dkg Sárgarépa,
- 3 dkg petrezselyem gyökér,
- 2 dkg karalábé,
- 2 dkg zeller,
- 1 dkg kelkáposzta.
Ízesítésre:
- só, egész bors, gyömbér, szerecsendió,
- vöröshagyma,
- 2 dkg gomba,
- 2 dkg paradicsom-zöldpaprika.
Felöntésre: hideg csontalap lé, vagy 1 l víz.
Előkészítése
Leves zöldségeit megtisztítjuk, tetszőlegesre daraboljuk. Lapockát finomra daráljuk. Csirkeaprólékot (nyakat, lábat), és a csontot bárddal felaprítjuk, majd blansírozzuk.
Elkészítése Fehérjét fazék aljára öntjük, habverővel felverjük. Paradicsompürét, kevés hideg vizet hozzáadva egyneműsítjük, majd durvára darált sovány marhahúst beletéve fakanállal óvatosan összekavarjuk. Forrázott, hideg vízzel alaposan leöblített szárnyas aprólékot, (nyak, láb,) ritka marhacsontot dobunk rá.
Bezöldségeljük. (Nagyobbra darabolt sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellergumót, gombaszárat, fél vöröshagymát-aminek vágási felületét forró platón megpirítunk-, gerezd fokhagymát, szemes borsot, kis darab gyömbért, szerecsendió virágot, zöldpaprikát, paradicsomot, zellerszárat, petrezselyem zöld szárat, hozzáadva sózzuk.) Ismét összekavarjuk. Erre azért van szükség, hogy a tojásfehérje minden hozzávalóval érintkezzen. Főzés közben a fehérje megolvad, egyenletesen elkeveredik a folyadékkal, megköti, magához ragadja a lebegő húsokat, zöldségeket, fűszereket, és a leves tetején összefüggő lepényszerű réteggé dermed. Felöntjük zsírtalanított csontalap lével vagy hideg vízzel, tűzre téve lassan felforraljuk, gondosan óvatosan alját megkaparva, a fehérje le ne égjen. Miután a leves tetején kezd összeállni a benne főtt anyagok, tovább már nem kavarjuk. Mindezek után nagyon lassú, gyöngyöző forralással 3-4 órán keresztül főzzük. A kész levest tűzről lehúzzuk, tetejét kevés hideg vízzel megpermetezzük, negyed órát pihentetjük. Ez idő alatt minden üledék leszáll az aljára. Óvatosan, alját fel ne zavarjuk, egy másik fazékba szűrjük, merőkanállal merve, hideg vízzel kiöblített konyharuhán, vagy vászonzacskón keresztül. Tetején összegyűlt zsírt maradéktalanul leszedjük.
Tálalása: Az erőlevest mindig csészében tálaljuk fel, személyenként 2- 2,5 decit.
[szerkesztés] Marha erőlevesből készített változatok
Maga a lé mindig ugyanaz, változatainak sokszínűségét a hozzátálalt levesbetétek adják. Így elnevezésük a betétektől függően változnak.
[szerkesztés] Dupla erőleves
- A levest nem csontalap lével, hanem marhahúsleves szűrt levével engedjük fel. (Szokás erőlevessel is felengedni, de ennek íze igen intenzív, szinte émelyítő.)
[szerkesztés] Erőleves tojással
- A felmelegített csészébe merjük a forró levest, egy friss tojás sárgáját csúsztatunk bele, frissen őrölt fekete borssal megszórjuk.
[szerkesztés] Royal Erőleves
- A levesbe apró tojáskocsonyát szórunk.
[szerkesztés] Fridató Erőleves
- Vékony metéltre vágott palacsintát, külön főtt zsenge zöldborsót, spárgafejet adunk bele. (Általános, csak palacsintabetéttel tálaljuk.)
[szerkesztés] Julienne Erőleves
- Igen vékony metéltre vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, gyenge zellert (vagy angol zellerszárat) póréhagymát pár percig sós vízben forraljuk, majd leszűrve kevés erőlevesben roppanós puhára főzzük.(Ha mindegyiket külön-külön készítjük el, igen dekoratívan adhatjuk a levesbe.)
- (Jean Julien francia szakácsmester 1785-ben elkészítette a saját ízlésének megfelelő, majd magáról elnevezett erőlevest („Consommé Julienne”). Különlegessége, hogy a benne lévő vegyes zöldségeket metéltre, julienne-re vágta. Azóta szakmai fogalommá vált kifejezést használjuk a zöldségmetéltre, de minden olyan nyersanyagot, amit metéltre vágunk, ekként nevezzük.)
[szerkesztés] Nemzeti Erőleves
- Háromszínű tojáskocsonya kockákat adunk a levesbe. (Fehér, Piros: paradicsompürével színezett, Zöld: parajpürével színezett.)
[szerkesztés] Erőleves Tavaszi módon
- Az erőlevesbe külön kevés húslében főtt apró kelvirágrózsát, zsenge zöldborsót, kis golyókra kifúrt sárgarépát, petrezselyemgyökeret, karalábét, zellert, spárgafejet adunk betétként. Mindegyikből egyet.
[szerkesztés] Erőleves Frankfurt módon
- Levesbe tálalunk metéltre vágott kevés sós vízben roppanós puhára párolt gombát, üde zöld kelkáposztát, burgonyát, valamint vékony karikára darabolt virslit. Frissen csak tojással készített, hajszálvékony metéltre vágott tésztabetéttel adjuk asztalra.
[szerkesztés] Erőleves Nápolyi módon
- Metéltre vágott sonka, marhanyelv, zellerszár, és főtt apróra vágott makaróni betéttel tálaljuk.
[szerkesztés] Erőleves IV. Henrik módon
- Levesben főtt metéltre vágott csirkemell, gomba, sárgarépa, petrezselyem gyökér, valamin külön főtt jól lemosott főtt rizsbetéttel.
[szerkesztés] Erőleves Orleans módon
- Külön főtt zsenge zöldborsó, rizs, kis kocka turbolyabetéttel, kockára vágott tojáskocsonyával tálalva.
[szerkesztés] Erőleves Ördög módon
- Kiflit ujjnyi karikákra vágjuk. Kevés besamelmártást összekeverünk reszelt füstölt sajttal, vajjal, sóval, őrölt fehér borssal, pici pirospaprikával ízesítve a kiflire kenjük. Forró sütőben a sajt pirulásáig sütjük. Külön adjuk a leves mellé.
[szerkesztés] Erőleves Madridi módon
- Hámozott, magvazott kockára darabolt paradicsomhúst, és hajszálvékony metéltre vágott sóskát csésze aljára tesszük, rámerjük a forró levest.
[szerkesztés] Erőleves Töltött kelkáposztával
- Kevés sós szódabikarbónás vízben az üde zöld kelkáposztaleveleket puha roppanósra főzzük. Hideg vízbe kiszedve vastag középső erét levágjuk, lecsepegtetve konyharuhára szedjük, leszárítjuk. Sóval, őrölt borssal, f. v. petrezselyem zölddel meghintve darált csirkemellet kenünk rá, amire reszelt sajtot szórunk. A levelet szorosan feltekerjük, két szélét, közepébe nyomjuk, akár a töltött káposztánál szokás. (Nagyságuk hüvelykujjnyi legyen) Vajazott serpenyőbe szorosan egymás mellé rakjuk, kevés levest aláöntve lefedve erős sütőben jó fél órát pároljuk.
[szerkesztés] Erőleves Alexandra módra
- Csésze aljára kevés levesben főtt szép csirkemáj darabot, kiskockatésztát teszünk, felöntjük forró levessel, egy nyers tojássárgáját, és egy főtt kakastaréjt csúsztatunk bele.
[szerkesztés] Erőleves Elzászi módon
- Kis kockára darabolt húsos császárszalonnát kevés vajon piros ropogósra sütünk, kettészedjük. Egyik felére ráteszünk hajszálvékony metéltre vágott besózott, kinyomkodott vörös káposztát, másik felére fehér káposztát. Erős tűzön roppanós puhára pároljuk, kevés fehér-vörösborral ízesítve. Kevés levesben nagyon vékony karika debreceni kolbászt hirtelen megfőzünk. Ízlésesen elrendezzük a csészében a káposztákat, megszórjuk a kolbásszal, majd felöntjük a forró levessel. Mellé fokhagymás pirítós kenyeret adunk.
[szerkesztés] Erőleves Andalúziai-módra
- Paradicsompürével színesített kocka tojáskocsonyát, julienne főtt sonkát, tiszta főtt rizst, metéltre vágott salátalevelet szórunk a csészébe, forró levessel felöntve tálaljuk.
[szerkesztés] Erőleves Celestine módra
- Sós vékony palacsintát pirított velővel megkenünk, szorosan felcsavarva legvégeit levágjuk, majd két centi vastagra daraboljuk. Személyenként két darabot teszünk a csészébe, rámerjük a forró levest.
[szerkesztés] Erőleves Colbert módra
- Kis kocka főtt sárgarépával, petrezselyemgyökérrel, zsenge zöldborsóval, kis karfiolrózsával, hajszálvékony kelkáposztával, és személyenként egy buggyantott tojással tálaljuk.
[szerkesztés] Paviai Erőleves
- Felhevített vajon vékony szeletekre aprított fokhagymát megfuttatunk, háromszögre vágott kenyérszeleteket rátéve mindkét oldalukat ropogós pirosra sütjük. Laposabb levesestányérba forró erőlevest merünk, egy pirított kenyérre buggyantott tojást helyezünk, amit f. v. petrezselyem zölddel, reszelt sajttal meghintünk. Így együtt a leves közepére tesszük, azonnal asztalra adjuk.
[szerkesztés] Almás csirkeleves
Hozzávalók:
- 1 csirke apróléka,
- 1 savanykás nagy alma,
- fél citrom leve,
- 1 dl tejföl,
- 1-1 evőkanál finomliszt, olaj,
- 1 mokkáskanál reszelt citromhéj,
- 1 késhegynyi őrölt fehér bors,
- 1 teáskanál tárkony (szárított vagy ecetes-olajos),
- ízlés szerint só,
- csipetnyi cukor.
Elkészítés: A csirkeaprólékot megmossuk, leszárítjuk, és kis darabokra vágjuk. (A májat félretesszük, azt csak a főzés befejezése előtt fogjuk a levesbe tenni.) Fazékban felforrósítjuk az olajat, majd a húsdarabokat lepirítjuk rajta. Ezután ráöntünk bő egyliternyi vizet, és megsózzuk. Belekeverjük a reszelt citromhéjat és a borsot, majd befedjük, és puhára főzzük. Közben az almát megmossuk, kicsumázzuk (nem hámozzuk meg), és vékony szeletekre vágjuk. Azonnal beletesszük a levesbe. A citromlével kellően pikánsra ízesítjük, majd csipetnyi cukorral fűszerezzük. A májat csíkokra vágjuk, és a levesbe tesszük. Éppen csak egyet forralunk rajta, majd behabarjuk a liszttel simára kevert tejföllel. Végül a tárkonyt is belekeverjük, és kevergetve ismét felforraljuk.
[szerkesztés] Amerikai szárazbableves
Hozzávalók:
- fél kg száraz tarkabab,
- 1 fej fokhagyma,
- teáskanál só,
- csipetnyi őrölt bors,
- fél pohár tejföl,
- vegeta.
Elkészítés: A babot 10 órán átáztatjuk, majd annyi vízben tesszük fel főni, hogy éppen csak ellepje. Beletesszük a hagymát, csíkokra vágva, az apróra zúzott fokhagymát és az ízesítőket. Figyelem! A főzéshez a legkisebb lángot használjuk, edényben - és ne kuktában! - kb. 5 órán keresztül főzzük. Főzés közben sűrű lé képződik majd a hagyma és a babban lévő keményítő hatására. Ízlés szerint vegetával, kevés borssal megfűszerezve, tejföllel tálaljuk.
[szerkesztés] Aranyleves
Hozzávalók:
- 1 tyúk,
- 4 l víz,
- 1 hagyma,
- 3 szál sárgarépa,
- 2 szál fehérrépa,
- 1-1aralábé, zellergumó,
- 1 csomó petrezselyem,
- kis darab gyömbér,
- szemes bors, só.
Elkészítés: A feldarabolt tyúkot hideg vízben főni tesszük, ha forr, a szürkés habot leszedjük, majd a megtisztított zöldséget, fűszert hozzáadjuk. Lassú tűzön 2-3 órán át főzzük, majd cérnametélttel vagy maceszgombóccal tálaljuk.
[szerkesztés] Áttört kelleves
Hozzávalók:
- 30 deka kelkáposzta,
- étolaj,
- 3 deka liszt,
- 30 deka csont,
- egy kávéskanálnyi paprika,
- 6 deka vöröshagyma és
- néhány szem köménymag.
Elkészítés: A megtisztított és metéltre vágott káposztát és torzsáját egy és fél liter vízzel feltesszük főzni és egy kis sóval, csonttal és köménymaggal puhára főzzük. Leszűrjük, a levét félretesszük s a zöldséget szitán áttörjük. Barna rántást készítünk, melybe a reszelt vöröshagymát és paprikát elkeverjük, feleresztjük a kel levével, belé tesszük a szitán áttört zöldséget és jól felforraljuk. A kellevest 1 deci savanyú tejfellel is ízesíthetjük. Apró kelgombócokkal adjuk asztalra
[szerkesztés] Avokádóleves
Hozzávalók:
- 1 liter leszűrt zöldségleves,
- 2 db avokádó,
- 1 dl tejföl,
- 1 dl tejföl,
- só,
- fehér bors
Elkészítés: Az avokádókat megpucoljuk, majd apróra vágjuk és a tejföllel, tejszínnel összeturmixoljuk, végül pedig az előre elkészített zöldséglevesbe öntjük. Ízlés szerint teszünk hozzá fehér borsot és sót.
[szerkesztés] Ázsiai becsinált leves
Hozzávalók (4 személyre):
- 20 dkg kínai kelkáposzta,
- 2 szál sárgarépa,
- 15 dkg gomba,
- 1 filézett csirkemell (35 dkg),
- 1 db gyömbér,
- 1 l tyúkhúsleves (kockából),
- 10 dkg rizs,
- 2 evőkanál szójaszósz,
- 1 csokor metélőhagyma
Elkészítése: A kelkáposztát megtisztítjuk, megmossuk és csíkokra vágjuk. A répát meghámozzuk, rudacskákra vágjuk. A gombát megmossuk, félbevágjuk. A csirkemellet megmossuk, kockákra vágjuk. A gyömbért meghámozzuk, finomra reszeljük, és a húslevessel felfőzzük. Hozzáadjuk a rizst, és alacsony hőfokon 8-10 percig pároljuk. Az előkészített zöldségeket, a gombát és a húst hozzáadjuk, és további 5 percig főzzük. A hagymát megmossuk, összevágjuk. A levest a szójaszósszal ízesítjük, és megszórjuk a metélőhagymával.
[szerkesztés] Babéros sonkaleves
Elkészítési idő:45 perc
Hozzávalók:
- 25 dkg füstölt tarja vagy sonka,
- 25 dkg burgonya,
- 2 dl tejföl,
- 2 babérlevél,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 teáskanál pirospaprika,
- 1 teáskanál liszt,
- ecet, só, cukor ízlés szerint,
- 2 mokkáskanál őrölt fekete bors,
- 1 kupica konyak,
- 2 szegfűszeg
Elkészítés: A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva elkeverem benne a pirospaprikát. Ezután ráöntök 2 evőkanál vizet és beleteszem a hámozott, apró kockákra vágott burgonyát, meg az ugyancsak apróra vagdalt főtt sonkát. Néhány percig pirítom, majd felöntöm 1 liternyi vízzel. Beleteszem a babérlevelet, megsózom, megborsozom, fűszerezem a szegfűszeggel és puhára főzöm. A tejfölbe belekeverem a lisztet és behabarom vele a levest. Ezután ízesítem ecettel, cukorral, és a finomra vágott petrezselyemzölddel meghintem. Jól kiforralom, végül beleöntöm a konyakot, és azonnal tálalom.
[szerkesztés] Bableves
Hozzávalók:
- 30 dkg szárazbab,
- egy-két füstölt disznóláb,
- étolaj,
- 3 dkg liszt,
- 6 dkg vöröshagyma,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 1 dl tejföl.
Elkészítés: 30 dkg száraz babot egy és fél liter vízben, egy kis sóval, egy-két darab füstölt hússal vagy füstölt disznólábbal puhára főzzünk. Barna rántást készítünk étolajból és 3 dkg lisztből, ebbe egy 6 dekás vöröshagymát reszelünk s egy gerezd összetört fokhagymát. Jól elkeverjük, még egy evőkanálnyi pirospaprikát teszünk hozzá és feleresztjük úgy, hogy a leves legalább 14 deci legyen. Egy deci tejfellel elkeverve adjuk asztalra. Ügyeljünk, ha füstölt húst főzünk a levesbe el ne sózzuk! Személyenként számítsunk 16-18 dkg füstölt húst. Főzhetünk a bablevesbe 10 dkg füstölt kolbászt is, amelyet aztán karikára vágva adunk hozzá.
[szerkesztés] Böjti bableves
Hozzávalók:
- 20 dkg száraz bab,
- 10 dkg sárgarépa,
- 5 dkg petrezselyemgyökér,
- 1 fej fokhagyma,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 egész burgonya,
- só, pirospaprika.
Elkészítés: A megtisztított és megmosott babot néhány órára víz-be áztatjuk, majd hideg vízben feltesszük főni, és a hosszúkásra vágott zöldséget, sárgarépát és a kettévágott burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, sót beletesszük a levesbe. Mikor a bab megpuhult, törött paprikát szórunk a tetejére, és az egészet összeforraljuk.
[szerkesztés] Bableves füstölt csülökkel
Hozzávalók (8 személyre):
- 1 nagy füstölt csülök
- 30 dkg tarkabab
- 1 nagy csomó leveszöldség
- 1 paradicsom
- 1 paprika
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2-3 babérlevél
- 1 evőkanál pirospaprika
- őrölt bors
- só
- 1 tojás
- kb. 8 dkg liszt
- (tejföl)
A csülköt és a babot egy éjszakára beáztatjuk. A csülök áztatólevét leöntjük és a húst hideg vízben feltéve, babérlevéllel ízesítve puhára főzzük. Az ízletes léből kiemeljük, kicsontozzuk, és a kihűlt húst földarabolva félretesszük. A csülök főzőlevét a bográcsba öntjük. Beletesszük a leszűrt babot, a megtisztított zöldséget, fokhagymát, a cikkekre vágott paradicsomot és paprikát. Lassú tűzön addig főzzük, míg a bab megpuhul. Ekkor beletesszük a csülökhúst, őrölt borssal, pirospaprikával és - ha szükséges - sóval ízesítjük, majd átforraljuk. A tojást egy csipetnyi sóval és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy kemény tésztát kapjunk, és abból apró csipetkéket szaggatunk a levesbe. Néhány perces főzés után tálalhatjuk. (Aki szereti, tejföllel is gazdagíthatja.)
[szerkesztés] Borleves
Hozzávalók:
- 1/2 l fehérbor,
- 5 dkg cukor
- 1 tojás,
- 1 kk liszt
- szegfűszeggel és citromhéjjal ízesítjük.
Elkészítés: Egy tojást jól elkeverünk egy kávéskanál liszttel, majd felhígítjuk 3 dl vízzel. Felforralunk fél liter fehérbort 5 dkg cukorral, szegfűszeggel és citromhéjjal ízesítjük.
Amikor már nem lobogóan forró, hozzáöntjük a hígított tojásos liszthez és kézi habverővel állandóan keverve, addig főzzük, amíg kicsit sűrűsödni kezd. Forrón tálaljuk.
[szerkesztés] Becsinált leves
Hozzávalók:
- 50 dkg csirkeaprólék,
- 1 csomag vegyes zöldség,
- 1 cs zöldpetrezselyem,
- 1 kis fej vöröshagyma,
- 1 kanál liszt,
- 1 kanál zsír, vagy olaj.
- só.
Elkészítés: Egy diónyi vöröshagymát apróra vágunk, majd a zsiradékon megfuttatjuk. Hozzátesszük az apró karikára vágott zöldséget és lassú tűzön pároljuk, ha már a zsiradék elszíneződött a benne lévő sárgarépától, hozzá tesszük az apróra felvágott petrezselyem zöldet és néhány percig tovább pároljuk. A párolt zöldséget meghintjük liszttel, jól elkeverjük, és az aprólékkal felöntve készre főzzük.
[szerkesztés] Birkahús leves
(Sorba hamra)
Hozzávalók:
- 2 ek zsír, vagy 3 ek étolaj,
- 50 dkg csontos birkahús feldarabolva,
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- 3-4 gerezd fokhagyma,
- 15 dkg beáztatott csicseriborsó,
- ½ - ½ kg zöldborsó, és cukkini,
- 3-4 ek paradicsompüré,
- 1 mk kurkuma,
- csipetnyi bors, só,
- 1 kk pirospaprika,
- levestészta,
- 1 csokor korianderlevél,
- néhány apróra vágott borsmentalevél,
- citromlé.
Elkészítése: Az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk az zsiradékon, beletesszük a húsdarabokat és párszor átkeverjük. Majd a pépesített fokhagymát, a csicseriborsót, a kurkumát, paprikát, borsot, is hozzáadjuk, sózzuk és kevés vízzel lassú tűzön félpuhára főzzük. Adjuk hozzá a zöldborsót, majd 12-20 perc múlva, dobjuk bele a kockákra vágott cukkinit. Ha a hús megpuhult, adjuk hozzá a paradicsompürét, ha sűrű lett akkor öntsük fel kevés vízzel, és forraljuk néhány percig. Végül főzzük bele a levestésztát. Tálaláskor hintsünk meg apróra vágott koriander- és mentalevelekkel, ízlés szerint ízesítjük néhány csepp citromlével.
[szerkesztés] Bolgár levesek
[szerkesztés] Burgonya-leves
Minden személyre két darab nagyobb fajta burgonyát vegyünk, tisztítsuk azt meg nyersen, aztán vágjuk fel szép egyenlő kockákba. Tegyünk egy fazékba mindenféle zöldséget és az árva levesekhez szükséges mennyiségű vizet: három személyre egy liternyit. Egy kanál zsírt lábasba téve, pirítsunk meg benne egy kanál lisztet; tegyük ezt a zöldséges lébe kevés tört borssal; a levet szűrjük át szitán és ha ujra forrni kezd, kevés sáfránnyal és apróra vágott zöldpetrezselyem-levéllel együtt a felvágott krumplikat tegyük a lébe. Ha a krumpli megfőtt, tegyünk pár kanál tejfelt is tálaláskor bele.
[szerkesztés] Burgonyaleves póréval
(és fasírtgombóckákkal)
Hozzávalók (4 személyre):
- 30 dkg (lisztes) burgonya
- 1 liter zöldségleves
- 2 szál póréhagyma
- zsiradék
- 2 dl tejszín
- őrölt szerecsendió
- bors
- só
a fasírthoz:
- 25 dkg sovány darált hús
- 1 tojás
- zsemlemorzsa
- só
- bors
- fokhagyma
A fasírt hozzávalóit dolgozd össze lágy masszává, majd mokkáskanállal szaggasd a forrásban lévő zöldséglevesbe. Ha megfőtt, lapátkanállal szedd ki, s tedd félre. A burgonyát hámozd meg, főzd meg, s törd át krumplinyomón. A póréhagymát tisztítsd meg, karikázd fel, kevés zsiradékon futtasd meg, majd öntsd fel a zöldséglevessel. Fűszerezd sóval, borssal, szerecsendióval, add hozzá az áttört burgonyát, egyszer forrald össze, s végül öntsd hozzá a tejszínt. Tálaláskor a tányérba tégy néhány kicsi fasírtot és szedd rá a levest. Forrás: Ezt a levest Benkő Gábornak, a recept kreátorának köszönhetjük. Ebben a formájában meleg tészták elé ajánlja, míg 25 dkg párolt vegyes zöldséggel dúsítva önálló étel is lehet. (A krumpli helyett használható maradék krumplipüré is, illetve a zöldségleves készülhet kockából, vagy porból is.)
[szerkesztés] Burgonyagombóc-leves
Elkészítési idő:60 perc
Hozzávalók:
- 50 dkg burgonya,
- 16 dkg finomliszt,
- 2 evőkanál olaj,
- 15 dkg nem nagyon száraz füstölt kolbász,
- 1 evőkanál zsír,
- 1 csapott evőkanál "piros arany" paprikakrém,
- 1 közepes szál sárgarépa,
- 1 közepes szál petrezselyemgyökér,
- 1 kis fej vöröshagyma,
- 2 dl tejföl,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 1 mokkáskanál törött fekete bors ,
- kevés só,
- 1 csokor petrezselyemzöld.
Elkészítés: Két evőkanál olajat felforrósítok, majd két csapott evőkanál lisztet aranysárgára pirítok rajta, közben állandóan kevergetem. A tűzről lehúzva belekeverem a megtisztított és nagyon finomra metélt vöröshagymát meg a paprikakrémet, majd azonnal ráöntök két deci hideg vizet és simára, csomómentesre keverem. A tűzre visszatéve beleteszem az előzőleg megtisztított és felkarikázott zöldségeket, az ugyancsak karikára vágott, bőrétől megfosztott kolbászt és beleszórom a törött borsot. Felöntöm még egyliternyi vízzel, folytonosan kevergetve felforralom és tíz percig főzöm. Közben a burgonyagombóchoz szükséges, héjában megfőzött burgonyát még forrón meghámozom és azonnal összetöröm. Összegyúrom a zsírral és a maradék liszttel, jól megsózom és a megmosott, apróra vágott petrezselyem felével fűszerezem. Nedves kézzel apró gombóckákat formálok a tésztából és a forrásban lévő levesbe beletéve megfőzöm. Amikorra az összes gombóc a leves színére jött, meg is főtt. Legalább tíz percig hagyom "higgadni", csak ezután tálalom.
[szerkesztés] Céklaleves
Hozzávalók:
- 15 dkg cékla,
- fél liter tyúkhúsleves ( leveskocka ),
- 7,5 dl marhahúsleves ( leveskocka ),
- 1 ek tejföl,
- 1 tojás, fél kanál liszt,
- fél citrom leve
- só.
A céklát alaposan megmosva, a forró húslevesben 20-25 percig főzzük. A húslevesez ízlés szerint citromlevet adunk. Közben a tojást, lisztet és tejfölt sóval, borssal ízesítjük és simára keverjük, majd kanalanként a forró , de már nem forrásban lévő leveshez adjuk, lassú kevergetés mellett. A céklát vékony hosszú szeletekre vágjuk, a levest finomra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel szórjuk meg.
[szerkesztés] Citromos rizsleves karfiollal
Hozzávalók: 4 személy részére
- 15 dkg rizs,
- 1 fej karfiol,
- 2 ek. tejszín,
- 1/2 db citrom,
- 1 mk. gyömbér,
- 1 l csontlé,
- füstölt sajt,
- só
A rizst megfőzzük sós vízben. A csontlében megfőzzük a karfiolt, felforraljuk a citrom reszelt héjával, a reszelt gyömbérrel. Kb. 5 perc múlva beledobjuk a főtt rizst, átforraljuk vele. Beleöntjük a tejszínt, citromlével savanyítjuk. Reszelt füstölt sajtot adunk hozzá.
[szerkesztés] Császárné levese
Elkészítési idő: kb. 2.5 óra
Hozzávalók:
- 1 egész tyúk,
- 35 dkg csirkemáj, zúza, szív vegyesen,
- 2 szál sárgarépa
- 1 szál petrezselyemgyökér,
- 1 fej hagyma,
- fél karalábé, fél zeller,
- 10 dkg zöldborsó,
- 15 dkg spárga,
- 10 dkg levestészta,
- só, szemes bors
Egy fazékban vizet forralunk, és amikor fő, beletesszük a megtisztított, megmosott tyúkot egészben, és sóval ízesítjük. Amikor a hússal együtt újra felforr, takarékra állítjuk a lángot, leszűrjük a leves habját, hozzáadjuk az alaposan megmosott belsőségeket és a megtisztított leveszöldséget. Szemes borssal fűszerezzük, és lassú tűzön főzzük. Ha a tyúkhús félig megpuhult, hozzáadjuk a zöldborsót és a megtisztított spárgát. Addig főzzük, amíg a hús majdnem teljesen puha nem lesz. A fazekat levesszük a tűzről, a levest hagyjuk ülepedni, majd szűrjük le. Leveses tálba kiszedjük a májat, zúzát, szívet és a zöldségeket, közben a sárgarépát, gyökeret, zellert, karalábét, spárgát feldaraboljuk. Külön kifőzött levestésztát adunk hozzá, végül rámerjük az áttetsző levest. Forrón tálaljuk. Jó tanács: Mivel a tyúkhúst nem tálaljak a leveshez, még mielőtt teljesen puhára főne, vegyük ki, és szárnyas fűszerkeverékkel megszórva egészben süssük meg. Tálalhatjuk második fogásként, vagy vendégváró hideg sültként.
[szerkesztés] Csirkeaprólék-leves
Hozzávalók:
- 50 dkg csirkeaprólék,
- 25 dkg vegyes leveszöldség,
- 10 dkg kifejtett, friss (vagy mirelit) zöldborsó,
- ökölnyi karfiol,
- 10 dkg gomba (ez el is hagyható),
- 2 dl tej, 3 evőkanál olaj,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 1 evőkanál liszt,
- 1 púpozott teáskanál só,
- 1 mokkáskanál őrölt fehér bors,
- pár csepp citromlé.
Elkészítése: A csirkeaprólékot feldarabolom (minél kisebb, annál jobb), majd megmosom és lecsöpögtetem. A felhevített olajon mindkét oldalán megpirítom, majd aláöntök 1 dl vizet. Fedő alatt, az edény rázogatása közben majdnem puhára párolom. Ha zsírjára visszasült (vagyis a folyadék elpárolgott róla), hozzáteszem a közben megtisztított, karikára vagy egyforma kockákra vágott zöldséget, a felszeletelt gombát, a kis rózsáira szedett karfiolt, a zöldborsót, és a fele mennyiségű apróra metélt petrezselyemzölddel meghintve, fedő nélkül tovább pirítom még néhány percig. Ezután a lisztet ráhintem, és még 1 percig pirítva, felengedem szűk 1 l vízzel. Végül sóval, borssal fűszerezve addig főzöm, amíg minden megpuhul. A citromlével ízesítem, majd a tejet is beleöntve, kevergetés közben még egyszer felforralom. Ráhintem a megmaradt petrezselyemzöldet, és lefedve hagyom állni 10 percig, csak ezután tálalom.
[szerkesztés] Csirkeaprólék-leves 2.
Hozzávalók:
- 1 csirkeaprólék,
- 40 dkg vegyes zöldség,
- 1 kis fej karfiol,
- 25 dkg zöldborsó,
- 1 v. hagyma,
- 1-1 paprika és paradicsom,
- 2 gerezd fokhagyma,
- bors,
- 2 tyúkhúsleveskocka,
- só,
- 10 dkg levestészta,
- petrezselyem
Elkészítése: Az aprólékot nagyobb fazékba tesszük. Hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket, a paprikát, paradicsomot, hagymákat és szemes borsot. Felöntjük 1,5 l vízzel. Beledobjuk a leveskockát, fedő alatt kb. 30 percig főzzük. Közben kifőzzük a tésztát, és a petrezselymet felaprítjuk. A tésztát mély tálba csúsztatjuk, a tetejére szedjük a levest, majd belekeverjük a petrezselymet.
[szerkesztés] Csirke-csontleves
Elkészítési ideje: 70-80 perc
Hozzávalók:
- 1-2 csirke összes csontja, bőre (ami a csontozás után marad),
- 25 dkg vegyes leveszöldség,
- 2 db gomba,
- 1 cikk kelkáposzta,
- 1 paradicsom,
- 1 fej vöröshagyma,
- 10 dkg zöldbab,
- 1 kis fej karfiol,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 1 db zöldpaprika,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 10 szem bors,
- 2 szem szegfűszeg,
- ízlés szerint só,
- 1 késhegynyi, szerecsendió-virág.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítom, a zöldpaprikát kicsumázom, a gombát megmosom, száráról a földes részt levágom, a paradicsom héját leszedem, majd az összes hozzávalót vékony szeletekre vágom. Nagy fazékba beleteszem a megmosott, feldarabolt csirkecsontot, az egészben hagyott héjas vöröshagymát, rászórom a fűszereket, majd két liter vízzel felöntöm. Lassan, kis lángon forralom legalább egy órán keresztül, ezután finom szűrőn átszűröm. Az átszűrt lébe beleteszem a zöldséget és puhára főzöm. Bármilyen levesbetéttel fogyasztható.
[szerkesztés] Csirkeleves gurmand módra
Elkészítési ideje: 60 perc
Hozzávalók:
- 1 csirke (kb. 80 dkg-os),
- 1 csirkemáj,
- 1 kis fej karfiol,
- 25 dkg gyorsfagyasztott brokkoli,
- 10 dkg gomba,
- 2 db húsos paradicsompaprika,
- 8 fürjtojás,
- 5 dkg cérnametélt,
- késhegynyi őrölt szerecsendió,
- késhegynyi őrölt fenyőmag,
- 1 mokkáskanál törött fekete bors,
- ízlés szerint só.
Elkészítése: A csirkét megtisztítom, átmosom, és kis darabokra vágom. Másfél liter sózott vízben félpuhára főzöm, majd a húst levétől leszűrve kicsontozom, és metéltre vágom. Közben a karfiolt megtisztítom, és kis rózsáira szedem, a brokkolit pedig éles késsel apró darabokra vágom. A gombát tisztítás után vékonyra szeletelem, a paradicsompaprikát kicsumázom, ereitől megfosztom, és kis kockákra vagdalom. A csirkemájat felmetélem. Minden tisztított és aprított hozzávalót az átszűrt csirkelébe teszek, megfűszerezem és kis lángon készre főzöm. A fürjtojásokat keményre főzöm. Külön, kevés sós vízben megfőzöm a cérnametéltet is. Az elkészült leveshez teszem a negyedekbe vágott fürjtojást és a tésztát.
[szerkesztés] Du Barry leves
Hozzávalók: 4 személyre
- 1 l húslé,
- 1 közepes fej karfiol,
- 3 dkg vaj,
- egy kanál liszt,
- 2,5 dl tej,
- 1 tojás,
- 2 dl tejszín,
- reszelt szerecsendió,
- só.
Elkészítés: A megtisztított, rózsáira szedett karfiolt a hideg húslében tegyük fel főni. Kb. 10 perc múlva leszűrjük, a karfiol kétharmadát átpasszírozzuk és hozzákeverjük a leveshez. A vajból, a lisztből és a tejből világos rántást készítünk, a berántott levest sóval és szerecsendióval fűszerezzük és összeforraljuk. A tojássárgát a tejszínnel simára keverjük, és óvatosan a leveshez keverjük (a tojással forrnia már nem szabad). Az egészben hagyott karfiolrózsákat visszatesszük, és a levest forrón tálaljuk.
[szerkesztés] Erőleves
(Consomme)
Hozzávalók: 4 tányér levesre
- 25 dkg szárnyas aprólék,
- 75 dkg marhacsont,
- 50 dkg marhahús (lehetőleg lábszár),
- 2 db tojásfehérje,
- 5 dkg paradicsompüré,
- 50 dkg vegyes zöldség,
- 10 dkg zeller,
- 10 dkg kelkáposzta,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 5 dkg gomba, 5 dkg vöröshagyma,
- 3 dkg só,
- 4-5 szem egész fekete bors.
- levesbetét tetszés szerint.
A sovány marhahúst LEDARÁLJUK, a szárnyas aprólékkal, és a felaprított marhacsonttal, valamint a tojásfehérjével, és a paradicsompürével a fazékba téve fakanállal nagyon jól összedolgozzuk. Állandó keverés mellett hideg vízzel felöntjük, lassú tűzön felforraljuk. Sózzuk, bezöldségeljük, lassú, egyenletes tűzön főzzük, hogy ne legyen zavaros. Ha felforrt, keverni már nem szabad. A főzés időtartama 3-4 óra. Ha készen van, akkor a tűzről levéve 10-15 percig állni hagyjuk. Ülepedés után leszedjük a zsírját, és kanállal átszedve - tehát nem öntve! - finom szűrőn, vagy szűrőruhán leszűrjük. Ha mégis maradna valamennyi zsír, akkor a leves tetejéről papírszalvétával felitatjuk. Forrón, előmelegített csészében tálaljuk. Adhatjuk tojássárgájával, tojáskocsonyával, gombás lepénnyel, májrizzsel, apró kockákra vágott palacsintatésztával. A beteget meggyógyítja, a halottat feltámasztja.
[szerkesztés] Erőleves 2.
Hozzávalók;
- 40 dkg marha csont,
- 25 dkg sovány marhahús,
- 10 dkg sárgarépa,
- 5 dkg fehérrépa,
- 5-5 dkg zeller, karalábé, kelkáposzta,
- 2 dkg hagyma,
- 2 dkg gomba,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 2 dkg paradicsompüré,
- 1 g egész bors,
- 2 dkg só,
- 1 tojásfehérje
- 1 zöldpaprika.
A ledarált húst, tojásfehérjét, paradicsompürét jól elkeverjük, és 2 liter hideg vízzel állandó keverés közben felöntjük. A többi hozzávalókat beletesszük, és 4 órán át lassú forrásban tartjuk, és utána átszűrjük.
[szerkesztés] Erőleves kertészné módra
Hozzávalók:
- 15 dkg sárgarépa,
- 10 dkg fehérrépa,
- 10 dkg zeller,
- 5-5 dkg spárga, gyenge zöldborsó,
- 10 dkg tisztított karfiol.
Elkészítése: A sárgarépát, fehérrépát, és a zellert megtisztítjuk szép apró, kockára vágjuk, és jól megmosva, gyengén sózott vízben puhára főzzük. Közben külön edényben puhára főzzük a borsót, külön a spárgát leszűrjük, kissé felrázva összekeverjük és egyenletesen elosztva a leveses csészékbe, rakjuk. A forró erőlevest ráöntjük.
[szerkesztés] Fehér burgonyaleves
Hozzávalók:
- fél kg burgonya,
- 1 pohár joghurt,
- 1 evőkanál liszt,
- 1 db babérlevél,
- 1 teáskanál só,
- néhány szál petrezselyem,
- vegeta.
Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk és kockákra vágjuk. Odatesszük főni a babérlevéllel és sóval, kb. 1 liter vízben. Eközben a joghurtot simára keverjük a liszttel, hozzáadjuk a vegetát és az apróra vágott petrezselymet. Amikor a burgonya puhára főtt, hozzákeverjük a joghurtos lisztet és összefőzzük vele.
[szerkesztés] Feles-borsó leves
[szerkesztés] Francia leves
Előkészítés: 10 perc Főzés: 35 perc
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma,
- 1/4 karfiol (kb. 20 dkg)
- 1 póréhagyma
- 4 sárgarépa,
- 2 zellergumó (6-6 dkg),
- 1 karalábé, 30 dkg burgonya,
- 80-100 dkg leveshús csonttal,
- 1 1/2 l víz só,
- 1 babérlevél,
- 5 dkg disznózsír,
- 30 dkg mélyhűtött borsó
- frissen őrölt bors,
- 1/2 csomó petrezselyem-zöld
TIPP Ehhez a leveshez más konyhakerti növény is felhasználható, például kelkáposzta. A hagymát megtisztítjuk, és összevágjuk. A karfiolt megtisztítjuk, megmossuk és szétszedjük rózsáira. A póréhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és felszeleteljük. A sárgarépát, a zellert és a karalábét meghámozzuk. A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, és a sárga- répához, zellerhez és karalábéhoz hasonlóan kockákra vágjuk. A húst megmossuk. Kuktába tesszük a levesnek valókat: a húst a hagymával, a zeller felével, a babérlevéllel és a felkockázott répa negyedével. Megsózzuk, majd 25 percig főzzük. Másik edényben felolvasztjuk a sertészsírt, ebben kissé megpároljuk a maradék zöldséget. A már megpárolt zöldséget feleresztjük a kuktában lévő húslével, majd hozzáadjuk a borsót. Tetszés szerint sóval és borssal ízesítjük, és 10 percig közepes hőmérsékleten lefedve gyengén főzzük. Közben a megfőtt leveshúst kicsontozzuk, és éles késsel felkockázzuk. A petrezselyemzöldet megmossuk, lecsepegtetjük, szárazra töröljük és összevágjuk, majd a hússal együtt a leveshez adjuk. Az elkészült zöldséges ételt azonnal tálaljuk.
[szerkesztés] Frankfurti karfiolleves
Hozzávalók:
- 1 csomag mirelit karfiol,
- 30 dkg burgonya,
- 1 húsleveskocka,
- 2 pár virsli, só
- 1 csomó petrezselyemzöld.
Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk, leöntjük 1,5 l vízzel és beledobunk egy húsleveskockát. Lefedve, kis lángon félig puhára pároljuk, ekkor teszünk bele a karfiolt. Teszünk bele fejenként egy szál virslit, és meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel. Ezzel már csak 2-3 percig forraljuk,
[szerkesztés] Gazdag zöldségleves
(egy kicsit másképp)
Hozzávalók: A leveshez:
- 1-1 szál sárgarépa, fehérrépa,
- 1 kis karalábé,
- fél zeller,
- 10-10 dkg zöldborsó, zöldbab,
- fél fej vöröshagyma,
- kis darab póréhagyma,
- 10-10 dkg karfiol, gomba,
- körömnyi gyömbér,
- fél csokor tárkony,
- pár szem szárított erdei gomba,
- 1-1 dl tejföl, főzőtejszín,
- 1 citrom leve (vagy ecet)
A levesbetéthez:
- 20 dkg darált pulyka (vagy sertés) hús,
- 15 dkg darált marhahús,
- 1 tojás,
- só, frissen őrölt bors, apróra vágott petrezselyem,
- 1 evőkanál liszt,
- annyi zsemlemorzsa, hogy gombócokat tudjunk formázni belőle.
Elkészítés: A gombóchoz valókat összekeverjük és állni hagyjuk. A leveshez valókat felkarikázzuk, illetve kisebb darabokra vágjuk. A szárított gombát beáztatjuk meleg vízbe, a gyömbért lereszeljük, vagy apróra vágjuk, szintén lereszeljük a vöröshagymát. A reszelt vöröshagymát és a felkarikázott póréhagymát olajon megfuttatjuk (ne barnuljon meg), rádobjuk a gyömbért és a főzési sorrendben a hozzávalókat: először sárgarépa, zeller, fehérrépa, karalábé, pár perc után a zöldbab, karfiol,gomba, és a beáztatott erdei gomba, az áztató levével együtt. Ha minden megpuhult, felöntjük vízzel és ha felforrt, belefőzzük az apró gombócokat. Ekkor tesszük bele a zöldborsót és az apróra vágott tárkonyt is. Sózzuk, borsozzuk, és ha minden megfőtt, beletesszük az 1 dl tejfölt és az 1 dl főzőtejszínt. Tálaláskor a citrommal v. ecettel savanykássá ízesítjük. Ez a leves akkor a legfinomabb, ha minden zöldség friss, zsenge, és ha nem főzzük túl a zöldségeket. Kiadós, akár egy tál ételnek is megfelel.
[szerkesztés] Házi tyúkhúsleves
Hozzávalók:
- 4-6 db csirkeszárny
- 1-2 db farhát
- 30-35 dkg csirkemell, szívvel
- 4-5 db zúza
- 2-3 csirkenyak
- 5 db sárgarépa
- 2 fehérrépa
- 1 kisebb zellergumó
- 1 kicsi karalábé
- 1 kisebb cikkely fejes káposzta
- 1 csomag petrezselyem
- 2 vöröshagyma
- erőleveskocka
- bors
Elkészítés: 1.) A húst megmossuk, feltesszük főni. Ha forr a víz, várunk néhány percet, és az egész vizet leöntjük a húsról. 2.) A fazekat kiöblítjük, és újra beletesszük a húsokat, plusz a megtisztított, megmosott zöldségeket. A sárgarépát karikára vágjuk, a fehér répát hosszában ketté, a karalábét és a zellert egészben hagyhatjuk, a vöröshagymát négybe vágjuk, a káposztát pedig felcsíkozzuk (kb. ujjnyi vastagra). Felöntjük az egészet vízzel, és fél literenként 1 erőleveskockát teszünk bele, plusz összesen 5-6 szem fekete borsot. (Nekem kb. 4,5 liter víz fér bele, 9 erőleveskockával). 3.) Takaréklángon, lefedve, kb. 1-1 óra 15 percig főzzük a levest. Ha elkészült, cérnametélttel vagy pici csőtésztával tálaljuk.
[szerkesztés] Házias tyúkhúsleves
Hozzávalók:
- 1 l víz,
- 80 dkg tyúkhús,
- 1 fej hagyma,
- 15 dkg sárgarépa,
- 15 dkg zöldborsó,
- 1 fej karalábé,
- zeller,
- kis fej karfiol,
- 1 csomó petrezselyemzöld,
- Vegeta, só, szemes bors,
- csigatészta
Elkészítése: A tyúkot betesszük egy kb. Kétliteres edénybe, ráöntjük a vizet, majd beleteszünk egy kis fej hagymát, és megfűszerezzük. Lefedve 15 percig 500 W-on főzzük. A megtisztított és feldarabolt zöldségeket a levesbe téve további 10 percig 500 W-on főzzük. Ezután kivesszük, hozzáadjuk a csigatésztát, és újabb 5 percig főzzük 500 W-on.
[szerkesztés] Kaporleves húsgombóccal
Hozzávalók:
- 20 dkg sertéshús,
- 4 dkg rizs,
- 1 tojás,
- 3 dkg vaj,
- 20 dkg gomba,
- 1 evőkanál liszt,
- só, bors,
- 1 nagy csokor kapor,
- tejföl,
- citromlé.
A darált sertéshúst összedolgozzuk a félig főt rizzsel, tojással, sóval, törött borssal és gombócokat formálunk belőle. Rántást csinálunk és beletesszük a finomra vágott kaprot, majd vízzel felengedjük és felforraljuk. Belefőzzük a húsgombócokat. Végül hozzáadjuk a sóval és borssal ízesített párolt gombát. Tálalás előtt citromlével és tejföllel ízesíthetjük.
[szerkesztés] Káposztagomba-leves
Hozzávalók (4 főre)
- olaj, vagy zsír
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2-2 sárgarépa, és fehérrépa, gyufaszálacskákra vágva
- 30 dkg káposztagomba majoránna,
- egy kis bors
- só vagy vegeta
- 1 ek liszt
- 1 pohár tejföl
- kevés citromlé vagy (bor)ecet, ízlés szerint
- 4 tojás
- ecet,
- só és víz
A gombát alaposan meg kell mosni, mert sajnos nagyon sok apró bogár és más szennyeződés tapad meg rajta.Az olajon megpároljuk a hagymát és fokhagymát, majd hozzáadjuk a sárga- és fehér répát, és a kisebb darabokra szétszedett káposztagombát. Fedő alatt puhára pároljuk, majd sóval, majoránnával, borssal ízesítjük. Végül vízzel felöntjük, egyet forralunk rajta, majd hozzáadjuk az egy pohár tejfölben elkevert lisztet pár percig még forraljuk együtt. Készíthetünk a buggyantott tojást is ha fokozni akarjuk az ízeket, ebből a tányérokba teszünk egyet-egyet, rákanalazunk a levesből, és ízlés szerint kevés citrommal vagy (bor)ecettel ízesítjük.
[szerkesztés] Karfiolleves
Hozzávalók:
- 1 kg karfiol,
- 1 tojás,
- 3 dkg margarin,
- 2 dkg liszt,
- petrezselyem
- só
Elkészítése: A megmosott karfiolt rózsáira szedjük, sós vízben puhára főzzük. A szárát törjük át szitán és keverjük a levesbe. A margarinon a lisztet megpirítjuk, a tűzről levéve hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, és a levesbe öntjük. A levest még egyszer felforraljuk. Aki szereti, tejfölt is tehet a levesbe.
[szerkesztés] Karfiolleves 2.
Hozzávalók:
- 30 dkg tisztított karfiol,
- 2 dl tejföl,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 evőkanál vegeta,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 1 csapott evőkanál liszt,
- 1 teáskanál piros fűszerpaprika,
- késhegynyi törött bors, ízlés szerint só.
Elkészítése: A megtisztított karfiolt apró rózsáira vágjuk, majd kis fazékba tesszük. Ráöntjük az olajat, és erős lángon gyorsan lepirítjuk, közben kevergetjük. Ezután a tűzről lehúzzuk, rászórjuk a pirospaprikát, gyorsan összekeverjük, és ráöntünk 1 liternyi vizet. Beleszórjuk a vegetát és a borsot, valamint a megmosott, apróra vágott petrezselyemzöld felét. (Kevés sóval is ízesíthetjük, de vigyázzunk, mert a vegeta sós!) Fedő nélkül felforraljuk, és 10 percig főzzük. (Fedetlenül főzve, a karfiolból elillannak a puffasztó gázok. ) Amíg a karfiol fő, a tejfölt simára keverjük a liszttel és fél dl vízzel. A forrásban lévő levesbe csorgatjuk, közben kevergetjük. Ismét felforraljuk, és 5 percig főzzük, végül beleszórjuk a megmaradt petrezselyem zöldet. Befedve lehúzzuk a tűzről, és 10 perc múlva tálaljuk.
[szerkesztés] Karfiolleves 3.
40 dg friss, fehér karfiolt zöldjétől megszabadítva szedjünk szét rózsáira, folyóvízben mossuk meg, és vágjuk kisebb darabokra. A torzsáját vastagon hámozzuk meg, és felszeletelve azt is adjuk hozzá. Szórjunk rá 2 dkg (1 evőkanál) előzőleg megmosott rizst, és egy zománcozott edényben 1 evőkanál étolajon dinszteljük pár percig. Utána öntsünk rá 1,2 liter vizet, tegyünk bele 1 mokkáskanál sót, és fedő alatt főzzük kb. 15 percig, amíg a karfiol megpuhul. Ekkor 1 evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Szórjunk bele egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, majd a tűzről levéve tegyünk hozzá fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Ezután rántsuk be vele a levest, szórjunk rá 1 mokkáskanál Vegetát, és forraljuk még kb. 5 percig. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk hozzá egy kis vizet, és forraljuk fel. Sokan tejfölösen szeretik ezt a levest. Ebben az esetben tálalás előtt forraljunk bele 0,5 dl, előzőleg simára kevert tejfölt. A leves sózásánál vegyük figyelembe, hogy a Vegeta és más ételízesítők eltérő mennyiségű sót tartalmaznak. Ezen a módon nem csak karfiolból, hanem 30 dg brokkoliból is ízletes levest készíthetünk. Nyáron még finomabbá tehetjük mindkét levest, ha belefőzünk 1 zöldpaprikát, és 1 kisebb paradicsomot is. Télen kevés paprikakrémmel és paradicsompürével pótolhatjuk a nyári zamatokat. A természetes ízek kedvelői a Vegetát el is hagyhatják.
[szerkesztés] Karfiolleves 4.
Hozzávalók:
- kb. 50 dkg karfiol (tisztán mérve),
- 1 l csontlé (vagy 2 tyúkhúsleveskocka),
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 2 dl tejföl,
- 1 evőkanál liszt,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 teáskanál piros fűszerpaprika,
- kevés só, csipetnyi cukor,
- 1 tojásból vajasgaluska-massza (a receptet lásd a levesbetéteknél)
Elkészítése: A megtisztított, leveleitől megfosztott karfiolt kis rózsáira szedem, és meleg vízbe rakom, hogy az esetleg benne rejtőzködő apró bogarak, kukacok kimásszanak. 10 perc múlva leszűröm, folyó csapvízben átmosom és lecsöpögtetem. A csontlébe (vagy a húsleveskockákból készített levesbe) rakom. Felforralva majdnem puhára főzöm. Közben a felforrósított olajon világosra pirítom a lisztet, és a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, valamint a megmosott, lecsöpögtetett és nagyon apróra vágott petrezselyemzöldet. A rántást apránként 3 dl hideg vízzel felengedem, közben gyorsan simára keverem. A forrásban lévő levesbe öntöm, közben addig kevergetem, amíg felforr. Legalább 5 percig forralom. Egyetlen percre sem lehet otthagyni, mert pillanatok alatt kifuthat. Jól felforralom, kevés sóval és cukorral ízesítem, ezután belekeverem a mokkáskanállal szaggatott apró galuskákat. Végül beleszórom a nagyon finomra aprított, megmaradt petrezselyemzöldet, és a levesestálban simára kevert tejfölre tálalom.
[szerkesztés] Karfiolleves 5.
Hozzávalók:
- 50 dkg karfiol,
- 2 húsleveskocka,
- 1 csokor petrezselyem,
- 2 dl tejföl,
- 1 evőkanál liszt,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 kávékanál pirospaprika,
- só
Elkészítés: A megtisztított, leveleitől megfosztott karfiolt kis rózsáira szedjük, és meleg vízbe rakjuk, hogy az esetleg benne rejtőzködő apró bogarak, kukacok kimásszanak. Majd folyó csapvízben átmossuk, és lecsöpögtetjük. Elkészítjük a húslevest a leveskockából és beletesszük a karfiolt. Felforralva majdnem puhára főzzük. Közben a felforrósított olajon világosra pirítjuk a lisztet, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, valamint a megmosott, lecsöpögtetett és nagyon apróra vágott petrezselymet. A rántást apránként 3 dl vízzel felengedjük, közben gyorsan simára keverjük. A forrásban lévő levesbe öntjük, közben addig kevergetjük, amíg felforr. Legalább 5 percig forraljuk. Sóval, cukorral ízesítjük. Végül beleszórjuk a nagyon finomra vágott, megmaradt petrezselyemzöldet, és a levesestálban simára kevert tejfölre tálaljuk.
[szerkesztés] Karfiolleves 6.
Éppen úgy készítjük ezt is, mint a spárgalevest. A karfiolt darabokra választva sós vízben megfőzzük, s tovább éppen úgy járunk el vele, mint az előbbi levesnél. Lehet azonban rizslevest is karfiollal szervírozni, szinte nagyon ízletes; a húslevesben puhára főtt rizshez tesszük az apró darab megfőtt karfiolt s az elhabart tejfel, és egész tojáshoz keverjük, aztán még húslevessel kellően hígítjuk s reszelt parmezán sajttal, melyet külön adunk hozzá, szervírozzuk.
[szerkesztés] Karfiolleves 7.
Hozzávalók:
- 60 dkg karfiol,
- 4 dkg liszt,
- 2 ek. étolaj,
- 2 dl energiaszegény tejföl,
- só, bors, petrezselyemzöldje
Elkészítése: A rózsáira szedett karfiolt vízben feltesszük főzni. Sózzuk, törött borsot szórunk rá és majdnem puhára főzzük. Világos, tejfölös, petrezselymes rántással berántjuk, és jól felforraljuk.
[szerkesztés] Karfiolleves 8.
Hozzávalók:
- 1 kg karfiol,
- 3 ek olaj,
- 3 dkg liszt,
- petrezselyemzöld,
- 4 ek tejföl,
- só
A karfiol megtisztítom, és rózsáira szedem. Sós vízben puhára főzöm. A lisztből és az olajból világos rántást készítek és felengedem a főzőlével. Hozzáadom a petrezselymet és a karfiolt. Levesbetétként vajas galuskát főzök bele. Tálaláskor tejfölt adok mellé.
[szerkesztés] Karfiolos csirkeleves
Elkészítési ideje: 55 perc
Hozzávalók:
- 1 csirkeaprólék máj nélkül (kb. 50 dkg),
- 1 kis fej (25-30 dkg) karfiol,
- 1 dl tejföl,
- 2 dkg vaj,
- 1 evőkanál liszt,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- késhegynyi őrölt fenyőmag (vagy mandula),
- ízlés szerint só és törött fekete bors.
Elkészítése: A csirkeaprólékot megtisztítom, megmosom, majd kuktafazékba teszem. Ráöntök egy liter vizet, megsózom, és a kukta jelzésétől számított 20 percig főzöm. Közben a karfiolt megtisztítom, rózsáira szedem, és meleg vízben többször átmosom. A főtt csirkehúst leszűröm, kicsontozom, apróra vágom, és a leszűrt lébe visszateszem, majd a karfiolrózsákkal együtt puhára főzöm. Közben a vajat megmelegítem, megszórom a liszttel, és világosra pirítom, majd berántom vele a levest. Ízesítem az őrölt fenyőmaggal, a törött borssal, az apróra metélt petrezselyemzölddel, végül belekeverem a tejfölt, és jól felforralom.
[szerkesztés] Karfiolleves "húsgombóccal"
Hozzávalók:
- 1 közepes fej karfiol,
- 2-3 db sárgarépa,
- 1-2 db fehérrépa,
- 1/3 csésze rizs,
- 1/3 csomag szója-granulátum,
- 1 db tojás,
- 1/2 pohár tejföl,
- 1 evőkanál liszt,
- csipetnyi pirospaprika,
- 1-1 késhegynyi hagymakrém, fokhagymakrém, őrölt bors
Elkészítés: A szójagombócokhoz a granulátumot (ne áztassuk) összekeverjük a teljesen megfőtt rizzsel, a tojással, a sóval, a borssal, a pirospaprikával, a hagyma és fokhagyma-krémmel, majd állni hagyjuk. (Ha túl darabosnak tűnik, kevés vizet önthetünk hozzá.) Kb. másfél liter vízben az ízesítőkkel együtt főzni kezdjük a megtisztított, szeletelt zöldségeket és a rózsáira szedett karfiolt. Amikor félig megfőtt (kb. 10-15 perc) vizes kézzel apró gombócokat formálunk a szójamasszából és a fövő levesbe tesszük, majd 10-15 percig hagyjuk főni. A tejfölt a liszttel és kevés vízzel simára keverjük, majd a levesbe öntjük.
[szerkesztés] Karfiolleves indiai módra
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Hozzávalók:
- 1 kis fej karfiol (kb. 50 dkg),
- 1 fej hagyma,
- 1 dl tejszín,
- 2 evőkanál vaj v. margarin,
- 1 evőkanál liszt,
- só, fehérbors, curry
Elkészítése: A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük és megmossuk. Forrásban lévő sós vízben 10 percig főzzük. Lecsöpögtetjük, a levét felfogjuk. A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, és a megforrósított zsiradékon üvegesre pároljuk. Meghintjük a liszttel, és kissé megpirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és hozzáadunk 5 dl-t a karfiol főzővizéből. A lecsöpögtetett karfiolból két kanálnyit, félreteszünk, a többit visszahelyezzük a levesbe. Összeforraljuk, fehérborssal és curryvel ízesítjük, majd kb. 2 percig főzzük. A levest összeturmixoljuk és a félretett karfiolrózsákkal díszítve tálaljuk.
[szerkesztés] Karfiolleves joghurttal
Előkészítés: 12 perc Főzés: 32 perc
Hozzávalók:
- 1 karfiol (kb. 50 dkg),
- 1/2 l víz,
- 2 evőkanál vaj vagy margarin,
- 2 evőkanál mandula,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 evőkanál liszt só,
- frissen reszelt szerecsendió
- 20 dkg joghurt,
- 1/4 l tej,
- 1-2 szál petrezselyemzöld
Ez a leves rendkívül alkalmas előétel sült csirkéhez vagy bárányhúsból készült ételekhez. 1. A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük és megmossuk. Vízben feltesszük, erős lángon felforraljuk. Majd a hőfokot csökkentjük, az edényt lefedjük, és kb. 8-10 perc alatt puhára főzzük. Miután a levet leöntöttük róla, mindkettőt félretesszük. 2. Ugyanabban az edényben a vajat közepes hőmérsékleten felolvasztjuk. A manduladarabkákat 1-2 percig pirítjuk benne. Szedőkanállal kiszedjük és félrerakjuk. A hagymát megtisztítjuk, összevágjuk, és ugyanabban a vajban azonos hőfokon S percig puhára pároljuk. 3. Lisztet, sót és szerecsendiót teszünk bele, és jól összekeverjük. A félretett főzővizet hozzáadjuk, és addig főzzük a levest, míg be nem sűrűsödik. Levesszük a tűzhelyről, beletesszük a karfiolt és a joghurtot, majd az egészet pépesítjük. 4. A tejet belekeverjük, a levest közepes hőfokon felforrósítjuk, de már nem főzzük. A petrezselymet közben megmossuk, felitatjuk róla a nedvességet és összevágjuk. A levest tányérokba merjük. A pirított, mandulával és a petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
A szerző ismeretlen:felhasználó megjegyzése
– Fííííííííííííínom!!!!!!!!!!!!!
[szerkesztés] Kolbászos krumplileves
Hozzávalók:
- 1 szál sárgarépa,
- 5 szem burgonya,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 2 evőkanál olívaolaj,
- 2 evőkanál liszt,
- 1 pohár tejföl,
- 12 szál újhagyma,
- 3 ág friss kakukkfű (vagy 1 kávéskanál szárított),
- 15 dkg száraz gyulai kolbász,
- só, őrölt bors
Egy fazékban forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott fokhagymát. Addig hevítsük, míg a fokhagyma sisteregni kezd. Tegyük bele a felkarikázott sárgarépát és az újhagymát, pároljuk néhány percig. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól össze, majd engedjük fel vízzel. Kockázzuk fel a meghámozott burgonyát és öntsük a levesbe. Csokorba kötött kakukkfűvel, sóval és őrölt borssal fűszerezzük. Főzzük legalább tíz percig. Ha a burgonya már puha, tegyük hozzá a felkarikázott kolbászt. Forraljuk még néhány percig. Borítsuk kis tálkába a tejfölt, öntsünk hozzá egy-két szedőkanálnyi levest, majd keverjük csomómentesre, és állandóan kevergetve borítsuk a levesbe. Forraljunk rajta egyet, és máris tálalhatjuk. A krumplileves készítésénél még a következő fűszereket szeretem használni: babérlevél, szerecsendió, zellerlevél, tárkony. Próbáljátok ki ezekkel is!
[szerkesztés] Kolbászos burgonyaleves
Hozzávalók:
- 15 dkg sonka (főtt)
- 20 dkg kolbász (csípős)
- 1 fej vöröshagyma
- 1 evőkanál olaj
- 3 dkg vaj
- 50 dkg savanyú káposzta
- 50 dkg burgonya
- 8 dl marhahús alaplé
- 2 kávéskanál köménymag
- ízlés sz. bors (szemes)
- 1 szál újhagyma
A felhevített olaj és vaj elegyén pirítsa aranysárgára az apróra vágott hagymát. Tegye hozzá a kockára vágott főtt sonkát és a vékonyra szeletelt kolbászt, és időnként megkeverve pirítsa meg 5 percig. Adja hozzá a káposztát, a burgonyát és az alaplét és tetszés szerint a köményt. Fűszerezze borssal és forralja fel. Közepes lángon a levest főzze addig, amíg a burgonya puha nem lesz. Ezt a tartalmas levest feldobhatja, ha az alaplé egy részét sörrel helyettesíti és az előírtnál valamivel több köményt használ. A kész levest forrón, apróra vágott újhagymával díszítve, vastag szeletekre vágott köményes kenyérrel tálalja.
[szerkesztés] Májusi csirkeleves
Elkészítési ideje: 45 perc
Hozzávalók:
- 1 kisebb csirkeaprólék,
- 15 dkg spárga,
- 3 dkg vaj,
- 1 púpozott evőkanál liszt,
- 1 nagy csokor petrezselyemzöld,
- 1 dl tejföl,
- 1 kockacukor, ízlés szerint só.
A csirkeaprólékot megtisztítom, feldarabolom, és kuktafazékba teszem. Ráöntök 1,2 liter vizet, megsózom, majd a jelzéstől számított 20 percig főzöm. Ezután leszűröm, a húst kicsontozom, és apróra vágom. Közben az egy centis darabkákra vagdalt tisztított spárgát és a csirkehúst beleteszem az átszűrt csirkelébe. Beledobok egy kockacukrot, és azzal 6-7 percig forralom. Közben a vajból és a lisztből világos rántást készítek, és a levest berántom. Belekeverem a tejfölt is, jól kiforralom, és megszórom a nagyon finomra vágott petrezselyemzölddel.
[szerkesztés] Medvehagymaleves
Hozzávalók:
- Két jó marék medvehagyma-levél
- 5-6 gerezd fokhagyma
- petrezselyemzöld
- 2 deka vaj vagy margarin
- 2 evőkanál étkezési keményítő
- 2 dl főzőtejszín
- só, őrölt fehér bors (késhegynyi)
- 1 erőleveskocka
- 2 l víz
A fokhagymát megpucoljuk, átpréseljük fokhagymanyomón. A vajat egy fazékban felolvasztjuk, beletesszük a fokhagymát, átforgatjuk rajta, majd felengedjük a 2 liter vízzel, amelybe beledobunk egy erőleveskockát, ízlés szerint sózzuk, majd kb 10 percig forraljuk. A medvehagyma leveleit szorosan összefogva vékonyka csíkokra szeljük, s felaprítjuk a petrezselyemzöldet is, és beledobjuk a forró levesalapba, még 3-4 percet forraljuk, ne többet. (A medvehagyma a spenóthoz hasonlóan hamar megpuhul, s a sok főzés a vitamintartalmát is csökkenti. ) Eközben a főzőtejszínt elkeverjük a keményítővel (a liszt is jó, de a keményítő könnyebb s kevéssé hajlamos a csomósodásra, én krémlevesbe mindig ezt teszek), majd apránként belecsurgatjuk a levesbe, egyet forralunk még rajta, a végén egy kis fehér borsot teszünk még bele. A kész levest pirított zsemlekockával, belereszelt sajttal is tálalhatjuk, de önmagában is csodálatosan finom.
[szerkesztés] Medvehagymaleves 2.
500 g medvehagymalevelet finomra vágunk, 3-4 evőkanálnyi napraforgóolajban megpároljuk, sózzuk. Kb. 1 l víz hozzáadásával 1/2 óra hosszat főzzük. Két kávéskanálnyi keményítőlisztet egy üvegnyi borban feloldunk, hozzáöntjük, végül 4-5 tojássárgáját keverünk bele. Tálaláskor frissen pirított kenyérkockákat hintünk a tetejére.
[szerkesztés] Mór krumplileves
Hozzávalók 4 személyre:
- 60 dkg krumpli,
- 1 kis fej karfiol,
- 10 szál zöldbab,
- fél marék zöldborsó,
- 1 sárgarépa,
- 1 petrezselyemgyökér,
- néhány szál spenót,
- 1-2 paradicsom,
- egy kis darab zellergumó,
- hagyma
- 4 evőkanál olaj,
- 1-2 dl tejföl,
- kapor, zöldpetrezselyem,
- só.
Elkészítése: A megtisztított répát, gyökeret, zellert és hagymát vékony karikákra vágjuk, olajban - kevés víz hozzáadásával - megpároljuk, felöntjük vízzel, s megfőzzük benne a kockára vágott burgonyát, a rózsáira szedett karfiolt, a zöldbabot, zöldborsót és spenótot. Mielőtt kész, beletesszük a szeletekre vágott paradicsomot, de ügyeljünk rá, hogy ne legyen ideje puhára főni. Sóval ízesítjük, Tálalásnál egy-egy evőkanál tejfölt teszünk minden tányér levesbe és meghintjük apróra vágott kaporral vagy petrezselyemmel.
[szerkesztés] Zöld fűszeres burgonyaleves
Elkészítési idő: 55 perc
Hozzávalók:
- 40 dkg hámozott,
- egész burgonya,
- 1 csokor tárkony,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 kicsi fej vöröshagyma,
- 1 szál sárgarépa,
- 1 evőkanál vegeta,
- 1 mokkáskanál törött fehér bors,
- 1 teáskanál finomliszt,
- 1 dl tejföl.
Elkészítés: A megtisztított nyers burgonyát az almareszelő durva fokán lereszelem. A felforrósított olajon megpirítom a megtisztított és nagyon finomra vágott vöröshagymát, ezután ráteszem a reszelt burgonyát, majd hozzáadom az ugyancsak megtisztított és lereszelt sárgarépát. Néhány percig az egészet együtt pirítom. Ezután felöntöm nyolc deci vízzel, belekeverem a vegetát és a törött fehér borsot. Fedő alatt puhára főzöm. Közben a tejfölt simára keverem a liszttel és fél deci vízzel, majd besűrítem vele a levest, amelyet legalább öt percig forralok. Közben néhányszor megkeverem, végül beleteszem a megmosott és nagyon finomra aprított petrezselyemzöldet meg a tárkony zöldet. Éppen csak egyet forralok még rajta, máris eloltom alatta a lángot, de lefedve tartom tálalásig.
[szerkesztés] Galambleves
(zöldborsóval, új zöldségekkel)
Hozzávalók:
- 2 galamb,
- 2 liter víz,
- 1 paprika,
- 1 fej vöröshagyma,
- zöldborsó,
- új zöldségek.
Elkészítés: Megdinszteljük a zöldséget, borsót, vízzel felengedjük, beletesszük a felébe vágott galambot, puhára főzzük. A galamb finom és fenséges, mert mindenféle magvakat eszik. Régen gyermekágyas asszonynak hordták, a komatál fő étele volt.
[szerkesztés] Galambhúsleves
Hozzávalók
- 2-3 galamb,
- sárgarépa, zöldség, karalábé, zöldpaprika, paradicsom,
- só,
- liszt, víz, 1 tojás a levestésztához.
Elkészítés: A megpucolt galambokat szétdaraboljuk, és vízben feltesszük főzni. Az első forrás után a leves habját leszedjük, majd beletesszük a zöldségeket, és sóval ízesítjük. Mikor a hús megfőtt kiskocka tésztát főzünk be hozzá.
[szerkesztés] Gombaleves
20 dg megmosott gombát, vagy ehető gombaszárat szeleteljünk fel. Féldiónyi vöröshagymát vágjunk apróra, tegyünk rá egy csipet sót, és 1 evőkanál étolajon dinszteljük üvegesre. Adjuk hozzá a gombát, és azt is dinszteljük pár percig, majd engedjük fel 1,2 liter vízzel. Szórjunk rá 1 mokkáskanál sót, és lassan forralva fedő alatt főzzük kb. 10 percig, amíg a gomba megpuhul. Ekkor 1 evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Keverjünk bele egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, majd a tűzről levéve tegyünk hozzá fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Ezután folyamatos keverés mellett lassan öntsük a rántást a levesbe, adjunk hozzá 1 mokkáskanál Vegetát, és forraljuk még néhány percig. A kész levest melegen, csipetkével tálaljuk. Ha másnapra is hagyunk belőle, akkor ne tegyük bele a csipetkét, mert megdagad és elázik benne. Rizzsel is lehet dúsítani a gombalevest. Ebben az esetben a vízzel való felengedés előtt tegyünk 2 dg (1 evőkanál) mosott rizst a gombához. Hűtőszekrényben tároljuk. A leves sózásánál vegyük figyelembe, hogy a Vegeta vagy más ételízesítők jelentős mennyiségű sót tartalmaznak. A maradék vagy a másnapra főzött gombalevest fogyasztás előtt ajánlatos alaposan felforralni, mert a gomba hűtőszekrényben tárolva is hamar romlik. Ezt a módszert egyébként más levesek esetén is célszerű alkalmazni. A romlásveszély elkerülése érdekében nagyon fontos még, hogy az esetlegesen besűrűsödött levest soha ne hígítsuk fel a tárolás előtt, mert a sterilizálatlan vízben nagyon sok a baktérium. Szükség esetén a vizet közvetlenül fogyasztás előtt adjuk hozzá, és jól forraljuk össze a levessel. Sem a leveseket, sem más ételeket nem szabad lassan melegíteni, mert a takaréklángon melegített ételben rohamos szaporodásnak indulnak a baktériumok, és ettől megsavanyodik. Érdemes még megemlíteni, hogy sokan készítenek sűrített gombalevest. Akik rendszeresen járják az erdőket, és egyszerre sok gombát gyűjtenek, azok 20 dekagrammonként csak 0,2 dl vizet öntenek a levesnek szánt gombára, és teljesen készre főzik, majd lehűlés után adagokra osztva lefagyasztják. Télen 1 liter vizet hozzáadva felforralják a sűrítményt, és már fogyasztható is a kitűnő ízű gombaleves. (A csipetkét most is a tálalásnál tegyük bele.) A szárított gomba ugyanis kemény és rágós, a nyersen lefagyasztott, pedig felengedés után, a magas víztartalma következtében kissé lottyadt lesz, így az ínyencek télen inkább pincében termesztett friss gombát vásárolnak még akkor is, ha ezért fizetni kell. Aki tehát nem kívánja alkalmazni a gomba tartósításának későbbiekben ismertetésre kerülő két legismertebb módját, az konzerválja készétel formájában. A feldolgozott gomba sem ízben, sem állagban nem szenved számottevő károsodást, így az erdei gombák páratlan zamatát a legtöbb gombás ételnél szinte egész éven át élvezhetjük. A gomba nem csak főzve vagy a gombapaprikásnál leírt módon zsírjára sütve, hanem apróra vágva és megpirítva is jól fagyasztható, így a húspótló töltelékekből sem kell nélkülöznünk az olcsó és jóízű gombát. (Ne feledkezzünk el róla, hogy a hagymát a pirítás végén kell a gombához adni, különben az egész megkeseredik.) Ügyeljünk arra, hogy a gombás készítmények –18 °C alatt, vagyis csak fagyasztószekrényben tarthatók el huzamosabb ideig, az egy– és kétcsillagos mélyhűtőrekeszek csak átmeneti tárolásra alkalmasak.
[szerkesztés] Gombaleves 2.
Hozzávalók:
- 40 dkg gomba,
- 1 sárgarépa, petrezselyem,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 vöröshagyma,
- pirospaprika és Piros Arany,
- 1 teáskanál liszt, ételízesítő,
- 1,5 l húsleves,
- 1 tojás,
- 2 evőkanál liszt,
- 3 evőkanál tejföl,
- só, bors
Az olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd rátesszük a szeletelt gombát, karikára vágott sárgarépát, és fedő alatt tovább pároljuk. Liszttel, pirospaprikával megszórjuk, és felöntjük 1,5 liter vízzel. Beletesszük a leveskockát, sót, borsot, ételízesítőt, és 20 percig főzzük, a végén belekeverjük a tejfölt. Közben összeállítjuk 1 tojásból és 2-3 evőkanál lisztből a galuskát, melyet a megfőtt levesbe szaggatunk, és újra felforraljuk, amíg a galuskák a felszínre nem jönnek. Rászórjuk az összevágott petrezselymet.
[szerkesztés] Gombaleves 3.
Hozzávalók:
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 1/2 nagyobb méretű paprika,
- 2 evőkanál vaj vagy margarin,
- 15 dkg csiperkegomba,
- 1/2 l tyúkhús alaplé (vagy 1/2 l víz és egy csirkeleves kocka),
- 1/8 l tej,
- só, fekete bors
- 1-2 szál petrezselyemzöld (vagy 2 kk. szárított petrezselyem)
Elkészítés A hagymát és a fokhagymát tisztítsa meg, a paprikát mossuk és törölje meg, a magokat és az erét távolítsa el. Mindhárom összetevőt aprítsa fel. A vajat közepes hőmérsékleten olvassza fel, majd 5 percig, amíg puha lesz, párolja benne a vöröshagymát, fokhagymát és a paprikát. A gombát tisztítsa és mossa meg, vágja szeletekre és adja a hagymához. Öntse fel a tyúkhúslevessel és forralja fel, majd főzze kb. 10 percig, addig, amíg a gombákat a fakanállal könnyen el tudja vágni. Vegye kissé gyengébbre a lángot, majd adja hozzá tejet. Sóval és borssal ízesítse, és a levest épp csak forrásig hevítse. Közben mossa meg a petrezselymet, aprítsa fel és keverje a levesbe, majd azonnal tálalja.
[szerkesztés] Gombaleves 4.
1/2 kg csiperke- vagy szegfűgombát megtisztítunk, több léből megmossuk, és gyenge sós vízben felfőzzük. Ha megfőtt, leszűrjük, a lábasban finomra vágva kis fej vöröshagymát pirítunk, csipet petrezselyemzöldet adunk hozzá, a gombát beletesszük. 2 evőkanál liszttel meghintjük, jól elkeverjük. Késhegynyi paprikát teszünk bele. Vízzel vagy csontlével felengedjük. Apró nokedlit főzünk bele.
[szerkesztés] Gombaragu-leves
Elkészítési idő: 45 perc
Hozzávalók:
- 10-10 dkg késői laskagomba, ízletes vargánya, kerti csiperke,
- 15 dkg filézett csirkemell,
- 2 szál sárgarépa,
- 5 dkg zöldborsó,
- 10 dkg karfiol,
- 2 dl tejföl,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 db tyúkhúsleveskocka,
- 1 dl étolaj,
- 2 dkg liszt,
- friss petrezselyemzöld,
- őrölt fehér bors, só.
A finomra vágott vöröshagymát előhevített olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a megmosott, kockákra vágott csirkehúst. Együtt tovább pirítjuk. Felöntjük tyúkhúslevessel (1 liter), majd beletesszük a megtisztított, rózsáira szedett karfiolt. Kis lángon főzzük. A gombát és a sárgarépát alaposan megtisztítjuk, megmossuk, felszeleteljük. Mikor a hús félig megpuhult, a gombát, a répát a zöldborsóval együtt hozzátesszük, és tovább főzzük. A tejfölt csomómentesen elkeverjük a liszttel, és behabarjuk vele a levest. Frissen vágott petrezselyemzölddel, kevés őrölt fehér borssal, sóval átízesítjük.
[szerkesztés] Magyaros gombaleves
Hozzávalók: (4 személyre)
- 25 dkg gomba,
- 2 dl tejföl,
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- 1-1 zöldpaprika, paradicsom,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 csapott evőkanál liszt,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 1 teáskanál piros fűszerpaprika,
- késhegynyi törött fekete bors, ízlés szerint só.
Előkészítése: A gombát megtisztítom, majd vékony szeletekre vágom. A hagymát tisztítás után finomra aprítom és az olajon egy-két percig, fonnyasztom. A lisztet egy-két evőkanálnyi vízzel és a tejföllel simára keverem.
Elkészítése: Az edényt a tűzről lehúzom. Belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráteszem a gombát. Megsózom, megborsozom, ezután a tűzre visszarakom. Befedem és a saját levében, addig párolom, amíg zsírjára nem sül. Ekkor hozzáadom a vékony szeletekre vágott zöldpaprikát (aki szereti, karikákra vágott csípős paprikával is ízesítheti), a finomra metélt petrezselyemzöld felét és a zúzott fokhagymát. Felöntöm 1 liternyi vízzel, és 5 percig forralom. A forrásban lévő levesbe beleöntöm a tejfölös lisztet. Kevergetés közben néhány percig forralom, végül a kockára vágott paradicsomot és a megmaradt petrezselyemzöldet is hozzáadom.
[szerkesztés] Rizses gombaleves
Hozzávalók:
- 30 dkg csiperkegomba,
- fél csésze (lehetőleg barna) rizs,
- 2 fej hagyma,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 evőkanál liszt,
- 1 kávéskanál olaj,
- 1 teáskanál só,
- csöpp mustár, csipetnyi curry, csipetnyi őrölt bors,
- fél pohár tejföl,
- vegeta.
Elkészítése: A gombát megtisztítjuk, és vastagabb szeletekre vágjuk. A rizst félig megfőzzük, félretesszük. A gombát az olajon, vágott petrezselyemmel és a nagyon apróra vágott hagymával, fedő alatt kb. 10 percig, pároljuk, majd megszórjuk a liszttel és kb. 1 l vízzel, felöntjük. Beletesszük az ízesítőket és a rizst. (Amennyiben azt bő vízben főztük, nem kell több vizet hozzáadnunk, ám ez ízlés szerint változhat.) Tejföllel tálaljuk.
[szerkesztés] Tejszínes gombaleves
Hozzávalók (legalább 6 személyre):
- 30 deka gomba, lehet friss, vagy konzerv, esetleg üveges,
- egy csokor petrezselyem,
- 1 kis fej vöröshagyma (a hagymakrémtől nem leszek büdös és bőgni, sem szoktam),
- 3 darab sárgarépa (közepes),
- 1 darab fehérrépa,
- 2-2 deci tejszín, tejföl,
- 2 evőkanál liszt,
- só, bors, pirospaprika,
- 3 evőkanál étolaj,
- 1 darab friss paradicsom,
- 1 darab TV paprika (nem televíziót jelent, hanem Tölteni Valót).
Elkészítés: A gombát felszeletelem, megmosom és egy jó nagy fazékba, teszem. A petrezselymet is felvágom apróra, mosom, és a gombara öntöm. A kis fej hagymát felszeletelem sírósan apróra és ő is a fazékba, kerül. Ráöntöm az étolajat, bekapcsolom a gázt és felrakom, hozzáöntök 1 pohár vizet. 5 percig főzöm, akkor beleteszek sót (mértékkel), pirospaprikát, borsot és még egy pici vizet, hogy biztosan megpuhuljon. Újabb 2-3 perc múlva beleteszem a paprikát, répákat és a paradicsomot, (azért később, mert ők hamarabb meg tudnak puhulni). Közben megkevergetem időnként. Amikor már minden zöldség puha, felengedem vízzel, a fazék majdnem legyen tele. Felforralom, ehhez kb. 10 percre, van szükség. Vagy levestésztát (nem sokat), vagy 1 tojásból készített nokedlit teszek meg bele, avval is forralom egy kicsit, aztán kikapcsolom a gázt. Nem rántom be, hanem habarom, a következőképpen: Egy nagy csészében (nálam ez a müzlis, de lényeg, hogy jó nagy legyen) összekeverem a 2 kanál lisztet a pohár tejföllel. Habverővel keverem, akkor biztosan nem lesz csomós. Amikor sima, de elég sűrű, akkor hozzáadom vigyázva és fokozatosan a tejszínt is. A leves ekkor már nem forró annyira, hogy ne lehessen mindezt beleönteni. A behabarás jól bevált technikája az, hogy a csészébe - amiben a lisztes tejfölös tejszínes cucc van - belemérek 1 merőkanál levest a fazék fölött és keverem megint habverővel (fakanállal és egyébbel garantáltan csomós lesz!) Egy picit visszaöntök a fazékba, és fakanállal megkeverem, utána újabb merőkanálnyi levest öntök a megmarad lisztes anyaghoz, és megint kikeverem, és be a fazékba, míg el nem fogy a csészéből minden. A végen magát a levest is át kell keverni a habverővel, ugyanis sokszor pöttyös lesz a tejföltől (ez akkor történik meg, ha még túl forró volt a leves, amikor a tejszínnel találkozott). Nem árt megkóstolni, hogy ne égjen az ember só ügyben, de szerintem ilyenkor mar semmi sem kell hozzá.
[szerkesztés] Görcsös-tészta leves
(Népi étel)
Hozzávalók: A tésztához:
- liszt,
- tojás,
- só,
- víz
A leveshez:
- hagyma,
- őrölt pirospaprika,
- füstölt szalonna,
- leveskocka,
- só, őrölt bors
Elkészítés: A lisztből, tojásból, egy csipetnyi sóból nagyon kevés víz hozzáadásával tésztát gyúrunk, amit vékonyra nyújtunk. A füstölt szalonnát kockákra vágjuk és saját zsírjában megpirítjuk. Amikor már üveges, levesszük a tűzről és őrölt pirospaprikát adunk hozzá, hogy szép pirosas színe legyen a zsírnak. Ezzel a zsírral vékonyan megkenjük a kinyújtott tésztát és meghintjük kevés fekete borssal.
A tésztát körülbelül 8 cm vastag csíkokra vágjuk, mindegyik csíkot haránt szeletelve kb. 20-22 cm hosszú darabokra vágjuk. Az így kapott tésztaszeleteket hosszában összehajtjuk (megzsírozott oldalával befelé), majd az így kapott csíkot "összekötjük" (nem kell valódi görcsre kötni, csupán jelképesen összefűzni).
Vizet forralunk, amibe teszünk egy darab nagyobb fej hagymát egészben. Amikor a víz felforrt, adjunk hozzá egy-két tyúkhúsleves kockát vagy egy-két evőkanál delikátot. Főzzük egy-két percig, vegyük ki a hagymát, majd adjuk hozzá a sült szalonnát és pár perccel később a "tésztagörcsöket". Mérlegeljük, mennyire zsíros a leves, ennek megfelelően adagoljuk a szalonnát és annak paprikás zsírját. Érdemes több paprikával készíteni a szalonnát, mert ez adja meg a leves színét.
Amikor a tészta megfőtt, szűrjük le és helyezzük külön tálba. A levest és a tésztát külön tálaljuk fel (mert ha benne hagyjuk a levesben, túlságosan megpuhul). A levest a tészta kiszedése után még ízlés szerint ízesíthetjük sóval, borssal, ha szükséges.
[szerkesztés] Görcsös-tészta leves 2
A fent módon tésztát készítünk, kinyújtjuk, csíkokra vágjuk. Az apróra vágott szalonnát nagyon lassú tűzön kiolvasztjuk, rászórjuk az apróra vágott hagymát és üvegesre pirítjuk, pirospaprikával megszórjuk, megfuttatjuk. Ebből a hagymás, szalonnás zsírból kis halmokat teszünk a tésztacsíkokra és megkötjük. Lobogó sós vízben kifőzzük. Kevés zöldséggel és egy sárgarépával készített krumplilevesbe levesbetétként fogyasztjuk.
[szerkesztés] Hideg borsóleves zsázsával
Elkészítés idő: 10 perc (főzés nélkül)
Hozzávalók: (4 személyre)
- 45 dkg főtt vagy fagyasztott borsó
- 8,5 dkg zsázsa, nagy darabokra tépve
- 850 ml zöldségalaplé
- 1 kis citrom héja és leve
- 4 evőkanál natúr joghurt
- jégkockák a tálaláshoz
A joghurt és a jégkockák kivételével valamennyi hozzávalót tegyük turmixgépbe. Ne töltsük meg túlságosan a gépet – lehet, hogy két adagban kell ezt megtennünk. Pár percen át turmixoljunk mindent simára, amíg pettyes nem lesz a zsázsától. Tetszés szerint ízesítsük, majd azonnal tálaljuk, vagy igény szerint hűtsük le. A levest kínálhatjuk joghurttal és egy-két jégkockával díszítve, Tipp:Aki a kefirt jobban kedveli, helyettesítse vele bátran a joghurtot.
[szerkesztés] Babéros sonkaleves
Elkészítési idő: 45 perc
Hozzávalók:
- 25 dkg füstölt tarja vagy sonka,
- 25 dkg burgonya,
- 2 dl tejföl,
- 2 babérlevél,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 csokor, petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 teáskanál pirospaprika,
- 1 teáskanál liszt,
- ecet, só, cukor ízlés szerint,
- 2 mokkáskanál őrölt fekete bors,
- 1 kupica konyak,
- 2 szegfűszeg
Elkészítés: A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva elkeverem benne a pirospaprikát. Ezután ráöntök 2 evőkanál vizet és beleteszem a hámozott, apró kockákra vágott burgonyát, meg az ugyancsak apróra vagdalt főtt sonkát. Néhány percig pirítom, majd felöntöm 1 liternyi vízzel. Beleteszem a babérlevelet, megsózom, megborsozom, fűszerezem a szegfűszeggel és puhára főzöm. A tejfölbe belekeverem a lisztet, és behabarom vele a levest. Ezután ízesítem ecettel, cukorral, és a finomra vágott petrezselyemzölddel meghintem. Jól kiforralom, végül beleöntöm a konyakot, és azonnal tálalom.
[szerkesztés] Böjti bableves
Hozzávalók:
- 20 dkg száraz bab,
- 10 dkg sárgarépa,
- 5 dkg petrezselyemgyökér,
- 1 fej fokhagyma,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 egész burgonya,
- só, pirospaprika.
Elkészítés: A megtisztított és megmosott babot néhány órára víz-be áztatjuk, majd hideg vízben feltesszük főni, és a hosszúkásra vágott zöldséget, sárgarépát és a kettévágott burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, sót beletesszük a levesbe. Mikor már a bab megpuhult, törött paprikát szórunk a tetejére, és az egészet összeforraljuk.
[szerkesztés] Bakonyi betyárleves
Hozzávalók: • 35 dkg marhaszegy, • 1 pár csirkecomb, • 20 dkg vegyes zöldség, • 1 fej hagyma, • só, egész bors, csípős paprika, • csusza tészta, 1 egész tojásból és a hozzávaló lisztből.
Elkészítése: A marhahúst felvágjuk 4 szeletre, és hideg vízben feltesszük főni. Sóval, egész borssal ízesítjük. Amikor majdnem puha, hozzáadjuk a csirkecombokat, a metéltre vágott zöldséget, a felaprított hagymát, az erős paprikát, majd készre főzzük. A lisztből és a tojásból vékony, kemény tésztát gyúrunk, a levesbe tépkedjük és megfőzzük.
[szerkesztés] Barna-leves
Egy lapos vasedénybe tegyünk egy kanál zsírt. Ha meleg, adjunk hozzá egy jókora felvágott vereshagymát, zellert, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, mind karikára vágva (két-két szál elég). Sózzuk meg és tegyük gyors tűzre hogy sötétbarnára megpiruljon. Kavarás közben egy pár darabka marha máját is lehet közé tenni. Ha egészen barna lett, akkor a fent leírt, de még le nem szűrt, hús lébe öntsük bele. Fél óráig avval főzzük; akkorra igen szép barna lesz az egész tömeg. Egy kis kocka cukrot is adjunk bele a levesbe; sáfrány nem kell hozzá. Különben éppen úgy használjuk, mint a fehér levest; bármit lehet bele főzni.
[szerkesztés] Bazsalikom leves
Diétás: Kalóriaszegény, Zsírszegény
Hozzávalók:
- 1 nagy csokor bazsalikom,
- 2 db közepes krumpli,
- kis fej vöröshagyma,
- 1 evőkanál olívaolaj,
- 1 l zöldségleves,
- só, fehér bors,
- 1 dl tejföl.
Elkészítés: Az olívaolajon megpároljuk az összevágott vöröshagymát, majd rádobjuk a kockára vágott krumplit és a bazsalikom leveleket. Átforgatjuk, és felöntjük 1 liter zöldséglevessel. Puhára főzzük, és összeturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük a deci tejfölt. Ha nem fogyókúrázol pirított zsemlekockával tálald. Finom, aromás krémlevest kapunk.
[szerkesztés] Béarni libaleves
Hozzávalók:
- 2 db libacomb,
- 2 l víz,
- 4 nagy sárgarépa,
- 1 zeller,
- 4 db közepes burgonya,
- 1 kis fej fehér káposzta,
- 2 db póréhagyma,
- 1 nagy hagyma,
- frissen őrölt fekete bors, só,
- 4 szelet pirított kenyér,
- 4 evőkanál frissen reszelt ementáli sajt,
- 5 deka vaj.
Elkészítése: A libacombokat megmossuk, és sós vízben másfél órán át főzzük. A répát, a zellert és a burgonyát megtisztítjuk, és a káposztával együtt durvára reszeljük. A póréhagymát és a hagymát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A zöldségféléket a libacombhoz adjuk, és még egy órán át főzzük. Ezután a zöldségeket átpasszírozzuk vagy botmixerrel pürésítjük. A combokat kicsontozzuk, kis darabokra vágjuk, és visszatesszük a zöldségpürébe. A sütőt 250 fokra előmelegítjük. Az ételt egy tűzálló tálba öntjük, befedjük pirított kenyérszeletekkel. Ezek tetejére szórjuk a reszelt sajtot, és olvasztott vajjal leöntjük. Az edényt a sütő középső részére toljuk és addig sütjük, amíg a sajt aranysárga bevonatot nem képez a tetején. A tűzálló tálban tálaljuk.
[szerkesztés] Becsinált leves
Hozzávalók:
- 50 dkg csirkeaprólék,
- 1 csomag mirelit vegyes zöldség,
- 1 kanál zöldpetrezselyem,
- 1 vöröshagyma,
- 1 kanál liszt,
- 1 kanál olaj.
Elkészítése: Míg az aprólék felenged, egy csomó petrezselyem zöldet és egy diónyi vöröshagymát apróra vágunk. Az olajban a hagymát megfuttatjuk, majd a mirelit zöldséget beletéve, néhány percig pároljuk. A tűzről levéve beleszórjuk a zöldpetrezselymet, és félretesszük. Eközben már feltesszük az aprólékot, és majdnem készre főzzük. A már előbb elkészített zöldséget meghintjük liszttel, elkeverjük, és az aprólékkal felöntve készre főzzük.
[szerkesztés] Borscs leves
Hozzávalók:
- 700 gramm leveshús csonttal (disznóhús, vagy marha-lábszárból)
- 10-12 csésze hideg víz
- 1 teáskanál só
- 1 közepes hagyma, felaprítva
- 2 közepes cékla, keskeny csíkokra vágva
- 1 közepes répa, vékony csíkokra vágva
- 1 közepes krumpli, felkockázva
- 1/2 csésze vékonyra vágott zeller
- 1/2 csésze vékonyra vágott zöldbab vagy főtt fehér-bab
- 2-3 csésze káposzta darabokra vágva
- 3/4 csésze passzírozott paradicsom vagy paradicsomlé
- 1/2 gerezd fokhagyma, morzsolva
- 1 teáskanál liszt
- cékla lé vagy citromlé
- só és bors, apróra vágott kapor
- 1/2 csésze tejföl
Elkészítés: Öntsük a húsra a hideg vizet úgy, hogy ellepje és sózzuk meg. Lassan forraljuk fel, majd szedjük le a keletkezett habot. Fedjük le és lassú tűzön főzzük másfél órát. (Érdemes a húst egy nappal hamarabb megfőzni és hűlni hagyni. A zöldségek hozzáadása előtt le kell szedni a zsírt a húsos lé tetejéről.). Adjuk hozzá a hagymát és a céklát, majd főzzük 10-15 percig, amíg a cékla majdnem megfől (megpuhul). Zsenge céklát a többi zöldséggel együtt kell főzni. Adjuk hozzá a répát, krumplit, zellert, zöldbabot, és főzzük a levest további 10 percig. Ha fehér babot használunk zöldbab helyett, a káposzta után kell berakni a levesbe, hogy fehér színű maradjon. Végül tegyük bele a káposztát és főzzük tovább, amig a káposzta megpuhul. Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl. A végén adjuk hozzá a paradicsomot (vagy paradicsomlét) és az apróra morzsolt fokhagymát. Keverjük össze a lisztet három evőkanál hideg vízzel, rakjunk bele a levesből egy keveset és utána az egészet kavarjuk bele a borscsba. Adjunk egy kevés céklalevet vagy citromlét a leveshez (az a lényeg, hogy savanyú legyen), de ne savanyítsuk túl a levest. Ízesíthetjük tovább sóval és borssal, majd forraljuk fel a borscsot. Ízesítsük egy kis apróra vágott kaporral. Tálaláskor rakjunk a levesbe egy kis tejfölt (ne a fazékba, mert megromlik!). A borscs sokáig eláll (akár másfél hétig is). Igazán a második-harmadik napon finom, akkorra érik össze.
[szerkesztés] Borkő-leves
Ha a szokottnál több pecsenyét kell sütnünk, és annak sok hulladékcsontja van, főzzünk belőle többféle zöldséggel, sóval és borssal rendes módon levest. Mikor gondoljuk, hogy már elég jó ízű a leves, szűrjük le, és ha meghiggad, tegyük újra forrni; ez alatt készítsünk minden személyre számítva egy tojás sárgájából, egy kanál lisztből, egy kanál tejfelből habarást; ezenkívül személyenként számítsunk egy kávéskanál szép fehér borkőport. Ezeket egy mély tálban simára keverjük, és a forró hús levest lassan öntsük közé. Többet ne tegyük tűzre, mert a tojás összetúrósodnék. Tálaláskor tegyünk bele zsírban pirított zsemlyekockákat.
[szerkesztés] Francia hagymaleves
Hozzávalók:
- 500 g hagyma,
- 1 l erőleves (kockából),
- 30 g vaj,
- 100 g kemény sajt (ementáli, trappista),
- 30 g liszt,
- 4 kisebb szelet kenyér,
- 1 csokor petrezselyem,
- só, bors.
Elkészítés: A megtisztított, megmosott hagymát vékonyan felkarikázzuk, és a vajon, kevés sóval, fedő alatt többszöri keveréssel puhára, csaknem pépszerűre pároljuk. Liszttel megszórjuk, hozzáadjuk az erőlevest, frissen durvára őrölt borssal ízesítjük, és fedő nélkül, lassú forrástól addig főzzük, amíg a hagyma szinte felszívódik. Közben megpirítjuk a kenyeret, minden tányér aljára 1 szeletet helyezünk, befedjük hajszálvékonyra szeletelt sajttal, és rámerjük a levest. Néhány percig pihentetjük, amíg a kenyér jól megszívja magát a levessel és tálaljuk. Tetejét meghintjük finomra vágott petrezselyemmel.
[szerkesztés] Francia sajtleves
A nem mindennapi levesek sorába tartozik a sajtleves. Alig akad étterem, amelynek étlapján feltüntetik, és a szakácskönyvek többsége se ismerteti a receptjét. A sajtleveshez alaplének fontos a jó ízű csontlé, de ezt esetleg húsleveskockával is helyettesíthetjük, és akkor a legfinomabb, ha a sajt parmezán jellegű. Azért természetesen trappistával is főzhetjük.
Hozzávalók:
- 5 deka vaj,
- 1 púpozott evőkanál liszt,
- 15 deka sajt, (parmezán vagy eidami),
- 2 deci tejföl,
- 1 tojássárga,
- fekete bors,
- húsleveskocka.
A vajat fehéredésig forrósítjuk, megfuttatjuk rajta a lisztet, majd fölöntjük 1,2 liter csontlével vagy hideg vízzel. Ha vízzel készül, belemorzsolunk 2 leveskockát, szükség szerint csöppnyi sót, bőven őrölt borsot, és összeforraljuk. A tejfölt simára keverjük a tojássárgájával, majd a lángról levéve a levest amikor már nem forr, de még forró, belehabarjuk a tojássárgás tejfölt. A reszelt sajtból minden tányérba teszünk egy evőkanállal, és erre merjük rá a forró levest.
Tipp:Van, aki apróra tördelt spagettit főz a levesbe,
a sajtot pedig a tejföllel elkeverve habarja a forró levesbe.
A délnémet módra készült sajtlevesnél tálaláskor a sajttal együtt, kockára vágott, zsírjára sütött füstölt szalonnát is szórnak a leves tetejére.
[szerkesztés] Francia sajtleves 2.
Hozzávalók:
- dkg (jól olvadó fajta) reszelt sajt,
- 4 dkg vaj,
- 5 dkg liszt,
- 1,2 l húsleves,
- 1 dl fehérbor,
- 2 dl tejföl,
- 1 tojássárgája,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 10 dkg sajt,
- őrölt bors, szerecsendió, só.
A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, állandó kevergetés közben hozzáöntjük a húslevest. Amikor felforrt, beleöntjük a bort. Zúzott fokhagymával, borssal, szerecsendióval fűszerezzük, majd belekeverjük a reszelt sajtot. Addig forraljuk, amíg a sajt megolvad, majd levesszük a tűzről, és beleöntjük a tejföllel összekevert tojássárgáját. Forrón tálaljuk. Betétként kis kockákra vágott sajtot teszünk bele.
[szerkesztés] Kapros újburgonyaleves
Hozzávalók:
- 50 dkg újburgonya;
- 3 dkg vaj;
- 5 dkg liszt;
- 1 dl tejföl;
- 0,5 dl tejszín;
- só;
- fehérbors;
- balzsam ecet kb.3 evőkanál;
- 1 csomag friss kapor;
A megpucolt, kockára vágott újburgonyát sós vízben puhára főzünk. A vajból és a lisztből világos rántást készítünk. Kikeverjük 1 dl tejföllel, és besűrítjük vele a levest. Sózzuk, borsozzuk, és balzsamecettel pikánssá tesszük. Végül egy csomag friss, finomra vágott kaprot szórunk bele, 1 dl tejszínnel dúsítjuk, és még egyszer felforraljuk. Alaposan lehűtve, de forrón is tálalhatjuk.
[szerkesztés] Lebbencs leves
Hozzávalók:
- 30 dkg lebbencstészta,
- 40 dkg burgonya,
- 10-15 dkg szalonna,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 zöldpaprika,
- ízlés szerint só, pirospaprika
A szalonnát apró kockára vágjuk, és lassú tűzön kisütjük. A töpörtyűt kiszedjük, és a visszamaradt zsíron a lebbencstésztát állandó keverés mellett aranybarmára pirítjuk. A zsír egy részét a tészta alól kiöntjük, és félretesszük. A megpirított tésztát kevés vízzel felengedjük, és belerakjuk a meghámozott, megmosott, apró kockára vágott burgonyát. Ízlés szerint sózzuk, ízesítjük ételízesítővel. A félretett zsírban a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk, a tűzről levéve kissé hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, kevés vízzel felengedjük, és a már fövésben lévő tésztához adjuk. Feltöltjük vízzel. Beletesszük a megmosott, csíkokra vágott paprikát és a töpörtyűt, és az egészet lassú tűzön, fedő alatt készre főzzük. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy ne égjen le, ha szükséges, főzés közben a vizet pótoljuk, de az elkészült öreg lebbencsnek nem szabad, hogy leve maradjon. Ha annyi vizet adunk hozzá, hogy a burgonya-tészta keveréket éppen ellepje, és a főzés végére elfője a levét, akkor "Öreg lebbencs"-nek mondjuk.
Ha levesesebb akkor "Lebbencs leves"-nek, ha tészta helyett tarhonyát pirítunk, akkor "Tarhonyás", vagy Pásztorlevesnek, egyes helyeken "agglegény levesnek" is mondják.
Tipp:A tésztát, vagy a tarhonyát szárazon is piríthatjuk.
A szalonnazsírjában 1 szál sárgarépát és egy szál petrezselyem gyökeret karikára vágva megdinsztelhetünk, használhatunk cseresznyepaprikát,
vagy csípős fűszerpaprikát.
[szerkesztés] Húsleves
(karajcsontból)
Hozzávalók:
- 50 dkg karajcsont,
- 1 leveszöldség, (sárgarépa, petrezselyemgyökér, és zöldje, negyed cikk karalábé, 1 szál zellerzöld,)
- 1 vöröshagyma,
- 2 kisebb burgonya,
- 3-4 gerezd fokhagyma,
- só, szemes bors.
Elkészítés: A karajcsontot ízekre vágjuk, fazékba tesszük. Hozzáadjuk a vöröshagymát, a fokhagymát, a burgonyát, borsot, és bezöldségezzük (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, zöldpetrezselyem, zeller zöld). Megsózzuk, felengedjük vízzel és lassú tűzön főzzük. A leves leszűrjük, csigatésztát vagy cérnametéltet főzünk bele. A karaj húsa külön, Fokhagyma-, egres-, ribizli-, kapor- stb., mártásokkal és főtt hasábburgonyával tálalva, tetszés szerint felhasználható.
[szerkesztés] Hamis húsleves - tökből
Ugyan úgy készül, mint a valódi húsleves, de nem kell hosszan főzni, Természetesen a hús helyett tököt főzünk bele. A húslevessel azonos módon főzhetünk bele grízgaluskát, cérnametéltet, máj-, vagy húsgombócot, stb
Tipp:Még szebb színe, és "gyöngyöző" lesz, ha 1 kk zsírban, 1 lereszelt sárgarépát megdinsztelünk és egy merőkanál levessel felengedve, (levesszűrőn keresztül), a leveshez adjuk.
[szerkesztés] Húsleves medvehagymás grízgaluskával
Hozzávalók 4 személyre:
- 60 dkg marhalábszár vagy húsos karajcsont,
- 50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, karalábé, zeller, hagyma, paprika, paradicsom),
- só, pár szem egész bors,
a grízgaluskához:
- 1 db tojás,
- 5 dkg búzadara,
- késhegynyi sütőpor,
- 5 dkg medvehagymalevél,
- delikát ételízesítő
A jól megmosott húst vagy csontot 3 liter hideg vízben a fűszerekkel együtt főni tesszük. Amikor a hús félig megfőtt, beletesszük a zöldségeket, és nagyon lassú tűzön addig főzzük, míg a hús teljesen megpuhul. A tojást felverjük, hozzáadjuk a búzadarát, a sütőport, a kevés ételízesítőt, és a nagyon apróra vágott medvehagymaleveleket. Legalább fél óráig állni hagyjuk, majd kanállal a leszűrt levesbe szaggatjuk. Lassan főzzük kb. 20 percig.
[szerkesztés] Halászlé
(alaprecept)
Hozzávalók 4 személyre:
- 1,6 kg ponty,
- 5 fej vöröshagyma,
- 1-1 paradicsom, paprika,
- 2 csapott evőkanál édes pirospaprika,
- só, bors
Előkészítés: A pontyot megtisztítjuk, megmossuk, fejét (szemet, kopoltyút és az ún. keserű fogat eltávolítjuk), farkát, uszonyait levágjuk. A halhúst sűrűn beirdaljuk, kétujjnyi szeletekre vágjuk, megsózzuk, letakarjuk, és a hűtőszekrénybe tesszük. A hagymát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk.
Elkészítés: A hagymát olajon megdinszteljük, mikor üveges félrehúzzuk a tűzről, és megszórjuk pirospaprikával. A hal csontjait, a farkát és a fejét fazékba rakjuk, ráöntünk kb. 2 liter vizet. A paradicsomot és a paprikát (félbevághatjuk) hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, fölforraljuk, majd kis lángon kb. 2 órát főzzük. Utána az alaplevet leszűrjük, átpasszírozzuk, és újra fölforraljuk. Belerakjuk a haldarabokat, végül kb. 8 perc alatt rázogatva (ha keverjük, a halhús összetörhet) megfőzzük.
- Lásd még: Bajai halászlé | Balatoni halászlé | Dunai halászlé | Halászlé alternatív módon | Korhely halászlé | Nagybaracskai halászlé | Pontyhalászlé | Szegedi halászlé | Tiszai boros halászlé
[szerkesztés] Kaporleves
Hozzávalók:
- 1 evőkanál liszt,
- 2 dkg vaj,
- 2 evőkanál összevágott kaporlevél,
- 1,5 liter víz,
- 2 dl tej,
- 1 evőkanál rizs vagy tarhonya
Elkészítés: A lisztből és a vajból rántást készítünk, majd tegyük bele a kaporlevelet és 1-2 percig kevergessük lassú tűzön, amíg meg nem fonnyad a kapor. Ezt követően engedjük fel vízzel és a tejjel. Ha felforrt, tegyük bele a rizst vagy a tarhonyát, adjunk hozzá ízlés szerint sót, és főzzük puhára. Melegen fogyasszuk! Ínyencek tálaláskor reszelt sajtot is szórhatnak a tetejére.
[szerkesztés] Káposztaleves
Hozzávalók:
- ⅓ kg savanyú káposzta.
- 40 dkg kolbász,
- 4 dkg zsír,
- 4 dkg liszt,
- 8 dkg vöröshagyma
- 2 dl tejföl.
A káposztát kimossuk és feltesszük egy és fél liter vízzel, majd az első forrás után levét leöntjük és ismételten egy és fél liter vízzel puhára főzzük. Barna rántást készítünk, melybe vöröshagymát, paprikát teszünk, feleresztjük a levessel s felforraljuk. A kolbászt ekkor karikára vágva megfőzzük benne. Tálaláskor tejföllel ízesítjük.
[szerkesztés] Káposztalé leves
Hozzávalók:
- fél liter káposztalé (télire eltett, savanyított káposztalé)
- 2 db sárgarépa,
- 1 db petrezselyem,
- kevés zeller,
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- 15 dkg rizs,
- 30 dkg darált hús,
- 1 tojás,
- 1 evőkanál olaj,
- kevés bazsalikom,
- só, bors
Elkészítés: A megtisztított, lereszelt zöldségeket (sárgarépa, petrezselyem, zeller), kanálnyi olajon kicsit megdinszteljük, majd felöntjük 1,5 liter vízzel, kevés sót teszünk bele. Amíg felforr, elkészítjük a húsgombócokat. A darált húst összegyúrjuk az áttört fokhagymával, sóval, borssal, csipetnyi bazsalikommal, a megmosott rizs kétharmadával és egy tojással. Ebből gombócokat formálunk és beletesszük a levesbe, amihez hozzáöntjük a káposztalét. A maradék rizst beletesszük a levesbe. Kb. 20 percet főzzük lassú tűzön.
[szerkesztés] Káposztás bableves
(csülökkel, kolbásszal)
Hozzávalók: tíz személyre
- 40 dkg szárazbab
- 10 dkg fokhagyma
- 40 dkg vöröshagyma
- 30 dkg kenyérszalonna
- 10 dkg liszt
- 14 dkg parasztkolbász
- 50 dkg füstölt csülök
- 60 dkg savanyú káposzta
- 50 dkg húsos csont.
Elkészítés: az áztatott babot babérlevéllel, sóval, fokhagymával ízesített, előfőzött füstölt csülök levében puhára főzzük. Az átmosott savanyú káposztát és a karikára vágott kolbászt hozzáadjuk, majd befejezésül paprikás rántást készítünk és alaposan összeforraljuk a levessel.
[szerkesztés] Köménymagleves
(rántott leves)
Hozzávalók:
- 1 g köménymag,
- kevés vaj,
- 2 liter víz,
- 1 dkg liszt,
- só
Elkészítés: A köménymagot ledaráljuk vagy összezúzzuk és a sós vízben felforraljuk. Egy kis vajba beletesszük a lisztet, hevítjük, de ügyelünk arra, hogy ne piruljon meg, majd felöntjük a köménymagos vízzel, közben kevergetjük. Ízlés szerint pirított kenyérkockákkal tálaljuk melegen.
[szerkesztés] Göcseji legényfogó kakasleves
Hozzávalók 4 személyre:
- 1/2 kakas,
- 150 g sárgarépa,
- 100 g gyökér,
- 1-1 cikk zeller, karalábé,
- egész bors, szerecsendió-virág,
- 25 g szárított vargánya,
- 2 gerezd fokhagyma, só,
- 2 db tojás, petrezselyemzöld,
- 50 g lúdgégetészta.
Elkészítés: A kakast, megtisztítjuk, leforrázzuk, majd hideg vízbe feltesszük főni. Amikor a leves felforrt, lehabozzuk, majd bezöldségeljük és fűszerezzük. Amikor a kakas megpuhult, a levesből kivesszük, a levest leszűrjük. A húst a csontokról lefejtjük, metéltre megvágjuk, a zöldségeket is hasonlóan metéltre vágjuk. Tálaláskor a főtt lúdgégetésztát, az apró kockákra vágott kemény tojást, a zöldségeket és a szárnyashúst együtt tálaljuk a levesbe és meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel.
[szerkesztés] Csiperkés leves csirkehússal
Hozzávalók:
- 60 dkg csirke,
- 4 dkg vaj,
- 5 dkg vöröshagyma,
- 15 dkg gomba,
- 1 csomó zöldpetrezselyem,
- 2 dl tejszín,
- 3 dkg liszt,
- 1/2 db citrom,
- törött bors,
- só.
Elkészítés: A kisebb darabokra vágott csirkét 2 liter hideg vízben feltesszük főni, és megsózzuk. Serpenyőben vajat hevítünk, benne a finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a gombát, és nem erős tűzön a hús puhulásig főzzük. A tejszínből és lisztből habarást készítünk, amelyet szűrőn keresztül, állandó keverés mellett a leveshez öntünk, és még 2-3 percig forrni hagyjuk. Ízlés szerint egy kevés citromlével enyhén savanykásra ízesítjük.
[szerkesztés] Újházy tyúkleves
Hozzávalók:
- 1,5 kg-os tyúk,
- 3 szál sárgarépa,
- 2 szál petrezselyemgyökér,
- fél zeller,
- egy fej vöröshagyma,
- 2 fej gomba,
- 10 dkg zöldborsó,
- 10 dkg cérnametélt,
- 1 csokor petrezselyem,
- só, egész bors.
Elkészítés: A megmosott, megtisztított tyúkot hideg vízben tedd fel főni. A forralás után keletkezett habot kanalazd le a tetejéről, majd tedd bele az egész borsot, sót, egészben a hagymát és a zellert. Lassú tűzön főzd tovább a tyúkot, amíg a húsa teljesen megpuhul. A főzés vége felé add hozzá a karikára vágott répát, petrezselyemgyökeret, zöldborsót és a gombaszeleteket. A cérnametéltet főzd ki külön a levesből kivett kevés lében. Tálalás előtt csontozd ki a húst s keverd a levesbe. Tetejét meg lehet szórni friss, felaprított petrezselyemmel.
[szerkesztés] Nepáli krumplileves
Hozzávalók:
- 4 nagy héjában főtt burgonya,
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- só, vegeta, curry,
- 2 ek szójaszósz,
- 1 ek liszt,
- 1 dl tej(!),
- 1 húsleveskocka
Elkészítés: Felteszed a vizet forrni a leveskockával. Közben megpucolod a héjában főtt burgonyát. Ha a víz forr, belereszeled (!) a főtt burgonyát a nagy lyukú reszelőn a levesbe. Majd fogod a hagymát, és ugyanezt teszed vele. A fokhagymát szintén belenyomod a levesbe. Ízesíted a fűszerekkel, a szójaszósszal, legvégül a tejben elkevert habarást adod hozzá.
[szerkesztés] Nyári zöldségleves pestoval
Elkészítés idő: 15 perc (Nem fagyasztható)
Hozzávalók: (6 személyre)
- 2 db cukkini félbevágva és vékonyra szeletelve
- 30 dkg előfőzött vagy fagyasztott borsó
- 850 ml forró zöldség- vagy csirkealaplé
- 18 dkg párolt rizs
- 10 dkg zsenge spenót
- 5 evőkanál pesto olívaolaj
- 1 evőkanál reszelt parmezán sajt
A felszeletelt cukkiniket és a borsót borítsuk egy nagy tálba, öntsünk rá forró vizet, hogy elfedje a zöldségeket. Takarjuk le a tálat, majd hagyjuk állni 3 percig, amíg némileg megpuhulnak a zöldségek. Öntsük le a vizet a zöldségekről, és adjuk hozzá a párolt rizst és a spenótleveleket. Öntsük rá a forró alaplét, fedjük le, és hagyjuk így 2-3 percig, amíg teljesen átmelegszik, és a spenót megfonnyad. Tetszés szerint ízesítsük, majd merjük a levest mélytányérokba. Adjunk hozzá egy-egy mokkáskanálnyi pesztót, ízlés szerint olívaolajat, majd szórjuk rá a reszelt parmezánt. Ropogós héjú korpás-,tönkölybúza- vagy rozskenyérrel tálaljuk. Tipp: Alaposan mossunk kezet, és gondosan tisztítsuk meg az alapanyagokat, mert szinte főzés nélkül készül a leves! Parmezán helyett használhatunk bármilyen kemény, reszelhető sajtot: óvári, köményes, pannónia, trappista.
[szerkesztés] Olasz zöldségleves
(Minestrone) Elkészítés idő: 10 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
- 1 liter forró zöldségalaplé
- 40 dkg paradicsom apróra kockázva
- 10 dkg vékony spagettitészta, rövidre törve
- 35 dkg fagyasztott vegyes zöldség
- 4 evőkanál pesto
Elkészítés: Növényi rostban gazdag, remek C-vitaminforrás, a napi fogyasztásra javasolt ötszöri zöldség-gyümölcs adagból kettőnek felel meg. Forraljuk fel az alaplét a paradicsomokkal együtt, majd adjuk hozzá a spagettitésztát, és főzzük kb. 6 percig, amíg megpuhul. Pár perccel azelőtt, hogy a tészta megfőne, adjuk hozzá a zöldségeket, és ismét forraljuk fel. Lassú tűzön főzzük 2 percig, amíg minden át nem fő. A hozzávalókat az aprítógépben pürésítjük. A fenyőmag helyett használhatunk tisztított tökmagot is. Tálalás:Kínáljuk a levest pestóval, olajjal meglocsolva és parmezánnal megszórva, mélytányérban.
Piros pesto: 1 db sült kaliforniai piros paprika, 4 db paradicsom, 1 nagy marék reszelt parmezán, 1 nagy marék fenyőmag (kb. 5 dkg) olívaolaj (kb. 0,5 dl)
[szerkesztés] Tejszínes gombaleves
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma,
- 2 evőkanál étolaj,
- 25 dkg szeletelt gomba,
- 2 db sárgarépa,
- 1 db zöldség,
- 1 db zellergumó,
- só, fehér bors, kakukkfű, tárkony,
- 1 kis marék eperlevél tészta,
- 3 dl tejszín.
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felkarikázott és apróra vágott sárgarépát, zöldséget és zellert. 3-4 percig együtt pároljuk. Felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a fűszereket és az eperlevelet. Amikor a zöldségek megpuhultak, belerakjuk a gombát, együtt főzzük, míg a gomba is megpuhul. Végül beleöntjük a tejszínt.
[szerkesztés] Tárkonyos pulykaragu leves
Hozzávalók:
- 50 dkg pulykamell
- 25 dkg vegyes leveszöldség
- nagyobb fej hagyma
- 10 dkg zöldborsó
- 2,5 dl tejszín
- só, bors
- tárkony
- tárkonyecet vagy citromlé
- olaj
Elkészítés: A hagymát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés olajon üvegedésig pároljuk, és rádobjuk a felkockázott pulykamellet. Fehéredésig sütjük, majd felöntjük vízzel, és hozzáadjuk a feldarabolt leveszöldséget, és a zöldborsót. Sózzuk, borsozzuk. Mikor minden megpuhult a tejszínnel besűrítjük. Megszórjuk tárkonnyal, és citromlével vagy tárkonyecettel kicsit savanyítjuk.
Tipp:Zsemlének a tetejét vágjuk le, belsejét szedjük ki, és sütőben pirítsuk meg egy kicsit.
A levest keményítővel vagy liszttel sűrítsük be, hogy a leve kevésbé legyen folyós, és a zsemlékbe szedve tálaljuk.
Lehet csirkehúsból is készíteni.
[szerkesztés] Tavaszi spárgaleves
A tavaszi spárgaleveshez 30 deka, lehetőleg vastagabb szálú spárgát veszünk, a talpáról egy milliméternyit levágunk, és a törzsét burgonyahámozóval vagy kis éles késsel lehántjuk (különben keserű lesz). Egy csirkeaprólékot feldarabolunk, és annyi vízzel leöntve, hogy éppen ellepje, fél óráig főzzük. Ekkor a levet hideg vízzel liternyire hígítjuk, és a két centis darabokra vágott spárgát belerakjuk. Öt deka cukorral meg sóval ízesítjük, és puhára főzzük. Öt deka vajból két csapott evőkanál liszttel világos rántást készítünk, és besűrítjük vele a levest. Egy tojás fehérjét csipetnyi sóval és annyi liszttel keverjük el, hogy a szokásosnál hígabb galuskatésztát kapjunk, és apró galuskákat szaggatunk a forrásban lévő levesbe. A tojás sárgáját két deci tejszínnel simára keverjük, és 2-3 evőkanálnyit öntünk minden tányérba. Erre merjük a forró levest.
[szerkesztés] Tavaszi raguleves
Hozzávalók:
- 2 csirkeaprólék, vagy fél kg kockára vágott borjúhús,
- negyed kg fejtett borsó,
- l zsenge új karalábé,
- negyed kg gomba vagy spárga,
- 1 csokor petrezselyem,
- 2 kanál liszt,
- 3 evőkanál liszt,
- só.
Az apróra darabolt zöldséget a finomra vágott petrezselyemmel megpároljuk az olajban, meghintjük a liszttel, majd felengedjük vízzel. Beleadjuk a húst, majd puhára főzzük. Galuskával tálaljuk.
[szerkesztés] Tésztás csirkeleves
Elkészítés: 40 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
- 900 ml zöldségalaplé
- 17,5 dkg kicsontozott, bőr nélkül csirkemell
- 1 evőkanál darabokra vágott friss gyömbérgyökér
- 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 5 dkg rizs- vagy búzatészta
- 2 evőkanál morzsolt kukorica, előfőzött vagy fagyasztott
- 2-3 db gomba, vékonyra szelve
- 2 szál újhagyma, apróra vágva
Öntsük az alaplét a lábosba, tegyük bele a csíkokra vágott csirkét, a gyömbért és a fokhagymát. Forraljuk fel, majd tegyük takarékra, lefedve főzzük lassú tűzön 20 percig, amíg a csirke meg nem puhul. Tegyük a levesbe a tésztát, a kukoricát, a gombát és az újhagyma felét. Hagyjuk lassú tűzön 3-4 percig, amíg a tészta puhára nem fő. Tálalás: Merjük ki tálakba, szórjuk rá a maradék újhagymát, és a fűszernövényeket (menta, vagy bazsalikomlevél és egy kis morzsolt csili – egyéni ízlésnek megfelelően). Húsmentes változat: a csirke helyett használjunk 17,5 dkg tofut kockára vágva, hagyjuk lassú tűzön 5 percig, majd tegyük hozzá a többi összetevőt a fentiek szerint.
[szerkesztés] Piros lencseleves
beismerés: eredetileg Kaldeneker György receptje [1], de én jól átalakítottam
Hozzávalók (2 személy részére):
- 1 kisebb gerezd fokhagyma, fokhagymanyomón áttörve
- 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
- 1 mokkáskanál valami csípős krém (tabasco, chilipaszta, erőspista)
- 15 dkg piros lencse alaposan megmosva
- frissen őrölt koriander
- 1 liter húsleves (vagy 2 darab leveskocka, zöldséges tyúkhúsleves pl.)
- 2 dl tejföl
- 1 friss citrom leve, de ha nincs, citromlé is jó
- apróra vágott friss korianderlevél
- olaj, icipici só, őrölt bors
Elkészítés: Lábosba kis olajat, bele a hagymát, fokhagymát és a csípőset, ha a hagyma üvegesre párolódott, rázúdítani a lencsét, kicsit pirítani, és közben az őrölt koriandert is beletenni. Felönteni az egészet a húslével (vagy 1 liter vízzel meg a 2 leveskockával), és további sok őrölt koriandert beletenni. Lefedve lassú tűzön főzni, amíg jó pépes nem lesz (ez kb. 20 perc), ekkor fedőt levenni, tejfölt és a citromlevet belekeverni a levesbe, és összeforralni az egészet (ez 3 perc), és az egészre sok-sok friss korianderlevelet tenni, és azzal még egyszer felforralni.
[szerkesztés] Jókai bableves
A Jókai-bableves egy finom, jellegzetesen magyar étel. Neve Jókai Mór 19–20. századi magyar írótól ered, aki ennek a finom ételnek nagy kedvelője volt. Mára ez a leves igen népszerűvé vált, gyakran rendeznek főzőversenyeket, és éttermek étlapján is gyakori szereplő.
Hozzávalók: (6 személyre)
- 60 dkg füstölt sertés csülök
- 3 pár debreceni kolbász
- 20 dkg száraz bab
- 10 dkg sárgarépa
- 10 dkg fehérrépa (petrezselyemgyökér)
- 5 dkg zeller
- 6 dkg liszt
- 3 dkg vöröshagyma
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 dl tejföl
- fűszerpaprika
- só
- csipetke
Elkészítés: Az előkészített babot a csülökkel 2-2,5 liter hideg vízben tedd fel főni. Add hozzá a megtisztított, de egyben hagyott répákat, a zellert és a kolbászt, lassan főzd, amíg a belevalók meg nem puhulnak. Ekkor a bab kivételével szedj ki mindent az edényből. A zöldségeket tedd félre, a csülökből fordítsd ki a csontot, majd a húsát - ha már langyosra hűlt - kockázd, a kolbászt pedig karikázd fel. Közben kevés zsíron készíts zsemleszínű rántást a vöröshagymával, fokhagymával, és egy kevés fűszerpaprikával: Ezzel sűrítsd be a levest (szájíztől függően lehet sózni. Rakd vissza a lébe a csülköt, valamint a kolbászt, ezekkel forrald össze a levest, és közben főzz bele egy kis csipetkét. Ha már a tészta is puha benne, tejföllel meglocsolva tálald.
[szerkesztés] Jókai bableves II.
(más módon)
Hozzávalók:
- füstölt csülök
- 160 g száraz tarkabab
- 100 g sárgarépa
- 100 g gyökér
- 40 g zeller
- 20 g vöröshagyma
- 40 g zsír
- 200 g páros debreceni
- 2,5 dl tejföl
- 2 gerezd fokhagyma
- babérlevél, só, fűszerpaprika, ecet
- 1 csomag petrezselyemzöld
- csipetke: 80 g liszt, 1 db tojás, só
Elkészítés: A füstölt csülköt alaposan megmossuk és hideg vízben feltesszük főni. Addig főzzük, amíg a csontról könnyen leválik. Az előző este beáztatott száraz babot újból megmossuk, majd a csülök hideg főzőlevében puhára főzzük. A debreceni kolbászt és a babérlevelet hozzáadjuk (a debrecenit kb. 10 perc főzés után kivesszük, félretesszük). Amikor a bab puhulni kezd, hozzáadjuk a kockára vágott vegyes zöldséget. Lassú tűzön egyenletes forrással majdnem készre főzzük. A bablevest világosbarna magyaros rántással (zsír, liszt, finomra vágott vöröshagyma, fokhagyma, csemege fűszerpaprika) berántjuk. Tejfölt adunk hozzá, kevés ecettel ízesítjük. A levest jól kiforraljuk és ha szükséges, sózzuk. A csülköt kicsontozzuk, apró kockákra vágjuk, a debrecenit pedig karikákra, és a még forrásban lévő leveshez adjuk. Házilag készített csipetkével tálaljuk.
[szerkesztés] Frankfurti leves
Hozzávalók:
- 1/2 kg kelkáposzta,
- 2 db krumpli,
- 2 pár virsli,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- só, bors, majoránna, fűszerpaprika, köménymag,
- kevés olaj,
- 1 dl tejföl,
- liszt.
Elkészítés: A vöröshagymát kockázzuk fel, és pároljuk üvegesre olajon. Nyomjuk bele a fokhagymát, szórjuk meg egy kevés pirospaprikával, adjuk hozzá a meghámozott, felkockázott krumplit, és öntsük fel vízzel. Sózzuk. Mikor még félig megpuhult adjuk hozzá a csíkokra vágott kelkáposztát, /finom egy marék savanyú káposztával/, fűszerezzük. Mikor megpuhult a krumpli és a kelkáposzta egy kevés lisztből rántást készítünk, és besűrítjük vele a levest. Hozzáadjuk a karikákra vágott virslit, és hozzáadjuk a tejfölt. Még pár percig főzzük.
[szerkesztés] Fokhagymaleves
Lásd: Fokhagymaleves (Francia)
[szerkesztés] Paradicsomleves
Ez tényleg egy egyszerű, gyorsan elkészíthető leves.
Hozzávalók:
- 1 l paradicsomlé,
- 1 fej hagyma,
- zeller levél,
- liszt,
- olaj,
- só, cukor
levesbetét:
- tészta, vagy
- daragaluska
Elkészítés: A paradicsomlevet egy fazékba öntjük, beledobjuk a meghámozott hagymát, és a zellerlevelet. Ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk. A lisztből kevés olajjal rántást készítünk, és berántjuk vele a levest. Kihalásszuk a zellerlevelet, és a főtt hagymát (aki szereti, benne hagyhatja), és belefőzzük a levesbetétet.
[szerkesztés] Rántott leves
(köménymagos)
Hozzávalók: 3-4 személyre
- 5 dkg liszt
- 6 dkg zsír (vagy vaj)
- köménymag
- pirospaprika
- 1 dkg só
- víz
- 1 db zsemle
Elkészítés: Egy kanál zsírt felolvasztunk egy megfelelő edényben és egy kanál lisztet hozzákeverve a rántást egyenletesen sötétbarnára pirítjuk. Ha már színesedni kezd a rántás, állandó keverés mellett kell tovább pirítani, míg kellő színt elnyeri. Ekkor egy mk köménymagot dobunk bele és felöntjük vízzel, sózzuk. Ha csomós lett a rántás, szűrőn átszűrjük, apróra vágott, előzőleg zsír-, vagy vajban pirított zsemlyekockákat adunk (külön tálalva) hozzá.
Tipp: Diétás étkezésben a pirított zsemlekocka helyett, 1-2 ek búzadarát csurgatunk a még forrásban lévő levesbe, majd néhány percig lassú tűzőn főzzük. (beteglevesnek is mondják)
[szerkesztés] Rántott leves
(hagymás)
Hozzávalók: 3-4 személyre
- 5 dkg liszt
- 6 dkg zsír (vagy vaj)
- köménymag
- pirospaprika
- vöröshagyma
- fokhagyma
- 1 dkg só
- víz
- 1 db zsemle
Elkészítés: A lisztből és 5 dkg zsírból barnára pirított rántást készítünk, majd másfél liter hideg vízzel felengedjük, sózzuk, simára keverjük ezután kb. 10-15 percig forraljuk. Az apróra kockázott zsemlét a megmaradt 1 dkg zsírban aranysárgára pirítjuk. A forró levest finom szitán átszűrjük, majd habverővel simára keverjük, forrón tálaljuk a pirított zsemlekockát külön tálban kínálva.
[szerkesztés] Rántott leves
(tojásos)
Hozzávalók:
- kevés zsiradék
- liszt
- köménymag
- só
- bors
- pirospaprika
- víz
- petrezselyemzöld
- tojás
Elkészítés: Az olajból és a lisztből rántást készítünk, beleszórjuk a köménymagot, pirospaprikát, és rögtön felöntjük vízzel. Megfűszerezzük, forraljuk. A végén belefőzünk 1-2 felvert tojást (folytonos keverés közben öntjük bele). Petrezselyemzölddel díszítjük. Megjegyzés: A környékünkön ezt rongyos levesnek (a tojás miatt) vagy szoptatós levesnek is hívják.
[szerkesztés] Rizsleves
előkészület: 10 perc főzés: 45 perc
Hozzávalók: 4 főre
- 2 szál sárgarépa
- 1 szál fehérrépa
- 1 fej vöröshagyma
- 1/2 cső zöldpaprika
- 10 dkg rizs
- 1 fakanálnyi zsír vagy 1 ek olaj
- 1 tk pirosarany
- 1 tk vegeta
- 1 tk só
- 2 dl tejföl
A rántáshoz:
- 1 ek liszt
- 1 fakanálnyi zsír vagy 1 ek olaj
- 2 tk őrölt paprika
- 1 csokor petrezselyemzöld
A leves nálunk elengedhetetlen része a főétkezésnek. Mindennap kerül valamilyen változatban az asztalra. A rizsleves azon levesek közé tartozik, amit igen egyszerű elkészíteni és még ráadásul finom is. A hozzávalók is olyan alapélelmiszerek, amiből mindig van egy átlagos háztartásban.
Elkészítés: 1. A sárgarépát és a fehérrépát megtisztítjuk, kisujjnyi hasábokra vágjuk. 2. 1 fakanálnyi zsíron megdinszteljük. 3. 2 liter vízzel felengedjük, beletesszük a sót, piros aranyat, vegetát, valamint a hagymát egészben és a zöldpaprikát. 4. Kb. 20 percig főzzük, majd beleszórjuk a rizst és tovább főzzük míg a rizs is megpuhul (ez további 20 perc). 5. Elkészítjük a rántást: a lisztet a zsíron világosra pirítjuk, a tűzről levéve beleszórjuk az őrölt paprikát és a felaprított zöldpetrezselymet. 6. A hagymát kidobjuk és berántjuk a levest (azaz a rántást kb. 2 dl hideg vízzel felengedjük és hozzáadjuk a leveshez). 7. Tejfölt keverünk bele és felforraljuk
[szerkesztés] Rizsleves húsgombóccal
Hozzávalók:
- ¾ csésze rizs,
- 1 fej hagyma,
- 1 ek vaj,
- 2 l húsleves,
- kevés tej;
a gombóchoz:
- 50 dkg sertés- vagy bárányhús,
- 3 tojás,
- só, bors,
- 2 ek finomra aprított zöld fűszer (petrezselyem, kapor, koriander zöldje);
- 2 ek finomra aprított petrezselyem és kapor a tálaláshoz
A rizst kiválogatjuk és megmossuk, majd a meghámozott, finomra aprított, vajban megpirított hagymával együtt feltesszük főni a húslevesben. A gombócokhoz a húst ledaráljuk, és egy tojással, 2-3 evőkanálnyi, a levesből kivett, lecsepegtetett rizzsel, sóval, borssal és a felaprított zöld fűszerekkel elkeverjük. Nyolc gombócot formálunk a masszából, és a forrásban lévő levesbe tesszük, majd alacsonyabb hőfokra állítva, csendesen készre főzzük. Minden tányérba 1-1 gombócot teszünk. Két tojást kevés tejjel elhabarunk, és állandó keverés közben óvatosan belecsurgatjuk a levesbe. Aprított zöld fűszert hintünk a tetejére, és megtöltjük a tányérokat a levessel.
[szerkesztés] Sokácbab
Hozzávalók:
- 4 szem krumpli
- 2 nagy marék bab
- 30 dkg füstölt sertéscomb
- 1 nagy fej vöröshagyma
- sárgarépa
- petrezselyem
- 1 dl fehérbor
- só
- bors
- kömény.
A babot vízbe tesszük, fajtától és kortól függően 1 órát vagy fél napot ázni hagyjuk. A krumplit és a húst felkockázzuk. A hozzávalókat összeraktuk az edénybe, felöntöttük vízzel és a borral, majd odatettük a tűz mellé és vártunk... Elég sokat vártunk, mire átmelegedett a cserépedény és a benne levő sok-sok alapanyag. Legalább egy óra eltelt, mire elkezdett forrni illetve forogni az étel, ami a lassú tűz mellett még további 3 órát főtt. De megérte kivárni, mert az íze összehasonlíthatatlanul finomabb volt egy gáztűzhelyen készült levesénél.
[szerkesztés] Sokácbab 2.
Hozzávalók: kb. 7 liter űrtartalmú edényhez
- 30 dkg szárazbab (előre beáztatva)
- 25 dkg sertéslapocka kockára vágva
- 20 dkg füstölt csülök, vagy sonka és vagy szalonna apróra kockázva
- 2 fej vöröshagyma kockára aprítva
- 3 db húsos paprika apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma egészben
- 2 db babérlevél
- 1 db paradicsom
- 1 csokor petrezselyem levél
Az elkészítés tűzrakással kezdődik! Keményfából rakott tűz parazsát félkörbe rendezzük úgy, hogy a köcsögöt csak félkörbe tudja melegíteni a parázs.
A köcsögbe beszórjuk a hozzávalókat, majd ¾-ig töltjük vízzel és a parázs mellé helyezzük. Mikor megindul a forrás, fűszerezzük sóval, pirospaprikával kis vegetával ízlés szerint.
Ügyeljünk, hogy a parázs folyamatosan melegítse az edényt, de közvetlenül ne érje annak falát. A lassú forrást folyamatosan tartsuk fenn. Túl erős tűz mellett az edényünk könnyen elrepedhet, és a munkánk kárba vész. A forrás beindulása után nem kell (nem szabad!) kevergetni. Beszélgessünk és borozgassunk barátainkkal a tűz közelében míg elkészül. Elkészülés kb. 3-3.5 óra múlva várható. Akkor kész mikor a bőrkés szalonna és a bab is megfelelően megpuhul.
[szerkesztés] Scsi (orosz káposztaleves) gazdaságosan
Hozzávalók
- zsiradék
- 1 fej vöröshagyma
- 1 fej káposzta
- 1 sárgarépa
- 1-2 kisebb burgonya
- 1-2 doboz tejföl
- darabokra vágott sertés/marhahús vagy virsli
- húsleveskocka
- ízlés szerint só-bors
Az apróra vágott hagymát kevés olajon vagy zsíron a kockára vágott sárgarépával és burgonyával együtt megdinszteljük, majd hozzátesszük a kb, 1 cm vastagságú csíkokra szelt káposztát. A káposztát megsózzuk, így hamarabb összeesik, tehetünk hozzá őrölt borsot, majd addig pároljuk, míg félig puha nem lesz, de még azért ropogós. Ekkor felöntjük vízzel, majd teszünk bele 1-2 leveskockát (ízlés, illetve a főzött mennyiség szerint). 1 közepes fej káposztához kb. 2 liter vizet érdemes önteni, hogy ne legyen a leves túl sűrű. Amikor a burgonya megfőtt, hozzátesszük a karikéra vágott virslit. (Ha sertés/marhahúskockákat használunk, azt előbb külön főzzük meg, és ennek a levével öntsük fel a káposztát, a már megfőtt húst mindig csak a végén adjuk hozzá! Mivel a burgonya és a káposzta is hamar megfő, nyers hússal ne főzzük együtt, mert a hús nem fog megpuhulni rendesen.) A virsli kb 1-2 perc alatt megfő, ezután a levest felöntjük ízlés szerint 1-2 doboz tejföllel. Érdemes a tejfölt egy keverőtálba önteni és kis adag leveslével folyamatosan keverve hígítani, mert ha csak úgy beleborítjuk a forró levesbe, össze fogja kapni és "pöttyös" lesz tőle a leves. A hozzáadott tejföllel újraforrásig felfőzzük, majd tálaljuk. A burgonya illetve a hús/virsli elhagyható, nélkülük kevesebb kalóriatartalmú és olcsóbb levest készíthetünk.
[szerkesztés] Spárgaleves
Hozzávalók: 4 személyre:
- 50 dkg csirkeaprólék,
- 1 kg spárga,
- 1 csomó petrezselyem,
- 3 dkg vaj,
- 3 dl tej, liszt,
- só, őrölt bors, csipetnyi cukor.
A galuskához:
- 1 tojás,
- liszt,
- 1 kávéskanál vaj.
A csirkeaprólékot 1.5 liter vízben megfőzzük. A spárgát megtisztítjuk, 2-3 cm-es darabokra vágjuk, leöblítjük, s a leszűrt csontlében megfőzzük. A spárgafejeket külön kis edényben főzzük, mert néhány perc alatt puha lesz, és a tálalásnál is arányosan tudjuk elosztani. A spárgafejek főzővizét is hozzáöntjük a leveshez. Vajból, lisztből világos rántást készítünk, hogy a levesből ne érződjön ki majd a pirított liszt íze. Tehetünk rá egy teáskanál pirospaprikát. Tejjel felengedjük, hozzáadjuk a leveshez, sózzuk, borsozzuk, és jól kiforraljuk. Vajas galuskát szaggatunk bele, és finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk. Visszatesszük a csirkeaprólékot, hogy az is jól átforrósodjon. Tálalásnál a tányérokon egyenletesen osztjuk el a melegen tartott spárgafejeket.
[szerkesztés] Spárgaleves 2.
Hozzávalók:
- 25 dkg spárga,
- 1 tyúkhúsleves-kocka,
- 1 evőkanál finomliszt,
- 2 dl tej,
- 1 dl tejföl,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 1 teáskanál kristálycukor,
- késhegynyi törött fehér bors, ízlés szerint só.
A spárgaszálakat megmossuk, lecsöpögtetjük. A fejeket (a spárga csúcsos végeit) kb. 3 cm-nyire levágjuk, és félretesszük. A többit a talpánál kezdve alaposan megtisztítjuk, és apróra vágjuk (a fás talprészét levágjuk). A lehántott héjával és a talpával együtt (nem tévedés) félliternyi vízbe tesszük, beleszórjuk a kristálycukrot és a sót, majd 25 percig forraljuk. Hagyjuk kissé kihűlni, ezután turmixgépben pépesre zúzzuk. A spárgapépet szitán átpasszírozzuk. A sűrű spárgapépet leveses fazékba öntjük, ráöntünk még félliternyi vizet és a húsleveskockát, valamint a félretett spárgafejeket is beletesszük. Felforralva 10 percig főzzük. Közben a tejfölt és a tejet a liszttel egészen simára keverjük, majd behabarjuk vele a forrásban lévő levest. Végül a borssal és a megmosott, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük.
[szerkesztés] Spárgaleves 3.
Egy csomó zöld spárgafejet sós vízben megfőzünk, leszűrjük, s egy bögre már készen levő húslevesbe tesszük. Evvel is forrni hagyjuk, s ez alatt vajból híg rántást készítünk, s ha jól habzik, a levessel, melyben a spárga fejek főttek, felöntjük, jól elhagyjuk még főni a rántással, a tejfellel, s ha kész tálalhatjuk.
[szerkesztés] Spárgaleves 4.
Hozzávalók:
- spárga,
- petrezselyem,
- Vegeta,
- só, cukor
A rántáshoz:
- 1 evőkanál liszt,
- 1 evőkanál olaj
A darabolt spárgát vegetás, enyhén sós melybe tettünk 1 mokkáskanál cukrot, és megfőzzük.(kb. 15-20 percig). Ezután kevés világos rántással berántjuk. A tetejére vágott petrezselymet szórunk. Főzhetünk bele galuskát is.
[szerkesztés] Spárgaleves 5.
Annyi vízben teszünk fel főni egy megtisztított csirkeaprólékot, amennyi ellepi, és fedő alatt, kis lángon félpuhára főzzük. Ekkor belerakunk 25 deka megtisztított, ujjnyi darabokra vágott spárgát, a levét hideg vízzel 1,20 liternyire hígítjuk, és sóval meg mokkáskanálnyi cukorral ízesítjük és együtt teljesen puhára főzzük. Három deka vajból egy sárga rántást készítünk, és besűrítjük vele a levest. Ha sűrűbben akarjuk adni, egy nyers tojást csipetnyi sóval meg annyi liszttel keverjünk össze, amennyit felvesz, és apró galuskákat szaggatunk a levesbe. A tálban simára keverünk egy deci tejfölt egy tojássárgájával, és erre apránként, kevergetve, rámerjük a forró levest.
[szerkesztés] Spárgaleves 6.
Hozzávalók: 4 személyre:
- 25 dkg spárga,
- 2 dl tej,
- 1 dl tejföl,
- 1 tyúkhúsleveskocka,
- 1 csokor petrezselyemzöld,
- 1 evőkanál finomliszt,
- 1 teáskanál kristálycukor,
- 1 késhegynyi törött fehér bors,
- ízlés szerint só,
- kevés citromlé.
Előkészítés: a spárgaszálakat megmosom, lecsöpögtetem. A spárga csúcsos végeit 3 cm hosszúságban levágom és félreteszem. A többit a talpától kezdve meghámozom, és apróra vágom. Héjával együtt (nem tévedés!) félliternyi vízbe teszem, beleszórom a kristálycukrot, borsot és sót, majd 25 percig forralom. Kissé hagyom kihűlni, ezután turmixgépben pépesre zúzom. A spárgapépet szitán átnyomom. Elkészítés: a sűrű pépet leveses fazékba öntöm, félliternyi vízzel felöntöm és a húsleveskockát, valamint a félretett spárgafejeket is beleteszem. Felforralom és 10 percig főzöm. Közben a tejfölt és a tejet a liszttel simára keverem, majd behabarom vele a forrásban lévő levest. Végül a megmosott, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezem és kevés citromlével pikánsra ízesítem.
[szerkesztés] Spárgaleves 7.
(tejes)
Hozzávalók:
- fél kg tisztított, apróra darabolt spárga,
- l csokor petrezselyem,
- só, cukor,
- 2 dl tejfel,
- 2 kanál liszt.
A spárgát apróra vágott petrezselyemmel főni tesszük, sóval, cukorral ízesítjük, majd ha már csaknem puha a tejfelbe kevert liszttel elkeverjük. Vajas galuskát főzünk bele.
[szerkesztés] Spárgaleves négy személyre
15-20 deka spárgát vásárolunk, végükből kis darabkát levágunk, külsejüket nagyon vékonyan lehántjuk (kivéve a spárga lilás végén levő egy centis részt). Hüvelyknyi darabokra vágjuk, és egy liter vízzel leöntve, kevés sóval, két szem mokkacukorral ízesítjük. Még jobb, ha megfőzünk egy csirkeaprólékot, és ennek a levében főzzük meg a spárgát. Két deka vajból egy púpos evőkanál liszttel nagyon világos rántást készítünk, besűrítjük vele a levest, és pár percig forraljuk. Egy deci tejfölt a tálban simára keverünk egy tojássárgájával. és állandóan kevergetve öntjük rá a forró levest, nehogy összekapjon. Ettől krémszerűvé válik. Szaporítja a levest, ha berántás után apró galuskákat is főzünk bele. (Ha spárgás ételt készítünk, a spárga főzővizéből is készíthetünk levest, de akkor valamivel több tejfölt tegyünk bele.)
[szerkesztés] Sóskaleves
Hozzávalók:
- 50 dkg tisztított sóska
- 3 dkg vaj vagy
- 1 evőkanál olaj
- 2 dkg liszt
- 2 dl zsírszegény tejföl
- ízlés szerint só
A daragaluskához:
- 1 húsleveskocka
- 3 evőkanál búzadara
- 1 tojás
Elkészítés: A tojást felütjük, és a sárgáját a fehérjével együtt alaposan felverjük. Egy húsleves kockát és egy mokkáskanál sót egy liter vízben felforralunk. A sóskaleveleket metéltre vágjuk, és a vajon vagy olajon lassan addig pároljuk, amíg teljesen krémszerűvé válik, majd 1 dkg liszttel megszórjuk, összekeverjük, félrehúzzuk a tűzről. A tojást újra felverjük, beletesszük a darát, és könnyű kézzel gyorsan összekeverjük. Evőkanállal kisujjnyi galuskákat szaggatunk belőle a lobogva forró vízbe. Két percnyi főzés után félrehúzzuk a tűzről. A sóskát visszatesszük a tűzre, és a maradék 1 dkg liszttel elkevert pohárnyi tejföllel behabarjuk, végül a daragaluskák levét apránként hozzákeverjük. A galuskákat tányérba szedjük, s a kész levest rámerjük. Egy-egy "Piros arany" cseppel díszíthetjük.
[szerkesztés] Sörös-tejfeles erdei gomba leves sült hagymával
Hozzávalók:(10 adagra)
- 40 dkg erdei gomba keverék,
- 10 dkg bacon,
- 6 fej hagyma,
- 1/2 l búzasör,
- 1 db tejöl,
- 1 cs. petrezselyem,
- 1 ek húsleves por,
- só, bors,
- 1 db citrom.
Elkészítés: A bacont 2 fej hagymával üvegesre pirítjuk, majd a gombákat is hozzáadjuk, sózzuk borsozzuk. Felöntjük kb. másfél liter vízzel meg a sörrel, és főzzük 10-15 percig. Sűrítjük tejfölös habarással, hozzáadjuk a petrezselymet, a citrom levét és jól kiforraljuk. A sült hagymához a hagymát vékony karikára vágjuk, lisztbe forgatjuk és forró olajban ropogósra sütjük.
[szerkesztés] Száraz hüvelyesekből levesek
Hozzávalók:
- 20 dkg bab vagy lencse,
- 25 dkg csont vagy füstölt hús,
- 3 dkg liszt,
- 3 dkg zsír,
- 6 dkg vöröshagyma,
- egy kávéskanál pirospaprika
- só.
Bab-borsó-, lencseleveseknél a száraz hüvelyeseket megtisztítjuk, lehetőleg előre beáztatjuk. 20 dkg babot, lencsét, borsót fél liter vízbe felteszünk főni. Ha füstölt hússal, csonttal akarjuk ízesebbé tenni, úgy óvatosan sózzuk, nehogy túl sós íze legyen. Készítünk egy világos rántást 3 dkg lisztből, finomra vágott vöröshagymával, egy kis pirospaprikával s egy csöpp hideg vízzel vagy levessel feleresztjük s hagyjuk felforrni. Tetszés szerinti levesbe valókkal tálalhatjuk.
[szerkesztés] Szarvasgombás lencseleves
Hozzávalók: 4 személyre:
- 20 dkg zöld lencse,
- 2 fürj, ( vagy 20 dkg csirkemell )
- só, bors,
- 1 evőkanál olaj,
- 2.5 dkg vaj,
- 2.5 dkg szalonna,
- 1-1 hagyma és sárgarépa,
- fél szál póréhagyma,
- húslevespor,
- 1-1 babérlevél, ág kakukkfű,
- 8 dl húsleves ( kockából )
- 1 doboz ( 2.6 dkg ) fekete szarvasgomba vagy 5 dkg fekete kínai gomba,
- 8 dl madeira bor vagy tokaji.
A lencsét annyi hideg vízben, amennyi ellepi egyszer felfőzzük, majd leöntjük a vizet. A fürjeket hideg vízzel leöblítjük, papírtörülközővel szárazra töröljük, kívül-belül megsózzuk és borsozzuk. Az olajat nagyobb edényben kezdjük melegíteni, és amikor még langyos hozzáadjuk és felolvasztjuk benne a vajat is. Beletesszük a szalonnakockákat, a fürjek minden oldalát megpirítjuk, és még 8 percig sütjük. Közben a hagymát és a sárgarépát meghámozzuk, a pórét megtisztítjuk, hosszában kétszer félbevágjuk és megmossuk. A zöldséget nagyon apró kockákra vágjuk és a lencsével együtt edénybe tesszük. Annyi húslevessel öntjük fel, hogy a lencsét ellepje. A kakukkfüvet és a babérlevelet is hozzáadva fedő alatt 30 percig kis lángon főzzük. Végül a babérlevelet és a kakukkfüvet kivesszük belőle. A fürjek mellét felszeleteljük és melegen tartjuk. A csontot és a combokat visszatesszük az edénybe, a borral nyakon öntjük, és fedő alatt kis lángon 15 percig pároljuk. Felöntjük a húslevessel és egyszer megrottyantjuk. A boros húslevest leszűrve öntjük a párolt lencsére. A lencse felét turmixban pürésítjük, ezzel sűrítjük be a levest. A levest előmelegített tányérokban, a fürjhússal és gombával gazdagítva kínáljuk.
[szerkesztés] Szoljanka leves
(Kijevi)
Hozzávalók:
- 30 dkg sertéshús
- 40 dkg marhahús
- 1 pár virsli
- 10 dkg sonka
- 5 dkg füstölt szalonna
- 1 db vöröshagyma
- 10 dkg vegyes zöldség
- 1 kanál Vegeta
- 1 csomó zöldpetrezselyem
- 1 tojássárgája
- 1 dl tejföl
- citromlé
- só
- bors
- 1 dl olaj
- 1 kanál kapribogyó.
Elkészítése: A hagymát finomra vágjuk, az olajon üvegesre pároljuk. A virslit, a húsokat, a sonkát apróra vagdaljuk, majd a hagymához tesszük. Egy kicsit együtt pároljuk. Kb. 1 l. liter vízzel felengedjük, hozzátesszük a feldarabolt, megtisztított zöldséget, és takaréklángon fedő alatt puhára megfőzzük, sózzuk, borsozzuk, a Vegetával megszórjuk. A tojássárgáját elkeverjük a tejföllel, hozzáadjuk a finomra vágott zöldpetrezselymet, majd a levesestálba tesszük. Állandó keverés mellett, rászedjük a forró levest.
Az orosz levesek királynője, az Urali Szoljanka csak csíkokra vágott bacon-ből és szintén csíkokra vágott malachúsból készül, de abba kell belefőzni hagymakarikákat és káposztacsíkokat is. És ha a levesben feloldódott a tejfölös tojás, még egy jó kanállal sima tejfölt a közepébe tesznek.
[szerkesztés] Török vöröslencse leves
[szerkesztés] Zöldségleves
Hozzávalók:
- 20 dkg zöldség,
- 25 dkg borjúcsont,
- 4 dkg vaj,
- 3 dkg liszt,
- 1 evőkanálnyi reszelt vöröshagyma,
- 1 kávéskanálnyi paprika,
- 5 dkg rizs
- 1 dl tejföl.
A zöldséget apró kockára vagy finom metéltre vágjuk, 2 dkg vajon megpirítjuk, majd feleresztjük 1,5 liter vízzel. Felforraljuk és főzés közben többször megmosott rizst teszünk bele. A zöldséggel egy időben tegyük fel a rizst, mert a főzési időtartamuk is egyforma. Elkészítjük a rántást 2 dkg vajból és 3 dkg lisztből, melybe a vöröshagymát, a petrezselyem zöldjét és a paprikát elkeverjük. Azután felöntjük a levessel, melybe előzőleg a borjúcsontot főztük és óvatosan elkeverjük, hogy a rántás csomóssá ne váljon, tejföllel ízesítjük.
[szerkesztés] Zöldséges csirkeaprólék-leves
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 csirkeaprólék vagy fél csirke,
- 40 dkg vegyes zöldség,
- 1 kis fej karfiol,
- 1 közepes fej hagyma,
- 1-1 zöldpaprika, paradicsom,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 8-10 szem bors,
- 25 dkg zöldborsó (tisztított),
- 2 tyúkhúsleveskocka,
- só, bors,
- 10 dkg apró levestészta,
- 1 csokor petrezselyem
Elkészítése: A csirkét, illetve az aprólékot megmossuk, felaprítjuk, egy nagyobb fazékba tesszük. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk és felaprózzuk, a karfiolt apró rózsákra bontjuk. A hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot egyben hagyjuk, a fokhagymát és a szemes borsot teatojásba zárjuk. Az egészet a húshoz adjuk, felöntjük 1.5 liter vízzel, beledobjuk a leveskockákat, és fedő alatt, mérsékelt tűzön kb. 30 percig főzzük. Közben külön lábaskában, enyhén sós vízben kifőzzük a tésztát. A kész levesből eltávolítjuk a teatojást, a hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk. A tésztát leszűrjük, mély tálba csúsztatjuk, a tetejére szedjük a levest, végül belekeverjük a vágott petrezselymet. Fontos: ha nem tudjuk pontosan időzíteni a tálalást, a tésztát külön edényben tartjuk melegen, mert “megissza” a levest!
[szerkesztés] Zöldséges halleves
Hozzávalók: 4 személy részére
- 25 dkg tengeri hal,
- 2 db sárgarépa,
- 1/2 fej karfiol,
- 1/4 kg sütőtök,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 csomag petrezselyemzöld,
- 1 db citrom,
- 1 db tojássárgája,
- 1 dl tej, liszt,
- 1 kk. koriander,
- só,
Elkészítése: 10 dl sós vízbe feltesszük főni a kockákra vágott sárgarépát, sütőtököt (helyette esetleg zellert használhatunk), karfiolt és az egészben hagyott vöröshagymát. Teszünk bele pár szem koriandert, és összekötözött petrezselyemzöldet. Amikor a zöldségek már félig megfőttek, belerakjuk a korábban besózott halat, reszelt citromhéjat, és puhára főzzük. Elkészítjük a tej, a liszt és a tojássárgája keverékét, és beleforraljuk a levesbe. Tálalásnál citrommal ízesíthetjük.
[szerkesztés] Zöldségleves
Hozzávalók:
- 1 kis zellergumó,
- 2 közepes sárgarépa,
- 2 levél kelkáposzta
- 1 kis karalábé vagy karfiol
- 5 szem burgonya
- 1 csomó petrezselyemzöld
- 3 ek. pirospaprika nyáron
- 1-2 paradicsom és paprika
- 2 l víz,
- 3 ek. étolaj,
- 1 ek. vaj
- 1 közepes vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek. szójaszósz (vízben 1 óráig főzött szójaliszt).
Elkészítés: A főzelékféléket megtisztítjuk, megmossuk, apróra vágjuk. Az olajjal együtt feltesszük párolni annyi vízben, hogy éppen ellepje. Kissé megsózzuk. Csak addig főzzük, amíg éppen megpuhulnak a zöldségfélék. Hozzáadjuk a szójaszószt, vízzel felöntjük, felforraljuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, és beletesszük a levesbe. Levesszük a tűzről és tálaljuk.
[szerkesztés] Palócleves
Hozzávalók:
- 320 g sertéslapocka
- 3 ek. napraforgóolaj
- 100 g hagyma finomra vágva
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 kis gerezd zúzott fokhagyma
- 1/4 teáskanál őrölt kömény
- 1 db babérlevél
- só
- 250 g burgonya
- 150 g zöldbab
- 1/2 csésze tejföl
- 2 evőkanál liszt
- 1 púpozott evőkanál kapor finomra vágva
Elkészítése: A lapockát a zsíros részektől megtisztítjuk. Egy 2 literes lábosban az olajon állandó kevergetés közben aranysárgára pirítjuk a hagymát. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, majd felöntjük két csésze vízzel. Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a húst, sózzuk, fűszerezzük a köménnyel, fokhagymával és a babérlevéllel lassú tűzön forraljuk fedő alatt. Körülbelül 1 óra 20 perc alatt puhul meg a hús. Közben az elpárolgott vizet folyamatosan pótoljuk. Amíg a hús fő, kis lábosban egy csésze vízzel és kevés sóval megfőzzük a kockára vágott burgonyát (10-12 perc), majd levesszük a tűzről. A hasábokra vágott zöldbabot szintén egy csésze vízzel, kevés sóval megfőzzük és félreállítjuk. A babot nem szabad túl puhára főzni! Ha konzervbabból készítjük, akkor nem kell főzni, csak a már majdnem kész levessel egyet forralni. Egy kis keverőtálban 1/4 csésze vízzel, habverővel simára keverjük a tejfölt és a lisztet. Amikor a hús már puha, hozzáöntjük a megfőtt burgonyát és a babot főzővízzel együtt, majd a tejfölös habarást keverjük a levesbe, és 5 percig tovább forraljuk. Kevés vizet önthetünk még a levesbe, ha túl sűrűnek találjuk.
Tálalás előtt kivesszük a babérlevelet és minden adag friss levest, vágott kaporral megszórunk.